Bejegyzés

Saranda, a balkáni Monte Carlo és a nászutasok városa

 

Saranda az a városa Dél-Albániának, ami egyértelműen a meglátni és megszeretni kategóriába tartozik. A település fekvése, hangulata, a két épített világörökségi helyszín (Butrint és Gjirokastra), a Kék-szem forrás, valamint Korfu közelsége az egyik legkedveltebb albán üdülővárossá teszik. És nem mellesleg itt a legmagasabb az évi napsütéses napok száma: több, mint 300. :)

Forrás: saját kép

A települést már a vaskortól lakták, bár csak kevesen. Az ókorban Finiq település kikötővárosa volt, akkor Onhezmus volt a neve. E néven Ptolemaiosz és Cicero is említi. Onhezi latinul egy dél-nyugati szél volt, mely a hajósokat segítette. A római hódítás után a város lakossága megnövekedett, és fejlődésnek indult. Az V-VI. sz-ban fallal vették körül, majd a VII. sz-ban elnéptelenedett.

Saranda mai nevét egy legendának köszönheti. 320-ban a város mellett 40 keresztény katonát kínoztak halálra a római hadsereg XII. légiójából. A katonáktól azt akarták, tagadják meg hitüket, és mivel nem voltak hajlandók, megkínozták és meztelenül kitették őket a téli hidegbe. A VI. sz-ban épült görög ortodox templomot a helyiek emelték a római katonák tiszteletére, akik inkább meghaltak, mint hogy megtagadják hitüket. A templom és a város neve a görög ayia saranta azaz negyven szent kifejezésből ered az ő emlékükre.

Forrás: sarandaweb

Forrás: sarandaweb

Később ennek olasz megfelelője Santa Quaranta lett a neve, egészen a XX. sz-ig így hívták. Ilyen néven egy 5 csillagos hotel is található a városban.

A Santa Quaranta hotel
(Forrás: booking.com)

A török időkben kis halászfalu volt minimális tengeri forgalommal. Akkoriban a környék gazdasági központja Delvinë volt. A XVIII. sz-ban Ali Pasa Tepelena Janina (mai nevén a mostani Görögországban található Ioannina) kereskedelmi kikötőjeként használta.

Mivel a görögök mindig is sajátjuknak tekintették a dél-albániai területeket, ezért a történelem során többször is megkísérelték elfoglalni a várost. A balkáni háborút lezáró firenzei egyezmény Saranda-t Albániának ítélte, a görögök azonban ezt nem fogadták el. 1914-1916 között görög megszállás alá került, majd az olaszok vették át a hatalmat.

Saranda 100 éve
(Forrás: albanianphotography)

Albánia újabb olasz megszállásakor, 1939. április 7-én hajnalban 65 harcoló egység szállt partra Saranda-ban. Tizenhét Saranda-i férfi azonban a várost övező dombon lesben állt, és puskatűz alá vette a partra szálló katonákat. Nem sokáig bírták a túlerő ellen, az olaszok kora délutánra lefegyverezték őket. Amikor az olaszok parancsnoka vallatni kezdte az elfogott albánokat, hogy merre van a sereg többi része, ők azt felelték: „Mi vagyunk a sereg!” Saranda ezt követően hadikikötő lett, amely Mussolini lánya után a Porto Edda nevet kapta (ennek emlékét is egy hotel őrzi a parti sétányon).

A Hotel Porto Eda
(Forrás: portoeda.com)

A II. Világháborúban több csata helyszíne volt, végül 1944. október 10-én szabadult fel, 500 német katonát ejtettek foglyul.

A görögök területszerzési igénye ezután sem hagyott alább, 1945-ben hajókkal támadták a parti őrséget. És itt történt a hidegháború egyik első diplomáciai konfliktusa Albánia és az Egyesült Királyság között. 1946. októberében a Korfui-szoroson áthaladó négy brit hadihajó közül két romboló, a Saumarez és a Volage albán felségvizeken vízi aknára futott, és negyvennégy brit tengerész vesztette életét. (A hajók nem süllyedtek el, elérték Korfu-t, majd később mindkettőt Máltára vezényelték.) A britek az albánokat tették felelőssé az incidensért, s a hágai Nemzetközi Bíróság jóvátételre kötelezte Albániát, melyre aztán csak fél évszázaddal később került sor. A konfliktus az 1946-ban megalakult hágai Nemzetközi Bíróság első eljárása volt.

A HMS Volage brit rombolóhajó
(Forrás: naval-history.net)

Saranda lakossága 1927-ben mindössze 800 fő volt. Tíz évvel később már 1800-an lakták. Ezekben az években kezdődött meg városiasodása, megépült a móló, a parti sétány és üzletek nyíltak. 1960-1980 között már turisztikai céllal reklámozták nem csak az albánoknak, hanem azon kevés külföldi turistának, aki Albániába jöhetett. Ebben az időben 15.000-re nőtt lakosainak száma, míg 1999-re már 26.000 lakták. Ma 41.000 lakosa van.

A rendszerváltás idején így nézett ki:

1991-ben
(Forrás: wikipedia)

Mi először pontosan 15 éve 2005-ben jártunk Saranda-ban. Kakavia határátkelőhelyen léptünk be az országba, és mivel akkoriban még rendkívül kevés magyar turista érkezett, délről (Görögország felől) talán egyetlen magyar sem, ezért a határőr-parancsnok annyira megörült a magyar útlevélnek, hogy meghívott egy kávéra. :) Ez volt életünk első és egyben kedves emléke Albániával kapcsolatban. Ma ez a határátkelőhely Albánia egyik legforgalmasabbja, ha Saranda vagy környéke az úti célunk, érdemes Görögország felől megközelíteni ezen a határátkelőhelyen keresztül.

A városban akkoriban rengeteg építkezés zajlott, a betonmixerek szinte konvojban jártak. Nekünk annyira megtetszett a hely, hogy minden évben visszajártunk nyaralni, egészen 2011-ig, amikor Albániába költöztünk (igaz, nem Saranda-ba). 2008-ban még a polgármesteri hivatalba is bementünk, hogy érdeklődjünk, milyen fejlesztések várhatók a városban. Nagyon kedvesen fogadtak, és elmondták, hogy tervezik repülőtér építését, yachtkikötőt és a parti sétány felújítását. Ebből egyelőre az utóbbi valósult csak meg. :)

Saranda 15 évvel ezelőtt:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

És a kikötő sem olyan volt, mint manapság. Akkoriban simán besétáltunk és fényképeztünk. Persze, egy idő után utánunk szaladt a személyzet, hogy mit is keresünk ott, mondtuk, hogy csak néhány fotót készítünk. “Csak nyugodtan, de aztán majd menjünk ki, mert elvileg tilos lenne bent lennünk” – válaszolták. :)

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A kikötőt 2012-ben felújították, bemenni csak szigorú ellenőrzés után lehet. Mi utoljára tavaly jártunk bent, mert az MSC egyik óceánjáró hajójával érkező magyar turistákat vártuk idegenvezetőként két nagybusszal, hogy megmutassuk nekik Saranda-t és környékét.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Saranda sokat fejlődött, változott. Aki mostanában ellátogat oda, ilyennek fogja látni:

A várost elsősorban nem épített látnivalói miatt érdemes felkeresni, mert azokból nem sok maradt fent. A fentebb említett 40 szent templomán kívül a városközpontban található V. sz-i zsinagóga romjai maradtak meg, mely az egyetlen ismert és valamennyire megmaradt zsidó templom Albániában. Akkoriban jelentős számú zsidó közösség élt Saranda-ban.

Az V. sz-i zsinagóga maradványai
(Forrás: saját kép, 2005)

A Lëkurësi várból pedig csodás kilátás nyílik a környékre.

Kilátás a Saranda-i öbölre
(Forrás: saját kép)

A távolban a Ksamil-szigetek
(Forrás: saját kép)

A vár 1537 körül épült – amikor Szulejmán szultán Korfu-t támadta -, és kétszáz fős katonai helyőrségként szolgált. Fontos stratégiai ponton fekszik, egyaránt látni a Sarandai-öblöt, a Butrint felé vezető utat és a Ksamil-szigeteket. Az 1994-95-ben felújított várban ma étterem működik (mint sok más albániai várban). A várat az étterem bérlője újította fel, és természetesen gondoskodik az állagmegóvásról is.

Forrás: saját kép

A várost leginkább a kávézók, bárok, éttermek sokasága és az éjszakai élet teszi vonzóvá. A Balkán „Monte Carlo-jának” és a „Nászutasok Városának” is nevezik.

Forrás: facebook_skenderbeu

 

Továbbá a környéken található látnivalók:

  •  A fentebb említett Butrint ókori romváros.
  • Gjirokastra, amely Enver Hoxha kommunista diktátor, Ismail Kadare író, valamint Çerçiz Topulli forradalmár (az albán Che Guevera, csak „kicsit” korábban élt :) ) szülővárosa.
  • Kék-szem forrás, mely egy egyedülálló természeti látnivaló.
  • Ksamil a fehér homokos strandjaival.

 

És ne felejtkezzünk el Korfu szigetéről. Korfu városa Saranda-tól csak 35 km, ahová főszezonban akár egynapos kirándulásra is átmehetünk, mert szárnyashajó naponta négyszer, komp pedig naponta kétszer közlekedik (csak figyeljünk az 1 órás időeltolódásra).

A szemközti sziget Korfu. Kassiopi városát látjuk.
(Forrás: Erdős Laci)

És mióta a civilizáció létezik, Albánia tengerei Európa legfontosabb kereskedelmi és hadi útvonalai voltak. A Korfu-i szoros is jelentőséggel bírt már az ókortól kezdve. Több ókori hajóroncs is található Saranda közelében az i. e. VI. sz. és i. sz. V. sz. közötti időkből. De az 1943-ban elsüllyedt SS Probitas olasz teherhajó is ott fekszik a tenger mélyén mindössze 300 m-re Saranda partjától. Vagy az Antonio komphajó, mely 2000-ben süllyedt el motorhiba miatt fedélzetén két autóval.

 

Így Saranda a búvárkodás kedvelőinek is jó célpont lehet, működik búvárbázis a városban. És hajókirándulásra is befizethetünk, kis vagy akár nagy hajóra is. A kis halászkikötőben (Liman) választhatunk kis hajók közül, nagyobb csoportoknak pedig az Onhezmus kirándulóhajó ajánlott, melyen ebédet is kérhetünk.

Forrás: saját kép

Görögország közelsége nem csak abból érződik, hogy azon a részen sokan beszélnek görögül, hanem a boltok polcain is sok görög termékkel találkozunk. És a környék népviselete is tükrözi, főleg a férfiak szoknyája és bojtos cipője.

A helyi termékek közül érdemes megkóstolni az olajbogyót, olívaolajat, sajtokat. A környék legelői táplálta birkák tejéből finom sajtok készülnek, többek között az egyik barátunk sajtgyárában, az ő családja már 300 éve készíti a remek, prémium minőségű fehérsajtokat, jelenleg Saranda és Butrint márkanéven. És ha már ott vagyunk, kóstoljuk meg a bundában sült kagylót, mely a környék specialitása.

Forrás: saját kép

Naplemente Saranda-ban
(Forrás: saját kép)

 

Albánia rejtett kincsei – Krorëz (és vajon finom-e a tengeri sün)

Az Albániába érkező turisták száma évről-évre nő, és sokan aggódnak, hogy az ország el fogja veszíteni érintetlenségéből adódó vonzerejét, amiért jó néhányan már akkor is felkeresték, amikor még „veszélyesnek” gondolták. A 10-15 évvel ezelőtti építőipari “bumm” már lecsengett, de továbbra is épülnek szállodák, apartmanházak a tengerparton, és most már az érintetlenebb, egykor elzártnak számító részeken is. Én nem aggódnék azonban annyira, mert igaz, hogy a fejlődés gyors, de mire Albánia eljut odáig, hogy a legutolsó eldugott faluba, turistalátványossághoz is aszfaltút fog vezetni, és kiépült infrastruktúra áll majd a turisták rendelkezésére, az még jó néhány évtizedbe beletelik, és akkor is lesznek olyan helyek Európa (a lakosság által lakott területeket tekintve) második legmagasabban fekvő országában, ahová a civilizáció csak részben tudja betenni a lábát.

Természetesen a legnépszerűbb desztinációk között van a tengerpart, amiből az országnak kb. 360 km jutott, és mind az Adrián, mind a Jón-tengeri részen találunk kevésbé kiépült vagy teljesen elhagyatott strandokat. És vannak olyanok is, melyek kizárólag vízi járművel vagy a szárazföld felől csak gyalogosan közelíthetők meg. Ezek egyike Saranda szomszédságában Krorëz.

Forrás: alpventurer.com

Saranda Albánia egyik legnépszerűbb üdülővárosa, és ennek megfelelően főszezonban rendkívül zsúfolt.

Ám ha egy kis nyugalomra vágyunk, menjünk Krorëz strandjára, amely Albánia egyik legérintetlenebb és egyik legszebb vizű plázsa. Autóval Saranda felől a bektashi tettyéig mehetünk, onnan tovább csak gyalog, vagy a “könnyebb” út, hogy szintén autóval megyünk Lukovë-ig, és onnan kb. 5 km-es gyalogtúrával juthatunk el a helyre.

Forrás: lonelyplanet

De igénybe vehetünk hajót is, amivel a víz felől közelíthetjük meg. Saranda-ban három éve működnek nagyobb turistahajók, régen ugyanis hajózási tilalom volt érvényben (amit 6 éve oldottak fel), és kellett néhány év, mire a turistahajók megkezdték tevékenységüket. Saranda-ban a kis halászkikötőben (Porto Limani) kisebb-nagyobb hajókat bérelhetünk. Néhány cég kínál egész napos hajókirándulásokat ebéddel vagy anélkül. A kisebb hajókkal megbeszélhetjük, hogy hol kössenek ki, a nagyobb hajóknak kötött programja van.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A nagyobb hajók első állomása általában Kepi i Qefalit szokott lenni, ahol érdekes sziklafalak mellett hajózunk el.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Majd Krorëz strandjára érkezünk, ahol élvezhetjük a kellemes nyugalmat és a tengert.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A strandolás után a hajó visszafelé megáll a Gjiri i Rhoidese öbölben, ahol levezetésként úszhatunk és snorkel-ezhetünk egyet még egyszer.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

És mivel Albániában mindig történik valami érdekes, az egyik hajókirándulás alkalmával is történt. Egy tajvani pár is a hajón utazott akkor. Nagyon közvetlenek és jókedvűek voltak, a hajón szólt a zene, táncra is perdültek.

Forrás: saját kép

Majd később az egyik utas felhozott egy tengeri sünt. Mivel ez a tüskésbőrű a távol-keleten ínyencségnek számít, a tajvani úr azt mondta, szeretné megenni. Így is történt, ott helyben frissen-nyersen megette! :)

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Utána csak ennyit mondott: “Nyami-nyami. :)

Végül visszatértünk Saranda-ba.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Olvasd el ezeket is:

https://albania.cafeblog.hu/2017/04/28/albania-rejtett-kincsei-rehova/

https://albania.cafeblog.hu/2018/10/26/albania-rejtett-kincsei-gramsh-es-kornyeke/

https://albania.cafeblog.hu/2018/06/29/albania-rejtett-kincsei-shengjergj/

 

 

 

Albánia idegenforgalma régen és ma

 

A ’90-es évek előtt a turizmus jelentéktelen ágazat volt Albániában. Akkoriban magánúton nem lehetett az országba jönni, csak szervezett út keretében, olyan utazási irodákon keresztül, melyek kapcsolatban voltak az állami utazásszervezővel az Albturist-tal.

Forrás: albturist

 

A ’80-as években Nagy-Britanniából is érkeztek turisták Albániába, pedig a két ország diplomáciai viszonya nem volt éppen jó. Ezért csak egy brit utazási irodának volt kapcsolata az Albturist-tal, ők évente tíz csoportot hoztak Albániába. 1982-ben egy turista csoporttal Philip Ward író is Albániába jött. Ward egy évet élt Líbiában, és volt tapasztalata Egyiptomban, Máltán és Indonéziában is. Kiadott egy útikönyv sorozatot – Libanon, Irán, Ciprus, Írország -, és egy évvel albániai nyaralása után 1983-ban Londonban egy 166 oldalas útikönyvet publikált Albániáról is.

Forrás: amazon

 

A könyvében Ward hangsúlyozza, hogy semmi más célja nem volt, mint tájékoztatni és megismertetni az érdeklődőkkel Albániát, melyet akkoriban az „Európa Tibetje” jelzővel illettek. A szerző kiemelte, hogy Albánia olyan ország, ahol „senkit sem ér közúti baleset, és ahol senki sem gazdag.” Közúti balesetek azért nem léteztek, mert nagyon kevés jármű volt, magántulajdonban nem lehettek autók.

Forrás: tirana observer

 

És hiába voltak gyönyörű tengerparti részek, az emberek nem jártak szállodákba nyaralni, mert nem nagyon voltak.

Forrás: droni.al

Durrës
(Forrás: droni.al)

Forrás: droni.al

„Én 1982 május-júniusában jártam Albániában teljesen átlagos turistaként, egy teljesen átlagos utazási irodával. A Regent Holiday UK kirándulást kínált iskolába, gyárba, művészeti stúdióba és mezőgazdasági termelőszövetkezetbe. A mi csoportunk egy textilgyárat és egy óvodát keresett fel, valamint egy állami gazdaságot délen, továbbá egy könyvkiadót és egy filmstúdiót, ahol egy filmet vetítettek. Találkoztunk egy bíróval és egy költővel is.”

A könyvben a szerző kitér többek között arra, hogy jó volt a szervezés, hogy Albánia szép és vendégszerető ország, de írt a politikai helyzetről is.

„Az albán hatóságok meg voltak győződve, hogy minden turista egyben ügynök is  – CIA, KGB, MI5. Az amerikaikat nem engedték be, és az újságírókat sem. A hosszú hajú és szakállas férfiakat sem engedték az országba. Ha a hatóságok nem voltak megelégedve valakinek a hajával, azonnal borbélyhoz küldték. Nem volt pénzváltó, és nem lehetett Lek-et hozni-vinni. Nem lehetett fényképet készíteni a katonai létesítményekről, kikötőkről és a bunkerekről. És az emberekről sem, ameddig engedélyt nem kaptunk rá.”

Albán bolt a ’80-as években
(Forrás: pinterest)

Ward ezt az egészet kalandként élte meg, melyet részletesen leír a könyvében. A könyv végén hasznos információkkal látja el azokat, akik Albániába szeretnének látogatni, az idejutással, a hotelekkel, az árakkal, az átváltási árfolyamokkal és mindazon dolgokkal, melyekre figyelni kell.

„Azoknak, akik kirándulni szeretnének a tavaszi (április-május) és őszi (október-november) időszakot ajánlom. Az ateisták nem fognak itt karácsonyi hangulattal találkozni, akik pedig fürdeni szeretnének, nyáron megtehetik Durres-ben nevetséges árakon. A hegyekbe áprilistől-októberig érdemes menni”- írja a szerző.

A brit iroda áprilistól januárig hirdette az utakat. 1982-ben a legrövidebb 10 napos volt, az ára pedig 256-275 font között mozgott.

„Durres-i szállással nyáron a 13 napos nyaralás 280 fontba került, a 17 napos pedig 305 fontba. Egy egyágyas szoba ára 2.70 font volt szezonban. A Durres-i úttörőtáborba 6 Lek volt a látogatás ára, míg az állami gazdaságba 18 Lek.

A brit turistákat a 15 emeletes Tirana hotelben szállásolták el, és a szerző kiemeli, hogy a hotel a város központjában helyezkedett el, és minden szobához tartozott fürdőszoba. A másik lehetőség a Hotel Dajti volt, melyet az olaszok építettek.

Forrás: flickr

A Tirana hotel és a Szkander bég tér napjainkban
(Forrás: saját kép)

Aki sokszor járt már Albániában, láthatta, hogy a Szkander bég tér az idők folyamán többszöri átalakításon esett át. Csak az utóbbi hét évben, mióta mi itt élünk, harmadjára építették újjá. Ez a legutóbbi olyan jól sikerült, hogy elnyerte az Európa díjat a városi közterületek versenyén. 279 nevező közül választották ki a legjobb 25-öt, az eredményhirdetésen Barcelonában pedig a tiranai Szkander bég teret hirdették ki győztesnek.

„Durres-ben kis szerencsével megszállhatunk a Hotel Adriatik-ban, vagy az Apollonia-ban és a Hotel Durres-ben, melyek alacsonyabb színvonalúak. Gjirokastra-ban a Hotel Çajupi, Berat-ban a Tomor hotel ajánlott.”

A Hotel Adriatik régen
(Forrás: flickr)

A Hotel Adriatik napjainkban
(Forrás: saját kép)

 

“Saranda-ban pedig a Hotel Butrint ajánlott, Shkodra-ban a Rozafa, Elbasan-ban pedig a Skampa.”

Saranda a ’80-as években
(Forrás: skyscrapercity)

Forrás: saját kép (2007)

Saranda ma
(Forrás: lonely planet)

„A külföldi turistáknak erősen ajánlott, hogy figyeljenek rá, mit dobnak a szemétkosárba, mert miután elhagyták a szobát, alaposan át fogják azt kutatni.”

A szerző tanácsolja továbbá, hogy a turisták semmiképp se hozzanak magukkal vallási témájú könyveket, Bibliát, Koran-t, mivel az ország ateista, és ez nem csak azonnali elkobzást, hanem az országból való kiutasítás is eredményezhet. A tanácsok között szerepel az is, hogy a nők ne viseljenek mini szoknyát vagy túldíszített ruhát, a férfiak pedig ne viseljenek hosszú hajat és szakállt.

Albánia ma:

Durres
(Forrás: saját kép 2014)

Vlora ma
(Forrás: booking.com)

Saranda ma
(Forrás: invest in albania)

Ksamil ma
(Forrás: ksamil hotels)

„Ne próbáljunk meg Lek-et kivinni vagy behozni. A megmaradó pénzt költsük el italra, cigarettára vagy ajándékokra Shkodra-ban. A nagyobb összeget váltsuk át a távozás előtti napon Tiranában vagy Durres-ben. Néhány üzlet a hotelekben csak Lek-et fogad el, más üzletek külföldi valutát is. Ne adjunk borravalót készpénzben. Adjunk inkább cigarettát, könyvet vagy nejlonharisnyát” – tanácsolja a szerző.

Az útikönyv, mely különös figyelmet szentel az albán tengerpartnak, kulturális emlékeknek, a gazdag történelemnek 1985-ben és 1987-ben újra megjelent Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

Ma Albániában a turizmus a leggyorsabban fejlődő ágazat. A Világgazdasági Fórum legutóbbi Utazási és Turisztikai Versenyképességi jelentése 136 országot listáz, és bemutatja, hogy mely országok tették a legnagyobb előrelépést a legutóbbi jelentés óta. Albánia első helyen szerepel ezen a listán. Nyolc helyet javított, és rohamléptekben halad előre, az utóbbi tíz évben 502 százalékkal növelte az idegenforgalmát. Emellett vendégszerető, biztonságos és toleráns.

 

 

 

 

Albán motoros túra – újratöltve

A két évvel ezelőtti motoros túránk nagyon jól sikerült, ezért elhatároztuk, hogy idén is Albániát vesszük célba  – írja Dóra, aki a barátaival újra eljött Albániába, és újfent megosztja velünk élményeit.

Mivel már ismerősként tértünk vissza, nem volt szükség ugyanolyan alapos előkészítő munkára. Már márciusban próbáltam eltervezni merre menjünk, miket nézzünk meg, térjünk oda vissza, ami nagyon tetszett, de új utakat is találjunk. Május 18-án hajnalban 5 motorral 7-en indultunk a 10 napos túránkra.

Szarajevó

Motorral sok lenne egyhuzamban Albániát elérni, főleg, ha elkerüljük az autópályákat, ezért Szarajevóban aludtunk egyet odafelé és visszafele úton is. Háromszori eltévedés (szűk utcában fordulgatás) után végre sikerült feljutnunk a hegyre és megtaláltuk a 1984-es téli olimpiai bobpályát, már ami maradt belőle, mert a természet lassan visszaköveteli azt, ami az övé… Innen csodálatos panoráma nyílik a városra. Sose unjuk meg a bosnyák főváros Bascarsija-ját, ami a történelmi belváros, óváros és egy nagy bazár egyszerre. Kívülről nézve jól megférnek egymás mellett a katolikus templomok, zsinagógák és mecsetek, mindenki a saját vallását úgy gyakorolhatja, hogy nem zavarják egymást.

Szarajevó

19-én irányba vettük Montenegrót, a Piva-kanyonon keresztül, főutakon jutottunk el az albán határhoz.

Piva-kanyon

Ez is a Piva-kanyon

Várakozás a határnál

Aznapra Durrës mellett Golem-ben volt foglalva szállásunk a tengerparton. A Shkodër-Lezhë-Fushë-Krujë útvonalon jutottunk el Durrës-ig (SH1 és SH2 főút), majd az SH4-en Golem-be.

Shkodra

A főút nem túl élvezetes, de sokkal jobb állapotban van, mint két éve. Nagyon sok a sebességkorlátozás, és elég nagy a forgalom, pedig még el sem kezdődött a szezon.

A tengerparti sétány Golem-ben teljesen új, volt ahol még be sem fejezték. Végre tudtunk fürödni a tengerben és a naplemente is gyönyörű volt.

Golem, vadiúj sétány

Golem, naplemente

20-án indultunk Sarandë-ba, tovább az SH4-en, Fier-ig. Itt a belvárosban hatalmas felújítás folyik, el is tereltek minket kis utcákba, a városban nyüzsgő forgalom volt.

Fier, elterelés szűk utcába

Mentünk tovább az SH8-on Vlorë-n keresztül. Itt volt 2 éve a szállásunk, ahol akkor nagy munkagépekkel és feltúrt halmokkal találkoztunk. Most láttuk az eredményt : a tengerparti sétányt most fejezték be és nagyon szép lett.

Vlora

Vlora

Tovább az SH8-on a Llogara-hágó (1027 m) látványa már senkit sem lepett meg. Sőt már vártuk a kávézást a csúcson lévő étteremben, ahol ismét rengeteg fotó készült a mélységben előbukkanó tengerpartról.

A Llogara-hágó

Tovább motoroztunk az SH8 úton, ami Európa 10 legszebb motoros útja között szerepel, de nem nagyon volt időnk nézelődni (két éve sokkal több időt szántunk erre a szakaszra), mert 16:00 órakor indult a kompunk Korfura. Még meg kellett vennünk a jegyet és egy órával az indulás előtt ott kellett lennünk. Volt útlevél ellenőrzés, megnézték a motorokat, a dobozokat is ki kellett nyitni. Maga a komp nagyon kicsi volt (viszonyításképpen sokkal kisebb, mint a balatoni komp) elég sok személyjegyet eladtak rá, de volt még rajtunk kívül motoros és két autó is. Fogalmam sincs hogyan fértünk el, igaz a hátsó rámpát nem tudták teljesen felhajtani. A motorok lekötözésénél a fiúk kicsit aggódtak, de azt is megoldották, olyan görögös módon (volt, ahol spárgával).

Így kötötték le a motorokat

 

Odafelé a komp, háttérben Sarande

 

A menetidő hivatalosan 1 óra 15 perc, de több mint 1,5 óra után kötöttünk ki Korfu szigetén.

Érkezés Korfura

Hiába az EU-ba léptünk be, itt is ellenőriztek mindent, sőt volt is egy kis gond az egyik motorral. Kölcsönözte a sofőrje és semmi papírt nem kapott hozzá. Eddig semelyik határon nem kérték ezt, de itt összehasonlították a forgalmiban lévő nevet az ő nevével, és az nem egyezett. Végül, egy kis poénkodás után jó fejek voltak és utunkra engedtek minket.

Két napig Korfu szigetét jártuk be, de mivel ez a blog Albániáról szól, ezt nem részletezném. Azért meglepő volt a szemét mennyisége. Albániáról hittük, hogy sok a szemét de a korfuiak még ezt is überelték. A kukák mellett rengeteg szemeteszsák volt mellérakva, elég meleg is volt, úgyhogy a büdös szag messzire eljutott (de az is lehet hogy a szemétszállítók sztrájkoltak).

Korfu legmagasabb csúcsáról Sarande partjai

A komp visszafelé 18:30-kor indult, helyi idő szerint (a görögöknél 1 órával előre kellett állítani az órát). Még szezon előtt voltunk, így csak naponta egy-egy oda- és visszajárat volt, amin a motorokat is el tudták szállítani (volt még egy-egy szárnyashajó, de az csak személyforgalomra).

A komp visszafelé sok motorral

Addigra beszereztük a papírokat a kölcsönmotorhoz (elküldték e-mailben, és a szálláson kinyomtatták nekünk), persze senki nem nézte meg. Visszafelé is hosszabb volt a menetidő. Csak motorok voltak a gyalogosforgalom mellett, cseh és német motorosokkal utaztunk együtt, ők már rutinosabbak voltak: Albániában hagyták a nagy dobozaikat és csak hátsó dobozzal mentek át Korfu-ra. Szerencsére a kompkikötő közvetlen közelében találtam szállást, így volt aki lazán, bukó nélkül jött át a hotelhez. Az erkélyről ráláttunk a kompunkra, másnap délután 4 órakor indult újra útjára. Este még végigjártuk a tengerparti sétányt, már szezon előtt is nyüzsgő élet volt Sarandë-ban.

Saranda reggel, bal oldalon a komp, amivel megérkeztünk

 

Itt véget értek tengerparti kalandozásaink és a hegyek felé vettük az irányt. A két éve időhiány miatt kimaradt Kék-szem forráshoz mentünk először (az SH99 útról kell lekanyarodni, egy murvás út visz a forráshoz). Sok információ van róla a net-en, ezért csak annyit írnék le, hogy 100 Lek volt a belépő motoronként, függetlenül attól, hogy hányan ültünk rajta.

Érkezés a Kék-szem forráshoz

Kék szitakötő a forrásnál

Utána az SH4 úton balra fordulva Gjirokastër felé indultunk, amit most nem néztünk meg (két éve már megcsodáltuk), mert még hosszú volt az aznapra tervezett út. Tepelenë előtt jobbra kanyarodva az SH75 úton tértünk be a hegyek közé. Az „Albánia, menni vagy nem menni” fórumon egy FJR-es motorostárs javasolta, hogy a Kadiu hidat ne hagyjuk ki, ha arra járunk.

A GPS viszont megviccelt bennünket, mert egy mellékúttal előbb kanyarított le a főútról Përmet után (Qilarisht felé). Sorra maradtak le a többiek mögülünk az egyre rosszabb útminőség miatt, én meg azon gondolkoztam, hogy egy FJR-el hogyan tudták megtenni ezt az utat. Aztán végül leesett, hogy nem jó helyen fordultunk le.

Itt nem szabad letérni a főútról

Ez az út nem a termálforráshoz visz

Visszatérve az SH75-re, és immár a jó mellékúton eljutottunk a hídig.

Ez az út visz a hídhoz

A GoogleMaps-en panorámaképpel lefotózott kávézó már a múlté, éppen bontották le a többi régi épületet is. Gondolom, pár éven belül turistaközpont épül itt, sok szállodával. Aki teheti még addig látogassa meg ezt a gyönyörű helyet.

Érkezés a hídhoz, ahol már minden régi házat lebontottak

A híd is nagyon látványos (Albánia legjobb állapotban megmaradt római-kori hídja).

A híd az egyik oldalról

De ami a lényeg, hogy a lábánál van egy termálforrás, és ott a természet lágy ölén ücsörögnek az emberek egy medencében, áztatva magukat.

