Egy magyar meteorológus munkája és kalandjai Albániában
Hogy Magyarország és Albánia között mennyi a közös kapocs, azt a történelemkönyvekből láthatjuk. Hunyadi János és Szkander bég szövetsége, báró Nopcsa Ferenc tudományos munkássága Albániában, Apponyi Geraldine magyar származású albán királyné, ezek mind bizonyítékai, hogy az albán-magyar kapcsolatok már a régmúltban is léteztek.
A modern korban is találunk azonban számos kapcsolódási pontot. Sok a vegyesházasság, ezt mi itt élőként is tapasztaljuk, és köztudott, hogy számos albán fiatal tanult Magyarországon az ’50-es években. Közülük még élnek néhányan, és a mai napig csodálatosan beszélik és őrzik a magyar nyelvet. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor leülünk velük egy kávé mellé, mindig kérik, hogy magyarul beszélgessünk.
Az alábbi leírás is egy vegyesházasság története. A bejegyzésben szereplő anyagot – Dr. Böjti Béla naplóját, felesége Dr. Böjti Béláné született Zogulla Dhima életrajzi adatait és a családi fényképeket – lányuk Karolin bocsátotta rendelkezésemre.
Balról jobbra:
Karolin nagymamája, édesanyja Zogulla Dhima és maga Karolin
(Forrás: B. Karolin)
A történet úgy kezdődött, hogy Böjti Béla az ELTE meteorológia szakán diplomát szerzett 1955-ben. Gyermekkorában a nyarakat egy kis zalai faluban töltötte, ahol a félrevert harangokkal kísért viharok élményei magukkal ragadták. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy milyen pályát szeretne választani. Egyetemi kapcsolatok révén ismerte meg leendő feleségét. A Gjirokastra-ban született albán lány a Vöröskereszt ösztöndíjasaként utazott Magyarországra, gyógyszerészetet tanult.
1952, fiatalok hajóval mentek külföldi egyetemekre. Zogulla Dhima a jobb oldalon.
(Forrás: B. Karolin)
1955-ben házasodtak össze a Budapesti Albán Nagykövetségen. 1956-ban az ifjú pár Albániába jött, ahol Böjti Béla a tiranai Hidrometeorológiai Szolgálatnál kezdett dolgozni. Állomások telepítése, csapadékadatok értékelése, valamint szaktanácsadás volt a feladata repülőterek építéséhez, lecsapolási munkálatokhoz. Felesége munkahelye pedig a Vöröskereszt patikája volt.
A nemes magyar, aki az albánokért szenvedett. A szép gjirokastrai lány iránti szerelme hozta Albániába. (Forrás: B. Karolin)
Böjti Béla így ír az Albániába érkezésről és az itt eltöltött hónapokról naplójában. Az akkor 23 éves fiatalember így látta Albániát:
„1956 március ötödikén kerültem Albániába. Havas hegyek csillognak alattunk, folyók, házak, hegyek; a felhők egyszerre csak mellénk kerülnek. Becsavarnak. Fehér, fehér minden. Vígan szól a dal: gépünkben albán utasaink énekelnek. Zúg a fülem, feleségem hány. Kérdezem a magasságot: 3000 méteren felül vagyunk. Jobbra a Skutari tó (Shkodrai-tó, a szerk.) kékes-fehér. Nem tudom, be van-e fagyva? Fordul a gép: én is fordulok, hozom a tasakot. Zogulla rosszul érzi magát. Szédülök – mindenki csendben van. Tirana, kóválygó fővel lépünk ki a gépből – keresem a várost, minden olyan falusi formának tűnik. A repülőtér mint egy falusi állomás nálunk. Zöld fákat látok, virágzó fákat. Budapesten még a tél trónolt.
1956. márc. 7. – Talpam alá vettem a várost, alacsony házak, füstös falak – kályhacsövek kidugva az utcára, mosott ruha teregetve mindenfelé. Rongyos, szőrös emberek. Tarka kendővel átkötve a derekuk. Néhány jól öltözött európai váltogatja egymást. Szerintem 50-60 éves paraszt nőket látni mezítláb. 16 éves lányt fekete magas sarkú szandálban. Szamarak, apró lovak, rajtuk ember nagy csomagok. Autó kevés egy fővároshoz képest. Karcsú minaretek emelkednek a város fölé. Kicsiny üzletek apró ablaknak beillő kirakatokkal. Mindenfélét találni ezekben: rágógumitól a fogkeféig, férfi ingtől a bőröndig. Az árak rettenetesek. Szédületes összeget kérnek egy-egy darabért. Az állami üzletek rendezettebbek, olcsó kirakatuk van a magánosokhoz viszonyítva. Sok dolog azonban hiányzik.
„Halva pes lek” (halva 5 Lek – a szerk.) kiabálják a bazárban és egymás hegyén-hátán tolong a nép: ki birkát cipel, a másik szamarát hozza, amott a földön ülnek és alkudnak. Az állatvásártéren vagyunk, a Rruga Mine Peza végén, a cigánynegyedben. Még a Dajti is mosolyog ezen, amint hóval borított csúcsán játszik a tavaszi napfény. Igen szép, csodálatosan szép ez a hegy, kopár bércek, meredek sziklafalak emelkednek a magasba. Reggel csak a csúcs látszik, alatta köd terül. Délben pompásan ragyog. Délután felhők vonnak koszorút a hegy köré. Aztán az éj fekete homályát erősíti.”
„Szombaton egy vacsorán voltunk. Leves, hús fasírozott formában, pálinka, burek, bor, narancs. Így fest egy ünnepélyes ebéd itt. A tiszteletünkre rendezték. A Zogulla bátyjának feleségének szüleinél voltunk.”
„Az egyik nap a szerájnál felültem egy hegyi lóra. Ismeretlen voltam és megugrott. Vágtatott velem. A nyereg úgy mozgott, azt hittem itt a végítélet. Sikerült fal mellé szorítanom. Ezután csak szamáron fogom kipróbálni lovagló képességeimet.”
Tirana 100.000 lakójával kettős jelleggel mutatja Albánia arcát (ma lakóinak száma több, mint 800.000 – a szerk.). A régi szűk sikátorok, apró házakkal és az új Albánia szép házsorai melyek gomba módra nőnek ki. Itt vannak a kulturális élet központjai, színháza, operája. Szép modern filmszínháza, számos jól gondozott parkja.”
Tirana központja 1956-ban
(Forrás: facebook)
„Különösnek tűnnek az idegen szemnek a karcsú minaretek tetején Allahhoz éneklő hodzsák a nagyváros jelleget mutató forgalomban. Vagy az utca szélén békésen álldogáló szamár, fa nyereggel, a mellette tovasuhanó személygépkocsik mellett. Általában mindenfelé az országban járva ezek a kettős szélsőségek a szembetűnők. Durazzo (a mai Durrës – a szerk.) csodálatosan szép tengerparti strandján hatalmas szállodák, zajos sokaság kora tavasztól késő őszig. De a vidám fürdőzők mellett fekete fátyollal takart mohamedán nőket is látni. Vagy ha a bazárt járnánk, a gyékényen ülő szőnyegszövők, a kovácsok kalapácsának zaja, a fezt készítő iparosok lármája, a népviseletek tarka sokasága egy elmúlt évszázadba vezeti a szemlélőt.
„Április első felében Észak-Albániával ismerkedtem, volt szerencsém közel 4.000 kilométeren keresztül megcsodálni észak szépségeit. Csodálatosan szép hegyi tájak és az albán emberek híres vendégszeretete emlékezetessé tette az utat. Egy geológus expedícióval jártuk be az Albán-Alpokat. Gépkocsivezetőnk Sulejman Tabaku nem kis meglepetésére gyakran jobban szerettem volna gyalog közlekedni a szédítő szerpentineken. Lakott vidékeken vagy településeken megtudván, hogy idegen jár az ő vidékükön, soha véget nem érő vendégmarasztalások voltak. Haragudtam is már a sok evészet-ivászat miatt. Magyar gyomornak különös csemegével traktáltak. A lakosság nagy része mohamedán, és ülőbútorok hiányában szép szőnyegeken törökülésben és zokniban kellett elfogyasztani a vacsorát. Elmaradhatatlan kísérője az albán raki, ez amolyan méregerős pálinkaféle. Ma is hálával és csodálattal adózom Sulejman apónak, aki mindvégig kisegített a méreg ivásból szellemes furfangjaival. Tájszólásokat beszélnek más-más vidékenként, így mondván ő már ért engem, és mindent elmagyarázott, és az egészségemre szánt rakis poharakat is szívesen ürítgette. Nem ismerem a Koránt, de ügyesen lehet megfogalmazva, mert muzulmánok bort nem isznak csak pálinkát.
