Enver Hoxha rejtélyes és ellentmondásos élete

 

A XX. századi Albánia egyik legmeghatározóbb alakja, aki kemény diktatúrát épített ki egy félfeudális társadalomban, hogy így vezesse népét a jóléti kommunizmusba. Regnálása alatt 6027 embert végeztetett ki – köztük 9 minisztert és egy miniszterelnököt. 17650 embert záratott börtönbe (akik közül 1065 meghalt a börtönben) és több, mint 20.000 embert küldött internálótáborba, köztük 20 tábornokot. 1941-től, a Kommunista Párt létezésétől kezdve 1985-ig a párt 41 vezetőjét végeztette ki, börtönözte be vagy küldte internálótáborba. Élete tele volt titkokkal és ellentmondásokkal.

1908. október 16-án született Gjirokastra-ban. Két fiútestvére és egy lánytestvére volt.

 

Családja földtulajdonos volt Gjirokastra-ban. Vallásuk szerint bektashi muszlimok voltak.

 

1930-ban fejezte be Korça-ban a Francia Líceumban tanulmányait kitűnő eredménnyel.

 

Ahmet Zogu kormánya 1931-ben ösztöndíjjal Montpellier-be küldte egyetemre, de félidőben kihullott. Franciaországban számos cikket írt a L’Humanite újságba Lulo Malajori álnéven, melyben elítélte Zogu kormányát.

 

Hoxha 5 évet élt különböző nyugati országokban. Legtöbbet Franciaországban és Belgiumban, ahol Brüsszelben az albán konzulátus titkáraként dolgozott. Életrajza szerint Zogu ellenessége miatt bocsátották el munkájából.

 

1936-ban Korça-ban kezdett tanítani a Francia Líceumban francia nyelvet. 1939-ben az olasz megszállás után elbocsátották, mivel nem volt hajlandó belépni a Fasiszta Pártba.

 

1941. november 8-án részt vett egy kommunista gyűlésen, és egyike volt a Kommunista Párt alapítóinak. A vele kapcsolatos egyik legnagyobb rejtély ehhez a pártgyűléshez kapcsolódik. Itt nem jelölték vezetőnek. Néhány történész szerint a jugoszláv Miladin Popovic és Dusan Mugosha-hoz kapcsolódik a felemelkedése. Blendi Fevziu könyvében azt írja, hogy Enver jelenléte az alapító gyűlésen Koço Tashko-nak köszönhető. Popovic azt mondta, hogy a korçai kommunista csoport öt tagja ortodox, egynek feltétlenül muszlimnak kell lennie, így Tashko Hoxha-t hozta.

 

A Kommunista Párt ideiglenes központi bizottságának 7 tagja közül csak Enver Hoxha maradt életben a felszabadulás után, a többieket megölték vagy bebörtönözték.

 

Enver Hoxha volt az alapítója a „Zëri i Popullit” (A nép hangja) újságnak 1942-ben, amely a Kommunista Párt orgánuma volt.

 

Qemal Stafa meggyilkolása sötét pontja Enver életének. Bár az előző kommunista ifjat rejtélyes támadók ölték meg 1942. május 5-én, feltételezhető hogy parancsra tették.

 

1945. január 1-jén vette feleségül Nexhmije Xhuglini-t.

 

Három gyermekük született, és hét unokájuk.

 

Első külföldi látogatását 1946. júniusában tette Jugoszláviában, ahol találkozott Tito-val. Enver Hoxha-t a nacionalisták azzal vádolták, hogy eladta Koszovót Jugoszláviának. Ezzel szemben Hoxha memoárjában állította, hogy minden erőfeszítést megtett azért, hogy Koszovót egyesítse Albániával. Ezt maga Tito kérte.

 

1944-ben, a felszabadulás után Hoxha létrehozott egy speciális bíróságot, ahol értelmiségiek százait ítéltek el, köztük a sógorát is. 1947. október 10-én 16 parlamenti képviselőt végeztetett ki. A vád az volt ellenük, hogy meg akarták dönteni a kommunizmust.

 

Nemzetközi színtéren először 1946. augusztusában jelent meg a Párizsi Békekonferencián, mint az albán kormány képviselője. Sztálinnal 1947. júliusában találkozott először egy meghívás keretében, mikor a Szovjetunióba látogatott. Összesen ötször találkozott vele, utoljára 1952-ben.

 

Hruscsovval 1954-ben találkozott Moszkvában. 1959. májusában Hruscsov Albániába látogatott. Ő volt az első szovjet vezető, aki Albániába jött. Az ő látogatása apropóján épült a Saranda és Butrint közötti aszfaltút, mivel Hruscsov nagy történelem rajongó volt, az ókori romvárost is felkereste. Fát is ültettek látogatásának emlékére.

 

Hoxha egyszer látogatott el Kínába 1956-ban, ott Mao Ce-tunggal találkozott. Utolsó külföldi utazása 1960-ban volt, amikor 81 kommunista párt gyűlésén vett részt Moszkvában. Itt felmerült, hogy a szovjetek meg akarnak szabadulni tőle, ezért visszatért Olaszországba. Az egyik oka annak, hogy Albánia szakított a Szovjetunióval, hogy a szovjetek sürgették Tiranát, hogy rehabilitálják azokat az albánokat, akiket elítéltek, miután Albánia szakított Jugoszláviával.

 

Albánia 1955-ben lépett be a Varsói Szerződésbe. 1962-től nem vett részt az üléseken, 1968-ban pedig elsőként ki is lépett.

 

1945-1946-ban agrárreformot hajtottak végre Albániában. A földtulajdonosokat földművesekké tették, oly módon, hogy kisajátították a földjeiket és szövetkezetbe tömörítették az embereket (ezeket kooperativ-nak hívták). A magántulajdon megszűnt, a kis magánvállalkozásokat pedig államosították.

 

1967-ben Albánia hivatalosan ateista állam lett. Megtiltották az istenhitet és a vallásgyakorlást. 2200 templomot és mecsetet romboltak le.

 

 

A háború utáni kormány megalakulása óta 1981-ig bezárólag Hoxha minden belügyminiszterét megvádolta azzal, hogy kém. Legmegbízhatóbb embere a testőre volt, aki 30 évig szolgálta.

 

Enver Hoxha a Munkapárt vezetőjeként csak két kisebb autóbalesetet szenvedett. Azonban külföldi titkosügynökök és albán magánszemélyek többször megpróbálták megölni. 1984-ben egy fogvatartott német tisztnek sikerült egy automata fegyvert szereznie és komolyan veszélyeztetnie az életét.

 

40 évig élt az egykori Blloku-ban Tiranában. 1945-ben költözött be egy villába, de hamarosan átköltözött egy másikba.

 

Majdnem minden nagyvárosban volt nyaralója, legszívesebben Pogradec mellett Driloni-ban és Vlora-ban időzött.

 

Enver Hoxha ritkán repült, csak Moszkvába és Pekingbe utazott repülővel. Helikopterrel is csak néhányszor Albánián belül. Az utazások hiánya is hozzájárult Albánia elszigetelődéséhez.

 

Minden napját újságolvasással kezdte. Az összes belföldi lap, még a kis helyiek is az asztalán várták reggelente. Nemzetközi sajtót is olvasott, főleg a francia Le Monde-ot.

 

Köztudott, bár hivatalosan sosem erősítették meg, de Tiranán kívül mindig hasonmásokkal utazott. Állítólag négy hasonmása volt, akik modellek voltak, és az ő ruháit viselték. Mikor elhagyta Tiranát, például a nyaralóit kereste fel, mindig 4-5 autóból álló konvojjal ment, a másodtitkár, valamint a Sigurimi igazgatója és a gárda (elit katonaság) kíséretében. Az utazás előtt 24 órával, és utána még pár óráig lezárták az utakat a forgalom elől.

 

Folyékonyan beszélt franciául, de tudott olaszul, szerb-horvátul, oroszul és angolul is. Kedvenc írói Molière, Goethe és Byron voltak.

 

45.000 könyve volt, főleg franciául. A 90-es években nagy részük megsemmisült, családjának csak kevés maradt meg. Folyamatosan gazdagította gyűjteményét a legújabb francia kötetekkel. Ízlése széles volt, nemcsak marxista-leninista műveket olvasott, hanem szerzett könyveket pápák és katolikus szentek életéről, és még vámpírokról is.

 

Szenvedélyes vadász volt, de sohasem jeleskedett benne.

 

Felesége szerint a legjobban az adósságot gyűlölte. „Ez benne van a gjirokastraiak vérében, hogy nem szeretnek tartozni, mert tudják, hogy az adósság szolgává tesz. Még Tito-nak is mondta. A koszovóiak adósságot csináltak, és azt mondták, majd akkor fizetik vissza, ha a baba sír az anyaméhben.” – mondta felesége Nexhmije Hoxha utolsó interjújában.

 

Blendi Fevzi úgy jellemzi a diktátort önéletrajzi könyvében, mint paranoiás lelkületű embert, aki kevéssé vagy egyáltalán nem mutat megbánást azok irányában, akiknek feleségével együtt halálát okozta. Utolsó éveiről azt írja, hogy Hoxha befelé fordult, mert azáltal, hogy annyi ember halálát okozta, nehéz volt bárkivel is beszélnie.

 

Első infarktusát 1972-ben kapta. Két évig komoly orvosi kezelés alatt állt, majd 1974-re javult az állapota.

Betegségét egy ideig titokban tartották. Két agyvérzése volt 1983-ban és 1984-ben, akkor szinte teljesen elveszítette a látását, és két nappal halála előtt egy infarktuson is átesett. Akkor már megírták, hogy súlyos cukorbetegsége vezetett ezekhez. Orvosa az a Sali Berisha volt, aki a független politikai pártok működésének engedélyezését követően 1990-ben alakult Demokrata Párt elnöke volt, és az első ténylegesen demokrata választásokon abszolút többséget szerezve 1992-ben az ország köztársasági elnöke lett. Hoxha fizikai és szellemi képességeinek fokozatos elvesztése – amelyet rokonai egyre nagyobb titokban tartottak – nem enyhítette szörnyű hatalmát és erejét, felesége volt az, aki a döntéseket hozta helyette. Az orvosi jelentés szerint 1985. április 9-én kómába esett egy szívroham következtében, majd két nap múlva leálltak a szervei. 1985. április 11-én hivatalosan holttá nyilvánították. Temetését hatalmas gyász kísérte, mivel az emberek úgy érezték, hogy attól a pillanattól kezdve Albániának már nincs jövője.

Testét koporsóban temették el a Nemzeti Mártírok temetőjében. Végrendeletében meghagyta, hogy ne balzsamozzák be, mint Lenin-t. Halotti maszkot viselt. 1992-ben exhumálták, és Sharrë-ba helyezték.

 

Az ENSZ 1985. áprilisában egy perces csenddel emlékezett meg róla.

 

A háború alatt, hogy elkerülje a fasiszta üldözést, Enver Hoxha különböző álneveket viselt, mint például Taras, Hasani, Saliu, Malo, Valbona és Shpati. Az utolsó két álnevet két unokája is megkapta.

 

A kommunista diktátor volt az egyetlen albán, aki 2005-ben bekerült a Világenciklopédiába. A 430-ik oldalon található a H betűnél. Bernd Fisher történész a XX. század legbefolyásosabb albánjának nevezte.

 

Aki ellátogat Berat-ba, még most is láthatja a Shpirag-hegyen a NEVER feliratot, bár már eléggé halványul. Eredetileg ENVER neve volt kirakva, de a kommunizmus bukása után albán fiatalok átalakították a betűk sorrendjét, utalva ezzel arra, hogy soha többé diktatúra, soha többé kommunizmus!

 

Enver Hoxha megtiltotta Teréz anyának, hogy hazatérjen Albániába meglátogatni haldokló édesanyját. A diktátor halála után térhetett csak vissza, akkor azonban felkereste sírját, és imát mondott érte.