Európa utolsó titka – Albánia blog

„Az egész úgy kezdődött, hogy két és fél éve szembejött velem a neten egy fotó a Holta-kanyonról. Aznap szerettem bele Albániába…” -írja Gabriella. Majd idén eljött ide, és megnézte. Sőt, sokkal többet is.

Nem vagyok az a napernyős strandon fekvő nyaraló típus, imádok túrázni, fotózni, ha van egy kis hegy, szikla, patak, az nekem a mennyország. Ez a kanyon pedig ilyen. Azonnal rákerestem, hol is van pontosan és van-e még a közelben más természeti látnivaló, aztán csak kapkodtam a fejem, csapongtam oldalról oldalra, megnéztem pár száz fotót, közben a térképet, estére összeállt a fejemben egy körút terve. Mivel a nyaralásunk már le volt foglalva, következő évig volt időm finomítani az útitervet és utánanézni mindennek pontosan, ne érjenek meglepetések. Aztán jött a Covid. Következő évi utunk ugrott. :(

De idén semmi nem állított meg minket!

Mivel az út odáig nagyon hosszú, egy napot Ohrid-ban aludtunk. Útközben, hogy kicsit megmozgassuk magunkat meg akartuk nézni a Skopje melletti Matka-kanyont kajakkal. Ahogy megérkeztünk, leszakadt az ég, a kajakozásnak lőttek, de a kishajók közlekedtek esőben is, így végül megnézhettük a párába burkolózott, néhol gőzölgő sejtelmes sziklákkal övezett kanyont és a barlangot.

Másnap egy gyors városnézés Ohrid-ban, itt már jártam régebben és irány tovább.

A határ után öt perc nem telt el, már láttunk egy csacsit és két bunkert, ez már Albánia. :) Ezekből megszámlálhatatlanul sok volt mindenfelé.

Első nap a Sotira-vízesés és útközben egy ottomán hidacska megnézése volt a terv.

Fel voltunk készülve, hogy a falutól a vízesésig nem tudunk elmenni a kis autónkkal, gyalog megyünk, de hogy a faluig az utolsó 8 km is makadám, sőt közben egy folyómedren is keresztül visz az út, erre nem számítottunk…

Estére Berat-ba érkeztünk, ahol a szállásunk egy felújított több száz éves berati ház volt, az ablakból a hídra és az óvárosra láttunk. Kipróbáltuk az albán konyhát, nem csalódtunk. Kecske sültet ettünk sült zöldségekkel, isteni volt.

Következő napunk a várva várt Holta-kanyonba vezetett. Az út kiépítve végig, már nem kell kavicsoson zötykölődni, mint a korábbi években. Mit is mondhatnék: csináltam vagy 200 fotót, mellékelek párat. Varázslatos hely!

Turistaút nincs, a patakban kell végig gyalogolni, ami júliusra már elég alacsony, sok helyen száraz lábbal is lehet menni. Vannak részek, ahol a kanyon beszűkül bizony térdig, derékig is a vízben kell gyalogolni :), ami nagyon hideg. A magas sziklafalaktól szinte végig árnyék van, szóval a 35 fokos kánikula ellenére is fáztunk, de a lenyűgöző látnivaló feledtette ezt. Ahol a kanyon kb. 70 centisre szűkül, benn sötét, a lábunk már nem ért le, úszni nem tudtunk a helyszűke miatt, csak „kutyában”és nem látszott a szűk rész vége, majd megfagytunk, na ott fordultunk vissza. A bejáratig szinte futottunk vacogva, de csak kint a napsütésben tudtunk végre felmelegedni. Felejthetetlen élmény volt.

Délután értünk vissza Berat-ba, a nap hátralévő részében a várost fedeztük fel. Kanyargós szűk utcácskáit, végül a várat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik minden irányban. A város hangulata elvarázsolt, méltán a világörökség része.

Másnap tovább álltunk, először a kb. 1 órányira levő Bogove-vízesést vettük célba. Van egy út a vízesés fölé, onnan egy parkolóból viszonylag rövid, de meredek úton lehet lejutni a vízesésig, de a helyiek integettek, ne menjünk arra, inkább álljunk meg a Roi Bogova nevű üzemnél, onnan turistaút vezet a vízesésig. Kb. 20 perces út a patak mentén, nem bántuk meg. A vízesés gyönyörű, körülötte hűvös pára.

Én, aki már szinte el is felejtettem, milyen volt tegnap a víz, bátran bemerészkedtem, beúszok a vízesés alá… Amikor becsobbantam, levegőt alig kaptam, szinte „égette” a bőrömet a víz, hangosan jajgattam (a párom a parton röhögött és fotózott). De, kemény csaj vagyok, beúsztam a zuhataghoz, ahol nem csak a hideggel, de a nagy sodrással is meg kellett küzdeni. Nem egész 2 percet töltöttem a vízben, vöröslő bőrrel másztam ki, hosszasan feküdtem a forró sziklán, hogy visszanyerjem normál hőmérsékletemet. Szóval csak a legelszántabbaknak ajánlom a fürdést :D .

