Az idei nyaralást repülő+bérelt autó megoldással terveztük, mindezt főszezonban, így a „turizmusilag közkedvelt” célpontok lehetetlenül drágának bizonyultak. Egy, a munkámhoz kapcsolódó megbeszélésen azonban látóterünkbe került Albánia. Beült a bogár a fülünkbe és addig duruzsolt, míg el nem döntöttük: idén Albániában nyaralunk! Megnézzük magunknak az országot, különösen a tengerparti részt, mert ha beválik, a következő években főszezonban itt fogunk nyaralni, elő/utószezoni áron.
Így kezdi beszámolóját Ividő, melyet elküldött nekem, mert úgy érezte, szívesen megosztaná az albániai élményeit. A Wizz Air idén áprilistól közvetlen repülőjáratot üzemeltet Budapest és Tirana között, és ez érezhetően meghozta a kedvét Albániához sokaknak, akik eddig ódzkodtak a hosszú autózástól. Ividőék ugyan az ideérkezésbe tettek egy kis “csavart”, de vissza már a Tirana-Budapest járattal repültek.
Felkészülés az útra
Az utazás megtervezéséhez a legfontosabb és leghasznosabb információ források az alábbiak voltak:
Az interneten fellelhető fórumok, útleírások mellett a leghasznosabb “kedvcsináló” útifilm.
A www.alban.hu és az Albánia – mindennapjaink egy nem mindennapi országban blog oldalak.
Dienes Tibor: Albánia című útikönyve.
Beszélgetés egy Magyarországon élő albán kollégámmal (tulajdonképpen ez győzött meg).
A szállást, repülőjegyeket, az autót interneten foglaltuk.
A navigációhoz egy 2006-ban frissített offline térképet használtunk (iGO Navigation)
Az út
Albániát repülővel közelítettük meg Budapest – Bari – Tirana útvonalon, hazafelé pedig a közvetlen Tirana – Budapest járattal jöttünk.
1. nap: Budapest – Bari – Tirana
10 órát töltöttünk Bari-ban. Ez az idő elegendő volt, hogy bebuszozzunk a belvárosba, sétáljunk az óvárosban, megnézzük a San Nicola (Szent Miklós) bazilikát, ahol Szent Miklós (a Mikulás) ereklyéit őrzik. Ebédre klasszikus, a híresen finom dél-olasz, hajszálvékony isteni pizzát ettünk és a nyaralásunk egyetlen fagyiját. (Albániában elővigyázatosságból nem fagyiztunk, nem ittunk csapvizet, az italokból száműztük a jégkockát). Kisétáltunk a tengerpartra, a halpiacra, a kikötőbe, „lábat mostunk” a tengerben, ittunk egy igazán zamatos feketét, majd visszabuszoztunk a repülőtérre.
Tiranában valamivel éjfél után landoltunk. Amikor rárepültünk a kontinensre, érdekes volt látni, hogy a telkek, épületek, medencék különféle objektumok nagy számban körbe vannak rakva világító gömbökkel. Ezt később is láttuk utcaszintről. Albániában valamiért nagyon szeretik a kültéri fehér üveggömböket megvilágítva. :)
Az első éjszakát, vagyis azt a pár órát, ami maradt belőle, a repülőtértől 12 kilométerre található Britania hotelben töltöttük. A szállodától igényelt, még itthonról előre leegyeztetett reptéri transzferrel jutottunk el a hotelbe, ami a következőképpen nézett ki:
A repüléstől és fáradtságtól billegő fejjel éjjel fél 1 körül kisétáltunk a repülőtér érkező oldalán, ahol több volt az utasokért harcoló taxis, mint az érkező utas. Ebből a tolongó, szikár férfiakból álló tömegből hirtelen odalépett hozzánk két srác kezükben egy tábla a nevünkkel. Szó nélkül felkapták a bőröndünket és a parkoló felé vették az irányt. Pár perc múlva egy kombi autó hátsó ülésén lapultunk, elöl két fiatal srác ült és hangosan hallgatta a helyi kereskedelmi adót. Megkérdezte az egyikük, hogy honnan jöttünk, hogy utaztunk és merre megyünk Albániában? Udvariassági kör letudva. Az út hátralevő részén fáradtan pislogtunk a hátsó ülésen és tűrtük, hogy repítsen a sors, amerre akar, át a kukoricáson, poros úton, építkezéseken, kivilágítatlan utakon majd egyszer csak bekanyarodtunk egy udvarba és elénk tárult a kacsalábon forgó épület, amit a hotel honlapján is láttunk.

