Bejegyzés

Albánia világörökségi helyszínei és kulturális értékei

A világörökségi helyszínek olyan kulturális vagy természeti szempontból egyedinek számító értékek, melyet az UNESCO keretén belül működő Világörökségi Bizottság az általa igazgatott Világörökség Programba felterjesztett. Célja az emberiség kulturális és természeti örökségének védelme, azok nyilvántartásba vétele, megóvása, valamint megőrzése a következő generációk számára.

Albániában egyaránt találunk épített és természeti világörökségi helyszíneket, valamint kulturális értékeket.

Az épített látnivalók közül Butrint a kora és a felkerülési év szerint is a legrégebbi világörökségi helyszín Albániában. 1992-ben lett UNESCO listás. A régészeti feltárások 1928-ban kezdődtek meg olasz archeológusok által, és a mai napig tartanak. A szakemberek Kr. e. 1000 körülre teszik az első letelepedés időpontját.

Forrás: saját kép

A 18 hektáros ősi városban találunk amfiteátrumot, fürdőket, színházat, mozaikpadlókat, villákat, síremlékeket, szökőkutakat, bástyákat, Oroszlános-kaput, a Kr. e. 4. századi szentélytől kezdve a 18. századi, a Velencei Köztársaság idejéből származó bástyáig és várig. Az egyik legenda szerint Helénosz, Priamosz király fia alapította a várost, aki Trójából való megmeneküléséért hálaáldozatot kívánt felmutatni az isteneknek. A megsebesített áldozati bika azonban kitört az emberek gyűrűjéből, s a közeli csatornát átúszva holtan rogyott össze a túlparton. Helénosz ezt isteni jelnek vélte, és megalapította Buthrotum, azaz a sebzett ökör városát.

Forrás: saját kép

Az ókori romvárosról bővebben itt: https://alfa-kontakt.info/albaniablog/2015/03/20/vilagoroksegi-helyszinek-albaniaban-butrint-az-okori-romvaros/

 

Gjirokastra
A „kőváros” névvel illetett dél-albán település 2005-ben kapta meg a világörökségi státuszt. Több mint kétszáz hagyományos, palakővel fedett kő lakóház és a 17. században épült, majd az 1872-es tűzvész után újraépített bazár áll védettség alatt. A város szülötte volt Enver Hoxha, a ház, amelyben élt ma Néprajzi Múzeum.

Forrás: saját kép

De az eredeti néprajzi múzeum a Skenduli ház volt, a 12 szobás, 6 fürdőszobás, 4 törökfürdővel és 6 kandallóval rendelkező épület mutatja, mennyire gazdag család birtokolta. (Minél több kandalló volt egy házban, annál tehetősebb volt a tulajdonos.)

Forrás: saját kép

A Zekate-házat is érdemes felkeresni, látogatható. Az egyik legszebb és legjobban fennmaradt épület Ali Pasha Tepelena titkáráé volt.

Forrás: flickr

Forrás: flickr

A kővárosról bővebben itt: https://alfa-kontakt.info/albaniablog/2015/04/24/vilagoroksegi-helyszinek-albaniaban-gjirokastra-a-kovaros/

Berat
Berat-nak is van „beceneve”. Az „ezerablakos város” jelzőt azért kapta, mert a Mangalem negyedben a vár alatt olyan sűrűn épültek a sokablakos házak, hogy egyik ablak szinte a másik felett van. Az egész város egy nagy nyitott múzeum, keveréke az iszlám és keresztény kultúrának. A várnegyed különlegessége az ortodox templomok, valamint a Vörös és Fehér mecset maradványai mellett, hogy ma is kb. 40 család lakja a műemlék épületeket. Berat 2008-ban vált világörökségi helyszínné.

A városról bővebben itt: https://alfa-kontakt.info/albaniablog/2015/09/19/vilagoroksegi-helyszinek-albaniaban-berat-az-ezerablakos-varos/

Forrás: saját kép

Az UNESCO Albánia alábbi tájait vette fel a természeti világörökségi listájára.

A rrajcai ősbükkös
A Kárpátok és más európai régiók ősbükkösei kezdetben Szlovákia és Ukrajna területén élő érintetlen állapotban fennmaradt mérsékelt égövi erdőségeit foglalta magába. Ezt tovább bővítették, így többek között az Albániában a Shebenik-Jabllanica Nemzeti Park területén található erdő is helyet kapott a listán, 2017-ben vált világörökségi védelemben részesülő régióvá.
A világörökségi terület, mely a nemzeti park 6,3%-át foglalja el 700 és 2200 méter közötti tengerszint feletti magasságban található, a faállomány – melynek uralkodó fafaja az európai bükk – egyedeinek életkora a 180 évet is elérheti.

Szintén ezért került fel a listára a Gashi-folyó és környéke is ugyanebben az évben.

A Gashi-folyó
(Forrás: pine albania)

Pogradeci-tó
Az Ohridi-tó albán szakasza (a tavat itt Pogradeci-tónak hívják, mert Pogradec a „fővárosa”) 2019-ben vált világörökségi helyszínné. A tónak Észak-Macedóniához tartozó része már 1979-től élvezi ezt a státuszt. Albániára 31,5 km esik. A tó a Balkán-félsziget legmélyebb és legrégebbi tava, 5 millió éves. Vízi élővilága rendkívül különleges, ennek a tónak van a világon a legtöbb őshonos faja. 212 növény- és állatfajt írtak le, ezeknek mintegy fele csak ebben a tóban található. Nyolc, csak itt található különleges pontyfaj és két lazacféle is él a tóban. A halak közül a legérdekesebb a tavi lazac (koran), amely csak és kizárólag az Ohridi/Pogradeci-tóban valamint a Bajkál-tóban létezik.

A tóról bővebben itt: https://alfa-kontakt.info/albaniablog/2014/10/03/itt-van-az-osz-itt-van-ujra-menjuk-horgaszni/

A Lin-félsziget a Pogradeci-tónál
Forrás: saját kép

A szellemi kulturális listán az alábbiak kaptak helyet.

Xhubleta
A xhubleta (ejtsd: dzsubleta) egy olyan ősi viselet, mely a különleges szoknya részről kapta a nevét, melyet egymás fölé varrt vízszintes keskeny csíkokból készítenek, és gyapjúcsíkokkal varrnak össze. A ruha két széles pánttal a vállon lóg. A XVIII. sz-ig sokszínű volt, ma már az asszonyoké fekete, a lányoké fekete-fehér. A szoknya alsó része harang alakú, felső részébe olyan szimbólumokat tesznek, mint a kereszt, krétai bikafej vagy a görög labirintusminta. A szimbólumkutatók szerint ez a rejtélyes viselet sok szempontból nagyon érdekes, nem csak a megjelenés, a felépítés, a szövéstechnika, a hímzés, a díszítés tekintetében, hanem egy ősi matriarchális intézményt is szimbolizál. Olyan elemeket tartalmaz, melyek kifejezik az istenhitet, a katolikus kötődést, és kiemelik a hegyi asszonyok szépségét. Ez a legrégebbi ruhadarab Albániában, 4.000 éves múltra tekint vissza. A xhubleta 2022-ben lett a szellemi kulturális világörökség része.

Xhubleta
(Forrás: revista one)

Az albán népviseletekről bővebben itt: https://alfa-kontakt.info/albaniablog/2018/04/11/alban-nepviseletek/

 

Iso-polifónia
Az iso-polifonikus, a világ egyik legrégebbi éneklési hagyománya az illírekig, az albánok őseiig vezethető vissza. Az „iso” kifejezés egy búgó tónus, ami a többszólamú (polifonikus) éneket kíséri és az „ison” kifejezéshez, a bizánci templomi énekekhez kapcsolódik, ahol a búgó kórus kísérte a éneket. A dalok különféle társadalmi, családi eseményekhez kapcsolódnak, mint a lakodalom, a szüret, a temetés vagy a különféle vallási ünnepek. Ahogy a hagyományos zene általában, a polifonikus éneklés tudománya is szájhagyomány útján terjedt apáról fiúra. Ez az egyedi zenei hagyomány 2005 óta a szellemi kulturális világörökség része.

Az alábbi videót a Krrabe-i folklórfesztiválon készítettem 2019-ben, ahogyan az egyik kórus kellemes körülmények között gyakorol a fesztivál helyszínén.

Berati-kódexek
A világon hét „Bíbor-kódex” létezik, ebből kettőt Berat-ban találtak. A két albán kódex nagyon fontos része az emberiség Biblia, liturgia és hagigrafikai fejlődésének.

A Beratinus 1 néven nyilvántartott kézirat egyike annak a 3-4 legrégebben írt Újtestamentumnak, amit archetípusként ismerünk. A VI. sz. első felében íródott, ezért alkalmas arra, hogy a bibliai és liturgiai irodalom fejlődését behatóbban vizsgálni lehessen általa. A kódex jórészt Szt. Márk és Szt. Máté evangéliumát tartalmazza. A Beratinus 2 nevű kódexet arany betűkkel írták, és mind a négy evangéliumot tartalmazza. 1943-ban a templomtanács biztonsági okokból elrejtette a kódexeket, mert a hitleri hadsereg el akarta vinni az albán bank aranyával együtt. 1967-ben találták meg őket Berat-ban a Nagyboldogasszony templomban az oltár mögött három kőlap alatt. Ma Tiranában a Nemzeti Levéltár páncéltermében őrzik. A többi öt “Bíbor-kódex” közül kettőt Olaszországban, egyet Franciaországban, egyet Angliában, egyet pedig Görögországban őriznek. A Berati-kódexek 2005 óta képezik a szellemi kulturális világörökség részét.

 

Váltólegeltető/legelőváltó pásztorkodás
2023. decemberében egy újabb kulturális örökséggel bővült az albán UNESCO lista. A váltólegeltető vagy legelőváltó (transzhumáló) pásztorkodás az évszakokhoz kötött, kétlegelős vándorpásztorkodás egy típusa. Nevét a nyájak tavaszi és őszi látványos helyváltoztatásáról kapta, amelynek során akár több száz kilométert is megtehetnek.

Forrás: saját kép

Az időjárás és a növénytakaró évszakok szerinti ciklusait kihasználva a nyájak a nyarat a hegyi legelőkön töltik, télen pedig a melegebb síkságokon, például a tengerparton vagy a nagy folyók völgyeiben legelnek. A nyájakat – általában juhokat vagy kecskéket – ősszel hagyományosan lábon hajtották le a síkságra, tavasszal pedig föl a hegyekbe. Az állattartás ezen típusa a 19. századig nagy gazdasági jelentőséggel bírt. A mai Európában már csak szórványosan fordul elő, többek között itt Albániában.

FRISSÍTÉS!

Tropoja-i tánc

A Vallja e Tropojës vagy K’cimi i Tropojës egy hagyományos albán néptánc, mely az észak-albániai Tropojë régióból származik. A dinamikus és ritmikus mozgásáról ismert tánc fontos kulturális kifejezés, amely tükrözi a régió történelmét, társadalmi értékeit és hagyományait. A tánc tavaszi ünnepekhez, a hegyvidéki tájakhoz, a sas és a sólyom repüléséhez kapcsolódik. Nem hiányozhat a családi összejövetelekről, születésnapokról, esküvőkről. Erőt, kitartást és az albánok kollektív identitását is szimbolizálja. Csoportosan vagy párban táncolják, de a táncosok soha nem érnek egymáshoz. Ez a tánc akkor keletkezett, amikor az emberek azon a vidéken letelepedtek. Az albán táncok közt is egyedülálló, egyedi szerkezete van, a mozdulatok rituálék és legendák részei. Nincs irányuk. Önállóak és improvizatívak. 2024. decemberében került föl a szellemi és kulturális örökség listájára.

 

 

A 10 legérdekesebb vár Albániában

 

Porto Palermo vára – a szerelmi ajándék

Ha az albán Riviérán utazunk, lehetetlen nem észrevenni Porto Palermo várát a Panorama-öbölben. A vár, amely a Jón-tengert őrzi Ali Pasha Tepelena ajándéka volt szeretett felesége Vaszilityia részére.

Ali Pasha legkedvesebb felesége Vaszilityia
(Forrás: saját kép)

A legenda szerint a vár a pasha kincsének őrzője volt, állítólag 40 tonna színarany és drágakő volt ott elrejtve. A pasha egyébként kegyetlen és bátor hadúr hírében állt, így nem véletlenül kapta a „muszlim Bonaparte” becenevet. Hatalmas szexuális étvágyáról is ismert volt, több, mint 300 fős háremet tartott. De 300 nő sem volt elég neki, ezért a menyét is megpróbálta elcsábítani. Mikor az asszony visszautasította, egyszerűen vízbe fojtotta.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A vár egy kis félszigeten fekszik, melyhez egy 30 m-es keskeny földcsík vezet. Háromszög alakú hárombástyás erődítmény. Egy olasz építész Petro Permetari építette, a nevét pedig olasz katonáktól kapta, akiket Palermo városára emlékeztette a hely.

Ali Pasha Tepelena vára
Forrás: youtube

300 m-re az út mentén van egy kis templom, melyet a pasha szintén a feleségének építtetett ugyanazzal az olasz építésszel. Mikor a mester végzett a munkával, és a fizetségét kérte, Ali azt mondta neki, akkor fizeti ki, ha a templom elég erős, hogy ellenálljon az ágyúlövésnek. A templomhoz hívta az építészt, és körbelövette az épületet. Szerencsére az elég erősnek bizonyult, így az építész megkapta a jussát, a pasha pedig biztos lehetett benne, hogy a felesége biztonságban lesz egy esetleges támadásnál.

Kruja – az albán hősiesség és ellenállás jelképe

Forrás: saját kép

Tiranától 35 km-re található az Adria erkélyének is nevezett Kruja vára. Az albánok „sárkánya” Kasztrióta György, vagyis Szkander bég családi birtokán épült, stratégiailag tökéletes helyen. Ennek köszönheti, hogy háromszor állt ellen a törökök ostromainak, csak Szkander bég halála után sikerült bevenniük. Ellipszis alakú, 2,5 h területen fekszik. Mivel Kruja és környéke tele van forrásokkal (a név ‘kruja’ is azt jelenti ‘forrás’), így a vár soha nem volt híján víznek. A várostól 15 km-re a Qafë Shtama nemzeti parkban 1200 m-en ered az a forrás, amelyből az azonos nevű ásványvizet palackozzák. Kruja-ba nemcsak a vár miatt érdemes ellátogatni, de az oda vezető bazársor is nagyon különleges, ez Albánia legöregebb bazárja.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Berat – egy szomorú lány kővé vált szívének emléke

A legenda szerint a vár úgy keletkezett, hogy Tomorr és Shpirag, a két óriás összekülönbözött egy szép Berat-i lányon, és halálra kaszabolták, dobálták egymást. A lány szíve kővé vált, és belőle keletkezett a Berat-i vár.

Dodona, akiért a két óriás végzetes harcot vívott (Forrás: saját kép)

Berat Albánia egyik UNESCO világörökségi helyszíne, már Kr. e. VII-V. sz-ban is lakott volt. A vár különlegessége, hogy a mai napig élnek családok az ott található házakban, így ha a várban sétálunk, picit betekintést nyerhetünk az ott lakók életébe.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Shkodra – a vár, melyet egy asszony csontjai tartanak

Rozafa életét áldozta Shkodra-ért, testének felét pedig gyermekéért
(Forrás: saját kép)

A várat Kr. e. V-IV. sz-ban kezdték építeni, és 9 ha-on terül el.

Forrás: saját kép

Építése során, amelyet három kőműves testvér vezetett, Kőmíves Kelemen balladájához hasonlóan a falai, amit raktak nappal, leomlottak reggelre. Egy hétig folytatták e reménytelen küzdelmet, majd a munkások fellázadtak, hogy ez így nem mehet tovább, találjanak ki valamit. Ekkor érkezett egy idős ismeretlen, és némi pénz fejében elmondta a megoldást: az építkezést csak akkor lehet befejezni, ha a három testvér közül valamelyikük feleségét befalazzák, mert az ő csontjai megtartják majd a várat. De ezt a titkot nem szabadott elárulni a nőknek, a gondviselésnek kellett döntenie. Ketten a fivérek közül azonban átgondolták az ígéretet és úgy döntöttek, hogy a nejük azért még megérdemel egy plusz esélyt, és rájuk parancsoltak, be ne tegyék lábukat az épülő vár területére. A harmadik testvér, a legfiatalabb azonban szavatartó volt: ifjú feleségének Rozafa-nak egy szót sem szólt, noha a családban volt egy alig pár hónapos csecsemő is, egy fiúgyermek. Másnap az építkezésen a három testvér izgatottan várta, melyikük felesége hozza majd az ebédet. Rozafa jelent meg a várban ételt hozva, a két báty gyorsan odalépett hozzá, és közölte vele a rossz hírt.
Rozafa nem tett szemrehányást a fejét szégyenkezve lehajtó férjének. Azt mondta, sorsát vállalja, de van egy nagy (azaz inkább négy kisebb) utolsó kívánsága: apró, még bőven eltartásra szoruló gyermekére tekintettel a falazást szíveskedjenek úgy kivitelezni, hogy a jobb szeme, a jobb melle, a jobb lába és a jobb keze szabadon maradjon.
Ezt a furcsa kívánságot úgy magyarázta, hogy a szemével látni, a kezével tartani, a mellével táplálni szeretné még egy ideig a gyermeket, a lábával meg a bölcsőt ringatni. Perceken belül befalazták, innen kezdve a vár felépített falai már nem roskadtak össze. A helyi szóbeszéd úgy tartja, hogy a vár területén eredő forrásból származó, kicsit zavaros víz szoptatós anyáknak kifejezetten jót tesz, ha azzal mossák meg a mellüket, a vár bejáratánál csöpögő lé pedig Rozafa teje.

Rozafa és gyermeke
(Forrás: the albanian)

 

Gjirokastra – avagy Argjiro városa

Argjiro a város urának nővére volt. A legenda szerint mikor az ottomán seregek körbevették a várost, a hercegnő fiával együtt levetette magát a várból.

Argjiro hercegnő, akiről a város a nevét kapta
(Forrás: saját kép)

A történészek szerint a város neve korábbi időkre vezethető vissza, és a szürke színhez kapcsolódik. A város Ali Pasha Tepelena idején virágzott, ő fejlesztette nagy mértékben, többek között 12 km hosszú vízvezetéket építtetett. Gjirokastra is világörökségi helyszín.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Bashtova vára – a síkság őre

Bashtova legszebb lánya Dafina őrizte a tengert Durres és Karavasta között
Forrás: saját kép

A Bashtova-i vár egy a XV. sz-ban a velenceiek által épített erődítmény.

Forrás: wikipedia

A vár stratégiailag fontos ponton fekszik, a Shkumbin-folyó torkolatánál néhány km-re az Adriai-tengertől. Úgy hiszik, hogy egy kétszintes építmény volt, melynek első szintje a föld alatt van. A falak 9 m magasak és 1 m szélesek. A vár romos állapotú, de három torony, két kerek és egy négyszög alakú megmaradtak a bejárattal együtt. A legérdekesebb azonban az, hogy ez az egyetlen vár a Balkánon, amely mezőre épült, és nem vette körül település. Az építmény 2017-ben felkerült az UNESCO világörökségi várólistára.

Forrás: wikimedia

Forrás: albaniatours

 

Kanina vára – és az ő szomorú hölgyei

A Kanina-i várhoz, amely Vlora mellett található három történet is kapcsolódik.
A normann hadjárat idején Tarantoi Bohemund vette körül a várat seregeivel 1081-ben. Mivel erővel nem tudták bevenni a várat, taktikát váltottak. Rávették a parancsnok feleségét, hogy ölje meg a férjét busás jutalom fejében. Az asszony belement, és a normannok elfoglalták a várat. A hitvány csel azonban Bohemund apjának nemtetszését váltotta ki, ezért az áruló feleséget a Zvërnec-i kolostorba zárták.
A másik történet Maria Frengu nemes asszonyhoz kapcsolódik. Ő két férjének halálát okozta. Az első Konstantin bizánci államférfi, a másik pedig Filippo Kinardi nápolyi király volt. Az ok pedig a nő becsvágyó sógorának területszerzési vágya volt.
A harmadik történet Komnena Muzaka-hoz köthető, aki férje II. Balsha herceg halála után Kanina uralkodója lett. Az asszony halála után Rugina Balsha hercegnő védte a várat, sikertelenül az ottománokkal szemben, így vagyonát a Velencei Köztársaság védelme alá helyezte, majd száműzetésbe vonult. Később az Arianiti család volt a vár védője, és a legenda szerint Donika Arianiti ott ment feleségül Szkander béghez.

Forrás: abaniatours

Forrás: albaniatours

Lekures vára – a Saranda-i öböl őrzője

A történészek szerint a várat Korfu ostromának idején építették 1537-ben. Mint minden vár, ez is stratégiailag fontos ponton épült, a Saranda-i öblöt és a Butrint-i utat „figyeli”. Négyzet alakú, két kerek toronnyal. Ma étterem működik benne. Sok turista gyalog keresi fel, kb. 45-60 perces sétával érhető el, de autóval is megközelíthető.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Érdemes megnézni a várból a kilátást és a naplementét.

 

Az Elbasan-i vár – ahol a Via Egnatia fut

Forrás: saját kép

Elbasan vára Diocletianus uralma alatt épült 285-305 között. Négyzet alakú, eredetileg két bejárata volt és 26 tornya. 1466-ban az ottománok újjépítették, 28 toronnyal és három várkapuval. Ez a legnagyobb vár Albániában, amit a törökök építettek. Falai a 3 m-es vastagságot is elérik. Az ókori Via Egnatia út keresztül megy rajta.

A Via Egnatia maradványai
(Forrás: saját kép)

Ebben is étterem működik, és mivel nagyon nagy a befogadó képessége, előszeretettel tartanak itt lakodalmakat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Petrele vára – Mamica Kastrioti otthona

Petrela egy szikla tetejéről figyeli a városokat
Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Petrele vára nekünk azért különleges, mert éppen rálátunk a teraszunkról. A vár fontos védelmi- és ellenőrző pontja volt a Tirana–Elbasan-Durres út csatlakozásnak az ókori Via Egnatia-n. A középkorban is fontos szerepet töltött be, az egyik legfontosabb védvár volt a törökök elleni harcban. Szkander bég nővére Mamica volt az úrnője. Ma ebben is étterem működik, és mivel szűk, márványból kirakott lépcsős út vezet fel hozzá, csak szamár segítségével tudják felhordani a szükséges dolgokat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Érdemes felsétálni, nagyon szép a kilátás.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Fókuszban a sasok földje – fotóstúra Albániában

 

Albánia szép és változatos ország. Már nem először hallom hivatásos- és hobbifényképészek szájából, hogy igazi „fotósparadicsom”. Az alábbi bejegyzésben az élmények ecsetelésén túl fantasztikus képekkel illusztrálja a szerző az itt eltöltött napjaikat. Íme, tehát Albánia, hobbifotós szemmel.

(A galériákra érdemes kattintani, és úgy végignézni a képeket.)

 

Szkander bég tér, Tirana (Forrás: Gszell Róbert)

A főtér Tiranában, természetesen Szkander bégről elnevezve
(Fotó: Gszell Róbert)

 

Lesajnáló, de legalábbis döbbent tekintetekkel találkozhat az Albániába készülő utazó, ha a szokásos “Hová utazol idén?” kérdésre az egyáltalán nem szokványos választ adja. Aggódó tekintettel fürkészik az ember arcát, mintha elment volna az esze, vagy legalábbis valamilyen polgárháború sújtotta afrikai országba készülne, hogy valamelyik milíciához csatlakozva tűnjön el örökre a civilizált világból. Mindez abból adódik, hogy az átlag magyarnak bizony vajmi kevés fogalma van erről az egykoron a világ elől elzárt országról, ezzel sokáig magam sem voltam másképp. Bűnözésről, szegénységről, koszról-szemétről beszélnek a legtöbben, ha szóba kerül ez az egyébként egyáltalán nem is olyan távoli kis ország, óva intenek az autótolvajoktól, szervkereskedőktől, akiknek biztosan áldozatává válik az egyszeri turista…

Jómagam évekkel ezelőtt többször is “átmerészkedtem” az országba montenegrói nyaralások alkalmával, és mivel a fent említett negatívumok közül csak a szeméttel találkoztam, ellenben kimondottan érdekesnek találtam, tudtam, hogy szeretnék valamikor visszatérni, hogy alaposabban bejárhassam az országot. Az Interneten fellehető információk hatására hobbifotós agyam kattogni kezdett: az ország rendkívül gazdag természeti látnivalókban, és az épített környezet is tartogat meglepetéseket (de még milyeneket! :) ), így nem maradt más hátra, mind három – szintén fotóbolond – barátomat meggyőzni az utazásról. Nem volt nehéz dolgom.

Rengeteg utánaolvasással, információkereséssel kezdődött az útvonal megtervezése, melyet leendő útitársaim teljes egészében rám bíztak. Nagy segítséget nyújtott az Index Fórumán található “Albánia – menni vagy nem menni?” című topik, itt bárki rengeteg hasznos információra lelhet, legyen szó akár a látnivalókról, útvonaltervekről, vagy épp az albán konyha kihagyhatatlan remekeiről. Hamar világossá vált számomra, hogy csak egy rohanós túra fér bele az egy hetesre tervezett körutazásba, a hegyvidék felfedezése terepjáró híján nem megvalósítható, így egy városnéző körutazást terveztem meg, némi fürdéssel színesítve a Jón-tengerben.

