A mitológia szerint az olajfát Pallas Athéné ajándékozta az emberiségnek. Az olajfa (Olea europaea) a görög istenek szent fája volt. A béke, biztonság, szűzies tisztaság szimbólumának számított, Olümpiában a győzteseket olajág koszorúval jutalmazták. A Noé által szabadon bocsátott galamb is egy olajággal a csőrében érkezett vissza a bárkához, mert az olajfa tért először magához a csapás után, ez a fa hajtott először levelet, és jelezte a vízözön végét, Isten és ember megbékélését, hogy Isten megbocsátott a bűnös emberiségnek és áldását adta a világ újjáépítéséhez. A zsidó vallási szertartásoknál használt szent kenőolaj egyik alapanyaga. A Jeruzsálemhez tartozó olajfaültetvények helye, az Olajfák hegye az Újszövetség egyik fontos helyszíne. Az ókori egyiptomi balzsamozási szertartásoknak ugyancsak elengedhetetlen növénye volt.

Forrás: saját kép

Az olajfa nagyon igénytelen, szívós növény. Jól tűri a szárazságot, olyan területeken is megél, ahol egész nyáron nem esik az eső, például a Mediterráneumban és Nyugat-Ázsiában. Az emberiség egyik legősibb, mintegy 5000 éve termesztett kultúrnövénye. Kibírja, ha letörnek az ágai, túléli, ha kivágják, sőt még azt is, ha kigyullad és tövig leég, mert a gyökere felső részéből új hajtások fakadnak. Egyes szakértők szerint az öreg olajfák törzse „csak” nagyjából hétszáz évig él, utána mindenképpen ezekkel a sarjhajtásokkal újul meg a fa. Tulajdonképpen csak két dolog van, amit az olajfa nem visel el, az egyik a hosszan tartó, kemény fagy, a másik a pangás: ha megáll a víz a gyökere körül, abba belepusztulhat.

Az olajfa – ellentétben a közmondásos diófával – vén korában is átültethető.  Ha több száz éves olajfákat körülásunk, majd buldózerrel kifordítjuk a földből, daruval teherautóra rakjuk, elvisszük egy másik helyre és elültetjük, két hónap alatt megélednek és levelet hajtanak!

Az olajfa lassan növekszik, ám nagyon hosszú életű. Igaz, hogy – bizonyos újabban nemesített fajtáit leszámítva – viszonylag későn, tizenöt éves kora körül fordul termőre, ám ha egyszer felnőtt, akkor évszázadokig hasznot hoz. Szkander bég mondta annak idején: „Minél több olajfát ültetünk, annál gazdagabbak leszünk.” És Enver Hoxha idejében is nagy olajfaültetvényeken gazdálkodtak az albánok.

Forrás: saját kép

A szakértő gondozást és a megfelelő öntözést még több és jobb minőségű terméssel hálálja meg, de az ókorban, amikor a mezőgazdaság élőmunka-igénye a mainál jóval nagyobb volt – még a búzaföldeket is gondosan gyomlálni kellett –, a földművesek különösen nagyra értékelték, hogy az olajfával nem sokat kell foglalkozni.
Amire igazán szüksége van, az a kellő tér. Az olajfa gyökere hat méter mélyre is lenyúlik, de még fontosabb, hogy szélesen elterül, a köves domboldalak sovány talajában is szilárdan megkapaszkodik. Sokkal nagyobb a fa lombjánál, és el kell férnie, hogy a fa jól fejlődhessen, ezért az olajfaültetvények kimondottan ritkásnak tűnnek más gyümölcsösökhöz képest.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Ha nincs helye, az olajfa nem fejlődik, teremni sem tud, hiszen a bogyók mindig az előző évi hajtásokon jelennek meg, a termésnek a korábbi növekedés a feltétele. Ebből és az időjárás változékonyságából adódóan az olajfa – például a sárgabarackhoz hasonlóan – igencsak hullámzóan terem, az egyik évben szinte roskadoznak az ágai, máskor viszont alig van rajtuk bogyó. Így van ez itt Albániában is, az idei termés nagyon jó volt, a tavalyi pedig gyér, ami azt jelenti, hogy nemcsak kevés bogyó termett, de az olajtartalma is alacsony volt. Idén 100 kg olajbogyóból 30 l olajat lehetett kinyerni, míg tavaly ez a mennyiség csak 20 l volt. Az ókori Róma földművesei igen szellemes megoldást találtak arra, hogy az egymást követő évek terméshozamát valamelyest kiszámíthatóbbá tegyék. Megfigyelték, hogy ha a sorok között gabonát termelnek, akkor a fák is több termést hoznak, tehát ha az egyik évben az olajfaültetvény egyik felét vetik be gabonával, míg a másik felében csak legeltetnek, a rá következő évben pedig fordítva, akkor az olajbogyó-termés mennyisége összességében sokkal egyenletesebb lesz. Manapság a termelők öntözéssel és különböző nemesített fajták együtt ültetésével igyekeznek kiküszöbölni a termésmennyiség hullámzását.

Az olajfát rendkívül sokrétűen hasznosítják. Termése és olaja a Földközi-tenger medencéjében élő népek ínséges időkre is hosszan tárolható, pótolhatatlan tápláléka volt. Termése az olajbogyó, melyből több, mint ezer fajta létezik.

Olajbogyó
(Forrás: saját kép)

A világ legnagyobb olajbogyó termelői a görögök, olaszok és spanyolok. Az albánok kb. 10 kg olajbogyót fogyasztanak évente. Az olajbogyó termelés évről-évre növekszik, a múlt évben pl. 30%-kal. Albániában kb. 10-11 millió olajfa található, ebből 1.3 millió több száz éves, de vannak 3.000-3.500 éves példányok is. Az Albániában található 22 fajta olajfa fajtából az újabban, az utóbbi 20 évben telepített fajták főként olasz és spanyol fajták. A leggyakrabban termesztett fajták az olasz Frantonio és Leccino, de a görög Koroneiki és Chalkidiki fajták, valamint a spanyol Arbequina is népszerű. És van egy albán fajta is a Kalinjot.

Forrás: saját kép

Az olajfa legfőbb értéke az érett termésből préselt olívaolaj, mely nemcsak főzéshez és halkonzerváláshoz pótolhatatlan, hanem a kozmetikaiparban is fontos szerepet tölt be, az ókorban pedig világításra is használták. Az albán olívaolaj nagyon jó minőségű, exportálnak Svájcba és az USA-ba is. A mi közelünkben van egy olajfeldolgozó üzem, mely bio olívaolajat termel a világ élvonalába tartozó minőségben. Az egy főre eső olívaolaj fogyasztás Albániában 7.5 l, de azok, akik kizárólag olívaolajat használnak, évi 60 litert fogyasztanak.

Az olajbogyó feldolgozás a következőképpen történik: a szüret novemberben kezdődik, amikor elkezd potyogni a bogyó. Ekkor még csak felszedik a földről, ez az ennivaló olajbogyó. Ahhoz, hogy fogyasztható legyen, és eltűnjön a keserű íze, először fel kell repeszteni a héját, majd sós vízbe kell áztatni néhány napra, naponta cserélve rajta a vizet. Később, decemberben az igazi szüretelésnél gyakorlott emberek felmásznak a fára, és bottal ütögetik a gallyakat, úgy potyog le a termés (nem ajánlatos akárkinek, mert az olajfa ágai könnyen törnek). Mostanában sokszor egy hosszú nyélre szerelt hajlított gereblyeszerű rázóeszközzel szüretelnek, amit hordozható generátorról üzemeltetnek, így nem kell felmászni a fára.  Ez a házi, kisüzemi módszer, a gazdaságokban gépekkel szüretelnek, ami kevésbé kíméletes.

Az összegyűjtés után az olajütő üzembe viszik, ahol kipréselik. A bogyókat a zsákokból beöntik egy gyűjtőbe, majd egy futószalag felszállítja a mosóhoz. A koszos víz lefolyik, a bogyók pedig tovább utaznak a darálóba. A daráló két részből áll: a felső része darál, az alsó része pépesít. A pép a présgépbe megy tovább egy csövön keresztül, amely szétválasztja a törkölyt és a vízzel kevert olajat. Ezután az olajcentrifugába kerül, amely igazából nem centrifugál, hanem lassan keverget, és mivel az olaj könnyebb a víznél, ezért a tetejéről egy csövön már meg is kapjuk a tiszta olívaolajat, egy lentebbi csövön pedig kifolyik a víz. Az olajat hidegen préselik, ideálisan 28 fok hőmérsékleten. A maradék törköly vagy olajpogácsa kikerül a szabadba, nagyüzemekben ezt még tovább préselik melegen (ebből készül a pomace vagy sansa néven árusított olívaolaj, ami sokkal kevésbé értékes), ilyen kis üzemekben viszont állati takarmány kiegészítőnek adják el. A végeredmény az aranyszínű olaj – melynek színe a világos sárgától a sötétzöldig változhat – és annál értékesebb, minél alacsonyabb a savtartalma.

(Képek: saját felvételek, egy Petrele-i olajütő üzemben készültek)

Az olívaolajnak bizonyítottan számos jótékony hatása van, és a mediterrán étkezés egyik alapja. Az albánok rengeteg friss salátát, zöldséget fogyasztanak, ezért az asztalon mindig ott van az olívaolaj és a borecet, mellyel meglocsolják azt. Meglocsolják vele még a leveseket is, és természetesen az elengedhetetlen kukoricakenyeret.

Házi olívaolaj
(Forrás: saját kép)

Albániában sokféle olívaolajat vásárolhatunk, a legjobb minőségű olajbogyó a déli részen és Berat környékén terem. Az üzletek polcain mindenféle kiszerelésben találkozhatunk az albán olívaolajjal, és import (olasz, görög) termékekkel is. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ismerőseinktől kapunk házi olajat, és mellé még vásárolunk is. Albánul az olajat úgy mondják, hogy ‘vaj’, így ha az út mentén vagy piacon árult házi olajat szeretnénk vásárolni, ne csodálkozzunk, ha az árus úgy fogja kínálni ‘vaj ulliri’ (olívaolaj).

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép