A Shala-folyó (Lumi i Shalës) és környéke

A Shala-folyó (albánul Lumi i Shalës) a shala törzsről kapta a nevét. Ez a törzs Észak-Albániában a Drin-folyótól északra és a Theth-től délre található területet népesítette be.

Környékbeli népviselet
(Forrás: fakteplus)

Egyes vélemények szerint maga a szó a „száraz, terméketlen föld” (shalë, shalesinë) szóból ered. Ez a magyarázat etimológiai szempontból azonban nem annyira meggyőző, mert Shala azon kevés helyek egyike az északi hegyekben, amelyek termékenyek és nem szárazak. A “shalë” szó azt is jelenti: nyereg.

Forrás: kultplus

A néphit szerint Shala, Shosh és Mirdita közös ősökkel rendelkeznek. Három fivér közül a legidősebb (Zog Diti) örökölte a nyerget (shalë), a középső (Mark Diti) a szitát (shosh), a legkisebbnek (Mir Diti) pedig semmi nem jutott. Így ő búcsúzáskor csak annyit mondott „Diten e mirë” (Szép napot), és ebből lett Mirdita. (Mirdita-val kapcsolatban él egy másik legenda is: a különböző kicsi települések nem tudtak megegyezni abban, melyik legyen a központ, amiről természetesen a régió is kapná a nevét. Ekkor az egyik idős ember azt mondta, hogy „Órákon keresztül vitatkozunk itt, semmiben nem tudtunk megegyezni. Csak amikor találkoztunk, akkor volt egyetértés, mindannyian köszöntünk egymásnak, hogy Mirëdita (Jó napot). Legyen ez a régió neve.)

Shosh
(Forrás: mapio.net)

A bajrak (török eredetű szó) azt jelenti: zászló. Az egy zászló alá tartozó törzs tagjai (kb. zászlóalj) alkotják a bajrak-ot (ispánságot). Ez mind katonai, mind közigazgatási egység volt a török időkben. Kurt Seliger osztrák újságíró – aki egy 50 köbcentis robogóval járta meg az utat Bécs és Tirana között a feleségével az ’50-es években – így ír a Sasfiak országa című könyvében erről: “Miután a hegylakók és a törökök között a harc semmiféle eredményre nem vezetett, mindkét oldal számára lényeges volt, hogy kompromisszumot kössenek. Így jött létre végül a megegyezés a törzsfők és a törökök között. A törökök elismerték a hegylakók önkormányzatát, és elálltak az adószedéstől. A hegylakók viszont kötelezték magukat, hogy a török hadsereg részére török harcosokat állítanak. A kötelező katonai szolgálat megfelelő szervezetet kívánt, így jött létre a bajrak: minden 300 ember katonai egységet képezett, egy “zászlót” albánul bajrakot. Azt a férfit, aki a harcos állításért felelős volt bajraktarnak nevezték.”

Forrás: saját kép a könyv ide vonatkozó oldaláról

Az ottani régióhoz tartozó hat bajrak egyike Shala, melyhez az alábbi falvak tartoznak: Pecaj (a központ), Theth, Abat, Lotaj, Lekaj, Nënmavriq és Nicaj.

Theth (Forrás: thethi guide)

Shala zászlaja két összekulcsolt kéz, mely a hitet szimbolizálja. Ez a törzs kizárólag a katolikus vallást gyakorolja. Egy 1671-es leírás szerint a településen 32 ház volt, 200 lakóval. A XVII. század közepén a törzs egy része átvándorolt a mai Koszovó és Észak-Macedónia területére. Koszovóban a központja Bajgorë, ott 37 településen élnek. Ők ma a muszlim vallást gyakorolják. 1918-ban az osztrák-magyar népszámlálás során 650 háztartást és 2512 lakost rögzítettek a nyilvántartásban. 1933-ban 2000 katolikus hívő élt Shala faluban és környékén, a XIX. század végén a törzs albániai része 3000 tagot számlált.

Forrás: wikipedia

A shala törzsnek érdekes hiedelmei vannak, ezt Nopcsa Ferenc is leírta. Beszámolói szerint ismerték a jégeső istenét, Rrmoria/Rumria névvel illették. Puskával lőttek rá, hogy eltérítsék, de tüzet is gyújtottak az udvaron, és sarlót és baltát is dobáltak felé. Félik a szellemeket és a vámpírokat, és hitük szerint a vámpírt csak saját fia pusztíthatja el. Az állatokkal kapcsolatos egyik babonájuk szerint a juhokat nem jó napnyugta előtt megfejni.

Shala védőszentje Szt. János, akinek ünnepét a saját naptáruk szerint december 26-án tartják. De ünneplik Szt. Mihály napját is szeptember 29-én (szintén a saját naptáruk szerint), ilyenkor kost vágnak és sütnek. Szent Mihály ünnepének előestéjén gyertyát gyújtanak a szentmisén, és imádkozás után vacsorát szolgálnak fel a szent tiszteletére. Valakinek a családból egész éjjel őrködnie kell egészen másnapig, hogy a gyertya ne aludjon el, mert ha kialszik, balszerencse éri az egész családot.

Karácsonykor, december 24-én délben kenyeret, sajtot, tejszínt és joghurtot visznek a sírokhoz, és gyertyát gyújtanak a kereszten. Ezeket az ételeket aztán szétosztják a szegények között. Szintén Nopcsa írta le, hogy a shalaiak reggel keresztet vetnek, mikor a nap első sugarai megérintik őket. A shala és a shoshi törzs egyetlen muszlimot sem engedett letelepedni a völgyben. A nikaj törzs tagjai közül sokan viszont muszlim nevet adtak a gyerekeknek. Így Sapa püspöke hivatalosan is megkérdezte a Szentszéket, engedélyezi-e, hogy muszlim nevű emberek is a közösség tagjai legyenek. Ez a szokás egészen 1760-ig létezett.

A környékbeli hegyi törzsek a Shala-iakat találékonyságukról ismerték. Ahogy a mondás tartja: „Gashi a bölcs, Krasniq a szem, Berisha a harag, Kelmend a harcias, Shala a furfangos, Thaçi a ravasz.”

A Shala-folyó a Shtrazë forrásból ered 1200 m-es tengerszint feletti magasságban Theth falu fölött. Kristálytiszta, jéghideg kékeszöld vize 37 km hosszan kanyarog a hegyek között, míg eléri a Komani-tavat. A legenda szerint Lek Dukagjini herceg – Szkander bég kortársa és barátja – itt töltötte életének utolsó éveit. Nevét egy szikla is őrzi, melyről be lehetett látni a völgyet, és így az ellenség érkezését is. A Komani-tóról 2017-ben írtam egy bejegyzést, nagyjából akkortájt kezdett a környék egyre látogatottabbá válni a helyi és a külföldi turisták által is.

A Shala-folyó – melyet Albán Thaiföldnek is neveznek – ma az egyik legnépszerűbb desztináció Észak-Albániában. Tiranából, Durrës-ből 1 napos kirándulással elérhető. Az út Vau i Dejës-től lesz szép és érdekes, ott kezdünk el bekanyarogni az Elátkozott-hegyek közé.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A katolikus vallás jelenléte kézzelfogható, katolikus templomok, keresztek kísérik utunkat Koman faluig.

Forrás: saját kép

Onnan kompok indulnak Fierze-be, és kisebb hajók a völgykatlanban található strandra, ahol most már hotelek/éttermek várják a turistákat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A kb. egy órás hajóút lélegzetelállító tájon át halad jobbra-balra magas hegyek, sziklák között.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Útközben van egy kis sziget – Béke-sziget a neve – rajta egy nagy kereszttel.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Végül egy bal kanyar után elénk tárul a völgykatlan a stranddal.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Főszezonban hétvégente rengetegen vannak, így az éttermekben lehet, hogy várni kell az asztalra. Az árak a hely szépségének és nehezen megközelíthetőségének függvényében vannak meghatározva, ne a falusi kis kifőzde áraira számítsunk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A víz jéghideg, és még augusztusban – amikor a legkisebb a sodrás – is egyensúlyozni kell a köveken, hogy ne vigyen el a víz.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Mehetünk saját autóval, vagy egy napos szervezett út keretében mikrobusszal, nagybusszal. Akár a mi szervezésünkben is.

Albánia – az én szememmel

Milyen is az, amikor nem mi találjuk a nyaralási helyszínt, hanem az talál meg minket? Az alábbi vendégbejegyzésből ez is kiderül. Veronika élménybeszámolója következik.

Nyár eleje volt, mikor a testvérem mesélt barátairól, akik kiköltöztek Albániába nyugdíjas éveikre. Albániábaaaa?

Ebbe a balkáni országba???

Aztán jött egy régi barátnőm, hogy az ismerősei Albániában nyaraltak és nagyon klassz hely…

Eszünkbe jutottak gyerekkori barátaink, akik 10 éve kiköltöztek és szeretnek ott élni. Akkor még nem sejtettük, hogy nemcsak Magyarország, de a komfortzónánk határait is messze el fogjuk hagyni, és a sodró események által a szívünket is rabul ejti ez az ország.

Albánia lassan, de biztosan beáramlott a gondolataimba, és mint mindig a gondolataimat követték a tetteim.

Az interneten portyáztam az Albániáról szóló oldalak között, beregisztráltam a legnépesebb albán csoportokba a Facebookon, nagy nehezen beszereztem Dienes Tibor Albániáról írt útikönyvét, és vettem egy részletes térképet.

Bevallom, tetszett amiket olvastam, kíváncsivá tett. Férjemmel és kisebbik lányommal elhatároztuk, hogy elmegyünk.

Földrajzát tekintve fontos megemlítenem, hogy Albánia partjait két tenger hullámai mossák: északon az Adriai-tenger, délen pedig a Jón-tenger. Hatalmas, 2000 méter feletti hegycsúcsok kísérték utunkat, folyóvölgyekkel tarkítva. Kevés a sík gazdálkodásra alkalmas terület, az is inkább az északi országrészben található. Északon a sötét színű, néha haragoszöld Adria homokos partja fogad sík területen, míg délen a hegyek meredélyeinek tövében a sziklás és fehér homokos partszakaszok váltakoznak ámulatba ejtő türkizkék, átlátszó vízzel.

Mivel mi autózni szeretünk, többféle útvonalat is megnéztem, ami Albániába vezet. Azt tapasztaltam, hogy a Covid miatt folyamatosan és kiszámíthatatlanul változnak a határátlépés szabályai, így sok honfitársunkhoz hasonlóan a Szerbia-Koszovó-Albánia útvonalat választottam. Mindamellett, hogy ez a legrövidebb út, nem kértek csak személyi igazolványt és az autónk papírjait. Aki erre indul, az ne nagyon számítson sztrádákra, de a gyorsforgalmi utakon azért lehetett haladni jó ütemben. Itt azért bele kell kalkulálni, hogy egy sáv van, ritkán kettő. Valamint kicsit több kanyar és szintkülönbség, mint kicsiny hazánkban. Fontos azt is figyelembe venni, hogy bárhol sétálhat szembe velünk szamár, kecske, birka, tehén, vagy CD-t , nyúzott nyulat, stb. áruló albán állampolgár.

KRESZ létezik, de semmikép ne aszerint közlekedjünk, hanem próbáljuk felvenni a helyi autóvezetők ritmusát. Ha tudjuk a célt, menjünk abba az irányba, kerüljünk ki mindenkit, fékezzünk, ha kell. Ne lepődjön meg senki, ha szembe jönnek az egyirányú utcában, vagy levágják egyenesen a körforgalmat, vagy éppen szaladgálnak át gyalogosan a négysávos úton. Mégis azt tapasztaltuk, hogy nincsenek balesetek. Egy koccanás volt Ksamil-ban az egyik körforgalomban, ahol mindenki egyenesen közlekedett, de egy turista körbement (betartva a KRESZ szabályait). Hamar belejöttünk, sőt nagyon tetszett, hogy senki nem káromkodik, hanem rezignáltan tudomásul veszi, hogy ez így rendjén van.

Kb. 10 órás út után Durres mellett Golem-ben szálltunk meg egy viszonylag egyszerű, de takaros kis hotelban, közvetlenül a tengerparton. Ahány ember, annyi igény. Nekünk a tisztaság és a víz közelsége, látványa volt az elsődleges szempont. A Hotel Enera-ban szálltunk meg 3 éjszakát, a szállást a Booking-on foglaltam.

Imádtuk. Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak a szálloda dolgozói. A szoba tiszta, rendezett volt. Reggelit tartalmazott az ár.

Még itthonról megbeszéltük, hogy 20 éve nem látott barátainkkal találkozunk. És találkoztunk… Nagy pillanat volt. Szívet melengető ölelések után egy teljes napot velük töltöttünk. Korábban megbeszéltük, hogy minket az autentikus, helyi dolgok érdekelnek a legjobban, és a természet rejtett csodái. Találkozási pontunk Elbasan városa volt. Innét indultunk az ő autójukkal egy zötyögős földúton fel egy hegyoldalra, ahol a helyiek fúrtak egy kutat kőolajat keresve, ám kőolaj helyett forró, kénes víz tört fel, amit aztán nem sikerült elállítani. Mit tesz ilyenkor egy albán? Bevezették a saját házaikba és néhány fürdőkád segítségével még közfürdőt is építettek maguknak a lakatlan hegy oldalába. Utunk következő állomása ugyanabban a faluban egy albán ortodox templom volt. Haragoszöld mandarinfák és csobogó szökőkutak társaságában nézhettük meg ezt a kis ékszerdobozt. Boldogan köszöntöttek minket, és még olyan helyekre is bevittek, ahova másoknak tilos a bejárás. Utána Elbasan központjába vittek minket barátaink, ahol egy gyönyörűen felújított vár áll. Csak bámultuk a csodás kert látványát, ami ott fogadott minket. A történelmi múlt kiállított maradványai mellett kitűnően megfértek korunk modern vívmányai is. Így egy csodaszép, árnyas étterem teraszán enyhíthettük szomjunkat, ami a hőség miatt szinte folyamatos volt. Barátaink közben folyamatosan meséltek nekünk, így rengeteg információhoz juthattunk. Jókat nevettünk történeteiken, de legbelül nyugtáztuk, hogy jó kis hely ez az Albánia.

Következő állomásunk egy icipici étterem volt, ami zsúfolásig volt tömve régiségekkel, fotókkal. Az egyik fotón felfedeztem Edi Rama-t, a jelenlegi miniszterelnököt. Alig hittem a szememnek, hogy ő is itt ebédelt?! A tulajdonos nagy szeretettel invitált be minket. Szerencsére barátaink kitűnően beszélnek albánul, így hamar egy hullámhosszra kerültünk vele. Mesélte, hogy ő a negyedik generáció, aki ezt a tradicionális kis éttermet vezeti. Mindent helyi termelőktől szerez be, a zöldséget, gyümölcsöt a kertjében termeszti. Erről fotókat is mutatott. Megkérdezte honnan jöttünk, majd előcsapott egy vendégkönyvet és megmutatta magyar emberek bejegyzéseit a nála elfogyasztott étkekről, a vendéglátásról. Micsoda bizalom… Hiszen neki fogalma sem volt, ki mit írt oda magyarul… Minden tradicionális ételt elmagyarázott, leste minden kívánságunkat. Ugyan nem kértünk desszertet, ő hozott. Valamint hozott frissen szedett somot és az ebből készült somnektárt is megkóstoltatta velünk. Ajándékba… Szívmelengető volt ott minden pillanat.

Utána a kocsikhoz érve elbúcsúztunk barátainktól, de elláttak minket ezer jótanáccsal, hogy hova menjünk még el, mire figyeljünk. Ők egyébként vállalnak idegenvezetést. Akiket komolyan érdekel a kiutazás, fel tudják velük venni a kapcsolatot. Van weboldaluk, blogjuk. Facebookon “Albánia – mindennapjaink egy nem mindennapi országban” címszó alatt olvashatóak értékes és érdekes bejegyzéseik. Itt a többi elérhetőségük is megtalálható. Hálás vagyok nekik, hogy adtak egyfajta biztonságérzetet. Mindenben segítettek végig az utazásunk során.

A hegyi patakokból mindenhol lehet inni. Isteni finom a vizük és nagyon hideg. Kincset ért a nagy melegben. A közbiztonság is nagyon jó. A kocsikat lehúzott ablakkal is otthagyják a helyiek. Nincs kocsilopás. A törvénykezés úgy működik, hogy igen megengedőnek, elnézőnek tűnik, ám ha a törvényszegésnek következményei vannak (pl. balesetet okoz valaki ittasan) akkor hosszú börtönévek várnak az elkövetőre. Soha nem állított meg egy rendőr sem minket semmilyen apropóból, sőt, egyszer segítettek kiparkolni nekünk. Elállták az utat, míg kitolattunk.

Albánia megszenvedte a törökök uralmát. Szkander bég Albánia legnagyobb hőse. Barátjával, Hunyadi Jánossal szövetségben harcolt az oszmán seregek balkáni terjeszkedése ellen. Hunyadi Jánosról Kruja-ban utca és tér is lett elnevezve. Kruja városa egy hegy oldalára épült. Kellő mennyiségű szerpentin után megcsodálhattuk a településen található Szkander bég várát, valamint híres az itt található Old bazaar, ami egy nagyon autentikus bazársor. Itt kézzel szőtt szőnyegek, kézműves ezüst ékszerek és régiségek között lehet válogatni. Elárulom, hogy engem a szőnyegek rabul ejtettek. Legszívesebben egy tucattal vettem volna belőlük… Még szerencse, hogy a férjem nem repesett annyira, mert így legalább mi is elfértünk a kocsiban a szőnyegek mellett a szállásra vezető úton. Itt egy Kroi nevű étteremben ettünk barátaink tanácsát megfogadva. Az az igazság, hogy már belépéskor leesett az állunk a látványtól, és nemcsak a panoráma miatt. A kiszolgálás és az ételek is fenségesek voltak. Egy átlagos magyar étterem árait alulmúlta a végösszeg és természetesen itt is hoztak még ajándékba saját készítésű szilvalevet. Mit mondjak, furcsa volt ezt megtapasztalni…

Hamar elröppent a három nap. Tudnék még írni róla, de így is hosszúra fog sikeredni “kis” élménybeszámolóm.

Másnap reggel elindultunk az Albán Riviéra felé. Tudtuk, hogy 7-8 órás út vár ránk, míg leérünk a délen foglalt szállásunkra Ksamil-ba. Erről az útvonalról azt kell tudni, hogy beválasztották a világ 10 legszebb motoros útvonala közé, nem véletlenül. A rendkívül szerpentines út a hatalmas hegyek oldalában vagy tetején halad. A Llogara-hágóra való felkapaszkodás azért nem kevés izgalommal töltött el, pedig nem is én vezettem az autónkat. Utána pedig lefelé és lefelé, és lefelé… miközben a párába burkolózott végtelen tenger ott nyújtózott a hegyek lábánál. Az az igazság, hogy itt alig fotóztam – pedig imádok – két okból: féltem a szerpentin szélén megállni, valamint úgy éreztem, hogy aminek itt részese vagyok, azt nem tudja egy fotó sem átadni. Megéreztem a természet hatalmas erejét és azt, hogy milyen apró kis porszemek vagyunk mi ehhez képest. Jobban kellene becsülnünk a Földet, a természetet…

Mivel már a “szükség” is úgy hozta, meg kellett állnunk valahol. Egy parkolóba nagy hirtelen lekanyarodtunk. Kiszállva az autóból azt hallgattuk, hogy mi ez a zaj??? Egy étterem volt ott, a neve: Ujvara. Egy vízesésre építették. Minden asztal mellett csobog lefelé a hűsítő, kristálytiszta hegyi patak. Közben eszünkbe jutott, hogy barátaink is meséltek erről a helyről, csak a nagy “ijedelmeim” közepette meg is feledkeztem róla. De milyen az élet: itt volt előttünk. Itt is finomat ettünk, ittunk. Megállapítottuk, hogy mindenhol friss, zamatos ételeket tesznek elénk. (A pizzájuk is mindenhol isteni volt.)

Délen a Hotel Vila Park Bujari Ksamil-ban foglaltam szállást a következő 6 napra, szintén Booking-on. Késve, kényelmesen érkeztünk a szállásunkra. Már ránk telefonáltak, hogy hol vagyunk. Annyit fontos megemlítenem, hogy a déli országrész szállásai kétszer annyiba kerülnek, mint északon. És a vendéglátóhelyek is drágábbak. A magyar árakhoz képest azonban még messze nem érték el a mi szintünket. A szoba kicsi, de patyolat tiszta, a fürdő ablakából olyan kilátás volt a tengerpartra, hogy mondtam a férjemnek, hogy én is kérek egy ilyen festményt a falra.

Ksamil szerintem Albánia legfelkapottabb helye jelenleg turisztikai szempontból, de őszintén szólva megértem. Ebből kifolyólag nem voltunk egyedül. :) Júliusban még kényelmesen elfért a sok ember, de augusztusban a szabadságolások miatt annyi ember lett hirtelen, hogy volt olyan strand, ahol nemhogy napágy nem jutott, de a törölközőnket sem engedték leteríteni. Szerencsére folyamatosan fejlesztenek. Mindenhol megkezdett építkezések várják az őszi folytatást, de új strand is nyílt, amibe egy pillanat alatt szerelmesedtünk bele. Tökéletesen éreztük magunkat. Az albán zene ritmusát csak a tenger hullámainak a csobogása zavarta meg. Lágy tengeri szél fújta a hajunkat, enyhítve a forróságot. Éppen emiatt csak este vettük észre, hogy az 50 faktoros naptej is kevés, ha nem vesszük komolyan, hogy betartsuk a sziesztát. A kisebbik lányom nagyon fehér bőrű, ő rózsaszínre váltott. Egy kávézóban meg is kérdezték, hogy norvégok vagyunk-e. Ebből kisvártatva szívélyes diskurzus kerekedett. Kiderült az illetőről, hogy övé az összes vízi jármű, ami ott bérelhető. Közölte, hogy éljünk a mának és két perc múlva leszervezte, hogy motorcsónakkal körbevigyenek minket a szigetek között. Hiába mondtuk, hogy nincs nálunk pénz, őt ez egyáltalán nem érdekelte. Mire észbe kaptam és megijedhettem volna, már egy motorcsónak hasította velünk a vizet a naplementében. Persze mondanom sem kell, hogy közben albán zene szólt és megélhettünk néhány újabb csodálatos pillanatot. A pénzt bevittük másnap, de így is jóval kedvezményesebb árat kaptunk, mint amit korábban megérdeklődtünk.

Hogy pihentessük a bőrünket, kitaláltuk, hogy másnap elmegyünk a közelben található Kék szem forráshoz. Erről azt kell tudni, hogy hatalmas vízhozammal tör fel az édesvíz, az aljáig még emberfia nem tudott lejutni a hatalmas víznyomás miatt, csak kb. 50 m-ig nehézbúvárok. Nevét a csodás kék árnyalatokról kapta, egy nagy kék szemet formáz a feltörő víz. Volt aki fejest is ugrott bele a turisták közül, bár mi azt is hőstettnek éreztük, hogy a 10 fokos vízbe térdig belementünk. A kiszélesedő folyóvölgy árnyas fák alatt haladt tovább. A víz tetejére építettek egy éttermet, úgyhogy újabb pazar helyen ebédelhettünk. Nagyon finom, friss volt minden, csak jót tudok mondani itt is az étteremről.

Ksamil egy kb. 1000 fős kis település, de nyaranta megsokszorozódik ez a lélekszám. Mindenhol hotelek, apartmanok vannak. Az út szélén kulcsot pörgetnek a helyi szállásadók, ha valaki ad hoc módon szeretne szállást.

Ksamil híres strandjairól, ami a fehér homokos és az apró kavicsos partokat jelenti a kék minden árnyalatában pompázó tökéletesen átlátszó tisztaságú vízzel. Négy kis szigetecske van egy öböl ölelésében. A szigeteken is van napernyő, nyugágy. Szabadon lehet úszkálni, vízibiciklizni, motorcsónakozni közöttük. Ksamil partján állva szinte láttuk Korfu szigetének házait, hiszen mindössze 6 mérföldre vannak egymástól.

 

Ksamil-tól északra néhány kilométerre található Saranda városa. Innen rendszeres hajójáratok indulnak. Többek között Korfura, de akár Olaszországba is. Ide költözött le télen egy idősebb magyar házaspár, akik öcsém nagyon jó barátai. Felhívtuk őket, találkozzunk. Nagy szeretettel fogadtak minket sarandai otthonukban és megbeszéltük, hogyha a szél gyengül, elvisznek minket néhány számukra is csodás helyre motorcsónakjukkal. Ez két nap múlva meg is történt. Elindultunk Saranda partjaitól Kroreza Beach-re.

Ez a strand csak a vízről megközelíthető. A tenger fölé magasodó sziklák oldalát nézve tökéletesen kirajzolódik, ahogy a föld erői a mélyben aktívan dolgoznak. Gyűrik, hajtogatják a kőzeteket, mint mi egy újságpapírt.

Hihetetlen szépségeket láttunk útközben, melyet csak néha tör meg a kommunista idők politikai vezetőjének Enver Hoxha-nak néhány betonbunkere.

A strandhoz érve, egy hatalmas úszással értünk partot. A kövek a talpunk alatt hófehérek, melyeket az erózió kerekre csiszolt. Itt is megtalálható már minden, amire a vendégeknek igénye lehet. Étterem, mosdó, hajóbérlés várja a kirándulóhajók utasait.

Miután visszaértünk Saranda kikötőjébe, beültünk egy helyi kávézóba, és amíg a hőség el nem üldözött minket, egy hatalmasat beszélgettünk hűsítő italok és isteni finom albán kávé társaságában.

Még sok pozitív élményről tudnék írni, de úgy gondolom, hogy a teljességhez a negatívumok is hozzátartoznak.

Miközben a hírekben már mindenki hallhatta, hogy lángokban áll Görögország, Törökország, Macedónia, Ksamil mellett is kigyulladt egy olajfa ültetvény. Nagyon megijedtem, mikor észrevettem a szobánk erkélyéről a fák fölött gomolygó füstöt. Ráadásul Saranda-ba menet csak pár méterre voltak a felcsapó lángok, de reggelre el tudták oltani.

Már hazafelé tartottunk, amikor 5-6 helyen is láttuk az égő hegyoldalakat. Legfélelmetesebb a Kukes mellett tomboló tűz volt, melynek füstje már a napot is eltakarta. Apokaliptikus látvány volt. Míg ott voltunk minden nap 40 fok körül volt a hőmérséklet, és csapadék egyszer sem esett. Iszonyú szárazság volt. De azt mondták, hogy ez teljesen normális errefelé, hiszen éves szinten 300 napsütötte napot tudhatnak magukénak.

Sajnos a hazafelé vezető úton sokat kellett várni a koszovói-szerb határon (Merdare), valamint Röszke és Tompa is túl volt terhelve, emiatt az út 24 órásra sikeredett, de ezt 14 óra alatt is lehet teljesíteni kényelmesen, ha a határokon nincsenek fennakadások.

Mi minden negatívum ellenére is nagyon jól éreztük magunkat, és már most tervezgetjük, hogy mikor tudunk ide ismét visszamenni.

Reméljük, minél előbb sort keríthetünk erre…

Mindenkinek hasonlóan szép, kalandokkal fűszerezett napokat kívánok!

 

Pergéné Rozs Veronika

A szerző középen

 

Dél-Albán kalandok

“Az egész úgy kezdődött, hogy két és fél éve szembejött velem a neten egy fotó a Holta-kanyonról. Aznap szerettem bele Albániába…” -írja Gabriella. Majd idén eljött ide, és megnézte. Sőt, sokkal többet is.

Nem vagyok az a napernyős strandon fekvő nyaraló típus, imádok túrázni, fotózni, ha van egy kis hegy, szikla, patak, az nekem a mennyország. Ez a kanyon pedig ilyen. Azonnal rákerestem, hol is van pontosan és van-e még a közelben más természeti látnivaló, aztán csak kapkodtam a fejem, csapongtam oldalról oldalra, megnéztem pár száz fotót, közben a térképet, estére összeállt a fejemben egy körút terve. Mivel a nyaralásunk már le volt foglalva, következő évig volt időm finomítani az útitervet és utánanézni mindennek pontosan, ne érjenek meglepetések. Aztán jött a Covid. Következő évi utunk ugrott. :(

De idén semmi nem állított meg minket!

Mivel az út odáig nagyon hosszú, egy napot Ohrid-ban aludtunk. Útközben, hogy kicsit megmozgassuk magunkat meg akartuk nézni a Skopje melletti Matka-kanyont kajakkal. Ahogy megérkeztünk, leszakadt az ég, a kajakozásnak lőttek, de a kishajók közlekedtek esőben is, így végül megnézhettük a párába burkolózott, néhol gőzölgő sejtelmes sziklákkal övezett kanyont és a barlangot.

Másnap egy gyors városnézés Ohrid-ban, itt már jártam régebben és irány tovább.

A határ után öt perc nem telt el, már láttunk egy csacsit és két bunkert, ez már Albánia. :) Ezekből megszámlálhatatlanul sok volt mindenfelé.

Első nap a Sotira-vízesés és útközben egy ottomán hidacska megnézése volt a terv.

Fel voltunk készülve, hogy a falutól a vízesésig nem tudunk elmenni a kis autónkkal, gyalog megyünk, de hogy a faluig az utolsó 8 km is makadám, sőt közben egy folyómedren is keresztül visz az út, erre nem számítottunk…

Estére Berat-ba érkeztünk, ahol a szállásunk egy felújított több száz éves berati ház volt, az ablakból a hídra és az óvárosra láttunk. Kipróbáltuk az albán konyhát, nem csalódtunk. Kecske sültet ettünk sült zöldségekkel, isteni volt.

Következő napunk a várva várt Holta-kanyonba vezetett. Az út kiépítve végig, már nem kell kavicsoson zötykölődni, mint a korábbi években. Mit is mondhatnék: csináltam vagy 200 fotót, mellékelek párat. Varázslatos hely!

Turistaút nincs, a patakban kell végig gyalogolni, ami júliusra már elég alacsony, sok helyen száraz lábbal is lehet menni. Vannak részek, ahol a kanyon beszűkül bizony térdig, derékig is a vízben kell gyalogolni :), ami nagyon hideg. A magas sziklafalaktól szinte végig árnyék van, szóval a 35 fokos kánikula ellenére is fáztunk, de a lenyűgöző látnivaló feledtette ezt. Ahol a kanyon kb. 70 centisre szűkül, benn sötét, a lábunk már nem ért le, úszni nem tudtunk a helyszűke miatt, csak „kutyában”és nem látszott a szűk rész vége, majd megfagytunk, na ott fordultunk vissza. A bejáratig szinte futottunk vacogva, de csak kint a napsütésben tudtunk végre felmelegedni. Felejthetetlen élmény volt.

Délután értünk vissza Berat-ba, a nap hátralévő részében a várost fedeztük fel. Kanyargós szűk utcácskáit, végül a várat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik minden irányban. A város hangulata elvarázsolt, méltán a világörökség része.

Másnap tovább álltunk, először a kb. 1 órányira levő Bogove-vízesést vettük célba. Van egy út a vízesés fölé, onnan egy parkolóból viszonylag rövid, de meredek úton lehet lejutni a vízesésig, de a helyiek integettek, ne menjünk arra, inkább álljunk meg a Roi Bogova nevű üzemnél, onnan turistaút vezet a vízesésig. Kb. 20 perces út a patak mentén, nem bántuk meg. A vízesés gyönyörű, körülötte hűvös pára.

Én, aki már szinte el is felejtettem, milyen volt tegnap a víz, bátran bemerészkedtem, beúszok a vízesés alá… Amikor becsobbantam, levegőt alig kaptam, szinte „égette” a bőrömet a víz, hangosan jajgattam (a párom a parton röhögött és fotózott). De, kemény csaj vagyok, beúsztam a zuhataghoz, ahol nem csak a hideggel, de a nagy sodrással is meg kellett küzdeni. Nem egész 2 percet töltöttem a vízben, vöröslő bőrrel másztam ki, hosszasan feküdtem a forró sziklán, hogy visszanyerjem normál hőmérsékletemet. Szóval csak a legelszántabbaknak ajánlom a fürdést :D .

Innen már csak fél óra Çorovoda, ahol Albánia legismertebb szurdoka található: az Osumi. Nagyon tetszenek az ottomán hidak, ezért először a városon túl található kis hidat vettük célba.

Utána következett a szurdok. A látvány leírhatatlan.

Nem nyugodtam bele, hogy csak fölülről lehet lelátni mindenhonnan és a végén fürdeni, ahogy a képeken láttam, ill. blogban olvastam, végül a Maps.Me (nagyon ajánlom offline térkép) alkalmazásban megtaláltam, hogy a Gjurma e Abaz Aliut kegyhely után kb. 50 méterre , ahol a szalagkorlát kezdődik, vezet le egy kis szerpentines ösvény a vízig. Innen egész más arcát mutatja a szurdok, kb. 1 kilométeren belül 3 vízesés is zúdul alá.

Szemben canyoninges csoport jött velünk, beöltözve bakancsba, sisakba, mentőmellénybe, csodálkozva nézték, hogy mi egy szál fürdőruhában, telefonnal a kézben hogy kerültünk oda. Mindenkinek tetszett, kivéve a túravezetőt, rontottuk az üzletét.

A kanyon után jött a feketeleves. Ez a 15 km-es szakasz miatt féltem nagyon, többen óva intettek, arra csak szamárháton, nem személyautóval.

Vagy megpróbáljuk ezt a szakaszt, vagy hatalmas kerülővel jutunk Permet-be, semerre nincs jó út. Láttam néhány képet és olvastam beszámolót, úgy döntöttünk bepróbáljuk. NEM ajánlom senkinek. Időnként nincs út, csak kövek, van, ahol kézzel raktunk köveket, hogy el tudjunk menni, a 15 km két órába tellett, 10 évet öregedtünk és szétrázta az autó futóművét, szóval utána szerviz, szerencsére csak a csavarokat kellett meghúzni.

Viszont a hágó tetején kis Kávé tábla hívogatott minket, egy kis lugas alatt asztal, paddal, a szemfüles ott lakó házaspár kínálja az üdítőt, kávét, valami ennivalót is annak, aki ideáig eljutott. Jó cukros török kávét kaptunk, de legyűrtük, teljesen kimerültünk az úton.

Este Permetbe érkeztünk, ahol látnivaló az óriási szikla, amire hátulról fel lehet menni és a kilátás a szikláról, utána vacsora megint egy autentikus albán étteremben, isteni bárányt ettünk.

Reggel a híres termálfürdő következett, a híddal és a Langarica-kanyonnal. Nagyon megfogott a hely, a barlangok a híd felett, a mindenhonnan csordogáló termálvíz. Végre nem hideg vízben jártuk végig a kanyont, több helyen kövekből kialakított medencékben fürdeni is tudtunk. Aki Albániába jön, annak szerintem kötelező program. Érdemes korán reggel odaérni, akkor még alig vannak, később nagy a tömeg, felkapott hely.

Utána elindultunk következő szállásunkra, Gjirokastra-ba.

Útközben a neten kiszemeltem egy vízesésre épült kávézót, alatta utcai árusokkal, mindenkinek ajánlom. Fenn a vízesések között az étterem, lenn az út mentén igazi balkáni hangulat. A vízesés belevezetve az akváriumba a pisztrángárusnál, a tejet is a vízeséssel hűtik, mindenhol olívaolaj, méz és egyéb saját termelésű áruk, ja és egy kecske, aki ott fekszik a gazdája mellett, békésen tűri a turistákat.

A kávétól felfrissülve Tepelena, majd Progonat felé vettük az irányt, kis kitérő egy ígéretes vízeséshez. Az igazi turistaút messzebbről visz oda, de én láttam egy videót, ahol felülről a vízesés mellett vezet le egy nem túl széles, időnként lábszélességű kis ösvény a sziklafalon a vízesés aljáig, természetesen, itt mentünk le. A táj gyönyörű, viszont az aszály miatt, a víz épp csak csurdogált, de így is nagyon szép volt, nem bántuk meg, ráadásul vadonatúj aszfalt út vezetett odáig.

Innen már nincs messze a Nivica-kanyon, de nekünk ez most időben nem fért bele, még meg akartuk nézni este Gjirokastra-t, Enver Hoxha szülővárosát. Felújítva, a házak eredeti stílusukban, nagyon szép albán város.

Reggel végre a tenger felé vettük urunkat, megállva a Kék-szem forrásnál, Ksami-lba érkeztünk. Ez a legfelkapottabb üdülőhely, teltház is volt mindenhol.

A strand szép, van köves, homokos, mindenki talál kedvére valót, aki szereti a napernyős tömeget. Mi felfújtuk SUP-unkat és megcéloztuk a közeli szigeteket, bízva abban, hogy ott kevesebben lesznek, de nem. Azért megérte átmenni, körbeevezve a szigetek gyönyörűek, a víz kristálytiszta és az a kékség!

Szállásunk Saranda-ban, felmentünk a várba a naplementében gyönyörködni, utána pedig belevetettük magunkat a sarandai éjszakába. Itt aztán senkit nem érdekel a Covid, olyan, mint pár éve a horvát tengerparton, tömeg a korzón, a vendéglátóhelyek tele, a hajósok kínálják programjaikat, szól a zene, végre kicsit visszakaptuk a régi életünket.

Másnap elindultunk északra a tengerparton, itt útközben nagyon sok a látnivaló. Borsh várába érdemes felmenni, utána kimelegedve kötelező megálló a borshi vízesés étterem, ami nagyobb a tegnapelőttinél, mindenhol csobog a víz az asztalok között, ott sütik a kecskét/ birkát, ha nem is esztek, de egy hideg italra, kávéra érdemes megállni.

Aztán következett Qeparo óvárosa, fenn a hegyen. A falu határáig lehet menni kocsival, benn már csak gyalog, nem fér be az autó a meredek, szűk, kövekből kirakott utcákba. A falu félig elnéptelenedett, néhány ház van korhűen felújítva, gondolom apartmanok. De pont ez a kihaltság adja varázsát.

Aztán jött a Palermo erőd, utána a tengeralattjáró bunker bejárata, végül Himara strand. Kavicsos napernyős hatalmas strand, mi a legdélebbi résznél találtunk parkolót és már fújtuk is fel a Sup-ot, tervem volt a Filikuri strand, ahová vagy egy kötélen lehet csak lejutni, vagy a víz felől megközelíteni. A köteles leereszkedés csigázott, de nem találtam pontos infót, hol is találjuk meg a kötél felső végét, így az evezés mellett döntöttünk, de természetesen felmásztunk azon a bizonyos kötélen. Az út a strandig is tartogatott meglepetéseket, egy barlang is volt útközben és végig gyönyörű sziklák.

Szállásunk Himara óvárosában fenn a hegyen, ahova szintén nem lehet kocsival bemenni, de nem volt sok az a 100m cipekedés, a városka kárpótolt. Részben felújított görög városka, néhány elhagyatott házzal és egy lerombolt várral a tetején, ahonnan csodálatos a kilátás. A hangulata nagyon megfogott. A szállásunk is igen romantikus görög stílusú kőház, kékre festett kapu, kilátás a tengerre, gyanítom, ide még visszatérünk.

Másnap a nyaralás utolsó napja következett, ezt is sikerült emlékezetessé tenni.

Kinéztem a google térképen, hogy Dhermi fölött a parton van két barlang és a Gjipe beach, na, ezeket vettük célba. Sikerült parkolóhelyet találni Dhermi-ben a strandon, elég korán érkeztünk, később teljesen bedugult a parti út. Elindultunk és meglepetésünkre vagy 10 nagyobb barlang és sok kicsi volt végig ezen a partszakaszon. Ahol lehetett beeveztünk, ahol lehetett kikötöttünk, fürödtünk, ilyen szép helyeken még nem strandoltunk. A nagyobb barlangokba vízitaxival viszik a turistákat a strandokról. Este megnéztük a Drymadhe strand végén levő híres sziklakaput, legnagyobb bánatomra köré épült egy étterem, így nem tudtam megörökíteni természetes szépségében.

Aztán felmentünk a Llogara-hágóra, megnézni a kilátást és hazafelé még Dhermi óvárosában sétáltunk egyet. Szinte teljesen felújítva, hangulatos kis görög falu, érdemes körbejárni és felmenni a templomba a dombtetőn.

Reggel utolsó kávé a szállás kávézójában és szomorú szívvel elindultunk haza a hegyek között a Vjosa völgyében elhaladva korábbi kalandjaink színhelyei mellett.

A balkáni hangulat, az emberek kedvessége természetessége, lazasága leírhatatlan. A közlekedés sokak szerint kaotikus, pedig csak szabályokat lazán értelmezve, de egymásra nagyon figyelve, türelmesen vezetnek. És ami a legaranyosabb, bárhol, bármi jöhet veled szemben az úton.

Még haza se értünk, már tudtuk, jövőre Észak-Albánia.

Szép Gabriella

 

Albánia bölcsője és az Adria erkélye – Kruja

A Tiranától 20 km-re, a tengerszint felett 600 m-rel található város Albánia történelmének egyik legfontosabb helyszíne. Aki a sasok földjén jár feltétlenül keresse fel, nem csak történelmi fontossága, hanem különleges fekvése miatt is.

Forrás: pinterest

 

A város nevének jelentése ottani nyelvjárásban “forrás”  (“kroi/krua”, de a legtöbb más nyelvjárásban a forrást “burim” névvel illetik), mert forrásokban bővelkedő hegyek között fekszik. Mintegy 30 forrás található a környéken, és szinte mindegyikhez kapcsolódik valamilyen legenda. Az egyik neve Balabán-forrás, Balabán ottomán pasáról elnevezve, aki Kruja harmadik ostromakor halt meg ott. A Qafë Shtama forrás 1200 m magasan található, a belőle nyert palackozott vízzel a boltokban is találkozhatunk.

A Qafë Shtama Nemzeti Park
(Forrás: gazetadita)

Az illír időkben az alban törzs által lakott település i. e. II. sz-ban került római fennhatóság alá. Jelentősége a középkorban értékelődött fel.

Az eredetileg egy közepes méretű erőddel rendelkező település a VI-IX. sz. között terjeszkedett város méretűvé. A vár az V-VI. sz-ban épült, kerülete 804 m, 2,5 ha-on terül el és 9 tornya volt. Kruja 1190-ben Albánia első fővárosa lett, mint az Arbanon Fejedelemség (Principata e Arbërit) központja. A következő évszázadokban többször gazdát cserélt, a bizánci majd a szerb birodalom fennhatósága alá került, 1395-ben pedig ottomán vazallus lett. 1415-ben az albánok visszafoglalták, de a szultán helyőrséget hagyott a várban. Ekkor került Kasztrióta György a szultán udvarába mintegy zálogként. Majd 1443. november 28-án az akkor már komoly katonai sikerekkel rendelkező Szkander bég visszatért Kruja-ba egy hamisított szultáni paranccsal és átvette a parancsnokságot.

Forrás: saját kép

1444. március 2-án pedig Lezha-ba hívta az albán törzsfőket, hogy egyesítse őket a kereszténység védelmére. Ekkortól lett Kruja az ottománokkal szembeni ellenállás főhadiszállása.

A Lezha-i gyűlés/Szkander bég múzeum
(Forrás: Erdős Laci)

A kiemelkedő stratégiai jelentőségű várat az ottománok szinte folyamatosan támadták. 1450-től kezdve 24 próbálkozást tettek, hogy bevegyék Kruja-t és környékét. Három nagy ostrommal próbálkoztak, de az akkoriban csúcstechnikának számító lőfegyverek és Szkander bég kitűnő katonai és stratégiai képességeinek köszönhetően nem tudták elfoglalni.

Forrás: saját kép

Az első nagy ostromot 1450-ben indították. Akkor Szkander bég 1500 embert hagyott a vár védelmére, ő pedig 16.000-es seregével folyamatos támadásokkal, rajtaütésekkel szétverte II. Murád 100.000 katonát számláló táborát.

A második ostromra 1466-ban került sor, akkor 4400 ember védte a várat a 150.000-es ottomán sereg ellen. A sikertelen kísérlet után II. Mehmed szultán hátrahagyta Balabán pasát, hogy megteremtse hátországát, akkor építették fel 25 nap alatt az Elbasan-i várat.

1467-ben II. Mehmed újabb próbálkozást tett. Ezúttal a folyamatos ostrom mellett rendszeres utánpótlás is érkezett a térségbe. Ezzel elvágták Szkander bég utánpótlási útvonalait, aki időközben maláriás lett és 1468. január 17-én meghalt. Az albán seregek vezetését Lekë Dukagjini vett át, aki szétverte a török sereget, így Kruja harmadszorra is megmenekült. (És ekkor halt meg Balabán pasa, akiről a bejegyzés elején említett forrás a nevét kapta.)

Tíz évvel később azonban II. Mehmed egy több, mint 1 évig tartó ostrom keretében kiéheztette és demoralizálta az albán várvédőket, akik végül 1478. június 17-én átadták a várat a szultánnak.

A törökök szinte bevehetetlenné tették a falakat, de az 1617-es földrengés súlyos károkat okozott, így a vár onnantól kezdve elvesztette harcászati jelentőségét.

A vár és környéke ma turisztikai látnivaló. A várba felvezető út neve Hunyadi János utca, és tér is van elnevezve a hadvezérről.

Forrás: saját kép

Forrás: blogrepublik

 

Hogy Hunyadi Jánost mennyire tisztelik az albánok, bizonyítja, hogy mikor anno 15 évvel ezelőtt elkezdtünk Albániában járni turistaként, és a helyiek megkérdezték, hogy honnan jöttünk, és megtudták, hogy magyarok vagyunk, rögtön a két mutatóujj összedörzsölésével jelezték, hogy “Janosh Huniadi és Skenderbeu barátok”. Tiranában is van róla utca elnevezve, és 2016-ban a Tiranai Magyar Nagykövetség Tirana Önkormányzatával közösen emléktáblát helyezett el a két középkori hadvezér barátságának emlékére az albán főváros központjában, ahol a park is Hunyadi nevét viseli. Az emléktáblát Áder János avatta fel, az eseményen mi is jelen voltunk, mint itt élő magyar család. Erion Veliaj, Tirana főpolgármestere az avató beszédében azt mondta, ha nem tudná, ki az a Hunyadi János, megbukott volna történelemből.

Emléktábla avatás: Áder János és Erion Veliaj, Tirana főpolgármestere
Forrás: saját kép

A Kruja-i várba nem sokat kell gyalogolnunk, járművel felmehetünk egészen a vár mellett és alatt kialakított parkolóhelyekhez.

Forrás: Erdős Laci

Forrás: saját kép

Felfelé menet sokszor találkozhatunk ezzel  a bácsival, aki a hagyományos kéthúros albán hangszeren (çifteli) játszik.

Forrás: Erdős Laci

A várfal belülről körbejárható, a harangtorony a XI. sz-ban épült. A harangot Kruja-i mesterek öntötték, és ezt verték félre Szkander bég halálakor is. Ez a harang a váron belül található Szkander bég múzeumban van kiállítva.

Forrás: saját kép

A vár két múzeumnak, egy törökfürdőnek és egy bektashi tettyének is helyet ad.

A Szkander bég Múzeum 1982-ben nyitott, tervezésében többek között Enver Hoxha lánya Pranvera is részt vett. Mi már számtalanszor jártunk itt, legelőször 2009-ben még turistaként. Azóta rengeteg kisebb-nagyobb turistacsoportot vezettünk, így a múzeum személyzete már ismerősként fogad. Mindig örülnek a magyar turistáknak, hiszen a két nép történelme több ponton összekapcsolódik, ennek egyik mementójával a múzeumban is találkozunk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A múzeum bejáratánál „Szkander bég és a nép” fogad bennünket, a hatalmas szoborcsoportot betonból készítették.

Forrás: Erdős Laci

Az első helyiség az illír időket idézi, fegyverek, használati tárgyak, ékszerek láthatók, és persze az illír-római háború egy részlete megfestve.

Az illír-római háború
(Forrás: Erdős Laci)

Ha tovább megyünk, átérünk a középkorba, ahol minden Szkander bégről és kortársairól szól. Láthatjuk a kecskefejes sisakjának és a díszkardjának másolatát. A falra festett csatajelenet Albánia legnagyobbja, természetesen az is a hadvezért ábrázolja az ottománok elleni egyik csatában.

Forrás: saját kép

Tovább haladva találkozunk Szkander bég nővérének és kortársainak mellszobraival, valamint a róla készített képekkel különböző korok művészei által.

Forrás: Erdős Laci

És elolvashatunk egy magyar nyelvű dokumentumot is.

Forrás: saját kép

A harmadik szinten találjuk a könyvtárat és négy fontos középkori albán vár (jobbról balra) Berat, Petrelë, Kepi i Rodonit és Kruja erődítményeinek Kruja-i kőből készült makettjeit. A művész igencsak lokálpatrióta lehetett, mivel a hatalmas méretű Berat-i várnak csak egy kis részét faragta ki, így úgy látszik, mintha a Kruja-i vár lenne a nagyobb. :)

Forrás: saját kép

És itt “találkozunk” Hunyadi Jánossal, és V. Alfonzzal, a másik nagy szövetségessel is.

Forrás: saját kép

A múzeum teraszáról pedig gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre, a városra és a várkertre.

Forrás: Erdős Laci

Forrás: Erdős Laci

Forrás: Erdős Laci

Tiszta idő esetén elláthatunk a tengerig is. Nem véletlenül nevezik a várost az Adria erkélyének. Ha szerencsénk van, kivehetjük a Rodon-félsziget körvonalait, az ott található, Szkander bég által építtetett várral tűzjelekkel kommunikáltak a középkorban.

Kilátás a várból. Alattunk Fushë-Krujë (Kruja-Mező), a távolban az Adria. A földnyelv a Rodon-félsziget.
(Forrás: saját kép)

A Néprajzi Múzeum 1989-ben nyitotta meg ajtaját a látogatók előtt. Az 1764-ben épült ház a Toptani családé volt. Az ott kiállított tárgyak felölelik a középkori élet használati tárgyait, öltözékeit, ékszereit melyek között találunk 500 éveset is. A múzeumban található tárgyak 90%-a eredeti, és 100%-ban működőképes. Itt virtuálisan körbejárhatjuk.

Forrás: saját kép

A település vallási élete sokat változott. Az illír idők pogány hitvilága eltűnik, miután a kereszténység terjedésével megépül a Szt. Sándor templom a Kruja-hegyen. A városban 1167-ben alapítottak katolikus püspökséget. Az ottománok jelenlétével megerősödik az iszlám, a várban található egykori mecsetet 1481-re fejezték be. A falak és a minaret maradványai ma is láthatók.

Forrás: Erdős Laci

Forrás: Erdős Laci

A bazár mellett található XVI. sz-i felújított mecset viszont ma is működik.

Forrás: Erdős Laci

A XVIII. sz. elején terjedt el a bektashizmus Kruja környékén, a történet azonban régebbre nyúlik vissza.

Forrás: zgjohushqiptar

A legenda szerint mikor 1325-ben Sari Salltik bektashi dervis Kruja-ba érkezett, a hegy tetején egy barlangban élő hétfejű sárkány szűz lányokat követelt áldozatnak azért cserébe, hogy ne égesse fel a helyet. Mikor a hercegnőre került sor, Sari Salltik felkísérte őt a barlangba, és botjának egy mozdulatával elpusztította a sárkányt. Itt építette fel Albánia első tettyéjét, ha felnézünk a hegytetőre, a sárga épület az, 1176 m magasan.

Forrás: zgjohushqiptar

A legenda szerint a szent testét halálakor hét koporsóba tették, és az egyik Kruja-ba került. A türbe (sírhely) is a barlangban található, és számos csodatétel kapcsolódik hozzá.

Forrás: wikipedi

A helyiek tíz csodára emlékeznek a régi időkből, amikor bénult embereket bevittek a barlangba, majd gyógyultan távoztak. A kommunizmus alatt, mikor a vallásokat betiltották, elrendelték a hely elpusztítását. Az illetőt, akit megbíztak vele, maga alá temette a föld. Egy másik ember el akarta vinni a köveket a megsemmisült türbéről, de álmában hangot hallott, ami elrendelte, hogy tegye vissza a köveket. Ma is történnek dolgok, melyekre nincs magyarázat. Közel 10 éve egy albán üzletember számos európai klinikát keresett fel, mert nem lehetett gyermeke. Majd felkereste az újjáépített szent helyet, utána hamarosan 3 gyermeke született, két lány és egy fiú. Hisszük vagy sem a csodákat, de az tény, hogy naponta sok albán és külföldi keresi fel a sírt, időjárástól függetlenül. Természetesen a barlangban is található egy forrás, melynek vize szent. A hegytetőre aszfaltúton juthatunk fel (kb. 20 perc autóval), de felvonó építését is tervezik.

A Dollma tettye a várban található, a XVIII. sz. végén épült. A tettye kertjében van egy öreg olajfa, maga Szkander bég ültette, miután házasságot kötött. Ezt a szokást aztán törvénybe is iktatta. Egyes források szerint a XX. sz. elejére Kruja szinte teljes lakossága bektashi volt.

A kerek tetejű épület a tettye, vagyis szent hely
(Forrás: Erdős Laci)

Kruja-ban található Albánia legöregebb bazárja is. Már Szkander bég idejében is létezett, akkoriban egészen a vár bejáratáig tartott, mintegy 150 üzlettel. Túlélte az ottomán időket, majd a kommunizmus alatt Enver Hoxha ösztönözte az embereket, hogy térjenek vissza a régi, családi mesterségekhez. Így ma sok szép kézműves terméket vásárolhatunk a bazárban.

Forrás: saját kép

A várban és a bazárban számos éttermet találunk. Érdemes megkóstolni a helyi ízeket.

Forrás: Erdős Laci

Hagyományos albán ételeket, sült kecskét vagy bárányt is ehetünk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Ezen a linken pedig virtuális túrát tehetünk a városban és nevezetességeiben.

Forrás: colnect

Albánia rejtett kincsei – A falu, ahol minden házban termálvízben fürdenek

Albániában bármerre indulunk, mindenhol láthatunk valami érdekeset.

Elbasan mellett van egy falu, Shijon a neve (albánul azt jelenti: ízlel, megkóstol). Első látásra átlagos albán település, egy főutcával és néhány szűk mellékutcával.

Az egyik helyi “lakos”
(Forrás: saját kép

A falut könnyű megközelíteni a régi Tirana-Elbasan főútról, de településnév táblát ne keressünk útközben, mert nincs. Van viszont egy turisztikai látnivalót (barna alapon fehér betűkkel) jelölő tábla: Szt. Gjon Vladimir templom és kolostor.

Ha beérünk a faluközpontba, ott találjuk a gyönyörű ortodox templomot. Szt. Joan Vladimir (Shën Gjon Vladimiri) a X-XI. sz-ban élt. Duklja szerb principátus uralkodója volt, a mai Kotor, Budva, Bar és Ulcinj területén. Ő Bar védőszentje.

Forrás: wikipedia

 

Ő volt az első olyan szerb uralkodó, akit szentté avattak (egyébként röviddel halála után). Prespa-ban temették el abban a templomban, mely előtt mártírhalált halt 1016. május 22-én. Később az ő tiszteletére épült a templom Shijon-ban, ahová ereklyéinek egy részét áthelyezték. 1967-ben Enver Hoxha kommunista diktatúrája alatt a templomot bezárták, mint a többi vallási intézményt Albániában, melyet éppen nem romboltak le. Akkor a relikviákat az Elbasan-i Szűz Mária templomba vitték. 1995 óta a tiranai ortodox katedrálisban őrizték ezeket, de már visszakerültek a Shijon-i templomba.

Az ortodox katedrális Tiranában
(Forrás: saját kép)

A templom névadó szentjének relikviái. Csontok a fejéből, bordájából és lábából.
(Forrás: saját kép)

Gyönyörűen gondozott kerten át jutunk az épülethez.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A templomot, mely a kulturális örökség része Karl Topia építtette 1381-ben egy régi templom romjaira, mely négyszer akkora volt, mint a mostani. Mai formáját 2005-ben nyerte el, akkor újították fel.

Forrás: saját kép

A szenthez számos legenda fűződik. Az egyik szerint miután lefejezték, saját maga vitte a fejét a Szent Jovan Bigorski kolostorba, mely Macedónia egyik legnevezetesebb kulturális emléke. Ohridban Szt. Naum templomában a harangtorony is a szent után lett elnevezve, a torony alapjába beépítették csontjainak egy részét.

A macedón-albán határvidéken az emberek úgy emlékeznek rá, mint szent kormányzó, kinek fejét apósa vágta le a Qafë Thanë-hágón. De saját kardjával nem sikerült, csak miután Joan Vladimir a maga kardját adta oda neki, tudta levágni a fejét, ezután ő saját fejével kezében ment a későbbi templom helyére. Ott egy tölgyfa állt, és miután a lefejezett meghalt, a fa meghajolt előtte. Testét a templomban temették el, melyet ott építettek és neki szenteltek.

A szentet mindig jobb kezében kereszttel, bal kezében saját fejét tartva ábrázolják (Forrás: saját kép)

Egy másik legenda szerint Joan Vladimir építette a templomot Shijon-ban. A templom helyét egy sűrű erdő mélyén Isten választotta egy sas képében, minek fején ragyogó kereszt világított. Miután Joan-t megölték, a saját fejét a templomba vitte és ott temették el. Egy csoport frank egyszer ellopta a koporsót. Az azonban rendkívül nehéznek bizonyult, és feltörte az öszvérek hátát, amelyek szállították. Végül a Shkumbin-folyóba helyezték, hogy a tengerre úsztassák, de a folyó megáradt, és a koporsó – fényt sugározva – visszaúszott a templom felé. A helyi lakosok kivették a vízből, és ünnepi felvonulás keretében visszavitték a templomba.

Forrás: saját kép

Mi azonban nem csak ezért jöttünk a faluba. 1989-ben olajfúrás közben olaj helyett termálvíz tört fel a településen, melyet Kozani 8-as fúrólyukként ismerhetünk. A 65 fokos víz 10.3 liter/másodpercenkénti hozammal tör föl a földből, ahogy közeledünk a faluhoz, már érezzük a kénes szagot.

A hőforráshoz albán viszonylatban egy darabig egész jó úton haladhatunk. Ahogy haladunk, látjuk a vizet lefolyni a dombról, és a műanyag csöveket, melyek a házakhoz vezetnek. Útközben találjuk a llixha-t (ejtsd: lidzsa), vagyis a helyi termálfürdőt, eddig érdemes autóval menni, (egy kis parkolóhelyet is találunk ott), és onnan tovább gyalog.

Forrás: saját kép

Kívülről sem túl bizalomgerjesztő, de ha belépünk, rögvest a Macskajaj c. filmben érezhetjük magunkat, azaz azzal főzünk, amink van, vagyis abban fürdünk, amink van. :) A tarifa ár-érték arányban megfelelő, potom 100 albán Lek-ért belefeküdhetünk valamelyik kádba, (már akinek van hozzá gusztusa), és még szivacsot is biztosítanak. :)

Forrás: saját kép

De a fő „látványosság” maga a fúrólyuk. Ahogy haladunk fölfelé, a látvány nem mindennapi, a meleg víz hol erőteljesebben, hol finomabban, csordogálva, szétterülve folyik alá mindenhol.

Forrás: saját kép

A fúrólyukat közvetlenül egy lakóház mögött találjuk.

Forrás: saját kép

A víz annyira meszes, hogy a mész vastag réteget képez a fúrólyuk körül álló víz tetején, ha nem tudnánk, hogy meleg vízről van szó, jégnek képzelhetnénk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A táj gyönyörű, a hegyek látványa magával ragadó, és közben előttünk bugyog és gőzölög a termálvíz.

 

A kút „közkincs”, ezért az egész falu népe onnan vezeti a meleg vizet a házába. Egy helyen egy természetes medencébe is bevezették a forró vizet, így akár a természet lágy ölén is fürödhetünk a termálvízben (vigyázzunk, mert nagyon forró még ott is).

Forrás: saját kép

Nem tudom, a vizet bevizsgálták-e, hogy van-e valamilyen gyógyhatása, így nevezzük inkább csak termálvíznek. Néhány kilométerre onnan Llixha faluban (Elbasan-tól délre) egy egész iparág épült a bizonyítottan gyógyhatású vizekre, kényelmes szállodákkal és orvosi asszisztenciával. Shijon-ban ez kimerül a szabadon feltörő, zubogó, folyó, csordogáló forró víz szabad használatában. :)

 

Kapcsolódó bejegyzések:

https://albania.cafeblog.hu/2018/06/29/albania-rejtett-kincsei-shengjergj/

https://albania.cafeblog.hu/2018/10/26/albania-rejtett-kincsei-gramsh-es-kornyeke/

https://albania.cafeblog.hu/2019/09/17/albania-rejtett-kincsei-krorez-es-vajon-finom-e-a-tengeri-sun/

https://albania.cafeblog.hu/2017/04/28/albania-rejtett-kincsei-rehova/

https://albania.cafeblog.hu/2019/12/27/albania-rejtett-kincsei-a-fekete-barlang/

 

 

 

Varázslatos vízesések Albániában

 

 

A természeti szépségeket nehéz rangsorolni. Mindegyik egyedi és különleges a maga nemében. A vízesések azonban mindenképpen előkelő helyet foglalnak el a természetben. Albániában is sok található belőlük, az alábbiak a legkülönlegesebbek. A lista persze szubjektív. :)

 

Sotira-vízesés

A Gramsh-tól 16 km-re található zuhatag kétségtelenül az egyik legszebb Albániában. Három vízesés zúdul alá különböző sebességgel 20-150 m magasság között a mészkő sziklákon, melyek a Tomorr-hegységből törnek elő.

 

Forrás: saját kép

 

A Sotira falutól 40 perces sétával elérhető zuhataghoz érdemes terepjáróval menni egy környékbelivel, aki ismeri a helyi viszonyokat, és egészen a vízesésig visz (akkor csak néhány száz métert kell gyalogolnunk).

 

Forrás: saját kép

 

Forrás: saját kép

 

Forrás: saját kép

 

A vízesés melletti dombon egy zöld rétet találunk, így akár egy egész napot is eltölthetünk élvezve a természet szépségét és vadságát.

 

 

Forrás: saját kép

 

 

Grunas-vízesés, Theth

Ez a vízesés 30 m magasból zúdul alá. A szűk Grunas-kanyonon át megközelíthető zuhatag mágikus atmoszférát teremt. Az Albán-Alpok csúcsai, melyeket az év jó részében hó borít a táplálói ennek a vízesésnek. Theth falu központjából kb. 1 órás sétával érhető el, az utolsó negyed órás útszakasz közepesen nehéz terepen halad, ezért legyünk nagyon óvatosak.

 

Forrás: shkoder.info

 

Kék-szem vízesés

A szintén Theth közelében fellelhető természeti csoda neve ugyanaz, mint a délen található Kék-szem forrásé, de ez nem a föld alól tör elő, hanem fentről (bár nem magasról). A vízesést a Fekete-folyó táplálja, és egy kb. 100 m2-es 3-5 m mély medencébe érkezik. Ndërlysa faluból (odáig mehetünk járművel) kb. 40 perces gyaloglással érhetjük el.

 

 

Bogova-vízesés

A Berat-Skrapar útvonalat követve az azonos nevű falu központjából a buszmegálló elől kb. 30 perces sétával jutunk el a vízesésig a folyó mentén. Neve szláv eredetű, ami albánra fordítva annyit tesz: az isteneké.

Ez a zuhatag egy 12 m mély kis medencébe zúdul alá 20 m magasból. Nyáron a vízben fürödhetünk is, de csak a bátrabbaknak ajánlott, mert nagyon hideg.

 

Forrás: berat.albania-discover.com

 

 

Az Osum-kanyon vízesései

Az Osum-folyó, mely átszeli Berat városát alakította ki a lélegzetelállító Osum-kanyont. A szurdok nem csak azért ismert, mert ez a legnagyobb Albániában, hanem mert különleges a vegetáció, a növényzet egész évben zöld marad a szurdok mindkét oldalán. A 26 km-es völgykatlan a túrázók és vadvízi evezősök Paradicsoma, és nem mellesleg számos barlang és egy 10 km-es szakaszon egymás után nyolc! vízesés is található ott. Ezek a Menyasszony fátyla, az Arany-vízesés, a Pezsgő-vízesés, a Cukor-vízesés, a Balerina-vízesés, a Krokodil feje, az Ördög kapuja és a Szerelmesek-vízesése.

 

Forrás: instragram_vzhara

 

A Szerelmesek-vízeséséshez egy legenda fűződik: Volt egy szerelmespár, akiknek a sziklafal tetején a vízesés mellett volt a titkos találkahelyük. Egy alkalommal, eső után a lány megcsúszott, a fiú utána kapott, és mindketten a folyóba zuhantak. Sohasem találták meg őket. A sziklafalakon “kirajzolódik” a lány és a fiú arca, emiatt nevezik a helyet az örök szerelem vízesésének. Így ha egy szerelmespár a vízesés alatt megcsókolja egymást, akkor örökre szerelmesek maradnak. :)

 

 

Shëngjergj-vízesés

Ezt a vízesést csak néhány éve fedezték fel a turisták, azóta kedvelt célpontja a helyi és egyre inkább a külföldi látogatóknak is. Tiranából könnyen megközelíthető kb. 1 órás autóúttal a Qafë Priskë-en (magyarul Priszk-hágó) keresztül. Az Erzen-folyó egyik forrása mellett haladva egyszer csak megpillantjuk balra a 30 m-ről lezúduló vizet Shëngjergj közelében.

 

Forrás: saját kép

 

A forráshoz kijelölt turistaösvény vezet, kb. 20 perces sétával érhetjük el (természetesen megfelelő cipő és ruházat szükséges), az utolsó néhány 100 méter nehezebb kicsit.

 

Forrás: saját kép

 

Forrás: saját kép

 

Forrás: saját kép

 

 

Progonat-vízesés / Peshtura-vízesés

 

Forrás: Fation Plaku

 

Ez a vízesés a déli régióban Progonat falu közelében található. A csodálatos karszt sziklák között haladva kb. 1 órás sétával érjük el a zuhatagot, melyhez egy természet alkotta kis kőalagúton át jutunk, mely azt két részre osztja. A sziklák között kanyargó patak vájta szoros a tengerszint felett 1.000 m-rel található, a vízesés pedig 25 m-ről zúdul alá. A szurdok alsó részén pedig számos felfedezetlen karsztbarlang bújik meg.

(A videó a YouTube-on érhető el.)

 

 

A vízeséseket nem csak érintetlen formájukban csodálhatjuk meg, hanem a rájuk/köréjük épült éttermekben is. Albániában több ilyen is található.

Az egyik Borsh-ban, melynek neve is Vízesés étterem (Restorant Ujëvara). A víz télen-nyáron nagyjából ugyanolyan intenzitással zúdul alá, a látvány és a hang is lenyűgöző.

 

Forrás: Erdős Laci

 

A másik Tepelene város mellett Ujë i Ftohtë-nál (Hideg Víz, de ilyen van Vlora-ban is, csak az nem vízesés, hanem egy tengerparti forrás, illetve források) található, itt két étterem is ráépült a vízesésre. A Drino-folyót tápláló egyik forrásból nyerik a Tepelene néven kapható ásványvizet is, melyet a közelben található üzemben palackoznak.

 

Forrás: saját kép

 

Az éttermekben ehetünk friss halakat, pl. pisztrángot, és akár az egyik hagyományos albán ételt, a fejlevest (paçe) is megkóstolhatjuk.

 

Forrás: saját kép

 

 

Az éttermek előtti árusoktól vásárolhatunk házi mézet, olívaolajat, gyógynövényeket.

 

Forrás: saját kép

 

Az egyik árusnál egy cuki kecskebak is segíti a marketinget, őt évek óta hobbi-állatként tartják, mint egy kutyát. Nyugodtan meg lehet simogatni! :)

 

Forrás: saját kép

 

 

!!! Vegyük figyelembe, hogy ezek a vízesések (az éttermes vízeséseken kívül) nehezebben megközelíthető helyek, a túrázáshoz megfelelő ruházat és lábbeli ajánlott. Ősztől tavaszig – amikor sok csapadék esik – nem tanácsos felkeresni őket, mert a kövek, sziklák, szűk csapások, ösvények csúsznak, így balesetveszélyesek!!!

 

 

 

 

Saranda, a balkáni Monte Carlo és a nászutasok városa

 

Saranda az a városa Dél-Albániának, ami egyértelműen a meglátni és megszeretni kategóriába tartozik. A település fekvése, hangulata, a két épített világörökségi helyszín (Butrint és Gjirokastra), a Kék-szem forrás, valamint Korfu közelsége az egyik legkedveltebb albán üdülővárossá teszik. És nem mellesleg itt a legmagasabb az évi napsütéses napok száma: több, mint 300. :)

Forrás: saját kép

A települést már a vaskortól lakták, bár csak kevesen. Az ókorban Finiq település kikötővárosa volt, akkor Onhezmus volt a neve. E néven Ptolemaiosz és Cicero is említi. Onhezi latinul egy dél-nyugati szél volt, mely a hajósokat segítette. A római hódítás után a város lakossága megnövekedett, és fejlődésnek indult. Az V-VI. sz-ban fallal vették körül, majd a VII. sz-ban elnéptelenedett.

Saranda mai nevét egy legendának köszönheti. 320-ban a város mellett 40 keresztény katonát kínoztak halálra a római hadsereg XII. légiójából. A katonáktól azt akarták, tagadják meg hitüket, és mivel nem voltak hajlandók, megkínozták és meztelenül kitették őket a téli hidegbe. A VI. sz-ban épült görög ortodox templomot a helyiek emelték a római katonák tiszteletére, akik inkább meghaltak, mint hogy megtagadják hitüket. A templom és a város neve a görög ayia saranta azaz negyven szent kifejezésből ered az ő emlékükre.

Forrás: sarandaweb

Forrás: sarandaweb

Később ennek olasz megfelelője Santa Quaranta lett a neve, egészen a XX. sz-ig így hívták. Ilyen néven egy 5 csillagos hotel is található a városban.

A Santa Quaranta hotel
(Forrás: booking.com)

A török időkben kis halászfalu volt minimális tengeri forgalommal. Akkoriban a környék gazdasági központja Delvinë volt. A XVIII. sz-ban Ali Pasa Tepelena Janina (mai nevén a mostani Görögországban található Ioannina) kereskedelmi kikötőjeként használta.

Mivel a görögök mindig is sajátjuknak tekintették a dél-albániai területeket, ezért a történelem során többször is megkísérelték elfoglalni a várost. A balkáni háborút lezáró firenzei egyezmény Saranda-t Albániának ítélte, a görögök azonban ezt nem fogadták el. 1914-1916 között görög megszállás alá került, majd az olaszok vették át a hatalmat.

Saranda 100 éve
(Forrás: albanianphotography)

Albánia újabb olasz megszállásakor, 1939. április 7-én hajnalban 65 harcoló egység szállt partra Saranda-ban. Tizenhét Saranda-i férfi azonban a várost övező dombon lesben állt, és puskatűz alá vette a partra szálló katonákat. Nem sokáig bírták a túlerő ellen, az olaszok kora délutánra lefegyverezték őket. Amikor az olaszok parancsnoka vallatni kezdte az elfogott albánokat, hogy merre van a sereg többi része, ők azt felelték: „Mi vagyunk a sereg!” Saranda ezt követően hadikikötő lett, amely Mussolini lánya után a Porto Edda nevet kapta (ennek emlékét is egy hotel őrzi a parti sétányon).

A Hotel Porto Eda
(Forrás: portoeda.com)

A II. Világháborúban több csata helyszíne volt, végül 1944. október 10-én szabadult fel, 500 német katonát ejtettek foglyul.

A görögök területszerzési igénye ezután sem hagyott alább, 1945-ben hajókkal támadták a parti őrséget. És itt történt a hidegháború egyik első diplomáciai konfliktusa Albánia és az Egyesült Királyság között. 1946. októberében a Korfui-szoroson áthaladó négy brit hadihajó közül két romboló, a Saumarez és a Volage albán felségvizeken vízi aknára futott, és negyvennégy brit tengerész vesztette életét. (A hajók nem süllyedtek el, elérték Korfu-t, majd később mindkettőt Máltára vezényelték.) A britek az albánokat tették felelőssé az incidensért, s a hágai Nemzetközi Bíróság jóvátételre kötelezte Albániát, melyre aztán csak fél évszázaddal később került sor. A konfliktus az 1946-ban megalakult hágai Nemzetközi Bíróság első eljárása volt.

A HMS Volage brit rombolóhajó
(Forrás: naval-history.net)

Saranda lakossága 1927-ben mindössze 800 fő volt. Tíz évvel később már 1800-an lakták. Ezekben az években kezdődött meg városiasodása, megépült a móló, a parti sétány és üzletek nyíltak. 1960-1980 között már turisztikai céllal reklámozták nem csak az albánoknak, hanem azon kevés külföldi turistának, aki Albániába jöhetett. Ebben az időben 15.000-re nőtt lakosainak száma, míg 1999-re már 26.000 lakták. Ma 41.000 lakosa van.

A rendszerváltás idején így nézett ki:

1991-ben
(Forrás: wikipedia)

Mi először pontosan 15 éve 2005-ben jártunk Saranda-ban. Kakavia határátkelőhelyen léptünk be az országba, és mivel akkoriban még rendkívül kevés magyar turista érkezett, délről (Görögország felől) talán egyetlen magyar sem, ezért a határőr-parancsnok annyira megörült a magyar útlevélnek, hogy meghívott egy kávéra. :) Ez volt életünk első és egyben kedves emléke Albániával kapcsolatban. Ma ez a határátkelőhely Albánia egyik legforgalmasabbja, ha Saranda vagy környéke az úti célunk, érdemes Görögország felől megközelíteni ezen a határátkelőhelyen keresztül.

A városban akkoriban rengeteg építkezés zajlott, a betonmixerek szinte konvojban jártak. Nekünk annyira megtetszett a hely, hogy minden évben visszajártunk nyaralni, egészen 2011-ig, amikor Albániába költöztünk (igaz, nem Saranda-ba). 2008-ban még a polgármesteri hivatalba is bementünk, hogy érdeklődjünk, milyen fejlesztések várhatók a városban. Nagyon kedvesen fogadtak, és elmondták, hogy tervezik repülőtér építését, yachtkikötőt és a parti sétány felújítását. Ebből egyelőre az utóbbi valósult csak meg. :)

Saranda 15 évvel ezelőtt:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

És a kikötő sem olyan volt, mint manapság. Akkoriban simán besétáltunk és fényképeztünk. Persze, egy idő után utánunk szaladt a személyzet, hogy mit is keresünk ott, mondtuk, hogy csak néhány fotót készítünk. “Csak nyugodtan, de aztán majd menjünk ki, mert elvileg tilos lenne bent lennünk” – válaszolták. :)

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A kikötőt 2012-ben felújították, bemenni csak szigorú ellenőrzés után lehet. Mi utoljára tavaly jártunk bent, mert az MSC egyik óceánjáró hajójával érkező magyar turistákat vártuk idegenvezetőként két nagybusszal, hogy megmutassuk nekik Saranda-t és környékét.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Saranda sokat fejlődött, változott. Aki mostanában ellátogat oda, ilyennek fogja látni:

A várost elsősorban nem épített látnivalói miatt érdemes felkeresni, mert azokból nem sok maradt fent. A fentebb említett 40 szent templomán kívül a városközpontban található V. sz-i zsinagóga romjai maradtak meg, mely az egyetlen ismert és valamennyire megmaradt zsidó templom Albániában. Akkoriban jelentős számú zsidó közösség élt Saranda-ban.

Az V. sz-i zsinagóga maradványai
(Forrás: saját kép, 2005)

A Lëkurësi várból pedig csodás kilátás nyílik a környékre.

Kilátás a Saranda-i öbölre
(Forrás: saját kép)

A távolban a Ksamil-szigetek
(Forrás: saját kép)

A vár 1537 körül épült – amikor Szulejmán szultán Korfu-t támadta -, és kétszáz fős katonai helyőrségként szolgált. Fontos stratégiai ponton fekszik, egyaránt látni a Sarandai-öblöt, a Butrint felé vezető utat és a Ksamil-szigeteket. Az 1994-95-ben felújított várban ma étterem működik (mint sok más albániai várban). A várat az étterem bérlője újította fel, és természetesen gondoskodik az állagmegóvásról is.

Forrás: saját kép

A várost leginkább a kávézók, bárok, éttermek sokasága és az éjszakai élet teszi vonzóvá. A Balkán „Monte Carlo-jának” és a „Nászutasok Városának” is nevezik.

Forrás: facebook_skenderbeu

 

Továbbá a környéken található látnivalók:

  •  A fentebb említett Butrint ókori romváros.
  • Gjirokastra, amely Enver Hoxha kommunista diktátor, Ismail Kadare író, valamint Çerçiz Topulli forradalmár (az albán Che Guevera, csak „kicsit” korábban élt :) ) szülővárosa.
  • Kék-szem forrás, mely egy egyedülálló természeti látnivaló.
  • Ksamil a fehér homokos strandjaival.

 

És ne felejtkezzünk el Korfu szigetéről. Korfu városa Saranda-tól csak 35 km, ahová főszezonban akár egynapos kirándulásra is átmehetünk, mert szárnyashajó naponta négyszer, komp pedig naponta kétszer közlekedik (csak figyeljünk az 1 órás időeltolódásra).

A szemközti sziget Korfu. Kassiopi városát látjuk.
(Forrás: Erdős Laci)

És mióta a civilizáció létezik, Albánia tengerei Európa legfontosabb kereskedelmi és hadi útvonalai voltak. A Korfu-i szoros is jelentőséggel bírt már az ókortól kezdve. Több ókori hajóroncs is található Saranda közelében az i. e. VI. sz. és i. sz. V. sz. közötti időkből. De az 1943-ban elsüllyedt SS Probitas olasz teherhajó is ott fekszik a tenger mélyén mindössze 300 m-re Saranda partjától. Vagy az Antonio komphajó, mely 2000-ben süllyedt el motorhiba miatt fedélzetén két autóval.

 

Így Saranda a búvárkodás kedvelőinek is jó célpont lehet, működik búvárbázis a városban. És hajókirándulásra is befizethetünk, kis vagy akár nagy hajóra is. A kis halászkikötőben (Liman) választhatunk kis hajók közül, nagyobb csoportoknak pedig az Onhezmus kirándulóhajó ajánlott, melyen ebédet is kérhetünk.

Forrás: saját kép

Görögország közelsége nem csak abból érződik, hogy azon a részen sokan beszélnek görögül, hanem a boltok polcain is sok görög termékkel találkozunk. És a környék népviselete is tükrözi, főleg a férfiak szoknyája és bojtos cipője.

A helyi termékek közül érdemes megkóstolni az olajbogyót, olívaolajat, sajtokat. A környék legelői táplálta birkák tejéből finom sajtok készülnek, többek között az egyik barátunk sajtgyárában, az ő családja már 300 éve készíti a remek, prémium minőségű fehérsajtokat, jelenleg Saranda és Butrint márkanéven. És ha már ott vagyunk, kóstoljuk meg a bundában sült kagylót, mely a környék specialitása.

Forrás: saját kép

Naplemente Saranda-ban
(Forrás: saját kép)

 

Vlora – két tenger városa

Vlora
(Forrás: adviser travel guide)

Vlora Albánia negyedik legnépesebb települése. A „hős város” leginkább az 1912. november 28-ai eseményről ismert, amikor Ismail Qemali (a város szülötte) kitűzte az albán zászlót, és ezzel kinyilvánította Albánia függetlenségét az oszmán uralom alól, így Vlora a független Albánia első fővárosa lett.

1912-ben, a függetlenség kinyilvánításakor
(Forrás: klan kosova)

 

E fontos esemény a város címerében is megtalálható
(Forrás: wikipedia)

 

Vlora ősi település. A régészeti leletek alapján már i. e. VI. sz-ban lakták. Akkor Aulon volt a neve, melynek jelentése csatorna, szoros. Jelentős szárazföldi és tengeri csomópont volt, az illírek egyik fontos kikötőhelye, boráról és olajbogyójáról volt ismert. Mint sok más albán városnak történelme hányatott volt, először római, majd bizánci kézre került, ekkor Aulona volt a neve. Aztán a normannok és a velenceiek, majd 1345-től a szerbek uralták. 1417-től pedig az Oszmán Birodalom része lett, akkor Avlonya-nak hívták. Az 1912-es függetlenedés után 1914. decemberében megszállták az olaszok, és Valona lett a város neve. 1920. májusában létrehozták a Nemzetvédelmi Bizottságot, mely fegyverbe szólította az albánokat, így az olasz megszállók végül 1920. szeptember 2-án kivonultak. Akkor 4.000 lakosa volt a városnak.

Vlora 1920-ban
(Forrás: kultplus)

Vlora 1920-ban
(Forrás: pinterest)

1939-ben újra olasz, majd 1943-ban német-olasz kettős megszállás alá került, melyből 1944. október 15-én szabadult fel, lényeges külső hatalmi beavatkozás nélkül. Vlora a hidegháború idején is fontos szerepet töltött be, mert az öbölben található Pashaliman haditengerészeti bázis (ez alá tartozott szervezetileg Porto Palermo és a Sazan sziget is) az ’50-es években az egyetlen szovjet fennhatóságú támaszpont volt a Földközi-tengeren. A szovjetek 12 Whiskey-osztályú (613-as tervszámú) tengeralattjárót állomásoztattak a bázison, majd miután Albánia szakított a Szovjetunióval, négyet megtartott (igazából ötöt, de egy elsüllyedt).

A Pashaliman haditengerészeti bázis a négy tengeralattjáróval
(Forrás: htka)

A kommunizmus éveiben a város területileg kiterjedt, lakossága pedig 1989-re 72.000-re nőtt.

A rendszerváltás idején albánok százezrei indultak útnak Olaszország felé a jobb élet reményében. Az az ikonikus teherszállító hajó, mely előzőleg cukrot hozott Kubából, és Durrës kikötőjében állomásozott, 1991. augusztus 7-én egyes becslések szerint 20.000 albánnal a fedélzetén indult útnak Bari-ba. A hajó a Vlora nevet viselte.

A gazdasági összeomlás idején 1997. januárjában Vlora volt a polgárháború központja, mivel a piramisjátékban részt vevő cégek egy része ott volt bejegyezve.

1991. augusztus 7-én albánok ezrei hagyják el az országot
(Forrás: 360grade.al)

Ma fontos kikötőváros és kereskedelmi központ. A közelben található Ballsh környékén bányászott kőolaj és bitumen exportjának egy része is a Vlora-i kikötőn keresztül zajlik. Az Adria-gázvezeték 90 km-nyi tenger alatti szakasza is onnan fog indulni Olaszországba. Jelentős a halászat és a haltenyésztés, a konzerv szardíniát külföldre is értékesítik.

Az olívaolajos hal nagyon finom
(Forrás: saját kép)

A Vlora-i kikötő a második legnagyobb Albániában. A kikötő keleti mólója csak kereskedelmi hajókat fogad (max. 6.000 tonnás és 10.5 m merülésű vízi járműveket), hossza 339 m. A nyugati móló 322 m-es, oda érkeznek és onnan indulnak a kompok. Normál (járványmentes) időszakban naponta közlekedik komp Brindisi-be.

Forrás: porti vlore

Vlora meghatározó mezőgazdasági központ. Az olajbogyó termesztés és olívaolaj készítés ma is jelentős a környéken. Az ország egyik legjobb olaját gyártó Musai cég organikus olívaolajakat készít, és számos nemzetközi díjjal büszkélkedhet.

Forrás: musaioliveoil

Vlora egyik legfontosabb kulturális látnivalója a Függetlenségi Emlékmű.

A Függetlenségi Emlékmű
(Forrás: tripadvisor)

A városban három múzeum működik: a Függetlenségi Múzeum (benne a szobával, ahol az első független albán kormány ülésezett), a Történeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum. Mindhárom más aspektusból mutatja be Vlora történelmét.

A Függetlenségi Múzeum
(Forrás: intoalbania)

A város vallási megoszlása alapján szunnita muszlim többségű (kb. 45%). Kb. 10% a keresztény és 0,8% a bektashi muszlim lakosok aránya. A többiek ateistának vallották magukat legutóbb. A XVI. sz-ban jelentős számú zsidó közösség, mintegy 528 család élt Vlora-ban, mert az ottománok támogatták letelepedésüket. Érkeztek Korfuról, Velencéből, Nápolyból, Franciaországból és az Ibériai-félszigetről, és főleg kereskedelemből éltek. A vallási látnivalók közül Kuzum Baba tettyéje és türbéje a bektashik szent helye. A teraszos domb, ahol a tettye található, úgy alakult ki, hogy a környékét a tenger vájta ki. A dombról remek kilátás nyílik a városra és környékére.

Forrás: livejorunal

A Murad mecset 1537-ben épült Szinán, az Oszmán Birodalom leghíresebb építésze vezetésével. Ez az egyetlen fennmaradt mecset Albániában, melyet ő épített.

A Murad-mecset a világhírű oszmán-török építész munkája
Forrás: wikimedia

Vlora fő vonzerejét azonban természeti szépsége adja. A város az Albán Riviéra kapuja, a Jón-tenger és az Adria találkozásánál fekszik, így az ott nyaralók homokos és kavicsos, valamint sziklás strandokon is fürödhetnek.

A Lungomare sétány sokat változott.

2007-ben
(Forrás: saját kép)

Forrás: saját kép

A Lungomare-sétány ma
(Forrás: vlora magjike fb)

Ha kicsit délebbre megyünk, ott már csak kavicsos, sziklás strandokat találunk. Az út közvetlenül a víz mellett halad.

Forrás: saját kép (2011)

Forrás: saját kép

Vlora Labëria történelmi régióhoz tartozik. A lab-ok harcias állattartó nép voltak, akik főleg a hegyekben éltek. Vallásuk szerint görög ortodoxok voltak, de az ottománok előszeretettel toborozták őket janicsároknak harcias természetük miatt, így sokan áttértek az iszlámra. Saját szokásjogi kódexük és saját nyelvjárásuk van, mely keveréke a régies és az új nyelvnek. Például a nagyapa (gjyshi) szót az irodalmi albán nyelvben úgy ejtik magyarul fonetikusan, hogy gyüsi, a lab-ok pedig így: gisi. Izo-polifonikus dalaik lágyabbak és líraibbak mint északon.

Az út melletti éttermek népviseletbe öltözött alkalmazottakkal csalogatják a vendégeket. Ezekben többek között ehetünk finom kecskesültet, és megkóstolhatjuk a frissen fogott halakat is.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

De a kis közeli halászkikötőben (Radhimë) is megsütik nekünk, amit az aznapi fogásból választunk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A szomszédos településekről (Ujë i Ftohtë, Radhimë), melyek szinte egybe vannak épülve a várossal is nagyon szép a kilátás a Karaburun-félszigetre és a Sazan-szigetre, melyeket most már akár hajókirándulások keretében is felfedezhetünk, mert néhány éve megnyitották őket a turisták előtt. A sziklán épült hotelekből lélegzetelállító a látvány.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A város észak-nyugati részén található Narta-lagúna is nagyon érdekes.

Forrás: saját kép

A 42 km2-es területen különleges állatvilág és sólepárló osztozik (sóból sokat exportál Albánia).

Sólepárló a város határában
(Forrás: saját kép)

A lagúna vize a talajban található ásványi anyagok miatt bizonyos részeken rózsaszín. Mintegy kétszáz madárfajnak nyújt fészkelő- vagy telelőhelyet, köztük a borzas pelikánnak és a rózsás flamingónak.

Forrás: anabelmagazine

Forrás: koha.net

A lagúna további érdekessége a fenyők által benőtt 9 hektáros Zvërnec-sziget, melyre egy gyaloghídon juthatunk el.

Forrás: saját kép

A szigeten található Szűz Mária kolostor a X. sz-ban épült.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A hely 1967 és 1990 között elhagyatott volt, és leromlott állapotba került, politikai foglyok elszállásolására használták. 1990 után visszanyerte eredeti funkcióját, ma kedvelt turista célpont (természetesen felújították).

Forrás: Altin Serani fb

Zvërnec és a Narta-lagúna
(Forrás: vlora magjike fb)

A sziget temetőjében nyugszik az a hölgy, Marigo Posio, aki az 1912-ben kitűzött albán nemzeti lobogót varrta és a kétfejű fekete sast belehímezte.

 

 

 

5+1 ok, amiért érdemes Albániában nyaralni

 

 

Ez a kis ország sokszor még mindig az „Úristen, jól meggondoltad?” kategóriába tartozik, akár nyaralásról, akár ingatlanvásárlásról van szó. Pedig érdemes elhagyni a negatív képzeteket, és hinni azoknak, akik már jártak itt, és lelkesen mesélnek, milyen jót nyaraltak ebben a szép és vendégszerető országban. Albánia ugyanis már közel sem az az ország, ami elriasztaná a turistákat (sőt!), bizonyítja ezt az évről-évre ide látogatók növekvő száma. Persze, ha arra vágyunk, hogy egy hatalmas szállodakomplexumban kizárólag a medence vagy a tenger partján feküdjünk egész nap, akkor válasszunk inkább másik célországot. Íme néhány ok, amiért érdemes ide utazni a szabadságunk alatt, de akár egy hosszú hétvégére is.

 

1. Több ezer éves történelem

Albániában lépten-nyomon ókori romokba lehet botlani. A legeldugottabb helyeken is találunk ősi falmaradványokat, ókori utak nyomait, és a középkor épített emlékeivel is jócskán találkozhatunk főleg várak és hidak formájában. A legismertebb régészeti helyszínek Apollonia, Bylis vonzzák legjobban a turistákat, és természetesen a világörökségi helyszínek, Butrint, Berat, Gjirokastra, de várakból is találunk vagy 150-et az országban.

 

Petrele vára, ahol a várban működő étterembe öszvérrel viszik a szükséges dolgokat
(Forrás: saját kép)

 

Gyógyforrások Benja-nál, és a Kadiu-híd a Lengarica folyó fölött
(Forrás: saját kép)

 

Butrint 10.000 év történelmét öleli fel
(Forrás: Erdős Laci)

 

 

2. Változatos és lélegzetelállító tájak

A sasok földje nagyon sokszínű. A magas hegyektől kezdve, a két tengeren (Adria és Jón-tenger) át, számos folyó és , lagúnák, kanyonok, vízesések, erdők tarkítják. Egy részük nehezebben megközelíthető, ezért az off-road turizmus kedvelőinek ajánlott, de van bőven könnyebben elérhető természeti szépség is. Bármerre megyünk, minden régió rejt valami csodát, érdekes helyszínt.

 

A Progonati-vízesés
(Forrás: pikdo)

 

A Kék-szem forrás
(Forrás: Erdős Laci)

 

A Buni gleccsertó a Jezercén
(Forrás: pinterest)

 

A Gradec-kanyon
(Forrás: integrimi.al)

 

A Shala-folyó
(Forrás: imgur)

 

A Gashi-folyó
(Forrás: iia)

 

3. Remek a konyha

A kulináris élvezetek fontos részét képezik egy nyaralásnak. Jó dolog a szállodában a hotel által kínált fogásokat enni, de egy országot igazán úgy lehet megismerni, ha megkóstoljuk a tradicionális ételeit. Albániában (mint mindenben) az ételekben is a régiókra jellemző változatosság uralkodik, vannak egy bizonyos tájegységre jellemző ételek, de sokszor ugyanazt az ételt, amit északon és délen is megtalálunk, teljesen máshogy hívják. Az alapanyagok jók, a húsok, zöldségek, tejtermékek sokszor naturális gazdaságokból származnak.

 

Sült bárány
(Forrás: saját kép)

 

A bundában sült kagyló Saranda környéki specialitás
(Forrás: saját kép)

 

4. Sok a közös a két nép történelmében

A magyar és az albán történelem több ponton kapcsolódik. Gondoljunk csak Hunyadi Jánosra, aki az albánok legismertebb történelmi hősének Szkander bégnek volt szövetségese az ottománok elleni harcban. De Nopcsa Ferenc (aki majdnem Albánia királya lett) munkássága és kalandos élete vagy Apponyi Geraldine, aki Albánia királynéja volt is összekapcsolja a két népet.

 

A Nopcsa Ferenc emlékmű az Albán-Alpokban
(Forrás: mfgi.hu)

 

A Hunyadi János emléktábla Tirana szívében (Forrás: saját kép)

 

4. Egyedülálló a vendégszeretet

Albániában az ősi szokásjogok uralkodnak. Azaz a vendég mindig elsőbbséget élvez, a váratlanul betérő vendéget pedig mindig megkínálják azzal (étellel-itallal), ami éppen van otthon. A turisták tekintetében ez sokszor abban nyilvánul meg, hogy ha kisebb családi hotelben szállunk meg (amiből jócskán találunk Albániában), a háziak általában apró ajándékokkal kedveskednek, de ez akár kiteljesedhet egy ebédben/vacsorában is. Ha pedig visszatérő vendégek vagyunk, biztosak lehetünk benne, hogy meghálálják a hűséget.

 

5. Könnyű idejutni

Jöhetünk repülővel, Budapestről és Bécsből heti háromszor közlekednek a Wizz Air gépei. De utazhatunk autóval és busszal is, és népszerűek a szervezett buszos utak is. A lakóautósok és a motorosok körében is egyre népszerűbb az ország, de vannak, akik kerékpárral teszik meg a kb. 1.000 km-es távolságot.

 

A tiranai nemzetközi repülőtér
(Forrás: shutterstock)

 

Magyar motorosokkal sokszor összefutunk, velük a Llogara-hágón találkoztunk
(Forrás: saját kép)

 

 

5. Megfizethető

Egy nyaralásnál számít, mi mennyibe kerül. Ár-érték arányban Albánia jól teljesít, és mivel rengeteg a kis családi vállalkozás, a nyaralás alatt nem leszünk híján a pékségeknek, cukrászdáknak, éttermeknek, kifőzdéknek, melyek reggeltől késő estig nyitva tartanak.

 

+1 Mert nagyon más

Albániában számos olyan dologgal találkozunk, amin meg fogunk lepődni. Az, hogy fordítva bólogatnak, hogy sok helyen még régi lek-ben számolnak, hogy a közlekedés kaotikusnak tűnik, hogy az épülő házakon plüssfigurák lógnak, hogy lépten-nyomon autómosóba, benzinkútba ütközünk, furcsa járműveket látunk egy idő után megszokottá válik. Mivel keveredik a kelet és a nyugat, de mégiscsak a Balkán szíve, pont ezek teszik egyedivé, érdekessé, izgalmassá.

 

 

 

 

 

 

Albánia rejtett kincsei – Krorëz (és vajon finom-e a tengeri sün)

Az Albániába érkező turisták száma évről-évre nő, és sokan aggódnak, hogy az ország el fogja veszíteni érintetlenségéből adódó vonzerejét, amiért jó néhányan már akkor is felkeresték, amikor még „veszélyesnek” gondolták. A 10-15 évvel ezelőtti építőipari “bumm” már lecsengett, de továbbra is épülnek szállodák, apartmanházak a tengerparton, és most már az érintetlenebb, egykor elzártnak számító részeken is. Én nem aggódnék azonban annyira, mert igaz, hogy a fejlődés gyors, de mire Albánia eljut odáig, hogy a legutolsó eldugott faluba, turistalátványossághoz is aszfaltút fog vezetni, és kiépült infrastruktúra áll majd a turisták rendelkezésére, az még jó néhány évtizedbe beletelik, és akkor is lesznek olyan helyek Európa (a lakosság által lakott területeket tekintve) második legmagasabban fekvő országában, ahová a civilizáció csak részben tudja betenni a lábát.

Természetesen a legnépszerűbb desztinációk között van a tengerpart, amiből az országnak kb. 360 km jutott, és mind az Adrián, mind a Jón-tengeri részen találunk kevésbé kiépült vagy teljesen elhagyatott strandokat. És vannak olyanok is, melyek kizárólag vízi járművel vagy a szárazföld felől csak gyalogosan közelíthetők meg. Ezek egyike Saranda szomszédságában Krorëz.

Forrás: alpventurer.com

Saranda Albánia egyik legnépszerűbb üdülővárosa, és ennek megfelelően főszezonban rendkívül zsúfolt.

Ám ha egy kis nyugalomra vágyunk, menjünk Krorëz strandjára, amely Albánia egyik legérintetlenebb és egyik legszebb vizű plázsa. Autóval Saranda felől a bektashi tettyéig mehetünk, onnan tovább csak gyalog, vagy a “könnyebb” út, hogy szintén autóval megyünk Lukovë-ig, és onnan kb. 5 km-es gyalogtúrával juthatunk el a helyre.

Forrás: lonelyplanet

De igénybe vehetünk hajót is, amivel a víz felől közelíthetjük meg. Saranda-ban három éve működnek nagyobb turistahajók, régen ugyanis hajózási tilalom volt érvényben (amit 6 éve oldottak fel), és kellett néhány év, mire a turistahajók megkezdték tevékenységüket. Saranda-ban a kis halászkikötőben (Porto Limani) kisebb-nagyobb hajókat bérelhetünk. Néhány cég kínál egész napos hajókirándulásokat ebéddel vagy anélkül. A kisebb hajókkal megbeszélhetjük, hogy hol kössenek ki, a nagyobb hajóknak kötött programja van.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A nagyobb hajók első állomása általában Kepi i Qefalit szokott lenni, ahol érdekes sziklafalak mellett hajózunk el.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Majd Krorëz strandjára érkezünk, ahol élvezhetjük a kellemes nyugalmat és a tengert.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A strandolás után a hajó visszafelé megáll a Gjiri i Rhoidese öbölben, ahol levezetésként úszhatunk és snorkel-ezhetünk egyet még egyszer.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

És mivel Albániában mindig történik valami érdekes, az egyik hajókirándulás alkalmával is történt. Egy tajvani pár is a hajón utazott akkor. Nagyon közvetlenek és jókedvűek voltak, a hajón szólt a zene, táncra is perdültek.

Forrás: saját kép

Majd később az egyik utas felhozott egy tengeri sünt. Mivel ez a tüskésbőrű a távol-keleten ínyencségnek számít, a tajvani úr azt mondta, szeretné megenni. Így is történt, ott helyben frissen-nyersen megette! :)

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Utána csak ennyit mondott: “Nyami-nyami. :)

Végül visszatértünk Saranda-ba.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Olvasd el ezeket is:

https://albania.cafeblog.hu/2017/04/28/albania-rejtett-kincsei-rehova/

https://albania.cafeblog.hu/2018/10/26/albania-rejtett-kincsei-gramsh-es-kornyeke/

https://albania.cafeblog.hu/2018/06/29/albania-rejtett-kincsei-shengjergj/