Az útitervünk a következőképp nézett ki:
Tirana-Berat-Gjirokaster-Kék-szem forrás-Ksamil-Kruje-Shkoder-Prcanj(MNE)-Mokra Gora(SRB)

Fényképezőgépekkel, egy rakás objektívvel és jó adag lelkesedéssel vágtunk neki egy szerdai este az útnak, leküzdve a pesti csúcsforgalmat és az M5-ösön útfelújítás miatt kialakult káoszt, hogy Szerbián, majd Koszovón áthaladva lépjünk be Albániába. A szerb autópálya hagy némi kívánnivalót maga után, de Nis után elhagyva azt, bizony még annak is visszasírtuk a minőségét. Ami itt következett, az minden, csak nem európai útminőség: kátyúk, nyomvályú, gödrök, bukkanók. Átlagsebességünk erősen visszaesett, helyenként második-harmadik sebességfokozatban kellett a gödröket kerülgetnem, az egyébként nemzetközi főútnak számító útvonalon. Hogy ennek, vagy pusztán a balszerencsének köszönhettük, máris megkezdődött a kaland: az egyik gumink (valószínűleg) szálszakadásos lett. A határon a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás befizetése után erősen rázó kormánnyal és balra húzó autóval léptünk át Koszovóba, ahol pár km megtétele után megállított a rendőr, hogy gyorshajtásra hivatkozva próbáljon némi kiegészítő jövedelemre szert tenni. Hogy a nyelvi nehézségek miatt, vagy pusztán sajnálatból-e, már sosem tudjuk meg, de végül elengedett minket büntetés nélkül. Ami ezután következett, arra egyikünk se számított: Koszovón végig kitűnő minőségű autópályán haladhattunk keresztül, egészen az albán határig.

 

1. nap: Érkezés Albániába, Tirana

Albániába érkezve rögtön ízelítőt is kaphattunk az országban uralkodó közlekedési morálról: egy, az AUTÓPÁLYÁN lévő benzinkútra SZEMBŐL hajtott be egy albán jómunkásember, hogy járműve szomját csillapítsa. Hogy hogyan, honnét, arra nem jöttünk rá, de az autópálya két oldalát elválasztó dupla szalagkorláton hosszasan sem fedeztünk fel hiányosságot. Vajon mennyit autózhatott így? A leállósávon érkezett, de akkor is. Európában máshol ilyet nem tudnék elképzelni. (Később rájöttünk, hogy az autópályát ők teljesen másképpen értelmezik, mint bárki más Európában, de erről majd később.)

 

Tirana: a működő káosz

Nekem volt már némi fogalmam az itteni közlekedési stílusról, útitársaim már a fentebb említett akción is elcsodálkoztak, Tiranába érkezve azonban egyenesen sokkolták őket a látottak. Még a rutinos, pesti forgalomban edződött sofőrnek is tágra nyílik a szeme az itteni autósok megmozdulásait látván: sávok gyakorlatilag nem léteznek, ahol valaha fel is volt festve, mára csak igen-igen halványan látszik, így mindenki megy, amerre akar. Látszólag több sávos úton van, aki középen autózik, többen ide-oda cikáznak, a belső sávban félreállni egy beszélgetésre teljesen normális dolog. Láttunk olyat is, hogy a háromsávos úton hatalmas küzdelem árán verekedte be magát a sofőr a külsőből a belső sávba, hogy aztán onnét forduljon jobbra. :) Bárki, bárhol félreáll vagy elindul indexelés nélkül . Aki esetleg szamárháton utazó albánokra számított, azt ki kell ábrándítsam. Évekkel ezelőtti itt jártamkor is szinte csak Mercedeseket láttam, becslésem szerint a járműpark 80%-át ez a típus adta. Mára ez valamelyest megváltozott: bár még mindig erős túlsúlyban van a csillagos márka, a 123-as “zőccséges” Mercitől kezdve a legújabb városi terepjárókig, de ma már szinte bármelyik gyártó autói jelen vannak az utakon, nem feltétlen az olcsóbb modellek! A közlekedés kaotikus, ugyanakkor ott tartózkodásunk alatt egyetlen koccanást sem láttunk, erre pedig egyszerű a magyarázat: mindenki nagyon odafigyel a másikra. Elsőre ugyan nem látszódik, hogy lenne bármiféle rendszer is a közlekedésben, de van. Aki gyorsabb/határozottabb, azé az elsőbbség! Nincs kiabálás, ökölrázás, veszekedés, szépen elengedik egymást, nincs száguldozás, mindenki türelmes. (Ez az időnként szerencsétlenkedő külföldinek is óriási előny, a budapesti forgalomban azonnal lincshangulat alakulna ki hasonló helyzetekben.)

 

A közlekedés okozta sokkhatást csak tovább fokozták a látottak: Tirana külvárosa cseppet sem bizalomgerjesztő, kosz, mocsok, borzalmas állapotú házak mindenütt, Indiáról készült dokumentumfilmekben látott állapotok, a belváros felé haladva aztán fokozatosan javul a helyzet. Érdekességek azért itt is akadnak: a kávézókkal, üzletekkel teli forgalmas utcán vajon miért feküdt egy ember az autók között? Senki sem foglalkozott vele, mi sem tettük. Az előre lefoglalt szállásunkat nem volt könnyű megtalálni, az egy sarokkal arrébb lévő kávézóban sem tudták megmondani, merre lehet. Mindegy is, végül megtaláltuk.

 

Egész Albániát egyfajta kettősség jellemzi: a romos épületek mellett modern, új építésű házak, de falakon gyakran kívül futó csövekkel és mindenfelé tekeredő vezetékekkel, a szemetes utcákon igényesen öltözött emberekkel. (Férfiember nem mehet el szó nélkül amellett, hogy az albán lányok feltűnően szépek és jól öltözöttek, az igényes öltözködés a középkorú hölgyekre egyaránt jellemző, érdekes, hogy az idősebb férfiak szinte mind sötét nadrágot viselnek inggel, mintha épp készülnének valahová. )

 

A szállodánkra is igaz ugyanez: ha csak a környezete alapján próbálnánk megítélni, bizony hatalmas hibát követnénk el, de beszéljenek inkább a képek:

 

A tiaanai szállás (Forrás: Pénzes Géza)

A tiranai szállás
(Fotó: Pénzes Géza)

 

A Hotel Európa belülről (Forrás: Gszell Róbert)

A Hotel Európa belülről
(Fotó: Gszell Róbert)

 

A gyors becsekkolást követően rövidke városnéző sétára indultunk. A már említett kettősségre újabb példa: A belváros egészen más képet mutat, mint amivel először szembesül a városba érkező turista. Viszonylagos rend és tisztaság, a Szkander-bég tér kifejezetten tiszta, a téren lévő kormányzati épületek kimondottan impozáns látványt nyújtanak, így el is dőlt, hol fogunk esti fényeknél fotózni. A térről elsétáltunk a Piramishoz, amire szerintem az albánok sem túl büszkék, de pár fotót mindenképp akartunk készíteni az Enver Hodzsa mauzóleumának szánt, mára igencsak romos állapotban lévő betonépítményről.

 

Színes (a tarka lenne a helyes kifejezés) házak mindenütt, falakon kívül futó csövek, mindenen át-keresztül-fel-le-húzott kábelek, vezetékek, döbbenetes megoldások, elmondani, leírni lehetetlen, talán a képek valamelyest visszaadják.

 

Ezután siettünk vissza a szállásra az autóhoz, hiszen fontos küldetésünk volt: gumisműhelyt kellett találnunk. Az egyébként roppant csinos és kedves recepciós lányka nem tudott válaszolni arra a kérdésünkre, hogy merre találnánk egy gumisműhelyt, de arra sem, hogy merre van a legközelebbi bankautomata. (A későbbiekben is minden kérdésemre a “Sorry, I don’t know” volt a válasza.)

 

Tirana: Gomisteri I-II

Sebaj, feltaláljuk magunkat, ráadásul gumist találni Albániában rendkívül egyszerű, íme a recept: indulj el BÁRMERRE! Gumisműhely, autómosó, benzinkút ugyanis mint égen a csillag, annyi van, de tényleg. Kevéske autózás után találtunk is egyet, ahol igen segítőkésznek bizonyultak, bár akadt némi félreértés azzal kapcsolatban, mit is akarunk valójában. Azonnal átcserélték a kerekeket, a rossz kerék hátra került, pechünkre a másik oldalra, ugyanis a tulajdonosnak kézzel-lábbal történő magyarázás közben nem vettük észre, hogy az egyik alkalmazott már lekapta jobb hátsó kereket is, holott csak a bal oldaliakat kellett volna megcserélnie. Ennek később lesz jelentősége. Fizettünk, elköszöntünk, majd az út másik oldalán beálltunk egy másik gomisteri-hez, hogy a rossz kerék helyére a pótkereket tetessük fel vele. (Magunk is megtehettük volna, de egyszerűbb, gyorsabb, tisztább így-ráadásul nem dolgoznak túl drágán.) Ha valaki nem tudta volna követni, akkor segítek: a bal hátsó kerék előre került, a hibás pedig jobb hátra (nem tudtuk), bal hátra pedig a pótkerék. A hibás pedig a csomagtartóba, gondoltuk mi. Az már bizonyos, hogy igen szerény, pár szóból álló albán szókincsem igen fontos darabbal bővült első nap: gomisteri. Fogunk még vele találkozni! :)
A lényeg azonban, hogy a kormány már nem rángatott és a kocsi sem húzott el, irány a Dajti!