A Britania hotel éjjel, ahogy elénk tárult
Én előzőleg nem hittem benne, hogy valóban úgy fest majd a szálloda, mint a fényképeken. Sőt, az odavezető út sem azt mutatta, hogy lenne rá bármi esély. Később többfelé tapasztaltuk, hogy országszerte jellemző látvány amint egy-egy új, helyenként grandomán módon túlméretezett, túldíszített épület beékelődik a régi, használaton kívüli, ronda poros épületek közé.

A Britania hotel nappal

Reggeli a hotelben
2. nap: Tirana repülőtér – Durrës
Kihasználva, hogy a szállodát 11-ig kell csak elhagyni, alaposan kilustálkodtuk magunkat: kiélveztük a nem mindennapi barokkos pompát, amit az épület nyújtott, a komótosan elfogyasztott bőséges reggelit, majd egy visszfuvarral visszamentünk a repülőtérre az előre lefoglalt bérelt autót átvenni. Egy automata váltós Suzuki Splash volt a mi kis stráfos szekerünk a hátralevő napokban. Tipp! Célszerű az átvételkor saját fényképeket is készíteni az autóról, a sérülésekről, mert a bérelhető autók (is) tele vannak karcolásokkal, ilyen-olyan kisebb sérülésekkel és könnyen a „nyakunkba akaszthatnak” egy olyan sérülést, ami már az átvételkor megvolt, csak a cég által készített fényképről „véletlenül” lemaradt.

A “mi autónk” a szállásunk utcájában
Délután négy keréken nekivágtunk az első tengeri célpontunknak, a kb. 25 km-re található Durrës-nek. Egy magánház egyik szobáját foglaltuk le 50 méterre a tengertől, mely a nagymamától örökölt bútorokkal volt berendezve, a fürdőszobán és a konyhán 4 másik szobával osztoztunk, ami ugyanolyan meglepetés volt az ajánlathoz képest, mint a légkondi megléte (itt ezalatt egy ventilátort értettek). A szoba ára mégis alig tért el pár euróval az előző napi szállodától. A háziak azonban kedvesek voltak, és a szállás tiszta volt. A nap hátralevő részét a sekély, homokos tengerparton töltöttük, ahol a napernyő és emberrengetegben próbáltunk egy kis nyugalmas zugot és a 40 fokban némi hűsölést találni.
Durrës óvárosában nem jártunk, csak a déli részen fekvő új szállodasoron, ahol igen eklektikus hangulatban váltakozik a luxus és a nyomor. Az egész városrész olyan hatással bír, mintha egy nagyszabású építkezés közepén lennénk, ahol a közműveket még nem fedték be, a szemétszállítás nincs megoldva, de az épületeket lakják.

Csokis fánkot vegyenek! Vettünk. Finom!

Homokos tengerpart Durrës-ben

Kacsalábon forgó szálloda ékelődött be a régi csúnyácskák közé

Grill vacsora két főre, de négynek is becsületére vált volna
3. nap: Durrës – Narta-lagúna – Vlora – Narta-lagúna – Vlora
Reggel korán továbbálltunk, hogy a szállodasori nagy forgalomból mihamarabb kievickéljünk, de így sem elég korán. A város déli részén egy körforgalom osztja meg a nyári, csúcsszezonra jellemző, lépésben haladó forgalmat 5 irányba, amit éppen akkor 2 rendőr irányított, kezükben 2-2 „palacsintasütővel” össze-vissza kalimpálva. A körforgalomban a Mercedesek között a csacsi kordélytól a beazonosíthatatlan járművekig minden megfordult, volt aki többször is. Mint például mi, mire nagyjából sikerült jó irányba és jókor kitérni. Irány Vlora!
A térkép szerint autópályán vezetett a további utunk, a gyakorlatban azonban az út körforgalmakkal, útszéli és a körforgalom közepén elhelyezkedő dinnyeárusokkal, az autópálya melletti ingatlanhoz vezető közvetlen, merőleges bekötőutakkal és sok esetben a leállósávban szembeforgalommal volt tűzdelve. Ekkor született meg az albániai szlogenünk: „itt bármi megtörténhet, és meg is történik”.
Vlora-t északról közelítettük meg, így előtte pillantottuk meg a nagy rózsaszín lapos tájat, amit nagyon gyorsan közelről is megcsodáltunk: a Narta-lagúna melletti sólepárló volt eme holdbéli, misztikus táj. Annyira magával ragadt és lenyűgözött a vízlepárló medencék növény és állatvilága, hogy néhány órára be is szippantott a hely minket. Ott álltunk a Narta-lagúna és a sólepárló határán, szemben egy kisebb sivatag, aminek a túl felén ott a nyílt, azúrkék tenger, a Narta-lagúna északi része, amit azonnal célba is vettünk, és bár már késő délután volt, a szállásunk pedig még messze, de egy 20 perces csobbanásra szakítottunk időt.
A lagúna déli részét a Vlora-i szállásunk elfoglalása után néztük meg. A belvárosból az oda vezető út eklektikus (ez a szó szinte szinonimaként él bennem az „albániai hangulat” kifejezéssel) hangulatú városrészen, a tengerparti nyomortelepet körbeölelő, építés alatt álló szállodasoron vezetett keresztül, amit vastag por borított. Bár már késő délután, kora este volt, azért nekivágtunk megkeresni az útikönyvben leírtak szerint a lagúnában őshonos pelikánokat, a kis szigeten a kolostort, melyet csak gyalogosan fahídon lehet megközelíteni. A híd jelenleg építés alatt áll, a kolostor nem látogatható. Az útikönyv szerint a Narta-lagúna kiterjedése nagy és változatos, de azt a helyet nem említette, melytől a szavunk is elállt, amikor egy bal kanyar után hirtelen elénk tárult egy hatalmas, a tengerbe nyúló, a naplementében aranylóan izzó homokkőképződmény. A lagúnából sajnos többet nem is láttunk, mert elvarázsolt a látvány, és sötétedésig hallgattuk a homok és sziklagerinceken morajló tengert.

Homokkő képződmény

Alakzatok a homokkő képződményben

Naplemente a Narta-lagúna felett
4. nap: Vlora – Llogara-hágó – Dhërmi
Vlora-tól délre Orikum város felé haladva a homokos part kövessé, nyomokban sziklássá alakul át, a víz átlátszó kékké. Lassan magunk mögött hagyjuk az Adriai-tengert, és az 1027 méter magas Llogara-hágón átkelve elénk tárult a felhőkben úszó Jón-tenger, a távolban pedig megpillantottuk a Korfu feletti kis szigeteket. A hágó déli oldalán a szerpentint megtöri egy, az utazóknak kialakított panoráma terasz. Innen könnyen és biztonságosan tudunk rácsodálkozni az elénk táruló partszakaszra, valamint a sárkányrepülősök manővereit is megcsodálhatjuk. A hátralevő tengerparti szakaszra jellemző, hogy az autóút fent visz a hegyen, az adott települések is a hegyekre épültek, azonban a strandokhoz, üdülőövezetekhez a kisebb-nagyobb szerpentineken lehet lejutni. Nagyjából minden településnek van egy strandja.

Llogara-hágó

Látkép a Llogara-hágó tetejéről

Tiszta időben látszik a Korfu feletti néhány kis sziget

Banán terem az út mentén
A következő szállásunk Dhërmi-ben volt, ahol meglepetésünkre meglepetések voltunk. Egy hatalmas udvarban két apartmanház és egy mini hotel állt, a tulajdonos házaspár az árnyas udvar közepén egy citrus fa árnyékából igazgatták a kis birodalmuk életét. Meglepetésként érte őket az érkezésünk. A közös nyelv hiánya miatt nem derült ki, hogy miért igazolták vissza a foglalásunkat, ha nincs hely, de nyugalomra intettek minket és pár perc alatt úgy alakították, hogy kaptunk végül egy szobát. Igaz, hogy a wc és zuhany a beépített szekrényben volt, a szobában a csillárról lógó fokhagyma miatt éktelen bűz áradt, de a szoba tiszta és volt benne légkondi, ami az állandósult 40 fokban igen nagy áldásnak bizonyult a következő 2 éjszaka során, amit itt töltöttünk. Gyors bepakolás a szobába és irány a tenger. Itt végre ízlésünknek megfelelő volt a part és a víz. Hófehér kerek kövek, hosszú nádból készült napernyős strand nyugágyakkal, kellemes szellő a tenger felől és az öböl végén sziklák, barlangok és felfedezésre váró zeg-zugok, ahova azonnal ki is úsztunk.





5. nap: Dhërmi – Porto Palermo – Gjipe – Dhërmi
Útra keltünk felfedezni a Dhërmi és Porto Palermo közötti 25 kilométernyi szakaszt. Ilias nevű faluban megálltunk a tájat, egy vén olajfát, fügefát és a bárányokat, csacsikat megcsodálni, amikor megszólított egy idős bácsi. A következő mondatában már magyar szavakat is használt, aztán beolajozódott a nyelvtudása, amit állítólag valamikor fénykorában kamionosként szedett magára – mondta huncut szemekkel. Miska bácsi megkért minket, hogy vigyük el a szomszéd faluba, Vuno-ba a barátjához kávézni. Az úton magyarul (!) mesélt nekünk a környékről, de leginkább a strandokat mondta el, hogy melyikre mi a jellemző.

Vuno település
Nekünk Jala, ahol egy hatalmas szikla áll az öbölben és Gjipe, ahova csak gyalog vagy terepjáróval lehet lemenni mozgatta meg a fantáziánkat. Kitettük Miska bácsit a barátjánál és gyorsan lementünk az eredeti tervünk szerint Porto Palermo-ba Ali Pasa Tepelena várát megnézni, hogy a Dhërmi-be vezető visszaúton kipróbáljuk a strandokat. Végül a legizgalmasabb Gjipe volt, ahova egy darabig egy szerpentines úton autóval mentünk le, de az utolsó félórányi szakaszt gyalog lehet csak megtenni, viszont a látvány és az élmény kétszer ekkora gyalogutat is megérne. Hófehér köves strand, kevés ember, sátrak, nomád élet és kristálytiszta víz fogadott. Naplementéig itt maradtunk, szinte sötétben értünk vissza az autóhoz.

Útban Dhërmi-ből Porto Palermo-ba

Jala strand

Tengeralattjáró kijárat a hegyből

Az öbölben agave borítja a hegyoldalt

Tengeri kincsek

Ali Pasa Tepelena várában

Látkép a Gjipe strandhoz vezető útról

A távolban már látszik a Gjipe strand

Látkép a Gjipe strandhoz vezető útról
6. nap: Dhërmi – Ksamil
Korán reggel, a hőséget megelőzve keltünk útra, de ez csak egy illúzió volt, mert az állandósult 40 fokban nincs olyan, hogy nincs hőség. Reggel 7-kor 30 fok fölött jár már a hőmérő. Az előző napi útvonalon haladva indultunk el Saranda-n keresztül Ksamil-ig. Ekkor már nem álltunk meg sehol, kivéve egy forrásra épült étteremben kávézni, az autóból élveztük a változatos és pazar tájat. Ksamil-ba így elég korán megérkeztünk és kalandosan ugyan, de megtaláltuk szállásunkat, a Sara nevű Apartmant. Egy 4 emeletes tömbház, lift nélküli negyedik emeletén helyezkedett el egy bizarr hangulatú utcában. Az apartman fel volt újítva, azonban a visszaigazolással ellentétben a mi szobánkhoz nem tartozott erkély, konyha és a klíma távirányítóján 4 szoba osztozott egyszerre. Szerencsénkre a többiben nem laktak azon a két éjszakán, de biztosan okoz kellemetlen perceket, ha valaki nem 19, hanem mondjuk 25 fokban szeretne aludni. Éjszakánként pedig a szomszéd épület alján található bárból hajnali 3-ig hallgattuk non-stop a Despacito-t. Megkötöttük a kompromisszumot a hellyel és helyzettel, de a Sara Apartman az, amelyik biztosan lekerült a listánkról, hogy oda soha többet! Dhërmi-be a fokhagymás szobába is szívesebben mennénk vissza. :)

Utazik a család. Apa vezet, Anya kapaszkodik és szoptatja a gyereket, aki középen ül

Saranda-ba naponta több hajó érkezik

Ksamil – ebben az utcában laktunk :)

A Ksamil-i szállásunk belülről

Ksamil szigetei, a háttérben Korfu

Kilátás az apartmanból

Ksamil szigetei és Korfu
7. nap: Ksamil
„A hetedig napon megpihent” – így hangzik a bibliai idézet. Hát valóban, a hetedik napra annyira elfáradtunk, annyi csodát láttunk, annyi inger ért minket, hogy a szabadságunk alatti felfedező utunkon is extra szabadságra mentünk. Napozóágyat béreltünk a parton, jegeskávét rendeltünk és bámultuk a vizet és a hajókat, és szemben Korfut a naplementében. Az egész napot a tengerben töltöttük, ami aznap enyhén viharos volt, de a meleg széltől még izgalmasabb volt a táj, az azúrkék tenger és szemben Ksamil szigetei, és a távolban Korfu.

Ksamil szigetei

A sekély és tiszta vízben ki lehet úszni a szigetekre

Helyenként fehér homokos a part

Bérelhető nyugágyak

Sziklás partszakasz Ksamil-ban

Sziklás, búvárkodásra is alkalmas partszakasz Ksamil-ban
8. nap: Ksamil – Kék szem forrás (Syri i kaltër) – Gjirokastra – Përmet
Megkezdtük lassú visszavonulásunkat Tirana felé, hogy a repülőindulásra biztonsággal időben visszaérjünk. A visszaútra 2 napot szántunk. A szállásunk aznap Përmet-ben volt, de addig útba ejtettük a Kék-szem forrást. A forrásból másodpercenként 7,5 köbméter 10 fokos víz tör fel több mint 50 méter mélyről, így azonnal egy kisebb folyót alkot, mely pár kilométer múlva a Jón-tengerbe ömlik. A forrás vize elvileg iható lenne, viszont a helyi vagányok fogadásokat kötnek, hogy beleugranak, vagy átússzák a tiltó táblák ellenére. A jelenség lenyűgöző, az erdő és patak medre tele van szitakötővel. Itt megtapasztalhatjuk a kék és a zöld minden létező árnyalatát, valamint nagyon finom folyami pisztrángot is ehetünk a patak partján.



Utunk innen Gijokastra-ba, a palával fedett házak városába vezetett tovább, ahol a sivatagi hőség elől a várba menekültünk, majd Enver Hoxha szülőházába, ami jelenleg a Néprajzi Múzeum. Az óvárosban is tettünk egy rövid sétát a macskaköves utcákon, majd útra keltünk Përmet felé.

Gjirokastra

Enver Hoxha szülőháza, ma Néprajzi Múzeum

Enver Hoxha szülőháza
Përmet a szabályozatlan Vjosa folyó bal partján fekszik, az odavezető utunk hatalmas hegyek között, a patak partján kanyargott. Lenyűgöző és felemelő élmény volt a naplementében ilyen „díszletek” között megérkezni a kisvárosba, ahol végtelen csend és nyugalom honolt. Éppen a szieszta végére értünk a szállodához, ahol a recepcióstól megtudtuk, hogy Albánia legunalmasabb és egyben legbiztonságosabb városába érkeztünk. Itt soha semmi nem történik. Mindentől távolt van, ide senki nem jön turisztikai céllal, így a mi érkezésünk egy darabig eseményszámba megy a városban. Hittük is, meg nem is, de nyakunkba vettük a várost, egy vacsorával egybekötött esti sétára indultunk. Körbejártuk a város szikláját, a mecsetet, kérdezősködni próbáltunk étterem után, de itt már jellemzően az albán nyelven kívül csak görögül és olaszul beszélnek. Viszont az egész országban tapasztalt segítőkészség itt hatványozottan volt jelen. Étteremkereső kérdésünkre pár percen belül 4 férfi kísérőnk is akadt, akik az 50 méterre levő étteremig kísértek és „átadtak” minket a tulajdonosnak. Az étterem udvara az iskolaudvarral volt szomszédos, ahol a srácok rúgták a bőrt, de a tulajdonos elküldte őket, hogy ne zajongjanak, mert vendége van. És elmentek. Kaptunk étlapot és mellé magyarázatot kézzel, lábbal, hogy mi az ami nincs jelenleg (szinte semmi), de a szakácsnő kijött, hátulról átkarolta a vállam és mutogatott a kezemben tartott étlapon , magyarázott…, egy szót sem értettem, de éreztem, ez a mosolygós középkorú hölgy ma valami nagyon finomat főz nekünk, jó kezekben vagyunk. Így történt. Sült csirke salátával és paradicsomszószban sült marha került az asztalra olívás pirítóssal, sörrel – omlós, ízletes, zamatos – és mellé a szakácsnő érdeklődő tekintete a konyhaajtóból és a tulajdonos fürkésző szeme, hogy vajon elégedettek vagyunk-e? Azok voltunk. :)

Përmet

Përmet sziklája
9. nap: Përmet – Berat
Egy kiadós, pazar, ízletes (bármennyi pozitív jelzőt elbírna külön a fügelekvár és a paradicsom íze) szállodai reggeli után indulás Berat felé. A tengertől távol jártunk, így a hegyek között úgy éreztük, a pokol tornácán autózunk. Kora délután értünk el Berat-ba, az UNESCO öröksége címet viselő ezer ablak városába. Megkerestük szállásunkat az óvárosban, rögtön a vár alatt. Ez volt a legklasszabb szállásunk. Ha erre jártok, nagyon jó szívvel ajánlom a Vila Alexandert. A hegyoldalra épített villa, belső udvarokkal, kiülős részekkel rendelkezik. Minden fából, terméskőből és kovácsoltvasból készült, illeszkedve az óváros környezetébe. Csendes, nyugodt hely, mégis egy lépésre van mindentől és a házigazdák nagyon kedvesek, segítőkészek. Megnéztük a Néprajzi Múzeumot, ami rengeteg érdekes berendezési tárggyal, a városra jellemző életvitelt kiszolgáló építészeti megoldások bemutatásával, többnyelvű, többek között magyar nyelvű leírással is rendelkezik; sétáltunk a várnegyedben, megnéztük helyi vezetéssel a Király-mecsetet és az Ólom-mecsetet, majd a sziesztát követően andalogtunk egyet a felélénkült városközpontban. Sült kukoricát ettünk, amit az utcán sütöttek egy erre a célra átalakított mosogatótálcában, de volt szintén erre a célra átalakított babakocsi is. :)

Jár-gány Përmet utcáján, de bárhol szembe jöhet velünk egy hasonló

A türkizkék Vjosa folyó

Ő is a Vjosa

Lépcső Berat-ban

Néprajzi Múzeum – Berat

Berat

Kapu Berat-ban

Sült kukorica tankönyvbe csomagolva

Az utcán sütik a kukoricát
10. nap: Berat – Tirana repülőtér – Budapest
Talán az iskolai táborok végén érzi az ember ezt a fájdalmat a lelkében az utolsó, táborzáró tábortűznél, amit mi éreztünk, miközben kullogtunk Tirana és a repülőtér felé. Ez a nap a csöndes visszavonulásunkról, számvetésről szólt.

