5+1 ok, amiért érdemes Albániában nyaralni

 

 

Ez a kis ország sokszor még mindig az „Úristen, jól meggondoltad?” kategóriába tartozik, akár nyaralásról, akár ingatlanvásárlásról van szó. Pedig érdemes elhagyni a negatív képzeteket, és hinni azoknak, akik már jártak itt, és lelkesen mesélnek, milyen jót nyaraltak ebben a szép és vendégszerető országban. Albánia ugyanis már közel sem az az ország, ami elriasztaná a turistákat (sőt!), bizonyítja ezt az évről-évre ide látogatók növekvő száma. Persze, ha arra vágyunk, hogy egy hatalmas szállodakomplexumban kizárólag a medence vagy a tenger partján feküdjünk egész nap, akkor válasszunk inkább másik célországot. Íme néhány ok, amiért érdemes ide utazni a szabadságunk alatt, de akár egy hosszú hétvégére is.

 

1. Több ezer éves történelem

Albániában lépten-nyomon ókori romokba lehet botlani. A legeldugottabb helyeken is találunk ősi falmaradványokat, ókori utak nyomait, és a középkor épített emlékeivel is jócskán találkozhatunk főleg várak és hidak formájában. A legismertebb régészeti helyszínek Apollonia, Bylis vonzzák legjobban a turistákat, és természetesen a világörökségi helyszínek, Butrint, Berat, Gjirokastra, de várakból is találunk vagy 150-et az országban.

 

Petrele vára, ahol a várban működő étterembe öszvérrel viszik a szükséges dolgokat
(Forrás: saját kép)

 

Gyógyforrások Benja-nál, és a Kadiu-híd a Lengarica folyó fölött
(Forrás: saját kép)

 

Butrint 10.000 év történelmét öleli fel
(Forrás: Erdős Laci)

 

 

2. Változatos és lélegzetelállító tájak

A sasok földje nagyon sokszínű. A magas hegyektől kezdve, a két tengeren (Adria és Jón-tenger) át, számos folyó és , lagúnák, kanyonok, vízesések, erdők tarkítják. Egy részük nehezebben megközelíthető, ezért az off-road turizmus kedvelőinek ajánlott, de van bőven könnyebben elérhető természeti szépség is. Bármerre megyünk, minden régió rejt valami csodát, érdekes helyszínt.

 

A Progonati-vízesés
(Forrás: pikdo)

 

A Kék-szem forrás
(Forrás: Erdős Laci)

 

A Buni gleccsertó a Jezercén
(Forrás: pinterest)

 

A Gradec-kanyon
(Forrás: integrimi.al)

 

A Shala-folyó
(Forrás: imgur)

 

A Gashi-folyó
(Forrás: iia)

 

3. Remek a konyha

A kulináris élvezetek fontos részét képezik egy nyaralásnak. Jó dolog a szállodában a hotel által kínált fogásokat enni, de egy országot igazán úgy lehet megismerni, ha megkóstoljuk a tradicionális ételeit. Albániában (mint mindenben) az ételekben is a régiókra jellemző változatosság uralkodik, vannak egy bizonyos tájegységre jellemző ételek, de sokszor ugyanazt az ételt, amit északon és délen is megtalálunk, teljesen máshogy hívják. Az alapanyagok jók, a húsok, zöldségek, tejtermékek sokszor naturális gazdaságokból származnak.

 

Sült bárány
(Forrás: saját kép)

 

A bundában sült kagyló Saranda környéki specialitás
(Forrás: saját kép)

 

4. Sok a közös a két nép történelmében

A magyar és az albán történelem több ponton kapcsolódik. Gondoljunk csak Hunyadi Jánosra, aki az albánok legismertebb történelmi hősének Szkander bégnek volt szövetségese az ottománok elleni harcban. De Nopcsa Ferenc (aki majdnem Albánia királya lett) munkássága és kalandos élete vagy Apponyi Geraldine, aki Albánia királynéja volt is összekapcsolja a két népet.

 

A Nopcsa Ferenc emlékmű az Albán-Alpokban
(Forrás: mfgi.hu)

 

A Hunyadi János emléktábla Tirana szívében (Forrás: saját kép)

 

4. Egyedülálló a vendégszeretet

Albániában az ősi szokásjogok uralkodnak. Azaz a vendég mindig elsőbbséget élvez, a váratlanul betérő vendéget pedig mindig megkínálják azzal (étellel-itallal), ami éppen van otthon. A turisták tekintetében ez sokszor abban nyilvánul meg, hogy ha kisebb családi hotelben szállunk meg (amiből jócskán találunk Albániában), a háziak általában apró ajándékokkal kedveskednek, de ez akár kiteljesedhet egy ebédben/vacsorában is. Ha pedig visszatérő vendégek vagyunk, biztosak lehetünk benne, hogy meghálálják a hűséget.

 

5. Könnyű idejutni

Jöhetünk repülővel, Budapestről és Bécsből heti háromszor közlekednek a Wizz Air gépei. De utazhatunk autóval és busszal is, és népszerűek a szervezett buszos utak is. A lakóautósok és a motorosok körében is egyre népszerűbb az ország, de vannak, akik kerékpárral teszik meg a kb. 1.000 km-es távolságot.

 

A tiranai nemzetközi repülőtér
(Forrás: shutterstock)

 

Magyar motorosokkal sokszor összefutunk, velük a Llogara-hágón találkoztunk
(Forrás: saját kép)

 

 

5. Megfizethető

Egy nyaralásnál számít, mi mennyibe kerül. Ár-érték arányban Albánia jól teljesít, és mivel rengeteg a kis családi vállalkozás, a nyaralás alatt nem leszünk híján a pékségeknek, cukrászdáknak, éttermeknek, kifőzdéknek, melyek reggeltől késő estig nyitva tartanak.

 

+1 Mert nagyon más

Albániában számos olyan dologgal találkozunk, amin meg fogunk lepődni. Az, hogy fordítva bólogatnak, hogy sok helyen még régi lek-ben számolnak, hogy a közlekedés kaotikusnak tűnik, hogy az épülő házakon plüssfigurák lógnak, hogy lépten-nyomon autómosóba, benzinkútba ütközünk, furcsa járműveket látunk egy idő után megszokottá válik. Mivel keveredik a kelet és a nyugat, de mégiscsak a Balkán szíve, pont ezek teszik egyedivé, érdekessé, izgalmassá.

 

 

 

 

 

 

Albánia rejtett kincsei – Krorëz (és vajon finom-e a tengeri sün)

Az Albániába érkező turisták száma évről-évre nő, és sokan aggódnak, hogy az ország el fogja veszíteni érintetlenségéből adódó vonzerejét, amiért jó néhányan már akkor is felkeresték, amikor még „veszélyesnek” gondolták. A 10-15 évvel ezelőtti építőipari “bumm” már lecsengett, de továbbra is épülnek szállodák, apartmanházak a tengerparton, és most már az érintetlenebb, egykor elzártnak számító részeken is. Én nem aggódnék azonban annyira, mert igaz, hogy a fejlődés gyors, de mire Albánia eljut odáig, hogy a legutolsó eldugott faluba, turistalátványossághoz is aszfaltút fog vezetni, és kiépült infrastruktúra áll majd a turisták rendelkezésére, az még jó néhány évtizedbe beletelik, és akkor is lesznek olyan helyek Európa (a lakosság által lakott területeket tekintve) második legmagasabban fekvő országában, ahová a civilizáció csak részben tudja betenni a lábát.

Természetesen a legnépszerűbb desztinációk között van a tengerpart, amiből az országnak kb. 360 km jutott, és mind az Adrián, mind a Jón-tengeri részen találunk kevésbé kiépült vagy teljesen elhagyatott strandokat. És vannak olyanok is, melyek kizárólag vízi járművel vagy a szárazföld felől csak gyalogosan közelíthetők meg. Ezek egyike Saranda szomszédságában Krorëz.

Forrás: alpventurer.com

Saranda Albánia egyik legnépszerűbb üdülővárosa, és ennek megfelelően főszezonban rendkívül zsúfolt.

Ám ha egy kis nyugalomra vágyunk, menjünk Krorëz strandjára, amely Albánia egyik legérintetlenebb és egyik legszebb vizű plázsa. Autóval Saranda felől a bektashi tettyéig mehetünk, onnan tovább csak gyalog, vagy a “könnyebb” út, hogy szintén autóval megyünk Lukovë-ig, és onnan kb. 5 km-es gyalogtúrával juthatunk el a helyre.

Forrás: lonelyplanet

De igénybe vehetünk hajót is, amivel a víz felől közelíthetjük meg. Saranda-ban három éve működnek nagyobb turistahajók, régen ugyanis hajózási tilalom volt érvényben (amit 6 éve oldottak fel), és kellett néhány év, mire a turistahajók megkezdték tevékenységüket. Saranda-ban a kis halászkikötőben (Porto Limani) kisebb-nagyobb hajókat bérelhetünk. Néhány cég kínál egész napos hajókirándulásokat ebéddel vagy anélkül. A kisebb hajókkal megbeszélhetjük, hogy hol kössenek ki, a nagyobb hajóknak kötött programja van.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A nagyobb hajók első állomása általában Kepi i Qefalit szokott lenni, ahol érdekes sziklafalak mellett hajózunk el.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Majd Krorëz strandjára érkezünk, ahol élvezhetjük a kellemes nyugalmat és a tengert.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A strandolás után a hajó visszafelé megáll a Gjiri i Rhoidese öbölben, ahol levezetésként úszhatunk és snorkel-ezhetünk egyet még egyszer.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

És mivel Albániában mindig történik valami érdekes, az egyik hajókirándulás alkalmával is történt. Egy tajvani pár is a hajón utazott akkor. Nagyon közvetlenek és jókedvűek voltak, a hajón szólt a zene, táncra is perdültek.

Forrás: saját kép

Majd később az egyik utas felhozott egy tengeri sünt. Mivel ez a tüskésbőrű a távol-keleten ínyencségnek számít, a tajvani úr azt mondta, szeretné megenni. Így is történt, ott helyben frissen-nyersen megette! :)

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Utána csak ennyit mondott: “Nyami-nyami. :)

Végül visszatértünk Saranda-ba.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Olvasd el ezeket is:

https://albania.cafeblog.hu/2017/04/28/albania-rejtett-kincsei-rehova/

https://albania.cafeblog.hu/2018/10/26/albania-rejtett-kincsei-gramsh-es-kornyeke/

https://albania.cafeblog.hu/2018/06/29/albania-rejtett-kincsei-shengjergj/

 

 

 

Kis kávézó körkép Tiranából

 

 

Hajde, pimë një kafe! (azaz “Gyere, igyunk egy kávét!”) Hányszor, de hányszor elhangzik ez a mondat Albániában. :)

 

 

Az albánok egyrészt szeretik a kávét, másrészt mentalitásukból kifolyólag szeretnek nyilvános helyeken találkozni, beszélgetni, üzletet kötni. Így ha egy feketére szottyan kedvünk, szó szerint minden sarkon találunk egy kávézót, sok helyen többet is egymás szomszédságában.

A kávé amellett, hogy finom mértékletesen fogyasztva számos jótékony hatással rendelkezik. A koffein pozitív hatása, mely elűzi az álmosságot, fáradtságot elvitathatatlan, és fejfájás ellen is hatásos. A kávé serkentőleg hat az idegrendszerre, javítja a koncentrációs képességet, és pozitívan hat az izomműködésre is. Segíti továbbá az emésztést, az epehólyag, a vesék és a pajzsmirigy működését is.

Az albán főváros tele van kávézókkal.

A Mulliri Vjetër (Öreg malom) cég több, mint 20 éve kezdte a kávé forgalmazását Albániában. Tiranában több helyen, valamint Albánia szerte, de a határon túl Koszovóban, Macedóniában, Görögországban és az Egyesült Államokban is vannak üzleteik.

 

 

Itt megkóstolhatjuk a világ híres kávétermő vidékeiről származó fajtákat, mint a Nicaragua Maragogype, az Ethiopia Sidamo vagy a Columbia Supremo. Vásárolhatunk is elvitelre előre csomagolva és kimérve is.

 

 

 

A Mon Chéri Tirana harmadik legnagyobb kávéház lánca.

 

 

Városszerte több egységük van, a kisebb üzletektől a nagyobb, kerthelyiséges egységekig, ahol ilyenkor télen fűtőtestek vannak elhelyezve, hogy akik kint szeretnének kávézni, vagy dohányoznak, azok se fázzanak. Ezek a kávézók úgy vannak kialakítva, hogy vannak konnektorok kihelyezve, így például a diákok hálózatról használhatják a laptopjukat, telefonjukat. Természetesen van internet is, ahogyan a legtöbb nagyobb vendéglátó egységben Albániában. Alkalmazottaik 67%-a nő, mert a cég úgy gondolja, egy női alkalmazott jobban beleillik az üzleteik atmoszférájába.

 

 

Ha valaki egy múzeumban szeretne feketét fogyasztani, keresse fel a Bizottság kávézót (Komiteti Kafe Muzeum).

 

Forrás: saját kép

 

A hely egyben múzeum is, a kommunista éra tárgyaival van berendezve, még a WC is. :) Az egyetlen hely Tiranában, ahol 38 féle rakit árulnak, feltüntetve az itallapon természetesen, hogy néhányuk szezonális (és az árakon is látszik, hogy a hely nem szokványos). Az uborkás rakitól kezdve, a galagonyáson át a ginzeng pálinkáig mindenféle kapható. Érdekes hely Tirana szívében.

 

 

Az Observator bárból remek kilátás nyílik Tiranára és a Dajti-hegyre.

 

Forrás: saját kép

 

Van természetesen távcső is, nincs viszont raki és Szkander bég konyak, tehát ne az albán tradicionális italok élvezetéért menjetek, hanem elsősorban a kilátás miatt. Aki babonás, az lépcsőn menjen, mert a bár a 13. emeleten van, és a liftben is ez van feltüntetve. :)

 

 

A Blloku-ban a Sky Tower tetején a panoráma bár 60 m magasról tekint le a városra.

 

 

7-24 óráig van nyitva, szuper a kilátás a városra, többek között Enver Hoxha egykori házára, ami nagyon közel van.

 

 

És az Albániára jellemző végletesség itt is megnyilvánul. A Sky Tower-től néhány méterre találunk egy családi ivót, ahol egészen más árak vannak. Itt bizony 50 Lek a kávé (és a raki is). Ehetünk is egyszerűbb ételeket, például qofte-t. A hely egy hatalmas, kb. másfél méter átmérőjű fa köré épült, mely megadja a hangulatát.

 

 

A falon természetesen Jim Belushi, ahogyan például Borsh-ban a vízesésre épült étteremben is találkozhatunk az albán származású színész képével.

 

 

És ha igazán magasról és a magasból szeretnénk látni Tiranát, akkor menjünk fel a libegővel a Dajti-hegyre. A Dajti Tower hotel tetején a forgó bár 1 óra alatt fordul körbe.

 

 

Fél óra bőven elég egy kávéra, addig látjuk a lényeget, az alattunk elterülő várost.

 

 

 

Tudtátok?

 

A víz után a kávé a világ második legnépszerűbb itala.

A kávé a világ második legértékesebb forgalmazott árucikke az olaj mögött.

A kávét a történelem során háromszor is betiltották: a 16. századi Mekkában 30 évig tiltották a kávé fogyasztását, 1675-ben II. Károly betiltotta a kávéházakat, hogy megakadályozza a nép politikai szervezkedését – sikertelenül, 1677-ben pedig Nagy Frigyes porosz király is betiltotta a kávét, mivel az akkor újdonságnak számító ital hatására olyan mértékben áramlott ki a pénz az országból hogy érezhetően negatív hatással volt a gazdaságra.

A világ legdrágább kávé márkáját a thaiföldi elefántok ürülékéből készítik. A neve Black Ivory, és kilója 1.100 $-ba kerül. Az indonéz cibetmacska székletéből előállított kávé a Kopi Luwak csak a második legdrágább, 600 $/kg.

Törökországban érvényteleníthették a házasságot, ha a férj nem biztosított kellő mennyiségű és minőségű kávét a feleségének.

A magyar származású Francesco Illy (Illy Ferenc) találta fel a frissen pörkölt kávé illatát és aromáját megőrző vákuum, azaz légmentes csomagolást.

Míg volumenben az Egyesült Államokban fogy a legtöbb kávé, az egy főre jutó kávéfogyasztás Észak-Európában, a skandináv országokban a legmagasabb. Egy finn közel négyszer annyi kávét iszik meg egy évben, mint egy magyar.

Kutatások szerint a naponta 2-4 pohár kávét fogyasztó kávézók körében 50%-kal csökkent az öngyilkossági kísérletek száma a nem kávézókkal szemben.

 

A képen látható kávéscsészét az alátéttel albán porcelángyárban gyártották

 

(A bejegyzésben szereplő fotók mindegyike saját.)

 

Észak és dél metszésében: Elbasan

Elbasan Albánia negyedik legnagyobb városa. Földrajzi elhelyezkedése révén gazdasági és kulturális szempontból mindig is fontos település volt. Mivel a Shkumbin-folyó mellett fekszik, mely ténylegesen kettészeli Albániát, a két fő nyelvjárásban (a geg és a toszk) mindig is áthidalta az északi és déli különbségeket.

Mikor először jártunk a városban (2005-ben), még igencsak érződött rajta, hogy a település a kommunizmus alatt Albánia legnagyobb iparvárosa volt.

Ma már csak a gyártelep egy része, a Kürüm vas- és acélüzem működik.
(Forrás: saját kép)

Elbasan belvárosa mára szépen kiépült, a város gazdag történelme és látnivalói érdemessé teszik arra, hogy felkeressük.

A települést az ókorban illír telepesek alapították. I. e. II. sz-ban a rómaiak fennhatósága alá került, ekkor indult meg a Via Egnatia építése, amelynek nyomai a mai napig láthatók.

A Rruga Egnatia az ókori út nyomvonalán halad
(Forrás: saját kép)

Akkoriban kapta a Scampa nevet, akkor létesített ugyanis ott Diocletianus császár egy állomáshelyet 26 toronnyal és két bejárattal, mely egy egész légió elszállásolására alkalmas volt. A Római Birodalom összeomlását követően a város bizánci fennhatóság alá került, és az V. sz-ban püspöki székhely lett. A várost a középkorban többen ostromolták: gótok, szlávok, bolgárok, így a IX. sz-ban elnéptelenedett. A régészeti ásatások szerint a XI. sz-tól kisebb közösség élt a várfalak között, majd a XIV. sz-ban a Topia család, később az Arianiti család lett a terület ura.

Elbasan modern nevét II. Mehmed szultántól kapta. Lévén az egyik legrégebbi város, amelyet elfoglaltak a törökök, ezért a szultán Eli Basan névvel illette. Mivel 1466-ban két hónapnyi ostrom után sem bírt Kruja-val, így elhatározta, hogy megteremti hátországát, ahonnan irányítani tudja a támadásokat. Az Elbasani várat – amely a Bashtova-i és Peqin-i mellett – síkságon épült, 25 nap alatt 150.000 emberrel építtette újjá 28 toronnyal és három várkapuval. A bejárat fölé ezt íratta: “Eli-Basan, es Sulltan, Ibni Sulltan, Fahti Sultan, Mehmet Han-i Han”, ami annyit tesz: Rád tettem kezem, én a szultán, szultán fia, győzedelmes szultán, Mehmed, királyok királya. Így Elbasan neve azt jelenti: rád tettem kezem.

A dél-nyugati sarokbástya
(Forrás: saját kép)

Forrás: saját kép

Az óratorony a XVII. sz-ban épült, helyén 1899-ben egy 30 m magas újat építettek.

Az óratorony
(Forrás: saját kép)

Ma a várban nagy befogadóképességű étterem működik, szépen gondozott kertjében előszeretettel rendeznek lakodalmakat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A török hódoltság alatt a város kereskedelmi és kézműipari központtá vált, lakossága a XVII. sz-ban 2000 család volt. A városban az 1700-as évek közepén 400 kézműves és kereskedő árulta portékáját mintegy 900 üzletben, és 30 utca volt elnevezve a mesterségekről. Ebben az időszakban mintegy 30 céh és 90 szakma létezett a városban. Az Elbasan-i ezüstművesek és fegyverkovácsok külföldön is ismertek voltak, különféle kiállításokon, többek között 1867-ben Párizsban és 1894-ben Chichago-ban Elbasan-i fegyvereket és egyéb kézműves termékeket is kiállítottak. De 35 tímárműhely is működött a városban, ezért Tímárok kútja, Tímárok tere, Tímárok malma, Tímárok mecsete és hasonló, a mesterséggel kapcsolatos elnevezések voltak a városban. A többi, bőr megmunkálásával kapcsolatos szakma képviselői, például a szattyánkészítők, akik a kecskebőr pirosra színezését is végezték, vagy a szíjgyártók, nyeregkészítők, szűcsök és cipészek is magas szinten művelték a mesterséget. A selyem, mint az albán népviselet egyik alapdarabja is Elbasan-ból ered, csak ebben a régióban 37 fajta népviselet létezik.

Forrás: infoelbasani.al

Forrás: pinterest

A XVII. sz-ban 46 mecset működött a városban, a település az iszlám fellegvára volt. A Király-mecsetet 1492-ben II. Bajazid szultán építtette, és az egyik legrégebbi Albániában.

A Király mecset bejárata
(Forrás: saját kép)

A mecset oldalról
(Forrás: saját kép)

Az épület magán viseli mindazon jegyeket, melyek a király típusú mecseteket jellemzik: fából készült mennyezet, előcsarnok, ugyanilyen stílusban épültek aztán Berat-ban, Gjirokastra-ban és Shkodra-ban az ilyen típusú mecsetek.

A város másik régi mecsete a Nazir bég által építtetett Naziresha mecset.

A Naziresha mecset
(Forrás: saját kép)

A szunnita muszlim mellett a bektashi rend első képviselője is állítólag itt jelent meg, és jelentős számú zsidó közösség is élt a városban, majd a görög ortodoxok is megjelentek. Ők azonban hátrányos helyzetben voltak, 1860-ig sem boltot, sem műhelyt nem nyithattak a bazárban, és disznóhúst is csak a görögkeleti templom udvarán lehetett árusítani. Valószínűleg ezért volt olyan magas a kriptokeresztények száma, ők voltak, akik áttértek ugyan a muszlim hitre és külsőségeire, de keresztény hitüket titokban, házuk falai között gyakorolták.

Legrégebbi templomuk a Szűz Mária templom a XV. sz-ban épült.

A Szűz Mária templom tornya
(Forrás: saját kép)

Az ikonosztáz az 1800-as években készült, Onufri és Shpataraku munkái is láthatók.

Forrás: saját kép

A templomot a kommunizmus idején szerencsére „csak” fegyverraktárként használták, viszont a falakon található freskókat megpróbálták eltávolítani, így azok megrongálódtak, a szentély mennyezete pedig be is ázott.

Forrás: saját kép

A szentély. Megengedték, hogy ezt is lefényképezzük.
(Forrás: saját kép)

A templom kertjében található Konstandin Kristoforidhi Biblia-fordító, szótáríró sírja, aki nyelvészeti munkásságával kiérdemelte az albán nyelv atyja címet, ő Elbasan-ban született és ott is halt meg.

Konstandin Kristoforidhi sírja
(Forrás: saját kép)

A város a 20. sz. elején kivette részét a függetlenségi mozgalomból. A helyi mozgalom vezére Lef Nosi volt. A város történetében az egyik legjelentősebb esemény 1909-ben az Elbasan-i kongresszus volt, ahol egyrészt bevezették a latin betűs albán ábécét az addig használt arab betűk helyett, és létrehozták az ország első tanítóképző intézményét.

A városközpontban a napokban fejeződött be az V. sz-ban épült ókeresztény bazilika mozaikjának teljes feltárása, melyet 2007-ben már félig feltártak, de most teljes valójában bemutatták néhány napig. Sajnos, mire mi odaértünk, már újra letakarták.

Az ókeresztény bazilika romjai
(Forrás: saját kép)

Szintén a városközpontban található a Néprajzi Múzeum is.

A Néprajzi Múzeum
(Forrás: saját kép)

Az esküvői, lakodalmi szokások nagyon eltérőek és változatosak Albániában. Az Elbasan-i lakodalom például hét napig tart, és csütörtökön kezdődik. Az ortodox családoknál csütörtökön eléneklik a „Rizs dalát”. A rizst a fiatal lányok tisztítják, és a vőlegény apjának nővére ül a fő helyen, ő kezdi a dalt. Az ortodox családokban a vőlegény esküvője egy hétig tart, a menyasszonyé csak a vasárnapi napon. A vőlegénynek azon a napon semmi dolga nincs, még a vendégek fogadásáról is az apja gondoskodik. A vőlegény öltöztetését is dalok kísérik. A teljes öltözetet egy padra teszik a szoba közepére, és a család legidősebb tagja elkezdi a dalt, és addig énekelnek, amíg a vőlegény felöltözik. Miután ez megvan, a második dalt a vőlegénynek éneklik. A vőlegény nem léphet a szobába, ahol a menyasszony tartózkodik. Amikor a szobába lép, az az esküvői ceremónia csúcspontja. Ahhoz, hogy beléphessen, egy pogány szokást alkalmaznak: a hozzátartozók felsorakoznak, és az utolsó hátba veri a vőlegényt. Ez egy nagyon ősi, pogány rituálé, Elbasan-ban a vőlegény egyik barátja végzi a műveletet, miközben így szól: „Lépj be, vőlegény!, A muszlimoknál is így zajlik, de ott a vallási elöljáró előbb megáldja a vőlegényt, mielőtt az a szobába lép.

Vannak azonban különbségek is a két vallás szertartása között. A muszlim esküvőkön a menyasszony szerepe kevésbé hangsúlyos, a vőlegényhez több rituálé kapcsolódik, mint az arához. Az éneklés mindkét ceremónián fontos, de az ortodox szokásokban a menyasszonyt rejtegetik a házassági ceremónia előtt, a muszlimoknál a vőlegényt. A tisztálkodási szokásoknál is eltérés van, a középkorban a muszlim esküvő előtt a vőlegény ment a fürdőbe, míg az ortodoxoknál a menyasszony kereste fel a férjezett nők társaságában a közfürdőt, és természetesen ezt is dalok kísérték. Az ortodoxoknál szombaton a vőlegény egyfajta legénybúcsút tartott szintén dalokkal kísérve, a muszlimoknál ez az esemény egy nappal az esküvő után történt. A ruházat „megéneklése” csak az ortodoxoknál van, a muszlimoknál nincs ilyen szokás.

 

Elbasan-ból ered a Nyár napja nevű ünnep is, melyet március 14-én tartanak, amely eredetileg pogány télűző-tavaszköszöntő szokás volt, de mára országosan elterjedt, és a határokon túl élő albánok is ünneplik. Az ezen a napon készített különleges édesség a ballokume. A régió híres étele még a tavë elbasani (vagy tavë kosi), a joghurtban sült bárány, melyet akár ilyen hangulatos helyeken is elfogyaszthatunk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

De nem csak maga a város érdekes, hanem a környéke is. A várostól kb. 10 km-re található kénes termálvíz szagát már messziről érezni. A gyógyvíz nagyon különleges, melyet már az ókorban is használtak. A múlt század elején Ahmet Zogu király figyelmét is felkeltette, aki Csehországból hozatott specialistát a víz bevizsgálására. Az első szállodát 1932-ben építették, ez ma is működik. Az 1300 m mélyről feltörő 56 fokos víz reumatikus és csontbetegségek, meddőség, bőrbetegségek (pl. ekcéma), szellemi és fizikai kimerültség ellen hatásos, javítja a vérkeringést, növeli a hormontermelést, ezért állítólag rendkívüli mértékű potencianövelő hatása van.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Elbasan környékén dohányt és gyógynövényeket is termesztenek a zöldségféléken kívül. Zogu király idejében létesült a dohánygyár, tavaly pedig közel 2 ha-on a világ legdrágább fűszernövényének tartott “vörös aranynak” nevezett sáfrányt is elkezdték szervezett módon termeszteni. Régen úgy tartották Albánia szerte, hogy Elbasan-ban élnek a legszebb emberek, mert az északiak és a déliek keveredése miatt a heterózis hatás a legjobban ott érvényesült.

 

Albánia rejtett kincsei – Shëngjergj

 

Albánia változatos ország. Egyetlen nyaralás alatt fürödhetünk akár két tengerben, horgászhatunk halakban bővelkedő tavakban, és láthatunk magas hegyeket is, hiszen Albánia Európa második legmagasabban fekvő országa. Ha nem akarunk az Albán-Alpokig, a déli hegyekig vagy éppen Közép-Albániába elmenni, mert nincs időnk, akkor jó választás lehet a Tirana fölé magasodó Dajti-hegy és annak túloldala.

Shengjergj a hegyek között
(Forrás: aftesi.info)

Shëngjergj (magyarul Szentgyörgy) egy kis kommuna közel és mégis távol Tiranától a Dajti Nemzeti Parkban. Közel, mert egy órányi autóútra van az albán fővárostól, de mégis távol, mert ez a vidék teljesen más világ, mint Tirana vagy a tengerparti részek. A 2000 lakosú 12 faluból álló kommuna igazi “fűszer” azoknak, akik szeretik a hegyeket, de mégis másra kíváncsiak, mint a Dajti Ekspres által nyújtott élmények. Egyelőre kevés külföldi turista keresi fel a környéket, főleg az albánok látogatják előszeretettel.

Forrás: saját kép

Shëngjergj, Shënmëri és Shëngjin (nem összetévesztendő a tengerparti Shëngjin-nel), azaz Szentgyörgy, Szűzmária és Szentjános nevű falvak nevei mutatják, hogy itt keresztények is laknak. Régészeti szempontból is jelentős a hely, a három “szent” falu már az ókorban a III-IV. században is lakott volt, akkor úgy hívták: Tamadhe, ami azt jelenti: Të mëdhenjte (nagyok). A régió neve pedig: Krahina të mëdhenjve, a “nagyok tartománya”. Az 1600-és években kapta a Shëngjergj nevet.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Shëngjin Tirana központjától 37 km távolságra van, a Qafë Priskë hágó után közvetlenül. A hágó előtt 1.100 m magasról tekinthetünk a fővárosra. A környéket bejárni gyalogosan is megéri, mert a látvány gyönyörű.

Ezután az első nagyobbacska falu, miután leereszkedtünk a völgybe Shënmëri, amely Shëngjergj-től 45 perc gyaloglásnyira található (autóval aszaftaltúton kb. 5-6 perc). Ez egy nagyon kicsi falu, mint a legtöbb ott a hegyekben, néhány házból áll.

Ahogy haladunk a hegyek között, ilyen elhagyatott kőbányákkal találkozunk.

Forrás: reporter.al

Forrás: saját kép

 

És ilyen kis hegyi tavat láthatunk.

Liqeni i Shkallës
(Forrás: saját kép)

 

És ilyen kanyargós az út, mint a hegyekben általában.

Forrás: saját kép

Az Erzen-folyó forrásvidékével párhuzamosan haladva, egyszer csak meglátjuk a 30 m magasról lezúduló Shëngjergj-vízesést az útról.

Forrás: saját kép

A forráshoz kijelölt turistaösvény vezet, és ilyen gyönyörű látványban lehet részünk, ha megközelítjük.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A vízesés (Forrás: saját kép)

Ha a sétában megéheztünk, továbbautózva az aszfaltúton érdemes betérni a környék egyik éttermébe a folyó mellett. A mi kedvencünk egy olyan étterem, ahol pisztrángokat tenyésztenek, ezért ha halat szeretnénk fogyasztani, akár meg is mutathatjuk, melyiket szeretnénk megsüttetni. (Ha nincs sok vendég az étteremben, akár meg is foghatjuk merítőhálóval saját magunknak az ebédünket-vacsoránkat).

Mikor először jártunk itt évekkel ezelőtt, még csak néhány asztal várta a vendégeket, és csak halat lehetett kapni, és így nézett ki az étterem kerthelyisége:

Forrás: saját kép

Itt az ebédünk egy része
(Forrás: saját kép)

Azóta bővült az ülőhelyek száma és a környezet is szépült, valamint már ehetünk sült kecskét és bárányt is ott. És akár meg is mártózhatunk a folyóban.

Forrás: saját kép

Pisztráng a tányéron
(Forrás: saját kép)

Forrás: saját kép

Ha ettől az étteremtől tovább haladunk az aszfaltúton, kb. 1,5 km múlva egy másik étteremhez érünk, amely kizárólag kecskegida és bárány ételekre specializálódott. Több magyar vendégünk állította, hogy a “világon” a legfinomabb ebédjét itt ette. :) Ez persze egy szubjektív vélemény, mert Albániában számos helyen ehetünk hasonló finomságú ételeket.

Forrás: saját kép

A két étterem tulajdonosai egyébként unokatestvérek. :)

Innen gyalogúton fel lehet menni egy nagyon kicsi, pár házas “falucskába” az Erzen-folyó túloldalán, de ez csak tapasztalt túrázóknak ajánlott. Az a hely egy régi tiranai barátunk feleségének a szülőfaluja. Ha ugyanoda autóval szeretnénk eljutni, el kell autózni Shëngjergj központjába (amely egyben a kommuna központja is), és onnan visszafordulva, de magasabban, eleinte aszfaltúton, később egy meglehetősen rossz, köves úton jutunk el oda. (A köves út csak terepjáróval járható, vagy nagyon magas építésű személyautóval, de csak olyannak, aki nem sajnálja az autóját.) Amikor 2014-ben ezen az úton személyautóval mentünk a barátunk apósáékhoz, a másik albán barátunk, aki szintén a kocsiban ült, látva az útviszonyokat negyed órás köveken való zötykölődés után megjegyezte, hogy “Te Meri (ez az Ymer, azaz Omar beceneve), közelebb nem találtál feleséget magadnak?” :)

A köves utat Shëngjergj-ből meg lehet tenni gyalog is (kb. 7-8 km). Útközben ilyen látványban lehet részünk: a kis tavacskában egy kis sziget van, azon egyetlen fa áll.

Forrás: saját kép

A kis faluból pedig így tekinthetünk le az előbb említett étteremre és a tájra.

Forrás: saját kép

A Dajti Nemzeti Parknak gazdag növény- és állatvilága van, mediterrán fenyők, bokrok, tölgy- és bükkfaerdők és olyan endemikus fajok élnek ott, mint a szerb főnix virág (Ramonda Serbica), amely onnan kapta a nevét, hogy egy kis víztől új életre kel akkor is, ha már teljesen kiszáradt, de broméliával is találkozhatunk. Az állatok közül a medve, farkas, vadnyúl, sün, vidra, mókus, különböző denevér fajok, három sas faj, hét hüllő faj, négy kétéltű faj és a nyírfajd élőhelye a vidék.

Szerb főnix virág
(Forrás: flickr)

Visszafelé az úton Tiranához közeledve a Qafë Priskë hágót elhagyva így tárul elénk a főváros látványa.

Forrás: saját kép

 

Kapcsolódó bejegyzés:

https://albania.cafeblog.hu/2017/04/28/albania-rejtett-kincsei-rehova/

Albán motoros túra – újratöltve

A két évvel ezelőtti motoros túránk nagyon jól sikerült, ezért elhatároztuk, hogy idén is Albániát vesszük célba  – írja Dóra, aki a barátaival újra eljött Albániába, és újfent megosztja velünk élményeit.

Mivel már ismerősként tértünk vissza, nem volt szükség ugyanolyan alapos előkészítő munkára. Már márciusban próbáltam eltervezni merre menjünk, miket nézzünk meg, térjünk oda vissza, ami nagyon tetszett, de új utakat is találjunk. Május 18-án hajnalban 5 motorral 7-en indultunk a 10 napos túránkra.

Szarajevó

Motorral sok lenne egyhuzamban Albániát elérni, főleg, ha elkerüljük az autópályákat, ezért Szarajevóban aludtunk egyet odafelé és visszafele úton is. Háromszori eltévedés (szűk utcában fordulgatás) után végre sikerült feljutnunk a hegyre és megtaláltuk a 1984-es téli olimpiai bobpályát, már ami maradt belőle, mert a természet lassan visszaköveteli azt, ami az övé… Innen csodálatos panoráma nyílik a városra. Sose unjuk meg a bosnyák főváros Bascarsija-ját, ami a történelmi belváros, óváros és egy nagy bazár egyszerre. Kívülről nézve jól megférnek egymás mellett a katolikus templomok, zsinagógák és mecsetek, mindenki a saját vallását úgy gyakorolhatja, hogy nem zavarják egymást.

Szarajevó

19-én irányba vettük Montenegrót, a Piva-kanyonon keresztül, főutakon jutottunk el az albán határhoz.

Piva-kanyon

Ez is a Piva-kanyon

Várakozás a határnál

Aznapra Durrës mellett Golem-ben volt foglalva szállásunk a tengerparton. A Shkodër-Lezhë-Fushë-Krujë útvonalon jutottunk el Durrës-ig (SH1 és SH2 főút), majd az SH4-en Golem-be.

