Ha a nyüzsgő tengerpart helyett valami érintetlenre vágyunk, látogassunk el a Durrës-től 50 km-re található Rodon-fokhoz (albánul Kepi i Rodonit). A 18 km²-es háromszög alakú félszigetet délről a Lalëzi-öböl, északon pedig a Rodoni-öböl határolja. A földnyelv 7.5 km-re nyúlik az Adriai-tengerbe, észak-nyugati pontja a történelem során mindig fontos stratégiai hely volt. Természeti szépségén kívül épített látnivalókkal is rendelkezik.

Mi először 2013-ban jártunk ott, akkor már második éve éltünk Albániában. Itteni magyar ismerőseink hívták fel rá a figyelmünket (ők azóta már nincsenek itt, határozott idejű projekt keretében dolgoztak az EU megbízásából), albán barátaiktól hallották, milyen különleges hely.

A legenda szerint névadója Redon, aki az illír mitológiában a tengerek istene volt. Kultuszát személynevek és régi pénzérmék őrzik, és őt láthatjuk Durrës egyik körforgalmában is.

A régészeti leletek alapján a Rodon-félsziget az illírek által lakott volt. Az első írásos források 1320-1324 között kalózközpontként utalnak a Rodon-fokra, mely védett volt a szelektől, és ahonnan könnyen ki lehetett hajózni a tengerre. Az ottani mólótól indultak útjukra a közeli Ishëm környékén termelt gabona szállítmányok.

Az út festői tájon vezet. Kis falvakon áthaladva érjük el a földnyelv végét, az utolsó település Shetaj.

A Rodon-fok bejáratánál minimális belépőt kell fizetnünk: személyenként 50 Lek-et (gyerekeknek 12 éves kor alatt ingyenes), személyautóra pedig 100 Lek-et.

Kevés autózás után megérkezünk egy rétre, ahol tábla jelzi, hogy balra indulva juthatunk Szkander bég várához (kb. 15 perc séta, helyenként nagyon szűk és meredek részekkel).

A zöld és a kék üdítő látványa kísér végig az úton bunkerekkel fűszerezve.

Szkander bég 1451-ben rendelte el itt egy vár építését, és állítólag ott töltötte mézesheteit feleségével Donika-val. Az erődítményt végül 1463-ban fejezték be raguzai kőművesek, akiket a munkával megbízott.

Az építmény nem volt „igazi” vár, hanem inkább egy erődítmény, mely egy 100 m hosszú védőfalból állt, négy vártoronnyal a négy sarkán. Ma már csak az egyik bástya romjai láthatók, és néhány méter a 3.5 m vastag falakból, az erődítmény többi része a tengerbe süllyedt.

A fal mellett egy árok is húzódott, mely tengervízzel volt tele. Volt egy őrtorony 200 m-rel kijjebb a földfok felé, melyből tűzjelekkel kommunikáltak Kruja-val. Mikor 1466-ban elkezdődött Kruja ostroma II. Mehmed szultán vezetésével, Szkander bég családja ebbe az erődítménybe menekült, majd onnan 14 hajóval mentek Brindisi-be. A visszavonuló ottománok 1467-ben feldúlták a várat, melyet aztán a velenceiek 1500-ban átépítettek, és 70 családot telepítettek oda.

A földnyelv csücskéhez kicsit gyalogolnunk kell. Ott látunk a vízben egy világítótornyot és akár vízimadarakkal is találkozhatunk, nekünk néhány kócsaghoz volt szerencsénk.

Szkander bég idejében négy kolostor is működött a környéken. A vár mellett találhatók a Szt. Péter templom maradványai, melyet a helyiek akkoriban szent helyként tiszteltek. Két másik katolikus templom romja is található a környéken, a Szt. Miklós és a Szűz Mária templomoké. A Szt. Antal templom, melyet az 1990-es évek végén német támogatással felújítottak viszont látogatható. Ha a várból visszasétálunk a rétre, ahol a járművünket hagytuk, látjuk a templom épületét a tenger irányában.

A román-gótikus stílusban épült templomot és a mellette található kolostort – mely az első ferences kolostorok egyike volt Albániában – egyes források szerint Szkander bég nővére Mamica építtette a Szt. Klára apácarend nővéreinek. Mamica később sok időt töltött ott, és élete ott is ért véget.

A templomhoz minden év június 13-án  Szt. Antal ünnepén hívek és turisták zarándokolnak.

A templom közelében strandot és éttermet találunk. Most éppen átalakítási munkák folynak, a templomhoz és az étteremhez vezető utat kikövezik, lámpákkal szegélyezve és parkosítva.

Tavalyelőtt januárban, amikor egyszer ott jártunk, az étterem bérlője a hideg, nagy szél miatt behívott az alagútba, ahol a konyha található. Ott fogyasztottuk el az ebédünket. Ez az alagút több, mint 100 m hosszú, Enver Hoxha kommunista rezsimjének idejében vájták, és az akkori hadikikötő élelmiszer raktárául szolgált. Nyáron sokan járnak strandolni a környékre, és a kis étterem is elég nagy forgalmat bonyolít. Most azonban érződik a járványhelyzet, turista csak mutatóban volt és még folytak a felújítási munkálatok.

(Szkander bég várát innen indulva is megközelíthetjük a tengerparton gyalogolva, de csak szélcsendes időben, mert ha fúj a szél, a nagy hullámok kicsapnak a partra, és emiatt nehézkes.)

Ha sok turista nem is volt, az albán táj természetes velejárói azonban ott voltak, most éppen kecskék formájában. :)

A Rodon-fokot nem csak a szárazföldön, hanem a tenger felől is érdemes felkeresni. A Lalëzi-öbölben megalkudhatunk egy motorcsónakossal, aki elvisz.

És a naplemente is nagyon szép.