Íme még 10 dolog, amit nem tudtál Albániáról
- Több albán él Albánián kívül, mint AlbániábanAzt mondják, magyarok mindenhol vannak a világban, ez az albánokra legalább annyira igaz. A külföldön élő albánok számát kb. 10-15 millióra becsülik, ebből sokan a környező balkáni országokban élnek (Koszovóban, Macedóniában, Montenegróban, Görögországban), de jelentős számú albán él Törökországban, Olaszországban, Németországban, Svájcban, Svédországban és az Egyesült Államokban. A ’90-es évek elején az ország egynegyede elhagyta Albániát. Sokan visszatértek és térnek, de jó részük külföldön találta meg a számításait.
- Kruja mellett Derven faluban a muszlim lakosság segítségével építették újjá a katolikus templomot. A faluban élő 15 muszlim család nemcsak anyagilag, hanem kétkezi munkával is hozzájárult a Szt. Miklós templom felújításához. A helyiek ezzel szerették volna kifejezni, hogy a falu mindig is vallási harmóniában élt, és nincs különbség a katolikus és a muszlim vallás között. A templomot ezért 2014-es látogatásakor Ferenc pápa is felkereste.A vallási tolerancia további jó példája, hogy Albániában nem probléma a különböző vallásúak házassága, nagyon sok a muszlim, keresztény, ortodox vegyes házasság.
- A Nemzeti Történeti Múzeum homlokzatán található mozaikok arcát mindahányszor újra rakták, az éppen akkor hatalmon lévő vezetők arcához hasonlatosra. Enver Hoxha ugyanis, mint bármely más diktátor “sűrűn cserélgette a barátait, illetve a hozzá közel állókat”. Ezért ez a mozaik a sokadik variáció, az arcok sokadszorra cserélődtek. Maguk az alakok nem változtak.
- Az északi hegyekben még élnek a szűz férfiként élő albán nők utolsó képviselői. A ‘burnesha’ olyan nő, aki a nemváltás mellett döntött vagy egy rá kényszerített házasság elől menekülve, vagy gazdasági okokból. Ezek a „nemváltó” nők szüzességi fogadalmat tesznek, férfiruhában járnak, levágatják a hajukat, és még nevet is változtatnak. Mára már csak néhányuk él az Albán-Alpok zártságában, ezért hamarosan ki fognak halni.
- Az általános iskola 5. osztályos technika könyvben benne van Rubik Ernő világhírű játéka a bűvös kocka. Legalábbis abban, amiből a kisfiunk tanul (sokféle tankönyv közül választhatnak az iskolák, illetve a tanárok).
- Albániában rengeteg ókori és I.-II. világháborús hajóroncs található a tenger alatt. Saranda-ban, ahol a legtöbb ilyen roncs fekszik a víz alatt 2010 óta működik és folyamatosan végez feltárásokat az Amerikai Tengerrégészeti Kutatóintézet az albán állammal együttműködve. Az albán partok egyharmadát Saranda-tól Vlora-ig kezdte el feltérképezni az RPM Tengerészeti Alapítvány. Eddig 38 hajóroncsot találtak a Jón-tengerben, néhány közülük több, mint 2000 éves.Találtak olyan hajóroncsot, amely több, mint 300 amforát szállított, melyet bor- és olívaolaj tárolására használtak. Valamint Albánia déli partjainál feltárták a britek által a második világháború idején megtorpedózott Rosandra olasz hajó roncsait is, és megtalálták a Volage brit romboló roncsát is, amely 1946-ban aknára futott Saranda-ban, súlyos válságot váltva ki London és Tirana között.
- Tirana az egyetlen európai főváros (Vatikánvároson kívül), ahol nincsen McDonald’s. Van egy Kolonat nevű hasonló önkiszolgáló rendszerű albán gyorsétterem-lánc, mostanra azonban csak nagyon kevés egysége maradt. Az ok: az albánok szeretik ha kiszolgálják őket. Éppen ezért itt büfészerű vendéglátóegység nem nagyon létezik.
- 1995-ben az albán állam hozott egy olyan rendeletet, hogy adót kell fizetni a közlekedési lámpák után. A Shkodrai-ak azonban tiltakoztak, lévén akkoriban nem voltak közlekedési lámpák Shkodra-ban. :)
- A ‘Shqipëria’, azaz a “Sasok Földje” nevet az albán nép adta Albániának, ugyanúgy, ahogy mi magyarok Magyarországnak nevezzük a saját országunkat, és nem Hungaria-nak, Hungary-nak, vagy egyébnek.
- Az albán népnek hagyományosan nagyon jó a viszonya az Egyesült Államokkal. A fővárosban például találkozhatunk Thomas Woodrow Wilson, az USA 28. elnökének szobrával a róla elnevezett téren (ő volt az, aki az I. világháború után kiállt Albánia felosztása ellen), de Saranda-ban Hillary Clinton szobrát is megnézhetjük. 2007-ben George W. Bush volt az első amerikai elnök, aki Albániába látogatott, utcát is neveztek el róla Tiranában. Szobra is áll Albániában, Fushë-Krujë-ban, annál az étteremnél, ahol egyszer megebédelt, és ennek örömére az étterem tulajdonosa úgy döntött, hogy senki nem ülhet többé arra a helyre, ahol az Elnök úr foglalt helyet. :)
Wilson elnök szobra Tiranában
(Forrás: saját kép)Hillary Clinton szobra Saranda-ban
(Forrás: Pénzes Géza)
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!