Akad még 10 dolog, amit nem tudtál Albániáról

 

 

1. Az országnak 13 kis szigete van. Ezek közül csak kettő nagyobb 1 km²-nél, a Sazan (Albánia legnagyobb szigete) és a Kunë (Shëngjin-nél).

A Sazan-sziget
(Forrás: saját kép)

 

2. 2009-ben négy gleccsert fedeztek fel a Colorado Egyetem munkatársai az Albán-Alpokban. 2000 méter környékén találhatók és ezek a legdélebbi gleccserek Európában.

 

3. A föld veszélyeztetett állatfajai közül 91 található az országban. Többek között a törpe kormorán, a mediterrán barátfóka és a borzas pelikán.

Törpe kormoránok (Forrás: free nature images)

Mediterrán barátfóka
(Forrás: saját kép, Természettudományi Múzeum, Tirana)

Borzas pelikánok a Tiranai Természettudományi Múzeumban (Forrás: saját kép)

 

4. Albánia az egyik legrégebbi szőlőtermesztő ország Európában. Már a jégkorszaktól kezdve folyt szőlőtermesztés, és a legrégebbi szőlőmaradványok 4.000 és 6.000 év közöttiek.

 

5. Ermonela Jaho albán operaénekesnőt az Economist 2016-ban  a világ legelismertebb szopránjának nevezte.

Forrás: ermonelajaho.com

 

6. Egy nyelv több ábécé. Volt idő, amikor az arab ábécé török verzióját használták, és volt, amikor cirill ábécét. Ráadásul több helyi ábácé is használatban volt, mint a Todhri, Elbasan, Veso bey által kifejlesztettek. Volt olyan időszak, amikor a toszk dialektus a görög abc-t, a geg pedig a latin betűket használta. 1912-ben a függetlenség kikiáltásakor még kétfajta ábécé volt használatban, majd később a latin betűs terjedt el.

 

7. Az albán nyelvben létezik csodálkozó igemód is. Vannak olyan igék, melyeket csodálkozó módban is használnak. Míg pl. a Ti flet shqip (azaz Te beszélsz albánul) egy egyszerű megállapítás, a Ti fliske shqip! csodálkozást és meglepődést fejez ki.

 

8. Rose Wilder Lane, Laura Ingalls Wilder írónő lánya, – akinek folytatásos regényéből a Farm, ahol élünk amerikai tévésorozat készült ( Little House on the Praire) – az 1920-as években több hosszabb időszakokat töltött Albániában, mert az ország szerelmese volt. A „The Peaks of Shala”  (A Shala csúcsai) című regényét, melyet az Albán-Alpokban töltött vándorlásairól írt, édesanyjának ajánlotta. Örökbe fogadott egy albán fiút, aki állítólag megmentette az életét egy veszélyes hegyi úton. Később az egyetemi tanulmányait is finanszírozta Oxfordban.

Forrás: gazeta vatra

 

 

9. A Taj Mahal vezető építésze albán volt, Mehmet Isa.

 

10. Az illírek – akiktől az albánok származtatják magukat – első ismert királya Hyll (ógörög nevén Hyllas, latin nevén Hyllus) volt, aki i.e. 1225-ben halt meg. Nevét az albán nyelv ma is őrzi az ‘yll’ = csillag szóval, és sok fiúgyermek kapja ezt a nevet. (Az y betűt az albánban ü-nek ejtik.) Az albán nyelvben az ‘i lirë’ azt jelenti’ szabad, szabad ember’, és az Ilir nevet is sok fiúgyermek viseli. Többek között a jelenlegi köztársasági elnök keresztneve is Ilir. És mivel a ‘szabad’ melléknév nőnemű alakja ‘e lira’, a személynév női változata az Elira.

 

 

Kapcsolódó bejegyzések:

 

https://albania.cafeblog.hu/2014/08/22/10-dolog-amit-nem-tudtal-albaniarol/

https://albania.cafeblog.hu/2015/07/02/meg-10-dolog-amit-nem-tudtal-albaniarol/

https://albania.cafeblog.hu/2016/04/18/ujabb-10-dolog-amit-nem-tudtal-albaniarol/

https://albania.cafeblog.hu/2017/02/24/ime-meg-10-dolog-amit-nem-tudtal-albaniarol/

 

 

 

A fülemülesitke hozta össze a magyar és albán madarászokat

 

Albánia különleges természeti értékekkel rendelkezik. Növényvilága egyedülálló, ezt bizonyítják a magyar botanikusok kutatásai, akik tizenöt éve tartó munkájukkal nagymértékben hozzájárultak Albánia növényzetének feltérképezéséhez. Ugyanez elmondható a madarakkal kapcsolatban is. Az ország gazdag madárvilága és az élőhelyek sokszínűsége a magyar ornitológusokat is évek óta foglalkoztatja. Albániában rohamléptekkel fejlődik az idegenforgalom, az ország különleges madárvilága is hozzájárul, hogy turisztikailag is egyre vonzóbb ez az ország, és nagyon fontos, hogy Albánia megtalálja az egyensúlyt a turisztikai fejlesztések és a természeti értékek védelme között.

Németh Ákos rendszeresen jár Albániába kollégáival, hogy madártani expedíciók keretében vizsgálatokat végezzenek. A kérdésekre adott válaszokból megtudjuk, milyen eredményeik vannak eddig, és képet kapunk a munkájukról.

 

Mikor jártál először Albániában szakmai céllal?

2014-ben szerveztem az első expedíciót az Albánia és Montenegró határvidékén kanyargó Buna-folyó nádasaihoz. Az Albániában meginduló kutatásokat azonban egy tizenkét éve tartó expedíció sorozat előzte meg a Balkán-félsziget országaiban. A Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület (ahol dolgozom) egyik fontos tevékenysége a fülemülesitke telelő és vonuló területeinek feltárása. Ez a 10 gramm körüli nádi énekesmadár az Európai Unióban mint kiemelt természeti érték úgynevezett Natura 2000-es jelölő faj. Az állomány egy jelentős része költ a Kárpát-medencében és telelő területe a Mediterrán tengerpartokon van. Az európai nádasok jelentős része megsemmisült a XIX és a XX. század során. A Mediterrán tengerparti nádasok talán még nagyobb százalékban vesztek oda mint a kontinens többi részén. Vonuló „madaraink” védelme szempontjából ezeknek a vizes élőhelyeknek a feltérképezése, megmentése elengedhetetlen feladat.

 

Fülemülesitke

 

 

Járt már magyar madártani expedíció Albániában korábban is, vagy Ti voltak az „első fecskék”?

Madártani expedícióról nincsen tudomásom, de természetesen magyar madarászok jártak 2014 előtt is a térségben, de ezek inkább hobbi madármegfigyelések, madarász túrák voltak.

 

Csapatkép a Buna-folyónál

 

 

Melyik volt eddig a legsikeresebb/legeredményesebb expedíció?

Az első 2014-es expedíció óta minden évben dolgoztunk a területen. 2016 tavaszán az országot körbejárva felmértük Albánia összes nádasát. 2017 őszén már egyszerre négy helyszínen végeztük a vizsgálatokat. 2018-ban Orikum nádasának tanulmányozásával kilenc hetet töltöttünk. A munkákban csak magyar oldalról több mint 70 önkéntes madarász vett részt! A madártani természetvédelmi célú kutatásokon túl albán partnerünkkel az Albanian Ornithological Society-vel (AOS) közösen bemutató madárgyűrűzéseket szerveztünk középiskolások és egyetemisták részére. Albánia nádasait és azok madárvonulásban betöltött fontos szerepét 2018 februárjában egy Tiranában megrendezett fotókiállításon mutattuk be. Nehéz dolog lenne kiemelni bármelyik utat ezek közül, hiszen minden újabb expedíció vagy társadalmi célú akció az előző utak tapasztalatára épül.

 

Kiállításunk Tiranában

 

Albánia köztudottan gazdag madárvilággal rendelkezik. A vizes élőhelyek, a lagúnák, a tavak valamint az erdők számos madárfajnak adnak otthont, és úgy tudom, jelenleg Albánia a borzas pelikán legnyugatibb költőhelye, amely a XIX. sz-ban még a Balatonon is költött. Ebből következik a kérdés, miért is érdekes Albánia egy ornitológus számára?

Egy ilyen változatos és gyönyörű szép ország természetesen minden természetszerető ember számára érdekes. Így a kutató expedícióink alkalmával a munka mellett a madarak és a természet megfigyelésére is fordítunk időt. Egy ide látogató madarász számos olyan fajjal találkozhat, amivel otthon Magyarországon nem. Több, kizárólag a Mediterrán régióban előforduló vagy épp a tengerhez kötött életmódú madárfaj megfigyelésre nyílik itt lehetőségünk. De az ilyen, számunkra érdekes madárfajok mellett hatalmas élményt jelent a hazai költő madaraink vonulásban történő megfigyelése is.

 

Egy vonuló kékbegy. Számára is nélkülözhetetlen a Mediterrán vizes élőhelyek megmaradása.

 

Az albánok mennyire jók az ornitológiában, mennyire vannak tisztában az értékeikkel?

Albániában viszonylag kevés madarász van, de az AOS munkájának köszönhetően viszont számuk egyre inkább gyarapodik. A madárgyűrűzést mint kutatási módszert egyáltalán nem alkalmazták az elmúlt 30 évben. Egyik fontos célunk volt már az albániai munkánk kezdetén, hogy ezen változtassunk, és szerencsére az AOS csapatában meg is találtuk rá a megfelelő személyt.

 

Albán barátunk madárgyűrűzés közben Orikum-ban

 

Esti lappantyú gyűrűzés

 

Egy átlag albán szerintem nincs tisztában az ország természeti értékeivel, de ugyanezt akár Magyarországra is mondhatnám. Ezért is nagyon fontos megismertetni az emberekkel ezeket az értékeket, mert megóvásukra csak úgy van némi remény.

 

Táborverés a Butrinti-lagúna partján

 

Milyen érdekes élményeid kapcsolódnak az itt eltöltött időhöz?

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, mert azon szerencsés emberek közé tartozom, aki évente két-három alkalommal jár Albániába. Ráadásul a madártani kutató utakon kívül a családi nyaralásokat is szinte minden alkalommal Dél-Albánia valamelyik csodálatos nyaralóhelyén töltjük.

De általában ha arról kérdeznek milyenek az albán emberek, az egyik első élményemet szoktam elmesélni. 2014-ben az első expedíción még nem volt kapcsolatunk az AOS-al, így a helyszínre érkezve magunkra voltunk utalva a helyi emberekkel való kommunikációban. A kutatáshoz előre kiválasztott területre érve az ott élők érdeklődve figyelték a külföldi rendszámú terepjárókat. Elsőre nem nagyon tudtuk elmagyarázni jövetelünk célját, de akkor egész kis gyerekek siettek segítségünkre. 9-10 év körüli iskolások már nagyjából megértették az angol nyelvet így elmondták szüleiknek, hogy minket a madarak érdekelnek. Ezek után beinvitáltak minket a szegényes tanya jellegű épületbe, ahol Skype-on felhívták a család legnagyobb gyermekét, aki már Angliában élt. Az ő segítségével aztán hosszasan beszélgethettünk a családdal. Utána egy hónapig táboroztunk a tanya közvetlen közelében, a helyiek vendégszeretetét élvezve.

 

Házigazdánk és szállásadónk lappantyú elengedés közben (Orikum)

 

Van kedvenc madarad?

Kedvenc madaram természetesen kutatásunk fő alanya a fülemülesitke. Ez a faj az egyetlen a nádiposzáták családjában, aki nem a távoli Afrikában tölti a telet, hanem a Földközi-tenger partvidékén. Ráadásul a költő, vonuló és telelőterületek állapotára kifejezetten érzékeny, így jelenléte vagy hiánya jól megmutatja egyes nádas élőhelyek minőségét. Élőhelyeinek Natura 2000-es természetvédelmi területekbe való besorolásával nagymértékben hozzá tudunk járulni a nádasokhoz kötött madarak milliói számára a biztonságos vonulási útvonalak fenntartásához.

 

Kutatásaink fő alanya a fülemülesitke

 

 

Ákosék munkájáról az In Tv Albania is készített filmet.

 

Az albán televízió kisfilmet forgat a munkánkról a Buna-folyó mellett

 

 

Aki kíváncsi rá, itt nézheti meg. A filmből megtudjuk, hogyan fogják be a madarakat a gyűrűzéshez, hogyan állapítják meg a madarak nemét, korát, és hogyan dolgoznak együtt az albán madarászokkal.

 

 

 

Köszönöm Ákosnak az érdekes válaszokat. További sikeres munkát kívánok a magyar madarászoknak!

 

(A bejegyzésben található képeket és kisfilmet Németh Ákos bocsátotta rendelkezésemre.)

 

A mediterrán életstílus, avagy az avash-avash életszemlélet rejtelmei Albániában

Aki járt már Albániában akár autóval, akár tömegközlekedéssel, az sokszor elsőként említi a sajátos közlekedési stílust, ami itt uralkodik. És azt is hozzáteszi általában, hogy annak ellenére, hogy első látásra a járművek és a gyalogosok össze-vissza, látszólag mindenféle szabály nélkül mennek az utakon és a városokban, és nem érdeklik őket az egyéniséget gúzsba kötő szabályok – ami a nyugat-európai normákhoz szokott embernek idegtépő lehet -, még sincs sok baleset, vigyáznak egymásra és nincs türelmetlenkedés, „anyázás”. Mi erre azt szoktuk mondani, hogy a káoszban is van rend, csak rá kell érezni. :)

A nyugalom, a tolerancia és a “ngadalë-ngadalë”, illetve a törökből átvett, gyakrabban használt „avash-avash” (lassan-lassan/nyugodtan) szemlélet az élet minden területén érezhető Albániában.

Az egyik „boldogságmutató” szerint az albánok Európa legboldogabb népe, és ez köztük élve valóban érezhető is a mindennapokban.

És az albán a második legkevésbé depresszióra hajlamos nép a Földön Kolumbia után. (Kolumbiában 2,38%, Albániában 2,45% a depressziós emberek száma lakosságszámra vetítve.)

 

Forrás: ourworlddata

 

E kis nép, mely a régészeti leletek szerint már a pattintottkő-korszaktól jelen volt, majd az újkőkortól kezdve benépesítette e területet számtalan háborúnak és megszállásnak volt kitéve, majd Európa legbezártabb társadalmaként élt. Mégis megmaradt derűsnek és optimistának.

Forrás: Erdős Laci

A földrajzi régió, melyhez Albánia is tartozik (a Mediterráneum) sivatagok, hegységek, termékeny síkságok és folyótorkolatok ölelésében alkot egy kis világot. A Földnek ez a része volt bölcsője a nyugati civilizációnak, de a legnagyobb világvallások közül is itt született három. A földközi-tengeri partvidékkel rendelkező országokra általában jellemző egy nagyjából egységes életszemlélet és életforma.

A szép környezet, a változatos tengerparti részek, a jó klíma, sok napsütés, a sós levegő már önmagában is pozitívan hat az emberre. Éppen ezért ezeket az országokat rengeteg turista keresi fel, közkedvelt nyaralási célpontok. Albánia ilyen szempontból azért különleges, mert kis területen nagyon változatos környezettel találkozhatunk. Vannak magas hegyei, melyek közül hatvan emelkedik 2000 m fölé, lankásabb, dombos területek, közel 400 km tengerpart – ahol az albán lakosság 75%-a él, nem véletlenül – az Adria homokos és a Jón-tenger sziklás kavicsos partszakaszával. Továbbá az ország 247 természetes tóval rendelkezik és nyolc lagúnája is van mintegy 10.000 ha-on, melyek a borzas pelikán legnyugatibb költőhelyei, de a rózsás flamingóknak is állandó otthonai.

Albánia legmagasabb pontja a Korab 2764 m
Forrás: wikipedia

A Vjosa, Európa utolsó vad folyója
Forrás:see-river.net

Bogova-vízesés
Forrás: wikimedia.org

Rodon-fok, Adria
Forrás: pinterest

A Jala strand a Jón-tengeren
(Forrás: youtube)

Ksamil, fehérhomokos strand
(Forrás: saját kép)

A gyönyörű, változatos tájak mellett a növényzet is hozzátesz a jóllét érzéséhez.

Az albán Riviéra
(Forrás: saját kép)

A számunkra egzotikusnak számító narancs-, mandarin- és citromfák mellett – melyek októberben kezdik érlelni a gyümölcsüket és egész télen friss vitaminforrást jelentenek, ráadásul örökzöldek – a banán, a pálmák, valamint a leanderek – melyek igazából itt gyomnövények voltak valamikor, mert legjobban a kiszáradt folyómedrekben érzik magukat -, a murvafürt, a kefevirág vagy a magnólia, a füge és természetesen az olajfák, melyek között találunk 3.500 éves példányokat is, szemet gyönyörködtető látványa is plusz töltetet ad. A babér és rozmaring pedig remek sövény-növények itt.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A mediterrán konyha, amelyet a világ egyik legegészségesebbjeként tartanak számon, szintén hozzájárul a régió vonzerejéhez. A friss és egészséges ételek, a sok zöldség, gyümölcs, sajtok, tengeri hal, olívaolaj, melyeket a földközi-tengeri népek előszeretettel fogyasztanak, és az, hogy itt mindig megadják a módját az étkezéseknek és nem csak bekapják az ételt – is hatással van a kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életvitelre. Az alkoholizmus, elhízás, szív- és érrendszeri betegségek ebben a térségben a legalacsonyabbak a világon, még úgy is, hogy kenyeret és alkoholt is szívesen fogyasztanak. Például bort is egyre inkább, melynek fogyasztási kultúrája mostanában kezd újraéledni. Albánia az egyik legrégebbi szőlőtermesztő ország Európában. Már a jégkorszaktól kezdve folyt szőlőtermesztés, és a legrégebbi szőlőmaradványok 4.000-6.000 év közöttiek. A török megszállás alatt azonban a borkészítés és fogyasztás visszaszorult, inkább pálinkát, azaz rakit készítettek a szőlőből (a pálinkának – a borral ellentétben – nincsen színe, ha vizespohárból issza valaki, akkor víznek látszik). Most viszont kezdik újjáéleszteni a borkészítés hagyományát, és a borászatok egymás után nyitják meg kapuikat a turisták előtt is.

Forrás: saját kép

Albániában a gyorsétterem-láncok nem igazán elterjedtek, nincs pl. McDonald’s. Jellemzőek inkább a kis kifőzdék, éttermek, ahol mindig kiszolgálják az embert, és sokszor házi alapanyagokból dolgoznak.

Forrás: saját kép

Az étkezés természetesen fontos része a mindennapoknak és a mediterrán életstílusnak, de mi teszi még olyan egyedivé ezt az országot? A gazdasági problémák, nehézségek itt is jelen vannak, az emberek mégis élvezik az életet, és nem veszik olyan komolyan a dolgokat. Ez azt jelenti, hogy kevésbé emésztik magukat a problémákon, ami például súlyos betegségek kialakulásához is vezethet. Tudják, hogy az aggódás nem old meg semmit, ezért amin nem tudnak változtatni, azzal nem is foglalkoznak. Ez nem azt jelenti, hogy például lusták, sőt, az albán kifejezetten szorgalmas nép, a sziesztát sem veszik olyan szigorúan, mint az olaszok vagy a görögök, az üzletek általában nyitva tartanak a nyári kora délutáni legforróbb órákban is, de azért ha megtehetik ők is elvonulnak 1-2 óra napközbeni alvásra. Az ebben a térségben fellehető ókori építészeti emlékek is arra emlékeztetnek bennünket, hogy a “hagyjunk időt a pihenésre” módszer már a múltban is jól működött, miért kéne változtatni rajta a modern embernek?

A “Rómában élj úgy, mint a rómaiak” mondást pedig tényleg érdemes megfogadni. Bár egy rövid nyaralás alatt nehéz átvenni a helyiek életritmusát és életszemléletét, de törekedni érdemes rá. És itt élve mi már számtalanszor megtapasztaltuk, hogy nem kell a saját kultúránkból hozott dolgokat erőltetni, ők élnek itt régebben, ők tudják jobban, hogyan jó a Földnek e kis szegletében élni.

Van azonban még valami, ami az összes mediterrán országra jellemző. A közösségi élet, azaz, hogy az emberek találkoznak és beszélgetnek egymással. Itt Albániában pedig az esti korzózás, azaz a “xhiro” zárja le a napot. Ezt még az IOL dél-afrikai magazin is megírta, hogy Albánia olyan ország, ahol az esti séta nemzeti szabadidős tevékenység. Ez amolyan “kötelező” esti program az albánok számára, ilyenkor kimennek a városokban (és a nagyobb falvakban is) a közterületekre, főutcára és együtt vacsoráznak, iszogatnak, dominóznak, megbeszélik a nap eseményeit. Azaz levezetik a napi stresszt, amelyből fenti életvitel miatt nekik kevesebb jut.

Forrás: saját kép

Remélem, a bejegyzés olvasása közben máris átjárt a nyugalom és a mediterrán derű. :)

 

 

 

Így valósult meg egy albán lány álma Magyarországon

 

 

Mostani interjúalanyom remek példa arra, mennyi közös van az albán és a magyar népben. A beszélgetésből kiderül, milyen volt az élet a kommunista Albániában, hogyan került egy albán kislány Magyarországra, mi volt az első magyar szó, amit megtanult, hogyan vált belőle zongoraművész, mit gondol rólunk magyarokról, és milyen a viszonya a túrógombóchoz.

Almira Emiri albán származású zongoraművésszel beszélgettem.

(Az interjú magyar nyelven készült, a szöveg a beszélgetés szó szerinti leirata.)

 

Hol születtél, mikor hagytad el Albániát, és milyen emlékeid vannak Albániáról?

Csupa jó emlékeim vannak Albániáról. Bár még a ’90-es évek előtt születtem, és nem annyira volt könnyű az ottani helyzet akkoriban, de mindenki boldog volt, hiába akkoriban nem volt semmink, de semmink sem. Én Tiranában születtem, de a családom már Fier-ben élt, akkoriban a pártvezetés elköltöztette az embereket ide-oda. Az én szüleimet Fier-be költöztette. A bátyám és én is Tiranában születtünk, anyukám úgy döntött, hogy Tiranában szeretne szülni az ő családja közelében, viszont az életünk Fier-ben volt 1994-ig, mert utána én egy évet voltam Tiranában, amikor visszaköltöztünk.

Csupa jó emlékem van, nagyon szép ország, de az élet akkoriban nem volt annyira egyszerű. Mert akinek a családja nem jó biográfiával rendelkezett – és ezt az államfő eldöntötte, hogy kinek volt jó biográfiája és kinek nem -, megnehezítette az életét az embereknek. Főleg az én szüleimnek, mert nekik nem sikerült jót felmutatni, és el lehet mondani, hogy nekik azért nem volt olyan egyszerű életük, mint nekünk manapság, hogy tudunk választani a játékok között, a számítógépek között, az ételek között. Akkoriban szinte csak kenyeret lehetett venni jegy nélkül, nekem még sorba is kellett állnom 2 éves korom óta, egyik éjjel nekem az anyukámmal, másik éjjel a bátyámnak. Akkoriban mi gyerekek úgy éltük ezt meg, hogy mindenki csinálja és ez így van rendjén, de mai fejjel visszagondolva ez nem annyira egyszerű egy bölcsődés korú gyereknek. Lehet mondani, hogy 1990-ig ilyen volt a rendszer, és ez egy szigorú rendszer volt. Ha egy rossz szót mondott az ember, akkor mindjárt börtönbe került, és félni kellett, hogy a szomszédok miket hallanak, és miket nem, de alapjában véve nekem nagyon szép emlékeim vannak Albániáról, az albán emberekről és az ottani életről. Én Fier-ben éltem, az egy kisváros, az emberek kedvesek, majdnem mindenki ismer mindenkit. Ott kezdtem a zenei tanulmányaimat egy magyar tanárnővel, így kerültem közelebb Magyarországhoz. Volt is egy magyar Biblia a kezemben akkoriban, és

gyorsan megtanultam az Isten szót, mert annyiszor volt benne, hogy ezt az egy szót tudtam, mielőtt Magyarországra mentem.

1995-ben érkeztem Magyarországra 12 évesen és úgy gondoltuk a legelején, hogy mivel a ’90-es években olyan nehézségekkel jött az állam az intézményekben, az oktatásban – ez egy globális gondolat volt akkoriban, nem csak az én szüleim részéről –, hogy aki tehette, külföldre küldte a gyerekét iskoláztatni. És jó sokan kint is maradtak, ahogy én is.

Egy évre jöttem Magyarországra. Székesfehérvárra érkeztem először, Bornemissza Larisa tanárnőhöz, aki orosz származású. Vele olyan jól sikerült az első év, hogy úgy döntöttem, nagyon szívesen maradnék még egy évet. Mi együtt nyertünk egyébként országos versenyt is, meg egyedül is nyertem nagy díjakat Magyarországon. 1997-ben meg végképp úgy döntöttünk, hogy jobb, ha külföldön maradok, mert Albániában polgárháború volt.

 

Az orosz koncertsorozaton készült kép (Fotó: András Mayer)

 

A zene iránti vonzalmad honnan jön? Volt a családban valaki, aki foglalkozott zenével vagy magadtól szerettél volna foglalkozni vele?

Egy-két művész van a családban, van klarinétművész, van operaénekes, de inkább mérnökök, építészek, gépészmérnökök vannak a családomban. Hajlam volt, mert anyukámról kiderült, hogy nagyon tehetséges, de inkább máshogy döntöttek a szülei, meg az akkori állam nem engedélyezte mindenkinek, hogy zenével foglalkozzon, mert hogy a párttagoknak volt egyszerűbb zenével foglalkozni, és elosztották mindenkinek, hogy milyen szakon mehet tovább. Anyukám mérnök lett végül, de művész lehetett volna, ha egy másik korszakban születik. Nálam teljesen magamtól érkezett ez a vágy, és én

mondtam 4 éves koromban, hogy én zongoraművész szeretnék lenni!

Szóval ezt én kitaláltam valahogy magamtól.

 

Az orosz koncert Budapesten
(Fotó: Shumy Csaba)

 

Köztudott, hogy minél kisebb korban kerül az ember új környezetbe, annál könnyebben tudja megszokni azt. Te 12 évesen mentél Magyarországra, Neked mennyire volt könnyű/nehéz megszokni egy idegen környezetet, mennyire gyorsan tudtál beilleszkedni?

Nagyon érdekes volt. Három napra érkeztem a szüleimmel, a harmadik naptól viszont egyedül maradtam, és az olyan volt, mintha mély vízbe ugrottam volna, mert nem értettem semmit. Mindenki beszélt németül és magyarul Székesfehérváron, én viszont olaszul, angolul, franciául és albánul beszéltem, és rá voltam kényszerülve, hogy megtanuljam a nyelvet. Nagyon nehéz volt az első hat hónap, hogy nem tudtam kommunikálni.

Nagyon szerettem az ottani iskolát, reggeltől ebédig egy általános iskolába jártam, ebédtől néha késő éjjelig a zeneiskolai részen voltam, ahol gyakoroltam is, mert hogy nem volt saját hangszerem, és tele volt a napom programokkal, hogy el tudjam magam foglalni. Nagyon szerettem. Székesfehérvár egy kis város – Magyarországon belül nagy város –, de olyan szempontból kicsi, hogy nem volt sok külföldi akkoriban, és kedvesek voltak az emberek, integettek az utcán. Az osztálytársaim nagyon sokat segítettek, akikkel azóta is nagyon jóban vagyok.

Hogy megtanuljam a nyelvet, minden nap egy-egy szót tanítottak nekem, a tanáraim nagyon-nagyon aranyosak voltak, és szigorúak voltak velem, követelték, hogy minden héten tanuljak meg egy-egy sort egy-egy versből, és ezáltal kényszerültem gyorsan és jól tanulni. Nem nézték el, hogy én külföldi vagyok, hanem elvárták, hogy vegyek részt aktívan mindenben, mint bárki más, ami, szerintem nagyon jó. Voltak azért nehézségeim, mert az ember, ha eljön egy másik országba, más kultúrába, másak az elvárások, más a nyelv, más a tanítási módszer, minden más, még az étel is, más a konyha, más az időjárás. Ez így sok volt egyben, de hat hónap után én már nagyon otthonosan mozogtam, és ez annak köszönhető, hogy az emberek mennyire segítettek, mennyire kedvesek voltak. Székesfehérvár nagyon aranyos város.

 

Az albán és a magyar nép között milyen hasonlóságokat látsz?

Mind a két nép izolált, mind a két nép végül is saját magával van szomszédságban. A nyelv egy szigetnyelv mind a két népnél, és ez valamennyire a mentalitást is befolyásolja. Nagyon érdekes mind a két nyelv, mindkettő nagyon gazdag. A magyar kultúrában fantasztikus, hogy mennyi művelt ember élt és él most is. Az emberek kedvesek ott is, itt is.

 

Mi a kedvenc magyar ételed?

Hú, ez olyan, mint ki a kedvenc zeneszerzőm? :) Nekem fontos a konyha, mert nagyon szeretek főzni, de olyan „szivárványos” a skála, hogy nagyon sok mindent tudnék mondani. Nagyon szeretem a túrógombócot. Nagyon-nagyon szeretem. :)

A gulyást, amit Magyarországon lehet kóstolni, azt is nagyon szeretem, külföldön az már teljesen más. Nagyon szeretem a kacsát. Magyarországon fantasztikus kacsa főzési módszerek vannak. Albániában Te is találkoztál vele, hogy kacsát nem nagyon szoktak enni, nincsen hagyománya. És a libamáj, az fantasztikus! Albániában nem keverjük az édeset a sóssal – ezt is észrevetted szerintem – (megerősítem, a szerk.), viszont azt nagyon szeretem, hogy itt a kacsa mellett lehet nagyon finom édeskés káposztasalátát vagy lekvárt fogyasztani.

 

Mi az, amit legjobban szeretsz Magyarországon, és mi az, ami zavar?

Amit nagyon szeretek, hogy én annyi mindent köszönhetek Magyarországnak. A tudást, a nevelést, a tanáraimat, a barátaimat, nagyon jó embereket sikerült találnom. Én itt nevelkedtem, itt fejlődtem, nekem a közönség itt adta a nagy tapsokat.

Aki én ma itt vagyok, nagyon sokat köszönhetek Magyarországnak.

Nagyon örülök, hogy megtanultam a nyelvet, nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek a közegnek. Magyar állampolgár is vagyok, úgyhogy magyar-albán zongoraművész vagyok, és szeretem hirdetni az értékeket, amiket itt lehet találni, itt lehet kapni – szeretem ezt hirdetni külföldön is, mert ha nem beszélünk róla, akkor nem tudnak róla.

Ami zavar: most kezd szerintem nyitni, pont azért, mert ez egy zárt ország volt egyedülálló nyelvvel, pont ezért az emberek nagyon zárkózottak és pesszimisták, ez engem zavar. A mentalitás nálunk albánoknál nagyon nyitott, nagyon elfogadjuk egymást. Ha nálunk az van, hogy valakinek nem tetszik valami, akkor nem az az első mondtunk, hogy akkor el lehet innen menni. Én ezzel a mondattal nagyon sokszor találkozom, vagy direkt vagy indirekt módon, és szerintem – ha adhatok egy tanácsot – ezt az egy mondatot kellene törölni a mentalitásból! Mert ha valaki valamit professzionálisan szeretne kérni, akkor nem az az első mondat, hogy akkor el lehet innen menni. Ez egy szint, bármilyen területről beszélünk most, én csak általánosítva mondom, ez a mondat nem fejlődésre ad utat egymásnak. Mindegy, hogy milyen származású emberről vagy nyelvről beszélünk, alapgondolatnak ez engem zavar.

 

Kanyarodjunk a zenéhez, a munkádhoz. Mi az, amit legszívesebben játszol?

Nagyon sokat játszom romantikus műsorokat, romantikus zeneszerzőket. Nagyon szeretem Lisztet, Bartókot, Kodályt – Bartók és Kodály éppen nem romantikusak –, de nagyon szeretem a magyar zeneszerzőket. Éppen Albániában indítok egy, a magyar kultúrát népszerűsítő kis fesztivál- vagy koncertsorozatot Hungarissimo néven, ahol a magyar zeneszerzőket szeretném bemutatni. Nagyon örülök, hogy első kézből tanulhattam őket.

Amik leginkább vannak műsoron: rengeteg romantikus zeneszerző, rengeteg orosz romantikus és modern zeneszerző van, németek is gyakran találhatók műsoron, és akiket most preferálok, illetve próbálok mindegyik koncerten a közönség elé állítani azok a kortárs zeneszerzők, mind magyarok, mind külföldiek. Az fontos, hogy akik ma alkotnak, azokat be tudjuk mutatni. És fantasztikus művek vannak, és nem arra kell most gondolni, hogy kortárs zene, Úristen, már megint egy nem hallgatható zenét fogunk hallani, nem, hanem ezek nagyon is hallgathatóak, nagyon szépek. És nagyon érdekes együttműködni a zeneszerzőkkel, miközben ők most élnek, és így együtt dolgozni.

Az orosz koncert Budapesten
(Fotó: Shumy Csaba)

 

Van menedzsered vagy magad intézed a dolgaidat?

Per pillanat éppen menedzsment keresésben vagyok, hogy egy hozzám való menedzsmentet találjak. Addig viszont egyedül menedzselem magam, ami nagyon nehéz, mert közben gyakorolok, utazok, az életemet élem, és szervezek is. De hát

nekem mindig voltak különleges gondolataim, úgyhogy a saját kis fesztiválokat, kis koncertsorozatokat továbbra is fogom szervezni, mert ami a fejemben van, azt szeretném megvalósítani úgy, ahogy az én fejemben van.

Ez most elsősorban két fontos fesztiválról szól: az egyik a Hungarissimo Albániában, a másik az Isralb Fest szintén Albániában. Magyarországon folytatom ugyanúgy a koncertjeimet együttműködve a koncerttermekkel. Mindegyik koncertem most egyéni projektként működik.

 

Mely országokban szoktál leggyakrabban fellépni?

Magyarországon nagyon sokat vagyok, és Izraelben. Olaszországban nagyon sok fesztiválon vagyok, Olaszországban 9 éves korom óta koncertezem, az már egy ismert terület. Franciaországban, Csehországban, Németországban, Albániában. Ausztriában is nagyon sokat, ott jártam egyetemre.

Az orosz koncertsorozaton készült kép
(Fotó: Adrás Mayer)

 

Albániába mikor jössz legközelebb?

Remélem, hamarosan. Április-májustól kezdődnek a koncertek, és akkor már többet leszek ott.

 

Egy pár szót, ha mondanál a családodról. A férjed milyen nemzetiségű?

Ő német.

 

A gyermeketek mennyi idős most?

Ő most 10 hónapos. Nagyon aranyos, négy hetes kora óta repül velem ide-oda. Mindenhol más a babysitter, és minden nyelvhez alkalmazkodik, és mindent ért. Abszolút flexibilis, abszolút zeneszerető, alig tud mászni, de már a zongorára felmászik, és játszik magától, és néha nem hagy gyakorolni. :) Ami fontos nekem, hogy ő is tanuljon magyarul. Én albánul beszélek hozzá, a párom németül, és a babysitter akár Budapesten, akár Berlinben magyarul. Ő most ebben a három nyelvben nevelkedik.

 

A neved – Almira – jelent valamit? Nagyon sok albán névnek van jelentése, a tiédnek is?

Nálunk éppen ez lett a nevem, mert a két családi nevet összekombinálták. Albániában még nem találkoztam körülöttem lévő Almira-val. Az én nevem monogramokból lett összerakva, a mi családunkban van jelentősége. Később találkoztam Almira-val, illetve Handel első operája is Almira, a nagypapám nagy zeneszerető volt, és ez is szempont volt. A mir (mir/mirë = jó, a szerk.) benne van a családi névben és a keresztnévben is, ez fontos volt.

 

Van mottód, ami szerint éled az életedet?

Nem, nem igazán. Minden nap másképp alakul nálam, és nem tudok egy mottóhoz ragaszkodni, de az, hogy:

az élet szép, az egy fontos mottó. És hogy a szép dolgokra koncentráljunk, és a jó, pozitív élményekre építsünk. Ez egy fontos életfilozófia bármilyen helyzetben, bármilyen országban, bármilyen kultúrában.

Bartók Béla Nemzeti Koncertterem, Müpa

 

Élmény volt Almira-val beszélgetni. További sikereket kívánok neki!

 

Itt pedig kaphatunk egy kis ízelítőt Almira zongorajátékából:

 

Boris Pigovat: Nocturne
Egyik kedvenc kortárs zeneszerzőm, akivel sokat dolgozunk együtt. A technológiának köszönve online bármikor tudunk beszélgetni és a darabokat átbeszélni.

 

Sasha Argov: Cacha Stam
Isralb duoval éppen Győrben koncerteztünk, ahol több dalát is bemutattuk, amiket Sasha Argov komponált.

Viktor Koszenko: Noktürn
Bár a zeneszerző modern, a zenéje teljesen akár romantikusnak is nevezhető. Az orosz koncertsorozat egyik koncertje.

 

Igor Stravinskij

 

Kodály Zoltán: Meditation

 

Albán népzene, Paolo Marzocchi által komponált albán népdal

 

 

Megjegyzés a szerkesztő részéről: Maria Rafaeli magyar származású zongoraművész alapozta meg Fier-ben a zeneoktatást. Egy albán hegedűművésszel karöltve alapították a Fier-i zeneiskolát 1966-ban, ahol Almira is kezdte a tanulmányait. Maria-ra ma is szeretettel emlékeznek a város polgárai, tiszteletére emléktáblát állítottak.

 

 

Albánia egy magyar botanikus szemével

 

Albánia köztudottan gazdag természeti forrásokkal rendelkezik. Igaz ez a növényvilágára is.

A témával kapcsolatban egy szakembert kérdeztem, aki igencsak jól ismeri Albánia flóráját, hiszen tizenöt éve kutatja azt. Barina Zoltán a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa készségesen válaszolt a kérdéseimre, és rendkívül érdekes válaszokat adott, melyekből az is kiderül, mekkora szerepük van a magyar botanikusoknak az Albániában fellelhető növények feltérképezésében.

 

Mikor járt először Albániában szakmai céllal?

2004-ben jártam Albániában először, zoológus kollégákhoz csatlakozva, akik részben szervezett nomád úton, részben magánszervezésben már többször voltak Albániában csigákat és vízirovarokat gyűjteni. Elmondásuk szerint egy kopár terület, kivágott erdőkkel, stb., gondoltam, azért nézzük meg. Májusban voltunk a Tomorr hegyen, ami már önmagában kalandos volt, mert a hat résztvevőből ketten jutottunk csak fel. Aztán azév augusztusában vissza is mentünk ugyanide egy csigát keresni. Az ezeken az utakon szerzett tapasztalatok, benyomások alapján kezdtem úgy gondolni, hogy Albánia ennél többet ér, érdemes komolyan foglalkozni vele, hiszen a flórájáról akkor alig tudtunk valamit, alig volt hozzáférhető információ róla.

Az albán tulipán szerpentinterületek bennszülött növénye (2016. május, Kam, fotó: BZ)

 

Mióta folynak növényekkel kapcsolatos kutatások Albániában magyar részről?

Jávorka Sándor, aki a Magyar Flóra-t megírta (1925-26-ban) volt az első magyar botanikus, aki Albániában járt. Pontosabban nem is az első, mivel az első világháborúban a Magyar Tudományos Akadémia küldött ki zoológus majd botanikus kutatókat Észak-Albániába, hogy gyűjtsenek növényeket, végezzenek kutatásokat ezeken a növénytanilag ismeretlen részeken. Így elsőként Andrasovszky József, majd a páfrányokkal foglalkozó Kümmerle Jenő Béla és 1918 szeptemberében Jávorka is eljutott Albániába. A kutatók a katonák védelmében tudtak dolgozni, a fő tábor a mai Kukës közelében volt, innen járták be a környéket, Jávorka pedig Tropoja környékén tevékenykedett. Sajnos a frontvonalak mozgásával alig egy hónap múlva nekik is el kellett hagyniuk Albániát.

Hosszú szünet után 1954-től juthattak el újra magyar botanikusok Albániába. Az ekkor alakuló, induló albán botanikai kutatások, a megalakuló kutatóintézetek keresték a kapcsolatokat, és bizony Jávorka Sándor volt az egyetlen élő botanikus a “baráti” országokból, aki már járt Albániában (volt helyi tapasztalata). Így aztán Jávorka 1955-ben (37 év után, 72 évesen) újra botanizálhatott Albániában. Ekkor a helyi kollégák vitték körbe az országban, és meglátogatták a korábban felkeresett Hekurave-t a mai Bajram Curri felett. Ebben az időben több magyar botanikus is eljutott Albánia különböző részeire, volt aki az olajfát károsító fúrólégy elleni védekezés kidolgozásában vett részt, volt aki az ártéri ligeterdőket vizsgálta, más pedig a száraz tölgyeseket.

Az albán növényvilágot feldolgozó monográfia megírására már az 1920-as években voltak magyar tervek, amiket az ’50-es évektől albán kollégákkal közösen szőttek tovább és készítettek elő, de a terveket a politika és az élet keresztülhúzta: A tiranai pártvezetés 1962 végéig felszámolta diplomáciai kapcsolatait a szovjet-blokk országaival, 1961-ben pedig meghalt Jávorka Sándor, így a két ország botanikusai közötti kapcsolatok is megszakadtak.

Minderről részletesebben is írunk egy remélhetőleg idén, az MTA gondozásában megjelenő tanulmánykötetben Magyar botanikusok Albániában címmel.

Ide kapcsolódóan talán büszkék lehetünk rá, hogy végül az Albániában előforduló növények elterjedési térképeit bemutató munkát és az ország növényeinek monografikus feldolgozását mi valósítottuk meg helyi kutatókkal együttműködve.

Az eddig megjelent egyik monográfia borítója
(Fotó: BZ)

 

Miért érdekes Albánia egy botanikus számára?

Az ismeretlen egy kutató számára mindig vonzó, és Albánia növényvilága ilyen volt. A 2000-es évekig messze ez a terület volt a legkevésbé feltárt Európában. A másik vonzó természetesen a terület növényekben való gazdagsága. Kicsit előreszaladva szemléletes, hogy Albániában – jelenlegi tudásunk szerint – 3800 virágos növény fordul elő őshonosan, míg a több, mint háromszor akkora Magyarországon mintegy 2200-2300 faj. A gazdagság annak köszönhető, hogy Albániában a tengerpartoktól a magashegységekig mindenféle élőhely megtalálható, és nagy az alapkőzetek változatossága, ami a növényeknek fontos. Ennek köszönhetően ezen a kis területen sok olyan növény él, ezek az endemizmusok, amik máshol a Balkánon (és a világban) nem találhatók meg. Még szoktam mondani, hogy bár Albánia területe kicsi, de a felülete nem, ezt érzi az ember, amikor kapaszkodik fel a hegyekbe.

Egy a sok növényfaj közül, amit mi mutattunk ki elsőként Albánia területéről: vöröslő buvákfű (2016. Augusztus, Bilisht közelében, fotó: BZ)

 

Mennyire könnyű vagy nehéz Albániában „anyagot” gyűjteni?

Az anyag számunkra a növényeket jelenti, amiket lepréselünk és mindenki számára hozzáférhető közgyűjteményekbe (herbáriumokba) helyezünk el. Ez a folyamat olyan szempontból könnyű, hogy magát a gyűjtést kevés jogszabály nehezíti. És olyan szempontból is könnyű, hogy mivel növények mindenütt vannak, önmagában közülük begyűjteni valamennyit, nem különösebb feladat. De az egész kutatásban épp nem a közönséges, mindenki számára ismert, kevés új információt hordozó növények gyűjtése és helyek felkeresése a fontos, hanem, hogy felszámoljuk a “fehér foltokat”, azaz a legeldugottabb helyeken is megnézzük, hogy ott mi fordul elő. Ezért aztán az útjainkat mindig alapos előkészítés előzte meg, eltervezve, hogy hova érdemes menni, és egy-egy helyet hogyan lehet elérni, megközelíteni. Így sokat mozogtunk határterületen, ami Albániában megint csak nem jelentett olyan adminisztratív nehézséget, mint mondjuk Oroszországban az Altaj hegységben, ahol a határ 100 km-es körzetébe való belépésre külön engedélyek voltak szükségesek. Régi vágyam volt például eljutni a Vermosh-tól északra húzódó Seferce-i völgybe, amit a legközelebbi úttól egy 2000 méter magas hegyvonulat választ el (kényelmesen csak Montenegróból, illegálisan lehetne megközelíteni). Mikor sikerült, meg is hozta a várt eredményt:

három olyan növényfajt találtunk Albániának ebben a legészakibb csücskében, amik addig sehonnan az országból nem voltak ismertek.

Eldugott völgy Észak-Albániában (Seferce, 2017. június; fotó Mező Hedvig)

A gyűjtés és terepi botanizálás Albániában fizikailag egyáltalán nem könnyű. Sok barát, kolléga le is morzsolódott közben, mert a legtöbb jó helyet csak gyalog, sokszor több napos gyalogtúrákkal lehet elérni. Közben persze minden egyéb mellett cipelni kell a növényprést is, amiben a gyűjtött növényeket szárítjuk. A terep gyakran elég veszélyes, a hatalmas szirtek, sziklafalak, és nem utolsósorban a medvék és viperák miatt. Az egynapos túrákat jól kell eltervezni, hogy ne sötétedjen ránk, mert az növeli a kockázatokat (és amúgy haszontalan, mert sötétben úgysem látjuk a növényeket). Olyan is volt, hogy valakit a hőség készített ki, vagy az eső, de többnyire csak halálosan – de egészségesen – elfáradtak, akik csatlakoztak egy-egy ilyen utunkhoz.

A végeláthatatlan karrmezőn hátizsákokkal lassú volt a haladás (2010. július, az Albán Alpokban Bogë fölött, fotó: BZ)

 

Az albánok mennyire jók a botanikában, mennyire vannak tisztában az értékeikkel?

Úgy tapasztaltam, hogy az albánok szinte kivétel nélkül szeretik az országukat, büszkék rá. Van, aki azt mondja, hogy sok minden nem jó, mert nincs munkalehetőség, rossza a politika, stb., de az országukat akkor is szeretik. Talán ebből a büszkeségből jut valamennyi a növényeknek is, de az átlagembert a botanikából ott sem érdekli több mint nálunk: lehet-e használni valamire egy-egy növényt. A ma is vidéken élők növényismerete azért jobb, ennek praktikus okai is vannak: sokaknak legfőbb bevételük gyógynövények gyűjtése, amiket a hegyi kaszálókon, réteken gyűjtenek. Egyik legismertebb talán a helyiek által çaj mali-nak nevezett növény (Sideritis syriaca), amit már hazai áruházakban is láttam görög hegyi tea néven forgalmazni. Ez nagyjából az Elbasan-tól délre fekvő hegyekben fordul elő, árulják is útszéleken, találkoztunk is bácsival, aki ilyen teafüvet gyűjtött és mesélte, hogy Görögországban egy maréknyit 1 euróért adnak el belőle. De ezen kívül is sok gyógynövényt gyűjtenek, köztük olyanokat is, amik nálunk is előfordulnak, de itt (már) nem divat a gyűjtésük. Így kankalinokat, szurokfüvet, falgyomot, sőt nyírfalevelet és sok minden mást is szárítanak. Az utóbbi években egyre népszerűbb lett ezeknek a gyógynövényeknek, teanövényeknek a termesztése is. Különösen Koplik környékén jelent meg sok çaj mali ültetvény, de orvosi zsályát, curryfüvet és másokat is termesztenek. Ezeket aztán a Koplik-ban működő gyógynövényfeldolgozó felvásárolja és elsősorban Amerikába exportálják.

Botanikus kutatókból az 1950-es években munkálkodó Kole Paparisto nevével fémjelzett generáció volt az első, és máig meghatározó. Paparisto halálával az utódok sokáig inkább az ő örökségükből éltek. Most talán kezd felnőni egy olyan fiatal generáció, akiket újra érdekel a botanika, komolyan igyekeznek foglalkozni vele, ennek egyik alapja, hogy legyenek olyan intézmények, ahol botanikusként is lehet dolgozni, így az egyetemek mellett nemzeti parkok és civil szervezetek (NGO-k). Bízom benne, hogy ennek a generációnak a szakmai fejlődésében nekünk is van szerepünk: mindig igyekeztünk együttműködni az idősebb helyi kollégákkal, és a fiatalabbakat segíteni a szakmai előrelépésben (közös publikációkkal, információkkal, kapcsolatokkal, stb.)

A Vlora melletti sólepárlók sívó felszíne is rejt növényritkaságokat (2008. augusztus, fotó: BZ)

 

Hol láthatunk Magyarországon Albániából származó növényeket?

Az általunk gyűjtött növények a Magyar Természettudományi Múzeum herbáriumába kerülnek az örökkévalóság számára. Kiállításainkon szoktuk bemutatni az érdekesebb, látványosabb példányokat. Hamarosan indul egy balkáni vándorkiállításunk, melynek első helyszíne Belgrád lesz, majd Prishtinában, Tiranában, Podgoricában és Szarajevóban mutatjuk be a helyi viszonyokhoz alakítva a Balkán élővilágának gazdagságát és intézményünk szerepét ennek feltárásában, illetve az együttműködésünket a balkáni országok intézményeivel.

Ezzel a bájos hagymással a Vlora-tól délre levő tengerparti hegyeken találkozhatunk (Leucojum ionicum, Kaninë, 2016. Augusztus, fotó: BZ)

 

Milyen érdekes élményei kapcsolódnak az itt eltöltött időhöz? Volt-e ami meglepte, megdöbbentette Önöket pozitív és negatív értelemben is Albániában?

Rengeteg élményünk van, ezeket igyekszünk csokorba gyűjteni egy képekkel illusztrált könyvben, amit említettem fent. Albániában nem érdemes semmin meglepődni. Sok dolog egészen máshogy működik mint nálunk. Ennek lebilincselő hatásait többnyire azokon látom, akik először járnak az országban és csodálkoznak, hogy még az autópálya szélén is birkák legelnek, hogy minden ház aljában bolt van, amikben ugyanazt lehet megvenni, hogy kétes minőségűek az utak vagy, hogy az emberek a legsarasabb bozótból is zakóban, elegánsan bukkannak elő, és hoznak egy váltócipőt, hogy a buszt össze ne koszolják.

Érthető módon – bár sok időt töltünk a hegyek között – legtöbb élményünk az emberekhez kapcsolódik. Magával ragadó az a derű és jószándék, ami az emberekből árad. Egy ismerősöm egyszer hamarabb ért vissza a hegyről Shëngjin-be és gondolta, megvár minket egy sör mellett. Be is ment egy helyre, ahol kért egy sört, de az csak biliárdszalon volt. A fiatalok leültették, és átszaladtak a szomszéd boltba neki egy sörért. Ráadásul ugyanúgy 100 lekért adták a sört, mint mindenhol. Albánia sokat változott az elmúlt 15 évben, a sör és raki ára viszont semmit. Mérettől és típustól függetlenül az alapár 100 lek, puccosabb helyeken helyeken 150 lek, ami még menőbb, ott ugyanezért a az összegért csak 3 deciset tartanak. A témába vágó felfedezésünk volt, hogy a pillepalackos nagy söröket itt birra familjar-nak, azaz családi sörnek hívják (anyukának, apukának, gyerekeknek). Máskor beültünk egy sörre, de a tulaj nem engedte, hogy kifizessük: a vendégei voltunk. De jártunk úgy, hogy egy nagyobb csoportot (14 fő) vittem tanulmányútra és ahol leraktuk a kocsikat épp egy lagzi másnapja ért véget, visszafele jövet behívtak minket és megkínáltak a maradékból, még kedves ajándékot is kaptunk. Az ilyen esetek Albániában ma még teljesen megszokottak, sokaknak ez adja vissza az emberiségbe vetett hitét, és tényleg mindig feltöltődés egy-két hetet az országban eltölteni.

Persze nem sörözni jártunk Albániába; az élményeink másik köre a hegyekhez, a természethez kapcsolódik, ezekben jóval kevesebb a sör. A 2009 május végi utunk alkalmával például szokatlanul hideg idő köszöntött be a Balkánon. Mi ekkor mentünk fel a Hekurave-ra és szakadó esőben indultunk fel a hegyre. Ez nem a legalkalmasabb idő botanizálásra, de az izgalmas részek nem is legalul vannak, így nekivágtunk. A magasabb részeken persze hó esett, nem is kevés, de aztán hamar elolvadt. A következő éjjel -7 fokig süllyedt a hőmérséklet, a rákövetkezőn meg nem volt alkalmas sátorhely, így kint aludtunk hálózsákban. Az eleredő eső ébresztett fel minket, majd következő nap még egy erős front érkezett, amikor mindenütt villámok cikáztak, az egyik “széle” el is csípte egy barátomat. Többször kapott el minket jégeső, egyszer azzal szembesültünk, hogy a hirtelen eső miatt megáradt a folyó, amin át akartunk kelni, és volt, hogy a barátom annyira kimerült 11 nap terep után, hogy a Munella-ról lefelé egy hónyelven megcsúszva annak köszönheti, hogy többé-kevésbé épkézláb megúszta, hogy el bírtam kapni csúszás közben.

Különösen a Munella hegységben láttunk sok medvenyomot (2009. augusztus, fotó: BZ)

 

Egyszer a Karaburun-félszigeten hárman úgy elszakadtunk egymástól, hogy mindhárman máshol töltöttük az éjszakát. Legjobban vagy -rosszabbul talán a rovarász barátunk járt, aki a félszigeten kecskepásztorkodó férfiaknál szállt meg, akik elmondásuk szerint másfél éve vannak ott folyamatosan. Nagyon kedvesen fogadták, etették-itatták, de azóta sem mesélte el, hogy utána mi történt.

Egyszer egy helyi barátommal, a Shkodrai Egyetem professzorával mentünk fel a Szkanderbég-hegységbe megkeresni egy kora tavaszi gumós növényt. Büszkeségemre a mintegy 40 km-es területen könnyedén megtaláltuk a szobányi foltot, ahol a növény (Gymnospermium scipetarum) volt.

A Szkanderbég-hegységben is keresett kora tavaszi növény (Gymnospermim scipetarum, 2015. március, Pilur fölött Dél-Albániában, fotó: BZ)

 

Már épp a lefele utat tervezgettem, mikor Marash szólt, hogy van egy kis gond. Ő ugyanis abban a ruhájában jött, amiben előző nap előadást tartott az egyetemen, és felfelé kaptatva a zakóban hamar melege lett, levette és átvetette a karján. Az csak jóval egy méteres, de igen keskeny hasadékokkal szabdalt karrmező után derült ki, hogy elhagyta a tárcáját, benne az irataival és a kocsija papírjaival. Ez volt a legnagyobb gond (mert nem találtuk meg), másnap már nem mert velünk jönni, mert a rendőröktől tartanak (szamárnak nevezik őket). Nekünk mindig kedvező – és vicces – tapasztalataink voltak a rendőrökkel. Legközelebbi találkozásunkra Marash-nak új kocsija volt: már úgyis tervezte, és egyszerűbb volt, mint új forgalmit csináltatni. És hogy mennyire nem kell meglepődni Albániában semmin: a hegyről lejövet a semmi főterén fiatalok próbálgatták a frissen szerzett fegyvereiket, közben elbeszélgettünk velük. Mikor Marash leért, mondta, hogy menjünk innen gyorsan. Néha valószínűleg nyugodtabb az ember, ha nem tud valamit.

Az Albán Alpok Lëpushë körül, előtérben Marash (2011. augusztus, fotó: BZ)

 

Egy frissen szerzett történész ismerősöm, aki történetesen Albánia történetével foglalkozik, hallva, hogy mi mindenfelé járunk Albániában a hegyekben, óva intett egy résztől északon, ami a szervkereskedelem központja Koszovó felé. Mint kiderült, ez a Tropoja-völgy és a Gash régió, mi többször jártunk itt, mert Albániában csak itt van radiolarit alapkőzet, amin izgalmas növények nőnek. Kellemes emlékeink fűződnek ezekhez a túrákhoz, mert nagy hátizsákokkal igyekezve fel az ösvényen az öszvérrel közlekedő helyiek mind megelőztek minket. Mire felértünk a legelőkre, már legalább egyszer mindenkivel találkoztunk, meg is hívtak ebédre. Itt is tapasztaltuk, hogy tradicionálisan a nők szerepe sokfelé még olyan, mint itthon nagyszüleink idejében.

Esküvőiruha-kölcsönző Kruja-ban (2004, fotó: BZ)

 

De nem mesélek el mindent, hogy érdemes legyen elolvasni majd a kötetünket is.

 

 

Kis kávézó körkép Tiranából

 

 

Hajde, pimë një kafe! (azaz “Gyere, igyunk egy kávét!”) Hányszor, de hányszor elhangzik ez a mondat Albániában. :)

 

 

Az albánok egyrészt szeretik a kávét, másrészt mentalitásukból kifolyólag szeretnek nyilvános helyeken találkozni, beszélgetni, üzletet kötni. Így ha egy feketére szottyan kedvünk, szó szerint minden sarkon találunk egy kávézót, sok helyen többet is egymás szomszédságában.

A kávé amellett, hogy finom mértékletesen fogyasztva számos jótékony hatással rendelkezik. A koffein pozitív hatása, mely elűzi az álmosságot, fáradtságot elvitathatatlan, és fejfájás ellen is hatásos. A kávé serkentőleg hat az idegrendszerre, javítja a koncentrációs képességet, és pozitívan hat az izomműködésre is. Segíti továbbá az emésztést, az epehólyag, a vesék és a pajzsmirigy működését is.

Az albán főváros tele van kávézókkal.

A Mulliri Vjetër (Öreg malom) cég több, mint 20 éve kezdte a kávé forgalmazását Albániában. Tiranában több helyen, valamint Albánia szerte, de a határon túl Koszovóban, Macedóniában, Görögországban és az Egyesült Államokban is vannak üzleteik.

 

 

Itt megkóstolhatjuk a világ híres kávétermő vidékeiről származó fajtákat, mint a Nicaragua Maragogype, az Ethiopia Sidamo vagy a Columbia Supremo. Vásárolhatunk is elvitelre előre csomagolva és kimérve is.

 

 

 

A Mon Chéri Tirana harmadik legnagyobb kávéház lánca.

 

 

Városszerte több egységük van, a kisebb üzletektől a nagyobb, kerthelyiséges egységekig, ahol ilyenkor télen fűtőtestek vannak elhelyezve, hogy akik kint szeretnének kávézni, vagy dohányoznak, azok se fázzanak. Ezek a kávézók úgy vannak kialakítva, hogy vannak konnektorok kihelyezve, így például a diákok hálózatról használhatják a laptopjukat, telefonjukat. Természetesen van internet is, ahogyan a legtöbb nagyobb vendéglátó egységben Albániában. Alkalmazottaik 67%-a nő, mert a cég úgy gondolja, egy női alkalmazott jobban beleillik az üzleteik atmoszférájába.

 

 

Ha valaki egy múzeumban szeretne feketét fogyasztani, keresse fel a Bizottság kávézót (Komiteti Kafe Muzeum).

 

Forrás: saját kép

 

A hely egyben múzeum is, a kommunista éra tárgyaival van berendezve, még a WC is. :) Az egyetlen hely Tiranában, ahol 38 féle rakit árulnak, feltüntetve az itallapon természetesen, hogy néhányuk szezonális (és az árakon is látszik, hogy a hely nem szokványos). Az uborkás rakitól kezdve, a galagonyáson át a ginzeng pálinkáig mindenféle kapható. Érdekes hely Tirana szívében.

 

 

Az Observator bárból remek kilátás nyílik Tiranára és a Dajti-hegyre.

 

Forrás: saját kép

 

Van természetesen távcső is, nincs viszont raki és Szkander bég konyak, tehát ne az albán tradicionális italok élvezetéért menjetek, hanem elsősorban a kilátás miatt. Aki babonás, az lépcsőn menjen, mert a bár a 13. emeleten van, és a liftben is ez van feltüntetve. :)

 

 

A Blloku-ban a Sky Tower tetején a panoráma bár 60 m magasról tekint le a városra.

 

 

7-24 óráig van nyitva, szuper a kilátás a városra, többek között Enver Hoxha egykori házára, ami nagyon közel van.

 

 

És az Albániára jellemző végletesség itt is megnyilvánul. A Sky Tower-től néhány méterre találunk egy családi ivót, ahol egészen más árak vannak. Itt bizony 50 Lek a kávé (és a raki is). Ehetünk is egyszerűbb ételeket, például qofte-t. A hely egy hatalmas, kb. másfél méter átmérőjű fa köré épült, mely megadja a hangulatát.

 

 

A falon természetesen Jim Belushi, ahogyan például Borsh-ban a vízesésre épült étteremben is találkozhatunk az albán származású színész képével.

 

 

És ha igazán magasról és a magasból szeretnénk látni Tiranát, akkor menjünk fel a libegővel a Dajti-hegyre. A Dajti Tower hotel tetején a forgó bár 1 óra alatt fordul körbe.

 

 

Fél óra bőven elég egy kávéra, addig látjuk a lényeget, az alattunk elterülő várost.

 

 

 

Tudtátok?

 

A víz után a kávé a világ második legnépszerűbb itala.

A kávé a világ második legértékesebb forgalmazott árucikke az olaj mögött.

A kávét a történelem során háromszor is betiltották: a 16. századi Mekkában 30 évig tiltották a kávé fogyasztását, 1675-ben II. Károly betiltotta a kávéházakat, hogy megakadályozza a nép politikai szervezkedését – sikertelenül, 1677-ben pedig Nagy Frigyes porosz király is betiltotta a kávét, mivel az akkor újdonságnak számító ital hatására olyan mértékben áramlott ki a pénz az országból hogy érezhetően negatív hatással volt a gazdaságra.

A világ legdrágább kávé márkáját a thaiföldi elefántok ürülékéből készítik. A neve Black Ivory, és kilója 1.100 $-ba kerül. Az indonéz cibetmacska székletéből előállított kávé a Kopi Luwak csak a második legdrágább, 600 $/kg.

Törökországban érvényteleníthették a házasságot, ha a férj nem biztosított kellő mennyiségű és minőségű kávét a feleségének.

A magyar származású Francesco Illy (Illy Ferenc) találta fel a frissen pörkölt kávé illatát és aromáját megőrző vákuum, azaz légmentes csomagolást.

Míg volumenben az Egyesült Államokban fogy a legtöbb kávé, az egy főre jutó kávéfogyasztás Észak-Európában, a skandináv országokban a legmagasabb. Egy finn közel négyszer annyi kávét iszik meg egy évben, mint egy magyar.

Kutatások szerint a naponta 2-4 pohár kávét fogyasztó kávézók körében 50%-kal csökkent az öngyilkossági kísérletek száma a nem kávézókkal szemben.

 

A képen látható kávéscsészét az alátéttel albán porcelángyárban gyártották

 

(A bejegyzésben szereplő fotók mindegyike saját.)

 

Albánia idegenforgalma régen és ma

 

A ’90-es évek előtt a turizmus jelentéktelen ágazat volt Albániában. Akkoriban magánúton nem lehetett az országba jönni, csak szervezett út keretében, olyan utazási irodákon keresztül, melyek kapcsolatban voltak az állami utazásszervezővel az Albturist-tal.

Forrás: albturist

 

A ’80-as években Nagy-Britanniából is érkeztek turisták Albániába, pedig a két ország diplomáciai viszonya nem volt éppen jó. Ezért csak egy brit utazási irodának volt kapcsolata az Albturist-tal, ők évente tíz csoportot hoztak Albániába. 1982-ben egy turista csoporttal Philip Ward író is Albániába jött. Ward egy évet élt Líbiában, és volt tapasztalata Egyiptomban, Máltán és Indonéziában is. Kiadott egy útikönyv sorozatot – Libanon, Irán, Ciprus, Írország -, és egy évvel albániai nyaralása után 1983-ban Londonban egy 166 oldalas útikönyvet publikált Albániáról is.

Forrás: amazon

 

A könyvében Ward hangsúlyozza, hogy semmi más célja nem volt, mint tájékoztatni és megismertetni az érdeklődőkkel Albániát, melyet akkoriban az „Európa Tibetje” jelzővel illettek. A szerző kiemelte, hogy Albánia olyan ország, ahol „senkit sem ér közúti baleset, és ahol senki sem gazdag.” Közúti balesetek azért nem léteztek, mert nagyon kevés jármű volt, magántulajdonban nem lehettek autók.

Forrás: tirana observer

 

És hiába voltak gyönyörű tengerparti részek, az emberek nem jártak szállodákba nyaralni, mert nem nagyon voltak.

Forrás: droni.al

Durrës
(Forrás: droni.al)

Forrás: droni.al

„Én 1982 május-júniusában jártam Albániában teljesen átlagos turistaként, egy teljesen átlagos utazási irodával. A Regent Holiday UK kirándulást kínált iskolába, gyárba, művészeti stúdióba és mezőgazdasági termelőszövetkezetbe. A mi csoportunk egy textilgyárat és egy óvodát keresett fel, valamint egy állami gazdaságot délen, továbbá egy könyvkiadót és egy filmstúdiót, ahol egy filmet vetítettek. Találkoztunk egy bíróval és egy költővel is.”

A könyvben a szerző kitér többek között arra, hogy jó volt a szervezés, hogy Albánia szép és vendégszerető ország, de írt a politikai helyzetről is.

„Az albán hatóságok meg voltak győződve, hogy minden turista egyben ügynök is  – CIA, KGB, MI5. Az amerikaikat nem engedték be, és az újságírókat sem. A hosszú hajú és szakállas férfiakat sem engedték az országba. Ha a hatóságok nem voltak megelégedve valakinek a hajával, azonnal borbélyhoz küldték. Nem volt pénzváltó, és nem lehetett Lek-et hozni-vinni. Nem lehetett fényképet készíteni a katonai létesítményekről, kikötőkről és a bunkerekről. És az emberekről sem, ameddig engedélyt nem kaptunk rá.”

Albán bolt a ’80-as években
(Forrás: pinterest)

Ward ezt az egészet kalandként élte meg, melyet részletesen leír a könyvében. A könyv végén hasznos információkkal látja el azokat, akik Albániába szeretnének látogatni, az idejutással, a hotelekkel, az árakkal, az átváltási árfolyamokkal és mindazon dolgokkal, melyekre figyelni kell.

„Azoknak, akik kirándulni szeretnének a tavaszi (április-május) és őszi (október-november) időszakot ajánlom. Az ateisták nem fognak itt karácsonyi hangulattal találkozni, akik pedig fürdeni szeretnének, nyáron megtehetik Durres-ben nevetséges árakon. A hegyekbe áprilistől-októberig érdemes menni”- írja a szerző.

A brit iroda áprilistól januárig hirdette az utakat. 1982-ben a legrövidebb 10 napos volt, az ára pedig 256-275 font között mozgott.

„Durres-i szállással nyáron a 13 napos nyaralás 280 fontba került, a 17 napos pedig 305 fontba. Egy egyágyas szoba ára 2.70 font volt szezonban. A Durres-i úttörőtáborba 6 Lek volt a látogatás ára, míg az állami gazdaságba 18 Lek.

A brit turistákat a 15 emeletes Tirana hotelben szállásolták el, és a szerző kiemeli, hogy a hotel a város központjában helyezkedett el, és minden szobához tartozott fürdőszoba. A másik lehetőség a Hotel Dajti volt, melyet az olaszok építettek.

Forrás: flickr

A Tirana hotel és a Szkander bég tér napjainkban
(Forrás: saját kép)

Aki sokszor járt már Albániában, láthatta, hogy a Szkander bég tér az idők folyamán többszöri átalakításon esett át. Csak az utóbbi hét évben, mióta mi itt élünk, harmadjára építették újjá. Ez a legutóbbi olyan jól sikerült, hogy elnyerte az Európa díjat a városi közterületek versenyén. 279 nevező közül választották ki a legjobb 25-öt, az eredményhirdetésen Barcelonában pedig a tiranai Szkander bég teret hirdették ki győztesnek.