A termálfürdő a hídról

Termálmedence háttérben a havas csúcsokkal

Sajnos jött a vihar, úgyhogy nekünk ez most kimaradt.

Vissza a főútra, itt már jön a vihar

Tovább az SH75 úton egyre rosszabb lett az útminőség, ami a magasépítésű motoroknak (BMW GS-eknek) nem okozott gondot, habár a fent említett FJR-es is megjárta (mármint az utat :) ). A völgyben kanyargó Vjosa-folyó valamiért csúnya szürke színű volt. Vagy az esők mostak bele hordalékot vagy az emberek engedhettek bele valamit. Láttam képeket a folyóról, szép kék színűnek kellett volna lennie.

A Vjosa-folyó nem volt szép kék színű

Észak felé letérve a folyó völgyétől tovább az SH75-ön több hegyen-völgyön visz az út, ami borzalmasan rossz minőségű, de a táj szépsége kárpótolt mindenért.

SH75 út

Megérkezve Pogradec-be megkerestük a két évvel ezelőtti halas éttermünket, ahol sütés előtt megmutatják a koran halakat, és most sem kellett csalódnunk.

Koran halak, amiket megsütöttek nekünk

Ohridi-tó

Ohridi-tó

24-én Pogradec-ből egy darabig az SH3 főúton mentünk, majd Librazhd-nál letértünk egy kis hegyi mellékútra, ami először aszfaltos, majd murvás utána nagyköves út lett. A panoráma viszont megérte a rossz úton való araszolást. Közben több motoros csapat jött velünk szembe, úgy látszik nem csak mi szeretünk kis utakon kalandozni…

Kilyukadtunk az SH6 útra, majd Peshkopi-n keresztül jutottunk el Kukës-be. Itt ismét hódolva a helyi szokásoknak korzóztunk a sétányon, de este 9-kor lekapcsolták a közvilágítást. :)

Kukes korzózás

Másnap várt ránk a mostani túránk szerintem legszebb szakasza: a Valbona-völgy. Az SH23 úton indultunk el, mivel két éve ezt Kukës felé jártuk meg, akkor észre sem vettük milyen fantasztikus a látkép Bajram Curri-hez közeledve. Pedig még nem is tudtuk, mit rejt a város mögötti völgy.

Bajram Curri látképe

Bajram Curri felé

A Valbona Nemzeti Park kb. 30 km-es látványútját nem lehet szavakkal leírni, de még a képek sem adják vissza azt a látványt. A hatalmas sziklafalak között kanyargó út, mellette a türkiz színű Valbona-patak olyan gyönyörű, hogy elhatároztuk legközelebb itt keresünk szállás, és mindenképpen visszatérünk.

Külön érdekesség, hogy gyalogosan át lehet menni a 9,5 km-re lévő Theth-i völgybe, ahova a főúton 340 km, mellékúton 260 km lenne az út, a menetidő pedig kb. 7 óra.

Gyalogút Theth felé

Mivel ez egy zsákutca, visszamentünk Bajram Curri-ba, majd innen Fierze felé vettük az irányt. A gát után tovább az SH22 úton a felduzzasztott völgy látványára már számítottunk, és mivel két éve rengeteget fotóztunk, most kevesebbszer álltunk meg. A Qafa e Malit hágónál (1284 m) kanyarodtunk rá az SH5 főútra, amin Shkodra-ba jutottunk.

Ez volt az utolsó esténk Albániában, sétáltunk a városban, majd beültünk egy cukrászdába egy baklavára a sétálóutcán. Sajnos itt volt egy kis negatív élmény: eléggé túlszámlázták a fogyasztásunkat, és reklamáció után sem kaptuk vissza teljesen a lenyúlt zsozsót. Még Vlora-ban is történt hasonló eset egy benzinkúton (ami nem egy lepukkant kút volt), hogy pár száz Lek-kel többet kellet fizetni a tényleges összegnél. De csak a szépre emlékezzünk!!

Shkodra este

26-án volt még egy élvezetes szakasza az albániai kalandozásunknak: a Vermosh-völgy.

Shkodra-ból az SH1-en indultunk hazafelé, de a határ előtti körforgalomnál jobbra rákanyarodtunk az SH20 útra. Ez közvetlenül a montenegrói határ mellett visz végig.

A Grabom-szerpentin

Az első látványosság a Grabom-szerpentin melletti kilátópont. Átlátszó falú erkélyekről lehet gyönyörködni a panorámában, de vigyázat, az egyik szemközti lap hiányzik. :)

Üvegfalú erkély kilátó

Kilátás az üvegfalú erkélyről

A sziklák között a patak partján a kanyonban vezet végig a vadiúj aszfaltcsík Albánia legészakibb határátkelőjéig. Érdekesség, hogy a határ előtt pár száz méteren elfogy az aszfalt, és murvás út vezet a két kis épületből álló határhoz, ami állítólag 24 órás nyitvatartású.

Murvás út

Ez a két épület a határ

Összefoglalva: ismét hatalmas élményekkel zártuk a túrát. Bármikor visszamennénk! Remélem, hogy ez a vágyunk hamarosan teljesülni is fog!

Azért van velük pásztor is. Viszlát, Albánia!

Az útvonal: https://goo.gl/maps/rqJuL5F6hmp

És a szerző: Fekete Dóra

 

 

A 10 legérdekesebb vár Albániában

 

Porto Palermo vára – a szerelmi ajándék

Ha az albán Riviérán utazunk, lehetetlen nem észrevenni Porto Palermo várát a Panorama-öbölben. A vár, amely a Jón-tengert őrzi Ali Pasha Tepelena ajándéka volt szeretett felesége Vaszilityia részére.

Ali Pasha legkedvesebb felesége Vaszilityia
(Forrás: saját kép)

A legenda szerint a vár a pasha kincsének őrzője volt, állítólag 40 tonna színarany és drágakő volt ott elrejtve. A pasha egyébként kegyetlen és bátor hadúr hírében állt, így nem véletlenül kapta a „muszlim Bonaparte” becenevet. Hatalmas szexuális étvágyáról is ismert volt, több, mint 300 fős háremet tartott. De 300 nő sem volt elég neki, ezért a menyét is megpróbálta elcsábítani. Mikor az asszony visszautasította, egyszerűen vízbe fojtotta.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A vár egy kis félszigeten fekszik, melyhez egy 30 m-es keskeny földcsík vezet. Háromszög alakú hárombástyás erődítmény. Egy olasz építész Petro Permetari építette, a nevét pedig olasz katonáktól kapta, akiket Palermo városára emlékeztette a hely.

Ali Pasha Tepelena vára
Forrás: youtube

300 m-re az út mentén van egy kis templom, melyet a pasha szintén a feleségének építtetett ugyanazzal az olasz építésszel. Mikor a mester végzett a munkával, és a fizetségét kérte, Ali azt mondta neki, akkor fizeti ki, ha a templom elég erős, hogy ellenálljon az ágyúlövésnek. A templomhoz hívta az építészt, és körbelövette az épületet. Szerencsére az elég erősnek bizonyult, így az építész megkapta a jussát, a pasha pedig biztos lehetett benne, hogy a felesége biztonságban lesz egy esetleges támadásnál.

Kruja – az albán hősiesség és ellenállás jelképe

Forrás: saját kép

Tiranától 35 km-re található az Adria erkélyének is nevezett Kruja vára. Az albánok „sárkánya” Kasztrióta György, vagyis Szkander bég családi birtokán épült, stratégiailag tökéletes helyen. Ennek köszönheti, hogy háromszor állt ellen a törökök ostromainak, csak Szkander bég halála után sikerült bevenniük. Ellipszis alakú, 2,5 h területen fekszik. Mivel Kruja és környéke tele van forrásokkal (a név ‘kruja’ is azt jelenti ‘forrás’), így a vár soha nem volt híján víznek. A várostól 15 km-re a Qafë Shtama nemzeti parkban 1200 m-en ered az a forrás, amelyből az azonos nevű ásványvizet palackozzák. Kruja-ba nemcsak a vár miatt érdemes ellátogatni, de az oda vezető bazársor is nagyon különleges, ez Albánia legöregebb bazárja.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Berat – egy szomorú lány kővé vált szívének emléke

A legenda szerint a vár úgy keletkezett, hogy Tomorr és Shpirag, a két óriás összekülönbözött egy szép Berat-i lányon, és halálra kaszabolták, dobálták egymást. A lány szíve kővé vált, és belőle keletkezett a Berat-i vár.

Dodona, akiért a két óriás végzetes harcot vívott (Forrás: saját kép)

Berat Albánia egyik UNESCO világörökségi helyszíne, már Kr. e. VII-V. sz-ban is lakott volt. A vár különlegessége, hogy a mai napig élnek családok az ott található házakban, így ha a várban sétálunk, picit betekintést nyerhetünk az ott lakók életébe.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Shkodra – a vár, melyet egy asszony csontjai tartanak

Rozafa életét áldozta Shkodra-ért, testének felét pedig gyermekéért
(Forrás: saját kép)

A várat Kr. e. V-IV. sz-ban kezdték építeni, és 9 ha-on terül el.

Forrás: saját kép

Építése során, amelyet három kőműves testvér vezetett, Kőmíves Kelemen balladájához hasonlóan a falai, amit raktak nappal, leomlottak reggelre. Egy hétig folytatták e reménytelen küzdelmet, majd a munkások fellázadtak, hogy ez így nem mehet tovább, találjanak ki valamit. Ekkor érkezett egy idős ismeretlen, és némi pénz fejében elmondta a megoldást: az építkezést csak akkor lehet befejezni, ha a három testvér közül valamelyikük feleségét befalazzák, mert az ő csontjai megtartják majd a várat. De ezt a titkot nem szabadott elárulni a nőknek, a gondviselésnek kellett döntenie. Ketten a fivérek közül azonban átgondolták az ígéretet és úgy döntöttek, hogy a nejük azért még megérdemel egy plusz esélyt, és rájuk parancsoltak, be ne tegyék lábukat az épülő vár területére. A harmadik testvér, a legfiatalabb azonban szavatartó volt: ifjú feleségének Rozafa-nak egy szót sem szólt, noha a családban volt egy alig pár hónapos csecsemő is, egy fiúgyermek. Másnap az építkezésen a három testvér izgatottan várta, melyikük felesége hozza majd az ebédet. Rozafa jelent meg a várban ételt hozva, a két báty gyorsan odalépett hozzá, és közölte vele a rossz hírt.
Rozafa nem tett szemrehányást a fejét szégyenkezve lehajtó férjének. Azt mondta, sorsát vállalja, de van egy nagy (azaz inkább négy kisebb) utolsó kívánsága: apró, még bőven eltartásra szoruló gyermekére tekintettel a falazást szíveskedjenek úgy kivitelezni, hogy a jobb szeme, a jobb melle, a jobb lába és a jobb keze szabadon maradjon.
Ezt a furcsa kívánságot úgy magyarázta, hogy a szemével látni, a kezével tartani, a mellével táplálni szeretné még egy ideig a gyermeket, a lábával meg a bölcsőt ringatni. Perceken belül befalazták, innen kezdve a vár felépített falai már nem roskadtak össze. A helyi szóbeszéd úgy tartja, hogy a vár területén eredő forrásból származó, kicsit zavaros víz szoptatós anyáknak kifejezetten jót tesz, ha azzal mossák meg a mellüket, a vár bejáratánál csöpögő lé pedig Rozafa teje.

Rozafa és gyermeke
(Forrás: the albanian)

 

Gjirokastra – avagy Argjiro városa

Argjiro a város urának nővére volt. A legenda szerint mikor az ottomán seregek körbevették a várost, a hercegnő fiával együtt levetette magát a várból.

Argjiro hercegnő, akiről a város a nevét kapta
(Forrás: saját kép)

A történészek szerint a város neve korábbi időkre vezethető vissza, és a szürke színhez kapcsolódik. A város Ali Pasha Tepelena idején virágzott, ő fejlesztette nagy mértékben, többek között 12 km hosszú vízvezetéket építtetett. Gjirokastra is világörökségi helyszín.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Bashtova vára – a síkság őre

Bashtova legszebb lánya Dafina őrizte a tengert Durres és Karavasta között
Forrás: saját kép

A Bashtova-i vár egy a XV. sz-ban a velenceiek által épített erődítmény.

Forrás: wikipedia

A vár stratégiailag fontos ponton fekszik, a Shkumbin-folyó torkolatánál néhány km-re az Adriai-tengertől. Úgy hiszik, hogy egy kétszintes építmény volt, melynek első szintje a föld alatt van. A falak 9 m magasak és 1 m szélesek. A vár romos állapotú, de három torony, két kerek és egy négyszög alakú megmaradtak a bejárattal együtt. A legérdekesebb azonban az, hogy ez az egyetlen vár a Balkánon, amely mezőre épült, és nem vette körül település. Az építmény 2017-ben felkerült az UNESCO világörökségi várólistára.

Forrás: wikimedia

Forrás: albaniatours

 

Kanina vára – és az ő szomorú hölgyei

A Kanina-i várhoz, amely Vlora mellett található három történet is kapcsolódik.
A normann hadjárat idején Tarantoi Bohemund vette körül a várat seregeivel 1081-ben. Mivel erővel nem tudták bevenni a várat, taktikát váltottak. Rávették a parancsnok feleségét, hogy ölje meg a férjét busás jutalom fejében. Az asszony belement, és a normannok elfoglalták a várat. A hitvány csel azonban Bohemund apjának nemtetszését váltotta ki, ezért az áruló feleséget a Zvërnec-i kolostorba zárták.
A másik történet Maria Frengu nemes asszonyhoz kapcsolódik. Ő két férjének halálát okozta. Az első Konstantin bizánci államférfi, a másik pedig Filippo Kinardi nápolyi király volt. Az ok pedig a nő becsvágyó sógorának területszerzési vágya volt.
A harmadik történet Komnena Muzaka-hoz köthető, aki férje II. Balsha herceg halála után Kanina uralkodója lett. Az asszony halála után Rugina Balsha hercegnő védte a várat, sikertelenül az ottománokkal szemben, így vagyonát a Velencei Köztársaság védelme alá helyezte, majd száműzetésbe vonult. Később az Arianiti család volt a vár védője, és a legenda szerint Donika Arianiti ott ment feleségül Szkander béghez.

Forrás: abaniatours

Forrás: albaniatours

Lekures vára – a Saranda-i öböl őrzője

A történészek szerint a várat Korfu ostromának idején építették 1537-ben. Mint minden vár, ez is stratégiailag fontos ponton épült, a Saranda-i öblöt és a Butrint-i utat „figyeli”. Négyzet alakú, két kerek toronnyal. Ma étterem működik benne. Sok turista gyalog keresi fel, kb. 45-60 perces sétával érhető el, de autóval is megközelíthető.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Érdemes megnézni a várból a kilátást és a naplementét.

 

Az Elbasan-i vár – ahol a Via Egnatia fut

Forrás: saját kép

Elbasan vára Diocletianus uralma alatt épült 285-305 között. Négyzet alakú, eredetileg két bejárata volt és 26 tornya. 1466-ban az ottománok újjépítették, 28 toronnyal és három várkapuval. Ez a legnagyobb vár Albániában, amit a törökök építettek. Falai a 3 m-es vastagságot is elérik. Az ókori Via Egnatia út keresztül megy rajta.

A Via Egnatia maradványai
(Forrás: saját kép)

Ebben is étterem működik, és mivel nagyon nagy a befogadó képessége, előszeretettel tartanak itt lakodalmakat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Petrele vára – Mamica Kastrioti otthona

Petrela egy szikla tetejéről figyeli a városokat
Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Petrele vára nekünk azért különleges, mert éppen rálátunk a teraszunkról. A vár fontos védelmi- és ellenőrző pontja volt a Tirana–Elbasan-Durres út csatlakozásnak az ókori Via Egnatia-n. A középkorban is fontos szerepet töltött be, az egyik legfontosabb védvár volt a törökök elleni harcban. Szkander bég nővére Mamica volt az úrnője. Ma ebben is étterem működik, és mivel szűk, márványból kirakott lépcsős út vezet fel hozzá, csak szamár segítségével tudják felhordani a szükséges dolgokat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Érdemes felsétálni, nagyon szép a kilátás.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Albániai kiruccanás

 

Négy éjszaka, három barát, két város, két tenger, egy nyaralás. Zsolt írta le az élményeket.

 

Tavaly augusztusban Szarajevóban élveztük épp a bosnyák vendégszeretetet, mikor Marcival beszélgetve jött az ötlet: meg kellene nézni Albániát, mert ha valami vad Balkán, akkor az az. Télen el is kezdtem az igényfelmérést, Tamás barátom hamar rákapott a témára és feltételeztük, sikerül két autónyi embert összeszednünk. Nem sikerült, hárman maradtunk, pedig a tavaszi indulást nyár elejére, majd nyár közepére csúsztattuk. Albánia nem egy divatos desztináció. AirBNB-n foglaltam szállást, 4 éjszaka, két városban, kitakarítottam és lengéscsillapítót cseréltettem Lisában, a Békakorollámban, elolvastunk rengeteg beszámolót és cikket az országról és belevágtunk.

Vasárnap este hatkor indultunk Szegedről, gondolva arra, hogy elcsípjük még nyitva a tiszaszigeti átkelőt, mivel egész hétvégén torlódásról számolt be a híradó a röszkei nagy határnál. Ez nagyjából be is jött, bár 10 percet itt is várnunk kellett. Újvidéknél felhajtottunk a pályára, s átadtam a volánt Tamásnak. Belgrádon keresztül Slavonski Samac-on át Montenegróba érkeztünk, ahol a határon jött az első kellemetlenség, a montenegrói oldalon: lejárt a nemzetközi zöldkártyája Lisának és ez nem tetszett a határőrnek… végül a kollégája közölte velem, hogy rizikós átengedni így, de ha akarunk, vehetünk neki kávét. Nem volt nálunk kéznél kisebb címlet, csak 50 euro, így ez egy drága határátkelés volt. Montenegro hegyei gyönyörűek, imádom a hegyi utakat és az éjszakai vezetést is, így ezt nagyon éltem, egész éjszaka haladtunk. A montenegrói-albán határ előtt tankoltunk egyet, ahol két dologra jöttem rá: 1.) nincs minden pisztolyban nyomásérzékelő szelep,  2.) remegnek a kezeim a fáradságtól. Marcin volt tehát a sor, ő hajózott be Albániába, miután az út előző szakaszain igyekezett kipihenni a szombat éjszakai legénybúcsút.

A határátkelő leginkább egy építkezési területhez hasonlított és kezdtük úgy érezni, hogy bejött az, amit Albániáról gondoltunk, talán tényleg a legmélyebb Balkánról van szó. (A határátkelőhely átépítés alatt van. – A szerk.) Az első nagy város amibe beértünk Shkoder volt. Lerobbant Mercik (ugye a nemzeti autójuk a Mercedes), kerékpárok, szamarak, lovaskocsik az úton, valami egész egyedi felfogással a KRESZ-ről. Itt jöttünk rá, hogy jól tesszük, ha nagyon hamar elfelejtjük azt, amit a kulturált közlekedésről gondolunk. Nem azért, mert ők veszélyesek és vadak, hanem mert ez az ország bebizonyítja, hogy szabályok nélkül is lehet figyelmesen és biztonságosan vezetni. Az index, az elsőbbségadás kötelező és a behajtani tilos tábla csak díszítési célt szolgál, lámpákat sehol, körforgalmat viszont még az “autópályán” is láthatunk, (ahogy 500 méterenként benzinkutat és a pályán visszafele haladó biciklist is).

 

Első szállásunk elvileg Durres-ben lett volna, ám hosszas telefonálgatás után végül a Durres alatti Golem-ben kötöttünk ki, ami egy afféle üdülőváros, már felépült és épp épülő, hatalmas, tengerparti szállodákkal és apartmanokkal. Egy ilyen apartmant foglaltunk el végül mi is, az ötödik, legmagasabb emeleten. Ez olyan szempontból frankó volt, hogy egy óriási teraszról szemlélhettük a tengert, az viszont kevésbé tetszett, hogy az előző héten lesérült bal térdemmel, a hirdetésben megjelölt lift hiánya miatt kínosan lassú volt a feljutás a lakásba.

Megérkeztünk tehát Golem-be, Albániába, 16 órás út után. Rövid csobbanás, majd egy kis szundítás után ismét bepattantunk az autóba és irány Durres. A tengerpart Golem-nél egyébként homokos, amely homokot a fürdőzők felkavarnak és a víz így tán még olyan szép sincs, mint a Balaton. A célnak azonban tökéletesen megfelelt, s előnyére legyen mondva, hogy lassan mélyül, így kisgyerekeseknek ideális lehet. Visszatérve Durres-re: kőkemény Balkán. Az emberek kedvesek és előzékenyek, a kaja jó, de kártyát sehol nem fogadnak el, a főutcán sok a lakatlan, félig leomlott, összepiszkított ház, a járdán pedig felszedték a (vélhetően fém) csatornafedeleket, a lyukakban szemét, még olyat is láttam, amibe én is beférnék és élére állított törött üvegek voltak beleállítva. Talán ez spoiler-nek számít, de itt meg kell hogy jegyezzem, az egész nyaralás alatt ez volt a legnagyobb trauma, ami ért, semmi más nem háborított fel ennyire. A vacsorával egybekötött városnézés után visszatértünk a szállásra és ezzel véget is ért az első napunk Albániában.

Kedd délelőtt Szkander bég várában kezdtünk. Ez afféle helyi Eger, meredek, macskaköves utak, vásárosokkal, valamint egy várral, aminek nagy részét újraépítették és egy múzeumot rendeztek be benne. Az 1982-ben nyílt múzeum egyik gyöngyszeme a kommunista idillt prezentáló ólomüveg ablak, aminek ugyan semmi köze a középkorhoz, de nekem nagyon tetszett.

Felfelé menet az első és egyetlen gebasz el is ért minket Lisával: a tankbetöltő pereme cserére szorul, elrohadt. Ez ismert hiba volt, azonban a szerelő szerint onnan nem ereszthetne a benzin… teli tank és az igazi kemény hegyi kaptatók azonban előállítottak egy olyan szituációt, hogy lassacskán csordogált a benzinünk a tanksapka fedél alól. Szerencsére semmi komoly következménye nem lett a dolognak, a hetekben viszem cserére, mielőtt még a boszniai hegyeket ismét megmásznám vele.

Kruja után megnéztük az albán fővárost, Tiranát. Tirana a legeurópaibb hely, ahol jártunk az országban, a körforgalmakban itt is az igényeknek megfelelő a sávok számossága, ám jelzőlámpák és angolul beszélő emberek is akadnak, sőt, még muszlim nőket is láttunk, ami se előtte, se utána nem volt jellemző, annak ellenére, hogy elvileg az államvallás az iszlám. Tiranában a főteret, az ott lévő mecsetet, egy érdekes ortodox templomot és egy jókora plázát néztünk meg. Bevallom, ilyen készületlenül nagyvárosba még nem mentem, de a pláza egyik kávézójában wi-fi forrást felfedezve a srácok elolvasták, ezzel olyan 40%-ban ki is maxoltuk a város látnivalóit.

Hazafele kerülő úton mentünk, hogy teljen az idő, gyönyörű hegyek között, ahol még olajfa is akadt… na meg dinnyeárus az út szélén. A szállásra visszaérve csobbantunk, majd jött a felismerés az apartmanban: nincs víz. Előző este a szállás alatti étteremben véletlenszerűen elment időnként az áram és hallottuk az aggregátorokat… így annyira nem lepett meg, hogy ilyen is előfordult, az azonban fájdalmasan érintett, hogy másnap reggelre se lett jobb a helyzet.

 

Szerencsére szerdán nekiindultunk délnek, víz és új kalandok után kutatva. Az Ardenica Monostornál kezdtünk, ahol egy nyelveket nem beszélő kedves csávó beinvitált az ortodox templomba. A komplexum többi része nem látogatható, az ódon freskók a templomban viszont nagyon érdekesek voltak.

Ezt követően igyekeztünk hamar lejutni a partra, célba vettük Vlora-t, mely egy kis öbölben fekvő város, ami azért fontos, mert a tengerpart láthatóan tisztább volt ezáltal, se hínár, se szemét, csak kavics, halak és kagylók. Csatornafedélből több, de nem elég volt itt már. Az út a tengerpart mellett vezet el közvetlen, a túloldalán éttermekkel, szállodákkal, itt is sok építés alatt álló apartmant láttunk. Miután egy olasz étteremben megebédeltünk, folytattuk utunkat, a változatosság kedvéért ismét fel, a hegyekbe.

 

Következő megállónk Dhermi beach volt, ami egy nagyon különleges kis hely. Dhermi egy hegyi falu, melyből lecsorogva a hegyoldalon egy hosszú és keskeny partszakaszra juthat az ember, ahol a tenger krisztálytiszta, nagykavicsos, gyorsan mélyülő. Engem ez a strand emlékeztetett a leginkább Horvátországra. Dhermi beach rendelkezik egy tengeri barlanggal is, eredetileg emiatt mentünk be, de szorított az idő, így sajnos kihagytuk. Ettől függetlenül mindhármunk el volt ámulva a hely szépségén, hangulatán.

A kiadós strandolás után meg se álltunk Sarande-ig, ahol az új szállásunkat ismét kis kavarodás után tudtuk elfoglalni, a helyiek gyatra angol tudása rendesen szivat, amikor olyan precíziós kommunikációról van szó, hogy hol helyezkedik el az apartman… de végül megtaláltuk, s ez a lényeg. A lakás vadonatúj volt, a lapos tévé még felszereletlenül dőlt neki a konzoljának, a szekrények és fiókok üresek, a plafonból csak égők lógtak… de legalább mindkét nap volt vizünk! Sőt, liftet is kaptunk, igaz, pont a negyediken nem állt meg, így felfele eggyel feljebb, lefele eggyel lejjebb tudunk ki-beszállni. :) Mélygarázsban kaptunk parkolóhelyet, s azt az ígéretet, hogy reggel hétkor már nyitva lesz a garázskapu.

Csütörtök reggel nyitva is volt, s neki is indultunk, nyakunkba vettük Dél-Albániát. Butrint-ban szemügyre vettük az UNESCO világörökség részét képző ókori római romegyüttest, ami az általam olvasott beszámolókkal ellentétben nem csak feltárt és a látogatók elé odadobott romok halmaza, hanem egy kellemes ösvényekkel, táblákkal, térképekkel ellátott park.

Itt felvettünk egy német stoppost, elvittük őt a Ksamil-ig, ahol ő tovább főtt a túraruhájában, mi pedig rohantunk be a kristálytiszta, aprókavicsos tengerbe, ahol az apró szigetek olyan közel vannak egymáshoz, hogy kényelmesen át lehet úszni egyikről a másikra. Fantasztikusan szép hely, jól kiépített, szolgáltatásokban gazdag, igazi horvát érzés, itt nyoma sincs a Balkánnak. Abban azért mindhárman megállapodtunk, hogy szívesen megnéznénk ezt a környezetet a temérdek ember nélkül… de így is jó volt, még egy magyar családdal is találkoztunk, az apuka odajött hozzánk beszélgetni, gondolom neki is jól esett a magyar szó.

Innen egy hasonlóan festői tájra vitt az utunk, a Kék-szem forráshoz, ami egy rendkívül népszerű turistaattrakció a jéghideg, tiszta, kék vizével, melyet erdő vesz körül. Marcival azt hittük, különcök leszünk, hogy bele is feküdtünk a forrásból eredő patakba, ám magánál a forrásnál, az 50 méter mély karsztlyuk fölött a bátrak bele is ugrottak a vízbe.

 

 

Rövid fagyi-kávé kombó után ismét Lisában találtuk magunkat, úton a Gjirokaster Museum felé, amit elkönyveltünk helyi Komáromnak. Ágyúkiállítást és egy tankot találtunk itt, na meg egy gyönyörűen épen maradt erődöt. Itt ismét összefutottunk egy magyar párral, sőt, a stopposunkat is viszont láttuk.

Pénteken a tervek szerint hét órakor indultunk volna haza, de a garázskaput kinyittatni és a kulcsot leadni csak háromnegyed nyolckor sikerült, így némi késéssel indultunk, ami nem is volt akkora gond, mint később rájöttünk, az általunk kinézett görög határátkelő ugyanis csak 9 órakor nyitott s még így is pörkölődtünk egy ideig a napon. Görögország autópályái szép tájakon mennek keresztül és jó minőségűek. Megálltunk egy ebédre az egyik lehajtó mellett, ahol megtudtam, hogy a burger önmagában a hamburgerhúst is jelenti… így hamburgerhúst ettünk cacikivel és olívás kenyérrel. A Macedónián való keresztülhaladás során rájöttünk, hogy semmit nem tudunk a macedónokról és semmit nem látunk néhány távoli hegyen kívül az országukból. Így értünk el a szerb határhoz, ahol én már otthon éreztem magam, jelentősen javult az amúgy elnyúzott, fáradt hangulatom is ezáltal.

Szerbiában már mindannyiunkat az hajtott, hogy hamarosan itt van Röszke, s végül éjfél körül el is értük. Innen Marcit kiraktuk Domaszéken, majd Tamást nálam, aki átült a saját autójába és Cserkeszőlőre vette az irányt, haza, én pedig egy életmentő görögdinnye vásárlást még megejtettem a Tesco-ban, mielőtt végül éjjel 3 órakor 12 órára kómába nem estem.

Összegzésként azt mondhatom, hogy mindhármunknak nagyon tetszett Albánia. Látnivalóban gazdag, érdekes ország amit bátran ajánlok a nyitott embereknek. Nyitottság azért szükséges, mert bármilyen érdekes is, egy vad balkáni országról van szó, ahol a szerpentineken véletlenszerű sorrendben bukkannak fel kecskék, bárányok, tehenek és lovak, valamint a városban sétálva a lábunk elé kell nézni. Az emberek kedvesek voltak, de nyelvet nem beszéltek, vagy csak valami minimálisan. Az árak hasonlatosak a magyar árakhoz, némileg olcsóbbak ebben-abban, például a cigaretta fele annyi, igaz, a minősége még a szerbnél is rosszabb. Nagyon hamar levontuk a konklúziót, hogy minél délebbre megyünk, annál igényesebb minden, de az árak nem nagyon változnak szerencsére. Ami fontos és általános információ, az az, hogy a bankkártyát felejtsük el, még a benzinkutaknál is, a legjobb a helyi valutát váltani (1 lek = 2,3 forint). Saranda városával szemben szabad szemmel is látható Korfu, ahová közlekednek repülőgépek, lehetséges beutazás Albánia déli részére ez is. (Főszezonban naponta háromszor közlekedik komp és szárnyashajó. – A szerk.) A benzinárak változóak, de nagyjából a magyar árakon vannak, mivel sok a kis magán kút, kifoghatunk olcsóbbat is, nem kell félni a holtankoljak.hu átlagától, ami az indulásunkkor 408 Ft volt (míg itthon 340 Ft-ért tankoltuk a benzin literjét). Összesen 2740 km-t tettünk meg, 6 literes átlag fogyasztással és a pályamatricák árával együtt (ezeket csak Görögországban, Macedóniában és Szerbiában kellett fizetnünk, Montenegróban és Albániában nem). 25.000 Ft-ra jöttünk ki fejenként. A szállás átlagosan 5.000 Ft/éjszaka volt, egy vacsoránk pedig 2000 Ft körül. Ezt az 5 napot én 80.000 Ft körül hoztam ki, de ehhez hozzáteszem, hogy nem szeretek nyaralás közben “olcsójánoskodni”.

Menjetek tehát Albániába, egy próbát mindenképp megér!

Tasnádi Zsolt, 2017. július