 

A gumisműhelyben (Forrás: Pandúr Gábor)

A gumisműhelyben
(Fotó: Pandúr Gábor)

 

Tirana: Dajti

Tiranából mindenhonnét jól látszódik az 1613 m magas Dajti-hegy, ahová lanovkával mentünk fel. Tirana természetes teraszának is hívják, hiszen fentről remek kilátás nyílik a városra. Az időjárással nem volt szerencsénk, hirtelen olyan vihar kerekedett, hogy egy időre le is állították a felvonót. Szerencsére így is sikerült néhány képet lőnünk, mielőtt elfogyasztottuk volna jól megérdemelt ebédünket. Mind a négyen albán specialitást választottunk.

 

A Dajti Ekspres (Forrás: Gszell Róbert)

A Dajti Ekspres
(Fotó: Gszell Róbert)

 

Kilátás a felvonóból (Forrás: Pandúr Gábor)

Kilátás a felvonóból
(Fotó: Pandúr Gábor)

 

Albániában járva kötelező megkóstolni a helyi specialitásokat, senki sem fog csalódni! Az árak az itthon megszokottakhoz képest alacsonyak, az adagok nagyobbak. A saláták friss zöldségből, jellemzően kecskesajttal körítve érkeznek, hatalmas olívákkal. Mindenkinek minden ízlett, így nem maradt más, mint visszatérni a szállásunkra, hogy onnét indulva készítsük el az esti felvételeket.

 

Ebéd a Dajti-hegyen (Forrás: Pénzes Géza)

Ebéd a Dajti-hegyen
(Fotó: Pénzes Géza)

 

Ebéd a Dajtin-hegyen 2 (Forrás: Pénzes Géza)

Ebéd a Dajti-hegyen 2
(Fotó: Pénzes Géza)

 

A szállásra visszaérve kellemetlen meglepetés ért minket: még a délutáni Dajti-túra előtt az erkélyre kiteregetett ruháink a vihar következtében aláhullottak a koszba. Az ingem a szemközti ház klímájának tetején landolt, szerencse, hogy a két épület között csak centiméterek voltak, így sikerült kipecázni azt. Ehhez csak egy partvisnyélre, egy hosszú drótra és egy fogasból hajtogatott kampóra volt szükségünk. :) A műveletünk pont egy biztonsági kamera célkeresztjébe esett, csak reménykedhetünk, hogy nem kerültünk fel a Youtube-ra, albán fiataloknak vicces perceket szerezve az akciónkkal. A másik lehullott ruhadarabért szerencsére a szemközti ház udvaráról be lehetett mászni, amit a szállodánk recepciósának határozott “oda lehetetlen bejutni” állítása ellenére kíséreltem meg. Még jó, hogy nem hittem neki! A sikeres ruhamentő-akció után nekivágtunk az esti, “kékórás” fotózásnak. A Szkander bég téren egy kutya is csatlakozott hozzánk, egy darabig kísérgetett is minket, aztán látván, hogy nem számíthat tőlünk túl sokra, csalódottan elkullogott.

 

 

2. nap: Berat

Másnap reggel egy kiadós reggeli után búcsút intettünk a kábelek városának, hogy utunkat az “ezer ablak városa”, azaz Berat felé vegyük. Elbasan irányába az autópálya helyett az SH3-as utat választottuk, jó döntésnek bizonyult: a kanyarokkal tűzdelt, ugyanakkor kimondottan jó minőségű hegyi úton érdekes formájú hegyek és sziklaképződmények adták a fotótémát. Elbasan látogatása kimaradt, leszavaztuk, majd legközelebb. Beratot a Rrogozhine-Lushnja útvonalon értük el, még valahol Rrogozhine előtt találkozhattunk egy példával arra, hogyan lehet küzdeni a munkanélküliség ellen: egy újonnan épült körforgalomban a (táblával jelzett) berati kihajtó után rögtön egy srác ugrott elénk, hogy figyelmeztessen, az út még nem készült el, ne arra menjünk. Csak azért ücsörgött ott, hogy a táblák által megtévesztett autósokat visszaterelje a helyes irányba. Utólag is köszönjük neki! :)

 

A szállásunk, azaz a Hotel Klea lefoglalásakor próbáltam kideríteni, melyik utcán lehet felhajtani a várba a legegyszerűbben, online térképeket és Google Earth-öt böngészve sem sokra jutottam, ennek meg is lett a kellemetlen következménye: a csúszós kövekből kirakott úton az alacsony építésű autóban nem maradhattak utasok, így ők kénytelenek voltak felsétálni, utólag is elismerésem a közel 40 C fokban véghez vitt hőstettükhöz! Később persze kiderült, hogy van teljesen jól autózható út is a hegytetőre, ennyit a navigáció(k)ról.

A szállásról csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni, családi vállalkozás, ahol a tulajdonos fia a hordár/pincér/mindenes, a felesége a szakács. Szó szerint körülugráltak minket, bárkinek leckét adhatnának vendégszeretetből. Rendkívül igényes hotel, ennek részletezése helyett inkább a képeket ajánlanám.

 

 

Mielőtt nyakunkba vettük volna a várost, úgy döntöttünk, megkóstoljuk a többek által is ajánlott joghurtban sült bárányt. Nem bántuk meg, ahogyan következő választásunkat, a byreket sem. A hőségre való tekintettel úgy döntöttünk, igénybe vesszük a “taxis” szolgáltatást, ami alatt azt kell érteni, hogy a tulajdonos bátyja vitt le minket az ütött-kopott egyterűjével, meglehetősen olcsón. Érdekes módon ő is az óváros lekövezett utcáját választotta a kicsit hosszabb, de lényegesen kényelmesebb aszfaltúttal szemben.

 

A tave kosi, a joghurtban sült bárány (Forrás: Hartmann Miklós)

Tave kosi, a joghurtban sült bárány
(Fotó: Hartmann Miklós)

 

Berat lenyűgöző, hobbifotós nem is kívánhatna ennél szebb fekvésű városkát. Talán útitársaim nevében is nyilatkozhatok, amikor azt mondom, ez lett az abszolút favorit, leszámítva a természeti látnivalókat. Az albánok is tisztában lehetnek a hely jelentőségével, ugyanis kivételesen tiszta és rendezett a környezet, a többi településre jellemző szemetelésnek itt nyomát sem láttuk.

 

 

Egy hirtelen a nyakunkba zúduló zápor kergetett be minket egy kapualjba, az Osum folyó túlpartján, Goricában. Itt sikerült egy jót beszélgetnem egy helyi sráccal, aki kitűnően beszélt angolul. Érdeklődött Budapest felől, elmondása szerint az átlag albán nem engedheti meg magának az utazgatást, külföldre szinte csak vendégmunkásként, de egyébként országon belül is ritkán utaznak. Némi meglepettséget véltem felfedezni a hangjában, utunk során ezzel többször is szembesültem, a legtöbben mintha nem is értenék, miért utazunk ilyen messzire? Míg az eső elálltára vártunk, tanultam néhány új szót is tőle. Észre sem vettük, hogy egy templom kertjének a bejáratába húzódtunk be. Egy öregúr invitálására így hát meglátogattuk a Szent Tamás templomot, ahol idegenvezetést is kaptunk egy helyi fiataltól. Megtudtuk tőle, hogy míg Berat 80% muszlim, a folyó túloldalán lévő Gorica, ahol éppen állunk 70%-ban ortodox, konfliktus közöttük sosem volt.

 

Az esti órákra Berat is felélénkült, a sétányt és a két városrészt összekötő hidat emberek sokasága lepte el, ez szerencsére nem zavart minket a kötelező esti képek elkészítésében. A várban lévő szállásunkra a már bevált taxinkat vettük igénybe, a két fuvarért mindösszesen 800 LEK-et kellett fizetnünk. Egy gyors vacsorát követően még tettünk egy állványos-fotós körsétát a várban.

