Szuvenír tippek, avagy mit vigyünk emlékbe, ajándékba Albániából
Minden országnak megvannak a sajátos emléktárgyai. Annak idején Bulgáriából a Fekete-tenger partjáról rózsavizet illett hozni, és csigaházat, amiben hallani a tenger zúgását, valamint kék-fehér csíkozású matrózpólót. Oroszországból Matrjoska babát, Svájcból csokit és díszkolompot, és még sorolhatnám. Ha Albániában betévedünk egy ajándékboltba, az alábbi dolgokkal fogunk találkozni. Ki-ki ízlése szerint válogathat a különféle ajándéktárgyak közül, melyek közt vannak dísztárgyak, és vannak, melyeknek hasznos funkciója is van. Minden turistás helyen lehet kapni ajándéktárgyakat ajándékboltokban, de aki válogatni akar a tényleg kézműves termékek között is, annak a Kruja-i bazárt tudnám ajánlani elsősorban, bár Gjirokastra-ban és Berat-ban is lehet találni kézműves termékeket.
Póló, törölköző, labda, baseball sapka stb.
Az albán zászló mintájára – amely szerintem az egyik legjobban kinéző a világon a piros alapon két fejű fekete sast ábrázoló motívumával -, vásárolhatunk pólót, törölközőt, labdát, baseball sapkát. Régebben csak a hagyományos T-shirt volt kapható, most már lehet kapni nőies szabásvonalú pólót is. Törölközőből és pólóból is találunk olyat is, amelyen térkép vagy egy városkép látható.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép
Hűtőmágnes, kulcstartó

Forrás: saját kép
Bögrék, poharak
Egykori és mostani politikai vezetőkkel, Teréz anyával, albán zászlóval, amit csak akarunk.
Hamutartó, szobor
A hamutartó természetesen bunker alakú, és Teréz anya minden mennyiségben.
Na és természetesen Szkander bég.
Zene
Ha valaki albán zenére vágyik, a strandi és utcai árusoktól is vásárolhat.
A strandon a CD árus természetesen „házhoz jön”, és eme szuper lejátszóval bele is hallgathatunk a lemezbe. :)
Népviselet
Hangszer
A kéthúros hangszer (çifteli) nemzeti hangszerük.
Italok
Skënderbeu konyak, ami valójában brandy
A Kruja-i bazárban a mai napig lehet kapni hamisítottat is, érdemes inkább boltban vásárolni. A Bato nevű terméket 12 évig érlelik.

Forrás: saját kép
Raki, az albán pálinka
Leggyakoribb a szőlő, de van szilva, som és szeder pálinkájuk is.
Ha esetleg ilyen címkével találkozunk, a 18° az itteni alkoholfok, ne tévesszen meg senkit, az nem 18%-os, hanem 40%-os pálinkának felel meg! De a szállásadótól esetleg lehet szerezni házi rakit is, ennek a „szabvány” kiszerelése a másfél literes ásványvizes PET palack. :)
Élelmiszer
Olívaolaj
Ebből ajánlanám elsősorban a házit, de aki ragaszkodik a boltihoz, hogy lássa, melyik vidékről származik, az bátran vegye meg, az is nagyon finom. A különféle régiókban más-másfajta ízvilágú olajokat készítenek, hiszen az íz és a szín függ az olajbogyó fajtájától, amiből rengeteg van, és a vidék adottságaitól. Berat, a Rivérán Borsh, Qeparo, délen Saranda híres olajtermő vidékek, de bármilyet vehetünk, nem fogunk csalódni.
Hegyi tea
Erről már írtam, számtalan jótékony hatása van: https://albania.cafeblog.hu/2014/11/06/caj-mali-a-balkani-hegyek-csodaszere/

Forrás: saját kép
Lekvár, dzsem és befőtt
Fügelekvár, melyből van műanyag vödrös és üveges kiszerelés is.

Forrás: saját kép
És a gliko, a különleges albán befőtt, melyet készítenek mindenféle gyümölcsből, de paradicsomból, padlizsánból, tökből, görögdinnyéből, de citrom- és narancshéjból is. A zölddió az egyik legkülönlegesebb.
És persze a képeslapok. Tudom, hogy ma már a digitális fényképezés mindent felülír, de vannak, akik szeretik az előregyártott képeslapokat. Mi sokszor csináltuk, hogy a nyaralás helyszínéről feladtunk magunknak otthonra egy képeslapot. Hazaérkezésünk után jó volt megkapni, és tudatosítani magunkban, hogy tényleg ott jártunk, nem álmodtuk. :)