„Durres-ben kis szerencsével megszállhatunk a Hotel Adriatik-ban, vagy az Apollonia-ban és a Hotel Durres-ben, melyek alacsonyabb színvonalúak. Gjirokastra-ban a Hotel Çajupi, Berat-ban a Tomor hotel ajánlott.”

A Hotel Adriatik régen
(Forrás: flickr)

A Hotel Adriatik napjainkban
(Forrás: saját kép)

 

“Saranda-ban pedig a Hotel Butrint ajánlott, Shkodra-ban a Rozafa, Elbasan-ban pedig a Skampa.”

Saranda a ’80-as években
(Forrás: skyscrapercity)

Forrás: saját kép (2007)

Saranda ma
(Forrás: lonely planet)

„A külföldi turistáknak erősen ajánlott, hogy figyeljenek rá, mit dobnak a szemétkosárba, mert miután elhagyták a szobát, alaposan át fogják azt kutatni.”

A szerző tanácsolja továbbá, hogy a turisták semmiképp se hozzanak magukkal vallási témájú könyveket, Bibliát, Koran-t, mivel az ország ateista, és ez nem csak azonnali elkobzást, hanem az országból való kiutasítás is eredményezhet. A tanácsok között szerepel az is, hogy a nők ne viseljenek mini szoknyát vagy túldíszített ruhát, a férfiak pedig ne viseljenek hosszú hajat és szakállt.

Albánia ma:

Durres
(Forrás: saját kép 2014)

Vlora ma
(Forrás: booking.com)

Saranda ma
(Forrás: invest in albania)

Ksamil ma
(Forrás: ksamil hotels)

„Ne próbáljunk meg Lek-et kivinni vagy behozni. A megmaradó pénzt költsük el italra, cigarettára vagy ajándékokra Shkodra-ban. A nagyobb összeget váltsuk át a távozás előtti napon Tiranában vagy Durres-ben. Néhány üzlet a hotelekben csak Lek-et fogad el, más üzletek külföldi valutát is. Ne adjunk borravalót készpénzben. Adjunk inkább cigarettát, könyvet vagy nejlonharisnyát” – tanácsolja a szerző.

Az útikönyv, mely különös figyelmet szentel az albán tengerpartnak, kulturális emlékeknek, a gazdag történelemnek 1985-ben és 1987-ben újra megjelent Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

Ma Albániában a turizmus a leggyorsabban fejlődő ágazat. A Világgazdasági Fórum legutóbbi Utazási és Turisztikai Versenyképességi jelentése 136 országot listáz, és bemutatja, hogy mely országok tették a legnagyobb előrelépést a legutóbbi jelentés óta. Albánia első helyen szerepel ezen a listán. Nyolc helyet javított, és rohamléptekben halad előre, az utóbbi tíz évben 502 százalékkal növelte az idegenforgalmát. Emellett vendégszerető, biztonságos és toleráns.

 

 

 

 

Albán legendák

 

 

Az albánok meglehetősen babonásak, és tartanak az ártó szellemektől. Ennek tanúbizonysága többek között az épülő házakra kiakasztott régebben szalmabábu, manapság plüss állat, kitömött baba.

 

Forrás: saját kép

 

Az albán mitológia is tele van legendákkal olyan személyekről és hihetetlen történetekről, melyek generációról-generációra szálltak.

A legismertebb mitológia alak az albán legendákban a hegyi tündér, a zana, akit főleg Koszovó és Észak-Albánia területén tisztelnek. Úgy tartják, hogy minden hegynek megvan a maga zanája, aki nem mutatkozik, de időnként női testet öltve fürdőzik a patakban, és ha meglessük, egyetlen pillantással kővé dermeszt. A legveszélyesebb lény Ora egy félig emberi, félig szellemlény, aki segíthet vagy akár árthat nekünk, ha megjelenik. A legenda szerint Ora egy alaktalan átlátszó lény volt, aki időnként emberi alakot öltött. Úgy tartották, hogy a hegyekben, erdőkben lakott források és lakott területek közelében. Általában éjjel jelent meg, szépséges fény alakjában. A legtöbb albán mese központi karaktere egy Ora, vagy egy olyan személy, akit a saját Ora-ja kísér. A legendák szerint mindenkinek van saját Ora-ja, mely védi őt a rossz történésektől. Ha egy veszélyes Ora jelenik meg éjszaka, meg kell állnunk és várnunk kell hajnalig, amíg eltűnik. Kedvenc helyeik a cserjés, bokros részek, útkereszteződések, folyópartok és források. Azokat a helyeket, melyekről úgy gondolták, hogy ott pihen az Ora, az emberek messze elkerülték, mert ha megzavarták volna, akárcsak egy falevél eltaposásával, a család egyik tagját valamilyen katasztrófa érte volna. A régi időkben az emberek soha nem mondták ki az Ora nevét, mert átok sújtotta volna őket. A történészek szerint az ősi illír pogány időkből jön ez a mítosz, és generációról-generációra öröklődött. Sokan úgy tekintettek az Ora-ra, mint váratlan szerencsére, és kérték, hogy segítsen a nehéz helyzetekben, míg másoknak negatív és veszélyes paranormális lény volt gonosz szándékkal.

 

Ora
(Forrás: ata.gov.al)

 

A Kék-szem forrás története is érdekes. Állítólag egy haldokló sárkány szeméből fakadt, aki elragadta a lányokat és az állatokat, ezért a helyiek megölték. Más források egy hatalmas kígyót emlegetnek, akit egy furfangos helyi úgy pusztított el, hogy egy szamarat megrakott szalmával és elment a barlanghoz, ahol a kígyó lakott. Ott a bejáratnál meggyújtotta a szalmát, mikor látta a kígyót közeledni. Az bekapta a szamarat, de mivel az a gyomrában tovább égett, kínjában áttekergett a Kék-szem forrás helyére, végül elpusztult, és az ő szeméből fakadt a forrás.

 

Forrás: Erdős Laci

 

Teuta királynő legendája elrejtett kincsről szól. Teuta Agron király felesége volt, aki, miután férje meghalt egy győztes csata utáni tivornyában – gyakorlatilag halálra itta magát -, Illíria királynője lett. A királynő nemcsak hogy engedte, de buzdította is népét a kalózkodásra.

 

Teuta uralta az egész tengert. Ereje a tengerből táplálkozott. Uralta a hullámokat, szemében a tenger mély kéksége tükröződött.
(Forrás: saját kép)

 

A rómaiak követeket küldtek, hogy az illírek hagyjanak fel a római hajók kirablásával. Mivel Teuta válaszul megölette az egyik követet, ez kirobbantotta az első illír-római háborút. A rómaiak legyőzték Illíriát, a királynő pedig elhagyta a trónt.

 

Teuta királynő
(Forrás: ata.gov.al)

 

És itt kapcsolódik a történelmi tényekhez a mítosz és a legenda. Mikor a háború elkezdődött, Teuta intézkedett, hogy megóvja hatalmas vagyonát. Kr. e. 229-ben elrendelte, hogy az összes kincset vigyék egy távoli és titkos helyre, így a Via Egnatia-n elszállították azt Lunge falucskába. Pogradec környékén a helyiek még emlékeznek egy régi történetre, melyet az őseik meséltek, miszerint Teuta uralkodása alatt hatalmas kincset rejtettek ott el. A kincs rengeteg aranyat, ezüstöt, drágakövet, gyémántot és rubintot tartalmazott. 40 öszvér szállította, és egy titkos üregbe rejtették, amit a királynő hűséges szolgái ástak a Shkumbin-folyó medrének közelében. A szolgákat megölték, miután visszatértek a palotába, hogy örökre magukkal vigyék a kincs rejtekének titkát.

 

Teuta szobra Kruja-ban a Szkander bég múzeumban
(Forrás: Erdős Laci)

 

A 40 szent temploma a legfontosabb történelmi emlékmű Saranda-ban. A templom nevének eredetéhez egy híres legenda kapcsolódik: a templomot a VI. században építették, és a balkáni keresztény hívők zarándokhelye volt. A templomba 40 keresztény katonát börtönöztek a római hadsereg XII. légiójából. A katonáktól azt akarták, tagadják meg hitüket, és mivel nem voltak hajlandóak, megkínozták őket, és meztelenül kitették a téli hidegbe. Úgy tartják, 30 közülük szent volt, 10 pedig démon. A templom falain festmények vannak, az egyikről úgy hiszik, a legöregebb Albániában. A templom 1944-ig jó állapotban volt, akkor az angolok lebombázták, mert azt hitték, menedékhelyül szolgál a német helyőrségnek. A templom Lekures vára előtt a dombon áll.

 

Forrás: ata.gov.al

 

Forrás: wikipedia

 

Az albán várakhoz is izgalmas történetek kapcsolódnak. Az egyik legszomorúbb Rozafa története, akit a Shkodra-i várba falaztak, hogy csontjai megtartsák azt, de a többi erődítmény története is érdekes.

 

Több legenda próbálja elmesélni, hogyan lett Albánia a sasok földje.

 

Forrás: ata.gov.al

 

Az egyik legrégebbi közülük így szól:

Egy nap egy fiatal fiú vadászni indult a hegyekbe, és meglátott egy nagy sast repülni egy kígyóval a szájában. A sas letette a kígyót a fészkébe, mely egy magas sziklán volt, és elrepült. A fiú kíváncsi lett, és felmászott a sziklára, hogy közelről lássa a sas fészkét. Mikor odaért, látta, hogy egy újszülött sasfióka ül a fészekben, a kígyó mellette pedig még él, és arra készül, hogy megmarja. A fiú megsajnálta a kis madarat és megölte a kígyót egy nyíllal. Majd magához vett a sasfiókát és haza indult. Ahogyan hazafelé tartott, egy nagy sas körözött fölötte, és kérdezte: „Miért viszed el a kicsinyemet? A fiú így válaszolt: „Megmentettem a kígyótól, így most már az enyém.” De a sas így kérlelte: „Add vissza a fiamat, és neked adom éles látásomat és szárnyaim erejét. Erős leszel és sebezhetetlen, és az emberek a nevemen hívnak majd.” A fiú elfogadta az ajánlatot, és visszaadta a fiókát. Ahogyan teltek az évek az emberek látták, hogy a fiú erős és hősies. A kis sas közben felnőtt, és mindig elkísérte a fiút vadászni az erdőbe, és a csatákba az ellenség ellen. Az emberek csodálták a fiú bátorságát, és elkezdték így szólítani: „A sasok fia”, és a földet, ahol éltek onnantól kezdve így hívták: „A sasok földje” – Shqipëri.

Albánia zászlaján egy fekete sas látható. A sas a bátorság és erő jelképe, a piros szín pedig a vért szimbolizálja. Tiranában a Sas-téren a vasból készült nagy sast 2012. november 28-án állították, Albánia függetlenné válásának 100. évfordulója alkalmából. Ha Durres felől közelítjük meg Tiranát, ez a nagy sas üdvözöl minket.

 

Tirana, Sas-tér
(Forrás: saját kép)

 

Éjszakára pirosra világítják
(Forrás: ata.gov.al)

 

A végére hagytam egy hosszú történetet, a Kelmendi törzs legendáját. Ezt csak az olvassa, akit érdekel, hogyan is alakultak ki a hegyi falvak az Albán-Alpokban.

Sok-sok évvel ezelőtt élt egy gazda Triepshi régióban. Egy ismeretlen férfi, akit Klement-nek hívtak érkezett a helyre, akit a gazda alkalmazott a nyáj őrzésére. Együtt végezték ezt a munkát a gazda lányával, akit Bubci-nak hívtak. A lány sánta volt, így nem nagyon talált magának férjet. A barátságuk szerelemmé szövődött, és a lány terhes lett. Mikor a lány anyja tudomást szerzett a dologról, mindent elkövetett, hogy kemény, szívtelen férjét meggyőzze, ne büntesse meg a fiatalokat. A szokások szerint joga lett volna halálra ítélni őket. Végül Klement és Bubci összeházasodott. Kaptak húsz jószágot, és elküldték őket, hogy telepedjenek le egy másik hegyi régióban, mert az apát még mindig mardosta a szégyen, ami a családot érte.

A területet, ahol a fiatal pár letelepedett Bestana-nak hívták. Még ma is láthatók egy kis templom és néhány ház romjai, és elvadult szőlőtőkék. Azt beszélik, a hely a sok vipera miatt vált néptelenné. Az ősi terület soha nem tartozott egyetlen törzsi taghoz sem, így az egész Kelmendi törzs tulajdona volt.

Klement-nek és Bubci-nak hét fia született. Idővel a hetedik legnagyobb családdá nőtték ki magukat, és megalapították Selca, Vukël, Nikç, Vusanje és Martinovici falvakat.

 

 

A legidősebb fiút Kola-nak hívták, és ő lett Selca falu vezetője. Három fia volt: Vui Kola, Mai Kola és Rabin Kola. E három család leszármazottai alkotják Selca falut, ahol most 350 ház van, és 1600 lakos.

 

Selca
(Forrás: ata.gov.al)

 

A Selca-i vízesés
Forrás: mapo.al

 

Selca-ban minden évben megünneplik a falu napját, mely egy hagyományos vallási ünnep, és Zoja Rruzare-nak ajánlanak. A környékbeliek október 6-án összegyűlnek a faluban, és egész éjjel ünnepelnek. Másnap felkeresik a templom előtt a fába faragott Krisztus szobrot.
Forrás: wikipedia

 

A második fiú neve Vuco volt. Neki csak egy fia született, Deda, ő viszont három fiúval büszkélkedhetett, az ő nevük Ushai, Giz és Zek. Az ő családjaik leszármazottai alkotják Vukël falut, mely 170 házból áll 1300 lakossal. A korábbi lakók az utolsó megmaradt leszármazottai az eredeti lakóknak, akiket a legenda szerint a Kelmendi törzs elűzött. Ők a Gimaj, Pepushaj és Xhireaj családok, akiket az albánok csak úgy hívnak Anes (az albán ‘anë’ szóból, ami azt jelenti ‘oldal’, ‘szél’), tehát azok az emberek, akik a vezető törzsön kívül álltak.

