Albán kalandtúra

Egy újabb albániai nyaralás története, mely egy baljóslatú jellel indul, majd kiderül, hogy a foglalt szállás használaton kívül van, de végül jól sikerül és nem csak a kellemetlenségek miatt marad emlékezetes. Ági és Józsi kalandjait olvashatjátok.

Tavasz végén hirtelen elhatározásból szállást foglaltam Albániába, Vlore városába, csak úgy.. Régebben olvastam már az országról, hogy egyre többen fedezik fel, és milyen jó, meg olcsó, meg szép, meg érdekes, meg minden… Páromnak említve csak somolygott, hogy épp két napja gondolt arra, hogy ott még nem jártunk.. Akkor éppen itt az ideje.

Mindent elolvastam, amit csak lehetett, (köztük köszönettel ezt a blogot is, ami rengeteget segített!!) elhárítottuk a vészmadarak károgását, és augusztus elején már vágtuk a centit, hogy mehessünk végre. Kellett a tenger, kellett a más, kellett a kikapcsolódás. Végül izgalmasabbra sikeredett, mint vártuk. Bár valahol azt is olvastam, hogy manapság már nem divat a szokvány utazás, snassz az uncsi városnézés, tengerparton henyélés, manapság divat a kalandtúra, a katasztrófaturizmus, mert kell az embereknek az adrenalin.. Mi ugyan nem erre készültünk, de kalandosnak kalandos lett, kis híján katasztrofális is.. :)

Kezdődött azzal, hogy két nappal indulás előtt a fekete macskánk eltörte a lábát. Mi ez, ha nem JEL? Ennek ellenére fogtuk a macskát, kényelmes helyet biztosítottunk neki, meg egy heti kaját, meg egy szomszédot, aki etette.. :) És egy augusztusi péntek hajnalban 4 órakor nekivágtunk a túrának.

Ő jelzett előre, hogy nem lesz egyszerű
(Forrás: Ági)

A hasmenés a röszkei határon tört rám, de ez még viszonylag könnyen kezelhető volt, nem foglalkoztam vele, a szerb autópályaszakaszunk nyugis volt és unalmas. Az első napot Boszniában, Szarajevo-ban töltöttük (immár másodszor, másfél éve már jártunk itt), a visoko-i piramis tanulmányozásával, meg a szarajevo-i belvárosban való császkálással, majd másnap reggel kedvenc szállodánkban alaposan bereggelizve, elindultunk Montenegro-n keresztül Albánia felé.

A visokoi piramis állítólagos 12.000 éves betonja
(Forrás: Ági)

Sarajevo reggel (Forrás: Ági)

Sarajevo reggel
(Forrás: Ági)

 

Pár kilométerrel indulás után lemeszeltek minket a bosnyák rendőrök, és megbüntettek záróvonal átlépés miatt. 20 euro kiröppent az ablakon, majd Montenegroban sikerült az ország egyetlen járhatatlan útján elvergődni az albán határig, viszont tény, hogy a hegyek, szurdokok, türkiz színű folyók, tavak és szakadékok mentén kanyargó szerpentin nagy élmény volt.. :)

Montenegro, panoráma egy hídról
(Forrás: Ági)

Albánia rögtön a szívünkbe lopózott, vadonatúj házak tömege, folyamatos építkezések, vendéggel teli útmenti vendéglők, és minden sarkon autómosó.. Az albánok szinte kényszeres autómosó mániáját később sikerült megfejteni, de itt még nem tartunk. Autópálya akadt ugyan, de itt vannak ám rajta kereszteződések, és elég vicces látvány az egyik kereszteződés mentén hasaló meglett anyakoca kb. 10 szoptatós kismalaccal.. Azt már előzetesen olvastam, hogy nem kell megrettenni az autópályán (!) szembe bicikliző bácsitól, vagy a szamárfogattól, netán az autópálya elválasztó korláton átmászó gyalogosoktól, de azért sikerült pár kisebb infarktust begyűjteni Shkoder-ig.

Itt kicsit elkanyarodtunk az eredeti terveinktől, és feltekeregtünk Kruja-ig, megnéztük Szkander bég székhelyét, a fellegvárt, a bazárt, az egész szépen rendben lévő, feltűnően tiszta kisvárost, ahol minden kávézóból zene szólt, esküvői menet tartott a várba fotózásra, kapaszkodj meg: drónnal felszerelve, és ahol egy meghatározhatatlan nemzetiségű (szerintem kb. mongolok lehettek) népviseletbe öltözött társaság a kezünkbe nyomott egy zacskó cukros (!) pattogatott kukoricát, és Rí testamentumát albán nyelven.. Aztán zenéltek kicsit a vár alatti téren, és én azóta sem találok semmilyen infót arról, ki a fene lehetett az a Rí, de hogy a testamentuma megvan, az tuti. Albánul… Ja, és a várból ellátsz a tengerig…

Kruja fellegvár és kilátás (Forrás: Ági)

Kruja fellegvár és kilátás (Forrás: Ági)

Vajon kik ők, és ki az a Rí
(Forrás: Ági)

Emiatt a kis kitérő miatt sajnos sötét este érkeztünk Vlore közelébe, és az első, ami feltűnt, egy korrekt, a tengerpart mentén több kilométer hosszan húzódó erdőtűz volt, masszív füsttel övezve, itt kezdtem megrettenni, hogy a macskánk nem véletlenül törte el a lábát… A GPS levitt minket a járható útról a valóban járhatatlanra, majd némi tekergés után visszamentünk az egyébként zsír új többsávos, városba vezető útra, ami a városba érve megint megszűnt, mert éppen építették. De nem ám úgy, mint Pesten, hogy lezárnak egy szakaszt, elterelik a forgalmat, majd a szakasz végén visszamehetsz az útra, nem. Itt az egész várost feltúrták, 100 méterenként rendőrök irányították az embertelen káoszt, mert persze szombat este minden járóképes ember vagy az utakon, vagy autóban dekkolt a felbecsülhetetlen mértékű dugóban, és araszolt mindenki a tengerpart felé. Féltem, nem éljük túl.

Aztán egyszer csak a GPS jelezte, lassan megérkezünk a szállodához. Ahha, út sehol, gödör gödör hátán, tengelytörő viszonyok, víz, pocsolyák, félkész szállodák tömege, a mi szállásunk sehol. Ja, és vaksötét. Albánia közepén. Láttunk egy emberkét a lakása teraszán, kiugrottam a kocsiból, kézzel-lábbal próbáltam infót szerezni, hol a fenében lehet a szálloda. És itt mutatkozott meg először az albán vendégszeretet, konkrétan nem engednek el segítség nélkül. A szállást nem ismerte az emberke, de elkérte a telefonszámot, próbáltuk hívni, hogy Ő majd beszél velük, de a szállás telefonját nem vette fel senki. Itt már vert a víz. Emberünk sajnálkozva elköszönt tőlünk, mi próbát tettünk más irányból megközelíteni a címet, de ezzel újabb másfél órás dugóban tökörgést nyertünk, a sorban előttünk jaszkarizó két cabrio Lamborghini társaságában.

Hm.. A szélsőségek: szamárkordé, szoptatós disznó kontra Lamborghini…

Kivergődtünk a dugóból, ugyanott kötöttünk ki, ahol ennek előtte, szállás még mindig sehol, kiszálltam a kocsiból, hogy a telefonom fényénél megkeressem a szállást, majd találtam egy nyitott kaput, ott egy férfit, akit megint megkérdeztem valahogy, merre lehet a szálloda. A pasi összetrombitálta az egész , már pizsamában tévéző családját, már mindenki a mi szállodánkat kereste, hívtuk megint telefonon, semmi, majd jó félórai sikertelen segítségnyújtás után nagy hálálkodások közepette elindultam gyalog, majd alig 100 méterre, egy mellékutcának nevezett valamin megtaláltam a szállodát. Zárva… De minden zárva, kapu, ajtó, ablak, spaletta, minden. Tök sötétség, én a kerítésen lógva óbégattam befelé, hátha valaki mégiscsak meghallja, de akkor már tudtam: itt mi nem alszunk ma este…

Szállásunk Vlora-ban zárva
(Forrás: Ági)

A kétségbeesés visszakergetett a segítő családhoz, akik nekiugrottak az internetüknek, keresték a szálloda elérhetőségét, próbáltak telefonálni, semmi, majd mikor látták a mi teljes tanácstalanságunkat, és a lehetetlen helyzetet, rendelkezésünkre bocsátottak jó szívvel egy szobát, amit egyébként is kiadtak volna nyaralóknak, éppen szabad volt, nekünk meg nagy hirtelen lett aznapra szállásunk. Én teljes kétségbeesésben, párom lakonikus lelki nyugalomban hajtotta álomra a fejét, tudtunk fürödni, volt ágyunk, és egy egész korrekt kis szobánk. Persze az idegtől aludni nem tudtam, de kitaláltam, reggel megkérem a családot, segítsenek ki egy kis internettel, és keresek valahogy másik szállást. Egy biztos volt: Vlore sajnos ebben az állapotában nyaralásra alkalmatlan volt. Párom haza akart menni, én semmiképpen, nem ezért gyűjtögettünk egész évben, hogy hazamenjünk. Bízza rám, megoldom.

Reggel ébredés, kávé a teraszon, előttünk az építkezéseken is keresztülsejlő tenger. Összeszedegettük magunkat, meg a romjainkat, még elsétáltunk a bezárt szállodához, csináltunk pár bizonyító erejű fotót, és találkoztunk egy idős bácsival, aki csak azért tolta fel a bringáját a meredek úton, hogy megkérdezze, miben segíthet. Valahogy elmagyaráztuk neki a helyzetet, Ő valahogy elmagyarázta nekünk, hogy a szállás az építkezések miatt gondban volt, és a problémák miatt bezárt, majd édes pofa módon kezünkbe nyomott két fügét, és mindenáron el akart minket vinni kávézni. Nagyon nehezen sikerült meggyőzni arról, hogy köszönjük, de már ezen túl vagyunk, legalább négyszer még feldobta, hogy meghív minket, mi meg nem győztük köszönni, de sajnos időnk erre végképp nem volt. A család időközben felébredt, szívesen bepötyögték a telefonomba a wifi kódjukat, felrobogtam a szállásfoglaló oldalra, és negyed óra múlva foglalt szállásunk volt Borsh városában, kicsit délebbre. Párom tervezte az útvonalat, én bepakoltam a kocsiba, kifizettem a szobát, megöleltem a háziasszonyt, aki szeretettel kívánt jó utat, megköszöntem mindent és elindultunk. Ennek a családnak, akik megmentettek bennünket a kocsiban alvástól, még a nevét sem tudjuk. De segítettek, azonnal, és kérdés nélkül. Végtelenül hálásak vagyunk nekik, és még egyszer köszönjük, bár tudjuk, ez nem jut el hozzájuk.

Haj)alunk a menedéket adó szobánkból
(Forrás: Ági)

A GPS notóriusan a járhatatlan utat jelezte már megint, érthetetlen módon a tengerparton végigvezető tökéletes utat semmilyen formában nem akarta magáévá tenni, alig bírtuk rávenni, menjen már arra. És a döntés jónak bizonyult, gyönyörűbbnél gyönyörűbb utakon, hegyeken keresztül, át a Llogara nemzeti parkon vezetett az út, és kezdtünk megnyugodni, hogy talán jó irányba tartunk. Igaz, hogy az adrenalinszintünket alaposan feldobta a hegyekben az erdőből váratlanul a kocsi elé ugró kb. tucatnyi kecske, de miután felépültünk az akut szívinfarktusból, a szerpentin tetején elénk tárult a világ legkékebb tengere, és ez minden addigi kínunkat és megpróbáltatásunkat feledtette velünk. Azonnal kiálltunk egy pihenőbe, nézelődni, fotózni, a hegyoldalban magukban legelésző öszvérek és csacsik társaságában álldogált még ott pár autó, és próbáltuk befogadni a hihetetlen látványt. Ezt akartuk, ezt vártuk, és végre ott volt előttünk!

A szerpentin tetején útban Borsh felé
(Forrás: Ági)

Szamarak, öszvérek, autók
(Forrás: Ági)

A szerpentin kicsit meredek, de a látvány mindent megért. Most értettem meg igazán, miért írja a GPS ezeket a kb. 80 km-es útszakaszokat 3-4 órás időtartamra, hát rohanni, azt nem lehet. Így is van pár elvetemült autós, aki hajtűkanyarban előz, de ezt meghagytuk nekik.

Borsh település kicsi, hegyek alján megbúvó városka, nem éppen a megszokott elrendezés, utcakép, a város egyik fele a laposabbik tengerparti közelségben, a másik fele a hegyoldalban. A szállást viszonylag könnyen megtaláltuk, szerencsére nyitva is volt :) , kedvesen fogadtak minket, és megkaptuk a szobánkat, ami bár nem volt olyan csillivilli, mint amit elvileg Vlora-ban foglaltam, de egyáltalán nem bántuk. A tenger nem volt éppen közel, kb. két kilométer, autó nélkül nehézkesebb megközelíteni, de így is jó volt. A terasz a tengerre nézett, minden reggel és este láttuk a Korfura tartó hatalmas üdülő tengerjáró hajókat ki és bevonulni, és a legszebb éjjel volt, mikor a hold rásütött a vízre.. :)

Vasárnap volt a 3. napunk, mikor ide érkeztünk, rögtön át is mentünk Himarába, mert pénzt kellett váltanunk, és Borsh-ban nem volt semmilyen lehetőség. Igaz, az is csak akkor jutott eszünkbe, hogy vasárnap minden zárva van, mikor ott álltunk a bank előtt, de szerencsére a himarai tengerparton volt egy sima pénzváltó, és sikerült ezt is lerendezni. Sajna az éttermek nem igazán fogadnak el eurót, sem bankkártyát, így muszáj volt LEK-et szerezni.. :) Hazafelé felmértük a tengerpartot, ami jó hosszú, (3 km), megállapítottuk, hogy kavicsos, de végtelenül tiszta. Meglepő volt, hogy szemét sehol! Még a kiépítettebb strandszakaszokon sem, ami nagyon tetszett.. A nap hátralévő részében próbáltuk kiheverni az eddigi sokkokat, és eldöntöttük: másnap nem megyünk sehova, csak punnyadunk egész nap a parton, és nem foglalkozunk semmivel.. Megfizethetetlen volt!

Borsh beach (Forrás: Ági)

Borsh beach
(Forrás: Ági)

 

Tisztaság mindenhol (Forrás: Ági)

Tisztaság mindenhol
(Forrás: Ági)

 

Reggel bevásároltam a sarki kisboltban (eszméletlen finom a tej!), egy aranyos kis helyi mamika minden áron fel akarta nekem ajánlani a nejlonszatyrát, hogy pakoljak abba… :), de szatyrom nekem is volt, így csak nagyokat vigyorogtunk össze a nénivel. Szenzációs emberek!!

Kényelmes reggeli a teraszon, lecuccolás a strandra, napozósátor bérlése (500 LEK=1000 Ft/nap), két napággyal, és pihenés, pihenés, pihenés, olvasás, olvasás, fotózás, kajálás a strand éttermében (finom és olcsó), majd késő délutánig újabb adag semmittevés, és végre kioldódott belőlünk a stressz.. :) Innen már párom sem akart hazamenni, teljesen beleszeretett a helybe.. Ami viszont teljesen meglepett: ebédnél véletlenül a napozóágyon felejtettem a mobilomat, abszolút szem előtt, és mikor visszamentünk, ott volt, ahol hagytam. Abban nem voltam biztos, hogy ezt Magyarországon nem nyúlták volna le két perc alatt…. Sőt.

Másnapra (kedd) Butrint városkáját terveztük be, ami megint csak alig 80 km Borsh-tól, de jó két órás út a tengerparti szerpentinen, a szokásos és megunhatatlan látvánnyal. Ksamil-nál megálltunk nézelődni, fotózni, nagyon szép a környezet, a víz, és persze alig pár km-re ott van Korfu szemben. Sarande kicsit zsúfoltabb volt, a közlekedés is meredekebb, de korántsem annyira, mint eddig.

Butrint-ban könnyen megtaláltuk az ókori-kora középkori romvárost, szépen rendben tartott terület, mindennel ellátva, ami a turisták fogadásához szükséges. Nem is gondoltam, hogy mennyire nagy, milyen jelentős település lehetett régen, hiszen semmit sem tudtunk róla eddig. Egész délelőttös program lett belőle, és meglepően sok turista látogatott el ide, ami jellemzi a fejlődést, szerencsére.

Butrint amfiteátrum
(Forrás: Ági)

Butrint, ókori templom mozaikkal
(Forrás: Ági)

Ebédeltünk egy jót Sarande-ban, ami szintén egy nagyon szép város, megint csak tele újonnan épült, vagy éppen épülő szállodákkal, apartmanházakkal, és egy pillanatra el is gondolkodtunk azon, milyen jó befektetés lenne itt egy tengerre néző apartman… Utánanéztem, egészen megfizethetőek!

Sarande, parti sétány
(Forrás: Ági)

Visszatérve Borsh-ba, megkerestük a vízesésre épített Ujevara éttermet, ez is egy helyi nevezetesség, de akkora tömeg volt, hogy inkább csak fotóztam, beülni nem volt lehetőség.. Viszont nagyon szép és hangulatos!

Borsh, Ujëvara étterem a vízesésen
(Forrás: Ági)

Kezdtünk szépen beleszokni a helyi viszonyokba, a szállásunk közvetlenül a helyi lakók házacskáinak szomszédságában volt, alaposan beleláttunk a mindennapjaikba, utcánkban este kószáltak haza a tehenek, hajnalban a majd 40 fokos meredek hegyoldalból komplett kecskenyáj araszolt lefelé nagy kolompolással, de hajtottak ki legelni öszvéreket, szamarakat, birkákat is, a strand mögötti olajfaligetbe. Éjjel a tücskök zenéltek, nappal a kabócák nyomták teljes hangerőn, végtelen nyugalom, és tengerzúgás.

Esténként az echte albán mamikák, szigorúan fekete ruhában, fejkendősen kiültek a házikójuk elé és nézték a rengeteg (!) korzózó fiatalt, (pedig szűk kis utca volt, valahogy mégis ott zajlott az élet), és azt vettük észre, hogy itt még divat, hogy több generáció él együtt, egy házban. Nem egyszer az idős mamika mellett ott üldögélt a tizenéves unokája is. A pasik meg a kávézókban, ahol nőt viszont egyáltalán nem lehet látni. Patriarchátus van dögivel.. :) De ezt ők nem bánják. A gyerekek sötétedésig az utcán bandáznak, kiskutyát mosdatnak ki a koszból, fociznak, a lányokat furikázzák a bringavázon, azok meg persze sikítoznak. :)  Órákig el tudtam volna nézni.

A szerda-csütörtököt megint csak a tengerparti lógásnak szenteltük, mert sejtettük: nem lesz egyszerű a hazaút, ahogy az eddigi útviszonyokat felmértük, így alaposan rá kell pihenni. A víz isteni, pedig aki engem ismer, tudja, hogy 5 évben egyszer megyek vízbe, mert nekem minden természetes víz, legyen az Balaton vagy a tenger: hideg. Itt viszont szerintem az eddigi összes rekordomat megdöntöttem, beleültem a traktorbelső méretű úszógumimba, és hagytam, hogy lebegjek a hullámokon hosszú időkig. Ennél nincs klasszabb, az biztos!

Csendélet
(Forrás: Ági)

Szétolvastuk a fejünket, összehaverkodtunk a kajáldában az egyik pincérsráccal, aki 200 LEK borravalóért is olyan hálás volt, mint senki! Persze, hogy minden nap Ő szolgált ki minket.. :) A part tele gyerekekkel, családokkal, figyeltük a mindennapjaikat, azt, hogy a gyerekek (hála az égnek), nincsenek agyon kényeztetve, ha bömbölt a hideg víz miatt, akkor bömbölt, míg meg nem szokta, vagy ki nem ment a partra. Nem volt tutujgatás, hogy ejnye, majd jól megverjük a vizet, mert hideg mert lenni a szemünkfényének, nem. Teljesen egészségesen állnak hozzá mindenhez. Kigyúrt izomtiborokat nem látni, az anyák anyák, és nem anorexiás idegbetegek, a nagyszülők úszni tanítják az unokákat, az apák söröznek a sátorban.. :) Párom úgy érezte, 20 évet ugrott vissza az időben, pedig itt is adottak a mobiltelefonok, ipad-ek, van wifi, és új autók, divat. Az viszont baromira vicces volt, hogy a szobánkban lévő TV-n összvissz két, iszonyúan mákos adás jött be, és napokba került megfejteni, hogy a korfui görög adásokat veszi valahogy. Így néztük egyik este Albániában a riói olimpián a magyar-usa női vizilabdameccset görögül. :)

És itt fejtettük meg az albánok rendszeres autómosási mániáját. Mert minden autómosó tele van, és van belőlük minden sarkon. Viszont aszfaltozott út kevés van, annál több a murvás, zúzott köves, ebből kifolyólag irgalmatlan poros, és minden autó csuma fehér a portól, köztük a miénk is úgy nézett ki folyton, mint amit bepaníroztak.

Jellemző útviszonyok
(Forrás: Ági)

Két napnyi masszív semmittevés után sajnos eljött a péntek hajnal, mikor haza kellett indulni. Nem sok kedvünk volt hozzá, de ennyire futotta. Utolsó este még elmentem egy vad leanderről hajtásokat vágni, összefutottam a szomszéd utcában egy jól megtermett malaccal, és lefotóztam az egyik kedvencemet: egy újrahasznosított betonbunkert. Abból a több százezerből egy, ami a régi, elszigetelt Albániából itt maradt. Az ötlet viszont zseniális!

Bunker recycling 2016 (Forrás: Ági)

Bunker recycling 2016
(Forrás: Ági)

Kifizettük a szállást, elbúcsúztunk a tulajdonos hölgytől, majd megterveztük a hazautat, kikerülve (szerintünk) a montenegro-i szakaszt, másik irányba indultunk. Hajnalban viszonylag gyorsan elvergődtünk Vlora-ig, ott még nem ébredt fel a város, nem volt dugó sem, majd Tirana-tól észak felé az Albán Alpokig vitt az út. Hatalmas és gyönyörű hegyek tárultak a szemünk elé, még félelmetesebb szerpentinnel lefelé, üvegfalú kilátóval, melyből az egyik üveglap hiányát gumipókkal helyettesítették, valamint egy kis szent szobrával, aki valszeg az utazókat védte.. :)

Szerpentin II, Albán-Alpok
(Forrás: Ági)

Ha üveglap nincs, van gumipók
(Forrás: Ági)

Nem tudjuk, ki ez a szent, de minket megvédett
(Forrás: Ági)

A szerpentin aszfaltozása vadonatúj volt, ettől függetlenül néhány szakasznál megállt bennem az ütő, mikor lenéztem az alattunk elterülő szakadékba.. Aztán egyszer csak vége lett az útnak. Pedig a GPS folyamatos főutat jelzett, itt folyamatos építkezések akadtak utunkba, bár kézzel-lábbal magyarázták: igen, erre kell menni a határhoz. Hittünk nekik.. :) Aztán út sehol, kőtenger, gödörtenger, szénabálával megpakolt, autónktól halálra rémült szamarak, hegyi lakosok, út nélküli vergődés, félelem, hogy a kocsink ottmarad valamelyik gödörben, kitörik a kereke.

És ez még semmi sem volt ahhoz képest, mikor konkrétan előttünk törték az utat hatalmas lánctalpas munkagépek, és meg sem lepődtek azon, mit keres ott civil, ráadásul külföldi atomporos autó, és tovább is akar menni, de a csúcs akkor is az volt, mikor egy komplett sziklafalat bontottak ki az orrunk előtt légkalapáccsal. Ott azt éreztem, itt vége, itt ragadtunk a hegyekben, innen élve nem kerülünk ki. Mondanom sem kell, az akadálypálya több óránkba került, bár az én kedvesem halálosan élvezte.. :) Én meg egyre fogadkoztam, hogy ha ezt épen megússzuk, az első aszfaltfoltot istenuccse letérdelve megcsókolom, és életem végéig rajongani fogok a Nagyszénás-Kondoros útszakaszért, amiről eddig meg voltam győződve, hogy annál rosszabb út a földön nincs..

Ahol az utak készülnek
(Forrás: Ági)

Még elbontjuk ezt a sziklafalat, aztán mehettek Isten hírivel
(Forrás: Ági)

Albánia egy csoda ország, és búcsúzóul egy hihetetlen helyen elhelyezett betonbunkert rakott az utunkba a hegyek mélyén, amiről elgondolkodtam: szép-szép Enver Hodzsa-tól, hogy minden állampolgárja védelméről gondoskodni akart atomvillanás esetén, de kérdem én: egy hegyek legmélyén eldugott helyen, több kilométerre se ember, se falu, se más, ugyan ki ugrik be atomcsapás esetén ebbe?? Egy eltévedt kecskepásztor kecskéstül? :) Megjegyzem, egy tisztességes esőtől sem véd meg.. :)

Ahol még élet sem nagyon, de bunker az van
(Forrás: Ági)

Egyszer csak kijutottunk a káoszból, közben találkoztunk német hegyi bringásokkal, enervált fejjel kocsijukban tanácstalanul dekkoló szlovákokkal, fejükön a „hogy a fenében kerültünk mi ide, és hogyan jutunk ki innen” kifejezéssel, olasz túramotorosokkal, lengyel vállalkozó szellemekkel, akik szintén bevállalták ezt a rázós utat, valamint egy francia úriemberrel, aki albán utitársaival együtt próbált kéretlenül is segíteni nekünk a kupi közepén, hogy merre kellene mennünk.. Egy eldugott hegyi kis tanyán találtunk egy kisboltot, párom beszaladt 3 euróval cigit venni, ahol két albán nénike volt a kiszolgáló, de nem tudtak euroban visszaadni. Párom kézzel lábbal magyarázta nekik, hogy nem is kell, köszöni szépen, a visszajáró a néniké, de hát nem úgy van az, a cigi nem kerül ennyibe, így a kezébe nyomtak két szelet csokit.. :) Milyen jól is jött az később, és milyen finom volt!

Kikeveredve a határra, az útlevélvizsgálat közben kiszálltam a kocsiból, és életemben sehol olyan mélységes csöndet nem tapasztaltam, mint azon az eldugott, hegyi határállomáson. Tudnék ott élni.

Egy biztos, ha Vlora-ban maradunk, sosem jutunk el ilyen helyekre, sosem találkozunk azokkal a csodás, hétköznapi albán emberekkel, akikkel találkoztunk, nem tapasztaljuk meg a végtelen lazaságukat, nyugalmukat, ami szerencsére ragályos, csak punnyadhattunk volna a szétvert utak mellett, az ezernyi félkész szálloda tövében a sittel feltöltött tengerparton. Gyönyörű lesz az a város is, és készen lesznek a hegyi szerpentinek is, a tengerparti sétány is, de most egy biztos: építenek, fejlődnek, készülnek a turisták, nyaralók fogadására, és ezért mindent megtesznek.

Hazafelé alig vártuk a szerb autópályát, hogy onnan aztán pár óra alatt hazahussanunk, és végre a saját ágyunkban alszunk. Aha… Belgrádnál autópálya fizetőkapu, kilométeres sorban araszoló, mindenféle nemzetiségű, és bőszen anyázó autósok, ráadásként másfél órás iszonyatos felhőszakadás. Mondjuk a kocsit legalább nagy vonalakban lemosta..

Ingyen autómosás Belgrádnál
(Forrás: Ági)

Újvidéknél ugyanez, csak eső nélkül, de újabb egy órás dugóban araszolás. Röszke határ: két kilométeres sor, ekkor már én ültem a kormányhoz, araszolni, amíg hullafáradt kedvesem alszik pár percet az anyósülésen. Nem túlzok: másfél óra alatt sikerült 400 métert megtenni. Saját ágyban alvásról szó sem lehetett, hajnali fél négy volt, mire Magyarország területére léptünk. Kivilágosodott, mire beléptünk az ajtón, de a törött lábú kismacskánk határtalan öröme, hogy újra lát minket, és a megnyugvás, hogy nincs a lábán kívül semmi baja, csak biceg még pár hétig, tudatosította bennünk: hazaértünk.. :) Épen, egészségesen, a kocsi is egyben, az élmények pedig a mieink maradnak, amíg világ a világ.

Jó tanácsok leendő utazóknak:

-a lefoglalt szállásodat csekkold le indulás előtt. A miénkről (Vlora) időközben kiderült, hogy a tulaj írt nekünk emailt, egy héttel az utazásunk előtt, de a mailboxom spamként értelmezte, és nem dobta fel a beérkezett leveleim között. Az említett építkezések alatt sajnos elvágták a vízvezetéket és az áramot, így nem tudott vendégeket fogadni, kénytelen volt bezárni, reméljük ideiglenesen.

-ne a Google útvonaltervezővel tervezz utat, mert Albánia esetében szinte teljesen használhatatlan. A szuper utat nem jelzi, a járhatatlant viszont annál inkább. A Viamichelin.com gyönyörűen adja azt az útvonalat, ami járható is.. :) Jól teszed, ha terepjáróval vágsz neki.. :)

-ha nem LEK-et viszel (itthon szinte sehol sem váltható), egy nagyobb városban válts pénzt, mert a kisebb településeken nem lesz lehetőség.

-ha a GPS-ed ajánl egy rövidebb utat (lásd pl. Szerbia autópálya), akkor fogadd el, és menj arra! Mellesleg javallom, valahogy kikerülni a Belgrád-Újvidék fizetőkapus szakaszokat… Valamint Röszke helyett Kelebiát határátkelőnek.

-a kavicsos tengerpartok miatt érdemes gumicipőt vinni. A napozósátrak, napágyak, napernyők bérlése olcsó, megéri, ahogy nagyobb városokban a fizetős parkolók is, mert máshol nem lesz hely!

-semmiképpen ne száguldozz, mert sosem tudhatod, a következő pillanatban mi kerül az autód elé, legyen az kecske, szamár, gyerek, vagy biciklis bácsi szemből.

-sok a rendőr az utakon, tartsd be a szabályokat!

-ne félj segítséget kérni, nagyon kedvesek az emberek, a fiatalok nagyon jól beszélnek angolul, szívesen segítenek!

-egyáltalán: ne félj semmitől, mert nincs rá okod! :) :) :)

-viszont kár kihagyni az országot, szenzációs! De ha teheted, úgy tervezd az utat, hogy közben valahogy egy-egy éjszakát aludjatok meg, mert nagyon hosszú és fárasztó az út. Javallom Szarajevo-t, azt is érdemes mindenkinek látni egyszer!

– mindenkinek jó utat kívánunk! Ági és Józsi

A “Rí testamentuma” könyv  magyarázata: Ági mellékelte a fényképet a könyvről, amit Kruja-ban kapott. A könyve címe: Libri i Jetës – Testament i Ri, aminek jelentése: Az Élet könyve – Újtestamentum, azaz Újszövetség. A címben a “ri” jelenti az újat, hímnemű főnevek után használják ezt az alakot. A rejtély így megoldódott. :)

(A szerk. megjegyzése)

 

Kalandok Albániában lakóautóval

Edit és párja másodszor jártak Albániában. Tavaly jöttek először, akkor csak egy rövid időre, de megfogadták, hogy visszajönnek. Idén megtették, és most a két út élményeit osztják meg velünk.

Üdvözlet Albániából!

Üdvözlet Albániából!

Még régebben, 2009-ben Korfun voltunk autóval, mikor párom előjött egy gondolattal: mi lenne, ha Albánián keresztül jönnénk hazafelé? Én kategorikusan kijelentettem, hogy NEM. Görögországot nagyon szeretjük, a szárazföldet és sok-sok szigetét bejártuk már, és ezen kívül sok helyen jártunk még Európában, és néhány helyen Ázsiában és Afrikában is. Tavaly jött az újabb ötlet, hogy a lakóautónkkal legalább utazzunk át Albánián.

Az ismerősök mondták, hogy ez veszélyes, a sok vadember, a vendetta, borzalom, elmaradottság, oda aztán minek mentek! Montenegró és Görögország volt az igazi úticél. Párom a neten való keresgélés közben rábukkant az “ALBÁNIA – menni, vagy nem menni?” fórumra, ahol olvasgatni kezdett az országról. Főképpen Jani haverja irományaiból erősödött az elhatározás, hogy megyünk.

2015 – Az első út

2015. szeptemberében indultunk Horvátország-Bosznia-Montenegrón keresztül Albániába. Ulcinj felől érkeztünk Shkodra-ba, és már az első benyomások kedvezőek voltak.

Shkodra 2015-ben

Terv szerint a déli part volt az elképzelés. Vlora-ig viszonylag gyorsan leértünk. Délután 1 óra tájban a GPS jóvoltából elkeveredtünk a hegyek felé, és úttalan-utakon jutottunk el másnap 11 óra tájban Borsh faluba. „Végre aszfalt!” – kiáltottuk egyszerre. Az éjszakát a hegyekben töltöttük, csodás környezetben. (Vlora és Borsh távolsága kb. 85 km.) A táj lenyűgöző, de lakóautóval, illetve személyautóval szinte járhatatlan. Sokszor féltem, de a látvány kárpótolt mindenért.

86 km a tenger a GPS szerint. Mi elindultunk a 6 km-rel rövidebb úton, úgyis szeretjük a hegyeket.

Úttalan utakon

Borsh falu

Ellátogattunk Himare-ba, fürdés, és vissza Qeparo-ba.

Himara, az albán Riviéra egyik gyöngyszeme

Ott a parton töltöttünk pár napot. Párom segített egy helyi fiúnak a defektes Merci kerekét levenni. Majd a műveletek után birkát hoztak a partra és ott sütötték nyárson, amiből minket is megvendégeltek.Volt zene, tánc, borocska, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Hallatlan szeretet és nyugalom vett minket körül.

Segédkezés a kerékcserénél

Báránysütés előkészületek

Evés után mulatás

Aztán Saranda felé vitt az utunk, és egy jó fürdőzés volt Ksamil-nál. Még egy kis csavargás és mentünk Görögországba. Tavaly ennyi fért az 5 napos albániai látogatásunkba.

Saranda-n át vitt az utunk. Nagyon tetszett.

A Butrint-i komppal nem akartunk átkelni, a kerülő utat választottuk. Viszlát Albánia!

 

Elhatároztuk, hogy az idén visszamegyünk. Az ott töltött idő alatt szabályosan beleszerettünk az országba, az emberekbe, a nyugalomba, a biztonságba, párom a közlekedésbe. Most már felkészültebben vágtunk neki az áhított országunknak. Megvettük Dienes Tibor útikönyvét, s a fórumról, a net különböző oldalairól irkáltuk ki a látnivalókat. A “lakót” felkészítettük az útra, bepakolás, búcsú a kutyáinktól, és június elején indulás.

2016 – A második út

Podgorica felől érkeztünk Albániába. A határ után nem sokkal balra fordultunk az Alpok felé.

Üdvözlet az Albán-Alpokból!

Egyre magasabb hegyek tornyosultak elénk, az út keskenyedett, néha hepe-hupás, de jól járható volt. Egyszer csak új aszfalt, keskeny, kanyargós, meredek, fel-fel, egészen a hágóig.

Theth felé

Itt egy nagy kereszt, de innen már csak makadám út vezet Theth völgyéig.

Itt vége az útnak, innen is lehet menni Theth-be

Ezen az idilli helyen töltöttük az éjszakát. Hideg volt, de az érzés, ami magával ragadott bennünket, leírhatatlan.

Itt aludtunk

Reggel miután magunkhoz tértünk, elindultunk lefelé, és Shkodra-ig autóztunk. A főtéren körülnéztünk és irány a tenger.

Shengjin-t néztük ki fürdésre. Homokos, lassan mélyülő partszakasza igazán pazar volt. Az itteniek nagyon készülődtek a szezonra, mindenhol építkezés, szépítgetés folyt.

Shengjin tengerpartja

Másnap indultunk vissza az Alpokba, de a másik oldalára. Puke felé vettük az irányt, Qafa e Malit-nál fel balra, Fierze, Dragobi, Valbona. Az út mesés, kitűnően járható, jó minőségű. Az éjszakát Valbona-ban töltöttük.

Puke felé

 

Valbona felé

Másnap hegyi kirándulás, erdei szamóca szedés, szájtátás. :) Délután megkerestük a Fierze-i kompot, s mivel a menetrend szerint csak másnap volt járat, ezért felmentünk a hegyi úton egészen Lekbibaj-ig. Másnap kompra szálltunk, s Komani-ig hajókáztunk.

Fierze felé

Fierze-i gát

Megvettük a jegyet a kompra, másnap indulunk

A kompon a Komani-tavon

Onnan aprókavicsos, makadám út vezetett kb. 30 km-t a főútig. Burrel felé egészen Peshkopi-ig mentünk. Városnézés, de sajnos a fürdőt kihagytuk.

Peshkopi. Van itt egy kénes gyógyfürdő, de nem mentünk be.

Másnap Macedónián keresztül Lin felé vettük az irányt, ahol ebben a mesés kis falucskában megkóstoltuk a híres korant (tavi lazac).

Az Ohridi-tó

Természetesen korant ettünk

Aztán Pogradec, vissza Elbasan, Fier, Llogara-hágó.

Pogradec

Hosszan mentünk fel, egyes, néha kettes fokozatban, aztán le ugyanúgy. A járgánynak az út gyilkos volt, de nekünk pazar látványt nyújtott.

Fel a Llogara-hágóra

Aztán le Himara-ig.

Lent már Himara strandja látszik

Alvás után Qeparo, majd Borsh falucska. Ez a part maga a földi paradicsom volt. A tenger, a vízből a hegyek látványa, a táj, a legelésző állatok, a mocsár élővilága még most is bennünk él. Az emberek kedvesek, barátságosak, ennél jobb pihenést nem kívánhatnék magunknak.

Borsh-nál tudtuk, hogy megvan az új helyünk

A partunk fentről

Qeparo, a kedvenc burekesünk

A tejtermékek isteni finomak, és az elengedhetetlen burek

Közben innen többször kirándultunk: Sarande, Kék-szem forrás, Butrinti, Ksamil, Qeparo ófalu, Borsh, Porto Palermo, Himara, stb.

Porto Palermo

Innen csodálták egykor a kilátást

Saranda gyönyörű tengerparti város

A Kék-szem forrásnál

Butrinti-tó, szemben Ali Pasha vára

Butrint nagyon tetszett

 

Aztán néhány nap múlva indultunk Gjirokastra felé. Az eső úgy zuhogott, hogy ezt a szép városkát nem tudtuk megnézni, ide még visszajövünk!

Gjirokastra. Az eső miatt nem mentünk be.

Aztán jött Tepelene és Berat. Az égiek megkegyelmeztek, a nap kisütött, minden oké. :) Városnézés, és tovább Lushnje, Durres, onnan újra Shengjin.

Tepelene. A közelben született Ali Pasha.

Berat, az “ezerablakos” város

A következő nap Rozafa várát néztük meg Skhodra-ban, majd átmentünk a Mesi-hídon, és a határ következett Podgorica felé.

Rozafa vára

A kilátás pazar a várból

Azon a hídon átkelve balra kanyarodva Montenegró felé visz az út

Sajnos még kihagytuk Tirana-t, Kruja-t, és dél-kelet Albániát. Talán kora ősszel sikerül visszamenni, mert még mindig van sok látnivaló. Már most nagyon várjuk.

Albánia csodálatos

A természet csodálatos

Csend és nyugalom

Az egyik kedvenc képem. Gyönyörű!

Az egyik kedvenc képem. Csendélet.

Mind a két nyaralásunkat lakóautóval, biwackolással (vadkemping) éltük meg, és állíthatom, hogy Európában az egyik legbiztonságosabb és legnyugodtabb hely az ilyen fajta nyaraláshoz Albánia. Mi IMÁDJUK, és csak buzdítani tudunk mindenkit, hogy előítéletektől mentesen látogasson el ebbe a csodálatos országba!

Szerző: Sipos Edit

Albánia motoros szemmel

Vendégszerzőm Dóra és barátai kilenc motorral járták be Albániát. Élményeikről, tapasztalataikról az alábbi bejegyzésben mesél.

A járművek

Az előzmények

Sok országban jártunk már motorral. Nyugat felé Franciaország, észak felé Németország és Lengyelország volt a legtávolibb célpont, kelet felé Erdély mindig is a kedvenceink közé tartozott, de még a 90-es években egy ETZ 250 motorral megjártuk a bolgár tengerpartot is (na az volt az igazi kalandtúra). Délre ami közel van és nagyon szép az Szlovénia, de az örök klasszikus horvát tengerpart is megvolt párszor, habár a horvátok nagyon sokat változtak az utóbbi 15 évben és nem előnyükre…

Két éve Montenegróba szerveztünk motoros túrát, ami nagyon jól sikerült, és akkor merült fel Albánia gondolata először, de nem volt annyi időnk, hogy átmenjünk. Az ötlet, ami a férjemtől származik azóta is ott motoszkált a fejünkben, úgyhogy januárban eldöntöttük, hogy idén célirányosan Albániát járjuk meg motorral.

Az ismerősök reakciója:

„Normálisak vagytok? Nem féltek? Minek mentek oda?”

Ennek ellenére fél évvel ezelőtt elkezdtem információkat gyűjteni hova érdemes elmenni, mit érdemes megnézni. Vettünk egy Albánia útikönyvet és egy nagyon részletes térképet (freytag&berndt ), kerestem motoros leírásokat (ami nem nagyon volt, talán ez a mostani jó lesz hiánypótlásnak) , fórumokat olvastam és a GoogleMaps-on tervezgettem az útvonalakat. Az első ötlet az volt, hogy egy helyen lesz a szállásunk és csillagtúraszerűen járjuk be az országot, de az egyik motoros barátunk mondása alapján „ne menjünk kétszer ugyanazon az úton” végül minden nap más helyen szálltunk meg. Ez jó volt, mert sokkal több utat be tudtunk járni, negatívuma viszont a reggeli bepakolás és esti kipakolás minden nap. Aki még nem motorozott annak elmondanám, hogy motorral napi 500-600 km tehető meg, ha nem autópályázunk, mert enni, inni, pihenni többször meg kell állni. Viszont már az odafelé út is élvezetesebb, mint kocsival.

Olvastam erre egy jó példát :

„Ha autóval mész olyan, mintha egy filmet néznél a moziban, ha motorral az olyan, mintha te lennél ennek a filmnek a főszereplője…”

A motoros társaságunkban kérdezgettük kinek van kedve eljönni velünk, azt gondoltuk páran talán bevállalják. Aztán olyan nagy volt az érdeklődés és lelkesedés, hogy végül 9 motorral indultunk, zömében magasépítésű túramotorokkal (BMW GS).

Útvonal 1-3. nap

Útvonal 1-3. nap

 

Úton Albánia felé

Nem volt cél egyhuzamban Albániáig elérni, ezért Mostarban töltöttünk egy éjszakát. Másnap végigrobogtunk Montenegrón és 4 óra körül végre átléptük az albán határt. Azért siettünk ennyire, mert még fel akartunk menni a Theth-i Nemzeti Parkba. Koplik határában kell egy körforgalomnál az útirány szerint balra fordulni. Elég jó minőségű út visz felfelé, csak egy kicsit keskeny, de van szalagkorlát és a kilátás gyönyörű. Egyszer csak elfogy az aszfalt, helyette köves és még keskenyebb út következik. Szerencsére itt van egy nagy terület, ahol le lehet parkolni, szebbnél szebb képeket csinálni a hegyekről. Mivel a köves út felől jöttek autók és kis turistabuszok páran bevállaltuk, hogy megnézzük, mi van arrafelé, de kb. 3-4 km-t tudtunk csak menni, mert elég veszélyesnek tűnt: nincs korlát, keskeny út nagy kövekkel, ha jöttek szembe nehéz volt félreállni. Így amikor volt egy nagyobb füves tér (egy síremlék mellett) visszafordultunk, de előtte még csináltunk pár fotót, mert itt talán még szebb volt a panoráma. Visszafelé le a hegyről már sietnünk kellett, hogy megkeressük a szállásunkat Shkodra-ban. Itt jegyzem meg, hogy ez a túra nem kulturális céllal és nem történelmi emlékek miatt szerveződött, így nem néztünk meg templomokat és ókori romvárosokat, mert ez nem fért volna bele a programba. Inkább több utat motoroztunk végig.

Felfelé a Theth-i úton

Theth Nemzeti Park

Theth Nemzeti Park

Theth Nemzeti Park fényképező hely

Theth Nemzeti park, itt fordultunk vissza

Theth Nemzeti Park, itt fordultunk vissza

 

Kalandok az Albán-Alpokban

Másnap reggel a hegyek felé vettük az irányt. Fushe Arrez-ig a főúton (SH5) haladtunk, majd lekanyarodtunk a Qafa e Malit hágónál (1284 m) az SH22 útra. Itt azért már elég változó volt az út minősége, volt hogy azt hittük el is fogyott, de pár 100 méter után ismét jól lehetett haladni. A gond csak az volt, hogy a szakadék szélén mentünk és nem volt szalagkorlát, így elég félelmetes volt a kanyarokban. Nagyon kellett figyelni az állatokra is. Mindenhol legelésző tehenek, kecskék, birkák voltak. Az utóbbi kettő megijedt a motorok hangjától és mindig az úttesten átrohanva próbáltak menekülni a nekünk logikátlan irányba… A teheneket nem nagyon érdekeltük, ők csak csodálkozva néztek ennyi motor láttán. A lakott helyeken gyerekek ugráltak elénk, valamilyen gyümölcsöt árulva tudatosan vagy szülői nyomásra. Az albánokról összességében elmondhatom, hogy nagyon pozitívan álltak a motorosokhoz, mindenhol integettek (nemcsak a gyerekek) sokszor lehúzódtak, hogy elférjünk a kocsijuk mellett. Viszont a KRESZ szabályokat nem nagyon tartják be (főleg a városokban), mindenki megy, ahogy tud és dudál. De azért odafigyelnek egymásra (egy balesetet sem láttunk). A piros lámpáknál gyakran van olajfolt az úton, ami ha a motoros leteszi a lábát elég veszélyes. Sötétben vigyázni kell a hiányzó csatorna- és aknafedőkre. De a legdurvább az autópályán szembe bicikliző kisöreg volt… :)

Visszatérve az SH22 úthoz minden probléma és nehézség ellenére a kilátás gyönyörű, a hegyek és a felduzzasztott folyó látványa leírhatatlan (rá lehet látni a Fierze-i gátnál felduzzasztott vízre).

Fierze-i felduzzasztott völgy

Barjam Curri-nál lehet elkanyarodni a Valbona nemzeti park felé. Nekünk sajnos nem volt rá időnk, mert az Albánia könyvben az szerepelt, hogy a Barjam Curri-Kukes út rossz minőségű ( 3-4 órát kell rá szánni ), és ezt még meg kellett tennünk a szállásig. Szerencsére ez az információ már elavult, nagyon szép új út (SH23) visz el Kukes-ig, a végén a város látványa a Gjallica heggyel pazar (itt van a fierzei felduzzasztás vége). Kukes főutcája viszont elég rossz állapotban van, majdnem földút minőségű. Kukes-től kipróbáltuk az autópályát a tengerpart felé, amit a térkép fizetős útnak jelölt, de nem az. Gyönyörű hegyek között kanyarog és nagyon jó minőségű, de itt is láttunk a leállósávban „legelésző” kecskét. Leérve a tengerparti útra megváltozik a helyzet: az út rossz minőségű, zsúfolt, sok a lakott terület, ahol meg lehetne menni ott rengeteg a sebességkorlátozás (mondjuk ezeket általában lazán értelmeztük).

Kukes fő földút

Kukes főutcája

 

A főváros

Beértünk Tiranába, de itt még rosszabb volt a helyzet: a 2X3 sávos út teljesen be volt állva, alig lehetett haladni. A belvárosba érve parkolót is nehezen találtunk ennyi motornak, végül a járdára álltunk fel, remélve hogy nem lesz büntetés érte (nem volt). Amit Tiranából tetszett az a Dajti-hegy, természetesen nem a felvonóval mentünk, hanem 2 keréken. Van egy sorompós bekötőút, ahol a kocsiknak fizetni kell, de tőlünk nem kértek semmit, aztán egy egyre rosszabb minőségű út visz felfelé egy Panoráma nevű étteremhez. Mi tovább is mentünk az étteremnél, pár 100 méter után megint volt egy sorompó, itt viszont egy fegyveres katona volt mögötte. Mi is meglepődtünk, de ő is a sok motor láttán. Rengeteg bunker van a hegyoldalban (a főváros felé fordulva), a kilátás itt is fantasztikus: egész Tiranát belátni. Az étterem is egész jó volt, valami híres étterem lehet, mert tele volt fényképekkel mindenféle politikus látogatásáról.

Tirana dugóban

Tirana motorosrendőrök

Bunkerek a Dajti-hegyen

Bunkerek a Dajti-hegyen

 

Úton az Ohridi- (albánul Pogradeci-) tó felé

És akkor itt kezdődtek a megpróbáltatásaink: a Dajti-hegytől próbáltunk eljutni az Ohridi-tóhoz olyan úton, ami a térképen sárgával volt jelölve (tehát nem a fehér alsóbbrendű út ). Nagyon szép tájakon jártunk, de ötször kellet visszafordulnunk, mert elfogyott az út (ez az igazi Albánia :) ). A megoldás az volt, hogy visszamentünk Tiranába, újból átverekedtük magunkat a sok autón, és a főúton (SH3) jutottunk el Pogradec-ig. Sajnos emiatt elég későn értünk oda, de azért a koran halat megkóstoltuk.

Útvonal 4-6. nap

Útvonal 4-6. nap

Ohridi-tó

Az „ezerablakos” városban és Vlora-ban

Másnap nem nagyon akartunk kockáztatni mellékutakkal, visszamentünk az SH3 úton Elbasan-ig, majd GPS alapján jutottunk el Berat-ba, az ezerablakos városba (a Világörökség része). Innen viszonylag hamar odaértünk a tengerparti szállásunkra Vlora-ba. A szállás a központtól délre az üdülő részben volt. A tengerparti út le van zárva, nagyot kell kerülni, a parton is rengeteg építkezés folyik, pár év múlva itt európai szintű tengerpart lesz.

Berat. Már látszik az óváros.

Berat

Berat

Berat újváros

Úton dél felé

Másnap volt a túránk csúcspontja: Vlore-Sarande tengerparti út ( Európa 10 legszebb motoros útvonala között szerepel). Hozzáteszem, hogy a GoogleMaps nagyon nem akarta megtervezni ezt a szakaszt, télen azt hittem azért, mert a Llogara-hágó le van zárva, de később sem volt hajlandó… Szerencsére nem hallgattunk rá. Először meg kell mászni a Llogara-hágót (1027 m), már itt is nagyon szép a táj, de a hágó után fantasztikus. Fent megálltunk kávézni, ha nincs felhő gyönyörű képeket lehet csinálni a tengerről. Aztán ahogy leértünk a tengerparthoz olyan látkép fogadott, hogy ha fényképen látom, nem a saját szememmel, azt hittem volna, hogy ez photoshop… Az út jó minőségű, elég kanyargós, de széles, talán itt találkoztunk a legtöbb motorossal egész Albániát beleértve. Sarande-ban kicsit sétáltunk, átnéztünk a szemünkkel Korfu szigetére (talán majd legközelebb az is belefér…).

Háttérben a Llogara-hágó

Itt már látszik a tenger

Ezek után elindultunk Gjirokaster felé, ami szintén a Világörökség része. Városnézés után az SH4 úton mentünk visszafelé. Itt is látszik, hogy ez egy turisták által látogatott rész, jó az út, lehet haladni. Rengeteg rendőrt láttunk az egész országban, egyszer mutatta az egyik, hogy lassabban menjünk, különben nem nagyon foglalkoztak velünk (kivéve egyet, aki nagyon örült nekünk, sípolt a sípjával, hogy figyeljünk rá és mutogatott a kezével, hogy húzzuk a gázt).

Megyünk haza

Az utolsó napunk Albániában már nem volt olyan élménydús. Vlore-ból kellett eljutnunk a határig (Hani i Hotit). Ahol nincs kiépítve autóút, ott lassan, sok kocsit kerülgetve lehet csak haladni, néhol borzalmasan rossz állapotú utakon (de sok helyen van útépítés, úgyhogy dolgoznak az ügyön). Azt gondolom, aki csak ezt látja Albániából, negatívumként fogja értékelni, pedig visszagondolva ez az ami igazán kalandos “feelinget” kölcsönöz. Lehet, hogy a hangulatom is hozzátett ahhoz, hogy nem élveztem annyira a visszautat, mert nagyon szomorú voltam, hogy el kell hagynunk ezt a gyönyörű országot.

Hangulatkép

Kecskék az út mellett

Shkodra-ban így jelzik, ha hiányzik a csatornafedél

És az út néhány szakasza videón:

 

Szerző: Fekete Dóra

Világörökségi helyszínek Albániában – BERAT az “ezerablakos” város

Az itteni mondás szerint: „Aki nem járt még Berat-ban, nem látta Albániát.”

Ez természetesen így nem igaz, Albánia jóval több Berat-nál, de az kétségtelen, hogy az „ezerablakos” város tényleg egyedi élményt nyújt, és semmi máshoz nem hasonlítható.

Az "ezerablakos város" az Osum folyóval, ami nyáron szinte kiszárad Forrás: saját kép

Az “ezerablakos város” az Osum-folyóval, ami nyáron szinte kiszárad
Forrás: saját kép

Mi most Berat-ot félig turistaként, félig idegenvezetőként látogattuk meg, mert egy magyar turistacsoporttal jártunk ott. A csoport kísérői mi voltunk, mint itt élő magyarok, az ottani helyi idegenvezetőnk pedig egy Berat-i származású albán lány volt, aki „bennfentesként” mutatta be a várost, hiszen ott nőtt fel.

A város alapos bejárására nem elég egy nap. Ha valaki tényleg szereti a műemlékeket, az ódon templomok hangulatát, akkor szánjon rá legalább két napot, mert az egész város egy nagy nyitott múzeum, furcsa keveréke a muszlim és keresztény hangulatnak, így nem véletlen, hogy 2008-ban felkerült az UNESCO világörökségi listára.

Berat három részből áll: A Mangalem városrészből, a felette található vár negyedből, és a Gorica negyedből. Ezeken kívül van még egy negyedik rész is, a modern Berat, amely a környék ipara miatt jött létre. Érdekesség, hogy mindegyik városrész lakott, beleértve magát a várat is.

A legenda szerint a város úgy keletkezett, hogy két óriás Tomorr és Shpirag összekülönbözött egy szép Berat-i lányon, és harcba keveredtek. Tomorr éles kardjával addig kaszabolta ellenfelét, amíg az halálos sebeket kapott, Shpirag viszont hatalmas kövekkel dobálta Tomorr-t, így végül mindketten belehaltak a küzdelembe. Mindketten heggyé váltak (a Tomorr-hegység Albánia második legmagasabb hegye – 2416 m, a Shpirag pedig 1228 m), a lány könnyeiből pedig keletkezett az Osum-folyó, ami kettészeli a várost. A lány szíve kővé vált, abból teremtődött a Berat-i vár.

Dodona, akiért a két óriás végzetes harcot vívott (Forrás: saját kép)

Berat Albánia egyik legősibb városa. Viharos történelme során volt a rómaiaké, majd a 9-13. sz-ban bolgár fennhatóság alá került, majd 1345-ben szerbek vonultak a városba és elnevezték Beligrad-nak, azaz fehér városnak, innen eredeztethető a város neve. Majd 1417-től 1912-ig az Oszmán Birodalom része volt, és Albánia egyik legfejlettebb városának számított.

A várnegyed a város legnagyobb látványossága, kb. 10 ha-on terül el.

A vár bejárata Forrás: saját kép

A vár bejárata
Forrás: saját kép

A vár alaprajza Forrás: saját kép

A vár alaprajza
Forrás: saját kép

A legérdekesebb látnivaló kétségtelenül az Onufri-múzeum, amely a Nagyboldogasszony-templomban található. A templomot 1797-ben építették újjá egy régebbi templom alapzatára. A templomban látható lenyűgöző ikonok az albán ikonfestészet alapjait megteremtő Onufri és kortársai művei.

Az Onufri-múzeum Forrás: souvenircronicles.blogspot.com

Az Onufri-múzeum
Forrás: souvenircronicles.blogspot.com

Onufri előszeretettel használt egyfajta vörös színt, ezért ezt elnevezték „Onufri vörösének”. Titkát még fiának Nikolla-nak sem árulta el, ezért a sírba vitte azt. A templom felújításakor 1968-ban az oltár mögötti kőlap alatt két kódexre bukkantak, a Bíbor-kódexre, mely a VI. sz-ból való, és melyből egyetlen példány van a világon, valamint az Arany-kódexre, amely 413 oldalas, és ezüst borítását arany betűk szövik át. Ezek Albánia legfontosabb nemzeti műkincsei, a szellemi világörökség részét képezik, és a Nemzeti Levéltárban őrzik őket Tiranában.

A várban még sok más templom is található, többek között a Szt. György templom, a Szentháromság-templom, a Szt. Tódor templom, a Szt. Vllaherna templom, a Szt. Mihály templom, a Vörös-mecset és a Fehér-mecset.

A Vllahernai Szűz Mária templom, alatta Nagy Konstantin fejszobra
(Forrás: saját kép)

A Vörös-mecset minaretje. Eredetileg ez is, mint minden épület fehér kövekből volt, de az 1851-es nagy földrengés után az újjáépítésnél használt téglától lett vörös Forrás: saját kép

A Vörös-mecset minaretje. Eredetileg ez is, mint minden épület fehér kövekből volt, de az 1851-es nagy földrengés után az újjáépítésnél használt téglától lett vörös
Forrás: saját kép

A Szent-György templom, ami azért nem néz ki templomnak, mert jó ideig étteremként és a katonák elszállásolására használták. Az első szint a tipikus török építészetet tükrözi Forrás: saját kép

A Szent-György templom, ami azért nem néz ki templomnak, mert jó ideig étteremként és a katonák elszállásolására használták. Az első szint a tipikus török építészetet tükrözi
Forrás: saját kép

A várban tett séta során ilyen kis ajándéküzletekkel találkozunk, ahol frissítőt is vásárolhatunk Forrás: saját kép

A várban tett séta során ilyen kis ajándéküzletekkel találkozunk, ahol frissítőt is vásárolhatunk
Forrás: saját kép

A Mangalem-negyed a vár alatti rész, amiről a város az „ezerablakos” nevet kapta. A sok fehér sokablakos épület sajátos hangulatot kölcsönöz a helynek. A délutáni nap erősen sütötte a házakat, és amikor megkérdeztük a helyi idegenvezetőnket, hogy nem nagyon melegek-e a házak nyáron, azt mondta, hogy ilyenkor a helyiek a hátsó, hűvös szobákba költöznek, télen viszont jól jön a napsütés.

A fehér, sokablakos házak, melyekről a város a "becenevét" kapta Forrás: saját kép

A fehér, sokablakos házak, melyekről a város a “becenevét” kapta
Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Ebben a negyedben egyértelműen a muszlim hatás az erősebb, itt élt a muszlim lakosság, ezért itt találhatók a ma is használatban lévő mecsetek: az Ólom-mecset – amely a minaret tetejének ólom borításáról kapta a nevét, a Király-mecset – amely az egyik legöregebb Albániában, és az Agglegények-mecsete. Az “agglegények” a korabeli Berat kereskedőinek nőtlen férfiakból szervezett fegyveres őrségét alkották. A szó eredet a török bekar, mely elsősorban agglegényt jelent, de ebből ered a magyar “betyár” szó is.

Az Agglegények-mecsete Forrás: saját kép

Az Agglegények-mecsete
Forrás: saját kép

A Király-mecset belseje Forrás: saját kép

A Király-mecset belseje
Forrás: saját kép

Itt van a bektashi muszlimok egyik legszebb épülete is, a Halveti-tettye.

A Halveti-tettye
(Forrás: saját kép)

Ez a negyed a kézművesek negyede, fa- és kőfaragó mesterek, ezüstművesek, bélyeg- és érmegyűjtők lakják. A kézműves ipar főleg a 19. sz. elején virágzott.

A Mangalem-negyed szűk sikátoros utcái sajátos hangulatúak
(Forrás: saját kép)

A Hotel Guva
(Forrás: saját kép)

A Mangalem részben került berendezésre a Néprajzi múzeum, mely egy hagyományos kőházban található. A két emeletes épületben megörökítették a régi városi utcaképeket, a kis céhek üzleteit, és a tipikus albán otthont a mindennapi élet kellékeivel.

A Néprajzi Múzeum
(Forrás: saját kép)

A Gorica városrészbe több hídon is átjuthatunk. A Gorica-híd eredetileg fából épült, majd később kőből újították fel. Érdekessége, hogy a legenda szerint a híd lábánál egy üreg található, melyben állítólag halálra éheztettek egy fiatal lányt, hogy elűzzék a szellemeket, melyek a hidat védték.

 

Kilátás a vár egyik kilátópontjából a Gorica-negyedre Forrás: levanter.hu

Kilátás a várból a Déli-kilátópontból a Gorica-negyedre
Forrás: levanter.hu

A Gorica városrész is szűk utcákból áll, de itt az ortodox lakosság élt, így az itteni templomok ortodox templomok, többek között a Szt. Szpiridon-székesegyház és a Szt. Tamás templom. Az egymás mellett sorakozó éttermekből szép kilátás nyílik a várra és a Mangalem-negyedre.

Vashíd az Osum-folyón
(Forrás: saját kép)

 A város fölötti hegyre a kommunizmus alatt egy hatalmas ENVER feliratot raktak ki kőből, Enver Hoxha kommunista diktátor keresztnevét. A kommunizmus bukása után fiatalok kicsit átalakították a betűk sorrendjét, és ma az angol NEVER (soha) szó látható, melynek jelentése: soha többet diktatúra, soha többet kommunizmus.

A NEVER felirat a Shpirag-hegyen Forrás: saját kép

A NEVER felirat a Shpirag-hegyen
Forrás: saját kép

 

Berati gasztronómia

A Berat-i konyha egyedülálló Albániában. Berat híres olíva- és bortermő vidék. Tradicionális Berat-i ételek a bárány, kecske, pulyka, valamint a pácolt és savanyított dolgok. Helyi specialitás a töltött pulyka helyi borral kísérve, aszalt szilvás hús, fóliában sült csirke rizzsel, diós steak, grillezett bárány, rizzsel töltött paprika és szőlőlevél.

A csicseri borsóhoz hasonló növényből főznek levest Forrás: saját kép

A csicseri borsóhoz hasonló növényből főznek levest
Forrás: saját kép

Töltött paprika kicsit másképpen Forrás: saját kép

Töltött paprika kicsit másképpen
Forrás: saját kép

Töltött szőlőlevél Forrás: saját kép

Töltött szőlőlevél (japrak)
Forrás: saját kép

Édességek közül legérdekesebb a mazsolás kabuni, amely egy hagyományos Berat-i desszert, melyhez vajon párolt rizst, meleg vízbe áztatott mazsolát megfőznek birkanyakból készült levesben (régen kizárólag herélt kos nyakából készítették). Majd cukrot, fahéjat és őrölt szegfűszeget adnak hozzá, és hidegen tálalják.

Kabuni. A tejberizsre emlékeztet Forrás: saját kép

Kabuni. A tejberizsre emlékeztet
Forrás: saját kép

Aki Berat-ban jár és szereti az extrém sportokat, természetesen kipróbálhatja a vadvízi evezést az Osum-folyón, terepjáróval is bejárhatja az Osum-kanyont, mászhat hegyet és a minden év augusztusában tartott bektashi fesztiválra is ellátogathat, és a szeptemberi szőlőszüreten is részt vehet, és felkeresheti a környéken található pincészetek valamelyikét, ahol tradicionális albán borokat kóstolhat.

Viszlát, Berat! Még biztos, hogy találkozunk. :)) Forrás: saját kép

Viszlát, Berat! Még biztos, hogy találkozunk. :)
Forrás: saját kép

 

 

Kicsi a Borsh, de erős (turisztikai látványosság)

 

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Itt még javában tombol a nyár, meleg a tenger, sokan most kezdik meg a nyaralásukat az albán tengerparton. Aki a Riviérán autózik, feltétlenül álljon meg a Borsh nevű faluban, vagy csobbanjon egyet Albánia leghosszabb strandján.

 

2007-ben még ilyen volt a kitáblázottság Forrás: saját kép

2007-ben még ilyen volt a kitáblázottság, és minden út Vlore-ba vezetett :)
Forrás: saját kép

 

A régió viharos történelemmel bír, az antik korszakban Epirus része volt, majd normann keresztes hódítók kezére került, mígnem 1431-ben a törökök foglalták el, majd Szkander bég visszafoglalta, és csak 11 évvel később került ismét török kézre. 1570-től a Velencei Köztársaság uralta, majd újból a törököké lett.

A mészkő dombon épült vár a római korban is használatban volt, I. Justinianus császár alatt a VI. sz-ban megerősítették. Ali Pasha Tepelena felújíttatta, és most fél órás sétával érhetjük el, ahonnan remek kilátás nyílik a falura és a tengerre. A várhegy alatt találhatók egy mecset és egy medresze (iszlám vallási iskola) romjai, mindkettő Ali Pasha háborúja alatt rongálódott meg, majd 1912 után, mikor a törökök végleg elhagyták a régiót rombolták le szinte teljesen.

 

kalaje e borshit

Forrás: wikimapia.org

 

Forrás: wikimapia.org

Forrás: wikimapia.org

 

Ali Pasha idejében 700 ház volt a faluban, majd az 1912-1914 közötti súlyos görög-albán konfliktusban a falu jelentős része elpusztult, de néhány szép épület megmaradt. Ezután építették újjá a falut, de malária és a II. világháborús német megtorlás miatt elnéptelenedett.

 

Mára azonban a kis falu kedvelt üdülőhellyé vált, gyönyörű panorámája, Albánia leghosszabb egybefüggő strandja (7 km), híres olívaolaja teszi vonzó turista célponttá.

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

 

Forrás: vilaborsh.com

Forrás: vilaborsh.com

 

Valamint a főút mellett található ‘Ujëvara’ (vízesés) étterem, ami több kisebb-nagyobb vízesésre épült. A kabócák éneke és a lezúduló víz hangja sajátos élményt ad. A vízeséseket biztosító bő vizű forrás a legnagyobb nyári szárazságban is ugyanolyan mennyiségű vizet biztosít folyamatosan, és a víz olyan tiszta, hogy ha az étterem hátsó teraszán kérünk egy pohár vizet, akkor a pincér kihoz egy üres poharat, és az asztalunkhoz legközelebbi mini vízesésből tölti meg. :)

 

“Vízesés” étterem

 

6 mérföld Korfutól az albán Bora Bora

 

A kopár sziget már Korfu Forrás: saját kép

A kopár sziget már Korfu
Forrás: saját kép

Ksamil-ban találhatók Albánia legdélebbi strandjai, és itt található egyúttal az egyedüli fehér homokos partszakasz a majd 400 km-es tengerparton. A fehér homokos strandokon kívül, melyek közül az egyik neve Bora Bora, a hely további különlegessége a 4 kis sziget: az Iker-sziget, a Smaragd-sziget, a Kis-sziget és a Kő-sziget. A legnagyobb 5 hektár, és a parttól kb. 100 méterre található, de a szigetek összterülete is csak 7,1 hektár, tengerszint feletti magasságuk 7,5 és 15 m között van. A szigetek úszva is megközelíthetőek, de most már a szigeteken kiépült éttermek csónakkal is átviszik a vendégeket, vagy bérelt vízibiciklivel is áttekerhetünk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép, 2007

Forrás: saját kép, 2019

Forrás: saját kép, 2019

A falu neve azt jelenti: 6 mérföld (a hexa mille szavakból), ugyanis ennyi távolságra fekszik Korfutól. Ezért a kommunizmusban szigorúan őrzött terület volt.

A szigeteken gyógy- és fűszernövényeket, például babérlevelet termeltek, és kizárólag azok a nők léphettek a szigetekre, akik az ültetvényeken dolgoztak, ők is csak szigorú katonai kísérettel. A ’90-es évek előtt a szigetekre még a biológusok, geográfusok, diákok, turisták és a halászok sem mehettek. Egyedül a magas rangú kommunista állami tisztviselők részére rendeztek ott vadászatot, őzeket és vadkecskéket telepítettek az egyik szigetre, és imitálták, hogy az állatok ott élnek, etették őket és még itatót is helyeztek ki nekik, hogy aztán Enver Hoxha – aki szenvedélyes vadász volt – és baráti köre lelőhesse azokat. A ’90-es években a szigetek közül kettő súlyosan károsodott mert leégett a növényzet, illetve az illegális építkezési munkák miatt. 2016-17-ben rehabilitálták őket, próbálták visszaállítani növény- és állatvilágát, például mezei nyulakat telepítettek rájuk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép, 2007

Forrás: saját kép, 2019

Forrás: saját kép, 2019

Forrás: saját kép, 2019

Forrás: saját kép, 2019

Forrás: saját kép, 2019

 

A négy kis sziget a Butrinti Nemzeti Park része, mely nagyon gazdag állat- és növényvilággal rendelkezik, mintegy 26 védett faj él ott.

Butrint csak néhány kilométer, így aki egy kis történelmet is belevinne a nyaralásba, érdemes ellátogatni az ókori romvárosba.

A brakk vizes (sós és édesvíz keveréke) Butrinti-tó pedig különleges kagylójával látja el az éttermeket, érdemes megkóstolni, főleg a sült kagylót, ami a környék tájétele.

Forrás: saját kép

 

A Guardian 2013-ban az albán tengerpartot ár-érték arányban a 20 legjobban ajánlott között a másodikként sorolja, megemlítve a fehér homokos részt is. Ez most is így van, kedvező áron találhatunk szállást, és az éttermi árak is nagyon barátiak.

http://www.theguardian.com/travel/2013/jan/04/20-best-beach-bargain-holidays-2013

A New York Times pedig 2014-ben a világ 52 nyaralásra érdemes helye közül Európa legjobb nyaralóhelyeként ajánlotta az albán tengerpartot:

http://www.nytimes.com/interactive/2014/01/10/travel/2014-places-to-go.html?src=dayp&_r=1

 

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép, 2007

Forrás: saját kép, 2019

 

És egy kis ízelítő:

 

 

Forrás: saját kép

 

(Frissítve: 2019. május)

 

A fény tava – az Ohridi-tó

 

Albániában 247 természetes tó található. Az Ohridi-tó, vagy ahogyan itt hívják a Pogradeci-tó Európa legrégebbi és legmélyebb állóvize. Források táplálta, szűrt vize kevés mikrobiológiai szennyezéket vagy tápanyagot tartalmaz, oxigénben gazdag, kristálytiszta, ezért helyenként 20 méteres mélységig is le lehet látni. Átlagos vízmélysége 155 m, legmélyebb pontja pedig 288 m.

Forrás: saját kép

PA070090

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A tavat érdemes körbejárni, mert változatos, az albán oldal hegyesebb a macedónnál. Partvonalának teljes hossza 87,5 km, ebből Macedóniára 56, Albániára 31,5 km esik. Télen is nagyon szép.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Vizének 60 %-át a Fekete Drin vezeti el az Adriába, a fennmaradó rész elpárolog. Vízkicserélődési ciklusa 70 évre tehető. Vízi élővilága rendkívül különleges, az Ohridi-tónak van a világon a legtöbb őshonos faja. 212 növény- és állatfajt írtak le, ezeknek mintegy fele csak ebben a tóban található. A tó 1979-ben felkerült az UNESCO természeti világörökségi listájára. Nyolc, csak itt található különleges pontyfaj és két lazacféle is él a tóban. A halak közül a legérdekesebb a tavi lazac (koran), amely csak és kizárólag az Ohridi-tóban valamint a Bajkál-tóban létezik. Nagyon ízletes és egészséges. Védelem alatt áll, ennek ellenére a szaporodási időszakon kívül Albániában halászható, így meg lehet találni éttermekben.

A koran – salmo letnica Forrás: lakeohrid.blogspot.com

 

Mikor Erzsébet királynő az Ohridi-tónál járt és megkóstolta a koran-t így szólt: “Anglia királynője találkozik Ohrid királynőjével.” Annyira ízlett neki, hogy felvették az étrendjébe, és azóta is Pogradec-ből szállítják a nemes halat részére.

A tavi lazac a tányéron egy helyi étteremben:

P7060038

Forrás: saját kép

A tónak a part menti nádasokban áttelelő vízi- és ragadozómadár-állománya is jelentős: borzas gödény, bütykös hattyú, cigányréce, fekete sas és parlagi sas is tanyázik a tó körül.

Ahogy belépünk az országba Macedónia felől, egy festői kis albán falu Lin fogad bennünket. Állítólag mikor Julius Caesar katonái megérkeztek ide, annyira elbűvölte őket a hely szépsége, hogy így kiáltottak fel: „Lychnidas” (a fény tava). Lin nemcsak szép fekvéséről, hanem az ott található mozaikról is híres. A Szt. Thanasi dombon található ókeresztény templomot az ott található mozaikokkal együtt 1967-ben fedezték fel. A VI. sz-i bazilika az egyik legfontosabb történelmi emlék Albániában. A templom 7 helyiségből állt, és színes mozaikok díszítik a padlózatát. A domináns színek a fekete, fehér és piros. A mozaikok fő motívumai az eukarisztia, jelenetek a vízi világból, állatok, különféle virágok, de a legérdekesebbek a vízililiomok és a szvasztika (horogkereszt).

Az egész falu egy „főtérből”, és néhány kis utcácskából áll. A főtéren található egy hotel és étterem, ahol természetesen tavi lazacot is ehetünk. Mikor először jártunk ott, nagyon összebarátkoztunk a tulajdonosokkal, és ők mutatták meg az ókori római mozaikot is nekünk, ami akkor még feltárás alatt volt, ezért turisták számára nem volt látogatható. Az étterem terasza a tó felé épült, így nagyon szép kilátás nyílik a vízre, és a szemközti macedón hegyekre. Természetesen, a tulajdonosok horgászathoz is nyújtanak segítséget, így aki tavi lazacot vagy esetleg pontyot szeretne fogni, látogasson el Lin-be!

A Lin-félsziget:

Forrás: saját kép

P7060017

Forrás: saját kép

A falu:

P7060023

Forrás: saját kép

P7070039

Forrás: saját kép

És a mozaik:

P7060031

Forrás: saját kép

 

Frissítés: Az Ohridi-tó albán része 2019. július 5-én felkerült az UNESCO világörökségi helyszínek listájára.

 

 

Hegyek, bunkerek, szamarak, tavak, tengerek…

Mivel még javában tombol a nyár, itt legalábbis stabil 36 °C van napok óta, gondoltam, maradok a vizuális ingereknél. Fényképek formájában is megpróbálok egy kis ízelítőt adni az országból, ha valaki még nem döntötte el, hova menjen nyaralni?

A képek egytől-egyig “saját termés”.

P7070049.cb

P9290121

P7110173.cb

 

Hegy, hegy mindenütt. Kopár, zöld, barna, szürke. Albánia a lakott területeket nézve (tehát ahol házak vannak és laknak emberek) Európa második legmagasabban fekvő országa, tetejében ezt úgy kell érteni, hogy a lakosság egyharmada a Tirana-Durres agglomerációban lakik. Durres néhány méterrel fekszik a tenger felett, Tirana központjának tengerszint feletti magassága pedig 45 m csupán, tehát a maradék kétharmad igen csak magasan lakik :).  Északon az Albán-alpok a túrázás szerelmeseinek szolgál ideális helyszínül vadságával, érintetlenségével, míg délen, a Riviérán egész másfajta hegyeket láthat az ember.

PA090476.cb

PA070187.cb

PA040552.cb

P7110208.cb

Albánia valaha 750.000 bunkerrel “büszkélkedhetett”. Ma már keresni kell őket, mert buta módon a nagy részüket elbontották, mert szégyellték. Pedig ez az országnak komoly turisztikai látványossága lehetett volna, hiszen ilyen máshol nincs.  Itt-ott még lehet látni, a Buneci-öbölben pedig a harcászati bunkereket büfévé és apartmanná alakították turistalátványosság céljából.

P7060015.cb

P7060035.cb

Tavak tekintetében Albániában ismertebb nevén az  Ohridi-tó, vagy ahogy ők hívják a Pogradeci-tó kedvelt turista célpont. A tó érdekessége, hogy a világon egyedül itt és a Bajkál tóban található az édesvízi lazac, a koran. Ez a világ egyik legősibb édesvízi halfajtája. Ezen kívül 21 fajta ponty és még számtalan egyéb halfajta él a tóban. Legmélyebb pontja több, mint 400 m, ezért vize kristálytiszta. Horgászatra kiválóan alkalmas. Jut eszembe: Albániában a partról történő horgászat mindenhol ingyenes. Ha viszont csónakból akar valaki horgászni, az is megoldható minimális költséggel.

2011-07-17-12-24-43

2011-07-17-12-26-40

A Shkodrai-tó vízmélysége alacsony, hasonló a Balatonhoz, persze jóval kisebb.  Nagyjából ugyanazok a halfajták találhatók benne, mint a Balatonban. Szintén gazdag halakban, de számos vízimadár kedvelt költőhelye is, mert rengeteg nádas szegélyezi. Az éghajlatból kifolyólag olyan vízimadarak költőhelye is, amik viszont Magyarországon természetes körülmények között nem fordulnak elő, például a flamingó.

2011-07-20-19-49-52

2011-07-19-11-37-33

P9020034.cb

A tengerpart északi része az Adriához tartozik. Lapos, homokos, néhol szürke, néhol fekete, néhol sárgás. Kisgyerekkel ideális választás. Velipoja és Divjaka fekete homokja a pikkelysömörre gyógyír. A szamár praktikus “segédeszköz” itt is, a strandokon gyümölcsöt árulnak a segítségével, de turistalátványosság is.

P7110251.cb

P7110286.cb

P7110278.cb

P7080080.cb

És igen, délen a Riviéra! Ez már a Jón-tenger! Gyönyörű, változatos, egyedi.  A LLogara-hágó 1043 méteres magassága – ez egy olyan hágó, ami a tengerparton található!!! – választja el itt az Adriát a Jón-tengertől. Ami innentől következik, azt több motoros szövetség a világ 10 legszebb motoros útvonala között tartja számon! Elhagyott öblökön át a zsúfolt strandokig minden van. Itt délen a part sziklás, aprókavicsos. Ksamil-ban pedig fehérhomokos!

+1

P7090094.cb

P7090097.cb

A Kék-szem forrás. Neve nagyon találó, mert a közepe sötétkék, széle felé haladva pedig azúrkék, illetve világoszöld színűre változik. A másodpercenként több, mint 7 m³ vízhozamú, 11-12 fokos víz olyan erővel tör fel, hogy a forrás közepén 10-15 cm-t emelkedik. Ha beledobunk a közepébe egy követ, az nem merül el rögtön, hanem oldalra úszik, és csak akkor tud elmerülni. Búvárok többször megpróbáltak utánajárni, hogy milyen mély lehet, de olyan erős a feltörő víz, hogy képtelenség oda lemerülni. Enver Hodzsa, az egykori diktátor kétnaponta szállíttatta a vizet saját használatra a kristálytiszta vizű forrásból katonai konvojjal.

Szóval Albániában van bőven természeti látnivaló. A teljesség igénye nélkül adtam ízelítőt.

Idén a New York Times a  2014-ben felkeresendő 52 legjobb úticél közül a 4. helyen ajánlja az Albán Riviérát, mint legjobb nyaralási helyszínt. (A lap szerint 2014-ben az európai helyszínek közül ez az első legjobb választás.) Előnyeként említi, hogy változatos, olcsó és még érintetlen! Nekünk is ez a véleményünk :).

http://www.nytimes.com/interactive/2014/01/10/travel/2014-places-to-go.html?src=dayp&_r=0