A Zászló népe

 

Jelen bejegyzés apropója egy, a mai napon a kisfiam által feltett kérdés: “Anya, tudtad, hogy milyen volt az albán zászló régebben?” Kiderült, hogy éppen ezt tanulják a negyedik osztályosok történelemből. Az alábbi bejegyzés erről fog szólni.

Szerintem a vörös alapon kétfejű fekete sast ábrázoló albán zászló egyike a „legkúlabb” kinézetű zászlóknak a világon.

 

Az albán zászló Forrás: lajmi.net

Az albán zászló
Forrás: lajmi.net

 

Ez a szimbólum az albánok identitásának legmagasztosabb kifejezése, bárhol is éljenek a világban. A zászló a hazához és nemzethez való hűség bizonyítéka, és az ő esetükben nem földterülethez kapcsolódik, hanem egy eszmét jelképez. Ezért, miközben a különböző országokban az államelnökök a Bibliára vagy a Koránra esküsznek fel, Albániában ezt az esküt a zászlóra teszik. Az albán himnusz címe és szövege is teljesen a zászló köré épül, a címe is ez: „A zászló himnusza”. Ez az egyetlen himnusz a világon, amely a zászlót dicsőíti. Amíg sok nép mondja magáról, hogy kész harcolni a hazájáért, addig az albán azt mondja még a himnuszban is, hogy kész meghalni a zászlóért.

 

A zászló története

Az albán zászló története sajátos.

A kétfejű sast először Kasztrióta György, vagyis Szkander bég, az albánok államalapító hőse használta. A sas akkoriban másképpen festett, ezüstszürke volt, és két korona díszlett a két fej felett. A hadvezér 54 törzset egyesített, a kétfejű sas ezt jelképezte, valamint azt, hogy minden irányba figyel.

 

Szkander bég zászlaj Forrás: saját kép

Szkander bég zászlaja
Forrás: saját kép

 

1912. november 28-án Ismail Qemali (az első független albán kormány miniszterelnöke) Szkander bég zászlaját emelte a magasba Vlora-ban, ezen a napon ért véget ugyanis a közel 500 éves török uralom.

1912 után a zászló többször változott.

1920-ban Szkander bég kecskefejes sisakja került a kétfejű sas fölé.

1928-1939-ig, amikor Ahmet Zogu, az első és egyetlen albán király uralkodott, megtartotta a kecskefejes sisakot a zászlón, mint a királyság jelképét.

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Az olasz fasiszta megszállás alatt az albán zászlóra az olasz fasizmus néhány szimbólumát helyezték.

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

1944-ben, a fasiszta megszállás alóli felszabadulás után a zászló kommunista jelképpé vált, Enver Hoxha kommunista diktátor miatt. Akkoriban a kommunizmust jelképező ötágú csillag került felülre.

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

A ma használatban lévő zászló 1998-tól érvényes és hivatalos.

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Az albán címer

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

A zászlóhoz hasonló a címer kinézete is. Ez is vörös alapon kétfejű sast ábrázol. Minden hivatalos állami dokumentumon szerepel, és csak az államhatáron belül használatos.
A történelem folyamán ez is változott néhányszor.

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

A magyar és az albán nemzeti jelképek nemcsak a középkorban Hunyadi János és Szkander bég idejében lobogtak egymás mellett, hanem manapság is, legutóbb például április 5-én és 6-án, amikor Áder János köztársasági elnök Albániába látogatott. Két eseményen mi is részt vettünk, egy albán fotóművész Budapestről szóló kiállításának megnyitóján, és egy emléktábla avatáson, mely a két nép barátságát hivatott hangsúlyozni.

 

Áder János látogatása Albániában 2016. április 5-6. Forrás: saját kép

Áder János magyar, és Bujar Nishani albán köztásasági elnök volt a díszvendég a fotókiállítás megnyitóján.
Forrás: saját kép

 

A fotókiállítás címe: Én és Budapest Forrás: saját kép

A fotókiállítás címe: Én és Budapest
Forrás: saját kép

 

Emléktábla avatás: Áder János és Erion Veliaj, Tirana főpolgármestere Forrás: saját kép

Emléktábla avatás: Áder János és Erion Veliaj, Tirana főpolgármestere
Forrás: saját kép

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

A zászlók és címerek forrása: Historia 4 – albán történelemkönyv az általános iskola 4. osztályai számára.

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük