Bejegyzés

Albánia, ahol a Mikulás az újév öregje

Albánia speciális történelmi helyzetéből kifolyólag a karácsonyt sokáig nem ünnepelték. A kommunista rezsimek szerte Kelet-Európában felszámolták a karácsony ünneplését, így „karácsonyi” energiáját sok család az újév ünneplésére összpontosította. Így volt ez Albániában is, ahol ráadásul nem csak névlegesen, hanem 1967-ben törvényileg is betiltották a vallásokat, így az ország a világ egyetlen hivatalosan is ateista állama lett. Az egyházi vezetőket is szigorúan megbüntették, üldözték, sokukat kivégezték. Egy az állami levéltárban őrzött dokumentum szerint az utolsó karácsonyi jókívánság 1966-ból származik, melyben az Albán Ortodox Egyház vezetője boldog karácsonyt kíván az albán katolikus egyházfőnek.

Az utolsó karácsonyi üdvözlet 1966-ból
(Forrás: gazetatema)

A legfontosabb nap december 31, azaz a szilveszter volt. Az emberek ajándékot adtak gyermekeiknek, tele voltak az üzletek olyan élelmiszerekkel, amelyeket év közben nem lehetett megvásárolni. Általában otthon ünnepelték a szilveszter éjszakáját, majd január első napjaiban felkeresték rokonaikat vagy szomszédaikat boldog újévet kívánva. Így napközben kétszer is láthatták egymást, délelőtt az egyik fél a rokonok vagy szomszédok házába látogatott, ők pedig délután viszonozták a vizitet. Olyan volt, mint egy nagy verseny, ki tud több süteményt, italt, friss és szárított gyümölcsöt kínálni. :-)

Újévi képeslap 1970-ből
(Forrás: botasot)

Ma, amikor mindenki szabadon felvállalhatja a hitét – sőt, itt Albániában példaértékű toleranciában és egyetértésben él a négy itt gyakorolt vallás – az ünnepekhez kapcsolódó szokások is élnek. Ennek egyik legszebb bizonyítéka, hogy Shkodra-ban minden évben fényfüzérrel szokták összekötni a nagymecset minaretjét és a katolikus templom tornyát.

A közterületeken, bevásárlóközpontokban, üzletekben már december elejétől találkozunk a karácsonyi díszítésekkel.

Karácsonyi díszítés a City Park bevásárlóközpontban 2011-ben
(Forrás: saját kép)

Forrás: saját kép

Tiranai díszek 2016-ban
(Forrás: saját kép)

Tiranában a főtéren karácsonyfát állítanak, és a nagyobb városokban is. Az alábbi képeken az is látszik, hogyan változott a Szkander bég tér (Tirana főtere) az évek során.

2011
(Forrás: saját kép)

2015
(Forrás: saját kép)

2016
(Forrás: saját kép)

2017
(Forrás: saját kép)

2018
(Forrás: saját kép)

2021
(Forrás: saját kép)

Karácsonyi vásárokat is tartanak.

Karácsonyi vásár Tiranában a Szkander bég téren
(Forrás: saját kép)

A forralt bor itt is téli ital
(Forrás: saját kép)

Karácsonyi vásár a Teréz anya téren (Forrás: saját kép)

Az ország vallási megoszlásának tekintetében minden család saját belső meggyőződése szerint ünnepel. Albánia kb. 70%-ban muszlim hitűnek vallott lakossága is állít „karácsonyfát” már december elején, itt ezt újévi fának hívják. Az ajándékozás is újévkor történik, a Mikulás pedig az „újév öregje” (Babagjyshi i Vitit të Ri, Njeriu i vjetër i Vitit të Ri vagy Plaku i Vitit të Ri).

Mikulás 2015-ben
(Forrás: saját kép)

Néhány éve megjelent a csokimikulás is a boltokban
(Forrás: saját kép)

Egyébként a hóembert is az öreg szóval fejezik ki (plak prej dëbore). Havat a mediterrán részen ritkán látni, de Albánia területének kb. 70-75 százaléka hegyvidék, így ott télen gyakran van hó. A magasabb részeken már sokszor kora ősszel leesik, és egészen nyár elejéig megmarad. A mediterrán részen élők annyira nem ismerik a hóember építés csínyját-bínját, hogy a szomszéd gyerekeknek például a mi kisfiunk mutatta meg a görgetéses módszert. Az alábbi képen is látszik, hogy ők a tapasztásos módszerrel próbálkoznak. :D

Hóember építés a Dajti-hegyen
(Forrás: saját kép)

Az ortodox (kb. 20%) és katolikus (kb. 10%) lakosság is a saját szokásai szerint ünnepli a karácsonyt. December 25. hivatalos ünnepnap és egyben munkaszüneti nap Albániában. Karácsony szentestéjén a katolikus hívek éjféli misén vesznek részt, az ortodoxok másnap a kora reggeli órákban tartják a szentmisét. A karácsonyi vacsora általában húsmentes, halból, zöldségekből és babból álló ételek kerülnek az asztalra. Baklavát is felszolgálnak. Egyes családok ilyenkor ajándékoznak is.

Betlehemi jászol a Szt. Pál katedrálisban 2011-ben
(Forrás: saját kép)

Betlehem ugyanott 2015-ben
(Forrás: saját kép)

A szilveszter ma is elsősorban az étkezésről szól. A vacsorára való készülődés már egy héttel előtte elkezdődik. Az újév előtti héten a családok alaposan kitakarítják otthonaikat, ezzel is készülve az ünnepre, mert úgy tartják, ha mindent megtesznek, akkor az újesztendő csak jót hozhat. A hagyományos étel a sült pulyka, ezt itt frissen vágott állatból készítik. Vidéken sokan maguknak nevelnek pulykát szilveszterre, illetve lehet vásárolni előre leadott rendelés alapján a gazdáktól. Mi is így szoktunk venni.

Pulykákat hízlalnak egy gazdaságban szilveszterre
(Forrás: saját kép)

A borjú-, bárány-, kecske- vagy sertéshús sem hiányzik az asztalról.

Forrás: saját kép

Itt is vannak különbségek régiók szerint, Gjirokastraban pl. a húsos pite vagy a különböző káposztafélék is helyet kapnak a szilveszteri menüben. Tengerparti területeken vagy tóparti városokban, mint például Pogradec a hal a megrakott asztal királya. De készítenek különböző előételeket is, pl. blinit (orosz palacsinta), sült tökből és padlizsánból tekercset, töltött tojást, és különböző salátákat, orosz salátát mindenképp. A desszertek közül a baklava nem hiányozhat, de különféle krémes sütemények is terítékre kerülnek. Fontos, hogy akkor is tele legyen az asztal, ha kicsi a család. A legtöbb étel biztosan elfogy.

Házi baklava
(Forrás: saját kép)

És a szerencse burek is elengedhetetlen: az újévi burek-be pénzt sütnek, és aki megtalálja, annak szerencsét hoz.

Az újév ünneplése itt is hangos. Régebben szinte minden sarkon tűzijátékot, petárdát árultak, az utóbbi években ezt itt is betiltották.

Forrás: saját kép

Ez azonban nem szegi kedvét az albánoknak, megoldják, hogy mindenkinek legyen elegendő durrogtatni valója, így még a mi falunkban is csak ki kell mennünk éjfélkor a teraszra, és ezt látjuk.

 

Az albánok úgy tartják, fontos, hogy ki lép először a házba újévkor. Ha egy kisfiú, akkor az újév szerencsés lesz. Ha a jobb lábával teszi ezt, akkor különösen jó lesz az újesztendő. :-)

 

A szupergyümölcs titkai –  a gránátalma

A gránátalma az egyik legrégebbi gyümölcs, amivel az ember eddig találkozott. Már az ókori Egyiptomban, Görögországban és Rómában is termesztették.

Őshazája Dél-, Nyugat- és Közép-Ázsia, de mára már Európa Földközi-tenger környéki területein és Dél-Amerika melegebb vidékein is elterjedt.

Forrás: saját kép (a kertünkből)

A gránátalma megjelenik a zsidó és keresztény történelemben is. A zsidók úgy tartják, pontosan 613 magja van, és ez a szám megegyezik a Tóra parancsaival, ezért mindenkinek muszáj ennie belőle újévkor. Sok tudós szerint az Édenkertben Éva valójában nem hagyományos almafáról, hanem gránátalmafáról szakított gyümölcsöt. A muszlimok szent könyvében a Koran-ban is többször említésre kerül.

Boticelli Madonna és gránátalma képének részlete
(Forrás: wikimedia)

A görög mitológiában is fontos szerepet tölt be. Cipruson úgy tartották, hogy Aphrodité ültette az első gránátalmabokrokat. Perszephonénak azért kellett visszatérnie az Alvilágba Hadészhoz, mert kiderült, hogy evett egy szem Alvilágban termett gránátalmát. Rodosz szigete nagy valószínűséggel az ott ma is dúsan tenyésző gránátalma virágáról kapta az ógörög nyelven rózsát jelentő nevét.

A buddhizmusban a gránátalma a három áldott gyümölcs egyike az őszibarack és a citrom mellett.

Az ősi Perzsiában a piros gyümölcs a legyőzhetetlenséget szimbolizálta, és mivel a férgek nem támadják, így a tisztaság szimbóluma is.

Forrás: saját kép (a kertünkből)

A szerelem, a termékenység és a bőség ősi jelképe is.

Héja és gyümölcsének leve hosszú évszázadok óta szőnyegek, fonalak színezőanyaga, de gyümölcsének alapos átfőzésével fekete színű tinta is előállítható.

Forrás: saját kép (a kertünkből)

A gránátalma számos jótékony hatással rendelkezik, ezért szupergyümölcsként emlegetik. Többek között lassítja az öregedést és erősíti az immunrendszert, háromféle igen erős antioxidánst tartalmaz, melyek az átlagnál jelentősen gyorsabban szívódnak fel. Védi a májat és a vesét. Segít a daganatos betegségek elleni küzdelemben, kutatások szerint például egereken képes megakadályozni a bőrrák kialakulását, de védőhatását fejti ki többek közt prosztatarák esetén is. A szív- és érrendszert is védi. Segíti az egészséges bélműködést, gyorsítja a sebgyógyulást. Csonterősítő. Antibakteriális és vírusellenes hatással bír. Segít csökkenteni a vércukorszintet. Sikerrel alkalmazható depresszió, hangulatváltozások esetén, klimaxos panaszoknál.

Forrás: saját kép (a kertünkből)

Külsőleg is „csodaszernek” számít. Magjának olaja nagyon jó választás a száraz, érett arcbőrre, mert minden hatóanyaga elősegíti a bőr regenerálódását, fokozza a bőr rugalmasságát, a kollagén termelés természetes ösztönzésével ránctalanít, és a vízmegtartó képességével hidratál. A gyulladt bőr állapotát rövid időn belül javítani tudja. Revitalizálja a száraz, fakó hajat, semlegesíti a túlzott zsírosodást és a korpásodást.

Forrás: pinterest

Az izgalmas ízű és dekoratív külsejű gyümölcs Albániában is népszerű. Nemcsak a kertekben, hanem az utak mentén is találkozunk vele. Nyár elején virágzik, narancsos-vöröses virágai nagyon szépek.

Forrás: saját kép (a kertünkből)

Forrás: saját kép (a kertünkből)

Itt Albániában fesztiválokat is rendeznek a tiszteletére. Néhány napja például Lezha-ban népszerűsítették.

Gránátalma Fesztivál Lezha
(Forrás: atsh)

És természetesen, ha nem is sokan – hiszen a gyümölcs tisztítása nagyon aprólékos munka -, de főznek belőle az albánok pálinkát is. Az alábbi képek egy ismerősünk kamrájában készültek, aki minden évben családjával együtt nekirugaszkodik a feladatnak. :)

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A gyümölcshús és a gyümölcslé is használatos vad- és szárnyasételek, valamint gyümölcssaláták készítése során. Fagylaltok, likőrök, lekvárok, sűrítmények, valamint bor és ecet is készíthető belőle.

Lezha-tól 17 km-re Fishtë faluban található a Mrizi i Zanave biogazdaság és étterem. Az étlapon található ételek és italok alapanyagát a helyi kistermelőktől és gazdáktól szerzik be. A település egykori börtönéből átalakított kisüzemben dolgozzák fel azokat, többek között a gránátalmát is.

Azt csak zárójelben írom a bejegyzés végére, hogy albánul a gránátalma: shegë, ejtsd: seg. :)

Forrás: kantinaepijeveskrapar

A nyolckarú szabadulóművész, aki mégis gyakran a tányérunkon végzi

A polippal általában a tányérunkon találkozunk, ha szeretjük a tengeri herkentyűket. A polip azon túl, hogy finom, számos érdekes tulajdonsággal rendelkezik, így bátran nevezhetjük az állatvilág egyik legkülönlegesebb csoportjának.

A Földközi-tengerben, így Albániában is leggyakrabban a közönséges polippal (octopus vulgaris) találkozunk. A közönséges polip azonban csak nevében közönséges, a név a gyakoriságra, nem az egyszerűségre utal. A polipok ugyanis rendkívül intelligens és találékony élőlények, ahogy az alábbiak is mutatják.

Közönséges polip
(Forrás: wikipedia)

A polipoknak 3 szívük van. A központi szív pumpálja a vért a testben, a másik kettő segítő funkciót lát el, átpumpálják az oxigénben szegényt vért a kopoltyúkon, majd a gázcserét követően az immár oxigénben gazdag testnedvet eljuttatják a központi szívhez.

A polipoknak „királyi vérük” van, kék vér. Ez annak köszönhető, hogy a szervezetükben magas a réztartalom, ellentétben az emberével, akinek vas van a vérében.

Fejükben és testükben 500 millió idegsejt található, kb. annyi, mint a kutyák agyában. Idegrendszerük kevésbé központosított, amikor nem kell összehangolni a karok mozgását, a karok önállóan is tudnak dönteni egyszerű helyzetekben. Pl. amikor hozzáér valami az egyik karhoz, az elhúzódik vagy éppen rátapad az adott helyzetnek megfelelően.

Képesek érzékelni az infrahangot. A normál hangokat is hallják, annak ellenére, hogy nincs fülük.

Bizonyos fajok veszély esetén képesek ledobni a csápjukat, mint a gyík a farkát. A leszakadt végtag 3 napon belül elkezd visszanőni.

Az óriáspolip (ami a Csendes-óceánban él) minden egyes szívókorongja közel 16 kilogrammot tud felemelni, de ugyanezen korongokkal a polip ízeket is érez.

Óriáspolip
(Forrás: scuba diver life)

Kopoltyúval lélegeznek, de hosszabb ideig képesek víz nélkül is meglenni.

Nagyon eszesek, bizonyított, hogy képesek tervezni, „érvelni”. Felismernek képeket, egyéb objektumokat, amiket már egyszer láttak.

Képesek megkülönböztetni a geometriai formákat.

Szelídíthetők, megszokják az embert, aki foglalkozik velük.

Mérgük is van, de az európai fajoknál veszélytelen. A Csendes- és az Indiai-óceánban élő mindössze 12-20 cm-es kékgyűrűs polip azonban a Föld leghalálosabb állatai közé tartozik. Egyetlen állat mérge akár 26 felnőtt embert képes megölni.

Forrás: wikimedia

Képesek álmodni. Egy új kutatás kimutatta, hogy aktív alvás közben a nyolckarú polipok bőrének színe és textúrája dinamikusan változik, izmaik összerándulnak, elernyednek, csukott szemük körbe-körbe mozog. A csendes alvás állapotában ezzel szemben az állatok mozdulatlanok, fakó színűek, és pupilláik résnyire szűkülnek.

A fejlábúak vagy lábasfejűek törzsébe tartozó polipok a legpuhatestűbb puhatestűek. Szeretnek szűk helyekre besurranni, hogy ott védelmet találjanak, és mivel nincs csontjuk, könnyen hajtogatják magukat a legextrémebb alakzatokba. Az egyetlen keményebb részük az állkapocs, ha ez befér valahová, akkor maga a polip is. Ez a képességük teszi őket kivételesen ügyes szabadulóművészekké, számos videót láthatunk arról, hogyan szökött meg egy-egy polip az akváriumból, a hajóról, vagy épp a befőttesüvegből. Egyik akváriumból a másikba is képesek átmászni, ha azok nincsenek rendesen lezárva. Az alábbi videó tipikus példája annak, mikor egy rákhalász fémketreccel rákot akar fogni és a polip közbeszól. A végeredmény pedig sem rák, sem polip, csak a rákpáncél és egy bosszús halász. :)

Régen agyagkorsóval halászták őket, manapság már egyik felén ledugózott átlagos műanyag csatornacső darabokkal is. A csövek szájára kötelet kötnek, a csöveket lesúlyozva leengedik a tenger aljzatára, a kötél fölső végére pedig bóját kötnek, ami lehet pl. műanyagflakon vagy éppen műanyag kanna. Mivel a polip ezt ideális menedéknek találja, sokszor belebújik, főleg ha csalétket is elhelyeznek benne. Egy idő után a halászok felhúzzák a kötélen a csöveket. Ezt gyorsan kell csinálni fentebb részletezett szabaduló képességük miatt.

A szárazföldről minden körülmények között megtalálják a vízhez vezető utat, még ha nem is látják azt. Átmásznak falakon, egyéb akadályokon, volt olyan eset, hogy a lefolyón keresztül jutott vissza egy egyed a tengerbe. Mindig megtalálják a legrövidebb utat a lakhelyükhöz.

Ha akváriumban tartjuk őket, szórakoztatást igényelnek, különben depresszióssá válhatnak. Ennek egyik módja, hogy az ételt olyan eszközben kínáljuk nekik, aminek kinyitásához gondolkodni szükséges, pl. egy lazán lezárt befőttesüvegben.

A polipok a tenger kaméleonjai. Remekül változtatják a színüket, fényvisszaverő képességüket és átlátszóságukat az adott helyzetnek megfelelően, hiszen bőrüket háromféle speciális bőrsejt borítja. Tudnak fehérré változni, amikor félnek, vagy éppen vörössé, amikor mérgesek. A párzásnak is külön színjelei vannak. Sok fajuk tintát is termel, amit kizárólag figyelemelterelésre használnak. Ez rossz ízű a ragadozóknak és szaglásukat is megzavarja.

Forrás: Getty Images Hungary

Nem élnek tovább 5 évnél, de bizonyos fajoknál a hím polip elpusztul a párzás pillanatában, míg a nőstény abban a pillanatban, amikor az utódok kikelnek.

Itt Albániában számos haléttermet találunk, ahol polipot is rendelhetünk különféle elkészítési módok szerint. Vannak országok, ahol szívesen fogyasztják frissen is, azaz élő állapotában, ahogyan például a tengeri sünt is. A polipot jól elkészíteni nem is olyan egyszerű, mert könnyen úgy járhatunk, mint a főtt kukoricával, rágós, kemény lesz.

Egy halétterem kínálata Tiranában (olasz feliratokkal)
(Forrás: saját kép)

A polipot leggyakrabban grillezve vagy salátának elkészítve kínálják az albán éttermekben.

Grillezett polip
(Forrás: saját kép)

Polipsaláta
(Forrás: saját kép)

Vagy tenger gyümölcsei tavë dheu formájában.

Forrás: saját kép

A tengerparton sok étteremben kínálnak halakat és tengeri herkentyűket. Turistaszezonban frissen juthatunk hozzá ezekhez az ételekhez, jobb helyeken egy tálcán jégen kihozzák az aznapi kínálatot nyersen, és onnan választhatunk.

Polip nevű étterem Durres-ben a tengerparton 2009-ben
(Forrás: saját kép)

Itt a mi falunkban is van egy a polipról elnevezett étterem (Restorant Oktapodi). A tulajdonos Görögországban tanulta a szakácsmesterséget, specialistája a tengeri állatok elkészítésének. Nála mindig garantáltan tökéletesen elkészített polipot kapunk. Minden nap frissen hozzák az alapanyagot, így Tiranából sokan járnak ki ide ebédelni, vacsorázni. Külön érdekesség, hogy idős édesapja kiválóan beszél magyarul, mert az ’50-es években Magyarországon tanult.

Polippal a tengerpart közelében is találkozhatunk. Idén januárban Durrës-ben például egy egészen nagy példányt fogott egy helyi lakos 50 m-re a parttól. Hűtőtáskába tette, majd egy akváriumba. A cikkben látható képen a polip fehér színű, ami azt jelenti, hogy fél. Hallottunk azonban rosszindulatú polipról is, ami egyelőre rejtély a tudósok számára is. Tengerbiológusok rögzítettek egy felvételt a Vörös-tengerben, ahol egy polip a körülötte békésen úszkáló halakat üti. És arra is volt példa, hogy a sekély vízben sétáló fürdőzőket csapkodott meg. A polipok egyébként békés állatok, nem kell tőlük tartani. :)

 

A Shala-folyó (Lumi i Shalës) és környéke

A Shala-folyó (albánul Lumi i Shalës) a shala törzsről kapta a nevét. Ez a törzs Észak-Albániában a Drin-folyótól északra és a Theth-től délre található területet népesítette be.

Környékbeli népviselet
(Forrás: fakteplus)

Egyes vélemények szerint maga a szó a „száraz, terméketlen föld” (shalë, shalesinë) szóból ered. Ez a magyarázat etimológiai szempontból azonban nem annyira meggyőző, mert Shala azon kevés helyek egyike az északi hegyekben, amelyek termékenyek és nem szárazak. A “shalë” szó azt is jelenti: nyereg.

Forrás: kultplus

A néphit szerint Shala, Shosh és Mirdita közös ősökkel rendelkeznek. Három fivér közül a legidősebb (Zog Diti) örökölte a nyerget (shalë), a középső (Mark Diti) a szitát (shosh), a legkisebbnek (Mir Diti) pedig semmi nem jutott. Így ő búcsúzáskor csak annyit mondott „Diten e mirë” (Szép napot), és ebből lett Mirdita. (Mirdita-val kapcsolatban él egy másik legenda is: a különböző kicsi települések nem tudtak megegyezni abban, melyik legyen a központ, amiről természetesen a régió is kapná a nevét. Ekkor az egyik idős ember azt mondta, hogy „Órákon keresztül vitatkozunk itt, semmiben nem tudtunk megegyezni. Csak amikor találkoztunk, akkor volt egyetértés, mindannyian köszöntünk egymásnak, hogy Mirëdita (Jó napot). Legyen ez a régió neve.)

Shosh
(Forrás: mapio.net)

A bajrak (török eredetű szó) azt jelenti: zászló. Az egy zászló alá tartozó törzs tagjai (kb. zászlóalj) alkotják a bajrak-ot (ispánságot). Ez mind katonai, mind közigazgatási egység volt a török időkben. Kurt Seliger osztrák újságíró – aki egy 50 köbcentis robogóval járta meg az utat Bécs és Tirana között a feleségével az ’50-es években – így ír a Sasfiak országa című könyvében erről: “Miután a hegylakók és a törökök között a harc semmiféle eredményre nem vezetett, mindkét oldal számára lényeges volt, hogy kompromisszumot kössenek. Így jött létre végül a megegyezés a törzsfők és a törökök között. A törökök elismerték a hegylakók önkormányzatát, és elálltak az adószedéstől. A hegylakók viszont kötelezték magukat, hogy a török hadsereg részére török harcosokat állítanak. A kötelező katonai szolgálat megfelelő szervezetet kívánt, így jött létre a bajrak: minden 300 ember katonai egységet képezett, egy “zászlót” albánul bajrakot. Azt a férfit, aki a harcos állításért felelős volt bajraktarnak nevezték.”

Forrás: saját kép a könyv ide vonatkozó oldaláról

Az ottani régióhoz tartozó hat bajrak egyike Shala, melyhez az alábbi falvak tartoznak: Pecaj (a központ), Theth, Abat, Lotaj, Lekaj, Nënmavriq és Nicaj.

Theth (Forrás: thethi guide)

Shala zászlaja két összekulcsolt kéz, mely a hitet szimbolizálja. Ez a törzs kizárólag a katolikus vallást gyakorolja. Egy 1671-es leírás szerint a településen 32 ház volt, 200 lakóval. A XVII. század közepén a törzs egy része átvándorolt a mai Koszovó és Észak-Macedónia területére. Koszovóban a központja Bajgorë, ott 37 településen élnek. Ők ma a muszlim vallást gyakorolják. 1918-ban az osztrák-magyar népszámlálás során 650 háztartást és 2512 lakost rögzítettek a nyilvántartásban. 1933-ban 2000 katolikus hívő élt Shala faluban és környékén, a XIX. század végén a törzs albániai része 3000 tagot számlált.

Forrás: wikipedia

A shala törzsnek érdekes hiedelmei vannak, ezt Nopcsa Ferenc is leírta. Beszámolói szerint ismerték a jégeső istenét, Rrmoria/Rumria névvel illették. Puskával lőttek rá, hogy eltérítsék, de tüzet is gyújtottak az udvaron, és sarlót és baltát is dobáltak felé. Félik a szellemeket és a vámpírokat, és hitük szerint a vámpírt csak saját fia pusztíthatja el. Az állatokkal kapcsolatos egyik babonájuk szerint a juhokat nem jó napnyugta előtt megfejni.

Shala védőszentje Szt. János, akinek ünnepét a saját naptáruk szerint december 26-án tartják. De ünneplik Szt. Mihály napját is szeptember 29-én (szintén a saját naptáruk szerint), ilyenkor kost vágnak és sütnek. Szent Mihály ünnepének előestéjén gyertyát gyújtanak a szentmisén, és imádkozás után vacsorát szolgálnak fel a szent tiszteletére. Valakinek a családból egész éjjel őrködnie kell egészen másnapig, hogy a gyertya ne aludjon el, mert ha kialszik, balszerencse éri az egész családot.

Karácsonykor, december 24-én délben kenyeret, sajtot, tejszínt és joghurtot visznek a sírokhoz, és gyertyát gyújtanak a kereszten. Ezeket az ételeket aztán szétosztják a szegények között. Szintén Nopcsa írta le, hogy a shalaiak reggel keresztet vetnek, mikor a nap első sugarai megérintik őket. A shala és a shoshi törzs egyetlen muszlimot sem engedett letelepedni a völgyben. A nikaj törzs tagjai közül sokan viszont muszlim nevet adtak a gyerekeknek. Így Sapa püspöke hivatalosan is megkérdezte a Szentszéket, engedélyezi-e, hogy muszlim nevű emberek is a közösség tagjai legyenek. Ez a szokás egészen 1760-ig létezett.

A környékbeli hegyi törzsek a Shala-iakat találékonyságukról ismerték. Ahogy a mondás tartja: „Gashi a bölcs, Krasniq a szem, Berisha a harag, Kelmend a harcias, Shala a furfangos, Thaçi a ravasz.”

A Shala-folyó a Shtrazë forrásból ered 1200 m-es tengerszint feletti magasságban Theth falu fölött. Kristálytiszta, jéghideg kékeszöld vize 37 km hosszan kanyarog a hegyek között, míg eléri a Komani-tavat. A legenda szerint Lek Dukagjini herceg – Szkander bég kortársa és barátja – itt töltötte életének utolsó éveit. Nevét egy szikla is őrzi, melyről be lehetett látni a völgyet, és így az ellenség érkezését is. A Komani-tóról 2017-ben írtam egy bejegyzést, nagyjából akkortájt kezdett a környék egyre látogatottabbá válni a helyi és a külföldi turisták által is.

A Shala-folyó – melyet Albán Thaiföldnek is neveznek – ma az egyik legnépszerűbb desztináció Észak-Albániában. Tiranából, Durrës-ből 1 napos kirándulással elérhető. Az út Vau i Dejës-től lesz szép és érdekes, ott kezdünk el bekanyarogni az Elátkozott-hegyek közé.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A katolikus vallás jelenléte kézzelfogható, katolikus templomok, keresztek kísérik utunkat Koman faluig.

Forrás: saját kép

Onnan kompok indulnak Fierze-be, és kisebb hajók a völgykatlanban található strandra, ahol most már hotelek/éttermek várják a turistákat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A kb. egy órás hajóút lélegzetelállító tájon át halad jobbra-balra magas hegyek, sziklák között.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Útközben van egy kis sziget – Béke-sziget a neve – rajta egy nagy kereszttel.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Végül egy bal kanyar után elénk tárul a völgykatlan a stranddal.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Főszezonban hétvégente rengetegen vannak, így az éttermekben lehet, hogy várni kell az asztalra. Az árak a hely szépségének és nehezen megközelíthetőségének függvényében vannak meghatározva, ne a falusi kis kifőzde áraira számítsunk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A víz jéghideg, és még augusztusban – amikor a legkisebb a sodrás – is egyensúlyozni kell a köveken, hogy ne vigyen el a víz.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Mehetünk saját autóval, vagy egy napos szervezett út keretében mikrobusszal, nagybusszal. Akár a mi szervezésünkben is.

Albánia – az én szememmel

Milyen is az, amikor nem mi találjuk a nyaralási helyszínt, hanem az talál meg minket? Az alábbi vendégbejegyzésből ez is kiderül. Veronika élménybeszámolója következik.

Nyár eleje volt, mikor a testvérem mesélt barátairól, akik kiköltöztek Albániába nyugdíjas éveikre. Albániábaaaa?

Ebbe a balkáni országba???

Aztán jött egy régi barátnőm, hogy az ismerősei Albániában nyaraltak és nagyon klassz hely…

Eszünkbe jutottak gyerekkori barátaink, akik 10 éve kiköltöztek és szeretnek ott élni. Akkor még nem sejtettük, hogy nemcsak Magyarország, de a komfortzónánk határait is messze el fogjuk hagyni, és a sodró események által a szívünket is rabul ejti ez az ország.

Albánia lassan, de biztosan beáramlott a gondolataimba, és mint mindig a gondolataimat követték a tetteim.

Az interneten portyáztam az Albániáról szóló oldalak között, beregisztráltam a legnépesebb albán csoportokba a Facebookon, nagy nehezen beszereztem Dienes Tibor Albániáról írt útikönyvét, és vettem egy részletes térképet.

Bevallom, tetszett amiket olvastam, kíváncsivá tett. Férjemmel és kisebbik lányommal elhatároztuk, hogy elmegyünk.

Földrajzát tekintve fontos megemlítenem, hogy Albánia partjait két tenger hullámai mossák: északon az Adriai-tenger, délen pedig a Jón-tenger. Hatalmas, 2000 méter feletti hegycsúcsok kísérték utunkat, folyóvölgyekkel tarkítva. Kevés a sík gazdálkodásra alkalmas terület, az is inkább az északi országrészben található. Északon a sötét színű, néha haragoszöld Adria homokos partja fogad sík területen, míg délen a hegyek meredélyeinek tövében a sziklás és fehér homokos partszakaszok váltakoznak ámulatba ejtő türkizkék, átlátszó vízzel.

Mivel mi autózni szeretünk, többféle útvonalat is megnéztem, ami Albániába vezet. Azt tapasztaltam, hogy a Covid miatt folyamatosan és kiszámíthatatlanul változnak a határátlépés szabályai, így sok honfitársunkhoz hasonlóan a Szerbia-Koszovó-Albánia útvonalat választottam. Mindamellett, hogy ez a legrövidebb út, nem kértek csak személyi igazolványt és az autónk papírjait. Aki erre indul, az ne nagyon számítson sztrádákra, de a gyorsforgalmi utakon azért lehetett haladni jó ütemben. Itt azért bele kell kalkulálni, hogy egy sáv van, ritkán kettő. Valamint kicsit több kanyar és szintkülönbség, mint kicsiny hazánkban. Fontos azt is figyelembe venni, hogy bárhol sétálhat szembe velünk szamár, kecske, birka, tehén, vagy CD-t , nyúzott nyulat, stb. áruló albán állampolgár.

KRESZ létezik, de semmikép ne aszerint közlekedjünk, hanem próbáljuk felvenni a helyi autóvezetők ritmusát. Ha tudjuk a célt, menjünk abba az irányba, kerüljünk ki mindenkit, fékezzünk, ha kell. Ne lepődjön meg senki, ha szembe jönnek az egyirányú utcában, vagy levágják egyenesen a körforgalmat, vagy éppen szaladgálnak át gyalogosan a négysávos úton. Mégis azt tapasztaltuk, hogy nincsenek balesetek. Egy koccanás volt Ksamil-ban az egyik körforgalomban, ahol mindenki egyenesen közlekedett, de egy turista körbement (betartva a KRESZ szabályait). Hamar belejöttünk, sőt nagyon tetszett, hogy senki nem káromkodik, hanem rezignáltan tudomásul veszi, hogy ez így rendjén van.

Kb. 10 órás út után Durres mellett Golem-ben szálltunk meg egy viszonylag egyszerű, de takaros kis hotelban, közvetlenül a tengerparton. Ahány ember, annyi igény. Nekünk a tisztaság és a víz közelsége, látványa volt az elsődleges szempont. A Hotel Enera-ban szálltunk meg 3 éjszakát, a szállást a Booking-on foglaltam.

Imádtuk. Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak a szálloda dolgozói. A szoba tiszta, rendezett volt. Reggelit tartalmazott az ár.

Még itthonról megbeszéltük, hogy 20 éve nem látott barátainkkal találkozunk. És találkoztunk… Nagy pillanat volt. Szívet melengető ölelések után egy teljes napot velük töltöttünk. Korábban megbeszéltük, hogy minket az autentikus, helyi dolgok érdekelnek a legjobban, és a természet rejtett csodái. Találkozási pontunk Elbasan városa volt. Innét indultunk az ő autójukkal egy zötyögős földúton fel egy hegyoldalra, ahol a helyiek fúrtak egy kutat kőolajat keresve, ám kőolaj helyett forró, kénes víz tört fel, amit aztán nem sikerült elállítani. Mit tesz ilyenkor egy albán? Bevezették a saját házaikba és néhány fürdőkád segítségével még közfürdőt is építettek maguknak a lakatlan hegy oldalába. Utunk következő állomása ugyanabban a faluban egy albán ortodox templom volt. Haragoszöld mandarinfák és csobogó szökőkutak társaságában nézhettük meg ezt a kis ékszerdobozt. Boldogan köszöntöttek minket, és még olyan helyekre is bevittek, ahova másoknak tilos a bejárás. Utána Elbasan központjába vittek minket barátaink, ahol egy gyönyörűen felújított vár áll. Csak bámultuk a csodás kert látványát, ami ott fogadott minket. A történelmi múlt kiállított maradványai mellett kitűnően megfértek korunk modern vívmányai is. Így egy csodaszép, árnyas étterem teraszán enyhíthettük szomjunkat, ami a hőség miatt szinte folyamatos volt. Barátaink közben folyamatosan meséltek nekünk, így rengeteg információhoz juthattunk. Jókat nevettünk történeteiken, de legbelül nyugtáztuk, hogy jó kis hely ez az Albánia.

Következő állomásunk egy icipici étterem volt, ami zsúfolásig volt tömve régiségekkel, fotókkal. Az egyik fotón felfedeztem Edi Rama-t, a jelenlegi miniszterelnököt. Alig hittem a szememnek, hogy ő is itt ebédelt?! A tulajdonos nagy szeretettel invitált be minket. Szerencsére barátaink kitűnően beszélnek albánul, így hamar egy hullámhosszra kerültünk vele. Mesélte, hogy ő a negyedik generáció, aki ezt a tradicionális kis éttermet vezeti. Mindent helyi termelőktől szerez be, a zöldséget, gyümölcsöt a kertjében termeszti. Erről fotókat is mutatott. Megkérdezte honnan jöttünk, majd előcsapott egy vendégkönyvet és megmutatta magyar emberek bejegyzéseit a nála elfogyasztott étkekről, a vendéglátásról. Micsoda bizalom… Hiszen neki fogalma sem volt, ki mit írt oda magyarul… Minden tradicionális ételt elmagyarázott, leste minden kívánságunkat. Ugyan nem kértünk desszertet, ő hozott. Valamint hozott frissen szedett somot és az ebből készült somnektárt is megkóstoltatta velünk. Ajándékba… Szívmelengető volt ott minden pillanat.

Utána a kocsikhoz érve elbúcsúztunk barátainktól, de elláttak minket ezer jótanáccsal, hogy hova menjünk még el, mire figyeljünk. Ők egyébként vállalnak idegenvezetést. Akiket komolyan érdekel a kiutazás, fel tudják velük venni a kapcsolatot. Van weboldaluk, blogjuk. Facebookon “Albánia – mindennapjaink egy nem mindennapi országban” címszó alatt olvashatóak értékes és érdekes bejegyzéseik. Itt a többi elérhetőségük is megtalálható. Hálás vagyok nekik, hogy adtak egyfajta biztonságérzetet. Mindenben segítettek végig az utazásunk során.

A hegyi patakokból mindenhol lehet inni. Isteni finom a vizük és nagyon hideg. Kincset ért a nagy melegben. A közbiztonság is nagyon jó. A kocsikat lehúzott ablakkal is otthagyják a helyiek. Nincs kocsilopás. A törvénykezés úgy működik, hogy igen megengedőnek, elnézőnek tűnik, ám ha a törvényszegésnek következményei vannak (pl. balesetet okoz valaki ittasan) akkor hosszú börtönévek várnak az elkövetőre. Soha nem állított meg egy rendőr sem minket semmilyen apropóból, sőt, egyszer segítettek kiparkolni nekünk. Elállták az utat, míg kitolattunk.

Albánia megszenvedte a törökök uralmát. Szkander bég Albánia legnagyobb hőse. Barátjával, Hunyadi Jánossal szövetségben harcolt az oszmán seregek balkáni terjeszkedése ellen. Hunyadi Jánosról Kruja-ban utca és tér is lett elnevezve. Kruja városa egy hegy oldalára épült. Kellő mennyiségű szerpentin után megcsodálhattuk a településen található Szkander bég várát, valamint híres az itt található Old bazaar, ami egy nagyon autentikus bazársor. Itt kézzel szőtt szőnyegek, kézműves ezüst ékszerek és régiségek között lehet válogatni. Elárulom, hogy engem a szőnyegek rabul ejtettek. Legszívesebben egy tucattal vettem volna belőlük… Még szerencse, hogy a férjem nem repesett annyira, mert így legalább mi is elfértünk a kocsiban a szőnyegek mellett a szállásra vezető úton. Itt egy Kroi nevű étteremben ettünk barátaink tanácsát megfogadva. Az az igazság, hogy már belépéskor leesett az állunk a látványtól, és nemcsak a panoráma miatt. A kiszolgálás és az ételek is fenségesek voltak. Egy átlagos magyar étterem árait alulmúlta a végösszeg és természetesen itt is hoztak még ajándékba saját készítésű szilvalevet. Mit mondjak, furcsa volt ezt megtapasztalni…

Hamar elröppent a három nap. Tudnék még írni róla, de így is hosszúra fog sikeredni “kis” élménybeszámolóm.

Másnap reggel elindultunk az Albán Riviéra felé. Tudtuk, hogy 7-8 órás út vár ránk, míg leérünk a délen foglalt szállásunkra Ksamil-ba. Erről az útvonalról azt kell tudni, hogy beválasztották a világ 10 legszebb motoros útvonala közé, nem véletlenül. A rendkívül szerpentines út a hatalmas hegyek oldalában vagy tetején halad. A Llogara-hágóra való felkapaszkodás azért nem kevés izgalommal töltött el, pedig nem is én vezettem az autónkat. Utána pedig lefelé és lefelé, és lefelé… miközben a párába burkolózott végtelen tenger ott nyújtózott a hegyek lábánál. Az az igazság, hogy itt alig fotóztam – pedig imádok – két okból: féltem a szerpentin szélén megállni, valamint úgy éreztem, hogy aminek itt részese vagyok, azt nem tudja egy fotó sem átadni. Megéreztem a természet hatalmas erejét és azt, hogy milyen apró kis porszemek vagyunk mi ehhez képest. Jobban kellene becsülnünk a Földet, a természetet…

Mivel már a “szükség” is úgy hozta, meg kellett állnunk valahol. Egy parkolóba nagy hirtelen lekanyarodtunk. Kiszállva az autóból azt hallgattuk, hogy mi ez a zaj??? Egy étterem volt ott, a neve: Ujvara. Egy vízesésre építették. Minden asztal mellett csobog lefelé a hűsítő, kristálytiszta hegyi patak. Közben eszünkbe jutott, hogy barátaink is meséltek erről a helyről, csak a nagy “ijedelmeim” közepette meg is feledkeztem róla. De milyen az élet: itt volt előttünk. Itt is finomat ettünk, ittunk. Megállapítottuk, hogy mindenhol friss, zamatos ételeket tesznek elénk. (A pizzájuk is mindenhol isteni volt.)

Délen a Hotel Vila Park Bujari Ksamil-ban foglaltam szállást a következő 6 napra, szintén Booking-on. Késve, kényelmesen érkeztünk a szállásunkra. Már ránk telefonáltak, hogy hol vagyunk. Annyit fontos megemlítenem, hogy a déli országrész szállásai kétszer annyiba kerülnek, mint északon. És a vendéglátóhelyek is drágábbak. A magyar árakhoz képest azonban még messze nem érték el a mi szintünket. A szoba kicsi, de patyolat tiszta, a fürdő ablakából olyan kilátás volt a tengerpartra, hogy mondtam a férjemnek, hogy én is kérek egy ilyen festményt a falra.

Ksamil szerintem Albánia legfelkapottabb helye jelenleg turisztikai szempontból, de őszintén szólva megértem. Ebből kifolyólag nem voltunk egyedül. :) Júliusban még kényelmesen elfért a sok ember, de augusztusban a szabadságolások miatt annyi ember lett hirtelen, hogy volt olyan strand, ahol nemhogy napágy nem jutott, de a törölközőnket sem engedték leteríteni. Szerencsére folyamatosan fejlesztenek. Mindenhol megkezdett építkezések várják az őszi folytatást, de új strand is nyílt, amibe egy pillanat alatt szerelmesedtünk bele. Tökéletesen éreztük magunkat. Az albán zene ritmusát csak a tenger hullámainak a csobogása zavarta meg. Lágy tengeri szél fújta a hajunkat, enyhítve a forróságot. Éppen emiatt csak este vettük észre, hogy az 50 faktoros naptej is kevés, ha nem vesszük komolyan, hogy betartsuk a sziesztát. A kisebbik lányom nagyon fehér bőrű, ő rózsaszínre váltott. Egy kávézóban meg is kérdezték, hogy norvégok vagyunk-e. Ebből kisvártatva szívélyes diskurzus kerekedett. Kiderült az illetőről, hogy övé az összes vízi jármű, ami ott bérelhető. Közölte, hogy éljünk a mának és két perc múlva leszervezte, hogy motorcsónakkal körbevigyenek minket a szigetek között. Hiába mondtuk, hogy nincs nálunk pénz, őt ez egyáltalán nem érdekelte. Mire észbe kaptam és megijedhettem volna, már egy motorcsónak hasította velünk a vizet a naplementében. Persze mondanom sem kell, hogy közben albán zene szólt és megélhettünk néhány újabb csodálatos pillanatot. A pénzt bevittük másnap, de így is jóval kedvezményesebb árat kaptunk, mint amit korábban megérdeklődtünk.

Hogy pihentessük a bőrünket, kitaláltuk, hogy másnap elmegyünk a közelben található Kék szem forráshoz. Erről azt kell tudni, hogy hatalmas vízhozammal tör fel az édesvíz, az aljáig még emberfia nem tudott lejutni a hatalmas víznyomás miatt, csak kb. 50 m-ig nehézbúvárok. Nevét a csodás kék árnyalatokról kapta, egy nagy kék szemet formáz a feltörő víz. Volt aki fejest is ugrott bele a turisták közül, bár mi azt is hőstettnek éreztük, hogy a 10 fokos vízbe térdig belementünk. A kiszélesedő folyóvölgy árnyas fák alatt haladt tovább. A víz tetejére építettek egy éttermet, úgyhogy újabb pazar helyen ebédelhettünk. Nagyon finom, friss volt minden, csak jót tudok mondani itt is az étteremről.

Ksamil egy kb. 1000 fős kis település, de nyaranta megsokszorozódik ez a lélekszám. Mindenhol hotelek, apartmanok vannak. Az út szélén kulcsot pörgetnek a helyi szállásadók, ha valaki ad hoc módon szeretne szállást.

Ksamil híres strandjairól, ami a fehér homokos és az apró kavicsos partokat jelenti a kék minden árnyalatában pompázó tökéletesen átlátszó tisztaságú vízzel. Négy kis szigetecske van egy öböl ölelésében. A szigeteken is van napernyő, nyugágy. Szabadon lehet úszkálni, vízibiciklizni, motorcsónakozni közöttük. Ksamil partján állva szinte láttuk Korfu szigetének házait, hiszen mindössze 6 mérföldre vannak egymástól.

 

Ksamil-tól északra néhány kilométerre található Saranda városa. Innen rendszeres hajójáratok indulnak. Többek között Korfura, de akár Olaszországba is. Ide költözött le télen egy idősebb magyar házaspár, akik öcsém nagyon jó barátai. Felhívtuk őket, találkozzunk. Nagy szeretettel fogadtak minket sarandai otthonukban és megbeszéltük, hogyha a szél gyengül, elvisznek minket néhány számukra is csodás helyre motorcsónakjukkal. Ez két nap múlva meg is történt. Elindultunk Saranda partjaitól Kroreza Beach-re.

Ez a strand csak a vízről megközelíthető. A tenger fölé magasodó sziklák oldalát nézve tökéletesen kirajzolódik, ahogy a föld erői a mélyben aktívan dolgoznak. Gyűrik, hajtogatják a kőzeteket, mint mi egy újságpapírt.

Hihetetlen szépségeket láttunk útközben, melyet csak néha tör meg a kommunista idők politikai vezetőjének Enver Hoxha-nak néhány betonbunkere.

A strandhoz érve, egy hatalmas úszással értünk partot. A kövek a talpunk alatt hófehérek, melyeket az erózió kerekre csiszolt. Itt is megtalálható már minden, amire a vendégeknek igénye lehet. Étterem, mosdó, hajóbérlés várja a kirándulóhajók utasait.

Miután visszaértünk Saranda kikötőjébe, beültünk egy helyi kávézóba, és amíg a hőség el nem üldözött minket, egy hatalmasat beszélgettünk hűsítő italok és isteni finom albán kávé társaságában.

Még sok pozitív élményről tudnék írni, de úgy gondolom, hogy a teljességhez a negatívumok is hozzátartoznak.

Miközben a hírekben már mindenki hallhatta, hogy lángokban áll Görögország, Törökország, Macedónia, Ksamil mellett is kigyulladt egy olajfa ültetvény. Nagyon megijedtem, mikor észrevettem a szobánk erkélyéről a fák fölött gomolygó füstöt. Ráadásul Saranda-ba menet csak pár méterre voltak a felcsapó lángok, de reggelre el tudták oltani.

Már hazafelé tartottunk, amikor 5-6 helyen is láttuk az égő hegyoldalakat. Legfélelmetesebb a Kukes mellett tomboló tűz volt, melynek füstje már a napot is eltakarta. Apokaliptikus látvány volt. Míg ott voltunk minden nap 40 fok körül volt a hőmérséklet, és csapadék egyszer sem esett. Iszonyú szárazság volt. De azt mondták, hogy ez teljesen normális errefelé, hiszen éves szinten 300 napsütötte napot tudhatnak magukénak.

Sajnos a hazafelé vezető úton sokat kellett várni a koszovói-szerb határon (Merdare), valamint Röszke és Tompa is túl volt terhelve, emiatt az út 24 órásra sikeredett, de ezt 14 óra alatt is lehet teljesíteni kényelmesen, ha a határokon nincsenek fennakadások.

Mi minden negatívum ellenére is nagyon jól éreztük magunkat, és már most tervezgetjük, hogy mikor tudunk ide ismét visszamenni.

Reméljük, minél előbb sort keríthetünk erre…

Mindenkinek hasonlóan szép, kalandokkal fűszerezett napokat kívánok!

 

Pergéné Rozs Veronika

A szerző középen

 

Dél-Albán kalandok

“Az egész úgy kezdődött, hogy két és fél éve szembejött velem a neten egy fotó a Holta-kanyonról. Aznap szerettem bele Albániába…” -írja Gabriella. Majd idén eljött ide, és megnézte. Sőt, sokkal többet is.

Nem vagyok az a napernyős strandon fekvő nyaraló típus, imádok túrázni, fotózni, ha van egy kis hegy, szikla, patak, az nekem a mennyország. Ez a kanyon pedig ilyen. Azonnal rákerestem, hol is van pontosan és van-e még a közelben más természeti látnivaló, aztán csak kapkodtam a fejem, csapongtam oldalról oldalra, megnéztem pár száz fotót, közben a térképet, estére összeállt a fejemben egy körút terve. Mivel a nyaralásunk már le volt foglalva, következő évig volt időm finomítani az útitervet és utánanézni mindennek pontosan, ne érjenek meglepetések. Aztán jött a Covid. Következő évi utunk ugrott. :(

De idén semmi nem állított meg minket!

Mivel az út odáig nagyon hosszú, egy napot Ohrid-ban aludtunk. Útközben, hogy kicsit megmozgassuk magunkat meg akartuk nézni a Skopje melletti Matka-kanyont kajakkal. Ahogy megérkeztünk, leszakadt az ég, a kajakozásnak lőttek, de a kishajók közlekedtek esőben is, így végül megnézhettük a párába burkolózott, néhol gőzölgő sejtelmes sziklákkal övezett kanyont és a barlangot.

Másnap egy gyors városnézés Ohrid-ban, itt már jártam régebben és irány tovább.

A határ után öt perc nem telt el, már láttunk egy csacsit és két bunkert, ez már Albánia. :) Ezekből megszámlálhatatlanul sok volt mindenfelé.

Első nap a Sotira-vízesés és útközben egy ottomán hidacska megnézése volt a terv.

Fel voltunk készülve, hogy a falutól a vízesésig nem tudunk elmenni a kis autónkkal, gyalog megyünk, de hogy a faluig az utolsó 8 km is makadám, sőt közben egy folyómedren is keresztül visz az út, erre nem számítottunk…

Estére Berat-ba érkeztünk, ahol a szállásunk egy felújított több száz éves berati ház volt, az ablakból a hídra és az óvárosra láttunk. Kipróbáltuk az albán konyhát, nem csalódtunk. Kecske sültet ettünk sült zöldségekkel, isteni volt.

Következő napunk a várva várt Holta-kanyonba vezetett. Az út kiépítve végig, már nem kell kavicsoson zötykölődni, mint a korábbi években. Mit is mondhatnék: csináltam vagy 200 fotót, mellékelek párat. Varázslatos hely!

Turistaút nincs, a patakban kell végig gyalogolni, ami júliusra már elég alacsony, sok helyen száraz lábbal is lehet menni. Vannak részek, ahol a kanyon beszűkül bizony térdig, derékig is a vízben kell gyalogolni :), ami nagyon hideg. A magas sziklafalaktól szinte végig árnyék van, szóval a 35 fokos kánikula ellenére is fáztunk, de a lenyűgöző látnivaló feledtette ezt. Ahol a kanyon kb. 70 centisre szűkül, benn sötét, a lábunk már nem ért le, úszni nem tudtunk a helyszűke miatt, csak „kutyában”és nem látszott a szűk rész vége, majd megfagytunk, na ott fordultunk vissza. A bejáratig szinte futottunk vacogva, de csak kint a napsütésben tudtunk végre felmelegedni. Felejthetetlen élmény volt.

Délután értünk vissza Berat-ba, a nap hátralévő részében a várost fedeztük fel. Kanyargós szűk utcácskáit, végül a várat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik minden irányban. A város hangulata elvarázsolt, méltán a világörökség része.

Másnap tovább álltunk, először a kb. 1 órányira levő Bogove-vízesést vettük célba. Van egy út a vízesés fölé, onnan egy parkolóból viszonylag rövid, de meredek úton lehet lejutni a vízesésig, de a helyiek integettek, ne menjünk arra, inkább álljunk meg a Roi Bogova nevű üzemnél, onnan turistaút vezet a vízesésig. Kb. 20 perces út a patak mentén, nem bántuk meg. A vízesés gyönyörű, körülötte hűvös pára.

Én, aki már szinte el is felejtettem, milyen volt tegnap a víz, bátran bemerészkedtem, beúszok a vízesés alá… Amikor becsobbantam, levegőt alig kaptam, szinte „égette” a bőrömet a víz, hangosan jajgattam (a párom a parton röhögött és fotózott). De, kemény csaj vagyok, beúsztam a zuhataghoz, ahol nem csak a hideggel, de a nagy sodrással is meg kellett küzdeni. Nem egész 2 percet töltöttem a vízben, vöröslő bőrrel másztam ki, hosszasan feküdtem a forró sziklán, hogy visszanyerjem normál hőmérsékletemet. Szóval csak a legelszántabbaknak ajánlom a fürdést :D .

Innen már csak fél óra Çorovoda, ahol Albánia legismertebb szurdoka található: az Osumi. Nagyon tetszenek az ottomán hidak, ezért először a városon túl található kis hidat vettük célba.

Utána következett a szurdok. A látvány leírhatatlan.

Nem nyugodtam bele, hogy csak fölülről lehet lelátni mindenhonnan és a végén fürdeni, ahogy a képeken láttam, ill. blogban olvastam, végül a Maps.Me (nagyon ajánlom offline térkép) alkalmazásban megtaláltam, hogy a Gjurma e Abaz Aliut kegyhely után kb. 50 méterre , ahol a szalagkorlát kezdődik, vezet le egy kis szerpentines ösvény a vízig. Innen egész más arcát mutatja a szurdok, kb. 1 kilométeren belül 3 vízesés is zúdul alá.

Szemben canyoninges csoport jött velünk, beöltözve bakancsba, sisakba, mentőmellénybe, csodálkozva nézték, hogy mi egy szál fürdőruhában, telefonnal a kézben hogy kerültünk oda. Mindenkinek tetszett, kivéve a túravezetőt, rontottuk az üzletét.

A kanyon után jött a feketeleves. Ez a 15 km-es szakasz miatt féltem nagyon, többen óva intettek, arra csak szamárháton, nem személyautóval.

Vagy megpróbáljuk ezt a szakaszt, vagy hatalmas kerülővel jutunk Permet-be, semerre nincs jó út. Láttam néhány képet és olvastam beszámolót, úgy döntöttünk bepróbáljuk. NEM ajánlom senkinek. Időnként nincs út, csak kövek, van, ahol kézzel raktunk köveket, hogy el tudjunk menni, a 15 km két órába tellett, 10 évet öregedtünk és szétrázta az autó futóművét, szóval utána szerviz, szerencsére csak a csavarokat kellett meghúzni.

Viszont a hágó tetején kis Kávé tábla hívogatott minket, egy kis lugas alatt asztal, paddal, a szemfüles ott lakó házaspár kínálja az üdítőt, kávét, valami ennivalót is annak, aki ideáig eljutott. Jó cukros török kávét kaptunk, de legyűrtük, teljesen kimerültünk az úton.

Este Permetbe érkeztünk, ahol látnivaló az óriási szikla, amire hátulról fel lehet menni és a kilátás a szikláról, utána vacsora megint egy autentikus albán étteremben, isteni bárányt ettünk.

Reggel a híres termálfürdő következett, a híddal és a Langarica-kanyonnal. Nagyon megfogott a hely, a barlangok a híd felett, a mindenhonnan csordogáló termálvíz. Végre nem hideg vízben jártuk végig a kanyont, több helyen kövekből kialakított medencékben fürdeni is tudtunk. Aki Albániába jön, annak szerintem kötelező program. Érdemes korán reggel odaérni, akkor még alig vannak, később nagy a tömeg, felkapott hely.

Utána elindultunk következő szállásunkra, Gjirokastra-ba.

Útközben a neten kiszemeltem egy vízesésre épült kávézót, alatta utcai árusokkal, mindenkinek ajánlom. Fenn a vízesések között az étterem, lenn az út mentén igazi balkáni hangulat. A vízesés belevezetve az akváriumba a pisztrángárusnál, a tejet is a vízeséssel hűtik, mindenhol olívaolaj, méz és egyéb saját termelésű áruk, ja és egy kecske, aki ott fekszik a gazdája mellett, békésen tűri a turistákat.

A kávétól felfrissülve Tepelena, majd Progonat felé vettük az irányt, kis kitérő egy ígéretes vízeséshez. Az igazi turistaút messzebbről visz oda, de én láttam egy videót, ahol felülről a vízesés mellett vezet le egy nem túl széles, időnként lábszélességű kis ösvény a sziklafalon a vízesés aljáig, természetesen, itt mentünk le. A táj gyönyörű, viszont az aszály miatt, a víz épp csak csurdogált, de így is nagyon szép volt, nem bántuk meg, ráadásul vadonatúj aszfalt út vezetett odáig.

Innen már nincs messze a Nivica-kanyon, de nekünk ez most időben nem fért bele, még meg akartuk nézni este Gjirokastra-t, Enver Hoxha szülővárosát. Felújítva, a házak eredeti stílusukban, nagyon szép albán város.

Reggel végre a tenger felé vettük urunkat, megállva a Kék-szem forrásnál, Ksami-lba érkeztünk. Ez a legfelkapottabb üdülőhely, teltház is volt mindenhol.

A strand szép, van köves, homokos, mindenki talál kedvére valót, aki szereti a napernyős tömeget. Mi felfújtuk SUP-unkat és megcéloztuk a közeli szigeteket, bízva abban, hogy ott kevesebben lesznek, de nem. Azért megérte átmenni, körbeevezve a szigetek gyönyörűek, a víz kristálytiszta és az a kékség!

Szállásunk Saranda-ban, felmentünk a várba a naplementében gyönyörködni, utána pedig belevetettük magunkat a sarandai éjszakába. Itt aztán senkit nem érdekel a Covid, olyan, mint pár éve a horvát tengerparton, tömeg a korzón, a vendéglátóhelyek tele, a hajósok kínálják programjaikat, szól a zene, végre kicsit visszakaptuk a régi életünket.

Másnap elindultunk északra a tengerparton, itt útközben nagyon sok a látnivaló. Borsh várába érdemes felmenni, utána kimelegedve kötelező megálló a borshi vízesés étterem, ami nagyobb a tegnapelőttinél, mindenhol csobog a víz az asztalok között, ott sütik a kecskét/ birkát, ha nem is esztek, de egy hideg italra, kávéra érdemes megállni.

Aztán következett Qeparo óvárosa, fenn a hegyen. A falu határáig lehet menni kocsival, benn már csak gyalog, nem fér be az autó a meredek, szűk, kövekből kirakott utcákba. A falu félig elnéptelenedett, néhány ház van korhűen felújítva, gondolom apartmanok. De pont ez a kihaltság adja varázsát.

Aztán jött a Palermo erőd, utána a tengeralattjáró bunker bejárata, végül Himara strand. Kavicsos napernyős hatalmas strand, mi a legdélebbi résznél találtunk parkolót és már fújtuk is fel a Sup-ot, tervem volt a Filikuri strand, ahová vagy egy kötélen lehet csak lejutni, vagy a víz felől megközelíteni. A köteles leereszkedés csigázott, de nem találtam pontos infót, hol is találjuk meg a kötél felső végét, így az evezés mellett döntöttünk, de természetesen felmásztunk azon a bizonyos kötélen. Az út a strandig is tartogatott meglepetéseket, egy barlang is volt útközben és végig gyönyörű sziklák.

Szállásunk Himara óvárosában fenn a hegyen, ahova szintén nem lehet kocsival bemenni, de nem volt sok az a 100m cipekedés, a városka kárpótolt. Részben felújított görög városka, néhány elhagyatott házzal és egy lerombolt várral a tetején, ahonnan csodálatos a kilátás. A hangulata nagyon megfogott. A szállásunk is igen romantikus görög stílusú kőház, kékre festett kapu, kilátás a tengerre, gyanítom, ide még visszatérünk.

Másnap a nyaralás utolsó napja következett, ezt is sikerült emlékezetessé tenni.

Kinéztem a google térképen, hogy Dhermi fölött a parton van két barlang és a Gjipe beach, na, ezeket vettük célba. Sikerült parkolóhelyet találni Dhermi-ben a strandon, elég korán érkeztünk, később teljesen bedugult a parti út. Elindultunk és meglepetésünkre vagy 10 nagyobb barlang és sok kicsi volt végig ezen a partszakaszon. Ahol lehetett beeveztünk, ahol lehetett kikötöttünk, fürödtünk, ilyen szép helyeken még nem strandoltunk. A nagyobb barlangokba vízitaxival viszik a turistákat a strandokról. Este megnéztük a Drymadhe strand végén levő híres sziklakaput, legnagyobb bánatomra köré épült egy étterem, így nem tudtam megörökíteni természetes szépségében.

Aztán felmentünk a Llogara-hágóra, megnézni a kilátást és hazafelé még Dhermi óvárosában sétáltunk egyet. Szinte teljesen felújítva, hangulatos kis görög falu, érdemes körbejárni és felmenni a templomba a dombtetőn.

Reggel utolsó kávé a szállás kávézójában és szomorú szívvel elindultunk haza a hegyek között a Vjosa völgyében elhaladva korábbi kalandjaink színhelyei mellett.

A balkáni hangulat, az emberek kedvessége természetessége, lazasága leírhatatlan. A közlekedés sokak szerint kaotikus, pedig csak szabályokat lazán értelmezve, de egymásra nagyon figyelve, türelmesen vezetnek. És ami a legaranyosabb, bárhol, bármi jöhet veled szemben az úton.

Még haza se értünk, már tudtuk, jövőre Észak-Albánia.

Szép Gabriella

 

Megy a gőzös, megy a gőzös… – Albániában

Hogy Albánia milyen gyorsan változik, azt többek között az albán vasút helyzetéből is lemérhetjük. Szándékosan nem a fejlődik szót írtam, ami általában jellemző Albániára, mivel a vasút esetében ez nem lenne helytálló, hiszen az utóbbi évtizedekben az albán vasútra a visszafejlődés és leépülés szavak a legtalálóbbak.

Albánia földrajzi és településszerkezeti sajátosságait szem előtt tartva nem a vonat az, ami a legmegfelelőbb tömegközlekedési eszköz egy ilyen speciális földrajzi adottságokkal rendelkező országban, legalábbis a területének jó részén. Mégis létezik vasúti közlekedés, bár mai formájában inkább csak a kalandturizmus kedvelőinek ajánlott.

Közlekedő vonat 2019-ben
(Forrás: saját kép)

Az első albán vasútvonalak keskeny nyomtávú bányavasutak és katonai vasútvonalak voltak, melyeket magán vállalatok, az Osztrák-Magyar Monarchia majd később az olasz megszállók építettek. Ez a szállítható, könnyen fektethető és felbontható pálya Paul Decauville francia mérnök nevéhez fűződik, aki a keskeny nyomközű (400 mm és 1000 mm közötti) vasút úttörője volt. Az albán vasút története 1916-17-ben indult, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia egy ilyen 650 mm-es keskeny nyomtávú Decauville-vasútvonalat épített, mely Shkodra-ból indult Lezha, Vorë településeken át Tiranáig.

A keskeny nyomtávú vasút Shkodra-nál
(Forrás: njekomb.org)

Vorë-nál elágazott Durrës-Kavajë-Rrogozhinë-Elbasan felé, végállomása pedig Librazhd volt.

A keskeny nyomtávú vasút a Durres-i kikötőben
(Forrás: bulevardionline)

Rrogozhine-nál átkelt a Shkumbin-folyón és Lushnje-Fier érintésével Levan állomáson ért véget, egészen a Vjosa-folyónál. Lushnje-nél még volt egy ág tovább Berat-ig. Az egész vonal 400 km hosszú volt, kis gőzmozdonyok húzták a vagonokat. Az Osztrák-Magyar Monarchia kivonulásakor a síneket felszedték és Ausztriába szállították. 1945-ben még építettek egy 50 km-es keskeny nyomtávú szakaszt délen, hogy Selenicë és Mavrovë bányáiból bitument szállítsanak a Vlora-i kikötőbe.

A standard 1435 mm síntávolságú (Stephenson) vasút építése 1940. április 28-án kezdődött Kavaja-ban. Úgy gondolták, egy év alatt megépítik a Durrës-Elbasan-Labinot vonalat. De a háború további alakulása, az olaszok veresége az olasz-görög háborúban, valamint az antifasiszta ellenállás kialakulása Albániában megszakította a projektet.

A nagy albán vasútépítés 14 fázisának első szakasza 1947-ben indult, akkor épült meg ugyanis a Durrës-Peqin 42.6 km-es vonal. Ezt Enver Hoxha szorgalmazta, mert Albánia akkoriban az egyetlen európai ország volt, amely nem rendelkezett vasúthálózattal.

Az albán vasutat “önkéntesek” építették. A statisztikák szerint 400.000 ember dolgozott a vasút építésén, köztük 170.000 nő!

Albán önkéntes fiatalok az első vasút építésénél 1947. május 1-jén
(Forrás: t669.org)

Ezt követte a Durrës-Tirana 38 km-es vonal, mely 1949-ben lett kész, és hét állomása volt. A munkálatok 1948. április 11-én kezdődtek, és bolgár, valamint jugoszláv fiatal kommunista önkéntesek is részt vettek benne.

Enver Hoxha és más magas rangú államférfiak a Durres-Tirana vonal átadásán
(Forrás: t669.org)

A MÁVAG által 1915-ben épített gőzmozdony. Az I. Világháború után Romániába került, 1951-ben hozták Albániába, 1960-ban állt szolgálatba.
(Forrás: wikipedia)

Ezt további vonalak követték. Ahogyan változott a politikai barátság, a jugoszláv segítség után szovjet mérnökök, majd a kínaiak közreműködésével épült az albán vasút. Az Elbasan-Prrenjas vasútvonal, mely az első volt a hegyi szakaszok között, 1974-ban készült el.

A Librazd-Prrenjas 28 km-es szakasz, 4 állomással és 13 vasúti alagúttal
(Forrás: t669.org)

A legdélebbi település, ahová vonat járt Vlora volt, a Fier-Vlora vonal 1985-ben készült el Enver Hoxha halálának évében. Ekkor az albán vasúthálózat hossza 677 km volt.

Vonatozás a ’80-as években
(Forrás: t669.org)

1989-ben még elkezdték építeni a Milot-Rrëshen-Klos szakaszt, de ez csak 75%-ban készült el.

Az albán vasúthálózat (Forrás: t669.org)

A nemzetközi vasúti teherszállítás 1986-ban indult Montenegróba. A teherforgalom központja a  Durrës-i kikötő, a személy-pályaudvar is a kikötő közelében található.

Durres, vasútállomás
(Forrás: wikimapia)

A rendszerváltásig Albániában a vonat volt a fő közlekedési eszköz, mivel a kommunizmus alatt nem lehetett személyautó magántulajdonban. Így a személyszállítás 60%-a vonattal történt. 1991 után viszont a vasút hanyatlani kezdett, mivel elkezdtek bejönni az autók külföldről, és a főutakat is elkezdték felújítani.

Az albán államvasutak 2000-ben kft-vé (sh.p.k.) alakult.

Albánia vasúthálózata nagyon elmaradott, minden fő- és mellékvonal egyvágányú és villamosítatlan. A hivatalos maximális sebesség 80 km/h, de ez csak tájékoztató jellegű, kb. fele ilyen sebességgel vagy még lassabban haladnak a vonatok. :)

Az albán vasút honlapján található vasúti térkép, 2011-es állapot szerint
(Forrás: hsh.com.al)

Jelenleg minden szerelvényt a csehszlovák gyártmányú T-669 sorszámú dízel-elektromos mozdonyok vontatnak, melyből 61 darab van. Más országokban ezeket inkább tolatási feladatokra használták. :)

T669-es mozdonyok a Shkozet-i depóban 2018-ban
(Forrás: hsh_facebook)

Kavaja, 2021
(Forrás: hsh_facebook)

A személyvagonok Olaszországból, Németországból és Ausztriából vásárolt selejtezett darabok, mely meg is látszik rajtuk. A 2000-es évekig kínai szerelvények is használatban voltak.

Kínai másodosztályú szerelvény
(Forrás: wikipedia)

2012-ben megszüntették az Elbasan-Pogradec vonalon a személyszállítást, mely a legszebb szakasza az albán vasútnak.

Pogradec
(Forrás: world of railways)

Elbasan-Prrenjas 1974-ben és 2011-ben
(Forrás: hsh_facebook)

A tiranai vasútállomás állapotát ebben az évben, azaz 2012-ben alábbi saját képek szemléltetik.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Láthatjuk az akkori menetrendet és jegyárakat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Menetrend a nyári szezonra 2012-ben
(Forrás: saját kép)

Az állomás mellett természetesen egy nagy piac is működött.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A tiranai vasúti pályaudvart teljesen elbontották, helyén ma a Bulevardi i Ri széles út fut, egy mozdony maradt emlékeztetőül. Így Tirana lett Európa egyetlen fővárosa, melynek nincs vasúti összeköttetése a külvilággal.

Ennyi maradt a tiranai vasútállomásból mementónak
(Forrás: saját kép)

2015-ben a Durrës-Tirana vonal néhány állomását felújították, és pár szerelvény is piros-fehér festést kapott a zöld-fehér helyett.

Felújított vonat a Durres-i vasútállomáson
(Forrás: wikiwand)

Az utóbbi években vannak törekvések a vasút fejlesztésére. 2017 óta van tervben a Tirana-Durrës vonal felújítása, ennek projektje már folyamatban van, beleértve Rinas, azaz a Nemzetközi Repülőtér bevonását is a hálózatba. És szó van a Lin-Kërçova (Kicsevo) vasútvonal építéséről is, mely Albániát összekötné Észak-Macedóniával. Valamint már nagyon régen, 2009-ben felmerült Sali Berisha egykori miniszterelnök részéről az ötlet, hogy Milot-Prizren vagy Vau i Dejës-Gjakovë vasútvonalat is építenek, így Albániának lenne vasúti összeköttetése Koszovóval. Ez a mostani kormánynál is napirenden van. És megállapodás született a  Pogradec-Kristallopigi 130 km hosszú vasútvonalról is, mely egészen a görögországi Kastoria Repülőtérig tartana.

Manapság vonatok csak a Durrës-Kashar, valamint Durrës-Elbasan vonalon közlekednek.