Jómagam hajnalban keltem, mert mindenképpen szerettem volna megörökíteni a berati napfelkeltét, mindenki maga döntse el a képek alapján, megérte-e. Szerintem igen!

 

Szállásadónk bőséges reggelivel látott el bennünket, pirítós szilva- és fügelekvárral, omlett, remek sonkával és az elmaradhatatlan kecskesajttal. Mivel várt minket Gjirokastra, így nem volt más hátra, mint elköszönni tőlük, és autóba ülni. Megpróbáltuk a lehetetlent: Velabisht és Sinje érintésével érni el Gjirokaster. Egészen Sinjéig jutottunk, onnantól egy darabig földúton autóztunk, majd amikor az normál személyautóval járhatatlanná lett egy ponton túl, visszafordultunk. A kitérőt egyáltalán nem bántuk, sőt! Egyrészt Berat szélén láthattunk egy olyan piacot, amelyet szavakkal leírni nem lehet, talán Afrika legfejletlenebb részeiről készült dokumentumfilmekben láthatunk hasonlót: az emberek a földön, a koszban, mocsokban próbálják portékájukat értékesíteni. Ruházat, műszaki cikkek, minden, mi szem-szájnak ingere… vagy inkább nem. Másrészt erről a részről látható legjobban a Shpirag-hegyen kövekből kirakott, “ENVER”-ből “NEVER”-ré alakított felirat. Mint albán ismerősömtől megtudtam, ezt anno kommunista vasárnap keretében kellett “önként” megépíteniük az embereknek. (Igen, kommunista vasárnap, ugyanis a munkahét hat napos volt Albániában.) A kommunista rendszer összeomlása után néhányan – ezúttal valóban önként – felcserélték a kezdőbetűket, mintegy üzenetként. A harmadik dolog, ami miatt megérte a kitérő, az az utunkat álló mindenféle állatok sokasága volt: tehéncsorda, juhnyáj, pulykák… ebben az országban ez nem ritka, de mintha ezen az útszakaszon bemutatót tartottak volna nekünk az összes jószágból!

 

Másodszorra már a Lushnje-Fier-Levan útvonalon vágtunk neki Gjirokastra-nak. Az úton rendkívüli esemény nem történt, hacsak az nem, hogy egy üdítőzős megállás során a pihenni vágyók számára kirakott műanyag szék végelgyengülésben eltávozott, utolsó leheletével engem a földre küldve, hogy az üdítő- és másolt CD-árust ezzel jókedvre derítse. :) Szerencsére nem ért semmilyen sérülés, magam is csak nevettem a dolgon, ahogyan a filctollal felcímkézett, írott CD-ken is. Mindez a Vjosa folyó partján történt, amelyről az árus azt állította, máskor kristálytiszta kék színe szokott lenni. Higgyünk neki, bár elnézve a folyó kb. ürülékbarna színét, nincs könnyű dolgunk.

 

Úton Gjirokastra felé (Forrás: Pandúr Gábor)

Úton Gjirokastra felé
(Fotó: Pandúr Gábor)

 

Úton Gjirokastra felé (Forrás: Pénzes Géza)

Úton Gjirokastra felé
(Fotó: Pénzes Géza)

 

3. nap: Gjirokastra

Gjirokastra-ban ismét próbára tettük szegény járművünket: csúszós, mélyedésekkel teli, kockakövekből kirakott út vezetett felfelé a hegyoldalban lévő óvároson keresztül szállásunkig, a Hotel Gjirokaster-ig. A recepciós/felszolgálólány javaslatára úgy döntöttünk, ebéd gyanánt végigkóstoljuk az étlapot,  az “ebből is, abból is egy kicsit” elvén.

 

Az ebédet követte egy rövidke séta az óvárosban, amely a palakövekből kirakott tetőiről híres, továbbá arról, hogy ez volt Enver Hodzsa szülővárosa, aki diktátorként múzeumvárossá nyilvánította a települést. Ha több jó cselekedete nem is volt, ez mindenképpen javítja a mérlegét. A szürke háztetők impozáns, egyedi látványt nyújtanak a magasból, a szűk, macskaköves utcákon különböző kézművesek kínálják eladásra portékájukat. Nem véletlenül világörökségi helyszín! (Ha esetleg valaki Mercedes általi halálra vágyik, ez a legjobb hely számára, a szűk kis utcákban igen könnyen válhatunk egy 124-es áldozatává, a helyiek – fogalmazzunk így – “lendületes” vezetési stílusa miatt. Igaz, kell is a lendület az emelkedőkön!)

 

A városnézést pénzfelvétel követte, ahol kissé ráfáztunk: 10000 LEK-et a szokásos kb. 24e helyett 31e Ft-ért számítottak meg nekünk, köszönjük, Raiffeisen! Taxiba vágtuk magunkat, hogy fényképezőgépeinkkel megszálljuk a város feletti hegyen lévő, hatalmas erődöt. Talán egyikünk sem járt még ekkora erődben, a benne lévő fegyverkiállítás felejthető, a kilátás és a rendkívül masszív várfalak lenyűgöző látványa miatt mindenképp megér egy látogatást. A falakon belül és a vár tetején is szokatlanul tág terek fogadják a látogatót – utóbbi színpaddal és szintén nagy nézőtérrel. Albán ismerősöm elmondásából tudom, folklór fesztivált szoktak itt rendezni. A várfalon egy második világháborúban lelőtt amerikai kémrepülőgép is kiállításra került. A várból lefelé sétálva ismét szemtanúi lehettünk, milyen ügyesen ugrik el a kecske az érkező autó elől. :) Kecskék mindenütt. Itt is.
Érdekesség, hogy albániai tartózkodásunk során egyedül itt, a várban futottunk bele egy (egyébként francia) turista csoportba.

Az esti, állványos fotózást ismét kíváncsiskodó, mosolygó tekintetek kísérték. Az egyik képemet csak egy bolt bejáratából volt lehetőségem elkészíteni a forgalom miatt, egy rossz szót nem szólt senki, türelmesen megvárták, amíg a bejárati lépcsőn felállított állványon beállítottam a nekem tetsző kompozíciót, a 8 másodperces expozíció alatt éreztem, hogy valószínűleg én lehetek a téma a körülöttem lévő árusok körében. :)

 

Gjirokastra by night (Forrás: Gszell Róbert)

Gjirokastra by night
(Fotó: Gszell Róbert)

 

Este is nagyon szép a város (Forrás: Gszell Róbert)

Este is nagyon szép a város
(Fotó: Gszell Róbert)

 

4. nap: Vanister – Gomisteri III – úton Ksamil felé a Kék-szem forrás érintésével

Másnap reggel komoly küldetés várt ránk. Mivel még úton Gjirokastra-ba elkezdett az autó jobbra húzni és az alacsony guminyomást többszöri ellenőrzés után kizárhattuk, így maradt a gyanú, hogy futómű-beállításra lesz szükségünk. A recepcióslány és bátyja rendkívül segítőkészek voltak, utóbbi elintézte, hogy a vasárnap ellenére egy ismerőse fogadjon minket a szervizében, egy kicsinyke faluban, melynek neve Vanisteri, nem messze Gjirokastra-tól. A szervizt könnyen megtaláltuk, nem úgy az állunkat, amely leesett a műhely láttán: a legmodernebb technológiával felszerelt szerviz teljesen valószerűtlen látványt nyújtott az egyébként jelentéktelen, egyetlen utcából álló faluban. Arra a kérdésre pedig, hogy miért “gomisteri III” a fejezetcím, íme a válasz: a pótkeréken lévő gumi mérete nem egyezett meg a többi gumi méretével (emlékszünk, ez van baloldalt hátul az autón :) ), így kénytelenek voltunk egy gumit vásárolni a – mint időközben kiderült – görög szakemberektől. Nem úsztuk meg tehát gumicsere nélkül itt sem. Mivel a pótkerék visszakerült a csomagtartóba, így a helyén lévő – tévesen rossznak ítélt – gumit kidobtuk. (Ennek majd Montenegróban lesz jelentősége.)
Apa és fia dolgozott a szervizben. Albánia déli részén jelentős számú görög kisebbség él, szerelőink azonban görög rendszámú autóval érkeztek – feltételezem, ott élnek, de itt jobban pörög az üzlet, így ingáznak. A futóműbeállítás azonban sajnos csak részben oldotta meg a problémát, a kocsi valamelyest továbbra is jobbra húzott. Fizetés, és irány a Kék-szem forrás!

Míg én az autóra vártam, egyik barátom felfedezett egy bunkerba beköltözött családot. Elmondása szerint boldognak tűntek, mosolyogva be is invitálták a “lakásba”. A közös nyelv hiánya miatt annyit sikerült elmagyarázniuk pár szavas angol tudásukkal, hogy Enver Hodzsa épített nekik jó erős bunkert.

