Észak és dél metszésében: Elbasan

Elbasan Albánia negyedik legnagyobb városa. Földrajzi elhelyezkedése révén gazdasági és kulturális szempontból mindig is fontos település volt. Mivel a Shkumbin-folyó mellett fekszik, mely ténylegesen kettészeli Albániát, a két fő nyelvjárásban (a geg és a toszk) mindig is áthidalta az északi és déli különbségeket.

Mikor először jártunk a városban (2005-ben), még igencsak érződött rajta, hogy a település a kommunizmus alatt Albánia legnagyobb iparvárosa volt.

Ma már csak a gyártelep egy része, a Kürüm vas- és acélüzem működik.
(Forrás: saját kép)

Elbasan belvárosa mára szépen kiépült, a város gazdag történelme és látnivalói érdemessé teszik arra, hogy felkeressük.

A települést az ókorban illír telepesek alapították. I. e. II. sz-ban a rómaiak fennhatósága alá került, ekkor indult meg a Via Egnatia építése, amelynek nyomai a mai napig láthatók.

A Rruga Egnatia az ókori út nyomvonalán halad
(Forrás: saját kép)

Akkoriban kapta a Scampa nevet, akkor létesített ugyanis ott Diocletianus császár egy állomáshelyet 26 toronnyal és két bejárattal, mely egy egész légió elszállásolására alkalmas volt. A Római Birodalom összeomlását követően a város bizánci fennhatóság alá került, és az V. sz-ban püspöki székhely lett. A várost a középkorban többen ostromolták: gótok, szlávok, bolgárok, így a IX. sz-ban elnéptelenedett. A régészeti ásatások szerint a XI. sz-tól kisebb közösség élt a várfalak között, majd a XIV. sz-ban a Topia család, később az Arianiti család lett a terület ura.

Elbasan modern nevét II. Mehmed szultántól kapta. Lévén az egyik legrégebbi város, amelyet elfoglaltak a törökök, ezért a szultán Eli Basan névvel illette. Mivel 1466-ban két hónapnyi ostrom után sem bírt Kruja-val, így elhatározta, hogy megteremti hátországát, ahonnan irányítani tudja a támadásokat. Az Elbasani várat – amely a Bashtova-i és Peqin-i mellett – síkságon épült, 25 nap alatt 150.000 emberrel építtette újjá 28 toronnyal és három várkapuval. A bejárat fölé ezt íratta: “Eli-Basan, es Sulltan, Ibni Sulltan, Fahti Sultan, Mehmet Han-i Han”, ami annyit tesz: Rád tettem kezem, én a szultán, szultán fia, győzedelmes szultán, Mehmed, királyok királya. Így Elbasan neve azt jelenti: rád tettem kezem.

A dél-nyugati sarokbástya
(Forrás: saját kép)

Forrás: saját kép

Az óratorony a XVII. sz-ban épült, helyén 1899-ben egy 30 m magas újat építettek.

Az óratorony
(Forrás: saját kép)

Ma a várban nagy befogadóképességű étterem működik, szépen gondozott kertjében előszeretettel rendeznek lakodalmakat.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A török hódoltság alatt a város kereskedelmi és kézműipari központtá vált, lakossága a XVII. sz-ban 2000 család volt. A városban az 1700-as évek közepén 400 kézműves és kereskedő árulta portékáját mintegy 900 üzletben, és 30 utca volt elnevezve a mesterségekről. Ebben az időszakban mintegy 30 céh és 90 szakma létezett a városban. Az Elbasan-i ezüstművesek és fegyverkovácsok külföldön is ismertek voltak, különféle kiállításokon, többek között 1867-ben Párizsban és 1894-ben Chichago-ban Elbasan-i fegyvereket és egyéb kézműves termékeket is kiállítottak. De 35 tímárműhely is működött a városban, ezért Tímárok kútja, Tímárok tere, Tímárok malma, Tímárok mecsete és hasonló, a mesterséggel kapcsolatos elnevezések voltak a városban. A többi, bőr megmunkálásával kapcsolatos szakma képviselői, például a szattyánkészítők, akik a kecskebőr pirosra színezését is végezték, vagy a szíjgyártók, nyeregkészítők, szűcsök és cipészek is magas szinten művelték a mesterséget. A selyem, mint az albán népviselet egyik alapdarabja is Elbasan-ból ered, csak ebben a régióban 37 fajta népviselet létezik.

Forrás: infoelbasani.al

Forrás: pinterest

A XVII. sz-ban 46 mecset működött a városban, a település az iszlám fellegvára volt. A Király-mecsetet 1492-ben II. Bajazid szultán építtette, és az egyik legrégebbi Albániában.

A Király mecset bejárata
(Forrás: saját kép)

A mecset oldalról
(Forrás: saját kép)

Az épület magán viseli mindazon jegyeket, melyek a király típusú mecseteket jellemzik: fából készült mennyezet, előcsarnok, ugyanilyen stílusban épültek aztán Berat-ban, Gjirokastra-ban és Shkodra-ban az ilyen típusú mecsetek.

A város másik régi mecsete a Nazir bég által építtetett Naziresha mecset.

A Naziresha mecset
(Forrás: saját kép)

A szunnita muszlim mellett a bektashi rend első képviselője is állítólag itt jelent meg, és jelentős számú zsidó közösség is élt a városban, majd a görög ortodoxok is megjelentek. Ők azonban hátrányos helyzetben voltak, 1860-ig sem boltot, sem műhelyt nem nyithattak a bazárban, és disznóhúst is csak a görögkeleti templom udvarán lehetett árusítani. Valószínűleg ezért volt olyan magas a kriptokeresztények száma, ők voltak, akik áttértek ugyan a muszlim hitre és külsőségeire, de keresztény hitüket titokban, házuk falai között gyakorolták.

Legrégebbi templomuk a Szűz Mária templom a XV. sz-ban épült.

A Szűz Mária templom tornya
(Forrás: saját kép)

Az ikonosztáz az 1800-as években készült, Onufri és Shpataraku munkái is láthatók.

Forrás: saját kép

A templomot a kommunizmus idején szerencsére „csak” fegyverraktárként használták, viszont a falakon található freskókat megpróbálták eltávolítani, így azok megrongálódtak, a szentély mennyezete pedig be is ázott.

Forrás: saját kép

A szentély. Megengedték, hogy ezt is lefényképezzük.
(Forrás: saját kép)

A templom kertjében található Konstandin Kristoforidhi Biblia-fordító, szótáríró sírja, aki nyelvészeti munkásságával kiérdemelte az albán nyelv atyja címet, ő Elbasan-ban született és ott is halt meg.

Konstandin Kristoforidhi sírja
(Forrás: saját kép)

A város a 20. sz. elején kivette részét a függetlenségi mozgalomból. A helyi mozgalom vezére Lef Nosi volt. A város történetében az egyik legjelentősebb esemény 1909-ben az Elbasan-i kongresszus volt, ahol egyrészt bevezették a latin betűs albán ábécét az addig használt arab betűk helyett, és létrehozták az ország első tanítóképző intézményét.

A városközpontban a napokban fejeződött be az V. sz-ban épült ókeresztény bazilika mozaikjának teljes feltárása, melyet 2007-ben már félig feltártak, de most teljes valójában bemutatták néhány napig. Sajnos, mire mi odaértünk, már újra letakarták.

Az ókeresztény bazilika romjai
(Forrás: saját kép)

Szintén a városközpontban található a Néprajzi Múzeum is.

A Néprajzi Múzeum
(Forrás: saját kép)

Az esküvői, lakodalmi szokások nagyon eltérőek és változatosak Albániában. Az Elbasan-i lakodalom például hét napig tart, és csütörtökön kezdődik. Az ortodox családoknál csütörtökön eléneklik a „Rizs dalát”. A rizst a fiatal lányok tisztítják, és a vőlegény apjának nővére ül a fő helyen, ő kezdi a dalt. Az ortodox családokban a vőlegény esküvője egy hétig tart, a menyasszonyé csak a vasárnapi napon. A vőlegénynek azon a napon semmi dolga nincs, még a vendégek fogadásáról is az apja gondoskodik. A vőlegény öltöztetését is dalok kísérik. A teljes öltözetet egy padra teszik a szoba közepére, és a család legidősebb tagja elkezdi a dalt, és addig énekelnek, amíg a vőlegény felöltözik. Miután ez megvan, a második dalt a vőlegénynek éneklik. A vőlegény nem léphet a szobába, ahol a menyasszony tartózkodik. Amikor a szobába lép, az az esküvői ceremónia csúcspontja. Ahhoz, hogy beléphessen, egy pogány szokást alkalmaznak: a hozzátartozók felsorakoznak, és az utolsó hátba veri a vőlegényt. Ez egy nagyon ősi, pogány rituálé, Elbasan-ban a vőlegény egyik barátja végzi a műveletet, miközben így szól: „Lépj be, vőlegény!, A muszlimoknál is így zajlik, de ott a vallási elöljáró előbb megáldja a vőlegényt, mielőtt az a szobába lép.

Vannak azonban különbségek is a két vallás szertartása között. A muszlim esküvőkön a menyasszony szerepe kevésbé hangsúlyos, a vőlegényhez több rituálé kapcsolódik, mint az arához. Az éneklés mindkét ceremónián fontos, de az ortodox szokásokban a menyasszonyt rejtegetik a házassági ceremónia előtt, a muszlimoknál a vőlegényt. A tisztálkodási szokásoknál is eltérés van, a középkorban a muszlim esküvő előtt a vőlegény ment a fürdőbe, míg az ortodoxoknál a menyasszony kereste fel a férjezett nők társaságában a közfürdőt, és természetesen ezt is dalok kísérték. Az ortodoxoknál szombaton a vőlegény egyfajta legénybúcsút tartott szintén dalokkal kísérve, a muszlimoknál ez az esemény egy nappal az esküvő után történt. A ruházat „megéneklése” csak az ortodoxoknál van, a muszlimoknál nincs ilyen szokás.

 

Elbasan-ból ered a Nyár napja nevű ünnep is, melyet március 14-én tartanak, amely eredetileg pogány télűző-tavaszköszöntő szokás volt, de mára országosan elterjedt, és a határokon túl élő albánok is ünneplik. Az ezen a napon készített különleges édesség a ballokume. A régió híres étele még a tavë elbasani (vagy tavë kosi), a joghurtban sült bárány, melyet akár ilyen hangulatos helyeken is elfogyaszthatunk.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

De nem csak maga a város érdekes, hanem a környéke is. A várostól kb. 10 km-re található kénes termálvíz szagát már messziről érezni. A gyógyvíz nagyon különleges, melyet már az ókorban is használtak. A múlt század elején Ahmet Zogu király figyelmét is felkeltette, aki Csehországból hozatott specialistát a víz bevizsgálására. Az első szállodát 1932-ben építették, ez ma is működik. Az 1300 m mélyről feltörő 56 fokos víz reumatikus és csontbetegségek, meddőség, bőrbetegségek (pl. ekcéma), szellemi és fizikai kimerültség ellen hatásos, javítja a vérkeringést, növeli a hormontermelést, ezért állítólag rendkívüli mértékű potencianövelő hatása van.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Elbasan környékén dohányt és gyógynövényeket is termesztenek a zöldségféléken kívül. Zogu király idejében létesült a dohánygyár, tavaly pedig közel 2 ha-on a világ legdrágább fűszernövényének tartott “vörös aranynak” nevezett sáfrányt is elkezdték szervezett módon termeszteni. Régen úgy tartották Albánia szerte, hogy Elbasan-ban élnek a legszebb emberek, mert az északiak és a déliek keveredése miatt a heterózis hatás a legjobban ott érvényesült.

 

Albánia rejtett kincsei – Shëngjergj

 

Albánia változatos ország. Egyetlen nyaralás alatt fürödhetünk akár két tengerben, horgászhatunk halakban bővelkedő tavakban, és láthatunk magas hegyeket is, hiszen Albánia Európa második legmagasabban fekvő országa. Ha nem akarunk az Albán-Alpokig, a déli hegyekig vagy éppen Közép-Albániába elmenni, mert nincs időnk, akkor jó választás lehet a Tirana fölé magasodó Dajti-hegy és annak túloldala.

Shengjergj a hegyek között
(Forrás: aftesi.info)

Shëngjergj (magyarul Szentgyörgy) egy kis kommuna közel és mégis távol Tiranától a Dajti Nemzeti Parkban. Közel, mert egy órányi autóútra van az albán fővárostól, de mégis távol, mert ez a vidék teljesen más világ, mint Tirana vagy a tengerparti részek. A 2000 lakosú 12 faluból álló kommuna igazi “fűszer” azoknak, akik szeretik a hegyeket, de mégis másra kíváncsiak, mint a Dajti Ekspres által nyújtott élmények. Egyelőre kevés külföldi turista keresi fel a környéket, főleg az albánok látogatják előszeretettel.

Forrás: saját kép

Shëngjergj, Shënmëri és Shëngjin (nem összetévesztendő a tengerparti Shëngjin-nel), azaz Szentgyörgy, Szűzmária és Szentjános nevű falvak nevei mutatják, hogy itt keresztények is laknak. Régészeti szempontból is jelentős a hely, a három “szent” falu már az ókorban a III-IV. században is lakott volt, akkor úgy hívták: Tamadhe, ami azt jelenti: Të mëdhenjte (nagyok). A régió neve pedig: Krahina të mëdhenjve, a “nagyok tartománya”. Az 1600-és években kapta a Shëngjergj nevet.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Shëngjin Tirana központjától 37 km távolságra van, a Qafë Priskë hágó után közvetlenül. A hágó előtt 1.100 m magasról tekinthetünk a fővárosra. A környéket bejárni gyalogosan is megéri, mert a látvány gyönyörű.

Ezután az első nagyobbacska falu, miután leereszkedtünk a völgybe Shënmëri, amely Shëngjergj-től 45 perc gyaloglásnyira található (autóval aszaftaltúton kb. 5-6 perc). Ez egy nagyon kicsi falu, mint a legtöbb ott a hegyekben, néhány házból áll.

Ahogy haladunk a hegyek között, ilyen elhagyatott kőbányákkal találkozunk.

Forrás: reporter.al

Forrás: saját kép

 

És ilyen kis hegyi tavat láthatunk.

Liqeni i Shkallës
(Forrás: saját kép)

 

És ilyen kanyargós az út, mint a hegyekben általában.

Forrás: saját kép

Az Erzen-folyó forrásvidékével párhuzamosan haladva, egyszer csak meglátjuk a 30 m magasról lezúduló Shëngjergj-vízesést az útról.

Forrás: saját kép

A forráshoz kijelölt turistaösvény vezet, és ilyen gyönyörű látványban lehet részünk, ha megközelítjük.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A vízesés (Forrás: saját kép)

Ha a sétában megéheztünk, továbbautózva az aszfaltúton érdemes betérni a környék egyik éttermébe a folyó mellett. A mi kedvencünk egy olyan étterem, ahol pisztrángokat tenyésztenek, ezért ha halat szeretnénk fogyasztani, akár meg is mutathatjuk, melyiket szeretnénk megsüttetni. (Ha nincs sok vendég az étteremben, akár meg is foghatjuk merítőhálóval saját magunknak az ebédünket-vacsoránkat).

Mikor először jártunk itt évekkel ezelőtt, még csak néhány asztal várta a vendégeket, és csak halat lehetett kapni, és így nézett ki az étterem kerthelyisége:

Forrás: saját kép

Itt az ebédünk egy része
(Forrás: saját kép)

Azóta bővült az ülőhelyek száma és a környezet is szépült, valamint már ehetünk sült kecskét és bárányt is ott. És akár meg is mártózhatunk a folyóban.

Forrás: saját kép

Pisztráng a tányéron
(Forrás: saját kép)

Forrás: saját kép

Ha ettől az étteremtől tovább haladunk az aszfaltúton, kb. 1,5 km múlva egy másik étteremhez érünk, amely kizárólag kecskegida és bárány ételekre specializálódott. Több magyar vendégünk állította, hogy a “világon” a legfinomabb ebédjét itt ette. :) Ez persze egy szubjektív vélemény, mert Albániában számos helyen ehetünk hasonló finomságú ételeket.

Forrás: saját kép

A két étterem tulajdonosai egyébként unokatestvérek. :)

Innen gyalogúton fel lehet menni egy nagyon kicsi, pár házas “falucskába” az Erzen-folyó túloldalán, de ez csak tapasztalt túrázóknak ajánlott. Az a hely egy régi tiranai barátunk feleségének a szülőfaluja. Ha ugyanoda autóval szeretnénk eljutni, el kell autózni Shëngjergj központjába (amely egyben a kommuna központja is), és onnan visszafordulva, de magasabban, eleinte aszfaltúton, később egy meglehetősen rossz, köves úton jutunk el oda. (A köves út csak terepjáróval járható, vagy nagyon magas építésű személyautóval, de csak olyannak, aki nem sajnálja az autóját.) Amikor 2014-ben ezen az úton személyautóval mentünk a barátunk apósáékhoz, a másik albán barátunk, aki szintén a kocsiban ült, látva az útviszonyokat negyed órás köveken való zötykölődés után megjegyezte, hogy “Te Meri (ez az Ymer, azaz Omar beceneve), közelebb nem találtál feleséget magadnak?” :)

A köves utat Shëngjergj-ből meg lehet tenni gyalog is (kb. 7-8 km). Útközben ilyen látványban lehet részünk: a kis tavacskában egy kis sziget van, azon egyetlen fa áll.

Forrás: saját kép

A kis faluból pedig így tekinthetünk le az előbb említett étteremre és a tájra.

Forrás: saját kép

A Dajti Nemzeti Parknak gazdag növény- és állatvilága van, mediterrán fenyők, bokrok, tölgy- és bükkfaerdők és olyan endemikus fajok élnek ott, mint a szerb főnix virág (Ramonda Serbica), amely onnan kapta a nevét, hogy egy kis víztől új életre kel akkor is, ha már teljesen kiszáradt, de broméliával is találkozhatunk. Az állatok közül a medve, farkas, vadnyúl, sün, vidra, mókus, különböző denevér fajok, három sas faj, hét hüllő faj, négy kétéltű faj és a nyírfajd élőhelye a vidék.

Szerb főnix virág
(Forrás: flickr)

Visszafelé az úton Tiranához közeledve a Qafë Priskë hágót elhagyva így tárul elénk a főváros látványa.

Forrás: saját kép

 

Kapcsolódó bejegyzés:

https://albania.cafeblog.hu/2017/04/28/albania-rejtett-kincsei-rehova/

Durres, az albán Adria fővárosa

 

Durres Albánia egyik legősibb települése, itt található a Balkán legnagyobb amfiteátruma, az ország legnagyobb kereskedelmi kikötője. Ez Albánia második legnépesebb városa.

Durres, kikötő
(Forrás: Flickr)

A várost Kr. e. 627-ben alapították korinthoszi és korfui telepesek. A város századokkal előbb már a taulantok (az egyik illír törzs) lakhelye volt, melyet Epidam alapított, így a gyarmatosítók Epidamnosz-nak nevezték.  Kr. e. 228-ban az első római-illír háború következtében a Római Birodalom részévé vált Dyrrachium néven. Pompeius innen verte vissza Julius Caesar támadását Kr. e. 48-ban. Innen indult a Via Egnatia, az ókor egyik legfontosabb kereskedelmi és katonai útvonala. 58-ban püspökséget alapítottak itt, mely 449-ben érseki rangra emelkedett. A Római Birodalom kettéosztását követően bizánci fennhatóság alá került, itt született 430-ban I. Anastasius későbbi bizánci császár. Ő volt az, aki a IV. sz-i hatalmas földrengés után újjáépítette és megerősítette a város védőfalait, melynek egyharmada ma is látható. A középkorban a bolgárok, bizánciak, normannok, a Velencei Köztársaság, Szicília, az Anjouk, szerbek marakodtak a városért, mely 1466-ban még ellenállt II. Mehmed szultán ostromának, de végül 1501-ben oszmán kézre került. A lakosság nagy része iszlamizálódott, mecsetek épültek, de 1850 körüli adatok szerint akkor még nagyon kevés, kb. 1000 ember élt Durres-ben.

Taulantia, a város őrzője, aki testével védte azt minden támadástól
(Forrás: saját kép)

1912. november 26-án Ismail Qemali az első független albán kormány miniszterelnöke Durres-ben tűzte ki az albán zászlót úton Vlora felé, de november 30-án szerbek vették be a várost. 1913. március 7-én Durres lett Albánia fővárosa, miután egy nemzetközi diplomáciai kongresszuson Albániának ítélték a várost.

Forrás: purger and co

1915-ben Olaszország, majd 1916-1918 között az Osztrák-Magyar Monarchia vonta fennhatósága alá, de 1918-ban szövetségesek felszabadították, és ismét főváros lett. I. Zogu albán király uralkodása idején a település felvirágzott olasz tőkéből. 1926-ban egy újabb földrengés ismét nagy károkat okozott, az akkori újjáépítésnél nyerte el Durres a modern arculatát. Az olaszok 1939-ben, majd 1943-ban a németek is megszállták Albániát, így onnantól kezdve kettős megszállást kellett elszenvednie Durres-nek is.

A felszabadulást követően Enver Hoxha újjépítette a várost, a kikötőt kibővítették, és nehézipari létesítményeket telepítettek. Innen indult az első albán vasútvonal 1947-ben.

Durres Albánia legnagyobb üdülővárosa. Tiranához, illetve a Teréz anya Nemzetközi Repülőtérhez való közelsége, homokos tengerpartja népszerű turista célponttá teszi.

Redon, a tengeristen a kikötőnél egy körforgalomban
(Forrás: saját kép)

A város történelmi látnivalója többek között a II. sz-ban Hadrianus által épített Amfiteátrum, melyet véletlenül, kútásás közben fedeztek fel 1966-ban. Akkorra a környék már teljesen beépült. A színház 18.000 néző befogadására volt alkalmas, mely azt jelzi, mennyire fontos volt Durres a Római Birodalom számára. 404-ben a gladiátor harcokat betiltották. Az egyik galériát kápolnává alakították, az aréna padlózatát pedig temetkezésre használták. A kápolnában két VI. sz-ból származó mozaik található, az egyik egészen jó állapotban van. Ezt Szt. Istvánnak, Durres város mártírjának ajánlották. A másik részen Mária bizánci uralkodónő látható két angyal társaságában. Úgy hiszik, hogy az angyalok előtt látható két kisebb személy a kápolna építtetői, egy Alexander nevű férfi és a felesége. A VII. sz-ban az egész színház elhagyatottá vált.

Forrás: saját kép

A Régészeti Múzeum nem messze található az Amfiteátrum-tól, és ez Albánia legnagyobbja. Gazdag lelet gyűjteményét – az ókori illír időktől kezdve, a római és bizánci időkön át az ottomán uralomig – folyamatosan dolgozzák fel, legutóbb a központban található körforgalom építésénél is találtak ókori leleteket, melyeket a múzeum raktárába szállítottak. A „Durres szépsége” nevű mozaikot, mely az egyik legrégebbi régészeti lelet Albániában a Kr. e. IV. sz-ból pedig a Nemzeti Történeti Múzeum-ban őrzik Tiranában.

A Néprajzi Múzeum, ahol tipikus albán használati tárgyak, eszközök, népviseletek, berendezési tárgyak láthatók. Az épület tipikus XIX. sz-i Durres-i otthon, melynek két szobájában a Moisiu család dokumentumai, fényképei kaptak helyet, emléket állítva Aleksandër Moisiu-nak, aki az XIX. sz. híres albán (Kavaja-i) származású színésze volt és általános iskolai éveit Durres-ben töltötte. A Durres-i színház és egyetem is az ő nevét viseli. Az épület az 1930-as években az angol konzulátusnak adott otthont.

Forrás: drkkdurres-facebook

Forrás: drkkdurres-facebook

A Velencei torony és a várfal az I. sz-ban épült, végleges formáját az V. sz-ban nyerte el Anastasius idején. 9 m magas, 16 m átmérőjű, a tetején kávézó működik.

A Velencei torony
(Forrás: saját kép)

A Bizánci fórum a város szívében épült Kr. e. V. sz. végén. Közelről megnézhetjük a korinthoszi oszlopok díszes faragásait, középen valaha az akkori uralkodó szobra állhatott. A fórum közelében a római fürdők találhatók, melyekből csak egy 5×7 m-es medence maradt meg.

A Bizánci fórum
(Forrás: albania.al)

A Nagymecset, mely 1503-ban épült egy XII. sz-i bazilika romjaira a központban a főtéren található. Az 1979-es földrengésnél tönkrement, 1993-ban építették újra egyiptomi pénzből.

Forrás: saját kép

A Királyi palota, mely I. Zogu albán király és Apponyi Geraldine albán királyné nyári rezidenciájaként szolgált. A villa a Durres-i dombon áll, 98 m magasan. 1926-ban kezdték építeni és 1937-ben fejezték be, néhány hónappal azelőtt, hogy Zogu feleségül vette Geraldine-t. Az épület sas alakot formáz, és három oldaláról van kilátás az Adriára. A II. világháború után a kormány fogadóépületeként szolgált, ahol Nyikita Hruscsov és Norodom Sihanouk kambodzsai király, valamint Jimmy Carter amerikai elnök is megfordult.

Forrás: saját kép

A város az utóbbi években nagy fejlődésen ment keresztül. A sétálóutca tele üzletekkel, kávézókkal, cukrászdákkal a főtérig vezet, ahol a Városháza és a Nagymecset is található. Itt is, mint minden albán városban élénk éjszakai élet zajlik, az esti korzózás a mindennapi élet része.

Forrás: saját kép

Az Amfiteátrum alatti utcában a street art remekeit csodálhatjuk meg:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

15-20 évvel ezelőtt a szállodasor helyén még fenyőerdő volt, azóta a mai napig is egyre-másra nőnek ki a kisebb-nagyobb szállodák, apartmanházak a tengerparton, és most már a svájci, német, skandináv, amerikai, távol-keleti turisták körében is egyre népszerűbb nem csak Durres, de egész Albánia.

Durres plázs (Kavaja szikla) 10 éve:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Durres ma a kikötőtől kb. 1,5-2 km-re:

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

Durres webcam

 

 

Járatlan utakon az Albán-Alpokban

Zsuzsi és Dudi tavaly nyáron megmászták a Maja Jezerce-t. Fantasztikus képekkel és leírással repítenek el minket a “baltával faragott arcú” emberek és “összevont szemöldökű” hegyek hazájába.

 

Az Albán-Alpok sokáig elzárt, nehezen megközelíthető és veszélyes része volt az országnak. Bár például a Baraka már a ’90-es évek közepén ide szervezte története első útját, az utána következő ’97-es káosz, majd a ’99-es koszovói válság rendesen betett a vidék turizmusának. Munkalehetőség és tulajdonképpen bármilyen perspektíva híján évekig ezeken a hegyeken át csempésztek fegyvereket a szomszédba, és a nagyrészt a dél-albán hegyvidéken megtermelt marihuána útja is erre vezetett, és vezet részben ma is. Már az albán neve is sokat sejtet: Bjeshkët e Nemuna, azaz Elátkozott-hegység.

Kilátás a Shala-folyó völgyére, a mélyben van Theth falu

Még 2008-ban is lehetett hallani eltűnt túrázókról, az idők azonban változnak, a helyiek rájöttek, hogy a szinte érintetlen táj, a hagyományosan erős albán vendégszeretet sok turistát ide tud csábítani, és nem mellesleg békésebb, mint a csempészszakma. Az öszvérek, valamint a hegyek ismerete megmaradt, így fegyverek helyett ma már inkább gurulós bőröndöt és a hozzá tartozó élete kalandját élő, sikítozó német és francia turistát viszik a jószágokon.

A hegység megközelítése csak az elmúlt években javult számottevően, előtte még a közeli Shkodra-ból is majd’ egynapos zötykölődés árán lehetett eljutni a hegység szívében lévő Theth-be, vagy Valbona-ba. Számos aszfaltút épült, 2010-ben a Koplik-Bogë, majd 2013-14-ben a Bogë-Qafë Thorës (Thorës-hágó) készült el. Terepjáró híján az egyszeri utazó kénytelen a hágóban letenni a kocsit, és némi fizetségért levitetni magát a völgybe egy arra alkalmas járművel, vagy egyszerűen legyalogolja a maradék 16 km-t, ahogyan mi is tettük és választottuk végül bázisnak Theth-t. 

Kilátás az egyik, épen hagyott Theth-i kullától a Maja e Arapit felé

Jószerivel minden második családnál találni szállást és élelmet, az ellátás nehézkessége miatt azonban szinte mindenki maga termeli meg az eladnivalót, bio minőségben. A házinéni reggelente felhívta figyelmünket, hogy igyekezzünk a méz elfogyasztásával, a méhek ugyanis gyorsan visszakövetelnék, ami az övék. A ráadás pohár tejet is csak sokadik rimánkodásra sikerült szerezni, a tehenet aznapra már megcsapolták, és messze volt még a másnap reggel. Nem panaszképp írjuk, sőt, a szállás és az ellátás hibátlan volt.

Az Albániára oly jellemző vállalkozókedv és vendéglátóhely-mánia itt is virágzik, teljesen valószerűtlen helyeken találni kukoricacsővel vagy tetszőleges mennyiségű gallyal és festőfóliával fedett fatákolmányt, ami alatt valaki sört, Lemon Soda-t és kávét árul. A kevés épített látnivaló könnyen hozzáférhető, környékükön könnyen találni helyit, aki szívesen mesél az albán hegyi törzsek világáról, klánokról, vérbosszú elől kullákba menekülő férfiakról. Nagy bánatunkra egy burnesha-val sem találkoztunk, kisebb csoda is lett volna, annyira kevesen vannak.

Theth és környékén az egyetlen jelölés a piros-fehér, amit cserébe több útvonalra is használnak

A hegység turistaútjai egy-két kivételtől eltekintve teljesen jelöletlenek, és ezen a pár évvel ezelőtt megvalósult hosszú távú túraútvonalak, a Peaks of the Balkans, és a szomszédos Valbona-ból induló Via Dinarica sem változtatott túl sokat. Az egyszeri túrázó leginkább a Wikiloc-ra, a Summitpost-ra, és egyéb véletlenszerűen megtalált blogbejegyzésre hagyatkozhat. Tudtunkkal a legfrissebb papírtérkép egy évtizedes lemaradású “Theth und Kelmend” nevű német kiadvány, nem túl sokat segített.

Vízesés Grunas-nál. Kedvelt célpont a helyiek között is.

Theth-ből csillagtúrázva egy napon belül számos szép hely érhető el, például a 30 méteres Grunasi-vízesés, közelében a Grunasi canyon, a Kék-szem forrás Nderlysaj-nál, a Valbona-i-hágón keresztül Rragam vagy maga Valbona, vagy a Maja e Arapit egész völgyből látszódó jellegzetes csúcsa. A hegység gyakorlatilag legközepét jelentő Jezerce masszívuma viszont egy nap alatt maximum a terepfutó hegyi zergéknek ajánlott, és lényegesen komolyabb tervezést igényel.

Fürdőző kanadai-francia páros a Kék-szem forrásnál

A 2694 méteres Maja Jezerce az Albán-Alpok teteje, három irányból is fel lehet jutni a tetejére. Ebből az egyetlen jelölt út sajnos Montenegro felől jön az itt teljesen ellenőrizetlen határon át, a maradék kettő pedig a valóságban nemhogy nem jelölt, hanem leginkább nem létezik. A már említett linkkupac áttanulmányozása után többnapnyi élelemmel, sátorral és egyéb szokásos túracuccokkal vágtunk neki a mászásnak. Nem sziklamászás, egyszerű trekkingről van szó. Szállásadóinknak elmondtuk a három napos útitervet, és megbeszéltük, ha négy nap után sem kerülnénk elő, kezdhetnek gyanakodni.

Az út Theth-ből észak felé a Qafë e Pejës-en (Peja hágó) át vezet, és a hágóig teljesen normális, jelölt ösvényen lehet haladni. A jelölt út lemegy a hágó túloldalán lévő völgybe, a mi ösvényünk viszont elfordul keletre, így a piros-fehér csíkot gyorsan felváltotta a kecskekaka. Első esti táborhelynek a hágó mögötti Buni i Pejës-t (Peja-tavat), és a mellette lévő forrást szemeltük ki, ez Theth-ből egy nap alatt kényelmesen elérhető. Délután értünk oda, de a forrás ki volt száradva, így továbbálltunk a B tervként elraktározott, 2 km-re keletre lévő, 1750 méteren fekvő Gropat të Bukura katlanhoz.

A mesebeli esztena karámmal, száradó sajtgolyókkal, itatóval, öszvérrel

Itt nagy örömünkre kis tavacskát, működő forrást, esztenát, két albán pásztort, kétszáz birkát, és jóval kisebb örömünkre néhány agresszív pásztorkutyát is találtunk. Mindenesetre a pásztorokkal megbeszéltük, hogy táborozhatunk náluk reggelig, megfőztük a vacsoránkat, kaptunk rakiját, birkatejet és sajtot, megittuk a hozott sörünk, a kis csapat férfi tagja pedig segített fejéshez összeterelni a birkákat. A korábbi albán utakon felszedett egy-kétszáz szavas albán szókincs nagyon jól jött a pásztoroknál.

Kilátás a csúcsról Montenegro felé, a mélyben a Buni i Jezerces katlanja

Második nap korán reggel indultunk tovább, a katlanból K-DK felé kivezető ösvény előbb átvezetett egy szomszédos, szintén lakott katlanba, majd szép lassan eltűnt, így maradtunk az amúgy szerencsére igen jól működő megérzéseinknél. A gondot inkább a nyári nagy melegben gyorsan kiürülő vizespalackjaink jelentették, amit forrás híján csak olvasztott hóval, és az ebbe kevert sóporral tudtunk pótolni. Fene se gondolta volna, hogy Európa legcsapadékosabb magashegységében vízhiányunk lesz, a környékre eső évi 3000 mm előzetesen több, mint elégnek tűnt.

A morzsálódó sziklák, a hóolvasztás, a csúszós kőgörgetegek, a számos kitett szakasz és az állandó útkeresés rengeteg időt vitt el, így nagyon későn, délután 5-re értünk csak fel a csúcsra. Minden mindegy alapon pihentünk és nézelődtünk egy szűk órát, konstatáltuk, hogy Montenegro felől tényleg jelölt út jön fel – ezt az Index Bakancslistája is kipróbálta korábban -, majd megkezdtük az ereszkedést a harmadik úton, DK-re, a Valbona-i völgy felé.

Az út Valbona völgyébe errefelé vezet

Innentől a Maps.me alkalmazás már mutatott valamiféle ösvényt, ami a valóságban persze nem igazán létezett. A legnehezebb résznél egy kb. 10-12 méteres függőleges ereszkedést kellett produkálni egy, a falba fúrt sodrony segítségével. A szebb napokat is látott rozsdás drótot kettő csavar tartotta, a többi köztes már régen kiszakadt a helyéről, így az egész tákolmány szabadon lifegett a levegőben. Minket szerencsére még pont elbírt, de már nincs messze az idő, hogy teljesen feladja a küzdelmet az elemekkel, és akkor ott vissza kell majd fordulni az arra járónak.

A terep jóval nehezebb volt, mint a túloldalon felfelé, sötétedésig összesen 200 métert tudtunk csak ereszkedni, így kénytelen-kelletlen az egyik hágó melletti sziklabevágásban ütöttünk tábort, megittuk az utolsó korty vizünket, víz híján nem ettünk porkaját sem, káromkodtunk egy sort, majd elmentünk aludni.

Ötcsillagos sátorhely fél négyzetméter mohával a sátor alatt

Harmadik nap korán keltünk, megcsodáltuk a napfelkelte fényeit, és tovább indultunk a völgy felé. Két órányi porzószájú ereszkedés után találtunk egy koszvadt hófoltot, ahol feltöltöttük a vízkészletet, és ehettünk végre. A völgyig hátralévő kb. 5-6 órányi szakasz végig nagyon meredek, omladékony és nehezen járható, út csak egészen a vége felé volt, ahol a Maja e Popluks felől érkező ösvényre rátérhettünk. Délután 2 körül értünk a Simoni café nevű kvázi-menedékházhoz, itt volt forrás is, tulaj is, sör is, rendbe tettük magunkat.

Simoni café, a kvázi-menedékház

A már említett gurulós-bőröndös-öszvéres turisták tipikusan Valbon-ból Rragamon és a Valbona-i-hágón át jutnak el Theth-be, a Simoni café ezen az úton fekszik, kötelező megálló mindenkinek. Beszélgettünk más utazókkal és helyi guide-okkal is, merre jártunk, elismerésként bezsebeltünk néhány almát, sört és rakit is.

Az aznap éjszakát a Simoni café baldachinos padjain töltöttük, másnap pedig a Valbona-i hágón át, immár járt úton visszagyalogoltunk Theth-be. Szállásadóink messziről integettek :-)

Az eredetileg 3 napra tervezett túrából így lett 4 napos, embert próbáló küzdelem, de megérte.

Visszamegyünk!

Zsuzsi és Dudi

 

Ha valakinek kérdése van a témában, a dudi@dudi.eu címen megtalál.

Albánia, ahol bármi megtörténhet és meg is történik

 

Az idei nyaralást repülő+bérelt autó megoldással terveztük, mindezt főszezonban, így a „turizmusilag közkedvelt” célpontok lehetetlenül drágának bizonyultak. Egy, a munkámhoz kapcsolódó megbeszélésen azonban látóterünkbe került Albánia. Beült a bogár a fülünkbe és addig duruzsolt, míg el nem döntöttük: idén Albániában nyaralunk! Megnézzük magunknak az országot, különösen a tengerparti részt, mert ha beválik, a következő években főszezonban itt fogunk nyaralni, elő/utószezoni áron.

Így kezdi beszámolóját Ividő, melyet elküldött nekem, mert úgy érezte, szívesen megosztaná az albániai élményeit. A Wizz Air idén áprilistól közvetlen repülőjáratot üzemeltet Budapest és Tirana között, és ez érezhetően meghozta a kedvét Albániához sokaknak, akik eddig ódzkodtak a hosszú autózástól. Ividőék ugyan az ideérkezésbe tettek egy kis “csavart”, de vissza már a Tirana-Budapest járattal repültek.

 

Felkészülés az útra

Az utazás megtervezéséhez a legfontosabb és leghasznosabb információ források az alábbiak voltak:

Az interneten fellelhető fórumok, útleírások mellett a leghasznosabb “kedvcsináló” útifilm.
www.alban.hu és az Albánia – mindennapjaink egy nem mindennapi országban blog oldalak.
Dienes Tibor: Albánia című útikönyve.
Beszélgetés egy Magyarországon élő albán kollégámmal (tulajdonképpen ez győzött meg).
A szállást, repülőjegyeket, az autót interneten foglaltuk.
A navigációhoz egy 2006-ban frissített offline térképet használtunk (iGO Navigation)

 

Az út

Albániát repülővel közelítettük meg Budapest – Bari – Tirana útvonalon, hazafelé pedig a közvetlen Tirana – Budapest járattal jöttünk.

 

1. nap: Budapest – Bari – Tirana

 

10 órát töltöttünk Bari-ban. Ez az idő elegendő volt, hogy bebuszozzunk a belvárosba, sétáljunk az óvárosban, megnézzük a San Nicola (Szent Miklós) bazilikát, ahol Szent Miklós (a Mikulás) ereklyéit őrzik. Ebédre klasszikus, a híresen finom dél-olasz, hajszálvékony isteni pizzát ettünk és a nyaralásunk egyetlen fagyiját. (Albániában elővigyázatosságból nem fagyiztunk, nem ittunk csapvizet, az italokból száműztük a jégkockát). Kisétáltunk a tengerpartra, a halpiacra, a kikötőbe, „lábat mostunk” a tengerben, ittunk egy igazán zamatos feketét, majd visszabuszoztunk a repülőtérre.

 

Tiranában valamivel éjfél után landoltunk. Amikor rárepültünk a kontinensre, érdekes volt látni, hogy a telkek, épületek, medencék különféle objektumok nagy számban körbe vannak rakva világító gömbökkel. Ezt később is láttuk utcaszintről. Albániában valamiért nagyon szeretik a kültéri fehér üveggömböket megvilágítva. :)
Az első éjszakát, vagyis azt a pár órát, ami maradt belőle, a repülőtértől 12 kilométerre található Britania hotelben töltöttük. A szállodától igényelt, még itthonról előre leegyeztetett reptéri transzferrel jutottunk el a hotelbe, ami a következőképpen nézett ki:

A repüléstől és fáradtságtól billegő fejjel éjjel fél 1 körül kisétáltunk a repülőtér érkező oldalán, ahol több volt az utasokért harcoló taxis, mint az érkező utas. Ebből a tolongó, szikár férfiakból álló tömegből hirtelen odalépett hozzánk két srác kezükben egy tábla a nevünkkel. Szó nélkül felkapták a bőröndünket és a parkoló felé vették az irányt. Pár perc múlva egy kombi autó hátsó ülésén lapultunk, elöl két fiatal srác ült és hangosan hallgatta a helyi kereskedelmi adót. Megkérdezte az egyikük, hogy honnan jöttünk, hogy utaztunk és merre megyünk Albániában? Udvariassági kör letudva. Az út hátralevő részén fáradtan pislogtunk a hátsó ülésen és tűrtük, hogy repítsen a sors, amerre akar, át a kukoricáson, poros úton, építkezéseken, kivilágítatlan utakon majd egyszer csak bekanyarodtunk egy udvarba és elénk tárult a kacsalábon forgó épület, amit a hotel honlapján is láttunk.

 

A Britania hotel éjjel, ahogy elénk tárult

 

Én előzőleg nem hittem benne, hogy valóban úgy fest majd a szálloda, mint a fényképeken. Sőt, az odavezető út sem azt mutatta, hogy lenne rá bármi esély. Később többfelé tapasztaltuk, hogy országszerte jellemző látvány amint egy-egy új, helyenként grandomán módon túlméretezett, túldíszített épület beékelődik a régi, használaton kívüli, ronda poros épületek közé.

 

A Britania hotel nappal

 

Reggeli a hotelben

 

2. nap: Tirana repülőtér – Durrës

Kihasználva, hogy a szállodát 11-ig kell csak elhagyni, alaposan kilustálkodtuk magunkat: kiélveztük a nem mindennapi barokkos pompát, amit az épület nyújtott, a komótosan elfogyasztott bőséges reggelit, majd egy visszfuvarral visszamentünk a repülőtérre az előre lefoglalt bérelt autót átvenni. Egy automata váltós Suzuki Splash volt a mi kis stráfos szekerünk a hátralevő napokban. Tipp! Célszerű az átvételkor saját fényképeket is készíteni az autóról, a sérülésekről, mert a bérelhető autók (is) tele vannak karcolásokkal, ilyen-olyan kisebb sérülésekkel és könnyen a „nyakunkba akaszthatnak” egy olyan sérülést, ami már az átvételkor megvolt, csak a cég által készített fényképről „véletlenül” lemaradt.

 

A “mi autónk” a szállásunk utcájában

Délután négy keréken nekivágtunk az első tengeri célpontunknak, a kb. 25 km-re található Durrës-nek. Egy magánház egyik szobáját foglaltuk le 50 méterre a tengertől, mely a nagymamától örökölt bútorokkal volt berendezve, a fürdőszobán és a konyhán 4 másik szobával osztoztunk, ami ugyanolyan meglepetés volt az ajánlathoz képest, mint a légkondi megléte (itt ezalatt egy ventilátort értettek). A szoba ára mégis alig tért el pár euróval az előző napi szállodától. A háziak azonban kedvesek voltak, és a szállás tiszta volt. A nap hátralevő részét a sekély, homokos tengerparton töltöttük, ahol a napernyő és emberrengetegben próbáltunk egy kis nyugalmas zugot és a 40 fokban némi hűsölést találni.

Durrës óvárosában nem jártunk, csak a déli részen fekvő új szállodasoron, ahol igen eklektikus hangulatban váltakozik a luxus és a nyomor. Az egész városrész olyan hatással bír, mintha egy nagyszabású építkezés közepén lennénk, ahol a közműveket még nem fedték be, a szemétszállítás nincs megoldva, de az épületeket lakják.

 

Csokis fánkot vegyenek! Vettünk. Finom!

 

Homokos tengerpart Durrës-ben

 

Kacsalábon forgó szálloda ékelődött be a régi csúnyácskák közé

 

Grill vacsora két főre, de négynek is becsületére vált volna

 

3. nap: Durrës – Narta-lagúna – Vlora – Narta-lagúna – Vlora

Reggel korán továbbálltunk, hogy a szállodasori nagy forgalomból mihamarabb kievickéljünk, de így sem elég korán. A város déli részén egy körforgalom osztja meg a nyári, csúcsszezonra jellemző, lépésben haladó forgalmat 5 irányba, amit éppen akkor 2 rendőr irányított, kezükben 2-2 „palacsintasütővel” össze-vissza kalimpálva. A körforgalomban a Mercedesek között a csacsi kordélytól a beazonosíthatatlan járművekig minden megfordult, volt aki többször is. Mint például mi, mire nagyjából sikerült jó irányba és jókor kitérni. Irány Vlora!

A térkép szerint autópályán vezetett a további utunk, a gyakorlatban azonban az út körforgalmakkal, útszéli és a körforgalom közepén elhelyezkedő dinnyeárusokkal, az autópálya melletti ingatlanhoz vezető közvetlen, merőleges bekötőutakkal és sok esetben a leállósávban szembeforgalommal volt tűzdelve. Ekkor született meg az albániai szlogenünk: „itt bármi megtörténhet, és meg is történik”.

Vlora-t északról közelítettük meg, így előtte pillantottuk meg a nagy rózsaszín lapos tájat, amit nagyon gyorsan közelről is megcsodáltunk: a Narta-lagúna melletti sólepárló volt eme holdbéli, misztikus táj. Annyira magával ragadt és lenyűgözött a vízlepárló medencék növény és állatvilága, hogy néhány órára be is szippantott a hely minket. Ott álltunk a Narta-lagúna és a sólepárló határán, szemben egy kisebb sivatag, aminek a túl felén ott a nyílt, azúrkék tenger, a Narta-lagúna északi része, amit azonnal célba is vettünk, és bár már késő délután volt, a szállásunk pedig még messze, de egy 20 perces csobbanásra szakítottunk időt.

 

 

A lagúna déli részét a Vlora-i szállásunk elfoglalása után néztük meg. A belvárosból az oda vezető út eklektikus (ez a szó szinte szinonimaként él bennem az „albániai hangulat” kifejezéssel) hangulatú városrészen, a tengerparti nyomortelepet körbeölelő, építés alatt álló szállodasoron vezetett keresztül, amit vastag por borított. Bár már késő délután, kora este volt, azért nekivágtunk megkeresni az útikönyvben leírtak szerint a lagúnában őshonos pelikánokat, a kis szigeten a kolostort, melyet csak gyalogosan fahídon lehet megközelíteni. A híd jelenleg építés alatt áll, a kolostor nem látogatható. Az útikönyv szerint a Narta-lagúna kiterjedése nagy és változatos, de azt a helyet nem említette, melytől a szavunk is elállt, amikor egy bal kanyar után hirtelen elénk tárult egy hatalmas, a tengerbe nyúló, a naplementében aranylóan izzó homokkőképződmény. A lagúnából sajnos többet nem is láttunk, mert elvarázsolt a látvány, és sötétedésig hallgattuk a homok és sziklagerinceken morajló tengert.

 

Homokkő képződmény

 

Alakzatok a homokkő képződményben

 

Naplemente a Narta-lagúna felett

 

4. nap: Vlora – Llogara-hágó – Dhërmi

Vlora-tól délre Orikum város felé haladva a homokos part kövessé, nyomokban sziklássá alakul át, a víz átlátszó kékké. Lassan magunk mögött hagyjuk az Adriai-tengert, és az 1027 méter magas Llogara-hágón átkelve elénk tárult a felhőkben úszó Jón-tenger, a távolban pedig megpillantottuk a Korfu feletti kis szigeteket. A hágó déli oldalán a szerpentint megtöri egy, az utazóknak kialakított panoráma terasz. Innen könnyen és biztonságosan tudunk rácsodálkozni az elénk táruló partszakaszra, valamint a sárkányrepülősök manővereit is megcsodálhatjuk. A hátralevő tengerparti szakaszra jellemző, hogy az autóút fent visz a hegyen, az adott települések is a hegyekre épültek, azonban a strandokhoz, üdülőövezetekhez a kisebb-nagyobb szerpentineken lehet lejutni. Nagyjából minden településnek van egy strandja.

 

Llogara-hágó

 

Látkép a Llogara-hágó tetejéről

 

Tiszta időben látszik a Korfu feletti néhány kis sziget

 

 

Banán terem az út mentén

 

A következő szállásunk Dhërmi-ben volt, ahol meglepetésünkre meglepetések voltunk. Egy hatalmas udvarban két apartmanház és egy mini hotel állt, a tulajdonos házaspár az árnyas udvar közepén egy citrus fa árnyékából igazgatták a kis birodalmuk életét. Meglepetésként érte őket az érkezésünk. A közös nyelv hiánya miatt nem derült ki, hogy miért igazolták vissza a foglalásunkat, ha nincs hely, de nyugalomra intettek minket és pár perc alatt úgy alakították, hogy kaptunk végül egy szobát. Igaz, hogy a wc és zuhany a beépített szekrényben volt, a szobában a csillárról lógó fokhagyma miatt éktelen bűz áradt, de a szoba tiszta és volt benne légkondi, ami az állandósult 40 fokban igen nagy áldásnak bizonyult a következő 2 éjszaka során, amit itt töltöttünk. Gyors bepakolás a szobába és irány a tenger. Itt végre ízlésünknek megfelelő volt a part és a víz. Hófehér kerek kövek, hosszú nádból készült napernyős strand nyugágyakkal, kellemes szellő a tenger felől és az öböl végén sziklák, barlangok és felfedezésre váró zeg-zugok, ahova azonnal ki is úsztunk.

 

 

 

 

 

 

5. nap: Dhërmi – Porto Palermo – Gjipe – Dhërmi

Útra keltünk felfedezni a Dhërmi és Porto Palermo közötti 25 kilométernyi szakaszt. Ilias nevű faluban megálltunk a tájat, egy vén olajfát, fügefát és a bárányokat, csacsikat megcsodálni, amikor megszólított egy idős bácsi. A következő mondatában már magyar szavakat is használt, aztán beolajozódott a nyelvtudása, amit állítólag valamikor fénykorában kamionosként szedett magára – mondta huncut szemekkel. Miska bácsi megkért minket, hogy vigyük el a szomszéd faluba, Vuno-ba a barátjához kávézni. Az úton magyarul (!) mesélt nekünk a környékről, de leginkább a strandokat mondta el, hogy melyikre mi a jellemző.

 

Vuno település

 

Nekünk Jala, ahol egy hatalmas szikla áll az öbölben és Gjipe, ahova csak gyalog vagy terepjáróval lehet lemenni mozgatta meg a fantáziánkat. Kitettük Miska bácsit a barátjánál és gyorsan lementünk az eredeti tervünk szerint Porto Palermo-ba Ali Pasa Tepelena várát megnézni, hogy a Dhërmi-be vezető visszaúton kipróbáljuk a strandokat. Végül a legizgalmasabb Gjipe volt, ahova egy darabig egy szerpentines úton autóval mentünk le, de az utolsó félórányi szakaszt gyalog lehet csak megtenni, viszont a látvány és az élmény kétszer ekkora gyalogutat is megérne. Hófehér köves strand, kevés ember, sátrak, nomád élet és kristálytiszta víz fogadott. Naplementéig itt maradtunk, szinte sötétben értünk vissza az autóhoz.

 

Útban Dhërmi-ből Porto Palermo-ba

 

Jala strand

 

Tengeralattjáró kijárat a hegyből

 

Az öbölben agave borítja a hegyoldalt

 

Tengeri kincsek

 

Ali Pasa Tepelena várában

 

Látkép a Gjipe strandhoz vezető útról

 

A távolban már látszik a Gjipe strand

 

Látkép a Gjipe strandhoz vezető útról

 

6. nap: Dhërmi – Ksamil

Korán reggel, a hőséget megelőzve keltünk útra, de ez csak egy illúzió volt, mert az állandósult 40 fokban nincs olyan, hogy nincs hőség. Reggel 7-kor 30 fok fölött jár már a hőmérő. Az előző napi útvonalon haladva indultunk el Saranda-n keresztül Ksamil-ig. Ekkor már nem álltunk meg sehol, kivéve egy forrásra épült étteremben kávézni, az autóból élveztük a változatos és pazar tájat. Ksamil-ba így elég korán megérkeztünk és kalandosan ugyan, de megtaláltuk szállásunkat, a Sara nevű Apartmant. Egy 4 emeletes tömbház, lift nélküli negyedik emeletén helyezkedett el egy bizarr hangulatú utcában. Az apartman fel volt újítva, azonban a visszaigazolással ellentétben a mi szobánkhoz nem tartozott erkély, konyha és a klíma távirányítóján 4 szoba osztozott egyszerre. Szerencsénkre a többiben nem laktak azon a két éjszakán, de biztosan okoz kellemetlen perceket, ha valaki nem 19, hanem mondjuk 25 fokban szeretne aludni. Éjszakánként pedig a szomszéd épület alján található bárból hajnali 3-ig hallgattuk non-stop a Despacito-t. Megkötöttük a kompromisszumot a hellyel és helyzettel, de a Sara Apartman az, amelyik biztosan lekerült a listánkról, hogy oda soha többet! Dhërmi-be a fokhagymás szobába is szívesebben mennénk vissza. :)

 

Utazik a család. Apa vezet, Anya kapaszkodik és szoptatja a gyereket, aki középen ül

 

Saranda-ba naponta több hajó érkezik

 

Ksamil – ebben az utcában laktunk :)

 

A Ksamil-i szállásunk belülről

 

Ksamil szigetei, a háttérben Korfu

 

Kilátás az apartmanból

 

Ksamil szigetei és Korfu

 

7. nap: Ksamil

„A hetedig napon megpihent” – így hangzik a bibliai idézet. Hát valóban, a hetedik napra annyira elfáradtunk, annyi csodát láttunk, annyi inger ért minket, hogy a szabadságunk alatti felfedező utunkon is extra szabadságra mentünk. Napozóágyat béreltünk a parton, jegeskávét rendeltünk és bámultuk a vizet és a hajókat, és szemben Korfut a naplementében. Az egész napot a tengerben töltöttük, ami aznap enyhén viharos volt, de a meleg széltől még izgalmasabb volt a táj, az azúrkék tenger és szemben Ksamil szigetei, és a távolban Korfu.

 

Ksamil szigetei

 

A sekély és tiszta vízben ki lehet úszni a szigetekre

 

Helyenként fehér homokos a part

 

Bérelhető nyugágyak

 

Sziklás partszakasz Ksamil-ban

 

Sziklás, búvárkodásra is alkalmas partszakasz Ksamil-ban

 

8. nap: Ksamil – Kék szem forrás (Syri i kaltër) – Gjirokastra – Përmet

Megkezdtük lassú visszavonulásunkat Tirana felé, hogy a repülőindulásra biztonsággal időben visszaérjünk. A visszaútra 2 napot szántunk. A szállásunk aznap Përmet-ben volt, de addig útba ejtettük a Kék-szem forrást. A forrásból másodpercenként 7,5 köbméter 10 fokos víz tör fel több mint 50 méter mélyről, így azonnal egy kisebb folyót alkot, mely pár kilométer múlva a Jón-tengerbe ömlik. A forrás vize elvileg iható lenne, viszont a helyi vagányok fogadásokat kötnek, hogy beleugranak, vagy átússzák a tiltó táblák ellenére. A jelenség lenyűgöző, az erdő és patak medre tele van szitakötővel. Itt megtapasztalhatjuk a kék és a zöld minden létező árnyalatát, valamint nagyon finom folyami pisztrángot is ehetünk a patak partján.

 

 

 

 

Utunk innen Gijokastra-ba, a palával fedett házak városába vezetett tovább, ahol a sivatagi hőség elől a várba menekültünk, majd Enver Hoxha szülőházába, ami jelenleg a Néprajzi Múzeum. Az óvárosban is tettünk egy rövid sétát a macskaköves utcákon, majd útra keltünk Përmet felé.

 

Gjirokastra

 

Enver Hoxha szülőháza, ma Néprajzi Múzeum

 

Enver Hoxha szülőháza

 

Përmet a szabályozatlan Vjosa folyó bal partján fekszik, az odavezető utunk hatalmas hegyek között, a patak partján kanyargott. Lenyűgöző és felemelő élmény volt a naplementében ilyen „díszletek” között megérkezni a kisvárosba, ahol végtelen csend és nyugalom honolt. Éppen a szieszta végére értünk a szállodához, ahol a recepcióstól megtudtuk, hogy Albánia legunalmasabb és egyben legbiztonságosabb városába érkeztünk. Itt soha semmi nem történik. Mindentől távolt van, ide senki nem jön turisztikai céllal, így a mi érkezésünk egy darabig eseményszámba megy a városban. Hittük is, meg nem is, de nyakunkba vettük a várost, egy vacsorával egybekötött esti sétára indultunk. Körbejártuk a város szikláját, a mecsetet, kérdezősködni próbáltunk étterem után, de itt már jellemzően az albán nyelven kívül csak görögül és olaszul beszélnek. Viszont az egész országban tapasztalt segítőkészség itt hatványozottan volt jelen. Étteremkereső kérdésünkre pár percen belül 4 férfi kísérőnk is akadt, akik az 50 méterre levő étteremig kísértek és „átadtak” minket a tulajdonosnak. Az étterem udvara az iskolaudvarral volt szomszédos, ahol a srácok rúgták a bőrt, de a tulajdonos elküldte őket, hogy ne zajongjanak, mert vendége van. És elmentek. Kaptunk étlapot és mellé magyarázatot kézzel, lábbal, hogy mi az ami nincs jelenleg (szinte semmi), de a szakácsnő kijött, hátulról átkarolta a vállam és mutogatott a kezemben tartott étlapon , magyarázott…, egy szót sem értettem, de éreztem, ez a mosolygós középkorú hölgy ma valami nagyon finomat főz nekünk, jó kezekben vagyunk. Így történt. Sült csirke salátával és paradicsomszószban sült marha került az asztalra olívás pirítóssal, sörrel – omlós, ízletes, zamatos – és mellé a szakácsnő érdeklődő tekintete a konyhaajtóból és a tulajdonos fürkésző szeme, hogy vajon elégedettek vagyunk-e? Azok voltunk. :)

 

Përmet

 

Përmet sziklája

 

9. nap: Përmet – Berat

Egy kiadós, pazar, ízletes (bármennyi pozitív jelzőt elbírna külön a fügelekvár és a paradicsom íze) szállodai reggeli után indulás Berat felé. A tengertől távol jártunk, így a hegyek között úgy éreztük, a pokol tornácán autózunk. Kora délután értünk el Berat-ba, az UNESCO öröksége címet viselő ezer ablak városába. Megkerestük szállásunkat az óvárosban, rögtön a vár alatt. Ez volt a legklasszabb szállásunk. Ha erre jártok, nagyon jó szívvel ajánlom a Vila Alexandert. A hegyoldalra épített villa, belső udvarokkal, kiülős részekkel rendelkezik. Minden fából, terméskőből és kovácsoltvasból készült, illeszkedve az óváros környezetébe. Csendes, nyugodt hely, mégis egy lépésre van mindentől és a házigazdák nagyon kedvesek, segítőkészek. Megnéztük a Néprajzi Múzeumot, ami rengeteg érdekes berendezési tárggyal, a városra jellemző életvitelt kiszolgáló építészeti megoldások bemutatásával, többnyelvű, többek között magyar nyelvű leírással is rendelkezik; sétáltunk a várnegyedben, megnéztük helyi vezetéssel a Király-mecsetet és az Ólom-mecsetet, majd a sziesztát követően andalogtunk egyet a felélénkült városközpontban. Sült kukoricát ettünk, amit az utcán sütöttek egy erre a célra átalakított mosogatótálcában, de volt szintén erre a célra átalakított babakocsi is. :)

 

Jár-gány Përmet utcáján, de bárhol szembe jöhet velünk egy hasonló

 

A türkizkék Vjosa folyó

 

Ő is a Vjosa

 

Lépcső Berat-ban

 

Néprajzi Múzeum – Berat

 

Berat

 

Kapu Berat-ban

 

Sült kukorica tankönyvbe csomagolva

 

Az utcán sütik a kukoricát

 

10. nap: Berat – Tirana repülőtér – Budapest

Talán az iskolai táborok végén érzi az ember ezt a fájdalmat a lelkében az utolsó, táborzáró tábortűznél, amit mi éreztünk, miközben kullogtunk Tirana és a repülőtér felé. Ez a nap a csöndes visszavonulásunkról, számvetésről szólt.

 

A Szerző – Nagy Baka Ividő , élményekkel telve hazafelé

Kisebb-nagyobb túráinkra, kirándulásainkra magunkkal visszük a gyógynövényes nyakpárnánkat, mert az utazás során, a tengerparti lustálkodáshoz, de akár éjszakai alvásnál is fontos a kényelem. A gyógynövényes tönkölypelyva töltete segít megtartani a nyakat, és ami a legfontosabb volt, hogy a 40 fok ellenére sem izzadtunk bele, mert kiválóan szellőzik.

 

Okok és élmények, amiért visszahúz a szívünk:

– hogy Ksamilban a körforgalomnál együnk egy csomó gyros-t. Ne hagyd ki, ha arra jársz!
– hogy a Narta-lagúnában egy egész napot, vagy kettőt eltölthessünk, hogy megkeressük a pelikánt, hogy még többet fürödjünk a homokos partú, mégis azúrkék vizében.
– hogy búvárkodjunk Porto Palermo-nál a szinte érintetlen sziklás oldalon.
– hogy legyalogoljunk ismét a Gjipe strandra, majd az egész napi fürdés és napozás után eltöltsünk egy éjszakát sátorban.
– hogy még több boldog csacsit lássunk. (Egyet láttunk, a hátán fetrengett az árnyékban.)
– hogy a Përmet-i édességboltban mindegyik édességet megkóstoljuk. Kettőt próbáltunk, mindkettőtől kulináris örömmámorba estünk.
– mert a szeméttárolással és –szállítással elég hadilábon állnak, de a szállások és éttermek mindenhol tiszták voltak.
– mert az árak a legdrágább helyen is a magyarországi átlagos árak szintjén vannak.
– mert bár az országban az épített környezet nem kiemelkedő (Berat és Gjirokastra kivételével), a természeti adottságok, a táj változatossága, a hegyek és tenger kapcsolata erősen tölti a lelket.
– mert Albánia (mint írtam), nincs agyonszabályozva, de az élet mégis kialakítja a megoldásokat úgy, hogy közben senki sem feszült, ideges és türelmetlen.
– mert Albániában bármi megtörténhet, és meg is történik. :)

Kinek ajánlanánk Albániát?

Bárkinek jó szívvel ajánljuk Albániát, aki barátságos vidékről érkezik, mint az alábbi mesében a vándor:

“Ült a bölcs öreg a Város kapujában, úgy esett, hogy ő volt a Város őre. Amint ott üldögél, látja ám, hogy közeledik egy vándor az úton. Oda is ér, illendően meg is szólítja:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam – feleli az öreg. – Mi járatban errefelé?
– Én bizony szeretnék letelepedni ebben a városban. De mondd csak, öregapám, miféle emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg visszakérdez:
– Hát ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
– Ó – mondja a vándor –, én egy igen barátságos vidékről jövök. Az emberek ott kedvesek és barátságosak, mindenki tiszteli a másikat, és ha történnek is összezörrenések, többnyire jóindulatúan sikerül elsimítani.
– Szerencséd van, fiam – feleli az öreg. – Jó helyre jöttél. Ebben a városban ugyanilyen embereket fogsz találni.
A vándor ezt örömmel hallja, be is lép a kapun. Az öreg tovább üldögél, és figyeli az utat. Kisvártatva egy újabb alak tűnik fel, és jön mind közelebb a kapuhoz. Ez az újabb vándor is tisztességgel köszönti őt:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam. Mi járatban errefelé?
– Hát, én szeretnék a városban letelepedni. De áruld el nekem, milyen emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg őt is megkérdezi:
– Ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
A vándor elkeseredetten húzza el a száját:
– Borzalmasak – feleli. – Azért is jövök el onnan, mert nem bírom tovább azt a tömény rosszindulatot, ami ott uralkodik. Elegem van az állandó intrikából, a becstelenségből, a gyűlölködésből.
– Hát, fiam rossz hírem van számodra – mondja az öreg. – Ebben a városban ugyanilyen embereket fogsz találni.”

Mirupafshim!

 

Albán repeta

 

Az mindig jó hír, ha egy nyaralás jól sikerül. Ági és Józsi tavaly jártak Albániában, és úgy döntöttek, idén újra ezt az országot választják a kikapcsolódás helyszínéül. Ági mesélte el a nyaralásukat, ami ebben az évben is elsősorban a strandolásról, pihenésről szólt.

 

Tavaly döntöttünk először úgy, hogy megnézzük magunknak Albániát, melyről már hallottam jókat, de a döntés után minden lehetséges információt begyűjtöttem, és kétség sem fért hozzá: itt fogunk nyaralni. Az az utunk szuperül sikerült, itt olvasható előzetesként: Albán kalandtúra.

 

Borsh – 2016
(Forrás: Ági)

Az idei nyarunk kicsit szűkösebbre sikeredett, főleg nyaralásra szánható idő szempontjából, de mikor a tervek szóba jöttek, Józsi (lásd A férfi az életemben) rögtön rávágta: Ő biza visszamenne Albániába. Először összeszedegettem az államat a földről, mert tudni kell, hogy Ő nem szokott ilyesmit kezdeményezni, szóval ez nagy szó volt, másodszor nekiestem a neten szállásokat keresni, mert engem sem kellett csúzlival kergetni az asztal körül, hogy menjünk vissza. 😊 De most kicsit megfontoltabban álltam neki a szervezésnek, nehogy megint 27 órás utunk legyen hazafelé. 😉 Szóval sok idő nem állt rendelkezésünkre, egyet akartunk aludni félúton odafelé, egyet hazafelé, maradt kemény 5 éjszakára való időnk, és teljes 4 napunk nyaralni. Tény: ez most a lazításról, lustaságról, olvasásról, napozásról, fürdésről, és PIHENÉSről fog szólni.

Nem volt kérdés, hogy Szarajevo ismét a tranzitszállás, egyszerűen ez a város nagyon a szívünkhöz nőtt, így az oda-vissza alvásokat megint ugyanabba a szállodába foglaltam, ahol már voltunk párszor.

 

Szarajevo, panoráma a szállásról
(Forrás: Ági)

 

Szarajevo szállás
(Forrás: Ági)

 

Albániában abban a tengerpartban gondolkodtunk, ahol tavaly is kikötöttünk, de szállást Himarában találtam szépet, jót, reggelist, tengerre nézőst, le is foglaltam egy jónak látszó időpontra, de mint mindig, itt is ember tervez, munka közbeszól. 😊 A már leelőlegezett, és le nem mondható szállásunkat valahogy előbbre kellett ütemezni a tervezettnél, és kedves angoltanár kollégám segítségével biztosítottam a szállásadó családot, hogy mindenképpen megyünk, csak nem akkor. Nagyon kedvesen jött a válasz, hogy semmi gond, előbb is van szabad szoba, mindenben segítettek, elintézték az átütemezést, szóval megint megtapasztaltuk a hihetetlen albán segítőkészséget és vendégszeretetet.

Más dolgunk nem volt, mint minden itthon hagyott ügyünket elrendezni, bébiszittereket keresni a cicáinknak (az is jel, hogy most egyik sem törte el a lábát indulás előtt), meg a leanderemnek, és izgatottan várni a nagybetűs nyaralást.
Ami jött is, (a fenébe, mindig hamarabb jön, és gyorsabban múlik, mint az év többi része), észbe sem kaptunk, már pakoltunk is, szendvicskészítés, úszógumi keresés, útlevél megvan-e, zöldkártya a kocsinak, és egy július eleji szerda hajnalban irány a Balkán! Az út eleje csendes, nyugis, összvissz a szerb-bosnyák határon zúzott el életem párja a bosnyák útlevélellenőrző pont mellett indokolatlanul. Aztán nagy röhögések közepette visszatolattunk a kezdetben elképedt határőr csajszihoz, aki pár másodperccel később, miszerint szimplán bambák voltunk, nem határsértők, velünk együtt röhögött. 😊

Az út tervezésénél közbeiktattam egy kitérőt, mert már évek óta szemeztem egy képpel a szarajevoi szállodánk falán, mely egy sziklafal tövében épült törökös épületet ábrázolt, baromi szép környezetben, és én ezt a helyet megleltem a neten. Na, ide el kell mennünk, még odafelé, első nap. Blagaj Tekija a hely neve, és egy derviskolostor épülete egy szédítő sziklafal tövében, a szikla alól kilépő folyócskával, mely tóvá szélesedik a kolostor előtt, nem messze Mostar városától.

 

Blagaj
(Forrás: Ági)

 

140 km-el lejjebb volt Szarajevótól, de belefért az időnkbe, meg nagyon más kirándulást nem terveztünk, így a megint csak csodálatos Neretva völgyében elaraszolgattunk odáig. A hely gyönyörű, nagyon keleties hangulata van, bemenni csak fedett fejjel, eltakart karral, lábbal lehet, hiszen muzulmán kolostor, tisztelni kell itt is a vallási előírásokat. Értem a derviseket, tudták, hova kell kolostort építeni, nagyon megérte idáig elautózni, csak hát itt is rengeteg már a turista, de ettől függetlenül egy csoda. 😊

 

A Blagaj Tekija
(Forrás: Ági)

 

Visszafelé a szállodába nyiszorogni kezdett a klímánk. Volt már ilyen, sípolt egy időben, akkor a levegőt beszívó cső repedt meg, és eresztett, anno kicseréltettük, probléma megoldva. Most hasonló volt a hang, gyanús volt, hogy megint valami repedés, ami sajnos Szarajevóig elvitte a turbónyomást a kocsiban, és konkrétan szegény autónk már sikított, mire felerőlködtünk vele a szállodáig. A szívünk szakadt meg érte. Ott álltunk Bosznia közepén egy szívszaggatóan visító autóval, Józsi alánézett a kocsinak, kiderült, most a levegő kivezetőcsöve repedt meg, egy tavaszi kanyarkiegyenesítős-szántóföldre berepülős akció során, csak a szerelő „elfelejtette” kicserélni a sérült alkatrészt. Viszont a megrendelt és kifizetett új cső (mázlinkra), ott vigyorgott a csomagtartóban. OK, de párom nem tud aláfeküdni a kocsinak, így viszont a kocsi (ismerve a montenegro-i és albán hegyi viszonyokat) nem bírja ki az utat. Szereznünk kell egy szerelőt, még másnap, de a szálloda recepciósai csak a Ford márkaszervízt erőltették, (gondolom, nem mertek sufnituningot javasolni :) ), de azt meg mi nem győztük volna pénzben.

Másnap alapos reggeli után (természetesen megint gyönyörű szobát kaptunk, és tökéletes kiszolgálást, mint mindig), elköszöntünk a recepciósoktól, nekivágtunk az útnak síró kocsival, hogy majdcsak találunk valamelyik bosnyák faluban egy szerelőt. Mentünk-mentünk, de nem sok sikerrel jártunk, majd megálltunk egy benzinkútnál, és kézzel-lábbal kommunikálva sikerült egy közeli autószerelőt felkajtatni, ahova be is kanyarodtunk. 😊 A szerelő egy ötvenes, igazi balkáni férfiember volt, jött, neki is kézzel-lábbal elmondtuk, mi a bajunk, meghallgatta a kocsit, majd vitte is az emelőre, kezében az új csővel. 10 perc alatt kicserélte, hozta a régit, mellyel akkor szembesültünk, hogy jó magyar szokás szerint alaposan “gány” módon össze volt szigszalagozva a baleset során történt repedés, melyet már jóformán a szentlélek sem tartott. A pasi is furán nézett ránk, mi meg csak legyinteni tudtunk. Elmentek próbakörre, nem kért többet 10 eurónál, és már mentünk is tovább végtelenül megkönnyebbülve a már csendes, és tökéletesen működő autónk miatt. Hála és köszönet a szerelőnek az isten háta mögötti bosnyák faluban, szégyenszemre még a nevét sem jegyeztem meg.

Az út hátralévő részében a kocsival már semmi gond nem volt, a montenegrói határ előtt út nem volt, csak zúzott kő, meg raftingosok paradicsoma, tele hegyi kempingekkel, gumicsónakokkal megrakott kisbuszokkal, Montenegrón keresztül pedig átmentünk egy hatalmas duzzasztómű felett.

 

 

Az albán határ után sima út, most nem volt szoptatós koca a kereszteződésben, de volt rengeteg kavicsszállító kamion, ami miatt meglehetősen lassan haladtunk, és rájöttem: a GPS által kalkulált időre mindig rá kell számítani két órát legalább. 😊 Viszont abszolút pozitívum volt, hogy Vlora-ban (ahol tavaly a nagy építkezések, útfeltúrások miatt buktuk az először foglalt szállásunkat) pikk-pakk átsuhantunk, ami tavaly több órába került, az most pár perc volt. Hozzáteszem: a többsávos tengerpartra vezető sugárutat olyan gyönyörűen megcsinálták a tengerparti sétánnyal együtt, hogy bármelyik nyugati Riviéra elbújhat mögötte. Pálmafák, mozaikokkal kirakott körforgalmi térplasztikák, klassz világítás, egyszóval csak tátottuk a szánkat, és még nem fejezték be! Az utak továbbra is nagyon jók voltak, a Llogara Nemzeti Park után elénk tárult megint csak a Jón tenger elképzelhetetlen kékje. Megérkeztünk! 😊

 

Himara-ig már zökkenőmentes utunk volt, sőt, a GPS-koordináták nagy kincsnek bizonyultak, mert szimpla utca-házszám alapján sosem találtunk volna oda a szálláshoz. Így viszont megtaláltuk, igaz a már alaposan megkínzott autónknak nem feltétlenül tett jót a majd 45 fokos emelkedőn, természetesen zúzott köves úton való kapirgálás, ugyanis a szállás parkolója az épület tetején volt, szó szerint. 😊 Sanszos volt, hogy naponta elfüstöljük a kuplungot csak parkolás címen, de egyelőre örültünk, hogy megérkeztünk. A háziak két szóval: csodálatos emberek! Középkorú házaspár, fiatal hölgy lányukkal vezették a „háztartást”, kedvesen, barátságosan, segítőkészen, tényleg minden kérésünkre ugrottak, érkezéskor hozták a jéghideg innivalót, körbemutatták a hotelt és a környéket, reggelente kaptuk az isteni finom, svédasztalos reggelit, minden áldott reggel frissen sütött házi sütivel! Kétnaponta takarítottak, tiszta ágynemű, törölköző, minden. Itt tényleg csak pihenni kellett, terasszal, kilátással a tengerre, légkondival.

 

Panorámás szállás Himara-ban
(Forrás: Ági)

Első este még összeszedtük az erőnket, és lementünk a parti korzóra vacsizni, természetesen tele volt vendéglőkkel, jobbnál-jobb kajákkal. És rengeteg vendéggel! Lépni nem lehetett a sétányon, mindenhol sétáló családok, nyaralók, és belénk villant a kép: ha másnap ez a rengeteg ember lezúdul a tengerpartra, ott zsebkendőnyi helyünk nem lesz, úgyhogy el is döntöttük: 11 km-re van innen a tavalyi strandunk (Borsh), úgyhogy Terminátor-módszerrel élve: visszatérünk oda.

 

Himara beach
(Forrás: Ági)

Alaposan kialudtuk magunkat, reggel konstatáltuk, hogy van egy kis fecske, aki (később is) minden reggel a teraszunk előtti villanyvezetéken tollászkodik, megreggeliztünk, kibányásztuk a kocsit a tetőről, és usgyi strandolni.

 

A tenger Borsh-nál
(Forrás: Ági)

Borsh strandján viszont meglepően kevesen voltak, bőven akadt napozósátor (árak nem változtak: 500 lek/nap két napággyal), és a víz megint csodásan tiszta és kék. Rengeteg gyerek, akik hihetetlenül jól elvoltak egész nap egyetlen stéggel, erről ugráltak naphosszat, vagy éppen próbálták elsüllyeszteni, természetesen sikertelenül. Mi reggelente letettük a fenekünket a napágyra, és este felálltunk. Jó, közben persze fürdés, napozás, bambulás, kajálás, és olvasás-olvasás-olvasás orrvérzésig. Agyürítés ezerrel, és működött! Amikor érzed, hogy töltődnek az elemeid.

 

Borsh beach
(Forrás: Ági)

 

Relax
(Forrás: Ági)

Esténként felkapaszkodtunk a hotelhez, rendbe szedtük magunkat, lesétáltunk vacsorázni, és megtehettük, hogy minden nap máshol együnk, más kaját, más környezetben. Közben figyeltük a helyi lakosokat, a nyaraló albán családokat. Mindenhol kisgyerekek, idősebb szülőkkel is együtt nyaraló családok, esténként a kávézók teraszán üldögélő idősebb bácsik társasága. Ami feltűnt: nem isznak alkoholt!!! Üldögél négy bácsi a teraszon, négy jeges kávé, négy ásványvíz, semmi alkohol. Valószínűleg muszlim vallásúak lehettek, de alapjában a fiatalok esetében sem láttuk, hogy akár sört is ittak volna. (Pedig isznak. :) – A szerk.)

Szóval csendesen, nyugisan, de ennek ellenére persze valószerűtlenül gyorsan teltek a napok, és amikor közeleg az utolsó, egyre jobban érzed: nem akarsz hazamenni. Még nem. Üldögélnél reggelente a teraszon a reggelid felett órákig, bámulnád a kis fecskét tollászkodás közben, kiolvasnál a tengerparton még vagy öt könyvet, és végigennéd a korzó fagyizójának minden fajta fagyiját, csak maradhass még.

 

A kis fecske
(Forrás: Ági)

Utolsó napra hagytuk a Gjipe-kanyont a strandjával, melyről tudtam, hogy csak egy darabig lehet lemenni ott autóval, utána csak lábon lehet megközelíteni, az sem két perces gyalogút. A parkolóig egész jó az út, onnan viszont alapos terepgyakorlat, murva, gödrök, kövek kerülgetése, és 20 méterenként egy-egy albán specialitás: bunker. Út nincs, bunker van. Sok. 😊 És mindig gondolkodóba ejt: ki a jó ég ugrik be ide atomvillanáskor? Mert ugye arra készültek annak idején ezek a minimalista (kb. 4 ember fér be from váll to váll), betongombák, atomtámadás esetére. Kecskepásztor nyájastul? Mondjuk a panoráma első osztályú.

 

Bunker
(Forrás: Ági)

 

A part gyaloglás közben egyszer csak eléd tárul, mint a képeslapokon, türkizkék víz, fehér part, napernyők, napágyak, a part mögött pár méterrel egy víz által kettéhasadt sziklafal, a szurdok, a kanyon.

 

Gjipe fentről
(Forrás: Ági)

 

Forrás: Ági

 

Nagyon érdekes, és gyönyörű hely, full nyugi, ide kevesen araszolnak le, kicsit hippis a hangulat, hátizsákosok, sátrasok, fiatalok, túrázók pihennek itt, nincs tömeg, de van pár beülős sátras bárhelység, főleg innivalókkal, de lehet sziklát mászni, vagy motorcsónakázni, sziklafalról vízbe ugrálni, búvárkodni.

 

 

Gjipe
(Forrás: Ági)

 

Az egyik partfalon cseppköveket fedezek fel, valaha itt barlang lehetett, és a fala beleszakadt a tengerbe.

 

Cseppkövek
(Forrás: Ági)

 

A kanyon meredek falai között a hegyekből lezúduló folyó medre, most ki van száradva, de látszik: hatalmas erők dolgoznak, ha itt elszabadul a víz. Ameddig lábon lehetett, bementünk a szurdokba, volt, ahol embermagasságú kövek között kellett lavírozni, de mindent megért.

 

Gjipe kanyon
(Forrás: Ági)

Napoztuk, strandoltuk az utolsó napunkon is, felfelé gyalogolni a kocsihoz már nem volt olyan frissítő, főleg szemünkbe sütő nappal, amikor is mindketten nem kevesebb mint 10 perc alatt égtünk ronggyá. Eddig nagyjából sikerült megúszni a roston sülést, most bepótoltuk, miközben szünet nélkül szakadt rólunk a víz, éreztük: lassan a bőrük is reped. Viszont klasszul jött a korfui mobilhálózat. 😊

 

Gjipe beach
(Forrás: Ági)

 

A kocsit megváltásként láttuk meg, isteni találmány a klíma, és hogy négy keréken haladhatsz tovább. Szállásra vissza, utolsó vacsi előtt kifizettem a szobánkat, Margaritával, a fiatal tulajdonos hölggyel meg is öleltük egymást búcsúzóul, annyira megkedveltük őket, tényleg csodálatos a vendégszeretetük, tanulhatnánk tőlük!

Utálok hazafelé csomagolni, pakolni, mert az a végét jelenti a jónak. Reggel nem is vártuk meg a reggelit sem, induljunk, ne fájdítsuk a szívünket. Elhagyva egy buszt az egyik kanyarban, felaraszoltunk a szerpentinen a pontig, ahol mindig megállunk, utolsó pillantás a tengerre, busz jön felfelé, futás, nehogy visszaelőzzön, mert később esélytelen lesz kikerülni. Hogy ez ebben a pillanatban életmentő döntés volt, az pár perccel később derült ki, mert a Llogara Nemzeti Park egyik hajtűkanyarjában elakadt és lerobbant egy jókora teherautó, szegény ott kínlódott, látszott innen se előre se hátra senki. A személyautók még csak-csak ki tudták kerülni, de tudtuk: jön a busz nem sokkal mögöttünk. A busz ott el nem megy, a teherautó nem tud onnan kikeveredni, azonnal átláttuk: itt több órás macera lesz, mire felszabadítják az utat, és nekünk mekkora a mázlink, hogy ebből szerencsére kimaradunk. Lejutva a hegyekről még kifosztottam egy mézárus hölgyet a készletéből, bár nem gondoltam, hogy négy kis üveg mézre minden határon felvonják a szemöldöküket a határőrök, hogy az mi?

Szarajevóig sima út, rájöttünk: a legjobb hét közepén utazni, nincsenek torlódások a határokon, nincs tömeg az utakon, lehet haladni. Montenegróban már akadt pár erdőtűz, itthon hallottuk, hogy Horvátországban is, Montenegróban is sorban gyulladtak meg az erdők a jókora hőségben, mi az elejét kaptuk el.
A szarajevói szállodában a lassan már cimbi recepciósok élénken érdeklődtek, milyen volt Albánia, látták: van színünk rendesen, párom egyetlen eszébe jutó angol szavával elintézte a maga külsejét a recepciós srác élénk derültségére: gipsy.
Volt még annyi erőnk, hogy taxival lementünk a belvárosba csevapot enni, és megállapítottuk a bosnyák taxisok mindegyike előző életében biztos medve volt. Hatalmas, háromajtós emberkék szállítgattak minket oda-vissza, de oda is értünk mindenhova rendesen, és pár euróból megúsztuk a kényelmet.
A csevap vacsi után még lesétáltuk a kajakómát, imádjuk a szarajevoi bazárt, azt, hogy kedden este tele vannak a teraszok, nyüzsög az élet egy olyan városban, amit 20 éve porig rombolt a délszláv háború. Mi éppen a srebrenicai tömegmészárlás 20. évfordulóján voltunk most itt, és a szarejevoi bevásárlóközponttal szemben van egy park. A park előtt egy kisebb tér, egy szoborral, és egy emlékművel. Az emlékművön nevek és évszámok. Születésé-halálé. Ahogy nézegettük a neveket, bevillant: ez a sok név és szám mind-mind egy GYEREK! Több száz gyerek emlékműve, akik meghaltak a háborúban. Volt akinek a neve mellett ez állt: 1994-1994… Döbbenet. Le kellett ülnünk, mert mint anno Mostarban, itt is elkapott a sírhatnék, annyira mellbevágó a látvány. Mögöttünk a parkban háborús sírok, pár méterre a síroktól a mai gyerekek tömegei játszanak a fák között, a szüleik a teraszokon kávéznak, beszélgetnek, ÉLNEK. Felemelő.

Miután összeszedtük magunkat, kicsi séta után, újabb “medvével” hazataxiztunk, aludtunk még egy jót, reggeli után elköszöntünk kedvenc szállásunktól, indulás haza. A szerb autópályáig kicsit uncsi az út, onnan szerencsére begyorsul, most nem volt éjszaka, mint tavaly, nem volt, csak egy fizetőkapu, és nem volt vihar, sem tömeg, sem órákig tartó araszolás, sőt, a magyar határon csúcsot döntöttünk: fél óra alatt átrobogtunk rajta, és hazaértünk. Megfogadtuk: ha megint elindulunk egyszer még, akkor is hét közepén tesszük.
Párom váltig mondogatta, hogy messze van, messze van, de én már sejtem: megyünk mi még Albániába, mert egyszerűen: megunhatatlan!

 

 

Ági és Józsi

Köszönjük! :)

 

 

Albániai kiruccanás

 

Négy éjszaka, három barát, két város, két tenger, egy nyaralás. Zsolt írta le az élményeket.

 

Tavaly augusztusban Szarajevóban élveztük épp a bosnyák vendégszeretetet, mikor Marcival beszélgetve jött az ötlet: meg kellene nézni Albániát, mert ha valami vad Balkán, akkor az az. Télen el is kezdtem az igényfelmérést, Tamás barátom hamar rákapott a témára és feltételeztük, sikerül két autónyi embert összeszednünk. Nem sikerült, hárman maradtunk, pedig a tavaszi indulást nyár elejére, majd nyár közepére csúsztattuk. Albánia nem egy divatos desztináció. AirBNB-n foglaltam szállást, 4 éjszaka, két városban, kitakarítottam és lengéscsillapítót cseréltettem Lisában, a Békakorollámban, elolvastunk rengeteg beszámolót és cikket az országról és belevágtunk.

Vasárnap este hatkor indultunk Szegedről, gondolva arra, hogy elcsípjük még nyitva a tiszaszigeti átkelőt, mivel egész hétvégén torlódásról számolt be a híradó a röszkei nagy határnál. Ez nagyjából be is jött, bár 10 percet itt is várnunk kellett. Újvidéknél felhajtottunk a pályára, s átadtam a volánt Tamásnak. Belgrádon keresztül Slavonski Samac-on át Montenegróba érkeztünk, ahol a határon jött az első kellemetlenség, a montenegrói oldalon: lejárt a nemzetközi zöldkártyája Lisának és ez nem tetszett a határőrnek… végül a kollégája közölte velem, hogy rizikós átengedni így, de ha akarunk, vehetünk neki kávét. Nem volt nálunk kéznél kisebb címlet, csak 50 euro, így ez egy drága határátkelés volt. Montenegro hegyei gyönyörűek, imádom a hegyi utakat és az éjszakai vezetést is, így ezt nagyon éltem, egész éjszaka haladtunk. A montenegrói-albán határ előtt tankoltunk egyet, ahol két dologra jöttem rá: 1.) nincs minden pisztolyban nyomásérzékelő szelep,  2.) remegnek a kezeim a fáradságtól. Marcin volt tehát a sor, ő hajózott be Albániába, miután az út előző szakaszain igyekezett kipihenni a szombat éjszakai legénybúcsút.

A határátkelő leginkább egy építkezési területhez hasonlított és kezdtük úgy érezni, hogy bejött az, amit Albániáról gondoltunk, talán tényleg a legmélyebb Balkánról van szó. (A határátkelőhely átépítés alatt van. – A szerk.) Az első nagy város amibe beértünk Shkoder volt. Lerobbant Mercik (ugye a nemzeti autójuk a Mercedes), kerékpárok, szamarak, lovaskocsik az úton, valami egész egyedi felfogással a KRESZ-ről. Itt jöttünk rá, hogy jól tesszük, ha nagyon hamar elfelejtjük azt, amit a kulturált közlekedésről gondolunk. Nem azért, mert ők veszélyesek és vadak, hanem mert ez az ország bebizonyítja, hogy szabályok nélkül is lehet figyelmesen és biztonságosan vezetni. Az index, az elsőbbségadás kötelező és a behajtani tilos tábla csak díszítési célt szolgál, lámpákat sehol, körforgalmat viszont még az “autópályán” is láthatunk, (ahogy 500 méterenként benzinkutat és a pályán visszafele haladó biciklist is).

 

Első szállásunk elvileg Durres-ben lett volna, ám hosszas telefonálgatás után végül a Durres alatti Golem-ben kötöttünk ki, ami egy afféle üdülőváros, már felépült és épp épülő, hatalmas, tengerparti szállodákkal és apartmanokkal. Egy ilyen apartmant foglaltunk el végül mi is, az ötödik, legmagasabb emeleten. Ez olyan szempontból frankó volt, hogy egy óriási teraszról szemlélhettük a tengert, az viszont kevésbé tetszett, hogy az előző héten lesérült bal térdemmel, a hirdetésben megjelölt lift hiánya miatt kínosan lassú volt a feljutás a lakásba.

Megérkeztünk tehát Golem-be, Albániába, 16 órás út után. Rövid csobbanás, majd egy kis szundítás után ismét bepattantunk az autóba és irány Durres. A tengerpart Golem-nél egyébként homokos, amely homokot a fürdőzők felkavarnak és a víz így tán még olyan szép sincs, mint a Balaton. A célnak azonban tökéletesen megfelelt, s előnyére legyen mondva, hogy lassan mélyül, így kisgyerekeseknek ideális lehet. Visszatérve Durres-re: kőkemény Balkán. Az emberek kedvesek és előzékenyek, a kaja jó, de kártyát sehol nem fogadnak el, a főutcán sok a lakatlan, félig leomlott, összepiszkított ház, a járdán pedig felszedték a (vélhetően fém) csatornafedeleket, a lyukakban szemét, még olyat is láttam, amibe én is beférnék és élére állított törött üvegek voltak beleállítva. Talán ez spoiler-nek számít, de itt meg kell hogy jegyezzem, az egész nyaralás alatt ez volt a legnagyobb trauma, ami ért, semmi más nem háborított fel ennyire. A vacsorával egybekötött városnézés után visszatértünk a szállásra és ezzel véget is ért az első napunk Albániában.

Kedd délelőtt Szkander bég várában kezdtünk. Ez afféle helyi Eger, meredek, macskaköves utak, vásárosokkal, valamint egy várral, aminek nagy részét újraépítették és egy múzeumot rendeztek be benne. Az 1982-ben nyílt múzeum egyik gyöngyszeme a kommunista idillt prezentáló ólomüveg ablak, aminek ugyan semmi köze a középkorhoz, de nekem nagyon tetszett.

Felfelé menet az első és egyetlen gebasz el is ért minket Lisával: a tankbetöltő pereme cserére szorul, elrohadt. Ez ismert hiba volt, azonban a szerelő szerint onnan nem ereszthetne a benzin… teli tank és az igazi kemény hegyi kaptatók azonban előállítottak egy olyan szituációt, hogy lassacskán csordogált a benzinünk a tanksapka fedél alól. Szerencsére semmi komoly következménye nem lett a dolognak, a hetekben viszem cserére, mielőtt még a boszniai hegyeket ismét megmásznám vele.

Kruja után megnéztük az albán fővárost, Tiranát. Tirana a legeurópaibb hely, ahol jártunk az országban, a körforgalmakban itt is az igényeknek megfelelő a sávok számossága, ám jelzőlámpák és angolul beszélő emberek is akadnak, sőt, még muszlim nőket is láttunk, ami se előtte, se utána nem volt jellemző, annak ellenére, hogy elvileg az államvallás az iszlám. Tiranában a főteret, az ott lévő mecsetet, egy érdekes ortodox templomot és egy jókora plázát néztünk meg. Bevallom, ilyen készületlenül nagyvárosba még nem mentem, de a pláza egyik kávézójában wi-fi forrást felfedezve a srácok elolvasták, ezzel olyan 40%-ban ki is maxoltuk a város látnivalóit.

Hazafele kerülő úton mentünk, hogy teljen az idő, gyönyörű hegyek között, ahol még olajfa is akadt… na meg dinnyeárus az út szélén. A szállásra visszaérve csobbantunk, majd jött a felismerés az apartmanban: nincs víz. Előző este a szállás alatti étteremben véletlenszerűen elment időnként az áram és hallottuk az aggregátorokat… így annyira nem lepett meg, hogy ilyen is előfordult, az azonban fájdalmasan érintett, hogy másnap reggelre se lett jobb a helyzet.

 

Szerencsére szerdán nekiindultunk délnek, víz és új kalandok után kutatva. Az Ardenica Monostornál kezdtünk, ahol egy nyelveket nem beszélő kedves csávó beinvitált az ortodox templomba. A komplexum többi része nem látogatható, az ódon freskók a templomban viszont nagyon érdekesek voltak.

Ezt követően igyekeztünk hamar lejutni a partra, célba vettük Vlora-t, mely egy kis öbölben fekvő város, ami azért fontos, mert a tengerpart láthatóan tisztább volt ezáltal, se hínár, se szemét, csak kavics, halak és kagylók. Csatornafedélből több, de nem elég volt itt már. Az út a tengerpart mellett vezet el közvetlen, a túloldalán éttermekkel, szállodákkal, itt is sok építés alatt álló apartmant láttunk. Miután egy olasz étteremben megebédeltünk, folytattuk utunkat, a változatosság kedvéért ismét fel, a hegyekbe.

 

Következő megállónk Dhermi beach volt, ami egy nagyon különleges kis hely. Dhermi egy hegyi falu, melyből lecsorogva a hegyoldalon egy hosszú és keskeny partszakaszra juthat az ember, ahol a tenger krisztálytiszta, nagykavicsos, gyorsan mélyülő. Engem ez a strand emlékeztetett a leginkább Horvátországra. Dhermi beach rendelkezik egy tengeri barlanggal is, eredetileg emiatt mentünk be, de szorított az idő, így sajnos kihagytuk. Ettől függetlenül mindhármunk el volt ámulva a hely szépségén, hangulatán.

A kiadós strandolás után meg se álltunk Sarande-ig, ahol az új szállásunkat ismét kis kavarodás után tudtuk elfoglalni, a helyiek gyatra angol tudása rendesen szivat, amikor olyan precíziós kommunikációról van szó, hogy hol helyezkedik el az apartman… de végül megtaláltuk, s ez a lényeg. A lakás vadonatúj volt, a lapos tévé még felszereletlenül dőlt neki a konzoljának, a szekrények és fiókok üresek, a plafonból csak égők lógtak… de legalább mindkét nap volt vizünk! Sőt, liftet is kaptunk, igaz, pont a negyediken nem állt meg, így felfele eggyel feljebb, lefele eggyel lejjebb tudunk ki-beszállni. :) Mélygarázsban kaptunk parkolóhelyet, s azt az ígéretet, hogy reggel hétkor már nyitva lesz a garázskapu.

Csütörtök reggel nyitva is volt, s neki is indultunk, nyakunkba vettük Dél-Albániát. Butrint-ban szemügyre vettük az UNESCO világörökség részét képző ókori római romegyüttest, ami az általam olvasott beszámolókkal ellentétben nem csak feltárt és a látogatók elé odadobott romok halmaza, hanem egy kellemes ösvényekkel, táblákkal, térképekkel ellátott park.

Itt felvettünk egy német stoppost, elvittük őt a Ksamil-ig, ahol ő tovább főtt a túraruhájában, mi pedig rohantunk be a kristálytiszta, aprókavicsos tengerbe, ahol az apró szigetek olyan közel vannak egymáshoz, hogy kényelmesen át lehet úszni egyikről a másikra. Fantasztikusan szép hely, jól kiépített, szolgáltatásokban gazdag, igazi horvát érzés, itt nyoma sincs a Balkánnak. Abban azért mindhárman megállapodtunk, hogy szívesen megnéznénk ezt a környezetet a temérdek ember nélkül… de így is jó volt, még egy magyar családdal is találkoztunk, az apuka odajött hozzánk beszélgetni, gondolom neki is jól esett a magyar szó.

Innen egy hasonlóan festői tájra vitt az utunk, a Kék-szem forráshoz, ami egy rendkívül népszerű turistaattrakció a jéghideg, tiszta, kék vizével, melyet erdő vesz körül. Marcival azt hittük, különcök leszünk, hogy bele is feküdtünk a forrásból eredő patakba, ám magánál a forrásnál, az 50 méter mély karsztlyuk fölött a bátrak bele is ugrottak a vízbe.

 

 

Rövid fagyi-kávé kombó után ismét Lisában találtuk magunkat, úton a Gjirokaster Museum felé, amit elkönyveltünk helyi Komáromnak. Ágyúkiállítást és egy tankot találtunk itt, na meg egy gyönyörűen épen maradt erődöt. Itt ismét összefutottunk egy magyar párral, sőt, a stopposunkat is viszont láttuk.

Pénteken a tervek szerint hét órakor indultunk volna haza, de a garázskaput kinyittatni és a kulcsot leadni csak háromnegyed nyolckor sikerült, így némi késéssel indultunk, ami nem is volt akkora gond, mint később rájöttünk, az általunk kinézett görög határátkelő ugyanis csak 9 órakor nyitott s még így is pörkölődtünk egy ideig a napon. Görögország autópályái szép tájakon mennek keresztül és jó minőségűek. Megálltunk egy ebédre az egyik lehajtó mellett, ahol megtudtam, hogy a burger önmagában a hamburgerhúst is jelenti… így hamburgerhúst ettünk cacikivel és olívás kenyérrel. A Macedónián való keresztülhaladás során rájöttünk, hogy semmit nem tudunk a macedónokról és semmit nem látunk néhány távoli hegyen kívül az országukból. Így értünk el a szerb határhoz, ahol én már otthon éreztem magam, jelentősen javult az amúgy elnyúzott, fáradt hangulatom is ezáltal.

Szerbiában már mindannyiunkat az hajtott, hogy hamarosan itt van Röszke, s végül éjfél körül el is értük. Innen Marcit kiraktuk Domaszéken, majd Tamást nálam, aki átült a saját autójába és Cserkeszőlőre vette az irányt, haza, én pedig egy életmentő görögdinnye vásárlást még megejtettem a Tesco-ban, mielőtt végül éjjel 3 órakor 12 órára kómába nem estem.

Összegzésként azt mondhatom, hogy mindhármunknak nagyon tetszett Albánia. Látnivalóban gazdag, érdekes ország amit bátran ajánlok a nyitott embereknek. Nyitottság azért szükséges, mert bármilyen érdekes is, egy vad balkáni országról van szó, ahol a szerpentineken véletlenszerű sorrendben bukkannak fel kecskék, bárányok, tehenek és lovak, valamint a városban sétálva a lábunk elé kell nézni. Az emberek kedvesek voltak, de nyelvet nem beszéltek, vagy csak valami minimálisan. Az árak hasonlatosak a magyar árakhoz, némileg olcsóbbak ebben-abban, például a cigaretta fele annyi, igaz, a minősége még a szerbnél is rosszabb. Nagyon hamar levontuk a konklúziót, hogy minél délebbre megyünk, annál igényesebb minden, de az árak nem nagyon változnak szerencsére. Ami fontos és általános információ, az az, hogy a bankkártyát felejtsük el, még a benzinkutaknál is, a legjobb a helyi valutát váltani (1 lek = 2,3 forint). Saranda városával szemben szabad szemmel is látható Korfu, ahová közlekednek repülőgépek, lehetséges beutazás Albánia déli részére ez is. (Főszezonban naponta háromszor közlekedik komp és szárnyashajó. – A szerk.) A benzinárak változóak, de nagyjából a magyar árakon vannak, mivel sok a kis magán kút, kifoghatunk olcsóbbat is, nem kell félni a holtankoljak.hu átlagától, ami az indulásunkkor 408 Ft volt (míg itthon 340 Ft-ért tankoltuk a benzin literjét). Összesen 2740 km-t tettünk meg, 6 literes átlag fogyasztással és a pályamatricák árával együtt (ezeket csak Görögországban, Macedóniában és Szerbiában kellett fizetnünk, Montenegróban és Albániában nem). 25.000 Ft-ra jöttünk ki fejenként. A szállás átlagosan 5.000 Ft/éjszaka volt, egy vacsoránk pedig 2000 Ft körül. Ezt az 5 napot én 80.000 Ft körül hoztam ki, de ehhez hozzáteszem, hogy nem szeretek nyaralás közben “olcsójánoskodni”.

Menjetek tehát Albániába, egy próbát mindenképp megér!

Tasnádi Zsolt, 2017. július

Utazás az albán fjordok között 

Albániában nem csak a tengerparton, de a tavaknál is kellemesen kikapcsolódhatunk. Az ország legnagyobb mesterséges tava a Fierze és Koman között található víztározó olyan, mintha a Gyűrűk ura egyik helyszínén járnánk, vagy norvég fjordok között.

Forrás: panoramio

Forrás: wikimedia.commons

Forrás: wikiwand

Forrás: Facebook

A Komani-tó akkor keletkezett, mikor 1978-ban a Drin-folyón Koman falu mellett megépült a komani vízierőmű, valamint Fierze mellett a Fierze-i vízierőmű, és ezáltal létrejött a Fierze-i víztározó, más néven Komani-tó. A tó 34.5 km hosszú és 320 millió köbméter vizet tárol. Halakban gazdag, úgyhogy a horgászatot kedvelőknek is ajánlott.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Az egyik legkedveltebb úti cél Albániában, évről-évre több turista keresi fel. A szezon májustól szeptemberig tart, ilyenkor több komp is üzemel naponta és kisebb hajók is közlekednek. A komp vagy hajóút 1000-1500 m magas hegyfalak között vezet, mely a legkeskenyebb részen 50 m-re keskenyedik, az út maga majdnem 3 óra.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: Facebook

Forrás: fiveprime

Forrás: Facebook

Forrás: telegraf

Forrás: saját kép

A tavat kajakkal is felfedezhetjük, ha beevezünk az összes kis ágba kristálytiszta hegyi patakokat, vízeséseket fogunk találni.

Forrás: komanilakeferry

A természeti szépségek mellett a környéknek történelmi értékei is vannak. 1898-ban Koman közelében egy nagy temető nyomaira bukkantak. Aztán még harminc hasonlót találtak Észak- és Közép-Albániában. Földrajzi elhelyezkedésük, tipológiájuk, időbeli elhelyezkedésük alapján az összetartozó leletegyüttesekből a kutatók felállították a kora-középkori albán szokások és hagyományok összességét, melyet Komani Kultúrának neveztek el (VI-VIII. sz.) A sírokban talált eszközök, használati tárgyak, fegyverek, ékszerek, mint az ősi illír kultúra tárgyai ezen területek egykori lakóinak szokásait és hitvilágát elevenítik meg, és egyértelműen felvázolják a korai arbër kultúrát. Az arbërek az illírek leszármazottai, a mostani albánok ősei.

Forrás: wikipedia

De az illír tárgyak mellett a leletek között újabbakat is találunk a kora bizánci időszakból, olyan ékszereket, melyek a keresztény hit motívumait örökítik meg. A dísztárgyak, ékszerek között ugyan jól elkülöníthető a pogány motívumok fennmaradása, az újabb leletek azonban egyértelműen bizonyítják a kereszténység megjelenését, mely ebben az időszakban kezdett elterjedni a nagyobb városokban, Durrës-ben, Shkodra-ban, hogy aztán a vidéki területekre is behatoljon. A leletek azért nagy jelentőségűek, mert ezek alapján jól elkülöníthetőek az ókori illír kultúra és hagyományrendszer elemei az új, bizánci időszak keresztény elemeitől, azokon a területeken, ahol az albánok ennek elsőként voltak tanúi a középkorban. Ez világosan megkülönbözteti az albánok új és régi szomszédait, azaz a szlávokat a görögöktől.

Koman felé érdemes megállni a Vau i Dejës tónál.

Forrás: panoramio

A tó csodálatos, szűk szorosok és érdekes karsztok között fekszik, és itt is működik egy vízierőmű. A közepén egy sziget van, a Sarda-sziget (Ishulli i Sardës) vagy más néven Shurdhahu, ezen a környéken uralkodott a középkorban a Dukagjin dinasztia. (Lekë Dukagjin nevéhez fűződik az ősi albán szokásjog rendszer a Kanun írásos formában való megörökítése.) A szigeten még ma is láthatók a régi templomrom és az azt körülvevő erődítmény falai. A Drin-folyó partján a Spathari-híd alatt található a Kompleksi „DEA”, ahová ha betérünk, mintha egy újabb mesevilágba csöppentünk volna. A komplexum hotel-étterem, valamint pisztrángtenyészet és miniállatkert egyben, az amúgy is gyönyörű környezetben egy kis oázis. Inkább csak egy ital társaságában élvezzük a környék varázsát, mert sajnos az utóbbi időben az ételválaszték és a kiszolgálás minősége nem áll arányban a vendéglátóhely szépségével.

Forrás: skyscrapercity

Forrás: flickr

Forrás: flickr

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A Komani-tó és környéke Albánia egyik csodája. Természetesen itt is kóstoljuk meg a tájegységre jellemző helyi specialitásokat, és engedjük át magunkat a hely varázsának.

Forrás: Facebook

A gyógyhomokostól a szikláson át a fehérhomokosig – albán strandkörkép

 

Albánia közel 400 km-es tengerpartja nagyon változatos. A strandok vízminősége általában jó, sok helyen kiváló, a turizmusba évről-évre több pénzt fektetnek.

A strandkörkép a teljesség igénye nélkül készült, ezeken kívül még rengeteg változatos plázs található ebben a kis országban.

 

Az Adriai-tenger strandjai

 

Lassan mélyülő, homokos partszakaszok jellemzik, lagúnákkal tarkítva. Kisgyermekes családoknak ideális.

Velipoja

Forrás: Google

 

Észak-Albánia legnagyobb, 4 km-es strandja leginkább gyógyhomokjáról ismert. A jódos homok kiválóan gyógyítja a különféle bőrbetegségeket, többek között a pikkelysömört. A Buna-folyó – mely természetes határt képez Montenegró és Albánia között – torkolatánál található Ferenc József sziget és a partszakasz másik végén a Viluni-lagúna számos madárfaj fészkelő- és pihenőhelye, több darufajtának is. Erre a strandra főként Koszovóból és Montenegróból érkeznek vendégek. A strandot és környékét, valamint a sétányt nemrég újították fel.

Forrás: klan kosova

Forrás: javanews.al

Forrás: ata.gov.al

Forrás: velipojabeach.com

 

Shëngjin

Forrás: albaniatravelandtours

Albánia legészakibb kikötője, melyet az i. e. II. sz-ban a rómaiak létesítették Nymphaeum néven. I. e. 48-ban Marcus Antonius itt szállt partra, hogy a Pompeius ellen harcoló Julius Caesar segítségére siessen.

Ma Albánia egyik legkedveltebb üdülőközpontja. Itt is érvényes, mint bárhol a világon, hogy minél távolabb megyünk a kikötőtől, annál tisztább a víz. A partszakasz déli része lagúnás (Ishull-Shëngjin), a Merxhani-lagúna környéke többek között kanalasgémek, nagy és kis kárókatonák fészkelőhelye, de több réceféle és a bütykös ásólúdnak is nagy populációi telelnek itt át. Érdemes átmenni Lezha-ba, mely gyakorlatilag egybe van építve Shëngjin-nel, mert ott található Szkander-bég mauzóleuma.

Forrás: wikimapia

Forrás: albanidom

Forrás: itaka.pl

Forrás: saját kép

 

Rodon-fok

Ha valaki szinte teljes érintetlenségre és különleges környezetre vágyik, a Rodon-fokot (Kepi i Rodonit) keresse fel.

Forrás: wikipedia

Az Adriai-tengerbe nyúló félsziget csücskén található hely legendákkal teli. A helyiek szerint nevét onnan kapta, hogy az illír időkben Redon volt Illíria istene, akinek arcát az akkor használatos pénzeken is láthatjuk. Egy másik változat szerint az illír mitológiában Redon a tengerek istene volt.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

A félsziget egyik fő látványossága a Szkander-bég vár, melynek jó része az erózió miatt ma már a tenger alatt van, de egy várkapu, egy torony, és a sziklafal egy része még látható.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Körülötte található négy katolikus templom, ezek közül a Szt. Antal templom látogatható, ezt felújították. A templom autóval megközelíthető, de a várrom csak gyalogtúrával érhető el.

Forrás: saját kép

Az itteni partszakaszok kiépítettsége kicsi, elvétve találunk vendéglátóegységeket. A templom mellett azonban van egy étterem stranddal.

Forrás: saját kép

A félszigettől délre a Lalzi-öbölben (Gjiri i Lalzit) kiépített strandokat találunk.

 

Golem

A partszakasz előnye, hogy kevésbé zsúfolt mint Észak-Albánia legkedveltebb üdülőközpontja, Durres, melytől Golem néhány km-re délre található. A víz tiszta, mert távol van a kikötőtől, mely Albánia legnagyobbja. Aki autóval érkezik, annak parkolóhely szempontjából is kedvezőbb, mint a Durres belvárosához közelebbi standok, melyek főszezonban tömve vannak, így a parkolás nehézkes. Az 5 csillagos hoteltől a kis apartmanokon át éttermek, kávézók, pékségek, szórakozóhelyek sokasága várja itt is a turistákat, tehát aki kevésbé nyüzsgő, de mégis élettel teli részre vágyik, annak jó választás lehet.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

 

 

A Jón-tenger strandjai

 

A Jón-tengeri szakaszon kavicsos, sziklás gyorsan mélyülő tiszta vizű strandokat találunk, valamint eldugott kis öblöket. A vízi sportok és a búvárkodás szerelmeseinek ajánlott.

Palasë

Az első strand a Jón-tengeren, miután lekanyarogtunk a Llogara-hágóról rögtön ide jutunk. Julius Caesar is itt állomásozott légióival Pompeius elől menekülve. A főútról egy új út visz egészen a strandig, amely az egyik legegzotikusabb és legnyugodtabb, éppen ezért nincs kiépülve vendéglátóegységekkel, néhány kávézó, egy pizzéria, egy éjszakai klub, valamint sátorhelyek várják az odalátogatókat. Az öböl északi részén tavaly egy hatalmas üdülőkomplexum építése kezdődött, de még így is lehet találni nyugodt részeket. Vízi sportokhoz kiváló, és a Llogara-hágóról induló siklóernyősök is sokszor itt érnek földet.

Forrás: youtube

Forrás: pinterest

Forrás: travelinalbania

 

Dhërmi

Egyike Albánia legkedveltebb partszakaszainak. A fenyvesekkel és olajfa ligetekkel borított hegyek lábánál fekvő hosszú plázst a fehér kavicsok és az olykor emberfej nagyságú kövek teszik egyedivé a hosszú strand déli végén. Albánia legismertebb buli strandja a Drymades-beach, egész nyáron szervezett zenei események zajlanak, és itt tartják Albánia évről-évre megrendezett legnagyobb könnyűzenei fesztiválját a Turtle-fest-et is.

A Drymades strand
Forrás: life is a journey

Északról indulva, ahol a legtöbb étterem és szálláshely található dél felé haladva azok is találnak maguknak megfelelő nyugodt helyet, akik kevésbé szeretik a nyüzsgést.

Forrás: ii.uib.no

Forrás: twitter

Forrás: zenith travel

Forrás: booking.com

Forrás: zenith travel

Forrás: tirana times

 

Jaliksari, Shkambo és Gjipe közül kétségkívül a legkülönlegesebb az utóbbi. Ez a hely csak jó félórás 4 km-nyi gyaloglással közelíthető meg egy ösvényen, vagy a víz felől.

 

Forrás: mom goes camping

 

A strand maga a 70 m magas falú Gjipe-kanyon végén található.

Forrás: travellingclaus

A Gjipe-kanyon
Forrás: travellingclaus

 

Elzártsága ellenére szokott lenni szezonban ott néhány kitelepült büfé.

Forrás: travellingclaus

 

Jale

„Üveg strand”-nak is hívják kristálytiszta vize miatt. Itt is minden adott a tökéletes kikapcsolódáshoz.

Forrás: patatofriendly

Forrás: visitvlora

 

Himara

 

Forrás: himara.gov.al

 

A főleg görög kisebbség által lakott település központi strandja mellett találunk kevésbé nyüzsgőt is a közelben, 3 km-re a várostól Livadh-ot, vagy a Spile, Potam, Llamani nevű strandokat. A hegytetőn áll a Kr. e. V. sz-ban épült Himarai-vár, a közelben pedig az a barlang található (Shpella e Spillesë), ahol a legenda szerint Odüsszeusz megküzdött a küklopsszal.

Forrás: youtube

Forrás: albaniatogo

 

 

Borsh

Borsh az albán Riviéra leghosszabb egybefüggő partszakasza, 7 km. A turizmus még kevésbé fedezte fel magának, pedig az egyik legszebb hely a Jón-tenger albán szakaszán. Maga a falu messze van a tengertől, de ha felmentünk, nézzük meg a várat és térjünk be a “Vízesés” étterembe (albánul Restorant Ujëvara) is. A citrus- és olajfa ültetvények, a gyönyörű panoráma és híres olívaolaja teszi vonzó célponttá.

Forrás: saját kép

 

Bunec

 

A Lukovë-i partszakasz egyik legkülönlegesebb strandja. Az ott található harcászati bunkereket büfékké alakították.

Forrás: panoramio

 

Pasqyrat beach

A Saranda-tól 7 km-re délre található strand az egyik legszebb Albániában. A „Tükör-strand” névre hallgató partszakasz azért kapta a nevét, mert a napfényben a környező sziklák visszatükrözik a természet szépségét.

Forrás: youtube

Forrás: adventurous travel

Ksamil

 

Forrás: twitter

 

A legdélebbi és az egyik legkülönlegesebb hely a Korfu szigetétől 6 mérföldre található település. Albánia fehérhomokos strandjain fürödhetünk itt. A kristálytiszta víz, a szemközti kis szigetek, és Korfu közelsége adja a hely egyediségét. Ha már ott vagyunk, ne hagyjuk ki Butrint-ot, az ókori romvárost sem, és kóstoljuk meg a kagylót, melyet a brakkvizes (keveredik a tengervíz az édesvízzel) Butrinti-tóban tenyésztenek.

Forrás: saját kép

Forrás: saját kép

Forrás: youtube

Forrás: ksamil.al

 

Albánia természeti szépségekben méltán vetekedhet a környező Földközi-tengeri országokkal. Az olcsó árak és az albán vendégszeretet további vonzerőt jelentenek. A felsorolás nem teljes, sok remek strandot találunk még az Adria és a Jón-tenger partján is.

 

Albánia rejtett kincsei – Rehova

“Micsoda gyönyörű hely! Mikor Albániában kikiáltják a köztársaságot, építek itt egy házat, és minden nyáron a dédszüleim falujában töltöm majd a nyári vakációt!” – mondta Fan Noli az albánok egyik legnagyobb szellemi alakja, költő, műfordító, ortodox egyházi vezető egy évszázaddal ezelőtt, mikor Kolonja régióban járt. Azóta mondását „kőbe vésték”, és azok a turisták is láthatják, akik meglátogatják ezt a régiót. Erről a vidékről származik többek között a két világhírű színész James és John Belushi is.

Itt kezdődik Kolonje régió
(Forrás: kohajone.com)

 

A környék főleg a túrázók és hegymászók kedvence, a Gramozi-hegy csúcsa – mely Albánia harmadik legmagasabb hegye –  2523 m-rel van a tengerszint felett. A hegyen egy tó is található azonos névvel.

A görög határ közelében lévő, már az illírek által is lakott Rehova falut nemrég védett történelmi helyszínné nyilvánították. A település főleg természeti szépségéről, gazdag kulturális örökségéről, egyedülálló konyhájáról, vendégszeretetéről és főképpen különleges házairól és kőfaragásairól híres. A Gramozi-hegy lábánál található, és a “Kapuk Útjának” nevezik, hiszen ha a falu macskaköves utcáin sétálunk, a bejárati kapuk feletti kőfaragásokban gyönyörködhetünk, és úgy érezzük magunkat, mintha visszarepültünk volna az időben.

A falu központjában különféle építészetileg értékes épületek találhatók, lakóházak, kulturális és közösségi épületek, melyek a templom és a főtér köré épültek. Az összes ház mészkőből készült, hagyományos építési technikával, építésükhöz nem használtak habarcsot. Nagyrészt kétszintes épületek, kapubejáratuk magasan ívelt, és kőfaragással díszített.

A falu bejárata
(Forrás: visiterseke)

Faluközpont
Forrás: revista bordo

A templomot 1820-ban építették
Forrás: Invest in Albania

 

A templom ikonosztázát, mely a rehovai emberek hozzájárulásával készült ma a Korçai Középkori Művészetek Múzeumában őrzik, mint a bizánci művészeti gyűjtemény részét.

Az ikonosztázt a Korçai múzeumban őrzik
Forrás: Invest in Albania

 

A Szt. Péter forrás
Forrás: VOAL

 

A régió népművészeti értékeiről is híres, a hagyományos népviselet, a szőttesek, az ottani dalok, táncok, helyi esküvői szokások teszik még érdekesebbé. Az organikus élelmiszereket, friss gombát, hegyi teát, mézet, tejtermékeket pedig feltétlenül kóstoljuk meg, ha arra járunk.