Shkodra

A főút nem túl élvezetes, de sokkal jobb állapotban van, mint két éve. Nagyon sok a sebességkorlátozás, és elég nagy a forgalom, pedig még el sem kezdődött a szezon.

A tengerparti sétány Golem-ben teljesen új, volt ahol még be sem fejezték. Végre tudtunk fürödni a tengerben és a naplemente is gyönyörű volt.

Golem, vadiúj sétány

Golem, naplemente

20-án indultunk Sarandë-ba, tovább az SH4-en, Fier-ig. Itt a belvárosban hatalmas felújítás folyik, el is tereltek minket kis utcákba, a városban nyüzsgő forgalom volt.

Fier, elterelés szűk utcába

Mentünk tovább az SH8-on Vlorë-n keresztül. Itt volt 2 éve a szállásunk, ahol akkor nagy munkagépekkel és feltúrt halmokkal találkoztunk. Most láttuk az eredményt : a tengerparti sétányt most fejezték be és nagyon szép lett.

Vlora

Vlora

Tovább az SH8-on a Llogara-hágó (1027 m) látványa már senkit sem lepett meg. Sőt már vártuk a kávézást a csúcson lévő étteremben, ahol ismét rengeteg fotó készült a mélységben előbukkanó tengerpartról.

A Llogara-hágó

Tovább motoroztunk az SH8 úton, ami Európa 10 legszebb motoros útja között szerepel, de nem nagyon volt időnk nézelődni (két éve sokkal több időt szántunk erre a szakaszra), mert 16:00 órakor indult a kompunk Korfura. Még meg kellett vennünk a jegyet és egy órával az indulás előtt ott kellett lennünk. Volt útlevél ellenőrzés, megnézték a motorokat, a dobozokat is ki kellett nyitni. Maga a komp nagyon kicsi volt (viszonyításképpen sokkal kisebb, mint a balatoni komp) elég sok személyjegyet eladtak rá, de volt még rajtunk kívül motoros és két autó is. Fogalmam sincs hogyan fértünk el, igaz a hátsó rámpát nem tudták teljesen felhajtani. A motorok lekötözésénél a fiúk kicsit aggódtak, de azt is megoldották, olyan görögös módon (volt, ahol spárgával).

Így kötötték le a motorokat

 

Odafelé a komp, háttérben Sarande

 

A menetidő hivatalosan 1 óra 15 perc, de több mint 1,5 óra után kötöttünk ki Korfu szigetén.

Érkezés Korfura

Hiába az EU-ba léptünk be, itt is ellenőriztek mindent, sőt volt is egy kis gond az egyik motorral. Kölcsönözte a sofőrje és semmi papírt nem kapott hozzá. Eddig semelyik határon nem kérték ezt, de itt összehasonlították a forgalmiban lévő nevet az ő nevével, és az nem egyezett. Végül, egy kis poénkodás után jó fejek voltak és utunkra engedtek minket.

Két napig Korfu szigetét jártuk be, de mivel ez a blog Albániáról szól, ezt nem részletezném. Azért meglepő volt a szemét mennyisége. Albániáról hittük, hogy sok a szemét de a korfuiak még ezt is überelték. A kukák mellett rengeteg szemeteszsák volt mellérakva, elég meleg is volt, úgyhogy a büdös szag messzire eljutott (de az is lehet hogy a szemétszállítók sztrájkoltak).

Korfu legmagasabb csúcsáról Sarande partjai

A komp visszafelé 18:30-kor indult, helyi idő szerint (a görögöknél 1 órával előre kellett állítani az órát). Még szezon előtt voltunk, így csak naponta egy-egy oda- és visszajárat volt, amin a motorokat is el tudták szállítani (volt még egy-egy szárnyashajó, de az csak személyforgalomra).

A komp visszafelé sok motorral

Addigra beszereztük a papírokat a kölcsönmotorhoz (elküldték e-mailben, és a szálláson kinyomtatták nekünk), persze senki nem nézte meg. Visszafelé is hosszabb volt a menetidő. Csak motorok voltak a gyalogosforgalom mellett, cseh és német motorosokkal utaztunk együtt, ők már rutinosabbak voltak: Albániában hagyták a nagy dobozaikat és csak hátsó dobozzal mentek át Korfu-ra. Szerencsére a kompkikötő közvetlen közelében találtam szállást, így volt aki lazán, bukó nélkül jött át a hotelhez. Az erkélyről ráláttunk a kompunkra, másnap délután 4 órakor indult újra útjára. Este még végigjártuk a tengerparti sétányt, már szezon előtt is nyüzsgő élet volt Sarandë-ban.

Saranda reggel, bal oldalon a komp, amivel megérkeztünk

 

Itt véget értek tengerparti kalandozásaink és a hegyek felé vettük az irányt. A két éve időhiány miatt kimaradt Kék-szem forráshoz mentünk először (az SH99 útról kell lekanyarodni, egy murvás út visz a forráshoz). Sok információ van róla a net-en, ezért csak annyit írnék le, hogy 100 Lek volt a belépő motoronként, függetlenül attól, hogy hányan ültünk rajta.

Érkezés a Kék-szem forráshoz

Kék szitakötő a forrásnál

Utána az SH4 úton balra fordulva Gjirokastër felé indultunk, amit most nem néztünk meg (két éve már megcsodáltuk), mert még hosszú volt az aznapra tervezett út. Tepelenë előtt jobbra kanyarodva az SH75 úton tértünk be a hegyek közé. Az „Albánia, menni vagy nem menni” fórumon egy FJR-es motorostárs javasolta, hogy a Kadiu hidat ne hagyjuk ki, ha arra járunk.

A GPS viszont megviccelt bennünket, mert egy mellékúttal előbb kanyarított le a főútról Përmet után (Qilarisht felé). Sorra maradtak le a többiek mögülünk az egyre rosszabb útminőség miatt, én meg azon gondolkoztam, hogy egy FJR-el hogyan tudták megtenni ezt az utat. Aztán végül leesett, hogy nem jó helyen fordultunk le.

Itt nem szabad letérni a főútról

Ez az út nem a termálforráshoz visz

Visszatérve az SH75-re, és immár a jó mellékúton eljutottunk a hídig.

Ez az út visz a hídhoz

A GoogleMaps-en panorámaképpel lefotózott kávézó már a múlté, éppen bontották le a többi régi épületet is. Gondolom, pár éven belül turistaközpont épül itt, sok szállodával. Aki teheti még addig látogassa meg ezt a gyönyörű helyet.

Érkezés a hídhoz, ahol már minden régi házat lebontottak

A híd is nagyon látványos (Albánia legjobb állapotban megmaradt római-kori hídja).

A híd az egyik oldalról

De ami a lényeg, hogy a lábánál van egy termálforrás, és ott a természet lágy ölén ücsörögnek az emberek egy medencében, áztatva magukat.

A termálfürdő a hídról

Termálmedence háttérben a havas csúcsokkal

Sajnos jött a vihar, úgyhogy nekünk ez most kimaradt.

Vissza a főútra, itt már jön a vihar

Tovább az SH75 úton egyre rosszabb lett az útminőség, ami a magasépítésű motoroknak (BMW GS-eknek) nem okozott gondot, habár a fent említett FJR-es is megjárta (mármint az utat :) ). A völgyben kanyargó Vjosa-folyó valamiért csúnya szürke színű volt. Vagy az esők mostak bele hordalékot vagy az emberek engedhettek bele valamit. Láttam képeket a folyóról, szép kék színűnek kellett volna lennie.

A Vjosa-folyó nem volt szép kék színű

Észak felé letérve a folyó völgyétől tovább az SH75-ön több hegyen-völgyön visz az út, ami borzalmasan rossz minőségű, de a táj szépsége kárpótolt mindenért.

SH75 út

Megérkezve Pogradec-be megkerestük a két évvel ezelőtti halas éttermünket, ahol sütés előtt megmutatják a koran halakat, és most sem kellett csalódnunk.

Koran halak, amiket megsütöttek nekünk

Ohridi-tó

Ohridi-tó

24-én Pogradec-ből egy darabig az SH3 főúton mentünk, majd Librazhd-nál letértünk egy kis hegyi mellékútra, ami először aszfaltos, majd murvás utána nagyköves út lett. A panoráma viszont megérte a rossz úton való araszolást. Közben több motoros csapat jött velünk szembe, úgy látszik nem csak mi szeretünk kis utakon kalandozni…

Kilyukadtunk az SH6 útra, majd Peshkopi-n keresztül jutottunk el Kukës-be. Itt ismét hódolva a helyi szokásoknak korzóztunk a sétányon, de este 9-kor lekapcsolták a közvilágítást. :)

Kukes korzózás

Másnap várt ránk a mostani túránk szerintem legszebb szakasza: a Valbona-völgy. Az SH23 úton indultunk el, mivel két éve ezt Kukës felé jártuk meg, akkor észre sem vettük milyen fantasztikus a látkép Bajram Curri-hez közeledve. Pedig még nem is tudtuk, mit rejt a város mögötti völgy.

Bajram Curri látképe

Bajram Curri felé

A Valbona Nemzeti Park kb. 30 km-es látványútját nem lehet szavakkal leírni, de még a képek sem adják vissza azt a látványt. A hatalmas sziklafalak között kanyargó út, mellette a türkiz színű Valbona-patak olyan gyönyörű, hogy elhatároztuk legközelebb itt keresünk szállás, és mindenképpen visszatérünk.

Külön érdekesség, hogy gyalogosan át lehet menni a 9,5 km-re lévő Theth-i völgybe, ahova a főúton 340 km, mellékúton 260 km lenne az út, a menetidő pedig kb. 7 óra.

Gyalogút Theth felé

Mivel ez egy zsákutca, visszamentünk Bajram Curri-ba, majd innen Fierze felé vettük az irányt. A gát után tovább az SH22 úton a felduzzasztott völgy látványára már számítottunk, és mivel két éve rengeteget fotóztunk, most kevesebbszer álltunk meg. A Qafa e Malit hágónál (1284 m) kanyarodtunk rá az SH5 főútra, amin Shkodra-ba jutottunk.

Ez volt az utolsó esténk Albániában, sétáltunk a városban, majd beültünk egy cukrászdába egy baklavára a sétálóutcán. Sajnos itt volt egy kis negatív élmény: eléggé túlszámlázták a fogyasztásunkat, és reklamáció után sem kaptuk vissza teljesen a lenyúlt zsozsót. Még Vlora-ban is történt hasonló eset egy benzinkúton (ami nem egy lepukkant kút volt), hogy pár száz Lek-kel többet kellet fizetni a tényleges összegnél. De csak a szépre emlékezzünk!!

Shkodra este

26-án volt még egy élvezetes szakasza az albániai kalandozásunknak: a Vermosh-völgy.

Shkodra-ból az SH1-en indultunk hazafelé, de a határ előtti körforgalomnál jobbra rákanyarodtunk az SH20 útra. Ez közvetlenül a montenegrói határ mellett visz végig.

A Grabom-szerpentin

Az első látványosság a Grabom-szerpentin melletti kilátópont. Átlátszó falú erkélyekről lehet gyönyörködni a panorámában, de vigyázat, az egyik szemközti lap hiányzik. :)

Üvegfalú erkély kilátó

Kilátás az üvegfalú erkélyről

A sziklák között a patak partján a kanyonban vezet végig a vadiúj aszfaltcsík Albánia legészakibb határátkelőjéig. Érdekesség, hogy a határ előtt pár száz méteren elfogy az aszfalt, és murvás út vezet a két kis épületből álló határhoz, ami állítólag 24 órás nyitvatartású.

Murvás út

Ez a két épület a határ

Összefoglalva: ismét hatalmas élményekkel zártuk a túrát. Bármikor visszamennénk! Remélem, hogy ez a vágyunk hamarosan teljesülni is fog!

Azért van velük pásztor is. Viszlát, Albánia!

Az útvonal: https://goo.gl/maps/rqJuL5F6hmp

És a szerző: Fekete Dóra

 

 

Durres, az albán Adria fővárosa

 

Durres Albánia egyik legősibb települése, itt található a Balkán legnagyobb amfiteátruma, az ország legnagyobb kereskedelmi kikötője. Ez Albánia második legnépesebb városa.

Durres, kikötő
(Forrás: Flickr)

A várost Kr. e. 627-ben alapították korinthoszi és korfui telepesek. A város századokkal előbb már a taulantok (az egyik illír törzs) lakhelye volt, melyet Epidam alapított, így a gyarmatosítók Epidamnosz-nak nevezték.  Kr. e. 228-ban az első római-illír háború következtében a Római Birodalom részévé vált Dyrrachium néven. Pompeius innen verte vissza Julius Caesar támadását Kr. e. 48-ban. Innen indult a Via Egnatia, az ókor egyik legfontosabb kereskedelmi és katonai útvonala. 58-ban püspökséget alapítottak itt, mely 449-ben érseki rangra emelkedett. A Római Birodalom kettéosztását követően bizánci fennhatóság alá került, itt született 430-ban I. Anastasius későbbi bizánci császár. Ő volt az, aki a IV. sz-i hatalmas földrengés után újjáépítette és megerősítette a város védőfalait, melynek egyharmada ma is látható. A középkorban a bolgárok, bizánciak, normannok, a Velencei Köztársaság, Szicília, az Anjouk, szerbek marakodtak a városért, mely 1466-ban még ellenállt II. Mehmed szultán ostromának, de végül 1501-ben oszmán kézre került. A lakosság nagy része iszlamizálódott, mecsetek épültek, de 1850 körüli adatok szerint akkor még nagyon kevés, kb. 1000 ember élt Durres-ben.

Taulantia, a város őrzője, aki testével védte azt minden támadástól
(Forrás: saját kép)

1912. november 26-án Ismail Qemali az első független albán kormány miniszterelnöke Durres-ben tűzte ki az albán zászlót úton Vlora felé, de november 30-án szerbek vették be a várost. 1913. március 7-én Durres lett Albánia fővárosa, miután egy nemzetközi diplomáciai kongresszuson Albániának ítélték a várost.

Forrás: purger and co

1915-ben Olaszország, majd 1916-1918 között az Osztrák-Magyar Monarchia vonta fennhatósága alá, de 1918-ban szövetségesek felszabadították, és ismét főváros lett. I. Zogu albán király uralkodása idején a település felvirágzott olasz tőkéből. 1926-ban egy újabb földrengés ismét nagy károkat okozott, az akkori újjáépítésnél nyerte el Durres a modern arculatát. Az olaszok 1939-ben, majd 1943-ban a németek is megszállták Albániát, így onnantól kezdve kettős megszállást kellett elszenvednie Durres-nek is.

A felszabadulást követően Enver Hoxha újjépítette a várost, a kikötőt kibővítették, és nehézipari létesítményeket telepítettek. Innen indult az első albán vasútvonal 1947-ben.

Durres Albánia legnagyobb üdülővárosa. Tiranához, illetve a Teréz anya Nemzetközi Repülőtérhez való közelsége, homokos tengerpartja népszerű turista célponttá teszi.

Redon, a tengeristen a kikötőnél egy körforgalomban
(Forrás: saját kép)

A város történelmi látnivalója többek között a II. sz-ban Hadrianus által épített Amfiteátrum, melyet véletlenül, kútásás közben fedeztek fel 1966-ban. Akkorra a környék már teljesen beépült. A színház 18.000 néző befogadására volt alkalmas, mely azt jelzi, mennyire fontos volt Durres a Római Birodalom számára. 404-ben a gladiátor harcokat betiltották. Az egyik galériát kápolnává alakították, az aréna padlózatát pedig temetkezésre használták. A kápolnában két VI. sz-ból származó mozaik található, az egyik egészen jó állapotban van. Ezt Szt. Istvánnak, Durres város mártírjának ajánlották. A másik részen Mária bizánci uralkodónő látható két angyal társaságában. Úgy hiszik, hogy az angyalok előtt látható két kisebb személy a kápolna építtetői, egy Alexander nevű férfi és a felesége. A VII. sz-ban az egész színház elhagyatottá vált.

Forrás: saját kép

A Régészeti Múzeum nem messze található az Amfiteátrum-tól, és ez Albánia legnagyobbja. Gazdag lelet gyűjteményét – az ókori illír időktől kezdve, a római és bizánci időkön át az ottomán uralomig – folyamatosan dolgozzák fel, legutóbb a központban található körforgalom építésénél is találtak ókori leleteket, melyeket a múzeum raktárába szállítottak. A „Durres szépsége” nevű mozaikot, mely az egyik legrégebbi régészeti lelet Albániában a Kr. e. IV. sz-ból pedig a Nemzeti Történeti Múzeum-ban őrzik Tiranában.

A Néprajzi Múzeum, ahol tipikus albán használati tárgyak, eszközök, népviseletek, berendezési tárgyak láthatók. Az épület tipikus XIX. sz-i Durres-i otthon, melynek két szobájában a Moisiu család dokumentumai, fényképei kaptak helyet, emléket állítva Aleksandër Moisiu-nak, aki az XIX. sz. híres albán (Kavaja-i) származású színésze volt és általános iskolai éveit Durres-ben töltötte. A Durres-i színház és egyetem is az ő nevét viseli. Az épület az 1930-as években az angol konzulátusnak adott otthont.

Forrás: drkkdurres-facebook

Forrás: drkkdurres-facebook

A Velencei torony és a várfal az I. sz-ban épült, végleges formáját az V. sz-ban nyerte el Anastasius idején. 9 m magas, 16 m átmérőjű, a tetején kávézó működik.

A Velencei torony
(Forrás: saját kép)

A Bizánci fórum a város szívében épült Kr. e. V. sz. végén. Közelről megnézhetjük a korinthoszi oszlopok díszes faragásait, középen valaha az akkori uralkodó szobra állhatott. A fórum közelében a római fürdők találhatók, melyekből csak egy 5×7 m-es medence maradt meg.

A Bizánci fórum
(Forrás: albania.al)

A Nagymecset, mely 1503-ban épült egy XII. sz-i bazilika romjaira a központban a főtéren található. Az 1979-es földrengésnél tönkrement, 1993-ban építették újra egyiptomi pénzből.

Forrás: saját kép

A Királyi palota, mely I. Zogu albán király és Apponyi Geraldine albán királyné nyári rezidenciájaként szolgált. A villa a Durres-i dombon áll, 98 m magasan. 1926-ban kezdték építeni és 1937-ben fejezték be, néhány hónappal azelőtt, hogy Zogu feleségül vette Geraldine-t. Az épület sas alakot formáz, és három oldaláról van kilátás az Adriára. A II. világháború után a kormány fogadóépületeként szolgált, ahol Nyikita Hruscsov és Norodom Sihanouk kambodzsai király, valamint Jimmy Carter amerikai elnök is megfordult.

Forrás: saját kép

A város az utóbbi években nagy fejlődésen ment keresztül. A sétálóutca tele üzletekkel, kávézókkal, cukrászdákkal a főtérig vezet, ahol a Városháza és a Nagymecset is található. Itt is, mint minden albán városban élénk éjszakai élet zajlik, az esti korzózás a mindennapi élet része.

Forrás: saját kép

Az Amfiteátrum alatti utcában a street art remekeit csodálhatjuk meg:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

15-20 évvel ezelőtt a szállodasor helyén még fenyőerdő volt, azóta a mai napig is egyre-másra nőnek ki a kisebb-nagyobb szállodák, apartmanházak a tengerparton, és most már a svájci, német, skandináv, amerikai, távol-keleti turisták körében is egyre népszerűbb nem csak Durres, de egész Albánia.

Durres plázs (Kavaja szikla) 10 éve:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Durres ma a kikötőtől kb. 1,5-2 km-re:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Durres webcam

 

 

Járatlan utakon az Albán-Alpokban

Zsuzsi és Dudi tavaly nyáron megmászták a Maja Jezerce-t. Fantasztikus képekkel és leírással repítenek el minket a “baltával faragott arcú” emberek és “összevont szemöldökű” hegyek hazájába.

 

Az Albán-Alpok sokáig elzárt, nehezen megközelíthető és veszélyes része volt az országnak. Bár például a Baraka már a ’90-es évek közepén ide szervezte története első útját, az utána következő ’97-es káosz, majd a ’99-es koszovói válság rendesen betett a vidék turizmusának. Munkalehetőség és tulajdonképpen bármilyen perspektíva híján évekig ezeken a hegyeken át csempésztek fegyvereket a szomszédba, és a nagyrészt a dél-albán hegyvidéken megtermelt marihuána útja is erre vezetett, és vezet részben ma is. Már az albán neve is sokat sejtet: Bjeshkët e Nemuna, azaz Elátkozott-hegység.

Kilátás a Shala-folyó völgyére, a mélyben van Theth falu

Még 2008-ban is lehetett hallani eltűnt túrázókról, az idők azonban változnak, a helyiek rájöttek, hogy a szinte érintetlen táj, a hagyományosan erős albán vendégszeretet sok turistát ide tud csábítani, és nem mellesleg békésebb, mint a csempészszakma. Az öszvérek, valamint a hegyek ismerete megmaradt, így fegyverek helyett ma már inkább gurulós bőröndöt és a hozzá tartozó élete kalandját élő, sikítozó német és francia turistát viszik a jószágokon.

A hegység megközelítése csak az elmúlt években javult számottevően, előtte még a közeli Shkodra-ból is majd’ egynapos zötykölődés árán lehetett eljutni a hegység szívében lévő Theth-be, vagy Valbona-ba. Számos aszfaltút épült, 2010-ben a Koplik-Bogë, majd 2013-14-ben a Bogë-Qafë Thorës (Thorës-hágó) készült el. Terepjáró híján az egyszeri utazó kénytelen a hágóban letenni a kocsit, és némi fizetségért levitetni magát a völgybe egy arra alkalmas járművel, vagy egyszerűen legyalogolja a maradék 16 km-t, ahogyan mi is tettük és választottuk végül bázisnak Theth-t. 

Kilátás az egyik, épen hagyott Theth-i kullától a Maja e Arapit felé

Jószerivel minden második családnál találni szállást és élelmet, az ellátás nehézkessége miatt azonban szinte mindenki maga termeli meg az eladnivalót, bio minőségben. A házinéni reggelente felhívta figyelmünket, hogy igyekezzünk a méz elfogyasztásával, a méhek ugyanis gyorsan visszakövetelnék, ami az övék. A ráadás pohár tejet is csak sokadik rimánkodásra sikerült szerezni, a tehenet aznapra már megcsapolták, és messze volt még a másnap reggel. Nem panaszképp írjuk, sőt, a szállás és az ellátás hibátlan volt.

Az Albániára oly jellemző vállalkozókedv és vendéglátóhely-mánia itt is virágzik, teljesen valószerűtlen helyeken találni kukoricacsővel vagy tetszőleges mennyiségű gallyal és festőfóliával fedett fatákolmányt, ami alatt valaki sört, Lemon Soda-t és kávét árul. A kevés épített látnivaló könnyen hozzáférhető, környékükön könnyen találni helyit, aki szívesen mesél az albán hegyi törzsek világáról, klánokról, vérbosszú elől kullákba menekülő férfiakról. Nagy bánatunkra egy burnesha-val sem találkoztunk, kisebb csoda is lett volna, annyira kevesen vannak.

Theth és környékén az egyetlen jelölés a piros-fehér, amit cserébe több útvonalra is használnak

A hegység turistaútjai egy-két kivételtől eltekintve teljesen jelöletlenek, és ezen a pár évvel ezelőtt megvalósult hosszú távú túraútvonalak, a Peaks of the Balkans, és a szomszédos Valbona-ból induló Via Dinarica sem változtatott túl sokat. Az egyszeri túrázó leginkább a Wikiloc-ra, a Summitpost-ra, és egyéb véletlenszerűen megtalált blogbejegyzésre hagyatkozhat. Tudtunkkal a legfrissebb papírtérkép egy évtizedes lemaradású “Theth und Kelmend” nevű német kiadvány, nem túl sokat segített.

Vízesés Grunas-nál. Kedvelt célpont a helyiek között is.

Theth-ből csillagtúrázva egy napon belül számos szép hely érhető el, például a 30 méteres Grunasi-vízesés, közelében a Grunasi canyon, a Kék-szem forrás Nderlysaj-nál, a Valbona-i-hágón keresztül Rragam vagy maga Valbona, vagy a Maja e Arapit egész völgyből látszódó jellegzetes csúcsa. A hegység gyakorlatilag legközepét jelentő Jezerce masszívuma viszont egy nap alatt maximum a terepfutó hegyi zergéknek ajánlott, és lényegesen komolyabb tervezést igényel.

Fürdőző kanadai-francia páros a Kék-szem forrásnál

A 2694 méteres Maja Jezerce az Albán-Alpok teteje, három irányból is fel lehet jutni a tetejére. Ebből az egyetlen jelölt út sajnos Montenegro felől jön az itt teljesen ellenőrizetlen határon át, a maradék kettő pedig a valóságban nemhogy nem jelölt, hanem leginkább nem létezik. A már említett linkkupac áttanulmányozása után többnapnyi élelemmel, sátorral és egyéb szokásos túracuccokkal vágtunk neki a mászásnak. Nem sziklamászás, egyszerű trekkingről van szó. Szállásadóinknak elmondtuk a három napos útitervet, és megbeszéltük, ha négy nap után sem kerülnénk elő, kezdhetnek gyanakodni.

Az út Theth-ből észak felé a Qafë e Pejës-en (Peja hágó) át vezet, és a hágóig teljesen normális, jelölt ösvényen lehet haladni. A jelölt út lemegy a hágó túloldalán lévő völgybe, a mi ösvényünk viszont elfordul keletre, így a piros-fehér csíkot gyorsan felváltotta a kecskekaka. Első esti táborhelynek a hágó mögötti Buni i Pejës-t (Peja-tavat), és a mellette lévő forrást szemeltük ki, ez Theth-ből egy nap alatt kényelmesen elérhető. Délután értünk oda, de a forrás ki volt száradva, így továbbálltunk a B tervként elraktározott, 2 km-re keletre lévő, 1750 méteren fekvő Gropat të Bukura katlanhoz.

A mesebeli esztena karámmal, száradó sajtgolyókkal, itatóval, öszvérrel

Itt nagy örömünkre kis tavacskát, működő forrást, esztenát, két albán pásztort, kétszáz birkát, és jóval kisebb örömünkre néhány agresszív pásztorkutyát is találtunk. Mindenesetre a pásztorokkal megbeszéltük, hogy táborozhatunk náluk reggelig, megfőztük a vacsoránkat, kaptunk rakiját, birkatejet és sajtot, megittuk a hozott sörünk, a kis csapat férfi tagja pedig segített fejéshez összeterelni a birkákat. A korábbi albán utakon felszedett egy-kétszáz szavas albán szókincs nagyon jól jött a pásztoroknál.

Kilátás a csúcsról Montenegro felé, a mélyben a Buni i Jezerces katlanja

Második nap korán reggel indultunk tovább, a katlanból K-DK felé kivezető ösvény előbb átvezetett egy szomszédos, szintén lakott katlanba, majd szép lassan eltűnt, így maradtunk az amúgy szerencsére igen jól működő megérzéseinknél. A gondot inkább a nyári nagy melegben gyorsan kiürülő vizespalackjaink jelentették, amit forrás híján csak olvasztott hóval, és az ebbe kevert sóporral tudtunk pótolni. Fene se gondolta volna, hogy Európa legcsapadékosabb magashegységében vízhiányunk lesz, a környékre eső évi 3000 mm előzetesen több, mint elégnek tűnt.

A morzsálódó sziklák, a hóolvasztás, a csúszós kőgörgetegek, a számos kitett szakasz és az állandó útkeresés rengeteg időt vitt el, így nagyon későn, délután 5-re értünk csak fel a csúcsra. Minden mindegy alapon pihentünk és nézelődtünk egy szűk órát, konstatáltuk, hogy Montenegro felől tényleg jelölt út jön fel – ezt az Index Bakancslistája is kipróbálta korábban -, majd megkezdtük az ereszkedést a harmadik úton, DK-re, a Valbona-i völgy felé.

Az út Valbona völgyébe errefelé vezet

Innentől a Maps.me alkalmazás már mutatott valamiféle ösvényt, ami a valóságban persze nem igazán létezett. A legnehezebb résznél egy kb. 10-12 méteres függőleges ereszkedést kellett produkálni egy, a falba fúrt sodrony segítségével. A szebb napokat is látott rozsdás drótot kettő csavar tartotta, a többi köztes már régen kiszakadt a helyéről, így az egész tákolmány szabadon lifegett a levegőben. Minket szerencsére még pont elbírt, de már nincs messze az idő, hogy teljesen feladja a küzdelmet az elemekkel, és akkor ott vissza kell majd fordulni az arra járónak.

A terep jóval nehezebb volt, mint a túloldalon felfelé, sötétedésig összesen 200 métert tudtunk csak ereszkedni, így kénytelen-kelletlen az egyik hágó melletti sziklabevágásban ütöttünk tábort, megittuk az utolsó korty vizünket, víz híján nem ettünk porkaját sem, káromkodtunk egy sort, majd elmentünk aludni.

Ötcsillagos sátorhely fél négyzetméter mohával a sátor alatt

Harmadik nap korán keltünk, megcsodáltuk a napfelkelte fényeit, és tovább indultunk a völgy felé. Két órányi porzószájú ereszkedés után találtunk egy koszvadt hófoltot, ahol feltöltöttük a vízkészletet, és ehettünk végre. A völgyig hátralévő kb. 5-6 órányi szakasz végig nagyon meredek, omladékony és nehezen járható, út csak egészen a vége felé volt, ahol a Maja e Popluks felől érkező ösvényre rátérhettünk. Délután 2 körül értünk a Simoni café nevű kvázi-menedékházhoz, itt volt forrás is, tulaj is, sör is, rendbe tettük magunkat.

Simoni café, a kvázi-menedékház

A már említett gurulós-bőröndös-öszvéres turisták tipikusan Valbon-ból Rragamon és a Valbona-i-hágón át jutnak el Theth-be, a Simoni café ezen az úton fekszik, kötelező megálló mindenkinek. Beszélgettünk más utazókkal és helyi guide-okkal is, merre jártunk, elismerésként bezsebeltünk néhány almát, sört és rakit is.

Az aznap éjszakát a Simoni café baldachinos padjain töltöttük, másnap pedig a Valbona-i hágón át, immár járt úton visszagyalogoltunk Theth-be. Szállásadóink messziről integettek :-)

Az eredetileg 3 napra tervezett túrából így lett 4 napos, embert próbáló küzdelem, de megérte.

Visszamegyünk!

Zsuzsi és Dudi

 

Ha valakinek kérdése van a témában, a dudi@dudi.eu címen megtalál.

Albánia egy profi fotós szemével

Albánia egyre kedveltebb úti cél. Évről-évre több turista érkezik. Most már a magyar utazási irodák is előszeretettel veszik be a kínálatukba, de a magánszervezésű utak is nagyon népszerűek. Tavaly szeptemberben, mint a szezon zárásaként egy jórészt nyugdíjasokból álló csoport érkezett hozzánk busszal. Egy hetet töltöttek itt. Ez egy rendhagyó idegenvezetés volt, mert végig a csoporttal laktam. Úgy alakult, hogy az utasok között egy hivatásos fényképész is volt, így Albániát most az ő szemén, kameráján keresztül mutatom meg.

A csoport programjába igyekeztük a lehető legtöbb látnivalót beletenni, a strandoláson kevesebb hangsúly volt (ők kérték így). Minden napra jutott kirándulás, egy nap pedig utazással telt, míg Durres-ből – ahol négy éjszakát töltöttünk –, lebuszoztunk Saranda-ba, ahol még hármat.

A megérkezés utáni napon Kruja-ba látogattunk. Felkerestük a várat, megnéztük a Szkander-bég múzeumot.

 

Majd elidőztünk a bazárban is.

Utána pedig siettünk vissza a tengerhez, hogy még legyen idő egy kis fürdésre, sétára is.

A következő napon Tiranát vettük célba. A “világ közepén” a bektashi tettyében kezdtünk.

Majd átbuszoztunk a Bunk’Art1-be.

Megebédeltünk és vásároltunk az Új Piacon.

Végül a belvárosi látnivalókat tekintettük meg.

 

Berat volt a másnapi úticél. A várban kezdtünk, az Onufri-múzeumban, majd körbejártuk az erődítményt. Jól megéheztünk, így egy klassz étteremben gyönyörű kilátással a Mangalem-negyedre megebédeltünk, végül pedig felkerestük a Néprajzi Múzeumot. Ez is egy szuper nap volt.

A következő nap utazással telt. Átköltöztünk Saranda-ba, hogy a déli rész szépségeit is megismerjék az utasok. Két helyen álltunk meg út közben: az egyik a Llogara-hágó (ott mindig meg kell állni), aztán Borsh-ban, a vízesésre épült étteremben.

Másnap Butrint következett, körbejártuk a romvárost.

Visszafelé fürödtünk egyet Ksamil-ban. Szeptember vége lévén már nem voltak sokan, így az étteremben, ahol ebédeltünk, használhattuk a nyugágyakat is.

Az utolsó napon Gjirokastra és a Kék-szem forrás volt terítéken. Megnéztük a várat, vásároltunk a bazársoron.

Az utolsó helyszínünk az azúrkék forrás volt. Az időjárás végig remek volt, kiránduláshoz ideális, itt azonban elkezdett szemerkélni az eső, mintha tudta volna, hogy másnap reggel a csoport búcsút vesz Albániától.

A gyönyörű tájak, a hangulatos városok, az ókori romok állandóak. De az emberek, akik lakják ezt az országot teszik igazán élővé és egyedivé Albániát.

 

Az indulás napján korán reggel elbúcsúztunk, a csoport Görögországon keresztül haza indult, én pedig buszra szálltam Saranda-ban és visszajöttem Tiranába.

A csoport

 

A képeket készítette:

Erdős László
grafikus, fotográfus

 

Albánia, ahol bármi megtörténhet és meg is történik

 

Az idei nyaralást repülő+bérelt autó megoldással terveztük, mindezt főszezonban, így a „turizmusilag közkedvelt” célpontok lehetetlenül drágának bizonyultak. Egy, a munkámhoz kapcsolódó megbeszélésen azonban látóterünkbe került Albánia. Beült a bogár a fülünkbe és addig duruzsolt, míg el nem döntöttük: idén Albániában nyaralunk! Megnézzük magunknak az országot, különösen a tengerparti részt, mert ha beválik, a következő években főszezonban itt fogunk nyaralni, elő/utószezoni áron.

Így kezdi beszámolóját Ividő, melyet elküldött nekem, mert úgy érezte, szívesen megosztaná az albániai élményeit. A Wizz Air idén áprilistól közvetlen repülőjáratot üzemeltet Budapest és Tirana között, és ez érezhetően meghozta a kedvét Albániához sokaknak, akik eddig ódzkodtak a hosszú autózástól. Ividőék ugyan az ideérkezésbe tettek egy kis “csavart”, de vissza már a Tirana-Budapest járattal repültek.

 

Felkészülés az útra

Az utazás megtervezéséhez a legfontosabb és leghasznosabb információ források az alábbiak voltak:

Az interneten fellelhető fórumok, útleírások mellett a leghasznosabb “kedvcsináló” útifilm.
www.alban.hu és az Albánia – mindennapjaink egy nem mindennapi országban blog oldalak.
Dienes Tibor: Albánia című útikönyve.
Beszélgetés egy Magyarországon élő albán kollégámmal (tulajdonképpen ez győzött meg).
A szállást, repülőjegyeket, az autót interneten foglaltuk.
A navigációhoz egy 2006-ban frissített offline térképet használtunk (iGO Navigation)

 

Az út

Albániát repülővel közelítettük meg Budapest – Bari – Tirana útvonalon, hazafelé pedig a közvetlen Tirana – Budapest járattal jöttünk.

 

1. nap: Budapest – Bari – Tirana

 

10 órát töltöttünk Bari-ban. Ez az idő elegendő volt, hogy bebuszozzunk a belvárosba, sétáljunk az óvárosban, megnézzük a San Nicola (Szent Miklós) bazilikát, ahol Szent Miklós (a Mikulás) ereklyéit őrzik. Ebédre klasszikus, a híresen finom dél-olasz, hajszálvékony isteni pizzát ettünk és a nyaralásunk egyetlen fagyiját. (Albániában elővigyázatosságból nem fagyiztunk, nem ittunk csapvizet, az italokból száműztük a jégkockát). Kisétáltunk a tengerpartra, a halpiacra, a kikötőbe, „lábat mostunk” a tengerben, ittunk egy igazán zamatos feketét, majd visszabuszoztunk a repülőtérre.

 

Tiranában valamivel éjfél után landoltunk. Amikor rárepültünk a kontinensre, érdekes volt látni, hogy a telkek, épületek, medencék különféle objektumok nagy számban körbe vannak rakva világító gömbökkel. Ezt később is láttuk utcaszintről. Albániában valamiért nagyon szeretik a kültéri fehér üveggömböket megvilágítva. :)
Az első éjszakát, vagyis azt a pár órát, ami maradt belőle, a repülőtértől 12 kilométerre található Britania hotelben töltöttük. A szállodától igényelt, még itthonról előre leegyeztetett reptéri transzferrel jutottunk el a hotelbe, ami a következőképpen nézett ki:

A repüléstől és fáradtságtól billegő fejjel éjjel fél 1 körül kisétáltunk a repülőtér érkező oldalán, ahol több volt az utasokért harcoló taxis, mint az érkező utas. Ebből a tolongó, szikár férfiakból álló tömegből hirtelen odalépett hozzánk két srác kezükben egy tábla a nevünkkel. Szó nélkül felkapták a bőröndünket és a parkoló felé vették az irányt. Pár perc múlva egy kombi autó hátsó ülésén lapultunk, elöl két fiatal srác ült és hangosan hallgatta a helyi kereskedelmi adót. Megkérdezte az egyikük, hogy honnan jöttünk, hogy utaztunk és merre megyünk Albániában? Udvariassági kör letudva. Az út hátralevő részén fáradtan pislogtunk a hátsó ülésen és tűrtük, hogy repítsen a sors, amerre akar, át a kukoricáson, poros úton, építkezéseken, kivilágítatlan utakon majd egyszer csak bekanyarodtunk egy udvarba és elénk tárult a kacsalábon forgó épület, amit a hotel honlapján is láttunk.

 

A Britania hotel éjjel, ahogy elénk tárult

 

Én előzőleg nem hittem benne, hogy valóban úgy fest majd a szálloda, mint a fényképeken. Sőt, az odavezető út sem azt mutatta, hogy lenne rá bármi esély. Később többfelé tapasztaltuk, hogy országszerte jellemző látvány amint egy-egy új, helyenként grandomán módon túlméretezett, túldíszített épület beékelődik a régi, használaton kívüli, ronda poros épületek közé.

 

A Britania hotel nappal

 

Reggeli a hotelben

 

2. nap: Tirana repülőtér – Durrës

Kihasználva, hogy a szállodát 11-ig kell csak elhagyni, alaposan kilustálkodtuk magunkat: kiélveztük a nem mindennapi barokkos pompát, amit az épület nyújtott, a komótosan elfogyasztott bőséges reggelit, majd egy visszfuvarral visszamentünk a repülőtérre az előre lefoglalt bérelt autót átvenni. Egy automata váltós Suzuki Splash volt a mi kis stráfos szekerünk a hátralevő napokban. Tipp! Célszerű az átvételkor saját fényképeket is készíteni az autóról, a sérülésekről, mert a bérelhető autók (is) tele vannak karcolásokkal, ilyen-olyan kisebb sérülésekkel és könnyen a „nyakunkba akaszthatnak” egy olyan sérülést, ami már az átvételkor megvolt, csak a cég által készített fényképről „véletlenül” lemaradt.

 

A “mi autónk” a szállásunk utcájában

Délután négy keréken nekivágtunk az első tengeri célpontunknak, a kb. 25 km-re található Durrës-nek. Egy magánház egyik szobáját foglaltuk le 50 méterre a tengertől, mely a nagymamától örökölt bútorokkal volt berendezve, a fürdőszobán és a konyhán 4 másik szobával osztoztunk, ami ugyanolyan meglepetés volt az ajánlathoz képest, mint a légkondi megléte (itt ezalatt egy ventilátort értettek). A szoba ára mégis alig tért el pár euróval az előző napi szállodától. A háziak azonban kedvesek voltak, és a szállás tiszta volt. A nap hátralevő részét a sekély, homokos tengerparton töltöttük, ahol a napernyő és emberrengetegben próbáltunk egy kis nyugalmas zugot és a 40 fokban némi hűsölést találni.

Durrës óvárosában nem jártunk, csak a déli részen fekvő új szállodasoron, ahol igen eklektikus hangulatban váltakozik a luxus és a nyomor. Az egész városrész olyan hatással bír, mintha egy nagyszabású építkezés közepén lennénk, ahol a közműveket még nem fedték be, a szemétszállítás nincs megoldva, de az épületeket lakják.

 

Csokis fánkot vegyenek! Vettünk. Finom!

 

Homokos tengerpart Durrës-ben

 

Kacsalábon forgó szálloda ékelődött be a régi csúnyácskák közé

 

Grill vacsora két főre, de négynek is becsületére vált volna

 

3. nap: Durrës – Narta-lagúna – Vlora – Narta-lagúna – Vlora

Reggel korán továbbálltunk, hogy a szállodasori nagy forgalomból mihamarabb kievickéljünk, de így sem elég korán. A város déli részén egy körforgalom osztja meg a nyári, csúcsszezonra jellemző, lépésben haladó forgalmat 5 irányba, amit éppen akkor 2 rendőr irányított, kezükben 2-2 „palacsintasütővel” össze-vissza kalimpálva. A körforgalomban a Mercedesek között a csacsi kordélytól a beazonosíthatatlan járművekig minden megfordult, volt aki többször is. Mint például mi, mire nagyjából sikerült jó irányba és jókor kitérni. Irány Vlora!

A térkép szerint autópályán vezetett a további utunk, a gyakorlatban azonban az út körforgalmakkal, útszéli és a körforgalom közepén elhelyezkedő dinnyeárusokkal, az autópálya melletti ingatlanhoz vezető közvetlen, merőleges bekötőutakkal és sok esetben a leállósávban szembeforgalommal volt tűzdelve. Ekkor született meg az albániai szlogenünk: „itt bármi megtörténhet, és meg is történik”.

Vlora-t északról közelítettük meg, így előtte pillantottuk meg a nagy rózsaszín lapos tájat, amit nagyon gyorsan közelről is megcsodáltunk: a Narta-lagúna melletti sólepárló volt eme holdbéli, misztikus táj. Annyira magával ragadt és lenyűgözött a vízlepárló medencék növény és állatvilága, hogy néhány órára be is szippantott a hely minket. Ott álltunk a Narta-lagúna és a sólepárló határán, szemben egy kisebb sivatag, aminek a túl felén ott a nyílt, azúrkék tenger, a Narta-lagúna északi része, amit azonnal célba is vettünk, és bár már késő délután volt, a szállásunk pedig még messze, de egy 20 perces csobbanásra szakítottunk időt.

 

 

A lagúna déli részét a Vlora-i szállásunk elfoglalása után néztük meg. A belvárosból az oda vezető út eklektikus (ez a szó szinte szinonimaként él bennem az „albániai hangulat” kifejezéssel) hangulatú városrészen, a tengerparti nyomortelepet körbeölelő, építés alatt álló szállodasoron vezetett keresztül, amit vastag por borított. Bár már késő délután, kora este volt, azért nekivágtunk megkeresni az útikönyvben leírtak szerint a lagúnában őshonos pelikánokat, a kis szigeten a kolostort, melyet csak gyalogosan fahídon lehet megközelíteni. A híd jelenleg építés alatt áll, a kolostor nem látogatható. Az útikönyv szerint a Narta-lagúna kiterjedése nagy és változatos, de azt a helyet nem említette, melytől a szavunk is elállt, amikor egy bal kanyar után hirtelen elénk tárult egy hatalmas, a tengerbe nyúló, a naplementében aranylóan izzó homokkőképződmény. A lagúnából sajnos többet nem is láttunk, mert elvarázsolt a látvány, és sötétedésig hallgattuk a homok és sziklagerinceken morajló tengert.

 

Homokkő képződmény

 

Alakzatok a homokkő képződményben

 

Naplemente a Narta-lagúna felett

 

4. nap: Vlora – Llogara-hágó – Dhërmi

Vlora-tól délre Orikum város felé haladva a homokos part kövessé, nyomokban sziklássá alakul át, a víz átlátszó kékké. Lassan magunk mögött hagyjuk az Adriai-tengert, és az 1027 méter magas Llogara-hágón átkelve elénk tárult a felhőkben úszó Jón-tenger, a távolban pedig megpillantottuk a Korfu feletti kis szigeteket. A hágó déli oldalán a szerpentint megtöri egy, az utazóknak kialakított panoráma terasz. Innen könnyen és biztonságosan tudunk rácsodálkozni az elénk táruló partszakaszra, valamint a sárkányrepülősök manővereit is megcsodálhatjuk. A hátralevő tengerparti szakaszra jellemző, hogy az autóút fent visz a hegyen, az adott települések is a hegyekre épültek, azonban a strandokhoz, üdülőövezetekhez a kisebb-nagyobb szerpentineken lehet lejutni. Nagyjából minden településnek van egy strandja.

 

Llogara-hágó

 

Látkép a Llogara-hágó tetejéről

 

Tiszta időben látszik a Korfu feletti néhány kis sziget

 

 

Banán terem az út mentén

 

A következő szállásunk Dhërmi-ben volt, ahol meglepetésünkre meglepetések voltunk. Egy hatalmas udvarban két apartmanház és egy mini hotel állt, a tulajdonos házaspár az árnyas udvar közepén egy citrus fa árnyékából igazgatták a kis birodalmuk életét. Meglepetésként érte őket az érkezésünk. A közös nyelv hiánya miatt nem derült ki, hogy miért igazolták vissza a foglalásunkat, ha nincs hely, de nyugalomra intettek minket és pár perc alatt úgy alakították, hogy kaptunk végül egy szobát. Igaz, hogy a wc és zuhany a beépített szekrényben volt, a szobában a csillárról lógó fokhagyma miatt éktelen bűz áradt, de a szoba tiszta és volt benne légkondi, ami az állandósult 40 fokban igen nagy áldásnak bizonyult a következő 2 éjszaka során, amit itt töltöttünk. Gyors bepakolás a szobába és irány a tenger. Itt végre ízlésünknek megfelelő volt a part és a víz. Hófehér kerek kövek, hosszú nádból készült napernyős strand nyugágyakkal, kellemes szellő a tenger felől és az öböl végén sziklák, barlangok és felfedezésre váró zeg-zugok, ahova azonnal ki is úsztunk.

 

 

 

 

 

 

5. nap: Dhërmi – Porto Palermo – Gjipe – Dhërmi

Útra keltünk felfedezni a Dhërmi és Porto Palermo közötti 25 kilométernyi szakaszt. Ilias nevű faluban megálltunk a tájat, egy vén olajfát, fügefát és a bárányokat, csacsikat megcsodálni, amikor megszólított egy idős bácsi. A következő mondatában már magyar szavakat is használt, aztán beolajozódott a nyelvtudása, amit állítólag valamikor fénykorában kamionosként szedett magára – mondta huncut szemekkel. Miska bácsi megkért minket, hogy vigyük el a szomszéd faluba, Vuno-ba a barátjához kávézni. Az úton magyarul (!) mesélt nekünk a környékről, de leginkább a strandokat mondta el, hogy melyikre mi a jellemző.

 

Vuno település

 

Nekünk Jala, ahol egy hatalmas szikla áll az öbölben és Gjipe, ahova csak gyalog vagy terepjáróval lehet lemenni mozgatta meg a fantáziánkat. Kitettük Miska bácsit a barátjánál és gyorsan lementünk az eredeti tervünk szerint Porto Palermo-ba Ali Pasa Tepelena várát megnézni, hogy a Dhërmi-be vezető visszaúton kipróbáljuk a strandokat. Végül a legizgalmasabb Gjipe volt, ahova egy darabig egy szerpentines úton autóval mentünk le, de az utolsó félórányi szakaszt gyalog lehet csak megtenni, viszont a látvány és az élmény kétszer ekkora gyalogutat is megérne. Hófehér köves strand, kevés ember, sátrak, nomád élet és kristálytiszta víz fogadott. Naplementéig itt maradtunk, szinte sötétben értünk vissza az autóhoz.

