Bejegyzés

Mamica Kastrioti élete és egy különös házasság története

Albánia legnagyobb nemzeti hősének életéről, tetteiről nem beszélhetünk úgy, hogy ne említenénk a családját is. Kasztrióta György, azaz Szkander bég nagy családba született, három bátyja és öt lánytestvére volt. Húgai közül a legismertebb Maria, ismertebb nevén Mamica.

Mamica mellszobra a Kruja-i Szkander bég múzeumban
(Forrás: saját kép)

Mamica életének kezdeti szakaszáról nem sokat tudunk. Talán 1410-ben látta meg a napvilágot. Annyi bizonyos, hogy felnőttként okos és tehetséges vezető volt, csatákban sokszor túlszárnyalta a törzsfőket. Szkander bégnek nem csak testvére, de segítője is volt. Ezt bizonyítja, hogy Kruja-ban a Szkander bég múzeumban a hadvezér segítői, diplomatái – pl. Gjergj Arianiti (apósa) vagy Pal Kuka, Szkander bég közeli barátja, diplomata és tábornok, aki nem mellesleg szerelmes volt Mamicába – között egyedüli nőként van kiállítva.

Mamica a Kruja-i Szkander bég múzeumban. Szkander bég férfi kortársai, segítői, parancsnokai, diplomatái között.
Forrás: saját kép

Édesapja halála után úgy döntött, hogy édesanyja gondozásának szenteli életét. Szép és erényes nő volt, számos kérője akadt, de ő elutasította mindet. A leírások szerint 1445. január 26-én mégis férjhez ment Muzak Topia herceghez. Ez egy különös házasság volt, ugyanis a frigyet bátyja Szkander bég erőltette, annak ellenére, hogy a leendő férjnek már volt felesége és két gyermeke. Szkander bég mindenki tiltakozása ellenére érvénytelenítette a házasságot és hozzáadta húgát a herceghez, hogy erősítse családjának helyzetét.

Annak idején nem kellett messzire menni az érdekházasságokért, később maga Szkander bég is politikai indokból vette el Andronika Arianitit. Nem is sokat tudunk arról, mennyire voltak boldogok, csak annyit, hogy egyetlen fiuk született. Vagy Zogu király is dinasztikus terveinek megvalósításához szemelte ki Apponyi Geraldine magyar grófkisasszonyt. A találkozás azonban másként alakult, szerelem lett első látásra, és a király megkérte a grófkisasszony kezét, annak ellenére, hogy az arának muszlim vallásúnak kellett volna lennie. Geraldine személyes varázsának köszönhetően azonban ettől eltekintett.

De nem ez volt az egyetlen különös vonása Mamica nászának. A lakodalomra a nemesség színe-java is hivatalos volt, többek között Lekë Dukagjin és Lekë Zaharia is. Az esküvő napján e két férfiú szóváltásba keveredett. A konfliktus alanya egy nemes hölgy, Irene Dushmani volt, akibe mindketten szerelmes voltak. Mikor a hercegnő megérkezett az esküvőre (feltételezhetően) a Preza-i várba, a riválisok egymás torkának estek. Embereik megpróbáltak közbeavatkozni, de a dulakodás annyira elharapózott, hogy valódi csata kerekedett belőle. Végül 105 halott és kb. 200 sebesült látta kárát a konfliktusnak.

Muzak Topia 1455-ben Berat ostromakor halt meg. Mamica ekkor kapta meg Petrelë várát, mely néhai férje tulajdonában volt.

A vár őrzője Mamica
Forrás: saját kép

Az oszmán-török támadások idején ez a kis vár (a legkisebb Albániában) elengedhetetlen szerepet töltött be. Három fontos út kereszteződésénél feküdt: a TiranaDurrësElbasan felé vezető utakra kiválóan rá lehetett látni az akkori viszonyok között. És tűzjelekkel kommunikálni Kruja várával. Mamica szerette a várat, és Szkander bég is szívesen időzött húgánál.

Forrás: saját kép

Házasságából hat gyermek született, négy fiú és két lány. Ő volt az akkori arisztokrácia egyetlen képviselője, aki nem hagyta el szülőföldjét. Míg Szkander bég halála (1468) után annak felesége Donika fiukkal Nápolyba ment, Mamica a hazájában maradt. A források szerint 1469-ben Durrës városában élt. Fiai gyakorlatilag árulókká váltak, úgy tudni, az iszlám hitre térve csatlakoztak az oszmánokhoz.

A Rodon-foknál található Szt. Antal templomot és a mellette található kolostort – mely az első ferences kolostorok egyike volt Albániában – egyes források szerint Mamica építtette a Szt. Klára apácarend nővéreinek. Később sok időt töltött a román-gótikus stílusban épült templomban, és állítólag élete ott is ért véget.

A Szt. Antal templom a Rodon-foknál
(Forrás: saját kép)

Forrás: saját kép

A templomban található néhány falfestmény. Köztük egy lovagló hölgy, melyről azt feltételezik, hogy ő Mamica Kastrioti.

Forrás: wikipédia

Tündérmese albán módra: a „Madár” és a „Fehér rózsa”

Apponyi Geraldine Forrás: life.hu

Apponyi Geraldine
Forrás: albanianroyalcourt.al

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy grófkisasszony.

Apponyi Geraldine Margit Virginia Olga Mária 1915. augusztus 6-án látta meg a napvilágot Budapesten gróf Apponyi Gyula politikus, királyi kamarás és a dúsgazdag amerikai dohányültetvényes családból származó Gladys Stewart gyermekeként. Nagybátyja gróf Apponyi Albert kultuszminiszter. Kilenc éves volt, amikor édesapja a világháborús fronton szerzett tüdőbaja következtében elhunyt, édesanyja pedig gyermekeit hátrahagyva újból férjhez ment egy francia katonatiszthez. Zseri grófnő – a nehézségek ellenére és leginkább az Apponyi családnak köszönhetően – kitűnő neveltetésben részesült, az Egyesült Államokban, Párizsban és Bécsben nevelkedett.

Mivel családja időközben elszegényedett, Geraldine a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott. 1937-ben családja megkérdezte, hogy férjhez menne-e az albán királyhoz, aki hosszabb ideje már feleséget keresett az európai nemesség köréből, hogy dinasztikus terveit véghezvihesse. Geraldine-ra állítólag az albán király három nővére figyelt fel egy budapesti összejövetelen, ők ajánlották fivérüknek.

 

Forrás: albanianroyalcourt.al

Forrás: albanianroyalcourt.al

 

Hét határon túl élt

Zogu (jelentése: madár), aki az albán nép első és egyetlen királya volt. Valójában választott vezető volt, mivel nem volt európai értelemben „kékvérű”, de mivel a lakosság az ottomán időkből visszamaradt feudális társadalmi viszonyok szerint élt, 1928-ban királlyá választották. Ahmet Zogu két ízben volt miniszterelnök, majd köztársasági elnök, és utána lett király.

 

Zogu király Forrás: albanianroyalcourt.al

Zogu király
Forrás: albanianroyalcourt.al

 

Muszlim családba született, apai ágon ősei gazdag földbirtokosok, nemzetségfők voltak, anyja pedig Szkander bég nővérétől, Mamica-tól származtatta magát. Bár maga is muszlim volt, modern intézkedései (pl. a nők elfátyolozásának tiltása) hatására kezdett Albánia modern nemzetté válni.

Valójában sohasem koronázták meg, mert Szkander bég sisakjával szerette volna megkoronáztatni magát, de mivel a sisakot Bécsben a Történelmi Múzeumban őrizték akkor is (és most is), és mivel nem tudta megszerezni, ezért másolatot készíttetett róla, de végül sem azzal, sem mással nem koronáztatta meg magát.

Nagyvilági életet élt, gyakran látták Európa klubjaiban és színházaiban, gyakorlatilag az albán büdzsé 2%-át költötte fényűzésre. Rövid uralkodása alatt 55-ször kíséreltek meg gyilkosságot ellene, többek között korábbi jegyesének családja is, és 600 alkalommal fenyegették meg vérbosszúval.

Zogu király egy fénykép alapján hívta meg a híresen szép Geraldine-t, – akit „fehér rózsának” is becéztek – Tiranába szilveszterre. A találkozás eredetileg politikai házasság célzatával indult, de szerelem lett első látásra, a király megkérte a grófkisasszony kezét, annak ellenére, hogy az arának muszlim vallásúnak kellett volna lennie, de Geraldine személyes varázsának köszönhetően a király ettől eltekintett.

 

Apponyi Geraldine Forrás: fokusz.info

A “fehér rózsa”
Forrás: albanianroyalcourt.al

 

A király és szépséges menyasszonya lakodalmát

háromnapos ünnepség során 1938. április 27-én tartották Tiranában pompás körülmények között. A részt vevő magyar arisztokrácia legutóbb IV. Károly koronázásán hordta az ez alkalomra elővett ékszereket és öltözékeket. Horthy Miklós pompás lipicai lovakat küldött ajándékba, Mussolini aranyozott bronzvázákkal, Hitler pedig egy Mercedes autóval kedveskedett az ifjú párnak. A ceremóniára Magyarországról hozattak főszakácsot és cigánybandát, az eskető imám szerepét Durics Hilmi Huszein, az utolsó budai főmufti látta el, Párizsból érkezett a menyasszonyi Chanel-kollekció külön géppel. Szigorú volt a dress code is: a fehér és a fekete ruha viselését is megtiltották az esküvőn részt vevő nőknek, hosszú ujjú, legfeljebb 20 centis uszályú, pasztellszínű ruhát írtak elő.

Az esküvő
(Forrás: saját kép, Nemzeti Történeti Múzeum)

 

Az albán emberek leleményességére egyébként jellemző, hogy magyar zászló híján a rengeteg, amúgy is meglévő olasz zászlót egyszerűen megfordították (vízszintesre), így Geraldine is megkapta a kellő tiszteletet az esküvőjére.

Az esküvő Forrás: mnl.gov.hu

Az ifjú pár
Forrás: mnl.gov.hu

Némafilm az esküvőről

Az esküvő után a pár Durrës-ban, az adriai tengerparton vakációzott.

A király és a királyné Forrás: albanianroyalcourt.al

A király és a királyné
Forrás: albanianroyalcourt.al

A király elhalmozta figyelmességével a királynét, még magyar nyelvkönyveket is hozatott, hogy elsajátítsa a nyelvet. Ugyanakkor ez fordítva is igaz volt: Geraldine albán nyelvleckéket vett, és elmélyedt az albán történelem és szokások megismerésében is. Ezért az albánok nagyon szerették, hamar népszerű lett új hazájában. 1939. április 5-én pedig megszületett a trónörökös Leka.

Anya és fia Forrás: lmathieu.wordpress.com

Anya és fia
Forrás: lmathieu.wordpress.com

Leka herceg gyerekkora
(Forrás: saját kép, Nemzeti Történeti Múzeum)

Az ifjú pár boldogan élt volna, azonban

a trónörökös születése után két nappal Olaszország megszállta Albániát, a sors fintoraként a király korábbi esküvői tanúja, Galeazzo Ciano gróf vezetésével. A királyi családnak menekülnie kellett, majd az emigráció hosszú évei következtek. A monarchia időszaka hamarosan véget ért Albániában, a második világháború után a kommunista hatalomátvételkor a királyt megfosztották trónjától.

 A királyi pár először Görögországba majd Törökországba menekült. A II. világháború idején Franciaországban majd Londonban éltek, aztán Egyiptomban, utána pedig Párizsban. A király halála (1961) után Geraldine Madridban telepedett le, Albániába nem térhetett vissza. Utána a Dél-Afrikai Köztársaságba költözött fiával együtt, majd 2002. júniusában az albán nemzetgyűlés hazahívta Albániába. Még abban az évben október 22-én a Tiranai Katonai Kórházban halt meg tüdőproblémában. Sírja is Tiranában található.

 

A királyi mauzóleum Csak különleges alkalmakkor látogatható Forrás: saját kép

A királyi mauzóleum
Csak különleges alkalmakkor látogatható
Forrás: saját kép

 

A régi mauzóleum helyén épült az új, 2012-ben temették újra Geraldine-t és Zogu-t, és itt találhatók a királyi család többi tagjának sírjai is Forrás: saját kép

A régi mauzóleum helyén épült az új, 2012-ben itt temették el újra Geraldine-t és Zogu-t, és itt találhatók a királyi család többi tagjának sírjai is
Forrás: saját kép

 

A történetnek azonban nincs vége, mert nemrégiben jelent meg Josephine Dedet: Géraldine – Egy magyar nő Albánia trónján című könyve, melyből betekintést nyerhetünk nemcsak Apponyi Geraldine albán királyné életébe, de a 20. sz-i Albánia történelmébe is.

„Josephine Dedet 1995-ben határozta el, hogy egy regényes történeti munkában dolgozza fel Apponyi Géraldine életét. Az akkor nyolcvanéves királyné Dél-Afrikában élt egyetlen fia, I. Leka herceg mellett, és úgy döntött, hogy megkönnyíti Dedet munkáját: beleegyezett, hogy mesél neki az életéről, és teljes bizalommal rendelkezésére bocsátotta kiadatlan személyes dokumentumait, amelyek könyvének egyik legfontosabb forrásanyagát képezik. Egy éven át leveleztek, 1996-ban aztán Dedet személyesen is meglátogatta az idős királynét Johannesburgban, ahol Géraldine egyszer csak így sóhajtott fel: „én, aki sosem vágytam kalandos életre”.”
Forrás: konyvjelzomagazin.hu

Geraldine unokája, Leka herceg 1982-ben született, és jelenleg a mindenkori albán kormány tanácsadója. Nekünk személyesen is volt szerencsénk találkozni vele több hivatalos rendezvényen is.

 

Leka herceg a nagymamájával Forrás: lmathieu.wordpress.com

Leka herceg a nagymamájával
Forrás: albanianroyalcourt.al