Bejegyzés

Albánia idegenforgalma régen és ma

 

A ’90-es évek előtt a turizmus jelentéktelen ágazat volt Albániában. Akkoriban magánúton nem lehetett az országba jönni, csak szervezett út keretében, olyan utazási irodákon keresztül, melyek kapcsolatban voltak az állami utazásszervezővel az Albturist-tal.

Forrás: albturist

 

A ’80-as években Nagy-Britanniából is érkeztek turisták Albániába, pedig a két ország diplomáciai viszonya nem volt éppen jó. Ezért csak egy brit utazási irodának volt kapcsolata az Albturist-tal, ők évente tíz csoportot hoztak Albániába. 1982-ben egy turista csoporttal Philip Ward író is Albániába jött. Ward egy évet élt Líbiában, és volt tapasztalata Egyiptomban, Máltán és Indonéziában is. Kiadott egy útikönyv sorozatot – Libanon, Irán, Ciprus, Írország -, és egy évvel albániai nyaralása után 1983-ban Londonban egy 166 oldalas útikönyvet publikált Albániáról is.

Forrás: amazon

 

A könyvében Ward hangsúlyozza, hogy semmi más célja nem volt, mint tájékoztatni és megismertetni az érdeklődőkkel Albániát, melyet akkoriban az „Európa Tibetje” jelzővel illettek. A szerző kiemelte, hogy Albánia olyan ország, ahol „senkit sem ér közúti baleset, és ahol senki sem gazdag.” Közúti balesetek azért nem léteztek, mert nagyon kevés jármű volt, magántulajdonban nem lehettek autók.

Forrás: tirana observer

 

És hiába voltak gyönyörű tengerparti részek, az emberek nem jártak szállodákba nyaralni, mert nem nagyon voltak.

Forrás: droni.al

Durrës
(Forrás: droni.al)

Forrás: droni.al

„Én 1982 május-júniusában jártam Albániában teljesen átlagos turistaként, egy teljesen átlagos utazási irodával. A Regent Holiday UK kirándulást kínált iskolába, gyárba, művészeti stúdióba és mezőgazdasági termelőszövetkezetbe. A mi csoportunk egy textilgyárat és egy óvodát keresett fel, valamint egy állami gazdaságot délen, továbbá egy könyvkiadót és egy filmstúdiót, ahol egy filmet vetítettek. Találkoztunk egy bíróval és egy költővel is.”

A könyvben a szerző kitér többek között arra, hogy jó volt a szervezés, hogy Albánia szép és vendégszerető ország, de írt a politikai helyzetről is.

„Az albán hatóságok meg voltak győződve, hogy minden turista egyben ügynök is  – CIA, KGB, MI5. Az amerikaikat nem engedték be, és az újságírókat sem. A hosszú hajú és szakállas férfiakat sem engedték az országba. Ha a hatóságok nem voltak megelégedve valakinek a hajával, azonnal borbélyhoz küldték. Nem volt pénzváltó, és nem lehetett Lek-et hozni-vinni. Nem lehetett fényképet készíteni a katonai létesítményekről, kikötőkről és a bunkerekről. És az emberekről sem, ameddig engedélyt nem kaptunk rá.”

Albán bolt a ’80-as években
(Forrás: pinterest)

Ward ezt az egészet kalandként élte meg, melyet részletesen leír a könyvében. A könyv végén hasznos információkkal látja el azokat, akik Albániába szeretnének látogatni, az idejutással, a hotelekkel, az árakkal, az átváltási árfolyamokkal és mindazon dolgokkal, melyekre figyelni kell.

„Azoknak, akik kirándulni szeretnének a tavaszi (április-május) és őszi (október-november) időszakot ajánlom. Az ateisták nem fognak itt karácsonyi hangulattal találkozni, akik pedig fürdeni szeretnének, nyáron megtehetik Durres-ben nevetséges árakon. A hegyekbe áprilistől-októberig érdemes menni”- írja a szerző.

A brit iroda áprilistól januárig hirdette az utakat. 1982-ben a legrövidebb 10 napos volt, az ára pedig 256-275 font között mozgott.

„Durres-i szállással nyáron a 13 napos nyaralás 280 fontba került, a 17 napos pedig 305 fontba. Egy egyágyas szoba ára 2.70 font volt szezonban. A Durres-i úttörőtáborba 6 Lek volt a látogatás ára, míg az állami gazdaságba 18 Lek.

A brit turistákat a 15 emeletes Tirana hotelben szállásolták el, és a szerző kiemeli, hogy a hotel a város központjában helyezkedett el, és minden szobához tartozott fürdőszoba. A másik lehetőség a Hotel Dajti volt, melyet az olaszok építettek.

Forrás: flickr

A Tirana hotel és a Szkander bég tér napjainkban
(Forrás: saját kép)

Aki sokszor járt már Albániában, láthatta, hogy a Szkander bég tér az idők folyamán többszöri átalakításon esett át. Csak az utóbbi hét évben, mióta mi itt élünk, harmadjára építették újjá. Ez a legutóbbi olyan jól sikerült, hogy elnyerte az Európa díjat a városi közterületek versenyén. 279 nevező közül választották ki a legjobb 25-öt, az eredményhirdetésen Barcelonában pedig a tiranai Szkander bég teret hirdették ki győztesnek.

„Durres-ben kis szerencsével megszállhatunk a Hotel Adriatik-ban, vagy az Apollonia-ban és a Hotel Durres-ben, melyek alacsonyabb színvonalúak. Gjirokastra-ban a Hotel Çajupi, Berat-ban a Tomor hotel ajánlott.”

A Hotel Adriatik régen
(Forrás: flickr)

A Hotel Adriatik napjainkban
(Forrás: saját kép)

 

“Saranda-ban pedig a Hotel Butrint ajánlott, Shkodra-ban a Rozafa, Elbasan-ban pedig a Skampa.”

Saranda a ’80-as években
(Forrás: skyscrapercity)

Forrás: saját kép (2007)

Saranda ma
(Forrás: lonely planet)

„A külföldi turistáknak erősen ajánlott, hogy figyeljenek rá, mit dobnak a szemétkosárba, mert miután elhagyták a szobát, alaposan át fogják azt kutatni.”

A szerző tanácsolja továbbá, hogy a turisták semmiképp se hozzanak magukkal vallási témájú könyveket, Bibliát, Koran-t, mivel az ország ateista, és ez nem csak azonnali elkobzást, hanem az országból való kiutasítás is eredményezhet. A tanácsok között szerepel az is, hogy a nők ne viseljenek mini szoknyát vagy túldíszített ruhát, a férfiak pedig ne viseljenek hosszú hajat és szakállt.

Albánia ma:

Durres
(Forrás: saját kép 2014)

Vlora ma
(Forrás: booking.com)

Saranda ma
(Forrás: invest in albania)

Ksamil ma
(Forrás: ksamil hotels)

„Ne próbáljunk meg Lek-et kivinni vagy behozni. A megmaradó pénzt költsük el italra, cigarettára vagy ajándékokra Shkodra-ban. A nagyobb összeget váltsuk át a távozás előtti napon Tiranában vagy Durres-ben. Néhány üzlet a hotelekben csak Lek-et fogad el, más üzletek külföldi valutát is. Ne adjunk borravalót készpénzben. Adjunk inkább cigarettát, könyvet vagy nejlonharisnyát” – tanácsolja a szerző.

Az útikönyv, mely különös figyelmet szentel az albán tengerpartnak, kulturális emlékeknek, a gazdag történelemnek 1985-ben és 1987-ben újra megjelent Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

Ma Albániában a turizmus a leggyorsabban fejlődő ágazat. A Világgazdasági Fórum legutóbbi Utazási és Turisztikai Versenyképességi jelentése 136 országot listáz, és bemutatja, hogy mely országok tették a legnagyobb előrelépést a legutóbbi jelentés óta. Albánia első helyen szerepel ezen a listán. Nyolc helyet javított, és rohamléptekben halad előre, az utóbbi tíz évben 502 százalékkal növelte az idegenforgalmát. Emellett vendégszerető, biztonságos és toleráns.

 

 

 

 

Albán motoros túra – újratöltve

A két évvel ezelőtti motoros túránk nagyon jól sikerült, ezért elhatároztuk, hogy idén is Albániát vesszük célba  – írja Dóra, aki a barátaival újra eljött Albániába, és újfent megosztja velünk élményeit.

Mivel már ismerősként tértünk vissza, nem volt szükség ugyanolyan alapos előkészítő munkára. Már márciusban próbáltam eltervezni merre menjünk, miket nézzünk meg, térjünk oda vissza, ami nagyon tetszett, de új utakat is találjunk. Május 18-án hajnalban 5 motorral 7-en indultunk a 10 napos túránkra.

Szarajevó

Motorral sok lenne egyhuzamban Albániát elérni, főleg, ha elkerüljük az autópályákat, ezért Szarajevóban aludtunk egyet odafelé és visszafele úton is. Háromszori eltévedés (szűk utcában fordulgatás) után végre sikerült feljutnunk a hegyre és megtaláltuk a 1984-es téli olimpiai bobpályát, már ami maradt belőle, mert a természet lassan visszaköveteli azt, ami az övé… Innen csodálatos panoráma nyílik a városra. Sose unjuk meg a bosnyák főváros Bascarsija-ját, ami a történelmi belváros, óváros és egy nagy bazár egyszerre. Kívülről nézve jól megférnek egymás mellett a katolikus templomok, zsinagógák és mecsetek, mindenki a saját vallását úgy gyakorolhatja, hogy nem zavarják egymást.

Szarajevó

19-én irányba vettük Montenegrót, a Piva-kanyonon keresztül, főutakon jutottunk el az albán határhoz.

Piva-kanyon

Ez is a Piva-kanyon

Várakozás a határnál

Aznapra Durrës mellett Golem-ben volt foglalva szállásunk a tengerparton. A Shkodër-Lezhë-Fushë-Krujë útvonalon jutottunk el Durrës-ig (SH1 és SH2 főút), majd az SH4-en Golem-be.

Shkodra

A főút nem túl élvezetes, de sokkal jobb állapotban van, mint két éve. Nagyon sok a sebességkorlátozás, és elég nagy a forgalom, pedig még el sem kezdődött a szezon.

A tengerparti sétány Golem-ben teljesen új, volt ahol még be sem fejezték. Végre tudtunk fürödni a tengerben és a naplemente is gyönyörű volt.

Golem, vadiúj sétány

Golem, naplemente

20-án indultunk Sarandë-ba, tovább az SH4-en, Fier-ig. Itt a belvárosban hatalmas felújítás folyik, el is tereltek minket kis utcákba, a városban nyüzsgő forgalom volt.

Fier, elterelés szűk utcába

Mentünk tovább az SH8-on Vlorë-n keresztül. Itt volt 2 éve a szállásunk, ahol akkor nagy munkagépekkel és feltúrt halmokkal találkoztunk. Most láttuk az eredményt : a tengerparti sétányt most fejezték be és nagyon szép lett.

Vlora

Vlora

Tovább az SH8-on a Llogara-hágó (1027 m) látványa már senkit sem lepett meg. Sőt már vártuk a kávézást a csúcson lévő étteremben, ahol ismét rengeteg fotó készült a mélységben előbukkanó tengerpartról.

A Llogara-hágó

Tovább motoroztunk az SH8 úton, ami Európa 10 legszebb motoros útja között szerepel, de nem nagyon volt időnk nézelődni (két éve sokkal több időt szántunk erre a szakaszra), mert 16:00 órakor indult a kompunk Korfura. Még meg kellett vennünk a jegyet és egy órával az indulás előtt ott kellett lennünk. Volt útlevél ellenőrzés, megnézték a motorokat, a dobozokat is ki kellett nyitni. Maga a komp nagyon kicsi volt (viszonyításképpen sokkal kisebb, mint a balatoni komp) elég sok személyjegyet eladtak rá, de volt még rajtunk kívül motoros és két autó is. Fogalmam sincs hogyan fértünk el, igaz a hátsó rámpát nem tudták teljesen felhajtani. A motorok lekötözésénél a fiúk kicsit aggódtak, de azt is megoldották, olyan görögös módon (volt, ahol spárgával).

Így kötötték le a motorokat

 

Odafelé a komp, háttérben Sarande

 

A menetidő hivatalosan 1 óra 15 perc, de több mint 1,5 óra után kötöttünk ki Korfu szigetén.

Érkezés Korfura

Hiába az EU-ba léptünk be, itt is ellenőriztek mindent, sőt volt is egy kis gond az egyik motorral. Kölcsönözte a sofőrje és semmi papírt nem kapott hozzá. Eddig semelyik határon nem kérték ezt, de itt összehasonlították a forgalmiban lévő nevet az ő nevével, és az nem egyezett. Végül, egy kis poénkodás után jó fejek voltak és utunkra engedtek minket.

Két napig Korfu szigetét jártuk be, de mivel ez a blog Albániáról szól, ezt nem részletezném. Azért meglepő volt a szemét mennyisége. Albániáról hittük, hogy sok a szemét de a korfuiak még ezt is überelték. A kukák mellett rengeteg szemeteszsák volt mellérakva, elég meleg is volt, úgyhogy a büdös szag messzire eljutott (de az is lehet hogy a szemétszállítók sztrájkoltak).

Korfu legmagasabb csúcsáról Sarande partjai

A komp visszafelé 18:30-kor indult, helyi idő szerint (a görögöknél 1 órával előre kellett állítani az órát). Még szezon előtt voltunk, így csak naponta egy-egy oda- és visszajárat volt, amin a motorokat is el tudták szállítani (volt még egy-egy szárnyashajó, de az csak személyforgalomra).

A komp visszafelé sok motorral

Addigra beszereztük a papírokat a kölcsönmotorhoz (elküldték e-mailben, és a szálláson kinyomtatták nekünk), persze senki nem nézte meg. Visszafelé is hosszabb volt a menetidő. Csak motorok voltak a gyalogosforgalom mellett, cseh és német motorosokkal utaztunk együtt, ők már rutinosabbak voltak: Albániában hagyták a nagy dobozaikat és csak hátsó dobozzal mentek át Korfu-ra. Szerencsére a kompkikötő közvetlen közelében találtam szállást, így volt aki lazán, bukó nélkül jött át a hotelhez. Az erkélyről ráláttunk a kompunkra, másnap délután 4 órakor indult újra útjára. Este még végigjártuk a tengerparti sétányt, már szezon előtt is nyüzsgő élet volt Sarandë-ban.

Saranda reggel, bal oldalon a komp, amivel megérkeztünk

 

Itt véget értek tengerparti kalandozásaink és a hegyek felé vettük az irányt. A két éve időhiány miatt kimaradt Kék-szem forráshoz mentünk először (az SH99 útról kell lekanyarodni, egy murvás út visz a forráshoz). Sok információ van róla a net-en, ezért csak annyit írnék le, hogy 100 Lek volt a belépő motoronként, függetlenül attól, hogy hányan ültünk rajta.

Érkezés a Kék-szem forráshoz

Kék szitakötő a forrásnál

Utána az SH4 úton balra fordulva Gjirokastër felé indultunk, amit most nem néztünk meg (két éve már megcsodáltuk), mert még hosszú volt az aznapra tervezett út. Tepelenë előtt jobbra kanyarodva az SH75 úton tértünk be a hegyek közé. Az „Albánia, menni vagy nem menni” fórumon egy FJR-es motorostárs javasolta, hogy a Kadiu hidat ne hagyjuk ki, ha arra járunk.

A GPS viszont megviccelt bennünket, mert egy mellékúttal előbb kanyarított le a főútról Përmet után (Qilarisht felé). Sorra maradtak le a többiek mögülünk az egyre rosszabb útminőség miatt, én meg azon gondolkoztam, hogy egy FJR-el hogyan tudták megtenni ezt az utat. Aztán végül leesett, hogy nem jó helyen fordultunk le.

Itt nem szabad letérni a főútról

Ez az út nem a termálforráshoz visz

Visszatérve az SH75-re, és immár a jó mellékúton eljutottunk a hídig.

Ez az út visz a hídhoz

A GoogleMaps-en panorámaképpel lefotózott kávézó már a múlté, éppen bontották le a többi régi épületet is. Gondolom, pár éven belül turistaközpont épül itt, sok szállodával. Aki teheti még addig látogassa meg ezt a gyönyörű helyet.

Érkezés a hídhoz, ahol már minden régi házat lebontottak

A híd is nagyon látványos (Albánia legjobb állapotban megmaradt római-kori hídja).

A híd az egyik oldalról

De ami a lényeg, hogy a lábánál van egy termálforrás, és ott a természet lágy ölén ücsörögnek az emberek egy medencében, áztatva magukat.

A termálfürdő a hídról

Termálmedence háttérben a havas csúcsokkal

Sajnos jött a vihar, úgyhogy nekünk ez most kimaradt.

Vissza a főútra, itt már jön a vihar

Tovább az SH75 úton egyre rosszabb lett az útminőség, ami a magasépítésű motoroknak (BMW GS-eknek) nem okozott gondot, habár a fent említett FJR-es is megjárta (mármint az utat :) ). A völgyben kanyargó Vjosa-folyó valamiért csúnya szürke színű volt. Vagy az esők mostak bele hordalékot vagy az emberek engedhettek bele valamit. Láttam képeket a folyóról, szép kék színűnek kellett volna lennie.

A Vjosa-folyó nem volt szép kék színű

Észak felé letérve a folyó völgyétől tovább az SH75-ön több hegyen-völgyön visz az út, ami borzalmasan rossz minőségű, de a táj szépsége kárpótolt mindenért.

SH75 út

Megérkezve Pogradec-be megkerestük a két évvel ezelőtti halas éttermünket, ahol sütés előtt megmutatják a koran halakat, és most sem kellett csalódnunk.

Koran halak, amiket megsütöttek nekünk

Ohridi-tó

Ohridi-tó

24-én Pogradec-ből egy darabig az SH3 főúton mentünk, majd Librazhd-nál letértünk egy kis hegyi mellékútra, ami először aszfaltos, majd murvás utána nagyköves út lett. A panoráma viszont megérte a rossz úton való araszolást. Közben több motoros csapat jött velünk szembe, úgy látszik nem csak mi szeretünk kis utakon kalandozni…

Kilyukadtunk az SH6 útra, majd Peshkopi-n keresztül jutottunk el Kukës-be. Itt ismét hódolva a helyi szokásoknak korzóztunk a sétányon, de este 9-kor lekapcsolták a közvilágítást. :)

Kukes korzózás

Másnap várt ránk a mostani túránk szerintem legszebb szakasza: a Valbona-völgy. Az SH23 úton indultunk el, mivel két éve ezt Kukës felé jártuk meg, akkor észre sem vettük milyen fantasztikus a látkép Bajram Curri-hez közeledve. Pedig még nem is tudtuk, mit rejt a város mögötti völgy.

Bajram Curri látképe

Bajram Curri felé

A Valbona Nemzeti Park kb. 30 km-es látványútját nem lehet szavakkal leírni, de még a képek sem adják vissza azt a látványt. A hatalmas sziklafalak között kanyargó út, mellette a türkiz színű Valbona-patak olyan gyönyörű, hogy elhatároztuk legközelebb itt keresünk szállás, és mindenképpen visszatérünk.

Külön érdekesség, hogy gyalogosan át lehet menni a 9,5 km-re lévő Theth-i völgybe, ahova a főúton 340 km, mellékúton 260 km lenne az út, a menetidő pedig kb. 7 óra.

Gyalogút Theth felé

Mivel ez egy zsákutca, visszamentünk Bajram Curri-ba, majd innen Fierze felé vettük az irányt. A gát után tovább az SH22 úton a felduzzasztott völgy látványára már számítottunk, és mivel két éve rengeteget fotóztunk, most kevesebbszer álltunk meg. A Qafa e Malit hágónál (1284 m) kanyarodtunk rá az SH5 főútra, amin Shkodra-ba jutottunk.

Ez volt az utolsó esténk Albániában, sétáltunk a városban, majd beültünk egy cukrászdába egy baklavára a sétálóutcán. Sajnos itt volt egy kis negatív élmény: eléggé túlszámlázták a fogyasztásunkat, és reklamáció után sem kaptuk vissza teljesen a lenyúlt zsozsót. Még Vlora-ban is történt hasonló eset egy benzinkúton (ami nem egy lepukkant kút volt), hogy pár száz Lek-kel többet kellet fizetni a tényleges összegnél. De csak a szépre emlékezzünk!!

Shkodra este

26-án volt még egy élvezetes szakasza az albániai kalandozásunknak: a Vermosh-völgy.

Shkodra-ból az SH1-en indultunk hazafelé, de a határ előtti körforgalomnál jobbra rákanyarodtunk az SH20 útra. Ez közvetlenül a montenegrói határ mellett visz végig.

A Grabom-szerpentin

Az első látványosság a Grabom-szerpentin melletti kilátópont. Átlátszó falú erkélyekről lehet gyönyörködni a panorámában, de vigyázat, az egyik szemközti lap hiányzik. :)

Üvegfalú erkély kilátó

Kilátás az üvegfalú erkélyről

A sziklák között a patak partján a kanyonban vezet végig a vadiúj aszfaltcsík Albánia legészakibb határátkelőjéig. Érdekesség, hogy a határ előtt pár száz méteren elfogy az aszfalt, és murvás út vezet a két kis épületből álló határhoz, ami állítólag 24 órás nyitvatartású.

Murvás út

Ez a két épület a határ

Összefoglalva: ismét hatalmas élményekkel zártuk a túrát. Bármikor visszamennénk! Remélem, hogy ez a vágyunk hamarosan teljesülni is fog!

Azért van velük pásztor is. Viszlát, Albánia!

Az útvonal: https://goo.gl/maps/rqJuL5F6hmp

És a szerző: Fekete Dóra

 

 

Durres, az albán Adria fővárosa

 

Durres Albánia egyik legősibb települése, itt található a Balkán legnagyobb amfiteátruma, az ország legnagyobb kereskedelmi kikötője. Ez Albánia második legnépesebb városa.

Durres, kikötő
(Forrás: Flickr)

A várost Kr. e. 627-ben alapították korinthoszi és korfui telepesek. A város századokkal előbb már a taulantok (az egyik illír törzs) lakhelye volt, melyet Epidam alapított, így a gyarmatosítók Epidamnosz-nak nevezték.  Kr. e. 228-ban az első római-illír háború következtében a Római Birodalom részévé vált Dyrrachium néven. Pompeius innen verte vissza Julius Caesar támadását Kr. e. 48-ban. Innen indult a Via Egnatia, az ókor egyik legfontosabb kereskedelmi és katonai útvonala. 58-ban püspökséget alapítottak itt, mely 449-ben érseki rangra emelkedett. A Római Birodalom kettéosztását követően bizánci fennhatóság alá került, itt született 430-ban I. Anastasius későbbi bizánci császár. Ő volt az, aki a IV. sz-i hatalmas földrengés után újjáépítette és megerősítette a város védőfalait, melynek egyharmada ma is látható. A középkorban a bolgárok, bizánciak, normannok, a Velencei Köztársaság, Szicília, az Anjouk, szerbek marakodtak a városért, mely 1466-ban még ellenállt II. Mehmed szultán ostromának, de végül 1501-ben oszmán kézre került. A lakosság nagy része iszlamizálódott, mecsetek épültek, de 1850 körüli adatok szerint akkor még nagyon kevés, kb. 1000 ember élt Durres-ben.

Taulantia, a város őrzője, aki testével védte azt minden támadástól
(Forrás: saját kép)

1912. november 26-án Ismail Qemali az első független albán kormány miniszterelnöke Durres-ben tűzte ki az albán zászlót úton Vlora felé, de november 30-án szerbek vették be a várost. 1913. március 7-én Durres lett Albánia fővárosa, miután egy nemzetközi diplomáciai kongresszuson Albániának ítélték a várost.

Forrás: purger and co

1915-ben Olaszország, majd 1916-1918 között az Osztrák-Magyar Monarchia vonta fennhatósága alá, de 1918-ban szövetségesek felszabadították, és ismét főváros lett. I. Zogu albán király uralkodása idején a település felvirágzott olasz tőkéből. 1926-ban egy újabb földrengés ismét nagy károkat okozott, az akkori újjáépítésnél nyerte el Durres a modern arculatát. Az olaszok 1939-ben, majd 1943-ban a németek is megszállták Albániát, így onnantól kezdve kettős megszállást kellett elszenvednie Durres-nek is.

A felszabadulást követően Enver Hoxha újjépítette a várost, a kikötőt kibővítették, és nehézipari létesítményeket telepítettek. Innen indult az első albán vasútvonal 1947-ben.

Durres Albánia legnagyobb üdülővárosa. Tiranához, illetve a Teréz anya Nemzetközi Repülőtérhez való közelsége, homokos tengerpartja népszerű turista célponttá teszi.

Redon, a tengeristen a kikötőnél egy körforgalomban
(Forrás: saját kép)

A város történelmi látnivalója többek között a II. sz-ban Hadrianus által épített Amfiteátrum, melyet véletlenül, kútásás közben fedeztek fel 1966-ban. Akkorra a környék már teljesen beépült. A színház 18.000 néző befogadására volt alkalmas, mely azt jelzi, mennyire fontos volt Durres a Római Birodalom számára. 404-ben a gladiátor harcokat betiltották. Az egyik galériát kápolnává alakították, az aréna padlózatát pedig temetkezésre használták. A kápolnában két VI. sz-ból származó mozaik található, az egyik egészen jó állapotban van. Ezt Szt. Istvánnak, Durres város mártírjának ajánlották. A másik részen Mária bizánci uralkodónő látható két angyal társaságában. Úgy hiszik, hogy az angyalok előtt látható két kisebb személy a kápolna építtetői, egy Alexander nevű férfi és a felesége. A VII. sz-ban az egész színház elhagyatottá vált.

Forrás: saját kép

A Régészeti Múzeum nem messze található az Amfiteátrum-tól, és ez Albánia legnagyobbja. Gazdag lelet gyűjteményét – az ókori illír időktől kezdve, a római és bizánci időkön át az ottomán uralomig – folyamatosan dolgozzák fel, legutóbb a központban található körforgalom építésénél is találtak ókori leleteket, melyeket a múzeum raktárába szállítottak. A „Durres szépsége” nevű mozaikot, mely az egyik legrégebbi régészeti lelet Albániában a Kr. e. IV. sz-ból pedig a Nemzeti Történeti Múzeum-ban őrzik Tiranában.

A Néprajzi Múzeum, ahol tipikus albán használati tárgyak, eszközök, népviseletek, berendezési tárgyak láthatók. Az épület tipikus XIX. sz-i Durres-i otthon, melynek két szobájában a Moisiu család dokumentumai, fényképei kaptak helyet, emléket állítva Aleksandër Moisiu-nak, aki az XIX. sz. híres albán (Kavaja-i) származású színésze volt és általános iskolai éveit Durres-ben töltötte. A Durres-i színház és egyetem is az ő nevét viseli. Az épület az 1930-as években az angol konzulátusnak adott otthont.

Forrás: drkkdurres-facebook

Forrás: drkkdurres-facebook

A Velencei torony és a várfal az I. sz-ban épült, végleges formáját az V. sz-ban nyerte el Anastasius idején. 9 m magas, 16 m átmérőjű, a tetején kávézó működik.

A Velencei torony
(Forrás: saját kép)

A Bizánci fórum a város szívében épült Kr. e. V. sz. végén. Közelről megnézhetjük a korinthoszi oszlopok díszes faragásait, középen valaha az akkori uralkodó szobra állhatott. A fórum közelében a római fürdők találhatók, melyekből csak egy 5×7 m-es medence maradt meg.

A Bizánci fórum
(Forrás: albania.al)

A Nagymecset, mely 1503-ban épült egy XII. sz-i bazilika romjaira a központban a főtéren található. Az 1979-es földrengésnél tönkrement, 1993-ban építették újra egyiptomi pénzből.

Forrás: saját kép

A Királyi palota, mely I. Zogu albán király és Apponyi Geraldine albán királyné nyári rezidenciájaként szolgált. A villa a Durres-i dombon áll, 98 m magasan. 1926-ban kezdték építeni és 1937-ben fejezték be, néhány hónappal azelőtt, hogy Zogu feleségül vette Geraldine-t. Az épület sas alakot formáz, és három oldaláról van kilátás az Adriára. A II. világháború után a kormány fogadóépületeként szolgált, ahol Nyikita Hruscsov és Norodom Sihanouk kambodzsai király, valamint Jimmy Carter amerikai elnök is megfordult.

Forrás: saját kép

A város az utóbbi években nagy fejlődésen ment keresztül. A sétálóutca tele üzletekkel, kávézókkal, cukrászdákkal a főtérig vezet, ahol a Városháza és a Nagymecset is található. Itt is, mint minden albán városban élénk éjszakai élet zajlik, az esti korzózás a mindennapi élet része.

Forrás: saját kép

Az Amfiteátrum alatti utcában a street art remekeit csodálhatjuk meg:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

15-20 évvel ezelőtt a szállodasor helyén még fenyőerdő volt, azóta a mai napig is egyre-másra nőnek ki a kisebb-nagyobb szállodák, apartmanházak a tengerparton, és most már a svájci, német, skandináv, amerikai, távol-keleti turisták körében is egyre népszerűbb nem csak Durres, de egész Albánia.

Durres plázs (Kavaja szikla) 10 éve:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Durres ma a kikötőtől kb. 1,5-2 km-re:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Durres webcam

 

 

Albániai kiruccanás

 

Négy éjszaka, három barát, két város, két tenger, egy nyaralás. Zsolt írta le az élményeket.

 

Tavaly augusztusban Szarajevóban élveztük épp a bosnyák vendégszeretetet, mikor Marcival beszélgetve jött az ötlet: meg kellene nézni Albániát, mert ha valami vad Balkán, akkor az az. Télen el is kezdtem az igényfelmérést, Tamás barátom hamar rákapott a témára és feltételeztük, sikerül két autónyi embert összeszednünk. Nem sikerült, hárman maradtunk, pedig a tavaszi indulást nyár elejére, majd nyár közepére csúsztattuk. Albánia nem egy divatos desztináció. AirBNB-n foglaltam szállást, 4 éjszaka, két városban, kitakarítottam és lengéscsillapítót cseréltettem Lisában, a Békakorollámban, elolvastunk rengeteg beszámolót és cikket az országról és belevágtunk.

Vasárnap este hatkor indultunk Szegedről, gondolva arra, hogy elcsípjük még nyitva a tiszaszigeti átkelőt, mivel egész hétvégén torlódásról számolt be a híradó a röszkei nagy határnál. Ez nagyjából be is jött, bár 10 percet itt is várnunk kellett. Újvidéknél felhajtottunk a pályára, s átadtam a volánt Tamásnak. Belgrádon keresztül Slavonski Samac-on át Montenegróba érkeztünk, ahol a határon jött az első kellemetlenség, a montenegrói oldalon: lejárt a nemzetközi zöldkártyája Lisának és ez nem tetszett a határőrnek… végül a kollégája közölte velem, hogy rizikós átengedni így, de ha akarunk, vehetünk neki kávét. Nem volt nálunk kéznél kisebb címlet, csak 50 euro, így ez egy drága határátkelés volt. Montenegro hegyei gyönyörűek, imádom a hegyi utakat és az éjszakai vezetést is, így ezt nagyon éltem, egész éjszaka haladtunk. A montenegrói-albán határ előtt tankoltunk egyet, ahol két dologra jöttem rá: 1.) nincs minden pisztolyban nyomásérzékelő szelep,  2.) remegnek a kezeim a fáradságtól. Marcin volt tehát a sor, ő hajózott be Albániába, miután az út előző szakaszain igyekezett kipihenni a szombat éjszakai legénybúcsút.

A határátkelő leginkább egy építkezési területhez hasonlított és kezdtük úgy érezni, hogy bejött az, amit Albániáról gondoltunk, talán tényleg a legmélyebb Balkánról van szó. (A határátkelőhely átépítés alatt van. – A szerk.) Az első nagy város amibe beértünk Shkoder volt. Lerobbant Mercik (ugye a nemzeti autójuk a Mercedes), kerékpárok, szamarak, lovaskocsik az úton, valami egész egyedi felfogással a KRESZ-ről. Itt jöttünk rá, hogy jól tesszük, ha nagyon hamar elfelejtjük azt, amit a kulturált közlekedésről gondolunk. Nem azért, mert ők veszélyesek és vadak, hanem mert ez az ország bebizonyítja, hogy szabályok nélkül is lehet figyelmesen és biztonságosan vezetni. Az index, az elsőbbségadás kötelező és a behajtani tilos tábla csak díszítési célt szolgál, lámpákat sehol, körforgalmat viszont még az “autópályán” is láthatunk, (ahogy 500 méterenként benzinkutat és a pályán visszafele haladó biciklist is).

 

Első szállásunk elvileg Durres-ben lett volna, ám hosszas telefonálgatás után végül a Durres alatti Golem-ben kötöttünk ki, ami egy afféle üdülőváros, már felépült és épp épülő, hatalmas, tengerparti szállodákkal és apartmanokkal. Egy ilyen apartmant foglaltunk el végül mi is, az ötödik, legmagasabb emeleten. Ez olyan szempontból frankó volt, hogy egy óriási teraszról szemlélhettük a tengert, az viszont kevésbé tetszett, hogy az előző héten lesérült bal térdemmel, a hirdetésben megjelölt lift hiánya miatt kínosan lassú volt a feljutás a lakásba.