A harmadik fiút Nika-nak hívták. Sok fia született, köztük Del, Bala és Untha. Del leszármazottai alapították Nikç falut, ami 75 házból és 500 lakóból áll. A két másik fiú Bala és Untha elmentek, és bevették a hágót Prokletije és Plava hegyek között, és megalapították Unthaj falut, amely fél órányira van Gusinje-től és hat órányira Selca-től, 70 házzal és 500 lakossal.

Klement többi fia is bő gyermekáldásnak örvendett, így a törzs szépen gyarapodott. Mivel az albán nép fogyott a betegségek, a háborúk és a vérbosszú miatt, a Kelmendi törzs nem elégedett meg az állattartók egyszerű életével, hanem raboltak is. Ahogy a törzs ereje nőtt, támadásaikat egyre messzebbi területekre is kiterjesztették, mint pl. Gucia, Pester és Pekia (Peja), így aztán már közvetlenül is szembe kerültek az ottománokkal. Három nagy csatát jegyeztek fel: egyet Shkodra-val, egyet Podgorica-val, egyet pedig Peja-val. Az első állítólag 10 évig tartott, és egyetlen nagy összecsapásban 10.000 török vesztette életét.

A második csatát Podgorica ellen vívták, és 7 évig tartott. Ez is nagyon kemény és véres volt, amit az is mutat, hogy a 7 év alatt mindössze 3 fiú született Selca-ban, ők is gyengék és betegesek voltak.

A harmadik háborút a Peja-i pasha ellen vívták. A Kelmendik eleinte szerencsések voltak, és sikerült bezárniuk a törököket Gucia erődjébe. Akkoriban kezdtek használni egy gyapjúval töltött pajzs-szerű kosarat, amit maguk előtt mozgattak, ami megvédte őket a törökök nyilaitól, így puskájukkal közelharcban nagy pusztítást végeztek. Annyira biztosak voltak a győzelmükben, hogy a törzsfők már elkezdték felosztani a területet maguk között. Azonban a legelők körül vita kerekedett, és az egyik törzsfő, akit Chiobala-nak hívtak, annyira dühös lett, hogy nem kapja meg a kiszemelt legelőt, hogy elárulta a törzset. Éjszaka megegyezett a törökökkel, hogy a legelő fejében elárulja, hogyan tudják meggyengíteni a Kelmendieket. A törökök megfogadták a tanácsát, és még azon az éjszakát kis cölöpöket vertek a földbe, ahol a Kelmendiek a pajzsukkal mozogtak. Másnap, mikor rájöttek, hogy nem tudnak mozogni a védőkosárral a cölöpök miatt, megfutamodtak, és bevették magukat a hegyekbe hátukban a törökökkel. Attól kezdve a háború rossz irányt vett, és a legtöbb Kelmendi elhagyta ezt a földet. Ettől az időtől számítjuk a Kelmendiek Rugova-ba és a Lap-Gulap hegyekbe Koszovóba, valamint a Szerémségbe menetelét, ahol Clementine név alatt még mindig élnek Ninkinci és Hrtkovci falvakban.

Azokból, akik az ősi földön maradtak később két kolónia emelkedett ki. Az egyik a Prokletije és Biskachi hegyek között telepedett le, és Boga falut alapította, ahol ma 40 ház áll 400 lakossal. A másik kolónia északra ment, és Martinaj falut hozta létre, a Lim-folyó keleti partján. Ők áttértek az iszlám hitre, ahogyan a szomszédaik is.

 

Boga völgye
(Forrás: Ismail Gagica)

 

A fenti történetből láthatjuk, miért olyan fontos az albánoknak a család és a rokoni kapcsolatok.

 

 

Albán népviseletek

„Az albánoknak van a legelbűvölőbb viseletük a világon.” – írta Lord Byron anyjának címzett levelében 1809-ben, amikor Albániában járt.

Albán népviseletek egy ajándékboltban Tiranában
(Forrás: saját kép)

Az albán népviseletek nagyon sokszínűek és változatosak, több, mint 200 fajta létezik. Kézi munkával készülnek és nagyon kidolgozottak.

Forrás: saját kép

Az öltözékek közötti eltérést az életkor, a nem, az alkalmak (esküvő, temetés stb.), a különböző társadalmi helyzet, foglalkozás, évszakok adják. A színek és díszítések életkor szerint változnak. A kicsik és a fiatalok egyszerű öltözetet viselnek. Azok a lányok, akik eladósorba kerültek, egyszerű, dísz nélküli ruhát viselnek, hajukat kendővel kötik be, és nem hordhatnak pirosat. Az esküvői ruha a legdíszesebb, mind a női, mind a férfi viseletben. A menyasszonyoknak elengedhetetlen a fém díszítés, nem csak az esztétikai megjelenés miatt, de a mágikus funkciója miatt is. A menyasszonyok számára különösen fontos a fej díszítése. Az esküvő után néhány évvel a díszítés mértéke kisebb. A gyászviseleten nem igazán látszik a visszafogottság, a nők viselhetik a legdíszesebb darabokat.

Milot-i menyasszony
(Forrás: rtv21)

Macukull, Mat menyasszony
(Forrás: pinterest)

A kutatások azt mutatják, hogy a népviseletek darabjai nem egykorúak. Vannak ruhadarabok, melyek a középkorból származnak bizánci és keleties hatással, más darabok az ókorból, megint mások pedig az illír időkből eredeztethetők. Az illír kultúrából és a középkorból örökölt elemeknek köszönhetően az albán népviseleteknek történelmi fejlődésük során sikerült megőrizni számos olyan eredeti jellemzőt, amelyek egy olyan etnikai értéket képviselnek, amely megkülönbözteti az albán ruhákat más népek viseletétől.

Nopcsa Ferenc is szívesen viselte az albán népi öltözéket.

Forrás: index

A öltözékek általában az alul viselt ruhadarabról, a szoknyáról vagy nadrágról kapták a nevüket. A felül viselt darabok hasonlóak, főleg a férfiaknál. A nőknél és a férfiaknál is öt-öt fő viseletfajtát különböztetünk meg.

 

NŐI VISELETEK

A „sávos szoknyás” viselet

Forrás: unejamshqipetar.njekomb.com

Ez a viselet a különleges szoknya részről kapta a nevét, melyet egymás fölé varrt vízszintes keskeny csíkokból készítenek, és gyapjúcsíkokkal varrnak össze. A ruha két széles pánttal a vállon lóg. A XVIII. sz-ig sokszínű volt, ma már az asszonyoké fekete, a lányoké fekete-fehér. Része még a gyöngyökkel és zsinórokkal díszített széles öv. A lábakat hosszú harisnyával vagy bőrnadrággal védik. A vállakra fehér kendőt terítenek. A szoknya alsó része harang alakú, felső részébe olyan szimbólumokat tesznek, mint a kereszt, krétai bikafej vagy a görög labirintusminta. A szimbólumkutatók szerint ez a rejtélyes fekete viselet sok szempontból nagyon érdekes, nem csak a megjelenés, a felépítés, a szövéstechnika, a hímzés, a díszítés tekintetében, hanem egy ősi matriarchális intézményt is szimbolizál. Olyan elemeket tartalmaz, melyek kifejezik az istenhitet, a katolikus kötődést, és kiemelik a hegyi asszonyok szépségét.

Forrás: arberiaonline

Forrás: gazetaexpress

Ez az öltözet teljesen különbözik az összes többitől. Ez a legrégebbi ruhadarab Albániában, de a legrégebbi ruházati típus is a világon. 4000 éves múltra tekint vissza, és nincs még egy ilyen öltözet a világon. Ez hozza az illír civilizáció üzenetét az albán népi kultúrába, amely napjainkban is él. Észak-Albániában az összes hegyvidéken megtalálható, és Montenegróban az albánok lakta részeken is.

Xhubleta része a Drin völgyéből

Xhubleta része a Drin-völgyéből

 

Hosszú ing és kötény

Ennek az öltözetnek a fő darabja a hosszú ing, hosszú szűk vagy bő ujjakkal. A derékon különböző színű gyapjú övet viselnek, a szoknya felett pedig különböző méretű gyapjú vagy pamut kötényt régiónként eltérő díszítéssel. Nyáron az ing fölé mellényt vesznek, míg télen hosszú ujjú gyapjú kabátot. A hosszúság, a szín és a díszítés a földrajzi helytől és az adott régió fejlettségétől függött, ezért ez a viselet sok helyi sajátosságot tükröz.

Forrás: shqiperia.com

Két kötényes viselet

Ez az öltözék hosszú ingből, mellényből vagy kabátkából és két hosszú kötényből áll, melyből az egyiket elől, a másikat, a rövidebbet hátul hordják. Ezt a változatot Shkodra környéki falvakban viselik. Van olyan változat is, ahol a kötény trapéz alakú, ez főleg Puka és Hasi környékén elterjedt. A kötények általában feketék, barnák vagy meggypirosak.

Forrás: kostume popullore shqipetare-facebook

 

Bő szoknyás viselet

Forrás: shqiperia.com

Ennek az öltözéknek a fő darabja egyfajta bő szoknya, kis oldalsó díszítéssel. Felül szűk inget hordanak mellénnyel. Zadrima környékén van egyfajta ráncos szoknya, amit csak a test hátsó részén viselnek, általában fekete színű. Néhány Puka környéki faluban a szoknya meggyszínű vagy zöld. Esetleg lila, ami sokkal elegánsabban mutat, hiszen régen ezt a színt nagyon nehéz, és éppen ezért nagyon drága volt előállítani. Kukës környékén különböző színű hosszú nadrággal viselik.

 

Bő nadrágos viselet

Ennek az öltözetnek a neve a bő fazonú nadrágból ered. Felül a nők rövid inget, mellényt, kabátot viselnek. A lábukon különböző színű gyapjúharisnyát. A fejükre kendőt tesznek, a konty alatt háromszög alakúra megkötve. Valójában ez a viselet csak a XX. században terjedt el, és csak néhány Tirana környéki hegyi faluban, Martanesh-ben, Polis-ban, Berzeshte-ben hordják.

Forrás: shqiperia.com

 

FÉRFI VISELETEK

Ráncos szoknyás viselet

Ez az öltözék a bő, ráncos szoknyáról kapta a nevét. A lábszáron térdig érő, hosszú gyapjú harisnyát viselnek (néhány változatban combig ér). Felül bő ujjú inget és mellényt vesznek hozzá. A derékon széles gyapjú övet hordanak, felette egy bőrből készült másikat, mely díszített, és a fegyvereket is azon viselik. A fejre fehér sapkát tesznek. A XX. sz-ig Albániában mindenhol viselték, Koszovótól egészen az albánok lakta görög területekeig. Azután már csak dél-albán falusi viselet lett.

Forrás: shqiperia.com

 

Hosszú inges és kabátos viselet

Forrás: shqiperia.com

 

Ennek a viseletnek a fő darabja a fehér ing és a hosszú, fehér gyapjú kabát. Nyáron rövid gyapjú kabátkát hordanak. Ezt Mirdita, Mat, Dibër, Malësia e Madhe, Kolonjë, Gjirokaster környékén viselik.

 

Szűk nadrágos viselet

Itt a szűk, gyapjú nadrág a lényeg, ami általában fehér, ritkábban fekete vagy szürkésbarna. A derék alá ér, gyapjúövvel viselik, mely különböző színekkel van csíkozva. Felül hosszú ujjú inget viselnek, ujjatlan mellényt, és hosszú ujjú kabátkát, mindkettő gyapjúból. Télen még egy fekete mellényt is rávesznek. Ez a gyapjúnadrágos viselet főleg Koszovóban, Észak-Albániában és Dél-Kelet Albániában, egészen Berat környékéig elterjedt.

Forrás: shqiperia.com

 

Bő nadrágos viselet

Forrás: shqiperia.com

 

Ennek a viseletnek a neve is a nadrágból ered, mely comb felé bővülő és a bokáig ér, és otthon szőtték pamutból vagy gyapjúból. Széles, meggypiros gyapjú övvel viselik. Felül szűk, hosszú ujjú inget hordanak. Hidegben fölé vesznek még egy gyapjú mellényt. Ez a viselet Közép-Albániában terjedt el, és még néhány faluban Mat és Mirdita környékén.

 

Térdnadrágos viselet

Más viseletekkel ellentétben erre a nadrágra nagy hatása volt (főleg szabásában) a keleti országokban viselt ugyanilyen ruhadarabnak. A lábszáron térdig érő zoknit viselnek. Felül hosszú ujjú inget gyapjú mellénnyel, melyet a mellkasnál oldalt fognak össze. Hideg évszakokban ujjas kabátot vagy subát, mely a test hátulján lóg. És magas vagy lapos tetejű takija-t. Ezzel a viselettel ritkán találkozunk, főleg Labëria, Mallakastër és Myzeqe környékén elterjedt. A XIX. sz. végétől a térdnadrágot a ráncos szoknyával helyettesítették.

Forrás: pinterest

 

Öltözékek régió szerint:

Dibra-i viselet
(Forrás: pinimg)

Dumre, Elbasan környéke
(Forrás: 27.al)

Has-i viselet
(Forrás: gazetametro.net)

Gyerekek tiranai viseletben
(Forrás: saját kép)

Malesia e Madhe
(Forrás: pinterest)

Myzeqe-i viselet
(Forrás: pinterest)

Sokszínűség, változatosság és kidolgozottság jellemzi a népviseleteket.

