Bejegyzés

Turistaként Albániában 1990-ben

Hogyan lett Európa egykor legelzártabb országából világviszonylatban is az egyik legdinamikusabban fejlődő turisztikai célpont? Erről már írtam egy bejegyzést hat éve itt. Azóta számos turisztikai fejlesztés történt és történik, az ide látogató turisták száma tovább nőtt, az egyre több turista pedig egyre több információt szolgáltat az országról. És Albánia maga is sokat tesz azért, hogy a reklám, az ország népszerűsítése minél több embert elérjen.

Most egy olyan élménybeszámoló következik, ami azért nagyon érdekes, mert amikor a bejegyzés írója ide érkezett nyaralni, Albániába még alig merészkedett turista. És szinte semmi nem volt itt a szép tájakon kívül.

A rendszerváltás hajnalán, amikor éppen hogy megnyílt az ország, Anna is az első utasok között volt. Kilenc napot töltöttek a sasok földjén egy szervezett út keretében.

„1990 tavaszán megláttam a hirdetést, azonnal ráugrottam. Az Amitours szerintem erre az útra alakult, többé nem találkoztam a nevével. Kemény 20.000 Ft, a programban Tirana, Durres, Kruja és Berat, útikönyvet is ők adtak (Nagel, franciából fordítva, az egyik fordító Törley Katalin).

Berat a ’90-es években
(Forrás: Berati-Antik & History)

Életem legnagyobb úti élménye lett, és nem a csodálatos tájak, hanem az emberek miatt.”

Kruja 1989
(Forrás: Facebook – Arsen Baltori)

És hogy miért fizetett be egy ilyen utazásra?

„Egzotikusnak tűnt (végre megnyílt az ország), mindig is olyan társasutazásokat választottam, ahol tenger és országjárás egyaránt van. Malév-vel mentünk-jöttünk.”

Az itteni élményeiről így ír:

„Iszonyú szegénység, a csoportunkban volt egy kövér férfi, őt megbámulták, hiszen az albánok mind alultápláltak voltak. Alig voltak boltok és ott is csak konzerv és lekvár. Húst a szállodán kívül egyszer láttunk, a buszból, egy kertkapu előtt nyúzott kecskét. A földekre kézzel merték a vizet.

Egyszer egy bódé előtt két hosszú sort láttunk, külön a nők, külön a férfiak, hát mi is beálltunk a női sor végére. Szemből a férfiak megláttak minket és integettek a nőknek, engedjenek minket előre. Apró, zöld őszibarackok voltak…

A gyerekek odajöttek hozzánk, de nem ám koldulni, hanem sztilo, sztilo (golyóstollat) kértek. Ha adtunk (amíg volt), elszaladtak és hoztak virágot cserébe.

A helyi idegenvezetővel beszélgettünk Kadaréról, mondtam, hogy otthonról szívesen küldök neki könyvet. Mondta, külföldről nem kaphatnak könyvet belőle. A helyi idegenvezető angolul beszélt, én fordítottam a csoportnak.

(Ismail Kadare író, költő a kortárs albán irodalom legismertebb alakja, nemzetközileg is ismert. Műveit 45 nyelvre fordították le. 2005-ben elnyerte a Man Booker irodalmi díjat – a szerk.)

A durresi tengerparton kettő szálloda volt, a miénk tele volt fecskefészkekkel. A szálloda nevére nem emlékszem, csak a fecskefészkekre meg a tengerzúgásra…

Durrës 1990-ben. A szerző sajnos csak ezt az egy képet tudta rendelkezésre bocsátani, a többit dia formájában őrzi. (Forrás: Neumann Anna)

A szálloda vagy a Hotel Adriatik vagy az Apollonia lehetett. Akkoriban ez a két szálloda volt a durresi tengerparton – a szerk.

A Hotel Apollonia 1980-ban
(Forrás: Arkiva Digjitale Shqiptare)

Néhány ősöreg traktor, lógó belű buszok, Tirana hatalmas főterén nulla autó, a kávézókban rengeteg fiatal férfi. Taligában toltak egy nyomorékot.

Tirana főtere a ’90-es években
(Forrás: reddit)

Tirana 1990-ben
(Forrás: pinterest)

Hát ezekre emlékszem. Szívből kívántam, hogy jobbra forduljon a sorsuk és csakugyan: a következő csoport már nem indult el, mert zavargások kezdődtek.”

Arra a kérdésemre, hogy hozott-e valami emléktárgyat, ezt válaszolta:

„Semmit nem lehetett kapni (a könyvesboltban pl. csak Marx, Engels és Enver Hoxha volt), fügelekvárt vettem, de azt meg is ettem. :)

Üdvözlettel: Neumann Anna
(Albán fan)

Ma Albániában a boltok tele vannak áruval, a könyvesboltok mindenféle könyvekkel, jó minőségű húsokat vásárolhatunk, az éttermekben széles a kínálat. Szálláshelyek tömkelege várja a turistákat nem csak a tengerparton, hanem a történelmi városokban és a falvakban is, melyek agroturizmusra rendezkedtek be. Számos repülőjárattal, menetrend szerint közlekedő buszokkal és hajóval is jöhetünk. A turizmus a GDP közel 20%-át adja.

Albánia – az én szememmel

Milyen is az, amikor nem mi találjuk a nyaralási helyszínt, hanem az talál meg minket? Az alábbi vendégbejegyzésből ez is kiderül. Veronika élménybeszámolója következik.

Nyár eleje volt, mikor a testvérem mesélt barátairól, akik kiköltöztek Albániába nyugdíjas éveikre. Albániábaaaa?

Ebbe a balkáni országba???

Aztán jött egy régi barátnőm, hogy az ismerősei Albániában nyaraltak és nagyon klassz hely…

Eszünkbe jutottak gyerekkori barátaink, akik 10 éve kiköltöztek és szeretnek ott élni. Akkor még nem sejtettük, hogy nemcsak Magyarország, de a komfortzónánk határait is messze el fogjuk hagyni, és a sodró események által a szívünket is rabul ejti ez az ország.

Albánia lassan, de biztosan beáramlott a gondolataimba, és mint mindig a gondolataimat követték a tetteim.