Megérkeztünk tehát Golem-be, Albániába, 16 órás út után. Rövid csobbanás, majd egy kis szundítás után ismét bepattantunk az autóba és irány Durres. A tengerpart Golem-nél egyébként homokos, amely homokot a fürdőzők felkavarnak és a víz így tán még olyan szép sincs, mint a Balaton. A célnak azonban tökéletesen megfelelt, s előnyére legyen mondva, hogy lassan mélyül, így kisgyerekeseknek ideális lehet. Visszatérve Durres-re: kőkemény Balkán. Az emberek kedvesek és előzékenyek, a kaja jó, de kártyát sehol nem fogadnak el, a főutcán sok a lakatlan, félig leomlott, összepiszkított ház, a járdán pedig felszedték a (vélhetően fém) csatornafedeleket, a lyukakban szemét, még olyat is láttam, amibe én is beférnék és élére állított törött üvegek voltak beleállítva. Talán ez spoiler-nek számít, de itt meg kell hogy jegyezzem, az egész nyaralás alatt ez volt a legnagyobb trauma, ami ért, semmi más nem háborított fel ennyire. A vacsorával egybekötött városnézés után visszatértünk a szállásra és ezzel véget is ért az első napunk Albániában.

Kedd délelőtt Szkander bég várában kezdtünk. Ez afféle helyi Eger, meredek, macskaköves utak, vásárosokkal, valamint egy várral, aminek nagy részét újraépítették és egy múzeumot rendeztek be benne. Az 1982-ben nyílt múzeum egyik gyöngyszeme a kommunista idillt prezentáló ólomüveg ablak, aminek ugyan semmi köze a középkorhoz, de nekem nagyon tetszett.

Felfelé menet az első és egyetlen gebasz el is ért minket Lisával: a tankbetöltő pereme cserére szorul, elrohadt. Ez ismert hiba volt, azonban a szerelő szerint onnan nem ereszthetne a benzin… teli tank és az igazi kemény hegyi kaptatók azonban előállítottak egy olyan szituációt, hogy lassacskán csordogált a benzinünk a tanksapka fedél alól. Szerencsére semmi komoly következménye nem lett a dolognak, a hetekben viszem cserére, mielőtt még a boszniai hegyeket ismét megmásznám vele.

Kruja után megnéztük az albán fővárost, Tiranát. Tirana a legeurópaibb hely, ahol jártunk az országban, a körforgalmakban itt is az igényeknek megfelelő a sávok számossága, ám jelzőlámpák és angolul beszélő emberek is akadnak, sőt, még muszlim nőket is láttunk, ami se előtte, se utána nem volt jellemző, annak ellenére, hogy elvileg az államvallás az iszlám. Tiranában a főteret, az ott lévő mecsetet, egy érdekes ortodox templomot és egy jókora plázát néztünk meg. Bevallom, ilyen készületlenül nagyvárosba még nem mentem, de a pláza egyik kávézójában wi-fi forrást felfedezve a srácok elolvasták, ezzel olyan 40%-ban ki is maxoltuk a város látnivalóit.

Hazafele kerülő úton mentünk, hogy teljen az idő, gyönyörű hegyek között, ahol még olajfa is akadt… na meg dinnyeárus az út szélén. A szállásra visszaérve csobbantunk, majd jött a felismerés az apartmanban: nincs víz. Előző este a szállás alatti étteremben véletlenszerűen elment időnként az áram és hallottuk az aggregátorokat… így annyira nem lepett meg, hogy ilyen is előfordult, az azonban fájdalmasan érintett, hogy másnap reggelre se lett jobb a helyzet.

 

Szerencsére szerdán nekiindultunk délnek, víz és új kalandok után kutatva. Az Ardenica Monostornál kezdtünk, ahol egy nyelveket nem beszélő kedves csávó beinvitált az ortodox templomba. A komplexum többi része nem látogatható, az ódon freskók a templomban viszont nagyon érdekesek voltak.

Ezt követően igyekeztünk hamar lejutni a partra, célba vettük Vlora-t, mely egy kis öbölben fekvő város, ami azért fontos, mert a tengerpart láthatóan tisztább volt ezáltal, se hínár, se szemét, csak kavics, halak és kagylók. Csatornafedélből több, de nem elég volt itt már. Az út a tengerpart mellett vezet el közvetlen, a túloldalán éttermekkel, szállodákkal, itt is sok építés alatt álló apartmant láttunk. Miután egy olasz étteremben megebédeltünk, folytattuk utunkat, a változatosság kedvéért ismét fel, a hegyekbe.

 

Következő megállónk Dhermi beach volt, ami egy nagyon különleges kis hely. Dhermi egy hegyi falu, melyből lecsorogva a hegyoldalon egy hosszú és keskeny partszakaszra juthat az ember, ahol a tenger krisztálytiszta, nagykavicsos, gyorsan mélyülő. Engem ez a strand emlékeztetett a leginkább Horvátországra. Dhermi beach rendelkezik egy tengeri barlanggal is, eredetileg emiatt mentünk be, de szorított az idő, így sajnos kihagytuk. Ettől függetlenül mindhármunk el volt ámulva a hely szépségén, hangulatán.

A kiadós strandolás után meg se álltunk Sarande-ig, ahol az új szállásunkat ismét kis kavarodás után tudtuk elfoglalni, a helyiek gyatra angol tudása rendesen szivat, amikor olyan precíziós kommunikációról van szó, hogy hol helyezkedik el az apartman… de végül megtaláltuk, s ez a lényeg. A lakás vadonatúj volt, a lapos tévé még felszereletlenül dőlt neki a konzoljának, a szekrények és fiókok üresek, a plafonból csak égők lógtak… de legalább mindkét nap volt vizünk! Sőt, liftet is kaptunk, igaz, pont a negyediken nem állt meg, így felfele eggyel feljebb, lefele eggyel lejjebb tudunk ki-beszállni. :) Mélygarázsban kaptunk parkolóhelyet, s azt az ígéretet, hogy reggel hétkor már nyitva lesz a garázskapu.

Csütörtök reggel nyitva is volt, s neki is indultunk, nyakunkba vettük Dél-Albániát. Butrint-ban szemügyre vettük az UNESCO világörökség részét képző ókori római romegyüttest, ami az általam olvasott beszámolókkal ellentétben nem csak feltárt és a látogatók elé odadobott romok halmaza, hanem egy kellemes ösvényekkel, táblákkal, térképekkel ellátott park.

Itt felvettünk egy német stoppost, elvittük őt a Ksamil-ig, ahol ő tovább főtt a túraruhájában, mi pedig rohantunk be a kristálytiszta, aprókavicsos tengerbe, ahol az apró szigetek olyan közel vannak egymáshoz, hogy kényelmesen át lehet úszni egyikről a másikra. Fantasztikusan szép hely, jól kiépített, szolgáltatásokban gazdag, igazi horvát érzés, itt nyoma sincs a Balkánnak. Abban azért mindhárman megállapodtunk, hogy szívesen megnéznénk ezt a környezetet a temérdek ember nélkül… de így is jó volt, még egy magyar családdal is találkoztunk, az apuka odajött hozzánk beszélgetni, gondolom neki is jól esett a magyar szó.

Innen egy hasonlóan festői tájra vitt az utunk, a Kék-szem forráshoz, ami egy rendkívül népszerű turistaattrakció a jéghideg, tiszta, kék vizével, melyet erdő vesz körül. Marcival azt hittük, különcök leszünk, hogy bele is feküdtünk a forrásból eredő patakba, ám magánál a forrásnál, az 50 méter mély karsztlyuk fölött a bátrak bele is ugrottak a vízbe.

 

 

Rövid fagyi-kávé kombó után ismét Lisában találtuk magunkat, úton a Gjirokaster Museum felé, amit elkönyveltünk helyi Komáromnak. Ágyúkiállítást és egy tankot találtunk itt, na meg egy gyönyörűen épen maradt erődöt. Itt ismét összefutottunk egy magyar párral, sőt, a stopposunkat is viszont láttuk.

Pénteken a tervek szerint hét órakor indultunk volna haza, de a garázskaput kinyittatni és a kulcsot leadni csak háromnegyed nyolckor sikerült, így némi késéssel indultunk, ami nem is volt akkora gond, mint később rájöttünk, az általunk kinézett görög határátkelő ugyanis csak 9 órakor nyitott s még így is pörkölődtünk egy ideig a napon. Görögország autópályái szép tájakon mennek keresztül és jó minőségűek. Megálltunk egy ebédre az egyik lehajtó mellett, ahol megtudtam, hogy a burger önmagában a hamburgerhúst is jelenti… így hamburgerhúst ettünk cacikivel és olívás kenyérrel. A Macedónián való keresztülhaladás során rájöttünk, hogy semmit nem tudunk a macedónokról és semmit nem látunk néhány távoli hegyen kívül az országukból. Így értünk el a szerb határhoz, ahol én már otthon éreztem magam, jelentősen javult az amúgy elnyúzott, fáradt hangulatom is ezáltal.

Szerbiában már mindannyiunkat az hajtott, hogy hamarosan itt van Röszke, s végül éjfél körül el is értük. Innen Marcit kiraktuk Domaszéken, majd Tamást nálam, aki átült a saját autójába és Cserkeszőlőre vette az irányt, haza, én pedig egy életmentő görögdinnye vásárlást még megejtettem a Tesco-ban, mielőtt végül éjjel 3 órakor 12 órára kómába nem estem.

Összegzésként azt mondhatom, hogy mindhármunknak nagyon tetszett Albánia. Látnivalóban gazdag, érdekes ország amit bátran ajánlok a nyitott embereknek. Nyitottság azért szükséges, mert bármilyen érdekes is, egy vad balkáni országról van szó, ahol a szerpentineken véletlenszerű sorrendben bukkannak fel kecskék, bárányok, tehenek és lovak, valamint a városban sétálva a lábunk elé kell nézni. Az emberek kedvesek voltak, de nyelvet nem beszéltek, vagy csak valami minimálisan. Az árak hasonlatosak a magyar árakhoz, némileg olcsóbbak ebben-abban, például a cigaretta fele annyi, igaz, a minősége még a szerbnél is rosszabb. Nagyon hamar levontuk a konklúziót, hogy minél délebbre megyünk, annál igényesebb minden, de az árak nem nagyon változnak szerencsére. Ami fontos és általános információ, az az, hogy a bankkártyát felejtsük el, még a benzinkutaknál is, a legjobb a helyi valutát váltani (1 lek = 2,3 forint). Saranda városával szemben szabad szemmel is látható Korfu, ahová közlekednek repülőgépek, lehetséges beutazás Albánia déli részére ez is. (Főszezonban naponta háromszor közlekedik komp és szárnyashajó. – A szerk.) A benzinárak változóak, de nagyjából a magyar árakon vannak, mivel sok a kis magán kút, kifoghatunk olcsóbbat is, nem kell félni a holtankoljak.hu átlagától, ami az indulásunkkor 408 Ft volt (míg itthon 340 Ft-ért tankoltuk a benzin literjét). Összesen 2740 km-t tettünk meg, 6 literes átlag fogyasztással és a pályamatricák árával együtt (ezeket csak Görögországban, Macedóniában és Szerbiában kellett fizetnünk, Montenegróban és Albániában nem). 25.000 Ft-ra jöttünk ki fejenként. A szállás átlagosan 5.000 Ft/éjszaka volt, egy vacsoránk pedig 2000 Ft körül. Ezt az 5 napot én 80.000 Ft körül hoztam ki, de ehhez hozzáteszem, hogy nem szeretek nyaralás közben “olcsójánoskodni”.

Menjetek tehát Albániába, egy próbát mindenképp megér!

Tasnádi Zsolt, 2017. július

A gyógyhomokostól a szikláson át a fehérhomokosig – albán strandkörkép

 

Albánia közel 400 km-es tengerpartja nagyon változatos. A strandok vízminősége általában jó, sok helyen kiváló, a turizmusba évről-évre több pénzt fektetnek.

A strandkörkép a teljesség igénye nélkül készült, ezeken kívül még rengeteg változatos plázs található ebben a kis országban.

 

Az Adriai-tenger strandjai

 

Lassan mélyülő, homokos partszakaszok jellemzik, lagúnákkal tarkítva. Kisgyermekes családoknak ideális.

Velipoja

Forrás: Google

 

Észak-Albánia legnagyobb, 4 km-es strandja leginkább gyógyhomokjáról ismert. A jódos homok kiválóan gyógyítja a különféle bőrbetegségeket, többek között a pikkelysömört. A Buna-folyó – mely természetes határt képez Montenegró és Albánia között – torkolatánál található Ferenc József sziget és a partszakasz másik végén a Viluni-lagúna számos madárfaj fészkelő- és pihenőhelye, több darufajtának is. Erre a strandra főként Koszovóból és Montenegróból érkeznek vendégek. A strandot és környékét, valamint a sétányt nemrég újították fel.

Forrás: klan kosova

Forrás: javanews.al

Forrás: ata.gov.al

Forrás: velipojabeach.com

 

Shëngjin

Forrás: albaniatravelandtours

Albánia legészakibb kikötője, melyet az i. e. II. sz-ban a rómaiak létesítették Nymphaeum néven. I. e. 48-ban Marcus Antonius itt szállt partra, hogy a Pompeius ellen harcoló Julius Caesar segítségére siessen.

Ma Albánia egyik legkedveltebb üdülőközpontja. Itt is érvényes, mint bárhol a világon, hogy minél távolabb megyünk a kikötőtől, annál tisztább a víz. A partszakasz déli része lagúnás (Ishull-Shëngjin), a Merxhani-lagúna környéke többek között kanalasgémek, nagy és kis kárókatonák fészkelőhelye, de több réceféle és a bütykös ásólúdnak is nagy populációi telelnek itt át. Érdemes átmenni Lezha-ba, mely gyakorlatilag egybe van építve Shëngjin-nel, mert ott található Szkander-bég mauzóleuma.

Forrás: wikimapia

Forrás: albanidom

Forrás: itaka.pl

Forrás: saját kép

 

Rodon-fok

Ha valaki szinte teljes érintetlenségre és különleges környezetre vágyik, a Rodon-fokot (Kepi i Rodonit) keresse fel.

Forrás: wikipedia

Az Adriai-tengerbe nyúló félsziget csücskén található hely legendákkal teli. A helyiek szerint nevét onnan kapta, hogy az illír időkben Redon volt Illíria istene, akinek arcát az akkor használatos pénzeken is láthatjuk. Egy másik változat szerint az illír mitológiában Redon a tengerek istene volt.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A félsziget egyik fő látványossága a Szkander-bég vár, melynek jó része az erózió miatt ma már a tenger alatt van, de egy várkapu, egy torony, és a sziklafal egy része még látható.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Körülötte található négy katolikus templom, ezek közül a Szt. Antal templom látogatható, ezt felújították. A templom autóval megközelíthető, de a várrom csak gyalogtúrával érhető el.

Forrás: saját kép

Az itteni partszakaszok kiépítettsége kicsi, elvétve találunk vendéglátóegységeket. A templom mellett azonban van egy étterem stranddal.

Forrás: saját kép

A félszigettől délre a Lalzi-öbölben (Gjiri i Lalzit) kiépített strandokat találunk.

 

Golem

A partszakasz előnye, hogy kevésbé zsúfolt mint Észak-Albánia legkedveltebb üdülőközpontja, Durres, melytől Golem néhány km-re délre található. A víz tiszta, mert távol van a kikötőtől, mely Albánia legnagyobbja. Aki autóval érkezik, annak parkolóhely szempontjából is kedvezőbb, mint a Durres belvárosához közelebbi standok, melyek főszezonban tömve vannak, így a parkolás nehézkes. Az 5 csillagos hoteltől a kis apartmanokon át éttermek, kávézók, pékségek, szórakozóhelyek sokasága várja itt is a turistákat, tehát aki kevésbé nyüzsgő, de mégis élettel teli részre vágyik, annak jó választás lehet.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

 

A Jón-tenger strandjai

 

A Jón-tengeri szakaszon kavicsos, sziklás gyorsan mélyülő tiszta vizű strandokat találunk, valamint eldugott kis öblöket. A vízi sportok és a búvárkodás szerelmeseinek ajánlott.

Palasë

Az első strand a Jón-tengeren, miután lekanyarogtunk a Llogara-hágóról rögtön ide jutunk. Julius Caesar is itt állomásozott légióival Pompeius elől menekülve. A főútról egy új út visz egészen a strandig, amely az egyik legegzotikusabb és legnyugodtabb, éppen ezért nincs kiépülve vendéglátóegységekkel, néhány kávézó, egy pizzéria, egy éjszakai klub, valamint sátorhelyek várják az odalátogatókat. Az öböl északi részén tavaly egy hatalmas üdülőkomplexum építése kezdődött, de még így is lehet találni nyugodt részeket. Vízi sportokhoz kiváló, és a Llogara-hágóról induló siklóernyősök is sokszor itt érnek földet.

Forrás: youtube

Forrás: pinterest

Forrás: travelinalbania

 

Dhërmi

Egyike Albánia legkedveltebb partszakaszainak. A fenyvesekkel és olajfa ligetekkel borított hegyek lábánál fekvő hosszú plázst a fehér kavicsok és az olykor emberfej nagyságú kövek teszik egyedivé a hosszú strand déli végén. Albánia legismertebb buli strandja a Drymades-beach, egész nyáron szervezett zenei események zajlanak, és itt tartják Albánia évről-évre megrendezett legnagyobb könnyűzenei fesztiválját a Turtle-fest-et is.

A Drymades strand
Forrás: life is a journey

Északról indulva, ahol a legtöbb étterem és szálláshely található dél felé haladva azok is találnak maguknak megfelelő nyugodt helyet, akik kevésbé szeretik a nyüzsgést.

Forrás: ii.uib.no

Forrás: twitter

Forrás: zenith travel

Forrás: booking.com

Forrás: zenith travel

Forrás: tirana times

 

Jaliksari, Shkambo és Gjipe közül kétségkívül a legkülönlegesebb az utóbbi. Ez a hely csak jó félórás 4 km-nyi gyaloglással közelíthető meg egy ösvényen, vagy a víz felől.

 

Forrás: mom goes camping

 

A strand maga a 70 m magas falú Gjipe-kanyon végén található.

Forrás: travellingclaus

A Gjipe-kanyon
Forrás: travellingclaus

 

Elzártsága ellenére szokott lenni szezonban ott néhány kitelepült büfé.

Forrás: travellingclaus

 

Jale

„Üveg strand”-nak is hívják kristálytiszta vize miatt. Itt is minden adott a tökéletes kikapcsolódáshoz.

Forrás: patatofriendly

Forrás: visitvlora

 

Himara

 

Forrás: himara.gov.al

 

A főleg görög kisebbség által lakott település központi strandja mellett találunk kevésbé nyüzsgőt is a közelben, 3 km-re a várostól Livadh-ot, vagy a Spile, Potam, Llamani nevű strandokat. A hegytetőn áll a Kr. e. V. sz-ban épült Himarai-vár, a közelben pedig az a barlang található (Shpella e Spillesë), ahol a legenda szerint Odüsszeusz megküzdött a küklopsszal.

Forrás: youtube

Forrás: albaniatogo

 

 

Borsh

Borsh az albán Riviéra leghosszabb egybefüggő partszakasza, 7 km. A turizmus még kevésbé fedezte fel magának, pedig az egyik legszebb hely a Jón-tenger albán szakaszán. Maga a falu messze van a tengertől, de ha felmentünk, nézzük meg a várat és térjünk be a “Vízesés” étterembe (albánul Restorant Ujëvara) is. A citrus- és olajfa ültetvények, a gyönyörű panoráma és híres olívaolaja teszi vonzó célponttá.

Forrás: saját kép

 

Bunec

 

A Lukovë-i partszakasz egyik legkülönlegesebb strandja. Az ott található harcászati bunkereket büfékké alakították.

Forrás: panoramio

 

Pasqyrat beach

A Saranda-tól 7 km-re délre található strand az egyik legszebb Albániában. A „Tükör-strand” névre hallgató partszakasz azért kapta a nevét, mert a napfényben a környező sziklák visszatükrözik a természet szépségét.

Forrás: youtube

Forrás: adventurous travel

Ksamil

 

Forrás: twitter

 

A legdélebbi és az egyik legkülönlegesebb hely a Korfu szigetétől 6 mérföldre található település. Albánia fehérhomokos strandjain fürödhetünk itt. A kristálytiszta víz, a szemközti kis szigetek, és Korfu közelsége adja a hely egyediségét. Ha már ott vagyunk, ne hagyjuk ki Butrint-ot, az ókori romvárost sem, és kóstoljuk meg a kagylót, melyet a brakkvizes (keveredik a tengervíz az édesvízzel) Butrinti-tóban tenyésztenek.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: youtube

Forrás: ksamil.al

 

Albánia természeti szépségekben méltán vetekedhet a környező Földközi-tengeri országokkal. Az olcsó árak és az albán vendégszeretet további vonzerőt jelentenek. A felsorolás nem teljes, sok remek strandot találunk még az Adria és a Jón-tenger partján is.