Forrás: pinimg

Forrás: kostume popullore shqipetare-facebook

Forrás: saját kép

 

A népviseletek elengedhetetlen darabja a lábbeli. A legegyszerűbb cipők egy darab négyzet alakú bőrből készültek, pánttal keresztezve, hátul gyapjú kötőlékkel. A pántok elhelyezkedésétől, és attól függően, hogyan kötötték meg, többfajta cipőt különböztetünk meg, van olyan is, aminek „nyelve” van, és a bojtos változatból is többféle. A legrégebbi régészeti bizonyítékok szerint ezt a lábbelit i.e. V-IV. sz-ban az illírek már hordták, és nagyon tisztán megkülönböztethetők a görögök-rómaiak, majd később a szlávok által viselt típusoktól. Ez a cipő viselet a Görögországban és Olaszországban élő albánok között is elterjedt.

Forrás: pinterest

Forrás: facebook

A hagyományos fehér, karimátlan nemez fejfedő is az öltözék részét képezi. Hasonló kalapot viseltek már az illírek is.

Albán fejfedő a Kruja-i bazárban
(Forrás: saját kép)

Attól függően, hogy hegyi vagy sík vidéken, vagy melyik földrajzi régióban viselik, a kalap különböző formájú és méretű. Az Észak-Albán hegyvidékeken félgömb alakú, míg Kukës környékén kúp alakú. Dél-Albániában magasabb, mint északon, főleg Gjirokastër és Vlora régióiban, kivéve Myzeqe síkvidéki területén. Dél-Albánia néhány régiójában a kalap tetején van egy kis “bóbita”. A kalap egyetlen darab gyapjú filcből készül, és szorosan a fejre simul. Az ottomán éra alatt fez típusú, a tetején egyenes volt, amit főleg a muszlim albánok viseltek.

Forrás: deviant-art

Az albán népviselet tehát nagyon sokszínű, szó szerint és átvitt értelemben is. Ajándékboltokban vagy a Kruja-i bazárban vásárolhatunk egy-egy ruhadarabot, vagy teljes szettet is.

Népviseletbe öltözött pár a Kruja-i bazárban
(Forrás: saját kép)

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: facebook

Forrás: facebook

A folklórfesztiválokon, rendezvényeken sokféle népviselettel találkozhatunk.

Krrabe, folklórfesztivál
(Forrás: saját kép)

Ásúrá napja a bektashi muszlimok világközpontjában Tiranában (Forrás: saját kép)

Krrabe, folklórfesztivál
(Forrás: saját kép)

A Nyár napja Tiranában (Forrás: saját kép)

Népviseletbe öltözött fiatalok Kruja-ban a Szkander bég múzeum bejáratánál
(Forrás: saját kép)

 

 

A 10 legérdekesebb vár Albániában

 

Porto Palermo vára – a szerelmi ajándék

Ha az albán Riviérán utazunk, lehetetlen nem észrevenni Porto Palermo várát a Panorama-öbölben. A vár, amely a Jón-tengert őrzi Ali Pasha Tepelena ajándéka volt szeretett felesége Vaszilityia részére.

Ali Pasha legkedvesebb felesége Vaszilityia
(Forrás: saját kép)

A legenda szerint a vár a pasha kincsének őrzője volt, állítólag 40 tonna színarany és drágakő volt ott elrejtve. A pasha egyébként kegyetlen és bátor hadúr hírében állt, így nem véletlenül kapta a „muszlim Bonaparte” becenevet. Hatalmas szexuális étvágyáról is ismert volt, több, mint 300 fős háremet tartott. De 300 nő sem volt elég neki, ezért a menyét is megpróbálta elcsábítani. Mikor az asszony visszautasította, egyszerűen vízbe fojtotta.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A vár egy kis félszigeten fekszik, melyhez egy 30 m-es keskeny földcsík vezet. Háromszög alakú hárombástyás erődítmény. Egy olasz építész Petro Permetari építette, a nevét pedig olasz katonáktól kapta, akiket Palermo városára emlékeztette a hely.

Ali Pasha Tepelena vára
Forrás: youtube

300 m-re az út mentén van egy kis templom, melyet a pasha szintén a feleségének építtetett ugyanazzal az olasz építésszel. Mikor a mester végzett a munkával, és a fizetségét kérte, Ali azt mondta neki, akkor fizeti ki, ha a templom elég erős, hogy ellenálljon az ágyúlövésnek. A templomhoz hívta az építészt, és körbelövette az épületet. Szerencsére az elég erősnek bizonyult, így az építész megkapta a jussát, a pasha pedig biztos lehetett benne, hogy a felesége biztonságban lesz egy esetleges támadásnál.

Kruja – az albán hősiesség és ellenállás jelképe

Forrás: saját kép

Tiranától 35 km-re található az Adria erkélyének is nevezett Kruja vára. Az albánok „sárkánya” Kasztrióta György, vagyis Szkander bég családi birtokán épült, stratégiailag tökéletes helyen. Ennek köszönheti, hogy háromszor állt ellen a törökök ostromainak, csak Szkander bég halála után sikerült bevenniük. Ellipszis alakú, 2,5 h területen fekszik. Mivel Kruja és környéke tele van forrásokkal (a név ‘kruja’ is azt jelenti ‘forrás’), így a vár soha nem volt híján víznek. A várostól 15 km-re a Qafë Shtama nemzeti parkban 1200 m-en ered az a forrás, amelyből az azonos nevű ásványvizet palackozzák. Kruja-ba nemcsak a vár miatt érdemes ellátogatni, de az oda vezető bazársor is nagyon különleges, ez Albánia legöregebb bazárja.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Berat – egy szomorú lány kővé vált szívének emléke

A legenda szerint a vár úgy keletkezett, hogy Tomorr és Shpirag, a két óriás összekülönbözött egy szép Berat-i lányon, és halálra kaszabolták, dobálták egymást. A lány szíve kővé vált, és belőle keletkezett a Berat-i vár.

Dodona, akiért a két óriás végzetes harcot vívott (Forrás: saját kép)

Berat Albánia egyik UNESCO világörökségi helyszíne, már Kr. e. VII-V. sz-ban is lakott volt. A vár különlegessége, hogy a mai napig élnek családok az ott található házakban, így ha a várban sétálunk, picit betekintést nyerhetünk az ott lakók életébe.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Shkodra – a vár, melyet egy asszony csontjai tartanak

Rozafa életét áldozta Shkodra-ért, testének felét pedig gyermekéért
(Forrás: saját kép)

A várat Kr. e. V-IV. sz-ban kezdték építeni, és 9 ha-on terül el.

Forrás: saját kép

Építése során, amelyet három kőműves testvér vezetett, Kőmíves Kelemen balladájához hasonlóan a falai, amit raktak nappal, leomlottak reggelre. Egy hétig folytatták e reménytelen küzdelmet, majd a munkások fellázadtak, hogy ez így nem mehet tovább, találjanak ki valamit. Ekkor érkezett egy idős ismeretlen, és némi pénz fejében elmondta a megoldást: az építkezést csak akkor lehet befejezni, ha a három testvér közül valamelyikük feleségét befalazzák, mert az ő csontjai megtartják majd a várat. De ezt a titkot nem szabadott elárulni a nőknek, a gondviselésnek kellett döntenie. Ketten a fivérek közül azonban átgondolták az ígéretet és úgy döntöttek, hogy a nejük azért még megérdemel egy plusz esélyt, és rájuk parancsoltak, be ne tegyék lábukat az épülő vár területére. A harmadik testvér, a legfiatalabb azonban szavatartó volt: ifjú feleségének Rozafa-nak egy szót sem szólt, noha a családban volt egy alig pár hónapos csecsemő is, egy fiúgyermek. Másnap az építkezésen a három testvér izgatottan várta, melyikük felesége hozza majd az ebédet. Rozafa jelent meg a várban ételt hozva, a két báty gyorsan odalépett hozzá, és közölte vele a rossz hírt.
Rozafa nem tett szemrehányást a fejét szégyenkezve lehajtó férjének. Azt mondta, sorsát vállalja, de van egy nagy (azaz inkább négy kisebb) utolsó kívánsága: apró, még bőven eltartásra szoruló gyermekére tekintettel a falazást szíveskedjenek úgy kivitelezni, hogy a jobb szeme, a jobb melle, a jobb lába és a jobb keze szabadon maradjon.
Ezt a furcsa kívánságot úgy magyarázta, hogy a szemével látni, a kezével tartani, a mellével táplálni szeretné még egy ideig a gyermeket, a lábával meg a bölcsőt ringatni. Perceken belül befalazták, innen kezdve a vár felépített falai már nem roskadtak össze. A helyi szóbeszéd úgy tartja, hogy a vár területén eredő forrásból származó, kicsit zavaros víz szoptatós anyáknak kifejezetten jót tesz, ha azzal mossák meg a mellüket, a vár bejáratánál csöpögő lé pedig Rozafa teje.

Rozafa és gyermeke
(Forrás: the albanian)

 

Gjirokastra – avagy Argjiro városa

Argjiro a város urának nővére volt. A legenda szerint mikor az ottomán seregek körbevették a várost, a hercegnő fiával együtt levetette magát a várból.

Argjiro hercegnő, akiről a város a nevét kapta
(Forrás: saját kép)

A történészek szerint a város neve korábbi időkre vezethető vissza, és a szürke színhez kapcsolódik. A város Ali Pasha Tepelena idején virágzott, ő fejlesztette nagy mértékben, többek között 12 km hosszú vízvezetéket építtetett. Gjirokastra is világörökségi helyszín.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Bashtova vára – a síkság őre

Bashtova legszebb lánya Dafina őrizte a tengert Durres és Karavasta között
Forrás: saját kép

A Bashtova-i vár egy a XV. sz-ban a velenceiek által épített erődítmény.

Forrás: wikipedia

A vár stratégiailag fontos ponton fekszik, a Shkumbin-folyó torkolatánál néhány km-re az Adriai-tengertől. Úgy hiszik, hogy egy kétszintes építmény volt, melynek első szintje a föld alatt van. A falak 9 m magasak és 1 m szélesek. A vár romos állapotú, de három torony, két kerek és egy négyszög alakú megmaradtak a bejárattal együtt. A legérdekesebb azonban az, hogy ez az egyetlen vár a Balkánon, amely mezőre épült, és nem vette körül település. Az építmény 2017-ben felkerült az UNESCO világörökségi várólistára.

Forrás: wikimedia

Forrás: albaniatours

 

Kanina vára – és az ő szomorú hölgyei

A Kanina-i várhoz, amely Vlora mellett található három történet is kapcsolódik.
A normann hadjárat idején Tarantoi Bohemund vette körül a várat seregeivel 1081-ben. Mivel erővel nem tudták bevenni a várat, taktikát váltottak. Rávették a parancsnok feleségét, hogy ölje meg a férjét busás jutalom fejében. Az asszony belement, és a normannok elfoglalták a várat. A hitvány csel azonban Bohemund apjának nemtetszését váltotta ki, ezért az áruló feleséget a Zvërnec-i kolostorba zárták.
A másik történet Maria Frengu nemes asszonyhoz kapcsolódik. Ő két férjének halálát okozta. Az első Konstantin bizánci államférfi, a másik pedig Filippo Kinardi nápolyi király volt. Az ok pedig a nő becsvágyó sógorának területszerzési vágya volt.
A harmadik történet Komnena Muzaka-hoz köthető, aki férje II. Balsha herceg halála után Kanina uralkodója lett. Az asszony halála után Rugina Balsha hercegnő védte a várat, sikertelenül az ottománokkal szemben, így vagyonát a Velencei Köztársaság védelme alá helyezte, majd száműzetésbe vonult. Később az Arianiti család volt a vár védője, és a legenda szerint Donika Arianiti ott ment feleségül Szkander béghez.

Forrás: abaniatours

Forrás: albaniatours

Lekures vára – a Saranda-i öböl őrzője

A történészek szerint a várat Korfu ostromának idején építették 1537-ben. Mint minden vár, ez is stratégiailag fontos ponton épült, a Saranda-i öblöt és a Butrint-i utat „figyeli”. Négyzet alakú, két kerek toronnyal. Ma étterem működik benne. Sok turista gyalog keresi fel, kb. 45-60 perces sétával érhető el, de autóval is megközelíthető.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Érdemes megnézni a várból a kilátást és a naplementét.

 

Az Elbasan-i vár – ahol a Via Egnatia fut

Forrás: saját kép

Elbasan vára Diocletianus uralma alatt épült 285-305 között. Négyzet alakú, eredetileg két bejárata volt és 26 tornya. 1466-ban az ottománok újjépítették, 28 toronnyal és három várkapuval. Ez a legnagyobb vár Albániában, amit a törökök építettek. Falai a 3 m-es vastagságot is elérik. Az ókori Via Egnatia út keresztül megy rajta.

A Via Egnatia maradványai
(Forrás: saját kép)

Ebben is étterem működik, és mivel nagyon nagy a befogadó képessége, előszeretettel tartanak itt lakodalmakat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Petrele vára – Mamica Kastrioti otthona

Petrela egy szikla tetejéről figyeli a városokat
Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Petrele vára nekünk azért különleges, mert éppen rálátunk a teraszunkról. A vár fontos védelmi- és ellenőrző pontja volt a Tirana–Elbasan-Durres út csatlakozásnak az ókori Via Egnatia-n. A középkorban is fontos szerepet töltött be, az egyik legfontosabb védvár volt a törökök elleni harcban. Szkander bég nővére Mamica volt az úrnője. Ma ebben is étterem működik, és mivel szűk, márványból kirakott lépcsős út vezet fel hozzá, csak szamár segítségével tudják felhordani a szükséges dolgokat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Érdemes felsétálni, nagyon szép a kilátás.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép