Albánia a régészeti leletek szerint már az őskőkortól lakott volt.

Az albánok őseiknek az illíreket tekintik, akik indo-európai nomád törzsek leszármazottai voltak, melyek i. e. III. évezredben telepedtek le a régióban.

Az ‘i lirë’ szó (vagy férfi névként az Ilir, női változata Elira) az albán nyelvben azt jelenti: szabad, szabad ember.

Az illírektől nem maradtak fenn írásos emlékek, leszámítva feliratokat, személyneveket (főleg sírfeliratokon), helységneveket és folyók neveit. Mindazt amit róluk tudunk a görögök és rómaiak által leírtakból tudjuk.

Az illíreket elsőként egy görög írás említi i. e. IV. sz. közepén, és úgy utal rájuk északi szomszédokra, mint azonosítatlan népcsoport. Valószínűleg a név egy „illyr” (e.: illür) nevű törzsből ered, amely elsőként került kapcsolatba a görögökkel a bronzkorban. Később a görögök ilyen néven utaltak rájuk, mint olyan emberekre, akik hasonló nyelven beszélnek, és hasonló szokások szerint élnek. Jelenleg nem tisztázott, hogy az akkori illírek milyen mértékben voltak nyelvileg és kulturálisan homogének. De a szó jelentése mutatja, hogy miként tekintettek magukra:

szabadságszerető és szabadon élő emberek voltak.

Az illírekre úgy utalnak a görög és római írások, mint vérszomjas, kiszámíthatatlan, féktelen és harcias népre. Magas és jó felépítésű emberek voltak. Többször kerültek összetűzésbe egymással és a szomszédos makedónokkal is

Az bizonyos, hogy az Adria keleti részén éltek, északon a Duna, keleten a Morava, délen pedig a Vjosa-folyó torkolatáig bezárólag a mai Nyugat-Magyarország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Montenegró, Koszovó, valamint Észak- és Közép-Albánia területén.

 

A különböző törzsek (kb. 25) főleg állattenyésztésből és gyümölcstermesztésből éltek, a tengerparti törzsek pedig kalózkodásból is.

A liburnok voltak a legjobb hajósok, az autariata volt a legnagyobb és legerősebb törzs, de a dalmaták, dasszaréták, ardiaták, labeátok, taulantok stb. is ezen a területen éltek.

A legészakibb illírek a pannonok voltak, ők nagyjából a mai Dunántúl területét népesítették be. Állítólag a Balaton szó is az illír-albán „baltë”, azaz sár szóból ered. A tavat az illírek sárosnak látták, mivel délről érték el, és a modern partvédelem kiépítése előtt a Balaton déli partja tényleg mocsaras volt. Később az ebből kialakult szláv „blato” szóból kapta mai magyar nevét.

 

Az illírek a saját uralkodóikat királyoknak nevezték. Az első ismert illír királyság az enkhele-i volt, i. e. VIII. sz-ban. Az enkhele törzs az Ohridi-tó környékén élt.

 

I. e. 400-tól i. e. 167-ig a mai Montenegró és Albánia területén jött létre a szövetségesi rendszerű Illír Királyság, mely több kisebb-nagyobb királyságból állt, és melynek fő uralkodóját a taulantok és az ardiaták adták, közülük került ki több király is. Az alban (albanoi/albani) törzs nem volt túl jelentős, de azért fontos, mert egyes nézetek szerint Albánia róluk kapta a nevét. Albanopolis településen éltek, melynek jelentése: az albánok városa.

 

Más nézetek szerint a Tirana közelében található Arbanë település környékén élő törzs adta Albánia mai nevét. Albánia középkori neve Arbëria volt. Az arberesek olyan (főleg keresztény) albánok, akik Szkander bég halála után menekültek Dél-Olaszországba a török uralom elől. A kb. 300.000 főt számláló albán diaszpóra ma is őrzi, azaz beszéli a régies, archaikus nyelvet, melyet az oktatásban is használhatnak. Ez a nyelv mára gyakorlatilag önálló nyelvvé vált, szókészletében, hanglejtésében szinte teljesen különbözik a mai albántól. Híres arberesek XI. Kelemen pápa és Robert De Niro színész.

 

Az ókori források hiányosan említik az illír uralkodókat, így nagyon nehéz pontos adatokat felállítani. A mitológia szerint a legelső illír király Hyllus volt, Héraklész/Herkules fia, akinek halálát Kr. e. 1225-re teszik. Neve albánul Yll (csillag), ezt a nevet napjainkban is gyakran kapják az albán fiú gyermekek.

 

Az első ismert illír király Bardyllis (Bardüllisz) volt, az enkhele törzsből. I. e. 448-ban született, és mivel a dardán harcosok szimpátiáját élvezte, ő lett a Dardán Állam megteremtője. Királysága katonai és gazdasági fejlesztését is szem előtt tartotta, ezüst pénzt is veretett Damastion városában i. e. 395-től. Mivel ambiciózus király volt – egyszer jelet látott álmában -, ezért legyőzte a makedónokat és királysága határait kiterjesztette.

 

 

A taulantok, akik a mai Durrës és Apollonia közötti területet népesítették be szintén erős királyságot építettek ki. Taulantia, aki i. e. V. sz-ban született, volt Durrës őrzője.

 

A taulantok egyik királya Glaukiasz volt. Az ő székhelye volt Persqopi városa, mely a későbbi Via Egnatia mellett feküdt az Erzen-folyónál a mai Petrelë település közelében. A falak maradványai a legnagyobb megmaradt ókori falmaradványok Albániában (60 m hosszú és 7 m magas), a tengerszint felett 590 m-en.

 

A király itt bújtatta Pürrhosz-t Epirus későbbi királyát 2-12 éves kora között, mert a makedónok meg akarták ölni. A makedónok 200 talentumot ajánlottak Glaukiasz-nak a gyermek átadásáért, de ő visszautasította. A város a rómaiak benyomulása után elesett, és a III-IV. sz-ban Petrelë várának építésekor teljesen elvesztette jelentőségét.

 

A következő befolyásos illír király az ardiata törzsbéli Agron volt, aki a legnagyobb szárazföldi és tengeri sereget birtokolta, és kiterjesztette a birodalom határait észak és dél felé. Halála után felesége Teuta került a birodalom élére. Mivel népének nemcsak hogy engedte a kalózkodást, de buzdította is őket, a rómaiak két követet is küldtek ez ügyben a királynőhöz. Az elsőt foglyul ejtette, a másikat lefejeztette, így robbant ki i. e. 229-ben az első római-illír háború, melyben Róma 200 hajóval és 20.000 katonával indult az illír földek ellen. Tulajdonképpen ennek a konfliktusnak köszönhető, hogy elindult a rómaiak terjeszkedése a térségben.

 

A rómaiak győztek, és a királynőt meghagyták ugyan uralkodói székében, de sokkal kisebb területet irányított, és adót is kellett fizetnie, így a megaláztatás miatt lemondott a trónról. Állítólag egy szikláról leugorva vetett véget életének Risan településen a mai Montenegró területén (emlékét egy róla elnevezett hotel is őrzi ott).

 

A végső győzelmet a rómaiak számára és egyben Illíria végét i. e. 168-ban a harmadik római-illír háború hozta, melyben legyőzték Genthiosz királyt, így az egész terület római fennhatóság alá, a király pedig börtönbe került.

 

Az illír hitvilággal kapcsolatos információkat szintén a rómaiak által leírtakból tudjuk. Az anyaföld, a nap, a kígyó csodálata jelen volt, több istenben hittek, nem volt egyetlen fő istenük, és nem volt egységes hitviláguk. „En” vagy „Enji” a tűz istene volt, a mai albán nyelvben az „enjte” (csütörtök) szó innen származik. Az emberáldozat jelen volt a rituálékban, vannak feljegyzések, hogy Bardyllis fia Kleitosz dasszaréta király három fiút, három lányt és három kost áldozott fel mielőtt Nagy Sándor ellen csatába indult.

 

A halotti kultusz nagyon fontos volt az illírek életében. A leggyakoribb temetkezési szokás az illírek között a halomsír volt, az olyan sír vagy sírcsoport, mely fölé földből vagy kőből vagy a kettő keverékéből halmot emelnek. Méretük különböző volt, minél magasabb tisztségű volt a halott, annál magasabb halmot emeltek a sír fölé. A legkorábbi sírhelyet bővítették újabb sírokkal, majd egy idő után új halomsírt alakítottak ki. A régészek fegyvereket, ruhákat, ékszereket és agyagedényeket találtak az ilyen sírokban.

A legnagyobb ismert albániai halomsír a Kamenica-i Korça régióban.

 

A halomsírban kb. 40 sír található a késői bronzkorból, és kb. 200 a korai vaskorból. A központi sír i. e. XIII. sz-ból származik. A sírokban találtak egy női csontvázat méhében gyermekével, és egy „megműtött” férfi koponyáját is. Az ásatások során 440 csontvázat és 3.500 egyéb régészeti leletet tártak fel.

Pogradec közelében található egy település, Selca e Poshtme (Alsó-Selca). Egykor Pelion-nak hívták, és Dasszarétia fontos gazdasági és politikai központja volt. Az Akropolisz alatt található homokkő sziklába vájt öt illír királysírt 1948-ban fedezték fel, melyek egyedülálló régészeti leletek az i. e. IV-III. sz-ból. Az ásatások során számos bronz- és egyéb fémeszköz, ruhadísz és ékszer került elő. A feltétezések szerint a harmadik sírban van eltemetve Monuniosz király.

Az illír művészet főként geometriai alakzatokat tartalmaz: rombuszt, háromszöget stb., de embereket és állatokat is gyakran ábrázoltak.

 

A vaskor elején (Kr. e. VII. sz-ban) az illírek elkezdtek közös népcsoportra jellemző kulturális és művészeti elemeket használni, és létrehozták vallási központjaikat.

 

Az illírek nyelve egy sajátos indo-európai nyelv volt.

A mai albán nyelvben kb. 1.000 szó maradt fenn, mely például a személynevekben is megmutatkozik. A nyelvészeti nézetek megoszlanak a mai albán nyelv eredetét illetően. Egyes nyelvészek szerint ősi illír dialektusok leszármazottja, valahol a latin és ógörög nyelv határán. Más nézetek szerint egy déli illír dialektusból alakult ki, mely a latin nyelv kialakulására is hatással volt, megint más vélemények szerint a trák nyelvből ered. Egyik feltevés sincs bizonyítva. Mindenesetre a mai albán nyelvben számos példát látunk az illír gyökerekre, mely az ősi nevek vagy törzsek neveinek mai, személynévként való használatában is megmutatkozik:

Agron (illír király), Alban (illír törzs), Arion, Ardian, Bato (illír király), Bledar, Dardana (a dardán törzs, jelentése körtés), Enkel, Ilir/Ilirian (szabad ember), Genc, Gent, Gentian (Genthiusz illír király), Klea (a Kleopatra albán megfelelője), Lorik, Nertil, Taulant (illír törzs), Teuta (illír királynő), Yll (Hyllus, az első illír király nevéből, jelentése csillag), stb.

 

És ha valamelyik albán városban a Taulantia utcán sétálunk vagy éppen a Teuta királynőről elnevezett cukrot tesszük a kávénkba, netán a Bato királyról elnevezett brandy-t iszogatjuk, ezek mind az ősi illír időkre, az illír eredetre emlékeztetnek bennünket.