Zsuzsi és Dudi tavaly nyáron megmászták a Maja Jezerce-t. Fantasztikus képekkel és leírással repítenek el minket a „baltával faragott arcú” emberek és „összevont szemöldökű” hegyek hazájába.

 

Az Albán-Alpok sokáig elzárt, nehezen megközelíthető és veszélyes része volt az országnak. Bár például a Baraka már a ’90-es évek közepén ide szervezte története első útját, az utána következő ’97-es káosz, majd a ’99-es koszovói válság rendesen betett a vidék turizmusának. Munkalehetőség és tulajdonképpen bármilyen perspektíva híján évekig ezeken a hegyeken át csempésztek fegyvereket a szomszédba, és a nagyrészt a dél-albán hegyvidéken megtermelt marihuána útja is erre vezetett, és vezet részben ma is. Már az albán neve is sokat sejtet: Bjeshkët e Nemuna, azaz Elátkozott-hegység.

Még 2008-ban is lehetett hallani eltűnt túrázókról, az idők azonban változnak, a helyiek rájöttek, hogy a szinte érintetlen táj, a hagyományosan erős albán vendégszeretet sok turistát ide tud csábítani, és nem mellesleg békésebb, mint a csempészszakma. Az öszvérek, valamint a hegyek ismerete megmaradt, így fegyverek helyett ma már inkább gurulós bőröndöt és a hozzá tartozó élete kalandját élő, sikítozó német és francia turistát viszik a jószágokon.

A hegység megközelítése csak az elmúlt években javult számottevően, előtte még a közeli Shkodra-ból is majd’ egynapos zötykölődés árán lehetett eljutni a hegység szívében lévő Theth-be, vagy Valbona-ba. Számos aszfaltút épült, 2010-ben a Koplik-Bogë, majd 2013-14-ben a Bogë-Qafë Thorës (Thorës-hágó) készült el. Terepjáró híján az egyszeri utazó kénytelen a hágóban letenni a kocsit, és némi fizetségért levitetni magát a völgybe egy arra alkalmas járművel, vagy egyszerűen legyalogolja a maradék 16 km-t, ahogyan mi is tettük és választottuk végül bázisnak Theth-t. 

Jószerivel minden második családnál találni szállást és élelmet, az ellátás nehézkessége miatt azonban szinte mindenki maga termeli meg az eladnivalót, bio minőségben. A házinéni reggelente felhívta figyelmünket, hogy igyekezzünk a méz elfogyasztásával, a méhek ugyanis gyorsan visszakövetelnék, ami az övék. A ráadás pohár tejet is csak sokadik rimánkodásra sikerült szerezni, a tehenet aznapra már megcsapolták, és messze volt még a másnap reggel. Nem panaszképp írjuk, sőt, a szállás és az ellátás hibátlan volt.

Az Albániára oly jellemző vállalkozókedv és vendéglátóhely-mánia itt is virágzik, teljesen valószerűtlen helyeken találni kukoricacsővel vagy tetszőleges mennyiségű gallyal és festőfóliával fedett fatákolmányt, ami alatt valaki sört, Lemon Soda-t és kávét árul. A kevés épített látnivaló könnyen hozzáférhető, környékükön könnyen találni helyit, aki szívesen mesél az albán hegyi törzsek világáról, klánokról, vérbosszú elől kullákba menekülő férfiakról. Nagy bánatunkra egy burnesha-val sem találkoztunk, kisebb csoda is lett volna, annyira kevesen vannak.

A hegység turistaútjai egy-két kivételtől eltekintve teljesen jelöletlenek, és ezen a pár évvel ezelőtt megvalósult hosszú távú túraútvonalak, a Peaks of the Balkans, és a szomszédos Valbona-ból induló Via Dinarica sem változtatott túl sokat. Az egyszeri túrázó leginkább a Wikiloc-ra, a Summitpost-ra, és egyéb véletlenszerűen megtalált blogbejegyzésre hagyatkozhat. Tudtunkkal a legfrissebb papírtérkép egy évtizedes lemaradású „Theth und Kelmend” nevű német kiadvány, nem túl sokat segített.

Theth-ből csillagtúrázva egy napon belül számos szép hely érhető el, például a 30 méteres Grunasi-vízesés, közelében a Grunasi canyon, a Kék-szem forrás Nderlysaj-nál, a Valbona-i-hágón keresztül Rragam vagy maga Valbona, vagy a Maja e Arapit egész völgyből látszódó jellegzetes csúcsa. A hegység gyakorlatilag legközepét jelentő Jezerce masszívuma viszont egy nap alatt maximum a terepfutó hegyi zergéknek ajánlott, és lényegesen komolyabb tervezést igényel.

A 2694 méteres Maja Jezerce az Albán-Alpok teteje, három irányból is fel lehet jutni a tetejére. Ebből az egyetlen jelölt út sajnos Montenegro felől jön az itt teljesen ellenőrizetlen határon át, a maradék kettő pedig a valóságban nemhogy nem jelölt, hanem leginkább nem létezik. A már említett linkkupac áttanulmányozása után többnapnyi élelemmel, sátorral és egyéb szokásos túracuccokkal vágtunk neki a mászásnak. Nem sziklamászás, egyszerű trekkingről van szó. Szállásadóinknak elmondtuk a három napos útitervet, és megbeszéltük, ha négy nap után sem kerülnénk elő, kezdhetnek gyanakodni.