 

Útban Dhërmi-ből Porto Palermo-ba

 

Jala strand

 

Tengeralattjáró kijárat a hegyből

 

Az öbölben agave borítja a hegyoldalt

 

Tengeri kincsek

 

Ali Pasa Tepelena várában

 

Látkép a Gjipe strandhoz vezető útról

 

A távolban már látszik a Gjipe strand

 

Látkép a Gjipe strandhoz vezető útról

 

6. nap: Dhërmi – Ksamil

Korán reggel, a hőséget megelőzve keltünk útra, de ez csak egy illúzió volt, mert az állandósult 40 fokban nincs olyan, hogy nincs hőség. Reggel 7-kor 30 fok fölött jár már a hőmérő. Az előző napi útvonalon haladva indultunk el Saranda-n keresztül Ksamil-ig. Ekkor már nem álltunk meg sehol, kivéve egy forrásra épült étteremben kávézni, az autóból élveztük a változatos és pazar tájat. Ksamil-ba így elég korán megérkeztünk és kalandosan ugyan, de megtaláltuk szállásunkat, a Sara nevű Apartmant. Egy 4 emeletes tömbház, lift nélküli negyedik emeletén helyezkedett el egy bizarr hangulatú utcában. Az apartman fel volt újítva, azonban a visszaigazolással ellentétben a mi szobánkhoz nem tartozott erkély, konyha és a klíma távirányítóján 4 szoba osztozott egyszerre. Szerencsénkre a többiben nem laktak azon a két éjszakán, de biztosan okoz kellemetlen perceket, ha valaki nem 19, hanem mondjuk 25 fokban szeretne aludni. Éjszakánként pedig a szomszéd épület alján található bárból hajnali 3-ig hallgattuk non-stop a Despacito-t. Megkötöttük a kompromisszumot a hellyel és helyzettel, de a Sara Apartman az, amelyik biztosan lekerült a listánkról, hogy oda soha többet! Dhërmi-be a fokhagymás szobába is szívesebben mennénk vissza. :)

 

Utazik a család. Apa vezet, Anya kapaszkodik és szoptatja a gyereket, aki középen ül

 

Saranda-ba naponta több hajó érkezik

 

Ksamil – ebben az utcában laktunk :)

 

A Ksamil-i szállásunk belülről

 

Ksamil szigetei, a háttérben Korfu

 

Kilátás az apartmanból

 

Ksamil szigetei és Korfu

 

7. nap: Ksamil

„A hetedig napon megpihent” – így hangzik a bibliai idézet. Hát valóban, a hetedik napra annyira elfáradtunk, annyi csodát láttunk, annyi inger ért minket, hogy a szabadságunk alatti felfedező utunkon is extra szabadságra mentünk. Napozóágyat béreltünk a parton, jegeskávét rendeltünk és bámultuk a vizet és a hajókat, és szemben Korfut a naplementében. Az egész napot a tengerben töltöttük, ami aznap enyhén viharos volt, de a meleg széltől még izgalmasabb volt a táj, az azúrkék tenger és szemben Ksamil szigetei, és a távolban Korfu.

 

Ksamil szigetei

 

A sekély és tiszta vízben ki lehet úszni a szigetekre

 

Helyenként fehér homokos a part

 

Bérelhető nyugágyak

 

Sziklás partszakasz Ksamil-ban

 

Sziklás, búvárkodásra is alkalmas partszakasz Ksamil-ban

 

8. nap: Ksamil – Kék szem forrás (Syri i kaltër) – Gjirokastra – Përmet

Megkezdtük lassú visszavonulásunkat Tirana felé, hogy a repülőindulásra biztonsággal időben visszaérjünk. A visszaútra 2 napot szántunk. A szállásunk aznap Përmet-ben volt, de addig útba ejtettük a Kék-szem forrást. A forrásból másodpercenként 7,5 köbméter 10 fokos víz tör fel több mint 50 méter mélyről, így azonnal egy kisebb folyót alkot, mely pár kilométer múlva a Jón-tengerbe ömlik. A forrás vize elvileg iható lenne, viszont a helyi vagányok fogadásokat kötnek, hogy beleugranak, vagy átússzák a tiltó táblák ellenére. A jelenség lenyűgöző, az erdő és patak medre tele van szitakötővel. Itt megtapasztalhatjuk a kék és a zöld minden létező árnyalatát, valamint nagyon finom folyami pisztrángot is ehetünk a patak partján.

 

 

 

 

Utunk innen Gijokastra-ba, a palával fedett házak városába vezetett tovább, ahol a sivatagi hőség elől a várba menekültünk, majd Enver Hoxha szülőházába, ami jelenleg a Néprajzi Múzeum. Az óvárosban is tettünk egy rövid sétát a macskaköves utcákon, majd útra keltünk Përmet felé.

 

Gjirokastra

 

Enver Hoxha szülőháza, ma Néprajzi Múzeum

 

Enver Hoxha szülőháza

 

Përmet a szabályozatlan Vjosa folyó bal partján fekszik, az odavezető utunk hatalmas hegyek között, a patak partján kanyargott. Lenyűgöző és felemelő élmény volt a naplementében ilyen „díszletek” között megérkezni a kisvárosba, ahol végtelen csend és nyugalom honolt. Éppen a szieszta végére értünk a szállodához, ahol a recepcióstól megtudtuk, hogy Albánia legunalmasabb és egyben legbiztonságosabb városába érkeztünk. Itt soha semmi nem történik. Mindentől távolt van, ide senki nem jön turisztikai céllal, így a mi érkezésünk egy darabig eseményszámba megy a városban. Hittük is, meg nem is, de nyakunkba vettük a várost, egy vacsorával egybekötött esti sétára indultunk. Körbejártuk a város szikláját, a mecsetet, kérdezősködni próbáltunk étterem után, de itt már jellemzően az albán nyelven kívül csak görögül és olaszul beszélnek. Viszont az egész országban tapasztalt segítőkészség itt hatványozottan volt jelen. Étteremkereső kérdésünkre pár percen belül 4 férfi kísérőnk is akadt, akik az 50 méterre levő étteremig kísértek és „átadtak” minket a tulajdonosnak. Az étterem udvara az iskolaudvarral volt szomszédos, ahol a srácok rúgták a bőrt, de a tulajdonos elküldte őket, hogy ne zajongjanak, mert vendége van. És elmentek. Kaptunk étlapot és mellé magyarázatot kézzel, lábbal, hogy mi az ami nincs jelenleg (szinte semmi), de a szakácsnő kijött, hátulról átkarolta a vállam és mutogatott a kezemben tartott étlapon , magyarázott…, egy szót sem értettem, de éreztem, ez a mosolygós középkorú hölgy ma valami nagyon finomat főz nekünk, jó kezekben vagyunk. Így történt. Sült csirke salátával és paradicsomszószban sült marha került az asztalra olívás pirítóssal, sörrel – omlós, ízletes, zamatos – és mellé a szakácsnő érdeklődő tekintete a konyhaajtóból és a tulajdonos fürkésző szeme, hogy vajon elégedettek vagyunk-e? Azok voltunk. :)

 

Përmet

 

Përmet sziklája

 

9. nap: Përmet – Berat

Egy kiadós, pazar, ízletes (bármennyi pozitív jelzőt elbírna külön a fügelekvár és a paradicsom íze) szállodai reggeli után indulás Berat felé. A tengertől távol jártunk, így a hegyek között úgy éreztük, a pokol tornácán autózunk. Kora délután értünk el Berat-ba, az UNESCO öröksége címet viselő ezer ablak városába. Megkerestük szállásunkat az óvárosban, rögtön a vár alatt. Ez volt a legklasszabb szállásunk. Ha erre jártok, nagyon jó szívvel ajánlom a Vila Alexandert. A hegyoldalra épített villa, belső udvarokkal, kiülős részekkel rendelkezik. Minden fából, terméskőből és kovácsoltvasból készült, illeszkedve az óváros környezetébe. Csendes, nyugodt hely, mégis egy lépésre van mindentől és a házigazdák nagyon kedvesek, segítőkészek. Megnéztük a Néprajzi Múzeumot, ami rengeteg érdekes berendezési tárggyal, a városra jellemző életvitelt kiszolgáló építészeti megoldások bemutatásával, többnyelvű, többek között magyar nyelvű leírással is rendelkezik; sétáltunk a várnegyedben, megnéztük helyi vezetéssel a Király-mecsetet és az Ólom-mecsetet, majd a sziesztát követően andalogtunk egyet a felélénkült városközpontban. Sült kukoricát ettünk, amit az utcán sütöttek egy erre a célra átalakított mosogatótálcában, de volt szintén erre a célra átalakított babakocsi is. :)

 

Jár-gány Përmet utcáján, de bárhol szembe jöhet velünk egy hasonló

 

A türkizkék Vjosa folyó

 

Ő is a Vjosa

 

Lépcső Berat-ban

 

Néprajzi Múzeum – Berat

 

Berat

 

Kapu Berat-ban

 

Sült kukorica tankönyvbe csomagolva

 

Az utcán sütik a kukoricát

 

10. nap: Berat – Tirana repülőtér – Budapest

Talán az iskolai táborok végén érzi az ember ezt a fájdalmat a lelkében az utolsó, táborzáró tábortűznél, amit mi éreztünk, miközben kullogtunk Tirana és a repülőtér felé. Ez a nap a csöndes visszavonulásunkról, számvetésről szólt.

 

A Szerző – Nagy Baka Ividő , élményekkel telve hazafelé

Kisebb-nagyobb túráinkra, kirándulásainkra magunkkal visszük a gyógynövényes nyakpárnánkat, mert az utazás során, a tengerparti lustálkodáshoz, de akár éjszakai alvásnál is fontos a kényelem. A gyógynövényes tönkölypelyva töltete segít megtartani a nyakat, és ami a legfontosabb volt, hogy a 40 fok ellenére sem izzadtunk bele, mert kiválóan szellőzik.

 

Okok és élmények, amiért visszahúz a szívünk:

– hogy Ksamilban a körforgalomnál együnk egy csomó gyros-t. Ne hagyd ki, ha arra jársz!
– hogy a Narta-lagúnában egy egész napot, vagy kettőt eltölthessünk, hogy megkeressük a pelikánt, hogy még többet fürödjünk a homokos partú, mégis azúrkék vizében.
– hogy búvárkodjunk Porto Palermo-nál a szinte érintetlen sziklás oldalon.
– hogy legyalogoljunk ismét a Gjipe strandra, majd az egész napi fürdés és napozás után eltöltsünk egy éjszakát sátorban.
– hogy még több boldog csacsit lássunk. (Egyet láttunk, a hátán fetrengett az árnyékban.)
– hogy a Përmet-i édességboltban mindegyik édességet megkóstoljuk. Kettőt próbáltunk, mindkettőtől kulináris örömmámorba estünk.
– mert a szeméttárolással és –szállítással elég hadilábon állnak, de a szállások és éttermek mindenhol tiszták voltak.
– mert az árak a legdrágább helyen is a magyarországi átlagos árak szintjén vannak.
– mert bár az országban az épített környezet nem kiemelkedő (Berat és Gjirokastra kivételével), a természeti adottságok, a táj változatossága, a hegyek és tenger kapcsolata erősen tölti a lelket.
– mert Albánia (mint írtam), nincs agyonszabályozva, de az élet mégis kialakítja a megoldásokat úgy, hogy közben senki sem feszült, ideges és türelmetlen.
– mert Albániában bármi megtörténhet, és meg is történik. :)

Kinek ajánlanánk Albániát?

Bárkinek jó szívvel ajánljuk Albániát, aki barátságos vidékről érkezik, mint az alábbi mesében a vándor:

“Ült a bölcs öreg a Város kapujában, úgy esett, hogy ő volt a Város őre. Amint ott üldögél, látja ám, hogy közeledik egy vándor az úton. Oda is ér, illendően meg is szólítja:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam – feleli az öreg. – Mi járatban errefelé?
– Én bizony szeretnék letelepedni ebben a városban. De mondd csak, öregapám, miféle emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg visszakérdez:
– Hát ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
– Ó – mondja a vándor –, én egy igen barátságos vidékről jövök. Az emberek ott kedvesek és barátságosak, mindenki tiszteli a másikat, és ha történnek is összezörrenések, többnyire jóindulatúan sikerül elsimítani.
– Szerencséd van, fiam – feleli az öreg. – Jó helyre jöttél. Ebben a városban ugyanilyen embereket fogsz találni.
A vándor ezt örömmel hallja, be is lép a kapun. Az öreg tovább üldögél, és figyeli az utat. Kisvártatva egy újabb alak tűnik fel, és jön mind közelebb a kapuhoz. Ez az újabb vándor is tisztességgel köszönti őt:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam. Mi járatban errefelé?
– Hát, én szeretnék a városban letelepedni. De áruld el nekem, milyen emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg őt is megkérdezi:
– Ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
A vándor elkeseredetten húzza el a száját:
– Borzalmasak – feleli. – Azért is jövök el onnan, mert nem bírom tovább azt a tömény rosszindulatot, ami ott uralkodik. Elegem van az állandó intrikából, a becstelenségből, a gyűlölködésből.
– Hát, fiam rossz hírem van számodra – mondja az öreg. – Ebben a városban ugyanilyen embereket fogsz találni.”

Mirupafshim!