Bejegyzés

Világörökségi helyszínek Albániában – Gjirokastra, a „kőváros”

 

 

P7090141

Forrás: saját kép

 

2005 óta világörökségi helyszín az Albánia déli részén található település. A város neve görög eredetű, ma is jelentős görög kisebbség él a görög határhoz közel fekvő kisvárosban. Hagyományos, palakővel fedett kőházai, szűk, macskaköves utcái egyedi hangulatot kölcsönöznek a városnak. Mintegy kétszáz lakóház és a 17. században épült, majd az 1872-es tűzvész után újraépített bazár áll védettség alatt.

P700140

Forrás: saját kép

 

Emberi településre utaló legkorábbi nyomokat a Kr. e. 1. századból tártak fel a régészek. A város története igazából a 12. században kezdődött, amikor a Bizánci Birodalom erődöt épített a mai várhegyre. A legenda szerint a város nevét Argjiro hercegnőről kapta, aki Gjin Zenebishi a Gjirokastra-i vár urának nővére volt.

Argjiro hercegnő, akiről a város a nevét kapta
(Forrás: saját kép)

 

Az ottománok bevonulásakor nem akarta megadni magát, ezért fogta gyermekét, és a vár fokáról a mélybe vetette magát. Csodával határos módon a gyermek túlélte a zuhanást, és ahová Argjiro esett, abból a sziklából tej kezdett szivárogni, mely a gyermeket táplálta. A vár alatti sziklák megerősíteni látszanak a történetet, mert a várfal tövében, azon a ponton a mészkő sziklákat vastag kalciumréteg borítja. A fellegvár a 18. században épült.

Argjiro a gyermekével
(Forrás: saját kép)

 

Ebben a városban született Enver Hoxha, aki hatalomra kerülése után múzeumvárossá nyilvánította a települést. Szülőháza ma néprajzi múzeumként látogatható. Az ő idejében épült ki az óváros körüli kereskedelmi és ipari negyed.

P7090119

Forrás: saját kép

P7090122

Forrás: saját kép

P7090125

Forrás: saját kép

P7090129

Forrás: saját kép

P7090130

Forrás: saját kép

P7090136

Forrás: saját kép

P9290138

Forrás: saját kép

 

Gjirokastra szülötte nem csak Enver Hoxha, hanem Çerçiz Topulli szabadságharcos hazafi is, az első albán gerilla csoport alapítója, aki az albán függetlenségi harcokban nagy szerepet vállalt. A vár alatti téren az ő szobra látható, és természetesen a tér is róla van elnevezve.

Çerçiz Topulli a bazárban
(Forrás: saját kép)

 

A várban fegyvermúzeum található, az albánok szerint Európa legnagyobbja. Hááát, területre biztosan igaz. :)

P9290174

Forrás: saját kép

P9290204

Forrás: saját kép

P9290211

Forrás: saját kép

P9290230

Forrás: saját kép

 

De a vár udvarán van kiállítva egy Lockheed T–33-as repülőgép is, amelynek idekerülését többféleképpen magyarázzák.

A tények:

A US Airforce Lockheed T-33 Shooting Star típusú repülője 1957. decemberében landolt a Rinas-i repülőtéren. Néhány hét múlva a pilóta visszatért az Egyesült Államokba, a gép Albániában maradt, és a ’70-es évek közepén Gjirokastra-ba vitték.

Az amerikai változat: 1958-ban a gép a franciaországi amerikai légibázisról Chateauroux-ből Nápolyba tartott. Sűrű ködbe került és eltévedt, majd Albániában hajtott végre kényszerleszállást.

Az albán változat: a Tirana Rádió híradásai szerint az Albán Néphadsereg pilótái feltartóztattak egy amerikai kémrepülőt, és leszállásra kényszerítették a Rinas-i repülőtéren.

P9290213

Forrás: saját kép

P9290241

Forrás: saját kép

P9290229

Forrás: saját kép

P9290209

Forrás: saját kép

 

A várudvarban óratorony, szökőkút, istállók találhatók, és a pódium, amelyen minden augusztusban a Nemzetközi Folklórfesztivál résztvevői lépnek fel. A vár északi részét börtönné alakították Zogu kormánya alatt, később a kommunista rezsim politikai foglyait is ide börtönözték be.

P9290242

Forrás: saját kép

P9290249

Forrás: saját kép

P9290252

Forrás: saját kép

 

A város kézműves ipara nagyon fejlett, fa- és kőfaragó mesterek, textilművesek, bőrdíszművesek üzleteiben szép dolgokra akadhatunk a város utcáit járva. Gjirokastra környékén az állattartás is jelentős, remek kecske- és birkasajtot vásárolhatunk, melyeket az ország számos részére szállítanak.

P9290132

Forrás: saját kép

 

P9290133

Forrás: saját kép

P9290140

Forrás: saját kép

P9290142

Forrás: saját kép

 

Érdemes még felkeresni a Zekate házat és a híres albán író Ismail Kadare felújított szülőházát. És most már terepjárós túrákra is befizethetünk, a Çajup-hegyre, a Suhë kanyonba vagy akár a híres-hírhedt Lazarat-ba is ellátogathatunk szervezett túra keretében.

P9290158

Forrás: saját kép

P9290159

Forrás: saját kép

 

 

Világörökségi helyszínek Albániában – Butrint, az ókori romváros

 

Ha valaki Dél-Albániában nyaral, feltétlenül látogasson el az 1992 óta UNESCO világörökségi listán szereplő ókori romvárosba Butrint-ba.

Butrint (vagy határozott alakban Butrinti) Saranda városa és a görög határ között található, a Jón-tengert a brakkvizes – az édes víz keveredik a tenger vízzel – Butrinti-tóval összekötő Vivari-csatorna partján, Korfu szigetével szemben.

butrint map

A város alapításával kapcsolatos legendában nincs hiány. Az egyik elmélet Aeneas-nak tulajdonítja a város létrejöttét. Egy másik legenda szerint Helénosz, Priamosz király fia alapította a várost, aki Trójából való megmeneküléséért hálaáldozatot kívánt felmutatni az isteneknek, a megsebesített áldozati bika azonban kitört az emberek gyűrűjéből, s a közeli csatornát átúszva holtan rogyott össze a túlparton. Helénosz ezt isteni jelnek vélte, és megalapította Buthrotum, azaz a sebzett ökör városát.

Akármelyik történet is az igaz, a régészek Kr. e. 1000 körülre teszik az első letelepedés időpontját, de a Velencei Köztársaság idejében épült várban, ami ma múzeum, találkozhatunk 10.000 éves leletekkel is. Mozgalmas élete volt a városkának, hiszen a régészeti ásatások alapján a chaon alapítók után római fennhatóság alá került, majd szláv, bolgár törzsek kerítették hatalmukba, majd az elkövetkezendő évszázadokban a bizánciak, a velenceiek kaparintották meg, akik aztán átengedték a franciáknak, míg végül Ali Pasa Tepelena az Oszmán Birodalomhoz csatolta, s a Vivari-csatorna túlpartján egy kis erődöt is építtetett. 1912-ben Albánia függetlenné válásakor került albán fennhatóság alá. Katonai-stratégiai szerepén túl kulturális és vallási központ szerepét is betöltötte.

P7120415

Forrás: saját kép

P7120413

Forrás: saját kép

A régészeti feltárások 1928-ban kezdődtek meg olasz archeológusok által, és gyakorlatilag a mai napig tartanak.

A 18 hektáros ókori városban találunk amfiteátrumot, fürdőket, színházat, mozaikpadlókat, villákat, síremlékeket, szökőkutakat, bástyákat, Oroszlános-kaput, a Kr. e. 4. századi szentélytől kezdve a 18. századi Velencei Köztársaság idejéből származó bástyáig és várig.

P7120360

Forrás: saját kép

P7120376

Forrás: saját kép

P7120384

Forrás: saját kép

PA080422

Forrás: saját kép

P7120412

Forrás: saját kép

P7120325

Forrás: saját kép

A kommunista rezsim alatt (1945-1991) Korfu közelsége (az esetleges illegális határátlépések) miatt az ásatásokat beszüntették, a környéket lezárták.

P7120422

Forrás: saját kép

A II. világháború után albán régész vette át az ásatás vezetését, és 1959-ben Hruscsov (akinek szenvedélye volt az ókori történelem) is ellátogatott Butrint-ba, amit egy fa elültetésével tettek az utókor számára is emlékezetessé. Ezt a szokást azóta is tartják, tehát ha valamilyen prominens személyiség látogat a romvárosba, ültetnek egy fát a tiszteletére. A régi egysávos utat is Hruscsov tiszteletére építették (mi még azon is jártunk), de ma már új, kétsávos úton (ami 2010 környékén készült el) juthatunk el Albánia legdélebbi történelmi látványosságához.

1996-ban az albán kormány repülőtér építését tervezte az ókori romváros mellett, de nemzetközi és szakértői tiltakozás miatt e tervüket elvetették.

P7120427

Forrás: saját kép

 

Ha valaki a nyaralás alatt egy kis történelemre (is) vágyik, Butrint tökéletes célpont.

Görögország a vízen is, és a szárazföldön is közel van. Ha átkelünk az “ősrégi” kis komppal a Vivari-csatorna túlpartjára, már az ottani albán falvak nevei is Görögországot idézik, és nem sokat kell autózni, hogy elérjük a görög határt (Qafë Bota). Beiktathatunk egy kirándulást Görögországba, Igoumenitsa kikötőváros nagyon közel van a határhoz. A Vivari-csatornán közlekedő komptól nem kell megijedni, nem fog elsüllyedni, mi már számtalanszor átkeltünk vele oda és vissza. :)

IMAG0208

Forrás: saját kép

 

Butrint-ból visszafelé érdemes megállni Ksamil-ban fürödni, mert itt találhatók Albánia fehér homokos strandjai (az egyiknek a neve Bora Bora). Elfogyasztani egy ebédet/vacsorát (a környék specialitása a bundában sült kagyló), és közben a kis szigeteket és a távolban Korfut kémlelni az étterem teraszáról.

Bundában sült kagyló, melyhez az alapanyagot a Butrint-i tóban tenyésztik
(Forrás: saját kép)

Vagy motorcsónakkal átmenni, vagy akár átúszni valamelyik kis szigetre.

P7080080

Forrás: saját kép