Az út Theth-ből észak felé a Qafë e Pejës-en (Peja hágó) át vezet, és a hágóig teljesen normális, jelölt ösvényen lehet haladni. A jelölt út lemegy a hágó túloldalán lévő völgybe, a mi ösvényünk viszont elfordul keletre, így a piros-fehér csíkot gyorsan felváltotta a kecskekaka. Első esti táborhelynek a hágó mögötti Buni i Pejës-t (Peja-tavat), és a mellette lévő forrást szemeltük ki, ez Theth-ből egy nap alatt kényelmesen elérhető. Délután értünk oda, de a forrás ki volt száradva, így továbbálltunk a B tervként elraktározott, 2 km-re keletre lévő, 1750 méteren fekvő Gropat të Bukura katlanhoz.

Itt nagy örömünkre kis tavacskát, működő forrást, esztenát, két albán pásztort, kétszáz birkát, és jóval kisebb örömünkre néhány agresszív pásztorkutyát is találtunk. Mindenesetre a pásztorokkal megbeszéltük, hogy táborozhatunk náluk reggelig, megfőztük a vacsoránkat, kaptunk rakiját, birkatejet és sajtot, megittuk a hozott sörünk, a kis csapat férfi tagja pedig segített fejéshez összeterelni a birkákat. A korábbi albán utakon felszedett egy-kétszáz szavas albán szókincs nagyon jól jött a pásztoroknál.

Második nap korán reggel indultunk tovább, a katlanból K-DK felé kivezető ösvény előbb átvezetett egy szomszédos, szintén lakott katlanba, majd szép lassan eltűnt, így maradtunk az amúgy szerencsére igen jól működő megérzéseinknél. A gondot inkább a nyári nagy melegben gyorsan kiürülő vizespalackjaink jelentették, amit forrás híján csak olvasztott hóval, és az ebbe kevert sóporral tudtunk pótolni. Fene se gondolta volna, hogy Európa legcsapadékosabb magashegységében vízhiányunk lesz, a környékre eső évi 3000 mm előzetesen több, mint elégnek tűnt.

A morzsálódó sziklák, a hóolvasztás, a csúszós kőgörgetegek, a számos kitett szakasz és az állandó útkeresés rengeteg időt vitt el, így nagyon későn, délután 5-re értünk csak fel a csúcsra. Minden mindegy alapon pihentünk és nézelődtünk egy szűk órát, konstatáltuk, hogy Montenegro felől tényleg jelölt út jön fel – ezt az Index Bakancslistája is kipróbálta korábban -, majd megkezdtük az ereszkedést a harmadik úton, DK-re, a Valbona-i völgy felé.

Innentől a Maps.me alkalmazás már mutatott valamiféle ösvényt, ami a valóságban persze nem igazán létezett. A legnehezebb résznél egy kb. 10-12 méteres függőleges ereszkedést kellett produkálni egy, a falba fúrt sodrony segítségével. A szebb napokat is látott rozsdás drótot kettő csavar tartotta, a többi köztes már régen kiszakadt a helyéről, így az egész tákolmány szabadon lifegett a levegőben. Minket szerencsére még pont elbírt, de már nincs messze az idő, hogy teljesen feladja a küzdelmet az elemekkel, és akkor ott vissza kell majd fordulni az arra járónak.

A terep jóval nehezebb volt, mint a túloldalon felfelé, sötétedésig összesen 200 métert tudtunk csak ereszkedni, így kénytelen-kelletlen az egyik hágó melletti sziklabevágásban ütöttünk tábort, megittuk az utolsó korty vizünket, víz híján nem ettünk porkaját sem, káromkodtunk egy sort, majd elmentünk aludni.

Harmadik nap korán keltünk, megcsodáltuk a napfelkelte fényeit, és tovább indultunk a völgy felé. Két órányi porzószájú ereszkedés után találtunk egy koszvadt hófoltot, ahol feltöltöttük a vízkészletet, és ehettünk végre. A völgyig hátralévő kb. 5-6 órányi szakasz végig nagyon meredek, omladékony és nehezen járható, út csak egészen a vége felé volt, ahol a Maja e Popluks felől érkező ösvényre rátérhettünk. Délután 2 körül értünk a Simoni café nevű kvázi-menedékházhoz, itt volt forrás is, tulaj is, sör is, rendbe tettük magunkat.

A már említett gurulós-bőröndös-öszvéres turisták tipikusan Valbon-ból Rragamon és a Valbona-i-hágón át jutnak el Theth-be, a Simoni café ezen az úton fekszik, kötelező megálló mindenkinek. Beszélgettünk más utazókkal és helyi guide-okkal is, merre jártunk, elismerésként bezsebeltünk néhány almát, sört és rakit is.

Az aznap éjszakát a Simoni café baldachinos padjain töltöttük, másnap pedig a Valbona-i hágón át, immár járt úton visszagyalogoltunk Theth-be. Szállásadóink messziről integettek :-)

Az eredetileg 3 napra tervezett túrából így lett 4 napos, embert próbáló küzdelem, de megérte.

Visszamegyünk!

Zsuzsi és Dudi

 

Ha valakinek kérdése van a témában, a dudi@dudi.eu címen megtalál.