A Szerző – Nagy Baka Ividő , élményekkel telve hazafelé
Kisebb-nagyobb túráinkra, kirándulásainkra magunkkal visszük a gyógynövényes nyakpárnánkat, mert az utazás során, a tengerparti lustálkodáshoz, de akár éjszakai alvásnál is fontos a kényelem. A gyógynövényes tönkölypelyva töltete segít megtartani a nyakat, és ami a legfontosabb volt, hogy a 40 fok ellenére sem izzadtunk bele, mert kiválóan szellőzik.
Okok és élmények, amiért visszahúz a szívünk:
– hogy Ksamilban a körforgalomnál együnk egy csomó gyros-t. Ne hagyd ki, ha arra jársz!
– hogy a Narta-lagúnában egy egész napot, vagy kettőt eltölthessünk, hogy megkeressük a pelikánt, hogy még többet fürödjünk a homokos partú, mégis azúrkék vizében.
– hogy búvárkodjunk Porto Palermo-nál a szinte érintetlen sziklás oldalon.
– hogy legyalogoljunk ismét a Gjipe strandra, majd az egész napi fürdés és napozás után eltöltsünk egy éjszakát sátorban.
– hogy még több boldog csacsit lássunk. (Egyet láttunk, a hátán fetrengett az árnyékban.)
– hogy a Përmet-i édességboltban mindegyik édességet megkóstoljuk. Kettőt próbáltunk, mindkettőtől kulináris örömmámorba estünk.
– mert a szeméttárolással és –szállítással elég hadilábon állnak, de a szállások és éttermek mindenhol tiszták voltak.
– mert az árak a legdrágább helyen is a magyarországi átlagos árak szintjén vannak.
– mert bár az országban az épített környezet nem kiemelkedő (Berat és Gjirokastra kivételével), a természeti adottságok, a táj változatossága, a hegyek és tenger kapcsolata erősen tölti a lelket.
– mert Albánia (mint írtam), nincs agyonszabályozva, de az élet mégis kialakítja a megoldásokat úgy, hogy közben senki sem feszült, ideges és türelmetlen.
– mert Albániában bármi megtörténhet, és meg is történik. :)
Kinek ajánlanánk Albániát?
Bárkinek jó szívvel ajánljuk Albániát, aki barátságos vidékről érkezik, mint az alábbi mesében a vándor:
“Ült a bölcs öreg a Város kapujában, úgy esett, hogy ő volt a Város őre. Amint ott üldögél, látja ám, hogy közeledik egy vándor az úton. Oda is ér, illendően meg is szólítja:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam – feleli az öreg. – Mi járatban errefelé?
– Én bizony szeretnék letelepedni ebben a városban. De mondd csak, öregapám, miféle emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg visszakérdez:
– Hát ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
– Ó – mondja a vándor –, én egy igen barátságos vidékről jövök. Az emberek ott kedvesek és barátságosak, mindenki tiszteli a másikat, és ha történnek is összezörrenések, többnyire jóindulatúan sikerül elsimítani.
– Szerencséd van, fiam – feleli az öreg. – Jó helyre jöttél. Ebben a városban ugyanilyen embereket fogsz találni.
A vándor ezt örömmel hallja, be is lép a kapun. Az öreg tovább üldögél, és figyeli az utat. Kisvártatva egy újabb alak tűnik fel, és jön mind közelebb a kapuhoz. Ez az újabb vándor is tisztességgel köszönti őt:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam. Mi járatban errefelé?
– Hát, én szeretnék a városban letelepedni. De áruld el nekem, milyen emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg őt is megkérdezi:
– Ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
A vándor elkeseredetten húzza el a száját:
– Borzalmasak – feleli. – Azért is jövök el onnan, mert nem bírom tovább azt a tömény rosszindulatot, ami ott uralkodik. Elegem van az állandó intrikából, a becstelenségből, a gyűlölködésből.
– Hát, fiam rossz hírem van számodra – mondja az öreg. – Ebben a városban ugyanilyen embereket fogsz találni.”
Mirupafshim!