 

A bunkerban lakó család (Forrás: Pandúr Gábor)

A bunkerban lakó család
(Fotó: Pandúr Gábor)

 

Syri i Kalter, azaz a Kék-szem forrás

Gjirokastra-ból Ksamil felé tartva az SH99-es jelzésű útról lekanyarodva, egy apró kavicsokkal felszórt földúton lehet megközelíteni ezt a rendkívüli szépségű forrást, mely másodpercenkénti 7,5 m3-es vízhozamáról híres. Mivel igencsak eldugott helyen van, azt gondoltam, nagyon kevesen leszünk kíváncsiak rá. Tévedtem, már parkolóhelyet találni is kihívásnak bizonyult. Hihetetlen színekben pompázik, vize kristálytiszta, azonban a környezete borzasztó szemetes, használt WC-papírtól kezdve mindent láttunk. Ezért nagy kár. Nem időztünk itt sokat, fürdeni is alkalmasabb lesz következő úticélunk, Ksamil.

 

 

Ksamil: Easy, potatoes very new!

A szállás elfoglalása után, de még a tengerben történő csobbanás előtt jó ötletnek tűnt egy gyors ebéd elfogyasztása a parton lévő étteremben. Nos, nem volt az. Jó ötlet sem volt és gyors ebéd sem lett belőle. Az első nehézségekkel az egyébként sokára megtörtént rendelésünk felvételekor szembesültünk, a pincér ugyanis értetlenül nézett rám, miért rendelek négy adag sültkrumplit? Mi ezt köretként szerettük volna elfogyasztani a főételhez, amit fél órával a rendelés után kaptunk meg (én hidegen), krumpli sehol. Türelmesen vártunk, majd csak érkezik a köret, de nem. Úgy újabb fél óra elteltével próbáltam lemondani a rendelést, hiszen már majdnem teljes egészében elfogyasztottuk az addigra egyébként is kihűlt ételünket, erre a pincér a következő szavakkal próbált megnyugtatni: “Easy, potatoes very new!” Ezen csak nevetni lehetett, a kisvártatva megérkezett sültkrumplihoz kértünk ketchupot, és azzal fogyasztottuk. Ilyen kiszolgálással eddig és ezután sem találkoztunk túránk során. A vendégek száma nem indokolta a hosszú, összesen másfél órásra nyúlott várakozást.

Ezt követte egy rövidke Jón-tengerben való fürdőzés, majd este beautóztunk Saranda-ba.

 

Saranda

Ha valaki csak ezt a várost látná Albániából, teljesen téves képe alakulhatna ki az országról. Mindenütt hatalmas szállodák, tisztaság, nyüzsgés, egy gazdag ország tengerparti városában érezheti magát az utazó. Folyamatban lévő építkezéseket is láttunk, úgy látszik, még mindig van igény szállodákra. Állítólag macedónok és koszovói albánok lepik el a várost szezonban, júliustól augusztusig telt házzal dolgoznak a hotelek.
Pizza, fotózás a sétányon, Albánia-póló vásárlás, majd Hillary Clinton szobrának megtekintése volt a program. (Igen, itt még ilyen is van!) Mivel a nyüzsgés egyikünknek sem hiányzott különösebben, hamar visszatértünk a szállásunkra, hiszen másnap hosszú út állt előttünk.

 

 

5. nap: Át a Llogara-hágón, irány Kruje

A Ksamil-ban található Bora-Bora beach-ről rengeteg gyönyörű fotót láttam az útra való felkészülés során, így reggelinket itt fogyasztottuk el. Jó ötletnek bizonyult, a hely valóban nagyon szép, a part rendezett, a tenger tisztasága fürdőzésre csábít, sajnos erre már nem volt lehetőségünk, a következő szállásunk ugyanis a tiranai reptér mellett lett lefoglalva, afféle tranzitszállásként, no meg azért, mert közel esett Kruje-hoz.

Az SH8-as jelzésű út az Albán Riviérán, illetve a Llogara-hágón keresztül vezet.

 

Az egész út lélegzetelállító, szinte nem is lehet eldönteni, hová nézzen az ember? Balra lent a tenger, jobbra félelmetes magasságú hegyek, az út fénypontja egyértelműen a Llogara-hágó tetején kialakított kilátó, ahonnét egy kanyarokkal telitűzdelt, erős emelkedésű út leküzdése után jutalmul 1027 m magasról tekinthetünk le a tengerpartra. Az időjárás sajnos kezdett elromlani, így nem sikerült igazán szép fotókat készítenünk, legalábbis az elkészült képek nem adják vissza azt a látványt, amiben részünk lehetett. A hágóról lehajtva megálltunk egy ismerősöm által ajánlott étteremnél, hogy együnk egy “kis” nyárson sült bárányt. A pincér által kihozott porciókat látva azt gondoltuk, hogy nem fogunk megbirkózni a mennyiséggel, errefelé nem aprózzák el az adagokat. A bárány igencsak ízletesnek bizonyult, így erőn felül teljesítettünk, szinte mind elfogyott. :) A friss zöldségekből és kecskesajtból készült saláta ezúttal sem maradhatott el.

 

Durres, Gomisteri IV

Utunkat Vlora-n és Fier-en keresztül folytattuk. Egyik várost sem mondanám szépnek, habár Vlora-ban látszik az igyekezet: a tengerparton épp egy hatalmas, parkos sétány kialakításán dolgoztak, az út túloldalán új építésű házak, de közöttük még régi, romos épületek is megmaradtak, ilyennel többször is találkoztunk. A Vlora-ból észak felé vezető autópálya összességében egész jónak nevezhető, a száguldozástól azonban óva intenék mindenkit. Habár az útpálya jórészt sima, egyenletes, a hidakon lévő dilatációk sokszor késztetik lassításra a sofőrt, esetenként kimondott csigatempóban lehet csak áthajtani ezeken. Bukkanók is akadnak bőven, tényleg nem érdemes túl gyorsan hajtani. Az autópályán bicikliznek, sétálnak, igaz, a leállósávban, de nekünk ez mindenképp szokatlan. Erre értettem korábban, hogy az albánok teljesen másképp értelmezik az autópálya fogalmát. Szintén meglepő, hogy helyenként – megszakítva a szalagkorlátot – lehetséges a balra kanyarodás. Erre a belső sáv megszűnése előtt táblákkal figyelmeztetnek, látszólag bevált ez a módszer.
Durres-ben aztán sikerült defektet kapnunk: a gumis egy hatalmas szöget távolított el jobb első kerekünkből. A város szélén lévő műhely ezúttal egy bicikliszerviznek kinéző bódé volt, ahol a mesteren kívül még ücsörögtek néhányan a rendezettnek semmiképp sem nevezhető környezetben, kíváncsi tekintetekkel fürkészték rendszámunkat, ezek meg honnét jöhettek? A szeles idő látványos hullámokat eredményezett, így a gyors javítás után a durresi szállodasor homokos partján ejtettünk meg egy tengerfotózást.

 

Tiranai reptér, Kruje – Gomisteri V

Következő szállásunk a tiranai repülőtér melletti Hotel Verzaci-ban került foglalásra, nemcsak a nevet, a logót is koppintották. Vajon Európában máshol előfordulhatna ehhez hasonló? Sajnos megérkeztünk után kiderült, hogy a durresi gumijavítás nem bizonyult sikeresnek, egy közeli gumiszervizben kiderült, hogy az abroncs menthetetlen, így ismét gumit kellett vásárolnunk.

 

 

Ezt követően ellátogattunk a közeli Kruje-ba, ahol igen gyors népszerűségre tettem szert piros színű, fekete sasos Albánia pólómnak köszönhetően. Legnagyobb meglepetésemre egy lány magyarul invitált az üzletébe. “Jó napot kívánok, akarsz valami szépet látni?” Többen is beszélgetést kezdeményeztek a bazárban, egy úriember előadta a teljes élettörténetét, olaszországi munkavállalásától kezdve egészen testvére elveszítéséig jutott, állítása szerint ő a portás-gondnok-takarító mindenes a várban. A beszélgetés végére kisült, hogy némi anyagi támogatásra számított tőlünk, hivatkozva családja nehéz anyagi helyzetére. A bazár fotózása során többeknek meg kellett mutatni a képeket, így sikerült összehaverkodnom egy helyi szőnyegárussal. Kiderült, terepjárós túrákat szokott szervezni a Theth-völgyébe, így a hosszúra nyúlott, történelmet és napi politikát is érintő beszélgetésünk e-mail cím cserével zárult. Elköszönésünkkor fontosnak érezte, hogy megnyugtasson, miszerint ugyan vannak errefelé mecsetek, de ne aggódjunk, ők nem muszlimok, csak megszállták őket egykor!
Kitűnő teraszos helyet találtunk a vacsoránk elfogyasztásához, rálátással a kivilágított várra. Érdekesség, hogy ezen a helyen németül beszélt a tulajdonos, ezt csak azért tartom fontosnak megemlíteni, mert egészen idáig kitűnően elboldogultunk az angollal.

 

 

6. nap: Shkoder, majd irány Montenegró

Utolsó Albániában töltött napunkon szakadó esőre ébredtünk, hogy így induljunk neki Shkodra-nak, majd Montenegrónak. Búcsúajándékként egy, az autópálya leállósávjában szemből érkező lovaskocsit tartogatott nekünk az ország, melyen a kocsis állva, hátrafelé fordulva hajtotta a lovakat, ezen azóta is jókat derülünk, ha eszünkbe jut a teljesen szürreális látvány.
Shkoder egyértelműen a szegényebb települések közé tartozik, azonban 2008-as ott jártam óta sokat fejlődött, többek között sikerült leaszfaltozni azt a járdát, ahol annak idején az építési törmelék közepén kávézgattak a városlakók. Megfér itt a legelésző tehén az egyébként szép étterem mellett, ahogyan a régi, egykoron autóforgalom számára is használatos ócska fahidat sem bontották el. Ma már csak gyalogosok és horgászok használják, az autók egy újonnan épített hídon hajthatnak tovább az albán-montenegrói határ felé. Mi is így tettünk, hiszen következő szállásunk már a Kotori-öböl partján várt bennünket.

 

 

Élményekkel és fotókkal gazdagodva hagytuk el ezt a magyarok többsége számára még mindig ismeretlen országot, melyet leginkább a kettősség jellemez. Új építésű, sok emeletes házak, melyek bárhol Európában megállnák a helyüket, mellettük viszont düledező, esetleg beomlott tetejű épületek, igényesen, a mai divatnak megfelelően öltözött emberek az egyébként helyenként rettentő szemetes környezetben. Az utakon mindent lehet látni a legújabb gépcsodáktól kezdve a valóságos roncsokig, bár utóbbiból egyre kevesebb van, akadnak mindenféle házi tákolmányok, bevásárlókocsi, vagy valamilyen fémkalitka robogóra eszkábálva – és van, akinek csak szamár vontatta kordé jutott.
Látszik az igyekezetük egy élhetőbb környezet megteremtésére, de még rengeteg munka áll előttük, legyen szó akár az utak minőségéről, vagy a szinte mindenütt fellelhető szeméthegyekről. Ebben is láttam jelentős előrelépést a 2008-as állapotokhoz képest.
Az albánok vendégszerető, segítőkész, barátságos népként mutatkoztak be. Szívesen beszélgetnek a hozzájuk látogatókkal, meglepően sokan beszélnek jól angolul, nemcsak a fiatalabb korosztály!

Tisztában vagyunk vele, hogy sok minden kimaradt, pl. Butrint, Kruje-ban a vár, a Dajti gyomrában a bunker, de ennyi fért bele az idő szűkössége miatt. Mindenképpen visszatérünk, vár minket – többek között – a Theth-völgye!

 

Az utazás résztvevői és a fényképek készítői balról-jobbra:

Pandúr Gábor – Gszell Róbert – Hartmann Miklós – Pénzes Géza

 

pandur-g-gszell-r-hartmann-m-penzes-g

 

A bejegyzést írta és a fényképeket válogatta: Gszell Róbert

 

Világörökségi helyszínek Albániában – Gjirokastra, a „kőváros”

 

 

P7090141

Forrás: saját kép

 

2005 óta világörökségi helyszín az Albánia déli részén található település. A város neve görög eredetű, ma is jelentős görög kisebbség él a görög határhoz közel fekvő kisvárosban. Hagyományos, palakővel fedett kőházai, szűk, macskaköves utcái egyedi hangulatot kölcsönöznek a városnak. Mintegy kétszáz lakóház és a 17. században épült, majd az 1872-es tűzvész után újraépített bazár áll védettség alatt.

P700140

Forrás: saját kép

 

Emberi településre utaló legkorábbi nyomokat a Kr. e. 1. századból tártak fel a régészek. A város története igazából a 12. században kezdődött, amikor a Bizánci Birodalom erődöt épített a mai várhegyre. A legenda szerint a város nevét Argjiro hercegnőről kapta, aki Gjin Zenebishi a Gjirokastra-i vár urának nővére volt.

Argjiro hercegnő, akiről a város a nevét kapta
(Forrás: saját kép)

 

Az ottománok bevonulásakor nem akarta megadni magát, ezért fogta gyermekét, és a vár fokáról a mélybe vetette magát. Csodával határos módon a gyermek túlélte a zuhanást, és ahová Argjiro esett, abból a sziklából tej kezdett szivárogni, mely a gyermeket táplálta. A vár alatti sziklák megerősíteni látszanak a történetet, mert a várfal tövében, azon a ponton a mészkő sziklákat vastag kalciumréteg borítja. A fellegvár a 18. században épült.

Argjiro a gyermekével
(Forrás: saját kép)

 

Ebben a városban született Enver Hoxha, aki hatalomra kerülése után múzeumvárossá nyilvánította a települést. Szülőháza ma néprajzi múzeumként látogatható. Az ő idejében épült ki az óváros körüli kereskedelmi és ipari negyed.

P7090119

Forrás: saját kép

P7090122

Forrás: saját kép

P7090125

Forrás: saját kép

P7090129

Forrás: saját kép

P7090130

Forrás: saját kép

P7090136

Forrás: saját kép

P9290138

Forrás: saját kép

 

Gjirokastra szülötte nem csak Enver Hoxha, hanem Çerçiz Topulli szabadságharcos hazafi is, az első albán gerilla csoport alapítója, aki az albán függetlenségi harcokban nagy szerepet vállalt. A vár alatti téren az ő szobra látható, és természetesen a tér is róla van elnevezve.

Çerçiz Topulli a bazárban
(Forrás: saját kép)

 

A várban fegyvermúzeum található, az albánok szerint Európa legnagyobbja. Hááát, területre biztosan igaz. :)

P9290174

Forrás: saját kép

P9290204

Forrás: saját kép

P9290211

Forrás: saját kép

P9290230

Forrás: saját kép

 

De a vár udvarán van kiállítva egy Lockheed T–33-as repülőgép is, amelynek idekerülését többféleképpen magyarázzák.

A tények:

A US Airforce Lockheed T-33 Shooting Star típusú repülője 1957. decemberében landolt a Rinas-i repülőtéren. Néhány hét múlva a pilóta visszatért az Egyesült Államokba, a gép Albániában maradt, és a ’70-es évek közepén Gjirokastra-ba vitték.

Az amerikai változat: 1958-ban a gép a franciaországi amerikai légibázisról Chateauroux-ből Nápolyba tartott. Sűrű ködbe került és eltévedt, majd Albániában hajtott végre kényszerleszállást.

Az albán változat: a Tirana Rádió híradásai szerint az Albán Néphadsereg pilótái feltartóztattak egy amerikai kémrepülőt, és leszállásra kényszerítették a Rinas-i repülőtéren.

P9290213

Forrás: saját kép

P9290241

Forrás: saját kép

P9290229

Forrás: saját kép

P9290209

Forrás: saját kép

 

A várudvarban óratorony, szökőkút, istállók találhatók, és a pódium, amelyen minden augusztusban a Nemzetközi Folklórfesztivál résztvevői lépnek fel. A vár északi részét börtönné alakították Zogu kormánya alatt, később a kommunista rezsim politikai foglyait is ide börtönözték be.

P9290242

Forrás: saját kép

P9290249

Forrás: saját kép

P9290252

Forrás: saját kép

 

A város kézműves ipara nagyon fejlett, fa- és kőfaragó mesterek, textilművesek, bőrdíszművesek üzleteiben szép dolgokra akadhatunk a város utcáit járva. Gjirokastra környékén az állattartás is jelentős, remek kecske- és birkasajtot vásárolhatunk, melyeket az ország számos részére szállítanak.

P9290132

Forrás: saját kép

 

P9290133

Forrás: saját kép

P9290140

Forrás: saját kép

P9290142

Forrás: saját kép

 

Érdemes még felkeresni a Zekate házat és a híres albán író Ismail Kadare felújított szülőházát. És most már terepjárós túrákra is befizethetünk, a Çajup-hegyre, a Suhë kanyonba vagy akár a híres-hírhedt Lazarat-ba is ellátogathatunk szervezett túra keretében.

P9290158

Forrás: saját kép

P9290159

Forrás: saját kép