Az interneten portyáztam az Albániáról szóló oldalak között, beregisztráltam a legnépesebb albán csoportokba a Facebookon, nagy nehezen beszereztem Dienes Tibor Albániáról írt útikönyvét, és vettem egy részletes térképet.

Bevallom, tetszett amiket olvastam, kíváncsivá tett. Férjemmel és kisebbik lányommal elhatároztuk, hogy elmegyünk.

Földrajzát tekintve fontos megemlítenem, hogy Albánia partjait két tenger hullámai mossák: északon az Adriai-tenger, délen pedig a Jón-tenger. Hatalmas, 2000 méter feletti hegycsúcsok kísérték utunkat, folyóvölgyekkel tarkítva. Kevés a sík gazdálkodásra alkalmas terület, az is inkább az északi országrészben található. Északon a sötét színű, néha haragoszöld Adria homokos partja fogad sík területen, míg délen a hegyek meredélyeinek tövében a sziklás és fehér homokos partszakaszok váltakoznak ámulatba ejtő türkizkék, átlátszó vízzel.

Mivel mi autózni szeretünk, többféle útvonalat is megnéztem, ami Albániába vezet. Azt tapasztaltam, hogy a Covid miatt folyamatosan és kiszámíthatatlanul változnak a határátlépés szabályai, így sok honfitársunkhoz hasonlóan a Szerbia-Koszovó-Albánia útvonalat választottam. Mindamellett, hogy ez a legrövidebb út, nem kértek csak személyi igazolványt és az autónk papírjait. Aki erre indul, az ne nagyon számítson sztrádákra, de a gyorsforgalmi utakon azért lehetett haladni jó ütemben. Itt azért bele kell kalkulálni, hogy egy sáv van, ritkán kettő. Valamint kicsit több kanyar és szintkülönbség, mint kicsiny hazánkban. Fontos azt is figyelembe venni, hogy bárhol sétálhat szembe velünk szamár, kecske, birka, tehén, vagy CD-t , nyúzott nyulat, stb. áruló albán állampolgár.

KRESZ létezik, de semmikép ne aszerint közlekedjünk, hanem próbáljuk felvenni a helyi autóvezetők ritmusát. Ha tudjuk a célt, menjünk abba az irányba, kerüljünk ki mindenkit, fékezzünk, ha kell. Ne lepődjön meg senki, ha szembe jönnek az egyirányú utcában, vagy levágják egyenesen a körforgalmat, vagy éppen szaladgálnak át gyalogosan a négysávos úton. Mégis azt tapasztaltuk, hogy nincsenek balesetek. Egy koccanás volt Ksamil-ban az egyik körforgalomban, ahol mindenki egyenesen közlekedett, de egy turista körbement (betartva a KRESZ szabályait). Hamar belejöttünk, sőt nagyon tetszett, hogy senki nem káromkodik, hanem rezignáltan tudomásul veszi, hogy ez így rendjén van.

Kb. 10 órás út után Durres mellett Golem-ben szálltunk meg egy viszonylag egyszerű, de takaros kis hotelban, közvetlenül a tengerparton. Ahány ember, annyi igény. Nekünk a tisztaság és a víz közelsége, látványa volt az elsődleges szempont. A Hotel Enera-ban szálltunk meg 3 éjszakát, a szállást a Booking-on foglaltam.

Imádtuk. Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak a szálloda dolgozói. A szoba tiszta, rendezett volt. Reggelit tartalmazott az ár.

Még itthonról megbeszéltük, hogy 20 éve nem látott barátainkkal találkozunk. És találkoztunk… Nagy pillanat volt. Szívet melengető ölelések után egy teljes napot velük töltöttünk. Korábban megbeszéltük, hogy minket az autentikus, helyi dolgok érdekelnek a legjobban, és a természet rejtett csodái. Találkozási pontunk Elbasan városa volt. Innét indultunk az ő autójukkal egy zötyögős földúton fel egy hegyoldalra, ahol a helyiek fúrtak egy kutat kőolajat keresve, ám kőolaj helyett forró, kénes víz tört fel, amit aztán nem sikerült elállítani. Mit tesz ilyenkor egy albán? Bevezették a saját házaikba és néhány fürdőkád segítségével még közfürdőt is építettek maguknak a lakatlan hegy oldalába. Utunk következő állomása ugyanabban a faluban egy albán ortodox templom volt. Haragoszöld mandarinfák és csobogó szökőkutak társaságában nézhettük meg ezt a kis ékszerdobozt. Boldogan köszöntöttek minket, és még olyan helyekre is bevittek, ahova másoknak tilos a bejárás. Utána Elbasan központjába vittek minket barátaink, ahol egy gyönyörűen felújított vár áll. Csak bámultuk a csodás kert látványát, ami ott fogadott minket. A történelmi múlt kiállított maradványai mellett kitűnően megfértek korunk modern vívmányai is. Így egy csodaszép, árnyas étterem teraszán enyhíthettük szomjunkat, ami a hőség miatt szinte folyamatos volt. Barátaink közben folyamatosan meséltek nekünk, így rengeteg információhoz juthattunk. Jókat nevettünk történeteiken, de legbelül nyugtáztuk, hogy jó kis hely ez az Albánia.

Következő állomásunk egy icipici étterem volt, ami zsúfolásig volt tömve régiségekkel, fotókkal. Az egyik fotón felfedeztem Edi Rama-t, a jelenlegi miniszterelnököt. Alig hittem a szememnek, hogy ő is itt ebédelt?! A tulajdonos nagy szeretettel invitált be minket. Szerencsére barátaink kitűnően beszélnek albánul, így hamar egy hullámhosszra kerültünk vele. Mesélte, hogy ő a negyedik generáció, aki ezt a tradicionális kis éttermet vezeti. Mindent helyi termelőktől szerez be, a zöldséget, gyümölcsöt a kertjében termeszti. Erről fotókat is mutatott. Megkérdezte honnan jöttünk, majd előcsapott egy vendégkönyvet és megmutatta magyar emberek bejegyzéseit a nála elfogyasztott étkekről, a vendéglátásról. Micsoda bizalom… Hiszen neki fogalma sem volt, ki mit írt oda magyarul… Minden tradicionális ételt elmagyarázott, leste minden kívánságunkat. Ugyan nem kértünk desszertet, ő hozott. Valamint hozott frissen szedett somot és az ebből készült somnektárt is megkóstoltatta velünk. Ajándékba… Szívmelengető volt ott minden pillanat.

Utána a kocsikhoz érve elbúcsúztunk barátainktól, de elláttak minket ezer jótanáccsal, hogy hova menjünk még el, mire figyeljünk. Ők egyébként vállalnak idegenvezetést. Akiket komolyan érdekel a kiutazás, fel tudják velük venni a kapcsolatot. Van weboldaluk, blogjuk. Facebookon “Albánia – mindennapjaink egy nem mindennapi országban” címszó alatt olvashatóak értékes és érdekes bejegyzéseik. Itt a többi elérhetőségük is megtalálható. Hálás vagyok nekik, hogy adtak egyfajta biztonságérzetet. Mindenben segítettek végig az utazásunk során.

A hegyi patakokból mindenhol lehet inni. Isteni finom a vizük és nagyon hideg. Kincset ért a nagy melegben. A közbiztonság is nagyon jó. A kocsikat lehúzott ablakkal is otthagyják a helyiek. Nincs kocsilopás. A törvénykezés úgy működik, hogy igen megengedőnek, elnézőnek tűnik, ám ha a törvényszegésnek következményei vannak (pl. balesetet okoz valaki ittasan) akkor hosszú börtönévek várnak az elkövetőre. Soha nem állított meg egy rendőr sem minket semmilyen apropóból, sőt, egyszer segítettek kiparkolni nekünk. Elállták az utat, míg kitolattunk.

Albánia megszenvedte a törökök uralmát. Szkander bég Albánia legnagyobb hőse. Barátjával, Hunyadi Jánossal szövetségben harcolt az oszmán seregek balkáni terjeszkedése ellen. Hunyadi Jánosról Kruja-ban utca és tér is lett elnevezve. Kruja városa egy hegy oldalára épült. Kellő mennyiségű szerpentin után megcsodálhattuk a településen található Szkander bég várát, valamint híres az itt található Old bazaar, ami egy nagyon autentikus bazársor. Itt kézzel szőtt szőnyegek, kézműves ezüst ékszerek és régiségek között lehet válogatni. Elárulom, hogy engem a szőnyegek rabul ejtettek. Legszívesebben egy tucattal vettem volna belőlük… Még szerencse, hogy a férjem nem repesett annyira, mert így legalább mi is elfértünk a kocsiban a szőnyegek mellett a szállásra vezető úton. Itt egy Kroi nevű étteremben ettünk barátaink tanácsát megfogadva. Az az igazság, hogy már belépéskor leesett az állunk a látványtól, és nemcsak a panoráma miatt. A kiszolgálás és az ételek is fenségesek voltak. Egy átlagos magyar étterem árait alulmúlta a végösszeg és természetesen itt is hoztak még ajándékba saját készítésű szilvalevet. Mit mondjak, furcsa volt ezt megtapasztalni…

Hamar elröppent a három nap. Tudnék még írni róla, de így is hosszúra fog sikeredni “kis” élménybeszámolóm.

Másnap reggel elindultunk az Albán Riviéra felé. Tudtuk, hogy 7-8 órás út vár ránk, míg leérünk a délen foglalt szállásunkra Ksamil-ba. Erről az útvonalról azt kell tudni, hogy beválasztották a világ 10 legszebb motoros útvonala közé, nem véletlenül. A rendkívül szerpentines út a hatalmas hegyek oldalában vagy tetején halad. A Llogara-hágóra való felkapaszkodás azért nem kevés izgalommal töltött el, pedig nem is én vezettem az autónkat. Utána pedig lefelé és lefelé, és lefelé… miközben a párába burkolózott végtelen tenger ott nyújtózott a hegyek lábánál. Az az igazság, hogy itt alig fotóztam – pedig imádok – két okból: féltem a szerpentin szélén megállni, valamint úgy éreztem, hogy aminek itt részese vagyok, azt nem tudja egy fotó sem átadni. Megéreztem a természet hatalmas erejét és azt, hogy milyen apró kis porszemek vagyunk mi ehhez képest. Jobban kellene becsülnünk a Földet, a természetet…

Mivel már a “szükség” is úgy hozta, meg kellett állnunk valahol. Egy parkolóba nagy hirtelen lekanyarodtunk. Kiszállva az autóból azt hallgattuk, hogy mi ez a zaj??? Egy étterem volt ott, a neve: Ujvara. Egy vízesésre építették. Minden asztal mellett csobog lefelé a hűsítő, kristálytiszta hegyi patak. Közben eszünkbe jutott, hogy barátaink is meséltek erről a helyről, csak a nagy “ijedelmeim” közepette meg is feledkeztem róla. De milyen az élet: itt volt előttünk. Itt is finomat ettünk, ittunk. Megállapítottuk, hogy mindenhol friss, zamatos ételeket tesznek elénk. (A pizzájuk is mindenhol isteni volt.)

Délen a Hotel Vila Park Bujari Ksamil-ban foglaltam szállást a következő 6 napra, szintén Booking-on. Késve, kényelmesen érkeztünk a szállásunkra. Már ránk telefonáltak, hogy hol vagyunk. Annyit fontos megemlítenem, hogy a déli országrész szállásai kétszer annyiba kerülnek, mint északon. És a vendéglátóhelyek is drágábbak. A magyar árakhoz képest azonban még messze nem érték el a mi szintünket. A szoba kicsi, de patyolat tiszta, a fürdő ablakából olyan kilátás volt a tengerpartra, hogy mondtam a férjemnek, hogy én is kérek egy ilyen festményt a falra.

Ksamil szerintem Albánia legfelkapottabb helye jelenleg turisztikai szempontból, de őszintén szólva megértem. Ebből kifolyólag nem voltunk egyedül. :) Júliusban még kényelmesen elfért a sok ember, de augusztusban a szabadságolások miatt annyi ember lett hirtelen, hogy volt olyan strand, ahol nemhogy napágy nem jutott, de a törölközőnket sem engedték leteríteni. Szerencsére folyamatosan fejlesztenek. Mindenhol megkezdett építkezések várják az őszi folytatást, de új strand is nyílt, amibe egy pillanat alatt szerelmesedtünk bele. Tökéletesen éreztük magunkat. Az albán zene ritmusát csak a tenger hullámainak a csobogása zavarta meg. Lágy tengeri szél fújta a hajunkat, enyhítve a forróságot. Éppen emiatt csak este vettük észre, hogy az 50 faktoros naptej is kevés, ha nem vesszük komolyan, hogy betartsuk a sziesztát. A kisebbik lányom nagyon fehér bőrű, ő rózsaszínre váltott. Egy kávézóban meg is kérdezték, hogy norvégok vagyunk-e. Ebből kisvártatva szívélyes diskurzus kerekedett. Kiderült az illetőről, hogy övé az összes vízi jármű, ami ott bérelhető. Közölte, hogy éljünk a mának és két perc múlva leszervezte, hogy motorcsónakkal körbevigyenek minket a szigetek között. Hiába mondtuk, hogy nincs nálunk pénz, őt ez egyáltalán nem érdekelte. Mire észbe kaptam és megijedhettem volna, már egy motorcsónak hasította velünk a vizet a naplementében. Persze mondanom sem kell, hogy közben albán zene szólt és megélhettünk néhány újabb csodálatos pillanatot. A pénzt bevittük másnap, de így is jóval kedvezményesebb árat kaptunk, mint amit korábban megérdeklődtünk.

Hogy pihentessük a bőrünket, kitaláltuk, hogy másnap elmegyünk a közelben található Kék szem forráshoz. Erről azt kell tudni, hogy hatalmas vízhozammal tör fel az édesvíz, az aljáig még emberfia nem tudott lejutni a hatalmas víznyomás miatt, csak kb. 50 m-ig nehézbúvárok. Nevét a csodás kék árnyalatokról kapta, egy nagy kék szemet formáz a feltörő víz. Volt aki fejest is ugrott bele a turisták közül, bár mi azt is hőstettnek éreztük, hogy a 10 fokos vízbe térdig belementünk. A kiszélesedő folyóvölgy árnyas fák alatt haladt tovább. A víz tetejére építettek egy éttermet, úgyhogy újabb pazar helyen ebédelhettünk. Nagyon finom, friss volt minden, csak jót tudok mondani itt is az étteremről.

Ksamil egy kb. 1000 fős kis település, de nyaranta megsokszorozódik ez a lélekszám. Mindenhol hotelek, apartmanok vannak. Az út szélén kulcsot pörgetnek a helyi szállásadók, ha valaki ad hoc módon szeretne szállást.

Ksamil híres strandjairól, ami a fehér homokos és az apró kavicsos partokat jelenti a kék minden árnyalatában pompázó tökéletesen átlátszó tisztaságú vízzel. Négy kis szigetecske van egy öböl ölelésében. A szigeteken is van napernyő, nyugágy. Szabadon lehet úszkálni, vízibiciklizni, motorcsónakozni közöttük. Ksamil partján állva szinte láttuk Korfu szigetének házait, hiszen mindössze 6 mérföldre vannak egymástól.

 

Ksamil-tól északra néhány kilométerre található Saranda városa. Innen rendszeres hajójáratok indulnak. Többek között Korfura, de akár Olaszországba is. Ide költözött le télen egy idősebb magyar házaspár, akik öcsém nagyon jó barátai. Felhívtuk őket, találkozzunk. Nagy szeretettel fogadtak minket sarandai otthonukban és megbeszéltük, hogyha a szél gyengül, elvisznek minket néhány számukra is csodás helyre motorcsónakjukkal. Ez két nap múlva meg is történt. Elindultunk Saranda partjaitól Kroreza Beach-re.

Ez a strand csak a vízről megközelíthető. A tenger fölé magasodó sziklák oldalát nézve tökéletesen kirajzolódik, ahogy a föld erői a mélyben aktívan dolgoznak. Gyűrik, hajtogatják a kőzeteket, mint mi egy újságpapírt.

Hihetetlen szépségeket láttunk útközben, melyet csak néha tör meg a kommunista idők politikai vezetőjének Enver Hoxha-nak néhány betonbunkere.

A strandhoz érve, egy hatalmas úszással értünk partot. A kövek a talpunk alatt hófehérek, melyeket az erózió kerekre csiszolt. Itt is megtalálható már minden, amire a vendégeknek igénye lehet. Étterem, mosdó, hajóbérlés várja a kirándulóhajók utasait.

Miután visszaértünk Saranda kikötőjébe, beültünk egy helyi kávézóba, és amíg a hőség el nem üldözött minket, egy hatalmasat beszélgettünk hűsítő italok és isteni finom albán kávé társaságában.

Még sok pozitív élményről tudnék írni, de úgy gondolom, hogy a teljességhez a negatívumok is hozzátartoznak.

Miközben a hírekben már mindenki hallhatta, hogy lángokban áll Görögország, Törökország, Macedónia, Ksamil mellett is kigyulladt egy olajfa ültetvény. Nagyon megijedtem, mikor észrevettem a szobánk erkélyéről a fák fölött gomolygó füstöt. Ráadásul Saranda-ba menet csak pár méterre voltak a felcsapó lángok, de reggelre el tudták oltani.

Már hazafelé tartottunk, amikor 5-6 helyen is láttuk az égő hegyoldalakat. Legfélelmetesebb a Kukes mellett tomboló tűz volt, melynek füstje már a napot is eltakarta. Apokaliptikus látvány volt. Míg ott voltunk minden nap 40 fok körül volt a hőmérséklet, és csapadék egyszer sem esett. Iszonyú szárazság volt. De azt mondták, hogy ez teljesen normális errefelé, hiszen éves szinten 300 napsütötte napot tudhatnak magukénak.

Sajnos a hazafelé vezető úton sokat kellett várni a koszovói-szerb határon (Merdare), valamint Röszke és Tompa is túl volt terhelve, emiatt az út 24 órásra sikeredett, de ezt 14 óra alatt is lehet teljesíteni kényelmesen, ha a határokon nincsenek fennakadások.

Mi minden negatívum ellenére is nagyon jól éreztük magunkat, és már most tervezgetjük, hogy mikor tudunk ide ismét visszamenni.

Reméljük, minél előbb sort keríthetünk erre…

Mindenkinek hasonlóan szép, kalandokkal fűszerezett napokat kívánok!

 

Pergéné Rozs Veronika

A szerző középen

 

Dél-Albán kalandok

“Az egész úgy kezdődött, hogy két és fél éve szembejött velem a neten egy fotó a Holta-kanyonról. Aznap szerettem bele Albániába…” -írja Gabriella. Majd idén eljött ide, és megnézte. Sőt, sokkal többet is.

Nem vagyok az a napernyős strandon fekvő nyaraló típus, imádok túrázni, fotózni, ha van egy kis hegy, szikla, patak, az nekem a mennyország. Ez a kanyon pedig ilyen. Azonnal rákerestem, hol is van pontosan és van-e még a közelben más természeti látnivaló, aztán csak kapkodtam a fejem, csapongtam oldalról oldalra, megnéztem pár száz fotót, közben a térképet, estére összeállt a fejemben egy körút terve. Mivel a nyaralásunk már le volt foglalva, következő évig volt időm finomítani az útitervet és utánanézni mindennek pontosan, ne érjenek meglepetések. Aztán jött a Covid. Következő évi utunk ugrott. :(

De idén semmi nem állított meg minket!

Mivel az út odáig nagyon hosszú, egy napot Ohrid-ban aludtunk. Útközben, hogy kicsit megmozgassuk magunkat meg akartuk nézni a Skopje melletti Matka-kanyont kajakkal. Ahogy megérkeztünk, leszakadt az ég, a kajakozásnak lőttek, de a kishajók közlekedtek esőben is, így végül megnézhettük a párába burkolózott, néhol gőzölgő sejtelmes sziklákkal övezett kanyont és a barlangot.

Másnap egy gyors városnézés Ohrid-ban, itt már jártam régebben és irány tovább.

A határ után öt perc nem telt el, már láttunk egy csacsit és két bunkert, ez már Albánia. :) Ezekből megszámlálhatatlanul sok volt mindenfelé.

Első nap a Sotira-vízesés és útközben egy ottomán hidacska megnézése volt a terv.

Fel voltunk készülve, hogy a falutól a vízesésig nem tudunk elmenni a kis autónkkal, gyalog megyünk, de hogy a faluig az utolsó 8 km is makadám, sőt közben egy folyómedren is keresztül visz az út, erre nem számítottunk…

Estére Berat-ba érkeztünk, ahol a szállásunk egy felújított több száz éves berati ház volt, az ablakból a hídra és az óvárosra láttunk. Kipróbáltuk az albán konyhát, nem csalódtunk. Kecske sültet ettünk sült zöldségekkel, isteni volt.

Következő napunk a várva várt Holta-kanyonba vezetett. Az út kiépítve végig, már nem kell kavicsoson zötykölődni, mint a korábbi években. Mit is mondhatnék: csináltam vagy 200 fotót, mellékelek párat. Varázslatos hely!

Turistaút nincs, a patakban kell végig gyalogolni, ami júliusra már elég alacsony, sok helyen száraz lábbal is lehet menni. Vannak részek, ahol a kanyon beszűkül bizony térdig, derékig is a vízben kell gyalogolni :), ami nagyon hideg. A magas sziklafalaktól szinte végig árnyék van, szóval a 35 fokos kánikula ellenére is fáztunk, de a lenyűgöző látnivaló feledtette ezt. Ahol a kanyon kb. 70 centisre szűkül, benn sötét, a lábunk már nem ért le, úszni nem tudtunk a helyszűke miatt, csak „kutyában”és nem látszott a szűk rész vége, majd megfagytunk, na ott fordultunk vissza. A bejáratig szinte futottunk vacogva, de csak kint a napsütésben tudtunk végre felmelegedni. Felejthetetlen élmény volt.

Délután értünk vissza Berat-ba, a nap hátralévő részében a várost fedeztük fel. Kanyargós szűk utcácskáit, végül a várat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik minden irányban. A város hangulata elvarázsolt, méltán a világörökség része.

Másnap tovább álltunk, először a kb. 1 órányira levő Bogove-vízesést vettük célba. Van egy út a vízesés fölé, onnan egy parkolóból viszonylag rövid, de meredek úton lehet lejutni a vízesésig, de a helyiek integettek, ne menjünk arra, inkább álljunk meg a Roi Bogova nevű üzemnél, onnan turistaút vezet a vízesésig. Kb. 20 perces út a patak mentén, nem bántuk meg. A vízesés gyönyörű, körülötte hűvös pára.

Én, aki már szinte el is felejtettem, milyen volt tegnap a víz, bátran bemerészkedtem, beúszok a vízesés alá… Amikor becsobbantam, levegőt alig kaptam, szinte „égette” a bőrömet a víz, hangosan jajgattam (a párom a parton röhögött és fotózott). De, kemény csaj vagyok, beúsztam a zuhataghoz, ahol nem csak a hideggel, de a nagy sodrással is meg kellett küzdeni. Nem egész 2 percet töltöttem a vízben, vöröslő bőrrel másztam ki, hosszasan feküdtem a forró sziklán, hogy visszanyerjem normál hőmérsékletemet. Szóval csak a legelszántabbaknak ajánlom a fürdést :D .

Innen már csak fél óra Çorovoda, ahol Albánia legismertebb szurdoka található: az Osumi. Nagyon tetszenek az ottomán hidak, ezért először a városon túl található kis hidat vettük célba.

Utána következett a szurdok. A látvány leírhatatlan.

Nem nyugodtam bele, hogy csak fölülről lehet lelátni mindenhonnan és a végén fürdeni, ahogy a képeken láttam, ill. blogban olvastam, végül a Maps.Me (nagyon ajánlom offline térkép) alkalmazásban megtaláltam, hogy a Gjurma e Abaz Aliut kegyhely után kb. 50 méterre , ahol a szalagkorlát kezdődik, vezet le egy kis szerpentines ösvény a vízig. Innen egész más arcát mutatja a szurdok, kb. 1 kilométeren belül 3 vízesés is zúdul alá.

Szemben canyoninges csoport jött velünk, beöltözve bakancsba, sisakba, mentőmellénybe, csodálkozva nézték, hogy mi egy szál fürdőruhában, telefonnal a kézben hogy kerültünk oda. Mindenkinek tetszett, kivéve a túravezetőt, rontottuk az üzletét.

A kanyon után jött a feketeleves. Ez a 15 km-es szakasz miatt féltem nagyon, többen óva intettek, arra csak szamárháton, nem személyautóval.

Vagy megpróbáljuk ezt a szakaszt, vagy hatalmas kerülővel jutunk Permet-be, semerre nincs jó út. Láttam néhány képet és olvastam beszámolót, úgy döntöttünk bepróbáljuk. NEM ajánlom senkinek. Időnként nincs út, csak kövek, van, ahol kézzel raktunk köveket, hogy el tudjunk menni, a 15 km két órába tellett, 10 évet öregedtünk és szétrázta az autó futóművét, szóval utána szerviz, szerencsére csak a csavarokat kellett meghúzni.

Viszont a hágó tetején kis Kávé tábla hívogatott minket, egy kis lugas alatt asztal, paddal, a szemfüles ott lakó házaspár kínálja az üdítőt, kávét, valami ennivalót is annak, aki ideáig eljutott. Jó cukros török kávét kaptunk, de legyűrtük, teljesen kimerültünk az úton.

Este Permetbe érkeztünk, ahol látnivaló az óriási szikla, amire hátulról fel lehet menni és a kilátás a szikláról, utána vacsora megint egy autentikus albán étteremben, isteni bárányt ettünk.

Reggel a híres termálfürdő következett, a híddal és a Langarica-kanyonnal. Nagyon megfogott a hely, a barlangok a híd felett, a mindenhonnan csordogáló termálvíz. Végre nem hideg vízben jártuk végig a kanyont, több helyen kövekből kialakított medencékben fürdeni is tudtunk. Aki Albániába jön, annak szerintem kötelező program. Érdemes korán reggel odaérni, akkor még alig vannak, később nagy a tömeg, felkapott hely.

Utána elindultunk következő szállásunkra, Gjirokastra-ba.

Útközben a neten kiszemeltem egy vízesésre épült kávézót, alatta utcai árusokkal, mindenkinek ajánlom. Fenn a vízesések között az étterem, lenn az út mentén igazi balkáni hangulat. A vízesés belevezetve az akváriumba a pisztrángárusnál, a tejet is a vízeséssel hűtik, mindenhol olívaolaj, méz és egyéb saját termelésű áruk, ja és egy kecske, aki ott fekszik a gazdája mellett, békésen tűri a turistákat.

A kávétól felfrissülve Tepelena, majd Progonat felé vettük az irányt, kis kitérő egy ígéretes vízeséshez. Az igazi turistaút messzebbről visz oda, de én láttam egy videót, ahol felülről a vízesés mellett vezet le egy nem túl széles, időnként lábszélességű kis ösvény a sziklafalon a vízesés aljáig, természetesen, itt mentünk le. A táj gyönyörű, viszont az aszály miatt, a víz épp csak csurdogált, de így is nagyon szép volt, nem bántuk meg, ráadásul vadonatúj aszfalt út vezetett odáig.

Innen már nincs messze a Nivica-kanyon, de nekünk ez most időben nem fért bele, még meg akartuk nézni este Gjirokastra-t, Enver Hoxha szülővárosát. Felújítva, a házak eredeti stílusukban, nagyon szép albán város.

Reggel végre a tenger felé vettük urunkat, megállva a Kék-szem forrásnál, Ksami-lba érkeztünk. Ez a legfelkapottabb üdülőhely, teltház is volt mindenhol.

A strand szép, van köves, homokos, mindenki talál kedvére valót, aki szereti a napernyős tömeget. Mi felfújtuk SUP-unkat és megcéloztuk a közeli szigeteket, bízva abban, hogy ott kevesebben lesznek, de nem. Azért megérte átmenni, körbeevezve a szigetek gyönyörűek, a víz kristálytiszta és az a kékség!

Szállásunk Saranda-ban, felmentünk a várba a naplementében gyönyörködni, utána pedig belevetettük magunkat a sarandai éjszakába. Itt aztán senkit nem érdekel a Covid, olyan, mint pár éve a horvát tengerparton, tömeg a korzón, a vendéglátóhelyek tele, a hajósok kínálják programjaikat, szól a zene, végre kicsit visszakaptuk a régi életünket.

Másnap elindultunk északra a tengerparton, itt útközben nagyon sok a látnivaló. Borsh várába érdemes felmenni, utána kimelegedve kötelező megálló a borshi vízesés étterem, ami nagyobb a tegnapelőttinél, mindenhol csobog a víz az asztalok között, ott sütik a kecskét/ birkát, ha nem is esztek, de egy hideg italra, kávéra érdemes megállni.

Aztán következett Qeparo óvárosa, fenn a hegyen. A falu határáig lehet menni kocsival, benn már csak gyalog, nem fér be az autó a meredek, szűk, kövekből kirakott utcákba. A falu félig elnéptelenedett, néhány ház van korhűen felújítva, gondolom apartmanok. De pont ez a kihaltság adja varázsát.

Aztán jött a Palermo erőd, utána a tengeralattjáró bunker bejárata, végül Himara strand. Kavicsos napernyős hatalmas strand, mi a legdélebbi résznél találtunk parkolót és már fújtuk is fel a Sup-ot, tervem volt a Filikuri strand, ahová vagy egy kötélen lehet csak lejutni, vagy a víz felől megközelíteni. A köteles leereszkedés csigázott, de nem találtam pontos infót, hol is találjuk meg a kötél felső végét, így az evezés mellett döntöttünk, de természetesen felmásztunk azon a bizonyos kötélen. Az út a strandig is tartogatott meglepetéseket, egy barlang is volt útközben és végig gyönyörű sziklák.

Szállásunk Himara óvárosában fenn a hegyen, ahova szintén nem lehet kocsival bemenni, de nem volt sok az a 100m cipekedés, a városka kárpótolt. Részben felújított görög városka, néhány elhagyatott házzal és egy lerombolt várral a tetején, ahonnan csodálatos a kilátás. A hangulata nagyon megfogott. A szállásunk is igen romantikus görög stílusú kőház, kékre festett kapu, kilátás a tengerre, gyanítom, ide még visszatérünk.

Másnap a nyaralás utolsó napja következett, ezt is sikerült emlékezetessé tenni.

Kinéztem a google térképen, hogy Dhermi fölött a parton van két barlang és a Gjipe beach, na, ezeket vettük célba. Sikerült parkolóhelyet találni Dhermi-ben a strandon, elég korán érkeztünk, később teljesen bedugult a parti út. Elindultunk és meglepetésünkre vagy 10 nagyobb barlang és sok kicsi volt végig ezen a partszakaszon. Ahol lehetett beeveztünk, ahol lehetett kikötöttünk, fürödtünk, ilyen szép helyeken még nem strandoltunk. A nagyobb barlangokba vízitaxival viszik a turistákat a strandokról. Este megnéztük a Drymadhe strand végén levő híres sziklakaput, legnagyobb bánatomra köré épült egy étterem, így nem tudtam megörökíteni természetes szépségében.

Aztán felmentünk a Llogara-hágóra, megnézni a kilátást és hazafelé még Dhermi óvárosában sétáltunk egyet. Szinte teljesen felújítva, hangulatos kis görög falu, érdemes körbejárni és felmenni a templomba a dombtetőn.

Reggel utolsó kávé a szállás kávézójában és szomorú szívvel elindultunk haza a hegyek között a Vjosa völgyében elhaladva korábbi kalandjaink színhelyei mellett.

A balkáni hangulat, az emberek kedvessége természetessége, lazasága leírhatatlan. A közlekedés sokak szerint kaotikus, pedig csak szabályokat lazán értelmezve, de egymásra nagyon figyelve, türelmesen vezetnek. És ami a legaranyosabb, bárhol, bármi jöhet veled szemben az úton.

Még haza se értünk, már tudtuk, jövőre Észak-Albánia.

Szép Gabriella

 

Kalandok Albániában lakóautóval

Edit és párja másodszor jártak Albániában. Tavaly jöttek először, akkor csak egy rövid időre, de megfogadták, hogy visszajönnek. Idén megtették, és most a két út élményeit osztják meg velünk.

Üdvözlet Albániából!

Üdvözlet Albániából!

Még régebben, 2009-ben Korfun voltunk autóval, mikor párom előjött egy gondolattal: mi lenne, ha Albánián keresztül jönnénk hazafelé? Én kategorikusan kijelentettem, hogy NEM. Görögországot nagyon szeretjük, a szárazföldet és sok-sok szigetét bejártuk már, és ezen kívül sok helyen jártunk még Európában, és néhány helyen Ázsiában és Afrikában is. Tavaly jött az újabb ötlet, hogy a lakóautónkkal legalább utazzunk át Albánián.

Az ismerősök mondták, hogy ez veszélyes, a sok vadember, a vendetta, borzalom, elmaradottság, oda aztán minek mentek! Montenegró és Görögország volt az igazi úticél. Párom a neten való keresgélés közben rábukkant az “ALBÁNIA – menni, vagy nem menni?” fórumra, ahol olvasgatni kezdett az országról. Főképpen Jani haverja irományaiból erősödött az elhatározás, hogy megyünk.

2015 – Az első út

2015. szeptemberében indultunk Horvátország-Bosznia-Montenegrón keresztül Albániába. Ulcinj felől érkeztünk Shkodra-ba, és már az első benyomások kedvezőek voltak.

Shkodra 2015-ben

Terv szerint a déli part volt az elképzelés. Vlora-ig viszonylag gyorsan leértünk. Délután 1 óra tájban a GPS jóvoltából elkeveredtünk a hegyek felé, és úttalan-utakon jutottunk el másnap 11 óra tájban Borsh faluba. „Végre aszfalt!” – kiáltottuk egyszerre. Az éjszakát a hegyekben töltöttük, csodás környezetben. (Vlora és Borsh távolsága kb. 85 km.) A táj lenyűgöző, de lakóautóval, illetve személyautóval szinte járhatatlan. Sokszor féltem, de a látvány kárpótolt mindenért.

86 km a tenger a GPS szerint. Mi elindultunk a 6 km-rel rövidebb úton, úgyis szeretjük a hegyeket.

Úttalan utakon

Borsh falu

Ellátogattunk Himare-ba, fürdés, és vissza Qeparo-ba.

Himara, az albán Riviéra egyik gyöngyszeme

Ott a parton töltöttünk pár napot. Párom segített egy helyi fiúnak a defektes Merci kerekét levenni. Majd a műveletek után birkát hoztak a partra és ott sütötték nyárson, amiből minket is megvendégeltek.Volt zene, tánc, borocska, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Hallatlan szeretet és nyugalom vett minket körül.

Segédkezés a kerékcserénél

Báránysütés előkészületek

Evés után mulatás

Aztán Saranda felé vitt az utunk, és egy jó fürdőzés volt Ksamil-nál. Még egy kis csavargás és mentünk Görögországba. Tavaly ennyi fért az 5 napos albániai látogatásunkba.

Saranda-n át vitt az utunk. Nagyon tetszett.

A Butrint-i komppal nem akartunk átkelni, a kerülő utat választottuk. Viszlát Albánia!

 

Elhatároztuk, hogy az idén visszamegyünk. Az ott töltött idő alatt szabályosan beleszerettünk az országba, az emberekbe, a nyugalomba, a biztonságba, párom a közlekedésbe. Most már felkészültebben vágtunk neki az áhított országunknak. Megvettük Dienes Tibor útikönyvét, s a fórumról, a net különböző oldalairól irkáltuk ki a látnivalókat. A “lakót” felkészítettük az útra, bepakolás, búcsú a kutyáinktól, és június elején indulás.

2016 – A második út

Podgorica felől érkeztünk Albániába. A határ után nem sokkal balra fordultunk az Alpok felé.

Üdvözlet az Albán-Alpokból!

Egyre magasabb hegyek tornyosultak elénk, az út keskenyedett, néha hepe-hupás, de jól járható volt. Egyszer csak új aszfalt, keskeny, kanyargós, meredek, fel-fel, egészen a hágóig.

Theth felé

Itt egy nagy kereszt, de innen már csak makadám út vezet Theth völgyéig.

Itt vége az útnak, innen is lehet menni Theth-be

Ezen az idilli helyen töltöttük az éjszakát. Hideg volt, de az érzés, ami magával ragadott bennünket, leírhatatlan.

Itt aludtunk

Reggel miután magunkhoz tértünk, elindultunk lefelé, és Shkodra-ig autóztunk. A főtéren körülnéztünk és irány a tenger.

Shengjin-t néztük ki fürdésre. Homokos, lassan mélyülő partszakasza igazán pazar volt. Az itteniek nagyon készülődtek a szezonra, mindenhol építkezés, szépítgetés folyt.

Shengjin tengerpartja

Másnap indultunk vissza az Alpokba, de a másik oldalára. Puke felé vettük az irányt, Qafa e Malit-nál fel balra, Fierze, Dragobi, Valbona. Az út mesés, kitűnően járható, jó minőségű. Az éjszakát Valbona-ban töltöttük.

Puke felé

 

Valbona felé

Másnap hegyi kirándulás, erdei szamóca szedés, szájtátás. :) Délután megkerestük a Fierze-i kompot, s mivel a menetrend szerint csak másnap volt járat, ezért felmentünk a hegyi úton egészen Lekbibaj-ig. Másnap kompra szálltunk, s Komani-ig hajókáztunk.

Fierze felé

Fierze-i gát

Megvettük a jegyet a kompra, másnap indulunk

A kompon a Komani-tavon

Onnan aprókavicsos, makadám út vezetett kb. 30 km-t a főútig. Burrel felé egészen Peshkopi-ig mentünk. Városnézés, de sajnos a fürdőt kihagytuk.

Peshkopi. Van itt egy kénes gyógyfürdő, de nem mentünk be.

Másnap Macedónián keresztül Lin felé vettük az irányt, ahol ebben a mesés kis falucskában megkóstoltuk a híres korant (tavi lazac).

Az Ohridi-tó

Természetesen korant ettünk

Aztán Pogradec, vissza Elbasan, Fier, Llogara-hágó.

Pogradec

Hosszan mentünk fel, egyes, néha kettes fokozatban, aztán le ugyanúgy. A járgánynak az út gyilkos volt, de nekünk pazar látványt nyújtott.

Fel a Llogara-hágóra

Aztán le Himara-ig.

Lent már Himara strandja látszik

Alvás után Qeparo, majd Borsh falucska. Ez a part maga a földi paradicsom volt. A tenger, a vízből a hegyek látványa, a táj, a legelésző állatok, a mocsár élővilága még most is bennünk él. Az emberek kedvesek, barátságosak, ennél jobb pihenést nem kívánhatnék magunknak.

Borsh-nál tudtuk, hogy megvan az új helyünk

A partunk fentről

Qeparo, a kedvenc burekesünk

A tejtermékek isteni finomak, és az elengedhetetlen burek

Közben innen többször kirándultunk: Sarande, Kék-szem forrás, Butrinti, Ksamil, Qeparo ófalu, Borsh, Porto Palermo, Himara, stb.

Porto Palermo

Innen csodálták egykor a kilátást

Saranda gyönyörű tengerparti város

A Kék-szem forrásnál

Butrinti-tó, szemben Ali Pasha vára

Butrint nagyon tetszett

 

Aztán néhány nap múlva indultunk Gjirokastra felé. Az eső úgy zuhogott, hogy ezt a szép városkát nem tudtuk megnézni, ide még visszajövünk!

Gjirokastra. Az eső miatt nem mentünk be.

Aztán jött Tepelene és Berat. Az égiek megkegyelmeztek, a nap kisütött, minden oké. :) Városnézés, és tovább Lushnje, Durres, onnan újra Shengjin.

Tepelene. A közelben született Ali Pasha.

Berat, az “ezerablakos” város

A következő nap Rozafa várát néztük meg Skhodra-ban, majd átmentünk a Mesi-hídon, és a határ következett Podgorica felé.

Rozafa vára

A kilátás pazar a várból

Azon a hídon átkelve balra kanyarodva Montenegró felé visz az út

Sajnos még kihagytuk Tirana-t, Kruja-t, és dél-kelet Albániát. Talán kora ősszel sikerül visszamenni, mert még mindig van sok látnivaló. Már most nagyon várjuk.

Albánia csodálatos

A természet csodálatos

Csend és nyugalom

Az egyik kedvenc képem. Gyönyörű!

Az egyik kedvenc képem. Csendélet.

Mind a két nyaralásunkat lakóautóval, biwackolással (vadkemping) éltük meg, és állíthatom, hogy Európában az egyik legbiztonságosabb és legnyugodtabb hely az ilyen fajta nyaraláshoz Albánia. Mi IMÁDJUK, és csak buzdítani tudunk mindenkit, hogy előítéletektől mentesen látogasson el ebbe a csodálatos országba!

Szerző: Sipos Edit

Menő itt magyarnak lenni

Tegnap az Origo-n megjelent egy cikk. Az OzoneNetwork stábja Albániában járt.

Íme a cikk: http://www.origo.hu/utazas/europa/20141010-elmenybeszamolo-albaniarol.html

És a film:

https://www.youtube.com/watch?v=2I2lyrHEwdE

watch?v=2I2lyrHEwdE&feature=youtu.be  

Jó szórakozást!    

Két friss és érdekes útibeszámoló – ahogyan mások (is) látják

http://travelo.hu/tavol/2014/09/02/albania/

Sasok (és vadlovak földjén)  

Jó szórakozást hozzá!