Az albán családok élete patriarchális szervezettségű, ez is török hatás, a férfi korlátlan úr a házban. A harc a maradi felfogások és szokások ellen falun is megindult. Régebben a férfiak nem sokat dolgoztak, az asszonyok végezték a munka zömét. Általában a nők helyzete nehéz, éppen a maradi előítéletek miatt.
Ma 1956. június 4-én írják az újságok: bálnákat fogtak Durrazzóban, az egyiknek a hossza 13 m. Szép kis história, hogyan kerültek ezek ide az északi tengerek vidékéről?
1956. június 16-án Durrazzóba mentünk. Az itteni vonat minden kényelmét élvezhettük. A piszok rendetlenség ami itt látható. Tiranában az állomás fabódéból áll. Olyan mint egy fatelep portás lakása. Az út Durrarzóig kb. 1 óra. Az állomás a tengerparton van. Dél-nyugati irányban ettől a móló. Hatalmas hajókkal zsúfoltságig tömeg. A jó fürdőhely hol 4-5 ház van. Külön vonat is jár Durrazzó és a Plazs között (így hívják a fürdőhelyet). A „tenger” – bámulva néztem ezt a hatalmas víztömeget. Nyugaton lassan egy hegy mögött elmerült a nap. Aranyos kévéivel végigcsókolta a víz tükrét. Szombaton este 9 órakor fürödtem a tengerben. Furcsa víz, sós, tiszta, a homok altalaja nagyon pompás. Vasárnap reggel mennyire más képet mutatott. A hajnali friss levegő!
Durres strand, 1956
(Forrás: facebook)
Szálloda kettő van a fürdő partján (csak kettő). Fürdőkabinok. Külföldi vendégek, turisták is nyaralnak itt. Egy családnál szálltunk meg éjjelre. Milyen meleg nap volt. Az este nagyon kellemes. A melegről jut eszembe: egyetlen nagyobb hűtőberendezés van Albániában. Itt Durrazzóban, és pontosan abban a gyárban a technikus családjánál aludtunk. Gyermek bőven, csak úgy nyüzsögnek, megszámlálni is nehéz lenne. Birkát vágtak a tiszteletünkre.
Mint érdekességet említeném 1957, ott Durazzoban járt a Szovjetunió egyik geofizikai méréseket végző hajója a Zarja. A motoros-vitorlás jacht a legkorszerűbb navigációs felszereléssel és három tudományos kutató részére a legnagyobb kényelemmel berendezve, földmágnesességi méréseket végzett.
(Szerk.: Személyes érintettség, hogy az egyik idős, 80 éves albán barátunk ezzel a hajóval kezdte meg útját a Szovjetunió felé fiatal gyerekként. Ott 11 hónapig geológus-segédnek tanult Moszkvában. A Zarja 1952-ben épült, 1953-tól a Szovjet Tudományos Akadémia használta a Föld mágneses terének mérésére.)
A Zarja kutatóhajó
(Forrás: alamy stock foto)
„Szeptemberben 10 napon Dél-Albániát jártuk. Fier, Vlora, Borsh, (előtte Llogara), Himarë, Saranda, Konispol, Delvina, Gjirokastra, Tepelenë, Vlora, Berat, Këlcyra, Përmet, Leskovik, Korca, Bilisht, Voskopojë, Pogradec, Elbasán. Ezen az útvonalon és városokban vagy nagyobb falvakban fordultunk meg. Összesen 1010 km-t utaztunk.
Dél-Albánia éles ellentéte északnak. A görög kultúra hatása vagy talán a könnyebb közlekedési viszonyok. Az egyszerű falvak is szép tágas kőházakból állnak. Itt a lakosság nagyobb részt ortodox. Nagyon barátságosak az emberek. Húsz esztendővel korábban mikor még divat volt a vérbosszú, ha az ellenség a területedre tévedt nem volt szabad bántani megvendégelték, etették-itatták, a gazda kikísérvén közölte vele, ha elhagytad a vidéket haragosom vagy, és csak a sziklás völgykatlanok tudnák elmondani mennyi tragédiának voltak a tanúi.
Dalaikban a szerelemről énekelnek. Csodálatosan szép az ő népi zenéjük. A sok-sok szenvedés, a mindennapi kenyérért való küzdelem hangjai hallatszik dalaikból. Egy-egy száraz nyár régebbn alig-alig biztosította a kevés kukoricakenyeret. Akkor a síkságokon a malária láz és a mocsarak világa volt. Ha az első világháborúban ott járt katona ma Fier környékére kerülne, jól művelt öntözéses parcellákat találna az egykori rém föld helyén.
Az ország szántóterületének legnagyobb részét is Dél-Albániában találhatjuk. A devoli mező például. Ott gazdag cukorrépa termesztés folyik. A muzatye mocsár helyén gyapotföldek. A tengerparton narancs, citrom. Feltűnően sok az apró lábas jószág, a kecsék ugyan óriási kárt tesznek, hasznuk azonban birkanyájak vezetésében van. Gjirokaster a mi Veszprémünkre emlékeztet, zegzugos sikátoraival egyike a legrégibb albán városoknak. Enver Hodzsa szülővárosa.
Korcsa az egyik ipari gócpont. Sörgyára híres.”
Zogulla Dhima Gjirokastra-ban, 1956
(Forrás: B. Karolin)
„Kevés idegen fordult meg a hegyek között, és ha arra tévedt, hiába keresné a vad rémtörténeteket. Békés, szelíd, büszke ember a hegyi lakó, a fáradtság ismeretlen és a büszkeség a fő erénye. Lakása berendezése egyszerű szőnyegekkel díszített szoba, keményfa priccs, gyapjútakarókkal, puska és kávéfőző findsza a tűzhely mellett. Szerte az országban török módra készült kávét főznek. Az asszonynép nem jelenik meg az idegenek előtt, de valahonnan mindég kukucskálnak. A család irányítója a legidősebb férfi, általában egyben maradnak a családok, csak a lány kerül idegen házhoz. Egy hat éves kislánytól hallottam egyszer hogy ő már menyasszony, a szülők sokszor a születéskor meghatározzák a gyermek jövőjét. A parasztok maguk készítette gyapjú ruhákban járnak. Fő táplálékuk a kukorica, vaj, birkahús, sajtféleségek és burgonya. A vidék életmódjában a hegyek között ma is egy évszázaddal elmaradt. Az iskolai oktatás azonban kötelező.
Az átlagos albán ember létszínvonala mögötte van a miénknek igények terén is, és az igények kielégítésének lehetőségében is. A hazai viszonyok között azonban olyan óriási az életszínvonal emelkedése, általános megelégedettség hatja át a népet. Szívesen dolgoznak társadalmi munkában utakat építenek, parkokat, vagy a mezőgazdaságban dolgoznak. Az albán ifjúság már levetette ősei maradiságát.”
Az alábbiakban pedig az akkori albán hidrometeorológiai szolgálat működésébe és felépítésébe kapunk betekintést:
„ Az albán hidrometeorológiai szolgálat rövid történelmi múlttal rendelkezik. De talán éppen az a szerencsés helyzete van, hogy a legkorszerűbben szervezzék meg. Az állomás hálózat megszervezésében szovjet meteorológusok segítségét kapták. Az amerikai hőmérőktől az olasz gyártmányú ombrográfokig és az új janisenko szavinova sugárzásmérőig megtalálható volt mindenféle műszer. Három osztályból állt: az időjelző, a klimatológia és hidrológia. A belső munkatársak létszáma hetven fő körül.
A klimatológiai osztály négy csoporttal dolgozott. A harmadik csoport – amelyben magam is dolgoztam 22 hónapot – feladata volt a népgazdaság soron követő feladataihoz meteorológiai adatokat feldolgozni, illetve az egyes területeket kielégíteni. Valamint a sok éves bulletint összeállítani. Továbbképzéseken előadásokat tartani vagy ahol éppen kellett. Így például az állomáshálózatban felmerült problémákat megoldani. Munkaidőnk nem volt, reggeltől estig dolgoztunk.”
Böjti Béla középen
(Forrás: B. Karolin)
„1956-ban állomástelepítés alkalmával Melcsan falu szövetkezetét is volt alkalmunk megismerni. Az emberek a fárasztó mezőgazdasági munka után tanulnak a szövetkezet kultúrházában. Itt jegyezném meg: a meteorológiai észleléseket általában szövetkezeti alkalmazottak végzik. Előfordul azonban, hogy nagyon nehéz csak egy csapadékmérőt is telepíteni. Az egyik hegyi állomásunkon belecsapott a ménkű, a telep hodzsája minden befolyását latba vetette hogy a számunkra idegen betolakodóktól mentes legyen az ő birodalma. Működtetése fontos lett volna, a meteorológiai szolgálat végül is kiküldött, talán mint idegennek sikerül észlelőt találni. Messze, valahol a Mali Kapitan hegységben egyszerű parasztokkal beszélgettem, erősebb volt az idegen iránti tisztelet mint a babona – találtunk észlelőt.”
„Egy más alkalommal észak Albániában egy klímaállomáson érkezésünk után csupa puskás embert láttam. A hegyi lakók a határvédelemben is részt vettek, célba kellett lőni a szakma tekintélyének megvédése érdekében.
Az igazgatóságnak két Gaz negyvenhetes gépkocsija, egy Zisz teherautója, két motorkerékpárja és egy Skoda személygépkocsija volt. Itt kell megemlíteni talán: a közlekedési viszonyok nagyon nehezek és körülményesek. A hálózat fenntartása, ellenőrzése roppant nagy munka. Gyakran kell szamár, illetve öszvér háton utazni, szállítani.”
Zisz teherautó eleje a BunkArt1-ben, 2016-ban
(Forrás: saját kép)
Nem csak a korszerű műszerek és azok sokfélesége, hanem a Albánia földrajzi és éghajlati változatossága is nehezítette a munkát – derül ki Böjti Béla naplójából.
„A három klímaöv és azok alzónái. A meteorológiai elemek széles szélsőségeinek skáláit mutatják. Észak-kelet Albánia kontinentális éghajlatában a hegyvidék sajátosságai jelentkeznek. Közép-Albánia hosszú sávban átmenet a mediterrán és a szárazföldi éghajlat között. A tengerpart mentén a tengerszint feletti magasság változásával együtt mindhárom övezet sajátosságai megtalálhatók. Az utazó szemében a növényzet éles elhatároltsága a különböző klímájú területeken csodálatosnak tűnik. Mint például dél-nyugat Albániában a Logorra hegy környékén a völgyekben narancs-, citrom fák míg kissé magasabban a füge, ciprus, majd csak a feketefenyő és a kopár hegyvidék. Észak Albánia legmagasabb a 2692 m magas Jezerce-csúcs, közép-Albániában 1200–1600 m az átlagos magassága a hegyeknek. Dél-Albániában is találhatók 2000 méteres hegyek. 1957-ben egyik fontos feladatának tekintette az albán szolgálat totalizatőrök felállítását, így a lakatlan területekről is adatot szerezni. Csapadék adatokkal foglalkozva megrajzoltuk öt év havi csapadéktérképét. Ehhez a tárgyhoz talán legyen szabad megjegyeznem a legcsapadékosabb terület évi háromezer milliméter felett van Albániában, új állomások telepítésével bővebb betekintést szerezhetnek ezen a területen is. E téren nagyon fontos az adatgyűjtés, a hőmérsékleti viszonyok ismeretével együtt az erdőtelepítés erózió elleni küzdelem fontossága sürgeti.”
Eddig a naplórészletek.
Böjti Béla 1958-ban tért vissza feleségével Magyarországra, ahol először Pestlőrincen az Aerológiai Obszervatórium Sugárzási Osztályán a Nemzetközi Geofizikai Év adatainak feldolgozásával foglalkozott. 1958-ban Nagykanizsán laktak, majd 1959. január elsején Böjti Bélát Siófokra a Balatonkutató és Viharjelző Obszervatóriumba helyezték, halálukig ott éltek. 1964-ben az OMI elnöke kinevezte Böjti Bélát az obszervatórium vezetőjévé. Ezzel a döntéssel élete összefonódott a siófoki obszervatóriuméval: 28 évig vezette a létesítményt. 1990-ig, nyugdíjazásáig itt dolgozott. 1971-ben „A viharos balatoni időjárási helyzeteket kiváltó anticiklon orr-helyzetek jellemszámai, módszer a viharállapot kategorikus előrejelzéséhez” címmel írta doktori dolgozatát. Munkásságával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a viharjelzés és a tó melletti kutató tevékenység műszaki, távközlési, informatikai fejlesztési eredményei lépést tarthassanak az országos és nemzetközi szinten is teret hódító rohamos technikai fejlődéssel.
1970-ben Centenáriumi emlékérmet vett át, 1976-ban az OMSZ kiváló dolgozója címet is elnyerte. 1988-ban az osztrák GERHARD SCHINZE díjban részesült. 1990-ben a Magyar Meteorológiai Társaság Steiner Lajos emlékérmét kapta meg. 1997-ben a Somogy Polgáraiért díjat vehette át magas színvonalú szakmai munkájáért, 2000-ben pedig az Országos Meteorológiai Szolgálat javaslatára a PRO METEOROLÓGIA miniszteri kitüntetést. 2015. július 24-én, életének 83. évében hunyt el.
Felesége Siófok közismert, kedves gyógyszerésze soha nem tért vissza az akkoriban nehéz időket megélő Albániába, csak látogatóba. Így emlékezett családjára és szülőföldjére: „Minden nap gondolok Albániára, az ősi illír földre, melynek szinte négyzetkilométerenként más az arca, amely szerencsésebb történelmi körülmények között idegenforgalmi paradicsom lehetett volna. Sokat gondolok az otthoniakra, újévenként 35 képeslapot küldök haza a szűkebb családnak. Nálunk nagyon mély a családi érzés, a hagyomány pedig — ezt a férjem szokta mondani — a törvénynél is erősebb. Szeretnék még egyszer öszvérháton utazni Gjirokastrából Labovába a sziklás szerpentineken, szakadékok között és forrásvizet inni a hegy oldalán, és szüleim sírjánál bocsánatot kérni Istentől, amiért nem adhattam vissza nekik mindazt, amit egykor kaptam tőlük.”
Dr. Böjti Béláné született Zogulla Dhima 2010. január 10-én hunyt el.
Dr. Böjti Béla és felesége
(Forrás: B. Karolin)
Dr. Böjti Bélával 2011-ben készült egy TV interjú. Ebben mesél arról, milyen nehezen, sok engedély árán tudott összeházasodni feleségével, elmondja, hogyan dolgozott Albániában, mennyire szereti az albán népzenét és ételeket, és hogy hogyan tért vissza Magyarországra 1958-ban. (Dr. Böjti Bélával az interjú 1:08-nál kezdődik. Részben magyarul, részben albánul beszél.)
„Azért hagytam el Albániát, mert abban az időben az embereket szovjetbarátnak bélyegezték, és így kezdődött a kommunizmus valódi korszaka. Sok rossz év következett akkoriban Albániában. A külföldieket más szemmel kezdték nézni. Amikor kimentem a Mine Peza utcai ház erkélyére, láttam, hogy a régi börtönben botokkal verték az embereket. Könyörüljön Isten azokon, akik ártatlan embereket vernek meg. Akkor azt mondták, hogy el kell hagynom Albániát feleségemmel és gyermekemmel. Félbehagytam a munkámat és elrohantam, de még egyszer visszatértem, hogy befejezzem azt a munkát, ami félbemaradt, a Kruja-i repülőtér lecsapolási munkáit. (Ma ez a tiranai Teréz Anya nemzetközi repülőtér – a szerk.). Abban az időben egy magyar katonai repülőgép érkezett Albániába, mert cserék voltak, és feleségemmel együtt felszálltunk a gépre, miközben az emberek, akik ezzel a géppel jöttek, kártyáztak vagy fürödtek a tengerben Durrës-ben. Sem jegyünk, sem útlevelünk nem volt. Velünk együtt voltak olyan albán tisztek is, akik Magyarországra jöttek pihenni.”
Az interjúban beszél a bevezetőben említett albán-magyar kapcsolatokról is, és arról, hogy Albánia mennyire szép ország. Így zárja a beszélgetést:
„Nem én kezdtem az albán barátságot. Sokan mások megelőztek engem.”
Dr. Böjti Béla (Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)
Egyéb források:
– az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja
– a TVKlan interjúja
Olvasd el ezt is:
