Ókori karavánok nyomában az Egnatius-úton
„Minden út Rómába vezet” – tartja a mondás, és valóban az egyik ok, hogy a Római Birodalom – melynek Kr. e. 2. sz-tól Albánia (akkor Illíria) is része volt – olyan hatalmas és erős lett, a nagyszerű és tartós utaknak is köszönhető. A birodalom fénykorában az utak hossza 400.000 km volt. Az utak segítségével a rómaiak erősítést, ellátmányt és kereskedelmi termékeket tudtak szállítani a birodalom legeldugottabb sarkába is. Az utak a városok alapításának és fejlődésének is az alapjai voltak.
A Via Egnatia a Via Appia-val együtt Rómát és Bizáncot (ma Istambul) összekötő kereskedelmi- és hadiút volt. Egyes részei 2000 éven keresztül funkcionáltak és funkcionálnak ma is, mint a Balkánon átívelő artéria. Albániából indul, és Macedónián, Görögországon keresztül éri el Törökországot. Két kiindulópontja volt: Dyrrachium (a mai Durres), és Apollonia.
Kr. e. 146-ban kezdték építeni, nevét Gaius Ignatiusról, a munkákat elrendelő és irányító római szenátorról kapta, aki akkor a frissen meghódított Macedónia proconsulja volt.
Az út befejezése, a Byzantiumig vezető szakasz megépítése (Kr. e. 120-ban) Augustus császár nevéhez fűződik. A Via Egnatia teljes hossza 746 római mérföld (1120 km) volt. A tengeren át Brindisi-ig „ível”, ahol belecsatlakozik a Via Appia-ba és egészen Rómáig megy.
A római útépítési hagyományoknak megfelelően a Via Egnatia közel 6 méter széles, mélyen alapozott, kőburkolatú út volt. Tartósságának tanúsága, hogy még a középkor évszázadaiban is használatban állt mint fontos kereskedelmi út, illetve a hódító hadak felvonulását megkönnyítő útvonal volt. A Via Egnatia volt az első főút, amit a rómaiak az Adriai-tengertől keletre építettek, eredetileg kizárólag stratégiai okokból. És valóban: az út kulcsszerepet játszott a Római Birodalom számos fontos történelmi eseményében: Pompeius és Caesar katonái is ezen meneteltek a polgárháborúban, majd nem sokkal később Marcus Antonius és Octavianus is ezen üldözte Cassius és Brutus seregeit, hogy végül Philippinél megütközzenek. Egyebek mellett a 11. századi normann, majd 14. századi oszmán-török betörések és hódítások sikeréhez is nagyban hozzájárult.
A leginkább fennmaradt – és még ma is használt útszakaszok – Albániában vannak. A Kamarë – eredetileg öt lyukú – híd a Shkumbin-folyón át ível Mirakë falu közelében, amelyet a későbbi évszázadokban is aktívan használtak és bővítettek.
Petrele vára például, melyre mi rálátunk a teraszunkról fontos védelmi- és ellenőrző pontja volt annak a helynek, ahol a Tirana-Elbasan útba becsatlakozik a Durresből jövő másik út. Petrele falu mellett az olajfaligetekben még mindig láthatók a nyomai az ókori útnak. A vár érdekessége azon túl, hogy nemcsak az ókorban, de a XV. sz-ban is nagyon fontos szerepet töltött be, hiszen Kruja után a legfontosabb védvár volt a törökök elleni harcban, hogy a várba felvezető, középkorban épült lépcsősoron a mai napig szamárháton viszik fel az ott működő étterembe a szükséges dolgokat.
A Via Egnatia Bibliai helyszín is, többek között Pál apostol is járt rajta, híd is van elnevezve róla Pogradec közelében. Mivel a leveleinek egy részét, többek között a korinthusiakhoz írt leveleit Durres-ből írta, jelenleg a tiranai székesegyház az ő nevét viseli.
A mai Durres és Ohrid között húzódó, SH4-es, SH7-es és SH3-as jelölésű albániai autóutak több szakasza az egykori Via Egnatiára vagy azzal párhuzamosan épült.
Aki érdeklődik az ókori történelem iránt albániai kirándulását a Via Egnatia mentén is felfűzheti, megnézheti Durres-t, mely Albánia legnagyobb kikötővárosa, és a Balkán legnagyobb Amfiteátruma is ott található, Apollonia-t, ahol Augustus császár is tanult, és kapta a hírt Caesar meggyilkolásáról, Elbasan-t, az Ohridi-tavat, és átkelhet az ókori hidakon, melyek egy letűnt kor hangulatát idézik.
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!