Innen már csak fél óra Çorovoda, ahol Albánia legismertebb szurdoka található: az Osumi. Nagyon tetszenek az ottomán hidak, ezért először a városon túl található kis hidat vettük célba.

Utána következett a szurdok. A látvány leírhatatlan.

Nem nyugodtam bele, hogy csak fölülről lehet lelátni mindenhonnan és a végén fürdeni, ahogy a képeken láttam, ill. blogban olvastam, végül a Maps.Me (nagyon ajánlom offline térkép) alkalmazásban megtaláltam, hogy a Gjurma e Abaz Aliut kegyhely után kb. 50 méterre , ahol a szalagkorlát kezdődik, vezet le egy kis szerpentines ösvény a vízig. Innen egész más arcát mutatja a szurdok, kb. 1 kilométeren belül 3 vízesés is zúdul alá.

Szemben canyoninges csoport jött velünk, beöltözve bakancsba, sisakba, mentőmellénybe, csodálkozva nézték, hogy mi egy szál fürdőruhában, telefonnal a kézben hogy kerültünk oda. Mindenkinek tetszett, kivéve a túravezetőt, rontottuk az üzletét.

A kanyon után jött a feketeleves. Ez a 15 km-es szakasz miatt féltem nagyon, többen óva intettek, arra csak szamárháton, nem személyautóval.

Vagy megpróbáljuk ezt a szakaszt, vagy hatalmas kerülővel jutunk Permet-be, semerre nincs jó út. Láttam néhány képet és olvastam beszámolót, úgy döntöttünk bepróbáljuk. NEM ajánlom senkinek. Időnként nincs út, csak kövek, van, ahol kézzel raktunk köveket, hogy el tudjunk menni, a 15 km két órába tellett, 10 évet öregedtünk és szétrázta az autó futóművét, szóval utána szerviz, szerencsére csak a csavarokat kellett meghúzni.

Viszont a hágó tetején kis Kávé tábla hívogatott minket, egy kis lugas alatt asztal, paddal, a szemfüles ott lakó házaspár kínálja az üdítőt, kávét, valami ennivalót is annak, aki ideáig eljutott. Jó cukros török kávét kaptunk, de legyűrtük, teljesen kimerültünk az úton.

Este Permetbe érkeztünk, ahol látnivaló az óriási szikla, amire hátulról fel lehet menni és a kilátás a szikláról, utána vacsora megint egy autentikus albán étteremben, isteni bárányt ettünk.

Reggel a híres termálfürdő következett, a híddal és a Langarica-kanyonnal. Nagyon megfogott a hely, a barlangok a híd felett, a mindenhonnan csordogáló termálvíz. Végre nem hideg vízben jártuk végig a kanyont, több helyen kövekből kialakított medencékben fürdeni is tudtunk. Aki Albániába jön, annak szerintem kötelező program. Érdemes korán reggel odaérni, akkor még alig vannak, később nagy a tömeg, felkapott hely.

Utána elindultunk következő szállásunkra, Gjirokastra-ba.

Útközben a neten kiszemeltem egy vízesésre épült kávézót, alatta utcai árusokkal, mindenkinek ajánlom. Fenn a vízesések között az étterem, lenn az út mentén igazi balkáni hangulat. A vízesés belevezetve az akváriumba a pisztrángárusnál, a tejet is a vízeséssel hűtik, mindenhol olívaolaj, méz és egyéb saját termelésű áruk, ja és egy kecske, aki ott fekszik a gazdája mellett, békésen tűri a turistákat.

A kávétól felfrissülve Tepelena, majd Progonat felé vettük az irányt, kis kitérő egy ígéretes vízeséshez. Az igazi turistaút messzebbről visz oda, de én láttam egy videót, ahol felülről a vízesés mellett vezet le egy nem túl széles, időnként lábszélességű kis ösvény a sziklafalon a vízesés aljáig, természetesen, itt mentünk le. A táj gyönyörű, viszont az aszály miatt, a víz épp csak csurdogált, de így is nagyon szép volt, nem bántuk meg, ráadásul vadonatúj aszfalt út vezetett odáig.

Innen már nincs messze a Nivica-kanyon, de nekünk ez most időben nem fért bele, még meg akartuk nézni este Gjirokastra-t, Enver Hoxha szülővárosát. Felújítva, a házak eredeti stílusukban, nagyon szép albán város.

Reggel végre a tenger felé vettük urunkat, megállva a Kék-szem forrásnál, Ksami-lba érkeztünk. Ez a legfelkapottabb üdülőhely, teltház is volt mindenhol.

A strand szép, van köves, homokos, mindenki talál kedvére valót, aki szereti a napernyős tömeget. Mi felfújtuk SUP-unkat és megcéloztuk a közeli szigeteket, bízva abban, hogy ott kevesebben lesznek, de nem. Azért megérte átmenni, körbeevezve a szigetek gyönyörűek, a víz kristálytiszta és az a kékség!

Szállásunk Saranda-ban, felmentünk a várba a naplementében gyönyörködni, utána pedig belevetettük magunkat a sarandai éjszakába. Itt aztán senkit nem érdekel a Covid, olyan, mint pár éve a horvát tengerparton, tömeg a korzón, a vendéglátóhelyek tele, a hajósok kínálják programjaikat, szól a zene, végre kicsit visszakaptuk a régi életünket.

Másnap elindultunk északra a tengerparton, itt útközben nagyon sok a látnivaló. Borsh várába érdemes felmenni, utána kimelegedve kötelező megálló a borshi vízesés étterem, ami nagyobb a tegnapelőttinél, mindenhol csobog a víz az asztalok között, ott sütik a kecskét/ birkát, ha nem is esztek, de egy hideg italra, kávéra érdemes megállni.

Aztán következett Qeparo óvárosa, fenn a hegyen. A falu határáig lehet menni kocsival, benn már csak gyalog, nem fér be az autó a meredek, szűk, kövekből kirakott utcákba. A falu félig elnéptelenedett, néhány ház van korhűen felújítva, gondolom apartmanok. De pont ez a kihaltság adja varázsát.

Aztán jött a Palermo erőd, utána a tengeralattjáró bunker bejárata, végül Himara strand. Kavicsos napernyős hatalmas strand, mi a legdélebbi résznél találtunk parkolót és már fújtuk is fel a Sup-ot, tervem volt a Filikuri strand, ahová vagy egy kötélen lehet csak lejutni, vagy a víz felől megközelíteni. A köteles leereszkedés csigázott, de nem találtam pontos infót, hol is találjuk meg a kötél felső végét, így az evezés mellett döntöttünk, de természetesen felmásztunk azon a bizonyos kötélen. Az út a strandig is tartogatott meglepetéseket, egy barlang is volt útközben és végig gyönyörű sziklák.

Szállásunk Himara óvárosában fenn a hegyen, ahova szintén nem lehet kocsival bemenni, de nem volt sok az a 100m cipekedés, a városka kárpótolt. Részben felújított görög városka, néhány elhagyatott házzal és egy lerombolt várral a tetején, ahonnan csodálatos a kilátás. A hangulata nagyon megfogott. A szállásunk is igen romantikus görög stílusú kőház, kékre festett kapu, kilátás a tengerre, gyanítom, ide még visszatérünk.

Másnap a nyaralás utolsó napja következett, ezt is sikerült emlékezetessé tenni.

Kinéztem a google térképen, hogy Dhermi fölött a parton van két barlang és a Gjipe beach, na, ezeket vettük célba. Sikerült parkolóhelyet találni Dhermi-ben a strandon, elég korán érkeztünk, később teljesen bedugult a parti út. Elindultunk és meglepetésünkre vagy 10 nagyobb barlang és sok kicsi volt végig ezen a partszakaszon. Ahol lehetett beeveztünk, ahol lehetett kikötöttünk, fürödtünk, ilyen szép helyeken még nem strandoltunk. A nagyobb barlangokba vízitaxival viszik a turistákat a strandokról. Este megnéztük a Drymadhe strand végén levő híres sziklakaput, legnagyobb bánatomra köré épült egy étterem, így nem tudtam megörökíteni természetes szépségében.

Aztán felmentünk a Llogara-hágóra, megnézni a kilátást és hazafelé még Dhermi óvárosában sétáltunk egyet. Szinte teljesen felújítva, hangulatos kis görög falu, érdemes körbejárni és felmenni a templomba a dombtetőn.

Reggel utolsó kávé a szállás kávézójában és szomorú szívvel elindultunk haza a hegyek között a Vjosa völgyében elhaladva korábbi kalandjaink színhelyei mellett.

A balkáni hangulat, az emberek kedvessége természetessége, lazasága leírhatatlan. A közlekedés sokak szerint kaotikus, pedig csak szabályokat lazán értelmezve, de egymásra nagyon figyelve, türelmesen vezetnek. És ami a legaranyosabb, bárhol, bármi jöhet veled szemben az úton.

Még haza se értünk, már tudtuk, jövőre Észak-Albánia.

Szép Gabriella