Zsuzsi és Dudi tavaly nyáron megmászták a Maja Jezerce-t. Fantasztikus képekkel és leírással repítenek el minket a “baltával faragott arcú” emberek és “összevont szemöldökű” hegyek hazájába.

Az Albán-Alpok sokáig elzárt, nehezen megközelíthető és veszélyes része volt az országnak. Bár például a Baraka már a ’90-es évek közepén ide szervezte története első útját, az utána következő ’97-es káosz, majd a ’99-es koszovói válság rendesen betett a vidék turizmusának. Munkalehetőség és tulajdonképpen bármilyen perspektíva híján évekig ezeken a hegyeken át csempésztek fegyvereket a szomszédba, és a nagyrészt a dél-albán hegyvidéken megtermelt marihuána útja is erre vezetett, és vezet részben ma is. Már az albán neve is sokat sejtet: Bjeshkët e Nemuna, azaz Elátkozott-hegység.

Kilátás a Shala-folyó völgyére, a mélyben van Theth falu

Még 2008-ban is lehetett hallani eltűnt túrázókról, az idők azonban változnak, a helyiek rájöttek, hogy a szinte érintetlen táj, a hagyományosan erős albán vendégszeretet sok turistát ide tud csábítani, és nem mellesleg békésebb, mint a csempészszakma. Az öszvérek, valamint a hegyek ismerete megmaradt, így fegyverek helyett ma már inkább gurulós bőröndöt és a hozzá tartozó élete kalandját élő, sikítozó német és francia turistát viszik a jószágokon.

A hegység megközelítése csak az elmúlt években javult számottevően, előtte még a közeli Shkodra-ból is majd’ egynapos zötykölődés árán lehetett eljutni a hegység szívében lévő Theth-be, vagy Valbona-ba. Számos aszfaltút épült, 2010-ben a Koplik-Bogë, majd 2013-14-ben a Bogë-Qafë Thorës (Thorës-hágó) készült el. Terepjáró híján az egyszeri utazó kénytelen a hágóban letenni a kocsit, és némi fizetségért levitetni magát a völgybe egy arra alkalmas járművel, vagy egyszerűen legyalogolja a maradék 16 km-t, ahogyan mi is tettük és választottuk végül bázisnak Theth-t. 

Kilátás az egyik, épen hagyott Theth-i kullától a Maja e Arapit felé

Jószerivel minden második családnál találni szállást és élelmet, az ellátás nehézkessége miatt azonban szinte mindenki maga termeli meg az eladnivalót, bio minőségben. A házinéni reggelente felhívta figyelmünket, hogy igyekezzünk a méz elfogyasztásával, a méhek ugyanis gyorsan visszakövetelnék, ami az övék. A ráadás pohár tejet is csak sokadik rimánkodásra sikerült szerezni, a tehenet aznapra már megcsapolták, és messze volt még a másnap reggel. Nem panaszképp írjuk, sőt, a szállás és az ellátás hibátlan volt.

Az Albániára oly jellemző vállalkozókedv és vendéglátóhely-mánia itt is virágzik, teljesen valószerűtlen helyeken találni kukoricacsővel vagy tetszőleges mennyiségű gallyal és festőfóliával fedett fatákolmányt, ami alatt valaki sört, Lemon Soda-t és kávét árul. A kevés épített látnivaló könnyen hozzáférhető, környékükön könnyen találni helyit, aki szívesen mesél az albán hegyi törzsek világáról, klánokról, vérbosszú elől kullákba menekülő férfiakról. Nagy bánatunkra egy burnesha-val sem találkoztunk, kisebb csoda is lett volna, annyira kevesen vannak.

Theth és környékén az egyetlen jelölés a piros-fehér, amit cserébe több útvonalra is használnak

A hegység turistaútjai egy-két kivételtől eltekintve teljesen jelöletlenek, és ezen a pár évvel ezelőtt megvalósult hosszú távú túraútvonalak, a Peaks of the Balkans, és a szomszédos Valbona-ból induló Via Dinarica sem változtatott túl sokat. Az egyszeri túrázó leginkább a Wikiloc-ra, a Summitpost-ra, és egyéb véletlenszerűen megtalált blogbejegyzésre hagyatkozhat. Tudtunkkal a legfrissebb papírtérkép egy évtizedes lemaradású “Theth und Kelmend” nevű német kiadvány, nem túl sokat segített.

Vízesés Grunas-nál. Kedvelt célpont a helyiek között is.

Theth-ből csillagtúrázva egy napon belül számos szép hely érhető el, például a 30 méteres Grunasi-vízesés, közelében a Grunasi canyon, a Kék-szem forrás Nderlysaj-nál, a Valbona-i-hágón keresztül Rragam vagy maga Valbona, vagy a Maja e Arapit egész völgyből látszódó jellegzetes csúcsa. A hegység gyakorlatilag legközepét jelentő Jezerce masszívuma viszont egy nap alatt maximum a terepfutó hegyi zergéknek ajánlott, és lényegesen komolyabb tervezést igényel.

Fürdőző kanadai-francia páros a Kék-szem forrásnál

A 2694 méteres Maja Jezerce az Albán-Alpok teteje, három irányból is fel lehet jutni a tetejére. Ebből az egyetlen jelölt út sajnos Montenegro felől jön az itt teljesen ellenőrizetlen határon át, a maradék kettő pedig a valóságban nemhogy nem jelölt, hanem leginkább nem létezik. A már említett linkkupac áttanulmányozása után többnapnyi élelemmel, sátorral és egyéb szokásos túracuccokkal vágtunk neki a mászásnak. Nem sziklamászás, egyszerű trekkingről van szó. Szállásadóinknak elmondtuk a három napos útitervet, és megbeszéltük, ha négy nap után sem kerülnénk elő, kezdhetnek gyanakodni.

Az út Theth-ből észak felé a Qafë e Pejës-en (Peja hágó) át vezet, és a hágóig teljesen normális, jelölt ösvényen lehet haladni. A jelölt út lemegy a hágó túloldalán lévő völgybe, a mi ösvényünk viszont elfordul keletre, így a piros-fehér csíkot gyorsan felváltotta a kecskekaka. Első esti táborhelynek a hágó mögötti Buni i Pejës-t (Peja-tavat), és a mellette lévő forrást szemeltük ki, ez Theth-ből egy nap alatt kényelmesen elérhető. Délután értünk oda, de a forrás ki volt száradva, így továbbálltunk a B tervként elraktározott, 2 km-re keletre lévő, 1750 méteren fekvő Gropat të Bukura katlanhoz.

A mesebeli esztena karámmal, száradó sajtgolyókkal, itatóval, öszvérrel

Itt nagy örömünkre kis tavacskát, működő forrást, esztenát, két albán pásztort, kétszáz birkát, és jóval kisebb örömünkre néhány agresszív pásztorkutyát is találtunk. Mindenesetre a pásztorokkal megbeszéltük, hogy táborozhatunk náluk reggelig, megfőztük a vacsoránkat, kaptunk rakiját, birkatejet és sajtot, megittuk a hozott sörünk, a kis csapat férfi tagja pedig segített fejéshez összeterelni a birkákat. A korábbi albán utakon felszedett egy-kétszáz szavas albán szókincs nagyon jól jött a pásztoroknál.

Kilátás a csúcsról Montenegro felé, a mélyben a Buni i Jezerces katlanja

Második nap korán reggel indultunk tovább, a katlanból K-DK felé kivezető ösvény előbb átvezetett egy szomszédos, szintén lakott katlanba, majd szép lassan eltűnt, így maradtunk az amúgy szerencsére igen jól működő megérzéseinknél. A gondot inkább a nyári nagy melegben gyorsan kiürülő vizespalackjaink jelentették, amit forrás híján csak olvasztott hóval, és az ebbe kevert sóporral tudtunk pótolni. Fene se gondolta volna, hogy Európa legcsapadékosabb magashegységében vízhiányunk lesz, a környékre eső évi 3000 mm előzetesen több, mint elégnek tűnt.

A morzsálódó sziklák, a hóolvasztás, a csúszós kőgörgetegek, a számos kitett szakasz és az állandó útkeresés rengeteg időt vitt el, így nagyon későn, délután 5-re értünk csak fel a csúcsra. Minden mindegy alapon pihentünk és nézelődtünk egy szűk órát, konstatáltuk, hogy Montenegro felől tényleg jelölt út jön fel – ezt az Index Bakancslistája is kipróbálta korábban -, majd megkezdtük az ereszkedést a harmadik úton, DK-re, a Valbona-i völgy felé.

Az út Valbona völgyébe errefelé vezet

Innentől a Maps.me alkalmazás már mutatott valamiféle ösvényt, ami a valóságban persze nem igazán létezett. A legnehezebb résznél egy kb. 10-12 méteres függőleges ereszkedést kellett produkálni egy, a falba fúrt sodrony segítségével. A szebb napokat is látott rozsdás drótot kettő csavar tartotta, a többi köztes már régen kiszakadt a helyéről, így az egész tákolmány szabadon lifegett a levegőben. Minket szerencsére még pont elbírt, de már nincs messze az idő, hogy teljesen feladja a küzdelmet az elemekkel, és akkor ott vissza kell majd fordulni az arra járónak.

A terep jóval nehezebb volt, mint a túloldalon felfelé, sötétedésig összesen 200 métert tudtunk csak ereszkedni, így kénytelen-kelletlen az egyik hágó melletti sziklabevágásban ütöttünk tábort, megittuk az utolsó korty vizünket, víz híján nem ettünk porkaját sem, káromkodtunk egy sort, majd elmentünk aludni.

Ötcsillagos sátorhely fél négyzetméter mohával a sátor alatt

Harmadik nap korán keltünk, megcsodáltuk a napfelkelte fényeit, és tovább indultunk a völgy felé. Két órányi porzószájú ereszkedés után találtunk egy koszvadt hófoltot, ahol feltöltöttük a vízkészletet, és ehettünk végre. A völgyig hátralévő kb. 5-6 órányi szakasz végig nagyon meredek, omladékony és nehezen járható, út csak egészen a vége felé volt, ahol a Maja e Popluks felől érkező ösvényre rátérhettünk. Délután 2 körül értünk a Simoni café nevű kvázi-menedékházhoz, itt volt forrás is, tulaj is, sör is, rendbe tettük magunkat.

Simoni café, a kvázi-menedékház

A már említett gurulós-bőröndös-öszvéres turisták tipikusan Valbon-ból Rragamon és a Valbona-i-hágón át jutnak el Theth-be, a Simoni café ezen az úton fekszik, kötelező megálló mindenkinek. Beszélgettünk más utazókkal és helyi guide-okkal is, merre jártunk, elismerésként bezsebeltünk néhány almát, sört és rakit is.

Az aznap éjszakát a Simoni café baldachinos padjain töltöttük, másnap pedig a Valbona-i hágón át, immár járt úton visszagyalogoltunk Theth-be. Szállásadóink messziről integettek :-)

Az eredetileg 3 napra tervezett túrából így lett 4 napos, embert próbáló küzdelem, de megérte.

Visszamegyünk!

Zsuzsi és Dudi

Ha valakinek kérdése van a témában, a dudi@dudi.eu címen megtalál.