Vasúti menetrend a nyári szezonra 2021-ben
(Forrás: facebook)

Jelenlegi menetrend
(Forrás: hsh_facebook)

Az albán vasút mostani helyzetét leginkább az szemlélteti, hogy sok albán nem is tudja, hogy jelenleg is létezik vasúti közlekedés az országban. :)

Ahogyan a vicc is:

– Nálunk Franciaországban olyan gyors a vonat, hogy amikor pofon akartam ütni az állomásfőnököt, a következő állomás főnökét találtam el. – mondja egy utazó a másiknak.

– Az semmi! Nálunk olyan ritkán és lassan járnak a vonatok, hogy amikor az ismerősöm öngyilkossági szándékkal a sínekre feküdt, ott halt meg éhen.

Albán kalauznők
(Forrás: acp.al)

 

Hogyan légy okos turista, avagy hogyan ne csalódj, ha Albániába jössz

 

Albánia?

– Úristen! Albánia???

– Csakis oda!

Körülbelül ez az a két véglet, ami az országgal kapcsolatban felmerül, ha valaki a sasok földjére gondol, mint nyaralási helyszín.

Egy tudatos nyaraló, aki szeretné is kicsit megismerni az országot, ahol eltölt majd néhány napot, hetet általában előre olvas, tájékozódik, hová is készül, így kap egy előzetes képet, mire számítson. Vannak azonban, akiknek sem idejük, sem energiájuk nincs tájékozódni arról, hová készülnek, és a csak „hallottam a szomszédtól, hogy tök jó volt” kijelentésre alapozva gyorsan lefoglalnak egy szállást ott, ahol a szomszéd is nyaralt, abban az országban ahol még nem jártak.

Elsősorban nekik íródott ez a kis összefoglaló, hogy semmiképp se legyen csalódás az itt eltöltött idő.

Nem mondtad, hogy ilyen kaotikus a közlekedés!

Albániában a rendszerváltásig mindössze 600 darab személyautó volt az országban, autó magántulajdonban nem lehetett. Így az albánok közlekedési „kultúrája” jóval később alakult ki, mint a többi európai országban. Ehhez jön még a Balkánra és Dél-Európa más országaira is jellemző kevésbé szabálykövető mentalitás, ami az albánoknál még inkább kicsúcsosodik, így a közlekedést az először ide érkező káosznak élheti meg.

Javaslat: ne féljünk, próbáljuk fölvenni az itteni ritmust. Ne lepődjünk meg ha szokatlan közlekedési helyzetekbe kerülünk, az albánok figyelnek egymásra (külföldiekre meg főleg!), a dudálás nem a türelmetlenség jele, hanem a „vigyázat, jövök” jelzése. Sok rendőr van az utakon, a turistákat általában nem büntetik, hanem segítik.

Forrás: saját kép

Nem mondtad, hogy ilyen szemetes!

Albánia történelméből kifolyólag a szemétkérdés egy sarkalatos pont. A kommunizmus évei alatt szigorúan büntették a szemetelést, Albánia egy nagyon tiszta ország volt. Majd a rendszerváltás után egyrészt egy ideig szünetelt az állami szemétszállítás, másrészt pedig a szabadság kifejezésének egyik eszköze lett a szemét eldobása. Akit bővebben érdekel a téma, itt részletesen leírtuk: https://hellomagyarok.hu/listak/albania-a-szabad-szemetelestol-a-kornyezettudatossag-fele

Megjegyzés: Albánia az utóbbi években rengeteget tisztult. Amikor mi először jártunk itt 2005-ben még a fák tetején is színes, az akkor használatos kék nejlonzacskók lógtak. Ez ma már nem így van, de a zsúfolt, turistás helyeken még sokszor nem tudják a kellő intenzitással elszállítani a szemetet, így a konténerek környékén felgyülemlett szemét zavaró.

Nem mondtad, hogy ennyire ellentmondásos!

Albánia az ellentétek országa. A csilli-villi luxus szálloda közelében simán találunk putrira emlékeztető épületeket. A gyors és kezdetben szabályozatlan fejlődés eredménye ez az összevissza állapot, valamint annak, hogy ebben az országban nagyjából eredeti kárpótlás volt, így mindenki hozzávetőleg visszakapta a kommunizmus alatt eltulajdonított földjét és a tengerparton nem mindenki tud lépést tartani azzal az iszonyatos mértékű fejlődéssel, ami az utóbbi évtizedekben bekövetkezett. És ugyanez a végletesség jellemző az utakon például a járművek és a szállítási módszerek tekintetében is.

Forrás: saját kép

Nem mondtad, hogy még a bankkártyát sem fogadják el!

Albániában elsősorban a készpénzes fizetés a jellemző. Bankkártyával való fizetés a nagyobb szállodákban, bevásárlóközpontokban, éttermekben, benzinkutakon elfogadott, de ne várjuk a Nyugat-Európában vagy akár Magyarországon megszokott kártya elfogadási gyakoriságot. Sok bankautomata van a nagyobb városokban pénzfelvételre, vagy a készpénzben ide hozott EUR-t, CHF-et, USD-t stb. korrekten váltják a pénzváltók. A legtöbb itteni bank automatája komissziót számol fel, ez alól jelenleg két kivétel van: a Credins és az Alpha Bank.

Nem mondtad, hogy ne igyam meg a csapvizet!

Albániában egyre több helyen elérhető a tisztított ivóvíz, de mint minden országban, más a baktérium kultúra, így akinek érzékenyebb a gyomra, könnyen hasmenést kaphat. Érdemes ezért inkább forrás- vagy palackozott ásványvizet fogyasztani. Minden boltban széles kínálat található ezekből különböző kiszerelésekben.

Ásványvízből még 1.6 literes kiszerelést is találunk
(Forrás: saját kép)

Nem mondtad, hogy ilyen drága a telefonálás!

Albánia nem tagja az Európai Uniónak, ezért a külföldi szolgáltatók roaming díjai magasak. Szinte minden szálloda és nagyobb étterem ingyenesen biztosít wi-fi-t, így az internet alapú kommunikációs csatornák gond nélkül működnek. Ha valaki mégis telefonálni szeretne, és/vagy mobil internetet is igénybe venne, a három itteni mobilszolgáltató (Vodafone, One és ALBtelecom) különböző csomagokat kínál erre. Mindháromnak van turista csomagja (két, illetve három hetes időtartamra), így elég az itt tartózkodáshoz alkalmazkodva ezek valamelyikét választani. A SIM kártya vásárlásához útlevél/személyi igazolvány, használatához pedig kártyafüggetlen készülék szükséges.

Nem mondtad, hogy összevissza rázzák a fejüket!

Albánia Bulgárián kívül az egyetlen európai ország, ahol az igen-nem kifejezése, azaz a fejbólintás/fejrázás fordítva történik. További zavaró tényező, hogy néhányan próbálnak a külföldiek szokásainak megfelelően bólogatni, és ebből lesz igazi kavarodás. :) Legegyszerűbb merev fejtartással a Yes/No kérdésekkel kérdezni, azt mindenki érti itt is.

Megtévesztő lehet továbbá, hogy sokszor még a régi Lek-nek megfelelő értéket írják a termékre, azaz ha egy kiló paradicsom 50 Lek, lehet, hogy 500 Lek lesz kiírva a piaci árusnál.

Nem mondtad, hogy nincs rántott hús és töltött káposzta!

Vegyük alapul, hogy minden népnek sajátos konyhája és étkezési szokásai vannak, és ha külföldön nyaralunk, általában azért tesszük, mert valami másra, eltérőre vágyunk, mint az otthon megszokott. Így van ez az ételek terén is, próbáljuk ki bátran az itteni ételeket, biztosan lesz köztük ami kevésbé ízlik, és találunk olyat is, ami örök szerelem lesz. Itt egy kis ízelítő az albán ételekből és az étkezési szokásokról: https://hellomagyarok.hu/gasztro/gasztro-kalandok-a-balkan-sziveben-a-baranyfejtol-a-reszeges-alban-szamarig

Autentikus albán ételek
(Forrás: saját kép)

 

Végezetül ne felejtsük el azt sem, hogy minden országnak sajátos kultúrája, népének pedig egyedi gondolkodásmódja is van. Albániával kapcsolatban ez fokozottan igaz. A Taken (Elrabolva) című film sokat ártott az ország hírének, és leegyszerűsítette az albánokkal kapcsolatos, a mai napig élő negatív sztereotípiákat, miszerint minden albán bűnöző. Ezért az alábbi promóciós videóban Liam Neeson-t, a film főszereplőjét invitálják Albániába, hogy fedezze fel az ország szépségeit, vendégszerető népét, és legyen elrabolva a szíve e kedves ország által. :) A videó végén pedig a filmben a főgonoszt alakító albán színész foglalja össze az albán vendégszeretetet, mely szerint egy albán háza elsősorban Istené, másodsorban a vendégé, és csak harmadsorban a gazdájáé. Ezt alapul véve tekintsünk Albániára, és emelkedjünk felül az esetleges furcsaságokon, hiányosságokon, ami egy nyaralás alkalmával érhet bennünket.

 

 

Olvasd el ezeket a bejegyzéseket is, hogy még többet tudj meg Albániáról, és hogy ne érjenek meglepetések:

10 dolog, amit nem tudtál Albániáról

Még 10 dolog, amit nem tudtál Albániáról

Újabb 10 dolog, amit nem tudtál Albániáról

Íme még 10 dolog, amit nem tudtál Albániáról

Van még 10 dolog, amit nem tudtál Albániáról

Akad még 10 dolog, amit nem tudtál Albániáról

Ha pedig bármiben segíthetünk, a honlapon megadott elérhetőségek bármelyikén megtalálsz minket!

A tiranai Piramis története

 

 

A Tirana belvárosában álló építményt sokféle jelzővel illethetjük: érdekes, furcsa, csúnya, extravagáns stb., kinek-kinek tetszése vagy nem tetszése szerint. Az biztos, hogy szépnek semmiképp sem volt nevezhető már az elkészültekor sem, az évek során pedig csak romlott az állaga, de oly mértékben hozzátartozik az albán fővároshoz, hogy az elbontására irányuló próbálkozások végül nem valósultak meg.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Építészeti szempontból a Piramis a kommunizmus alatti „modern tervezés és kivitelezés” első sikeres kísérlete volt Albániában. A tervezéstől a kivitelezésig a projekt rekordidő alatt, mindössze 3 év alatt valósult meg. Annak érdekében, hogy ez az épület „a lehető legszebb legyen”, az építészek olyasmit tettek, ami a kommunista Albániában elvileg lehetetlen lett volna: az Egyesült Államokból behozott “kapitalista” anyagokat használtak. 300 munkás dolgozott az építkezésen, mely 3,5 millió dollárba került. A legdrágább épület volt, melyet valaha Albániában építettek.

Geroge W. Bush 2007-ben járt Albániában. Tiranában mi is akkor jártunk először.
(Forrás: saját kép)

A Piramist eredetileg Enver Hoxha, Albánia kommunista vezetőjének múzeumaként (rossz nyelvek szerint mauzóleumaként is, de soha nem helyezték oda a testét) hozták létre. Az építész gárdának lánya Pranvera és veje (Klement Kolaneci) is tagja volt. 1986-ban Enver halála után egy évvel kezdték építeni és 1988-ban nyitották meg. Kezdetben a tetején helyet kapott egy vörös csillag is, de ezt később eltávolították. Belseje fényűző volt.

Ilyen volt eredeti formájában
(Forrás: International Center of Culture, Tirana)

Ilyen volt belülről
(Forrás: International Center of Culture, Tirana)

Érdekes tény az épületről, hogy a “piramis” valójában helytelen elnevezés, mivel kialakítása bonyolultabb, többféle homlokzattal a különböző nézőpontokból. Csak elöl piramis alakú, a hátulja függőleges, míg felülről egy kiterjesztett szárnyú sas elvont változatát ábrázolja. Az elülső „piramist” azért hozták létre, hogy a legjobban illeszkedjen a közeli Dajti-hegységbe, és minden oldalról összhangban kellett maradnia a környező épületekkel, beleértve a Dajti Hotelt és a Miniszterelnöki Hivatalt is.

Forrás: top channel

A kommunizmus megszűntével a Piramis szerepe és funkciója is véget ért. A rendszerváltás (1991) után rögtön konferencia- és kiállító központtá alakították, 1999-ben pedig humanitárius központtá vált, amikor a NATO a koszovói háború alatt létrehozta ott központját. 2001-től a Top Channel TV társaság és a Top Albania rádió ideiglenes központjaként funkcionált. Éjszakai kluboknak és kávézóknak is helyet adott egy ideig, az egyiknek a neve Mumia (múmia) volt. :) Kedvelt találkahelye volt az albán fiatalságnak, akik előszeretettel másztak fel a tetejére és csúszkáltak a lejtős falain, nem csak akkor, amikor különböző rendezvények helyszíne volt.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

2012-ben a Függetlenség napjának 100-ik évfordulóján
(Forrás: saját kép)

A Nemzetközi Vallási Béketalálkozó egyik helyszíne volt a Piramis előtti tér 2015-ben
(Forrás: saját kép)

Az elmúlt 30 évben számtalan tüntetés, gyűlés és néhány szomorú esemény szemtanúja is volt. Az egyik ilyen eset mementóján egy kicsi, de annál fontosabb üzenettel bíró emlékmű is helyet kapott a Piramis mellett. A Béke Harangját azokból az összegyűjtött töltényhüvelyekből öntötték, melyeket az 1997-es, épp a piramis-játék miatt kirobbant polgárháborúban lőttek el, és melyek emberek százainak halálát okozták. A töltényeket a Zadrima-i katolikus közösség gyermekei szedték össze, ezekből készült el a harang, mely az albán történelem eme gyászos időszakára emlékeztet. És egyben a béke üzenetét is hordozza, visszhangozza az élet erejét a halál felett.

A Béke Harangja
(Forrás: saját kép)

Az épület filmforgatási helyszínként is szolgált, a Castle Freak című horrorfilm remake-jének egyes jeleneteit is ott forgatták 2019-ben. (Egyébként az egész filmet Albániában forgatták, a történet szerint egy fiatal nő egy kastélyt örököl Albániában, melyet vérszomjas lények laknak. A fő forgatási helyszín a Gjirokastra-i vár volt.)

Forrás: pioneer media

Mivel jó ideje elhagyatottan állt, és egyre rosszabb állapotba került, 2010-ben az albán parlament megszavazta az elbontását, és egy új parlament építését tervezték a helyére. Ezt a döntést határozottan ellenezte számos közösség, akik úgy gondolták, hogy a jövő nem építhető fel a múlt eltörlésével. Majd jóváhagyták egy új operaház építését, de a külső márvány burkolat eltávolítása után a projekt abbamaradt. Elbontásának megakadályozására egy petíció is készült, 6000 aláírást gyűjtöttek. 2015-ben egy tanulmányt is közzétettek, melyből kiderült, hogy Tirana lakói ellenzik az elbontását. 2017-ben végül bejelentették, hogy a Piramist nem fogják elbontani, hanem felújítják-átalakítják.

Belülről 2018-ban
(Forrás: desireetravel)

Forrás: desireetravel

Aki eddig nem látta, már sohasem fogja látni régi formájában, mert elkerítették, és elkezdődött az átalakítása. Ha elkészül, Albánia legnagyobb technológiai- és kulturális központjává válik majd. Digitális oktatás, művészeti- és kulturális kiállítások, szakmai tanfolyamok fognak benne helyet kapni. TUMO lesz az új neve, de talán sosem fog kikopni a régi elnevezés sem. A helyiek számára valószínűleg örökre Piramis (albánul: Piramidë) marad.

A látványtervek alapján így fog kinézni:

Forrás: cna.al

Forrás: cna.al

 

Ajka, kos – avagy albán tejtermék kisokos

 

A tejből készült termékek fontos részét képezik életünknek, így a nyaralások alkalmával is kapcsolatba kerülünk velük. Az albán tejtermékek jó minőségűek és finomak, ezt az ide érkező turisták is mindig megjegyzik.

Az alapanyag „előállítóival” lépten-nyomon találkozunk Albániában, tehenet, birkákat, kecskéket láthatunk sokfelé legelészni, akár egy körforgalom közepén is.

Tehén az albán Riviérán. A déli tehenek általában soványabbak.
(Forrás: saját kép)

Ezek az állatok a falusi borbélyüzlet előtt várakoznak :)
(Forrás: saját kép)

A tej (qumësht, ejtsd: „tyumst”) itt is különböző zsírtartalommal kapható. A nagyobb tejüzemek termékei (pl. Gjirofarm, Erzeni, Lufra) országszerte, a kisebbeké a gyártás helyének régiójában kaphatók általában. Sok helyen a boltokban árulnak házi tejet is a bejáratott vevőkörnek, és a piacokon is lehet kapni. Vigyázzunk, mert ez nem pasztőrözött, tehát fel kell forralni!

Albán tejtermékek
(Forrás: saját kép)

A vaj (gjalpë, ejtsd: „gyálp”) is nagyon finom Albániában. Ennél is megtaláljuk a különböző kiszereléseket, a 100 gramm-ostól a fél kilós adagokig. Házi vajat is sok helyen vásárolhatunk (itt nálunk a boltban is lehet kapni), a tejtermékeket árusító szaküzletekben pedig kimérve is kapunk nem csak tehéntejből, de birka- és kecsketejből készült vajat is.

Fél kilós házi vaj egy kisebb boltban
(Forrás: saját kép)

A joghurt (kos, ejtsd: „kosz”) is a mindennapi élet részét képezi. Az albánok nagyon szeretik, ezért otthon is készítenek. Én is sokszor csináltam már, egyszerű. Kell hozzá forralt tej, amit visszahűtünk kézmelegre, és egy kis joghurt-kultúra, vagy a régebbi joghurtból egy evőkanálnyi kb. másfél liter tejhez. Ez utóbbit én a szomszédasszonytól szoktam kérni, ha nincsen régebbi joghurtunk éppen. Néhány óra alatt elkészül, amíg lehűl. Bolti joghurttal is készíthetjük, ha házi tejhez jutunk: a tejbe egy evőkanál joghurtot rakunk, és az edényt bebugyolálva lassan lehűtjük.

Érdekes módon sok nyelven ezt a tejterméket a joghurt vagy ahhoz hasonló szóval illetik. Az albánban kos a neve, talán ez is bizonyítja, hogy mennyire ősi nyelv. Valószínűleg már az illírek is készítettek joghurtot, és kos-nak nevezték el.

Forrás: twitter

A tejföl itt nem egészen olyan, mint Magyarországon, sőt gyakorlatilag a nagyobb üzletláncok, bevásárlóközpontok kivételével – ahol import árukat is árulnak – nem is kapható.
De van helyette egy hasonló, de mégis más: a joghurtszósz – salcë kosi (ejtsd: „szálc koszi”). Sokkal sűrűbb az állaga, de nagyon finom. Gyakran találkozunk vele az asztalokon natúr módon vagy kevernek hozzá egy kis aprított fokhagymát és lelocsolják olívaolajjal. Qofte (albán fasírt) és sült húsok mellé nagyon illik.

Qofte és salce kosi házikenyérrel
(Forrás: saját kép)

Az eredeti salcë kosi sűrű ruhában kicsöpögtetett joghurt, de sajnos a nagyüzemi termékekbe növényi zsiradékot és kukoricakeményítőt is elkezdtek keverni, így pár éve az albán élelmiszeripari hatóság megtiltotta, hogy az ilyen szószokat salcë kosi-nak hívják, mivel nem csak joghurtot tartalmaznak. Azóta általában úgy nevezik el az üzemek, hogy salcë, és utána az üzem neve, pl „Salcë Erzeni”, „Salcë Lufra”, stb.

Forrás: saját kép

A Gjirofarm terméke salce kosi néven fut, mert megfelel a követelményeknek
(Forrás: gjirofarm)

A túró (gjizë, ejtsd: gyiz) is különbözik a magyar túrótól, legfőképp az állagában: finomabb szerkezetű. Ezt is joghurtból készítik. A kisebb boltokban nem előcsomagolva, hanem kimérve kapjuk, mert helyi termelőtől szerzik be. A túró a fërgesë egyik alapanyaga is, melyet melegen és hidegen is fogyaszthatunk.

Salátatál salce kosi-val és fergese-vel
(Forrás: saját kép)

Az író (dhallë) pedig az az ital, amit minden burekesnél és pizzázóban megtalálunk a hűtőben. Nyáron a melegben remek szomjoltó egy burek vagy pizzaszelet mellé. Hasonló a török joghurtital az ayran, ami joghurt, víz és só keveréke, de falun ezt is sokszor dhallë-nak hívják Albániában.

Író
(Forrás: saját kép)

A tejszín albán neve ajkë/ajka vagy mazë/maza vagy kajmak/kajmaku. Pana néven is megtaláljuk, mint néhány más terméket, melynél megtartották az olasz nevét. Készítenek vele tejszínes paprikát, mely egy tradicionális albán savanyúság, ami tartalmazhat fehérsajt darabokat is.

Tejszínes paprika különböző kiszerelésekben
(Forrás: saját kép)

A sajtok (djathë) szintén fontos részei az albán konyhának és főleg nyersen fogyasztják őket. Az étkezések általában a fehér sajttal kezdődnek, szeletekre vágott fehér sajtot szolgálnak fel olajbogyóval, és sokszor olívaolajjal lelocsolva (de egy raki mellé is gyakran kérnek egy kis sajttálat). Ez az ún. előétel, amit a salátával együtt fogyasztanak el általában a nagyobb étkezések elején, utána következik a hús.

A halhoz is finom a fehér sajt
(Forrás: saját kép)

Grosh, albán babgulyás olívaolajos fehér sajttal
(Forrás: saját kép)

Fehér sajtokból (djathë i bardhë) bőséges a kínálat, találunk nemcsak tehéntejből, de kecske- és birkatejből készült sajtokat nagyon kedvező áron.

Kisüzemi birka fehér sajt. A gyártó jó barátunk.
(Forrás: saját kép)

Nagyüzemi birka fehér sajt
(Forrás: saját kép)

A sárga sajtok (kaçkavall ejtsd: „kácskávál”) is nagyon finomak, de kevésbé népszerűek, mint a feta jellegű fehér sajtok. A rántott sajtot vagy egyéb sajtos ételeket itt még hírből sem ismerik, főleg tésztára, pizzára reszelve fogyasztják, illetve megsütik olajban vagy grillen. Ezek is készülnek birka- és kecsketejből is.

Kistermelő egy mezőgazdasági vásáron Tiranában
(Forrás: saját kép)

A tejtermékek kínálatában sok import árut is találunk, így nem meglepő, ha magyar tejjel is találkozunk. A Sole-Mizo már évek óta jelen van az albán piacon is a dobozos tejeivel. Rendszeres kiállítója az évente november végén megrendezett Tiranai Nemzetközi Vásárnak. A kóstolásra szánt sajtok, kakaós italok és Túró Rudik maradékát mi szoktuk megkapni ajándékba az itteni segítségért cserébe. Így nem vagyunk híján a magyar ízeknek, mert kakaós italt és Túró Rudit itt nem lehet kapni. :)

A Sole-Mizo standja a Tiranai Nemzetközi Vásáron
(Forrás: saját kép)

Az albánok nem fogyasztják a túrót édesen, így túrós burekből is csak sósat készítenek, édes túrós süteményeket pedig ne is keressünk a cukrászdákban, pékségekben. Így amikor megkóstolják a Túró Rudit, elég furcsa tekintetekkel szoktunk találkozni. Ahány nép, annyi ízlés. :-)

Forrás: lufra