Drótszamárral a sasok földjén
Mostani interjúalanyom szinte előbb tanult meg biciklizni, mint járni. Amikor csak teheti, felpattan a drótszamárra, így teljes természetességgel mondta el azt is, hogy kerékpárral megjárta a Himaláját, jövőre pedig az Északi-sarkkörre készül. Kíváncsi voltam, mi az oka, hogy Albániába évről-évre visszajár.
Matulai György mesél kerékpáros élményeiről a sasok földjén.
Mikor járt először Albániában, és honnan jött az ötlet?
2011-ben voltam egy ismerősömmel kerékpárral Nepálban egy 8500 km-es úton, és ő mesélt erről az egzotikus országról, és mondta, hogy próbáljam meg. 2013 óta járok Albániába, minden évben, 2017-ben kétszer is voltam, eddig összesen nyolcszor. Elragadó ország. Annyira gyönyörű és annyira kedvesek az emberek, az árakról nem is beszélve, nagyon barátiak. Nagyon jók az útjai kerékpáros szempontból – már amerre én jártam – ahol pedig tolnom kellett, ott etettek-itattak. Nagyon barátságosak az emberek.
Hogy kezdődött ez a kerékpáros szenvedély?
Öt éves korom óta biciklizek. Mindig alig várom, hogy mehessek. A nyaralás nálunk úgy zajlik, hogy kapok 10-15 nap előnyt, és Albániában találkozunk a feleségemmel, aki autóval utazik Magyarország – Szerbia – Észak Macedónia – Görögország – Albánia útvonalon. Ez 12-15 óra, 1150 km. Én elindulok Dunaújvárosból, majd Horvátország – Bosznia-Hercegovina – Montenegró – Albánia, és a célváros Saranda. Már bejártam a fél országot, többek között: Albán-Alpok, Koman-tó, Ohridi-tó, Korçë és környéke, Tepelene, Përmet, és még sorolhatnám. Ez egy életvitel, ahogy én élek. Alig várom, hogy kerékpárra pattanhassak. Nyugdíjas vagyok, van egy vállalkozásom, amit átadtam a lányaimnak, és biciklizek, amikor és ahol tehetem. Egészséges vagyok, eszem-iszom ami jól esik, gyógyszert nem szedek, komolyabb balesetem eddig még nem volt. Ezt lekopogtam. :)
Saranda a kedvenc városom, ott nyaralunk minden évben. Saranda-ban évről-évre egyre több a magyar turista. Esti sétáink alatt nagyon sok magyarral találkoztunk, akik inkább repülővel vagy busszal utaznak. Gépkocsival az 1000-1200 km-es utat kevesen vállalják. Mikor elmondom, hogy én kerékpárral jöttem, teljesen ledöbbennek.
Pedig az országot igazából megismerni csak úgy lehet, ha lassan, méterről-méterre halad előre az utazó. Az igazi élmény, mikor menet közben hallom a patak csörgedezését, a madárfüttyöt, érzem a sült bárány illatát, a szél simogatását. Ezek azok, amik igazán nyomot hagynak az ember életében. Gjirokastra-t is szeretem, nagyon szép, gyorsan fejlődő város, igazi széles kerékpárúttal. Mikor ott vagyok, mindig kérdezem magamtól, hogy miért nem itt élek?
Milyen pozitív, esetleg negatív élményei vannak ezekről az albániai útjairól? Mi volt az az élmény, ami leginkább megmaradt Önben?
Negatív élményem egy volt. Idén szeptemberben szerettem volna megnézni Lazarat marihuána ültetvényét. Azok a csúnya fegyveres bácsik nem engedték meg, nem is értem miért. :) (Szervezett út keretében lehet látogatni a falut. – a szerk.)
Viccet félretéve, az egész Balkánon nem volt negatív élményem. Mikor Mohácsnál átlépem a határt, kikapcsolok, és csak gondtalanul hajtom a bringát. Az egész Balkánon csak pozitív élményem volt. A báránysültön, kecskesajton, friss fügén keresztül az idős pásztorokig egy igazi gyönyörűség az egész ország.
2016 nyarán Korçe-ból tekertem felfelé egy komolyabb emelkedőn, de leintett egy idős pásztor. Jól beszélt angolul, jobban mint én. Kecskesajttal és vízzel kínált, és elmondta, hogy Angliában dolgozott tizenvalahány évig, de hazajött, mert itt sokkal jobban érzi magát. Nem csodálkoztam, ezzel én is így vagyok.
Idén ősszel Kukës-ből autópályán tekertem Shkodra felé, de mivel itt van egy közel 6 km-es alagút, úgy gondoltam, hogy inkább stoppolok egyet. Nem vagyok félős gyerek, de a 6 km, az hat km, alagútban kicsit hosszú, és nem volt nálam füldugó meg arcmaszk sem, így inkább úgy döntöttem, hogy átautózom az alagúton. Egy kisteherautó állt meg mellettem, mert meglátta a magyar zászlót, és az ember megszólalt magyarul. Nem akartam elhinni! Azt mondta, hogy az ő felesége magyar. Hihetetlen! Egy egyszerű ember volt, valamilyen gazdálkodó, mert az autó tele volt zsákos terménnyel. Feldobtuk a biciklit a platóra, néhány zsákot kiszakított a pedál, de nem volt probléma. Átvitt az alagúton, és közben villogtatta a magyar tudását. Gondoltam, adok pénzt a fuvarért, de nem fogadta el. Még ő akart nekem adni 20 EUR-t. :)
Egyik nyáron a nagy melegben megállok egy pékségnél ebédelni, és mielőtt indultam volna tovább, a néni kihoz nekem egy fél dinnyét jéghidegen. Az ilyen dolgokat soha nem lehet elfelejteni. Lehet, hogy csak a kerékpárosokkal viselkednek így, mert látják, hogy melegük van szegényeknek. :)
(Nem, nem csak a kerékpárosokkal, a turistákkal általában kedvesek. – a szerk.)
Idén ősszel Shkodër és a Koman-tó között az SH25-ös gyalázatos úton rám sötétedett, meg elég hűvös is volt, éppen kerestem egy védett helyet, ahol átvészelhetem az éjszakát. Nem tudom honnan, de ott termett „Teréz anya”. És láss csodát, a néni behívott a házába éjszakára. Egyszerű vacsorát készített, és még egy jéghideg Korça sört is elővarázsolt valahonnan. Tényleg varázsló lehetett, mert még villany sem volt a házban. Ilyen nincs máshol.
Milyennek találja Albániát kerékpáros szempontból?
Nekem nem nehéz. Az Alpok és a Llogara-hágó egy kicsit húzós, a többi rész nem.
Egyre több a biciklis turista. Az Alpokban találkoztam német lányokkal, 20 kilós csomagokkal tekertek fel a szerpentinen. Ha valaki akarja csinálni, és megfelelő bringája és felszerelése van, akkor gurul a bringa. A málhában legyen jó minőségű kerékpáros nadrág – ez nagyon fontos -, sátor, hálózsák, matrac, részletes térkép, EÜ-doboz, valamilyen gyógyszer hasmenés ellen, kerékpárhoz szerszámkészlet, gyorsan elkopó alkatrészek. Ilyenek a lánc, bovdenek, fékpofák. Ja, és popsikenőcs. :)
Fontos a tapasztalat és a tájékozódás. Sokan félnek attól, hogy eltévednek. Én GPS-t nem használok, mert nem vagyok egy digitális ember, térképpel tájékozódom, de Albániában jól ki van táblázva minden. Városban, ha eltévedek, megkérdezek egy rendőrt vagy taxist, és ha látom a válaszából, hogy nem olyan biztos, akkor megkérdezek még egyet, és esetleg egy harmadikat, és ha az is azt mondja, akkor arra megyek. Kerékpárral eltévedni nem jó, mert ha rossz irányba megyek 5 km-t, akkor vissza is kell jönni, és az már 10 km felesleges tekerés.
Hány kilométert szokott egy nap tekerni?
A napi megtett távolság függ elsősorban a tereptől, a széliránytól és erősségtől, időjárástól, meg természetesen a kedvemtől és fizikai állapotomtól. Ha minden ideális – ami elég ritka -, akkor gurulok 170-180 km-t. Legrosszabb esetben is megvan a napi 60-70 km. Ez pofaszélben, esőben, hegymenetben. De általában naponta tudok haladni 120-140 km-t.
Az éjszakákat hol szokta tölteni?
Az első pár évben kempingeztem, vittem sátrat, most már panziókban alszom. Rengeteg panzió van, és sokszor befogadnak a házba. Beengednek a fészerbe, és este odajönnek, hogy menjek be a házba. Nagyon vendégszeretőek. Egy kerékpárosnak nincs nagy igénye, egy tiszta ágy és zuhany kell, nem kell klíma meg lapos TV. :)
Ha valami elromlik, tönkremegy a kerékpáron mennyire könnyű vagy nehéz itt Albániában megjavítani, pótolni?
Na, erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mivel ilyen gondom még nem volt. Minden utazásom előtt átnézem és átnézetem szakemberrel a kerékpáromat, hogy ne érjen meglepetés. Természetesen kisebb javításokat el tudok végezni én is. Lánc-, gumi-, fékbetét csere. Szerszámokat mindig viszek magammal. Ha komolyabb problémám lenne a géppel, biztos megoldható lenne, mert nagyon sok bike shop-ot láttam nagyobb városokban.
További jó kerékpáros élményeket kívánok Matulai Györgynek!
(A fotókat Matulai György bocsájtotta rendelkezésemre.)
