Edit és párja másodszor jártak Albániában. Tavaly jöttek először, akkor csak egy rövid időre, de megfogadták, hogy visszajönnek. Idén megtették, és most a két út élményeit osztják meg velünk.

Még régebben, 2009-ben Korfun voltunk autóval, mikor párom előjött egy gondolattal: mi lenne, ha Albánián keresztül jönnénk hazafelé? Én kategorikusan kijelentettem, hogy NEM. Görögországot nagyon szeretjük, a szárazföldet és sok-sok szigetét bejártuk már, és ezen kívül sok helyen jártunk még Európában, és néhány helyen Ázsiában és Afrikában is. Tavaly jött az újabb ötlet, hogy a lakóautónkkal legalább utazzunk át Albánián.

Az ismerősök mondták, hogy ez veszélyes, a sok vadember, a vendetta, borzalom, elmaradottság, oda aztán minek mentek! Montenegró és Görögország volt az igazi úticél. Párom a neten való keresgélés közben rábukkant az „ALBÁNIA – menni, vagy nem menni?” fórumra, ahol olvasgatni kezdett az országról. Főképpen Jani haverja irományaiból erősödött az elhatározás, hogy megyünk.

2015 – Az első út

2015. szeptemberében indultunk Horvátország-Bosznia-Montenegrón keresztül Albániába. Ulcinj felől érkeztünk Shkodra-ba, és már az első benyomások kedvezőek voltak.

Terv szerint a déli part volt az elképzelés. Vlora-ig viszonylag gyorsan leértünk. Délután 1 óra tájban a GPS jóvoltából elkeveredtünk a hegyek felé, és úttalan-utakon jutottunk el másnap 11 óra tájban Borsh faluba. „Végre aszfalt!” – kiáltottuk egyszerre. Az éjszakát a hegyekben töltöttük, csodás környezetben. (Vlora és Borsh távolsága kb. 85 km.) A táj lenyűgöző, de lakóautóval, illetve személyautóval szinte járhatatlan. Sokszor féltem, de a látvány kárpótolt mindenért.

Ellátogattunk Himare-ba, fürdés, és vissza Qeparo-ba.

Ott a parton töltöttünk pár napot. Párom segített egy helyi fiúnak a defektes Merci kerekét levenni. Majd a műveletek után birkát hoztak a partra és ott sütötték nyárson, amiből minket is megvendégeltek.Volt zene, tánc, borocska, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Hallatlan szeretet és nyugalom vett minket körül.

Aztán Saranda felé vitt az utunk, és egy jó fürdőzés volt Ksamil-nál. Még egy kis csavargás és mentünk Görögországba. Tavaly ennyi fért az 5 napos albániai látogatásunkba.

 

Elhatároztuk, hogy az idén visszamegyünk. Az ott töltött idő alatt szabályosan beleszerettünk az országba, az emberekbe, a nyugalomba, a biztonságba, párom a közlekedésbe. Most már felkészültebben vágtunk neki az áhított országunknak. Megvettük Dienes Tibor útikönyvét, s a fórumról, a net különböző oldalairól irkáltuk ki a látnivalókat. A „lakót” felkészítettük az útra, bepakolás, búcsú a kutyáinktól, és június elején indulás.

2016 – A második út

Podgorica felől érkeztünk Albániába. A határ után nem sokkal balra fordultunk az Alpok felé.

Egyre magasabb hegyek tornyosultak elénk, az út keskenyedett, néha hepe-hupás, de jól járható volt. Egyszer csak új aszfalt, keskeny, kanyargós, meredek, fel-fel, egészen a hágóig.

Itt egy nagy kereszt, de innen már csak makadám út vezet Theth völgyéig.

Ezen az idilli helyen töltöttük az éjszakát. Hideg volt, de az érzés, ami magával ragadott bennünket, leírhatatlan.

Reggel miután magunkhoz tértünk, elindultunk lefelé, és Shkodra-ig autóztunk. A főtéren körülnéztünk és irány a tenger.

Shengjin-t néztük ki fürdésre. Homokos, lassan mélyülő partszakasza igazán pazar volt. Az itteniek nagyon készülődtek a szezonra, mindenhol építkezés, szépítgetés folyt.

Másnap indultunk vissza az Alpokba, de a másik oldalára. Puke felé vettük az irányt, Qafa e Malit-nál fel balra, Fierze, Dragobi, Valbona. Az út mesés, kitűnően járható, jó minőségű. Az éjszakát Valbona-ban töltöttük.

 

Másnap hegyi kirándulás, erdei szamóca szedés, szájtátás. :) Délután megkerestük a Fierze-i kompot, s mivel a menetrend szerint csak másnap volt járat, ezért felmentünk a hegyi úton egészen Lekbibaj-ig. Másnap kompra szálltunk, s Komani-ig hajókáztunk.

Onnan aprókavicsos, makadám út vezetett kb. 30 km-t a főútig. Burrel felé egészen Peshkopi-ig mentünk. Városnézés, de sajnos a fürdőt kihagytuk.

Másnap Macedónián keresztül Lin felé vettük az irányt, ahol ebben a mesés kis falucskában megkóstoltuk a híres korant (tavi lazac).

Aztán Pogradec, vissza Elbasan, Fier, Llogara-hágó.

Hosszan mentünk fel, egyes, néha kettes fokozatban, aztán le ugyanúgy. A járgánynak az út gyilkos volt, de nekünk pazar látványt nyújtott.

Aztán le Himara-ig.

Alvás után Qeparo, majd Borsh falucska. Ez a part maga a földi paradicsom volt. A tenger, a vízből a hegyek látványa, a táj, a legelésző állatok, a mocsár élővilága még most is bennünk él. Az emberek kedvesek, barátságosak, ennél jobb pihenést nem kívánhatnék magunknak.

Közben innen többször kirándultunk: Sarande, Kék-szem forrás, Butrinti, Ksamil, Qeparo ófalu, Borsh, Porto Palermo, Himara, stb.

 

Aztán néhány nap múlva indultunk Gjirokastra felé. Az eső úgy zuhogott, hogy ezt a szép városkát nem tudtuk megnézni, ide még visszajövünk!

Aztán jött Tepelene és Berat. Az égiek megkegyelmeztek, a nap kisütött, minden oké. :) Városnézés, és tovább Lushnje, Durres, onnan újra Shengjin.

A következő nap Rozafa várát néztük meg Skhodra-ban, majd átmentünk a Mesi-hídon, és a határ következett Podgorica felé.

Sajnos még kihagytuk Tirana-t, Kruja-t, és dél-kelet Albániát. Talán kora ősszel sikerül visszamenni, mert még mindig van sok látnivaló. Már most nagyon várjuk.

Mind a két nyaralásunkat lakóautóval, biwackolással (vadkemping) éltük meg, és állíthatom, hogy Európában az egyik legbiztonságosabb és legnyugodtabb hely az ilyen fajta nyaraláshoz Albánia. Mi IMÁDJUK, és csak buzdítani tudunk mindenkit, hogy előítéletektől mentesen látogasson el ebbe a csodálatos országba!

Szerző: Sipos Edit